Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv



Hasonló dokumentumok
Új Széchenyi Terv második hullám

Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ. A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk

Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója jelölésre és pályázati részvételre

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Világgazdaság konferencia

Munkajogi Akadémia Alapjogok a munkajogban

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Munkahelymegőrző támogatás átmeneti nehézséggel küzdő vállalkozások foglalkoztatási kapacitásának megőrzése érdekében

Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra

Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. Azonnal cselekszünk elnevezésű támogatási program keretében meghirdetett

TERVEZET! évi törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról

2009. évi. A gazdasági visszaesés következtében állásukat vesztők újra elhelyezkedésének támogatása más munkáltatónál

Ügytípus megnevezése: Foglalkoztatást elősegítő képzés (ajánlott és elfogadott)

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára

A foglalkoztatást előseg. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Székesfehérvár, március

AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2013-BAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A szociális földprogramok megvalósításának támogatására. (A pályázat kódja: SZOC-FP-12)

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére

I. Kereset kiegészítés támogatása képzéssel (ACS_KERESET_2015)

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója

TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára

HATÁROZATI JAVASLAT. Makó, november 11. Dr. Siket István bizottsági elnök

INCOTERMS 2010 konferencia

Szociális ellátások - Aktív korúak ellátása. Jogosultság megállapítása

MUNKAERŐPIACI AKTUALITÁSOK

A évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése

25/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelet 1. Helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatásáról

Innovációs kihívások és lehetőségek között XV. Nemzetközi Tudományos Napok március KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna

15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért

Megvannak az idei Prima jelöltek!

T/3404. számú törvényjavaslat. egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

1. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosítása

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. A munka és a magánélet összehangolását segítő helyi kezdeményezések

GOP KMOP

A Nők 40 program keretében nyújtott bérköltség támogatás általános szerződési feltételei 1

Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (VI. 21.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban

ALAPÍTÓ OKIRAT. Rövidített neve: OMMF. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1024 Budapest, Margit krt. 85.

Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot

HÍRLEVÉL. Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

A kockázat-értékelés változó szabályai a munkavédelmi törvényben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

A MUNKA DÍJAZÁSA (MUNKABÉR)

Tájékoztató. a szociális ellátásokról. Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály

a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására A pályázat kódjele: MPA-2011-KKV

Támogatható a járási hivatal által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek [Flt. 14. (1) bekezdés a)-g)]: aki álláskereső, o

Gyakornoki program pályakezdők támogatása GINOP Tájékoztató kivonat

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (X.14.) önkormányzati rendelete a gazdaságélénkítésről

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára

GOP KMOP

GOP /A KMOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat kódja: IFJ-GY-12-C

A projektek megvalósítására minimum 9 hónap, de maximum 15 hónap áll rendelkezésre.

Fogiaikoztataspolitikai és Munkaüg Miniszter

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL TÁJÉKOZTATÓ

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004. (X.01.) rendelete

FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ a Közlekedés Operatív Program. keretében projektjavaslatok és. kiemelt projektjavaslatok támogatására

b) MÁV-START Zrt. pályázati szándékának kinyilvánítása esetén közreműködés a pályázat megírásában.

P Á L Y Á Z A T I Ú T M U T A T Ó

internet szolgáltatás nyújtása az OFFI Zrt. részére 2015/ tájékoztató az eljárás eredményéről

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

2012. évi 6. szám március 30. TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Vezetékes műsorjelterjesztési szolgáltatás. Általános Szerződési Feltételek. (továbbiakban: ÁSZF)

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület március 26-i ülésére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A MUNKAERŐPIACI ALAP KÉPZÉSI ALAPRÉSZ 2010

E L Ő T E R J E S Z T É S

2014. március 27-i rendes ülésére

E-Munkajog. Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! április XIV. évfolyam 4. szám. 1 A hónap témája. 4 Olvasói kérdések

ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

A kkv pályázatok az új EU-s ciklusban. Üzleti Fórum - HOA, Világgazdaság Budapest, november 27.

Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP )


KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Határ menti képzési- és állásbörze

Finanszírozási lehetőségek a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál. Kókai Miklós hitel menedzser

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testületének./2015. (II ) számú rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról

Gyakornoki program pályakezdők támogatására - GINOP milliárd Ft

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 2/2016. (I.29.) Önkormányzati rendelete. a gazdaságélénkítésről

be/sfphpm /2015/mlsz

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEMEN A KÖZALKALMAZOTTAK RÉSZÉRE

MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott támogatási formák álláskeresők és vállalkozások részére

GOP /A KMOP /A

AZ EGRESSY BÉNI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Átírás:

Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Január 20-tól országjáró körútra indul az Új Széchenyi Terv. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői a vidéki iparkamarákkal, vállalkozói szervezetekkel közös rendezvényeken ismertetik a megújuló fejlesztéspolitikát. Az eseménysorozat célja, hogy a pályázati rendszer egyszerűsítéséről és a pályázati kiírásokról szóló információk minden érintetthez, és különösen a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz első kézből juthassanak el. A fórumsorozat együttműködő partnerei a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). A találkozókat megnyitó előadást Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár, illetve Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke tartja. Majd a szaktárca és az NFÜ munkatársai részletezik az egységes fejlesztéspolitika rendszerét, a támogatási és pályázati rendszer változásait, bemutatják a kitörési pontokhoz kapcsolódó pályázatokat. Az előadók ezt követően válaszolnak a résztvevők kérdéseire. Az eseménysorozat minden megyében házhoz viszi az Új Széchenyi Tervet azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek munkahelyeket teremtve hasznosíthatják forrásait. Az elhangzó észrevételek, javaslatok beépülnek a későbbiekben várható pályázatokba. Így az Új Széchenyi Terv még inkább megfelelhet majd a lehetséges pályázók igényeinek, elvárásainak. Az országjáró körút első állomása Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter előadása volt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csúcstalálkozóján 2011. január 20-án, Budapesten. Soron következő állomások: Január 21. péntek 10.00 óra: Lajosmizse, Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvény. Előadó: Petykó Zoltán NFÜ elnök, Január 24. hétfő 10.00 óra: Salgótarján, Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és VOSZ rendezvény. Előadó: Petykó Zoltán NFÜ elnök, Január 24. hétfő 15.00 óra: Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és VOSZ rendezvény. Előadó: Molnár Ágnes NFM államtitkár, Január 25. kedd 10.00 óra: Budapest, VOSZ elnökségi ülés, Január 25. kedd 13.00 óra: Eger, Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és VOSZ rendezvény. Előadó: Molnár Ágnes NFM államtitkár. A nyitóeseményt napi gyakorisággal követik a további rendezvények, amelyeket az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetnek az Új Széchenyi Terv honlapján: www.ujszechenyiterv.gov.hu. forrás: www.nfu.gov.hu 1

TÁJÉKOZTATÓ 2011.01.24 a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.3 Út a munka világába elnevezésű program (továbbiakban: TÁMOP 1.1.3 program) keretében bérpótló juttatásra jogosult személy foglalkoztatásához nyújtható támogatásról A munkaadók a TÁMOP 1.1.3 program keretében a munkaügyi központ kirendeltségéhez benyújtott kérelem alapján kaphatnak támogatást, ha TÁMOP 1.1.3 programban résztvevő, bérpótló juttatásra jogosult álláskeresőt foglalkoztatnak teljes munkaidőben, munkaviszony keretében. A támogatás időtartama, mértéke A támogatás legfeljebb nyolc hónap időtartamú foglalkoztatáshoz nyújtható. A munkaadónak vállalnia kell a bérpótló juttatásra jogosult személy munkaviszony keretében, teljes munkaidőben történő foglalkoztatását a támogatás folyósításának, továbbá a támogatás folyósítási időtartama 50%-ának megfelelő további időtartamban (együtt: a foglalkoztatási kötelezettség alatt). A támogatás mértéke a munkabér és járulékainak legfeljebb 70%-a lehet. Munkabérként legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér, illetve garantált bérminimum vehető figyelembe. A támogatás igénybevételével egyidejűleg ugyanazon személy foglalkoztatására tekintettel a Start kártyák által nyújtott kedvezmények is érvényesíthetőek. A támogatás odaítélésének feltételei Támogatás állapítható meg azon munkaadó részére, aki: - vállalja bérpótló juttatásra jogosult személy munkaviszony keretében, teljes munkaidőben történő foglalkoztatását a támogatás folyósításának, továbbá a támogatás folyósítási időtartamát követően a támogatási idő legalább 50%-ának megfelelő időtartamban (foglalkoztatási kötelezettség), - a kérelem benyújtását megelőző tizenkét hónapban az általa foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát működésével összefüggő okból, rendes felmondással nem szüntette meg, továbbá - kötelezettséget vállal arra, hogy az általa foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát a támogatás folyósításának időtartama alatt működési körében 2

felmerülő okból, rendes felmondással nem szünteti meg, továbbá - kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatással érintett munkavállaló munkaviszonya közös megegyezéssel sem szűnik meg, - vállalja, hogy a támogatással érintett személy felvétele az érintett vállalkozás /szervezet munkavállalói létszámának nettó növekedését eredményezi a kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszámához viszonyítva. A vállalkozás/szervezet munkavállalói létszáma alatt valamennyi telephelyén foglalkoztatott munkavállalók összlétszámát kell érteni. A nettó létszámnövekedés kiszámításánál nem kell figyelembe venni, ha a munkahely megüresedésére a munkaviszonynak a munkavállaló részéről történő megszüntetése, munkaképtelenné válás, öregségi nyugdíjazás, kötelezettségszegés miatti jogszerű elbocsátás, illetőleg a munkáltató rendkívüli felmondása és nem létszámleépítés következtében került sor. - a munkaerőigény benyújtására vonatkozó kötelezettségét [Flt. 8. (6) bekezdés b) pont] teljesítette. A támogatás igénybevételének egyéb feltételei Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet I. fejezet alapján, az adott pénzügyi évben hátrányos helyzetű személy elhelyezkedésére tekintettel munkabér és járulékai címen kapott összes állami támogatás támogatástartalma jelen támogatással együtt nem haladja meg az évi 5 millió, megváltozott munkaképességű személy esetén az évi 10 millió euró értéknek megfelelő összeget. Más állami támogatással vagy más közösségi finanszírozással ugyanazokra a költségekre (munkabér és járulékai) vonatkozóan kapott támogatás bruttó támogatási intenzitása jelen támogatással együtt nem haladja meg hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén a bérköltségek 50%-át, megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén a bérköltségek 75%-át. Nem nyújtható támogatás - a 800/2008/EK bizottsági rendelet 1. cikkének (3) bekezdésében meghatározott ágazatokban tevékenykedő, illetve - nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak, továbbá - annak a munkaadónak, amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 15. -ban meghatározott feltételeinek, - aki csőd, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb megszüntetésre irányuló, 3

jogszabályban meghatározott eljárás, illetve külön törvény szerinti adósságrendezési eljárás alatt áll [Ámr. 114. (1) bekezdés d) pont], - akinek esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van, - annak a munkaadónak, aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) szerinti nyilatkozata alapján nem részesülhet támogatásban, - annak a munkaadónak, akit a Knyt. megsértése miatt bármely szerv jogerősen kizárt és a kizárás tényét a honlapon közzétették, a kizárást megállapító jogerős döntéstől számított két évig, - annak a munkaadónak, akivel szemben egy támogatást jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozat született, és a határozaton alapuló visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget, - annak a munkaadónak, amely exporttal kapcsolatos tevékenységet folytat, azaz nem nyújtható az exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás, értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatás. A kötelezettségszegés eseteit és annak jogkövetkezményeit az Általános Szerződési Feltételek tartalmazza, mely letölthető a www.afsz.hu oldalról. A kérelem benyújtásának módja, elbírálásának menete A kérelmeket a munkaügyi központ kirendeltségére kell benyújtani. A kirendeltség a támogatásáról mérlegelési jogkörben dönt a kérelem beérkezését követő 30 napon belül. A támogatással összefüggő tennivalók és eljárások tekintetében a közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény szabályai szerint kell eljárni. A kérelem pozitív elbírálását követően a kérelmezővel a kirendeltség hatósági szerződést köt, melyben részletesen rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek, a támogatás elszámolására vonatkozó szabályok. A foglalkoztatást csak a hatósági szerződés megkötését követően lehet megkezdeni, a foglalkoztatottakat a kirendeltség közvetítheti ki a munkáltatóhoz. Érvényes: 2011. év január hó 19. napjától 4

Üzleti Tippek A K&H Bank Zrt. és a Piac & Profit üzleti magazin országos konferenciasorozata a kis- és középvállalatok döntéshozói számára A konferenciasorozat 11 rendezvényből áll. Helyszínek és időpontok: 2011. február 17. Nyitórendezvény: Budapest 2011. február 24. Debrecen 2011. március 10. Miskolc 2011. március 24. Győr 2011. március 31. Székesfehérvár 2011. április 7. Kecskemét 2011. április 14. Pécs 2011. április 21. Nyíregyháza 2011. május 5. Zalaegerszeg 2011. május 12. Szeged 2011. május 26. Záró rendezvény: Budapest A kormányzat stratégiai szerepet szán a kkv-knak a magyar gazdaság fellendítésében, a munkahely-teremtésben, a hazai gazdaság versenyképességének növelésében. Ennek a szerepkörnek a betöltéséhez megfelelő támogatási, szabályozási környezet kialakítását is ígéri. 2011-ben elindul az új Széchenyi Terv, melynek keretében az EU-s pályázati források kkv-knak kedvezőbb konstrukcióit ígérik, a Széchenyi Kártya kibővült választékot kínál, valamint a kkv-k támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciók között válogathatnak. A szabályozási, adminisztrációs környezet kedvezőbbé tételével, könnyítésével is számolhatnak a kkv-k. A versenyképesség növeléséhez természetesen elsősorban pénz, likviditás, s hitelfelvevőképesség és pályázóképesség szükségeltetik. De ugyanilyen fontos az is, hogy jó döntéseket hozzunk a cég fejlesztési irányairól. A konferencia előadói a legfrissebb információkkal, tudással, tanácsokkal készülnek a következő témakörökben: 1. Milyen kilátásokra számíthatnak a gazdaság kkv-szereplői 2011-ben, a hazai és világgazdaság állapotából következtetve? 2. A kormány gazdaságfejlesztési politikája, abban a kkv-k fejlesztési stratégiája, s annak konkrét megnyilvánulásai milyen lehetőségeket hordoznak az egyes kkv-szereplők számára? 5

3. Milyen új pályázati és kedvezményes hitelforrásokhoz lehet hozzájutni 2011-ben? 4. Mit tegyünk annak érdekében, hogy cégünk biztos pénzügyi alapokon álljon? Hogyan legyünk pályázó- és hitelképesek? 5. Milyen feltételeknek kell megfelelnünk a banki hitelforrások megszerzéséhez? 6. Miért teszünk versenyelőnyre szert akkor, ha fejlett infokommunikációs technológiákat, megoldásokat használunk az üzletvitelünkben (ERP, komplex kommunikációs rendszerek, call-centerek, felhő alapú megoldások, intelligens rendszerek stb.). 7. Melyek azok az adózási, könyvvezetési, adminisztrációs szabályozási változások, melyek könnyebbé teszik az üzletvitelünket? 8. Vigyázz, kivel kötsz üzletet! Mire kell ügyelnünk a körbetartozás elkerülése érdekében? 9. Az üzletmenet hatékonyságát és jövedelmezőségét javító ötletek, ajánlatok, partneri lehetőségek. 10. Előadóink (szakmai partnereink): - A K&H Bank szakemberei, elemzői: a hazai gazdaság üzleti környezetteremtő állapotáról, a kkv-k finanszírozásáról, valamint legújabb hitelezési konstrukcióikról. - A kormányzat gazdaságfejlesztési szakemberei, a kedvezményes hitelforrások kezelői, a Széchenyi Terv és az Európai Uniós források témagazdái. - Pénzintézetek, biztosítótársaságok a pénzügyi, befektetési, lízing-, faktorálási, követeléskezelési, biztosítási, garanciavállalási konstrukcióikkal. - Tanácsadók a vállalkozási környezet adózási, jogi, adminisztrációs feltételeiről. - Komplex pénzügyi szolgáltatást nyújtók a pályázatok elnyerésére alkalmassá válásunk feltételeiről, lehetőségeiről. - Infokommunikációs technológiákat szolgáltatók a fejlett üzletviteli megoldásokról. Céginformációs szolgáltatók a válság miatt megnövekedett kockázatok elkerüléséről. A konferenciákon az előadókkal személyes konzultációkra van lehetőség!. Várható létszám: 80-180 fő. A részvétel ingyenes, csak a rendezvényszervező által visszaigazolt regisztrációhoz kötött! Egyéb információk: - A konferenciák 10 órakor kezdődnek, s kora délután érnek véget. 6

- A konferenciák résztvevőinek teljes ellátásáról (étel, ital) a konferenciaszervező Piac és Profit Kft. gondoskodik. A konferencia műfaja 1.A fenti témákat maximum három témablokkban tárgyaljuk. Egyes témablokkokban maximum 3 (három) előadás van, melyek egymással tartalmilag összetartozóak. 2. Az egyes témablokkok között konzultációs és kávészünet van, minimum 20 perces. 3. Az előadások száma maximum 9, melyek önálló, 20 vagy 15 perces előadásokban (prezentáció) követik egymást. Az előadások tanácsadás jellegűek, az előadók törekednek a témájuk megértetésére a gazdálkodó szervezetek szemszögéből. További információ: www.piacesprofit.hu A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információforrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ 1107 Budapest Mázsa tér 2-6. Tel.: +361-4142181, -82 Fax:+361-4142180 e-mail: center@vosz.hu www.vosz.hu 7