TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program munkaerő-piaci programból nyújtható foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatásról A VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális szervezete meghívót kapott a Fővárosi Kormányhivataltól, ahol tájékoztatást kaptak az IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM munkáltatókat érintő kérdéseiről. A Program a VEKOP számon fut a Széchenyi2020 keretében. A Program a Fővárosi és Pest megyei állandó lakóhellyel, illetve tartózkodási címmel rendelkező 25 év alatti fiatalok munkába állását támogatja. Három formában kínál támogatást a munkáltatók számára a fiatalok foglalkoztatása esetén. Fontos megjegyezni, hogy a fiataloknak is aktívan részt kell venni a programban, regisztrálni kell magukat a lakóhely szerinti munkaügyi központban, mint álláskereső, majd innen tudja a munkáltató igényelni a fiatal foglalkoztatását és az ahhoz kapcsolódó támogatást. (Ehhez a csatolt dokumentumok adnak útmutatót!) Fel kell viszont hívni a vállalkozók figyelmét arra, hogy a komoly támogatásnak ára van. Nevezetesen úgy lehet a támogatást igénybe venni, ha a foglalkoztatotti létszámot tartósan bővíti, vagyis az előző 6-12 hónapnál az átlaglétszáma magasabb lesz a fiatal foglalkoztatásával. (Erről külön tájékoztatót csatolunk.) A Fővárosban 2016.év végéig 1610 főt kívánnak a programba bevonni, tehát ekkora támogatott foglalkoztatási lehetőséget kívnálnak a vállalkozók számára. A Pest megyei Kormányhivatal ugyancsak a munkaügyi központjai révén részese a programnak, melynek tájékoztatóját szintén mellékeljük. Érdemes megfontolni minden vállalkozónak, hogy él e ezzel a lehetőséggel, nagyon kedvező lehetőséget kínál a program. Valóban jelentős költség megtakarítást érhet el a fiatalok foglalkoztatásával, de a pályázati feltételeknek eleget kell tenniük. Bővebb információért kérjük forduljon a Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály VEKOP Ifjúsági Garancia a Középmagyarországi régióban elnevezésű kiemelt projekt címére: Pintér Istvánné (Erzsébet) munkáltatói kapcsolattartó Budapest Főváros Kormányhivatala Mobil: pinterine@lab.hu 1

2 Mercedes-Benz Business Tour Meghívó Kedves Partnerünk! Tartson velünk az országos Mercedes-Benz Business Touron, ahol kipróbálhatja magát vezető szerepben, vállalkozása igényeihez leginkább illő Mercedes-Benz haszongépjárműveinkkel. Márkakereskedésünkben a szerdai rendezvénynapon egész napos programokkal várjuk: szakértőktől tudhat meg hasznos vállalatfejlesztési információkat, valamint arculata megtervezésében is díjmentesen segítünk. Az előadások és tesztvezetések szüneteiben résztvevőinket az ínycsiklandó falatokat kínáló Street Food Sarokkal várjuk. A hét további rendezvénynapjain haszonjármű modelljeink tesztvezetésére biztosítunk lehetőséget. Helyszín: Pappas Auto Magyarország Kft., 1117 Budapest, Hunyadi János út 6. Időpont: április A szerdai (április 20.) szakmai rendezvénynap részletes programja: 9.30-tól folyamatosan helyszíni regisztráció az előzetesen regisztrált látogatók számára Vállalkozásfejlesztési tanácsok Benkő Vilmos előadásában Mercedes-Benz Financial Services előadás Ebéd HPS weblapfejlesztés és social media tanácsadás Mercedes-Benz Financial Services előadás Tesztvezetés és vállalati arculattervezés egész nap folyamatosan elérhető. A hét további rendezvénynapjain (április ) haszonjármű modelljeink tesztvezetésére biztosítunk lehetőséget. A csütörtök és pénteki napon től ig várjuk ügyfeleinket, a szombati napon ig. A Mercedes-Benz Business Touron való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. 2

3 Kérjük, a regisztrációs felület megjelenítéséhez másolja be böngészőjébe az alábbi webcímet: Üdvözlettel: Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. Kis hazai kkv-kapacitás kontra hatalmas kínai igény? Van megoldás! IV. Kínai Magyar Üzleti Fórum Hogyan és mivel lehet Kínát meghódítani? Tudjon meg mindent a világ legnagyobb országának üzletembereivel, vállalataival adódó üzleti lehetőségekről, szokásokról, a sikeres üzletkötés titkairól. A kínai piac kompetens szakértői rengeteg hasznos tanáccsal, üzleti információval, a siker kulcsával várják a kínai piacbővítésben komolyan gondolkodó, erős üzleti potenciával rendelkező vállalatvezetőket. A legnagyobb problémára: kis termelőkapacitásunk és a nagy tételű kínai megrendelés kontrasztjára is tudnak megoldást! Csak személyesen átadható, azonnal üzleti haszonra váltható exkluzív információk, tudások várják az érdeklődőket! Rendezők: ChinaCham Hungary Piac & Profit Üzleti Magazin CECZ Kft. Időpont: május 5. csütörtök Helyszín: Budapest, Experience Center Konferenciaközpont. Szentmihályi út 171. III. emelet A konferencia fővédnökének felkértük: Dr. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Bővebben információ és regisztráció: 3

4 TULAJDONOSI VISZONYOK MAGYARORSZÁGON A Bisnode Magyarország Kft. aktuális elemzése rávilágít arra, hogy miért kiemelkedő jelentőségű a családfák vizsgálata és a tulajdonosi struktúra feltárása új, illetve meglévő ügyfelek esetében. A kutatásból kiderül az is, hogy a magyar vállalkozások több mint 70%-ánál a cég mögött ténylegesen álló és tulajdonosi jogokkal rendelkező személyek köre egyértelműen azonosítható. Az üzleti élet egyik legfontosabb mozgatórugója a bizalom. Bizalom beszállítók, vevők és egyéb partnerek felé. Emiatt több szempontból is fontos, hogy tisztában legyünk azzal, valójában ki áll azok mögött a cégek mögött, amelyekkel üzleti kapcsolatba kerülünk. Hazánkban ugyan csak néhány szektor számára írják elő törvények az üzletfelek hátterének megfelelő átvilágítását, mégis egyre több társas vállalkozás helyez egyre nagyobb hangsúlyt az úgynevezett compliance területre, vagyis az irányadó törvényi, szervezeti és olykor erkölcsi-társadalmi szabályoknak való megfelelésre. A compliance kockázatok azon jogi, illetve hatósági szankcióknak, pénzügyi veszteségeknek, vagy pedig a jó hírnév elvesztésének következményei, melyet a szervezet szenved el, amennyiben nem felel meg a fent nevezett kötelmeknek. Egy cég átvilágításakor kiemelt hangsúlyt kell, hogy kapjon a tulajdonosi szerkezet vizsgálata, a cégek hátterében olykor megbúvó magányszemélyek azonosítása. Hiszen a tulajdonos az, aki vagyonát befekteti, illetve a cég működésével kapcsolatos alapvető döntéseket meghozza, és ő az, aki társasági formától függően anyagi és akár büntetőjogi felelősséggel tartozik a cég megfelelő működéséért. Tényleges tulajdonosnak azokat a magánszemélyeket nevezzük, akik a vizsgált cégben közvetlenül vagy közvetve legalább 25%-os tulajdonrésszel rendelkeznek. Maga a definíció a pénzügyi területeken jelent meg először a szabályozási keretrendszerben, de egyre több iparágban veszik át ezt a megközelítést. A pontos tulajdonosi struktúra és a tényleges tulajdonos kilétének ismerete nem csupán a compliance területek számára lehet érdekes, hiszen nem mindegy, hogy ki áll valójában a háttérben, hány vállalkozást virágoztatott fel, vagy épp hagyott csőd vagy felszámolás alá kerülni. Így, az egy tulajdonosi hálózatba tartozó cégek beazonosítása segítséget jelenthet 4

5 akár potenciál-listák összeállítása révén a növekedés támogatásában, vagy kockázatkezelési területen a kintlévőségi kockázatokmegfelelő súlyozásában (nem mindegy, hogy egy vállalkozás 80%-os vagy 3%-os tulajdonosa döntött be korábban három másik céget). A Bisnode Magyarország Kft. legfrissebb, tényleges magánszemély tulajdonosokat vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy a közel 500 ezer működő magyar társas vállalkozás csaknem 96,4%-áról elérhető valamilyen mélységű tulajdonosi információ. Ahogy az alábbi diagramon is látható, a cégek több mint 60%-ánál a tényleges magánszemély tulajdonos személye egyértelműen, a pontos tulajdonosi részarány százalékával együtt meghatározható. A társas vállalkozások elenyésző hányadában a vállalkozás a Magyar Állam, vagy éppen egy külföldi cég többségi tulajdonában van. A magyar vállalkozások valamelyest több, mint negyedénél viszont még most sem érhetőek el olyan mélységű információk a tulajdonosokról, melyek lehetővé tennék a tényleges tulajdonosok egyértelmű azonosítását, és ezáltal tulajdoni hányaduk megállapítását. Ám még ezekben az esetekben is van lehetőség a teljes tulajdonosi körből a potenciálisan tényleges tulajdonosi befolyással rendelkező magánszemélyek kiemelésére. Regionális viszonylatban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Komárom-Esztergom megyében lelhetőek fel a legmagasabb 75% feletti arányban a pontos tulajdonosi hányaddal azonosítható tényleges magánszemély tulajdonosi adatok. A Bisnode algoritmusának Nógrád, Fejér és Csongrád megyében van a legnehezebb dolga, itt ugyanis az összes bejegyzett működő cég kevesebb, mint 50%-ánál határozható meg a tényleges tulajdonos pontos tulajdonosi részesedés mellett. 5

6 Tényleges tulajdonosi hányad megyénkénti megoszlásban A kockázatos ágazatokat vizsgálva jó hír, hogy a legmagasabb kockázattal rendelkező vendéglátóiparban lehet a legnagyobb arányban pontosan beazonosítani a végső tulajdonosokat. A szintén kockázatosnak számító élelmiszeripar, az építőipar, a nagykereskedelem és a kommunális tevékenységet ellátó ágazatra egyaránt jellemző, hogy az országos átlag feletti arányban azonosíthatók egyértelműen a cégek mögött álló magánszemélyek. Tényleges tulajdonosi hányad iparági megoszlásban 6

7 Az alábbi összesítésekben a tényleges tulajdonosok meghatározhatósága, illetve az éves árbevétel és átlagos foglalkoztatotti létszám közötti összefüggéseket kereste a Bisnode elemzése. Az adatokból jól látszik, hogy főleg a nagyobb létszámmal, illetve magasabb árbevétellel rendelkező vállalkozások esetében egyrészt megugrik a külföldi cégek tulajdonában lévő vállalkozások, másrészt a bejegyzett tulajdonosi információval nem rendelkező társaságok aránya. Előbbi egyértelműen a magyar piacon szép számban jelen lévő multikra utal, míg utóbbi jól mutatja a magyar tőzsdén jegyzett Nyrt-k helyét a gazdaságban. Tényleges tulajdonosi hányad létszám kategóriánkénti megoszlásban Az elemzés olyan érdekességekre is felhívta a figyelmet, mint például, hogy a külföldi cégek tulajdonában álló, 500 millió Ft éves nettó árbevételt meg nem haladó vállalkozások esetében az átlagos nettó profit százalék értéke negatív, míg az ugyancsak külföldi cégek tulajdonában álló 500 millió és 1 milliárd forint közötti éves forgalmat bonyolító vállalkozások átlagos nettó profit százaléka csaknem eléri az 50%-ot. Az állami tulajdonú cégek esetében az 1 milliárd forint éves bevételt meg nem haladó cégek esetében figyelhető meg negatív átlagos nettó profit százalék, míg az 1 milliárd forint feletti árbevételű állami cégek már átlagosan néhány százalékos pozitív nettó profitot képesek kimutatni. Tényleges tulajdonosi hányad árbevétel szerinti megoszlásban 7

8 Marketingkommunikációs trendek Klasszikus marketing új értelmezésben A tankönyvekben megtanult klasszikus marketinget újra írta a gyakorlat. A sikeres cégek marketingtechnikái ma egészen mások, mint akár pár évvel ezelőtt. A marketingkommunikáció a legmegfelelőbb elnevezés a mai gyakorlatra. A konferencia előadói bemutatják a modern üzleti életben ma sikereket, bevételt hozó gyakorlatokat. Csak közvetlenül vagy közvetve üzleti hasznot hozókkal foglalkozunk. Mert a marketingnek csak így van értelme. Ezúttal kihagyjuk a social médiát és az értékesítési technikák változását (külön konferenciatéma). De minden más terítékre kerül. Időpont: május 12. (csütörtök) Helyszín: Budapest, BKIK Székház. 1. ker. Krisztina körút 99. Szakmai támogató: BKIK XXVIII. Általános Pénzügyi Szolgáltatás Osztály További információ és regisztráció az alábbi linken érhető el: Figyelem, érdemes igénybe venni! Az egy cégtől egyszerre érkező több személy regisztrációja esetén a második, és további személy 30 %-os kedvezménnyel vehet részt! Kérjük, ehhez a regisztrációnál jelölje be a megfelelő mezőt ( céges kedvezmény ). A részvételi díj tartalmazza a fogyasztás költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel,egy éves Piac & Profit digitális előfizetés,valamint az elhangzott prezentációkat (melyek közzétételét az előadó engedélyezi). 8

9 Helyi adók 2016: hol, mennyi? 2016-ra vonatkozóan településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok melyik évtől kezdődően, milyen helyi adókat és milyen mértékben vetnek ki. Letölthető táblázat: A táblázat idén jóval részletesebb a korábban megszokottnál. Az első lapon a hagyományos, a korábbi években megszokott táblázat található, a második lapon az egyes önkormányzatok adózás szempontjából legfontosabb atatait találja (önkormányzat honlapja, adóügyi információs telefonszám, cím, levelezési cím, önkormányzati rendelet linkje, adónemek pénzforgalmi jelzőszáma, adómérték hatályba lépésének napja), míg a harmadik lapon a települési adók részletes összesítése látható. Illy Katalin VOSZ pénzügyi szekció elnökének ajánlásával VOSZ a közösségi médiában! - VÁLLALKOZÓI PIACTÉR KAROSSZÉKBŐL Szeretné megmutatni termékét, szolgáltatását mások számára? Szeretnem megbízható beszállítót, alvállalkozót találni? Látogasson el virtuális piacterünkre! Keressen, üzleteljen, adjon el, vásároljon igénye szerint! A mindezt egy helyen és ingyenesen nyújtja az Ön és vállalkozása számára. Mindössze regisztrálnia kell, majd feltöltheti az eladásra szánt vagy megvásárolni kívánt termékeket/szolgáltatásokat. A kínálatból regisztráció nélkül is válogathat. 9

10 Közép-magyarországi régió 1054 Budapest, Hold utca 21. IV. emelet VOSZ iroda call center: +36-1/ , Közép-dunántúli régió 8000 Székesfehérvár Gyümölcs utca 18.- VOSZ iroda call center: +36-1/ , Dél-dunántúli régió 7621 Pécs Király utca 42.- VOSZ iroda call center: +36-1/ , Észak-alföldi régió 4025 Debrecen Iskola utca 3. fszt. VOSZ iroda call center: +36-1/ , Észak-magyarországi régió 3300 Eger Trinitárius utca em. VOSZ iroda call center: +36-1/ , Nyugat-Dunántúli régió 9023 Győr Magyar utca 8. VOSZ iroda call center: +36-1/ , Dél-alföldi régió 6726 Szeged Fürj utca 92/B. VOSZ iroda 10

11 A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettségvállalásunk nélkül. Az információ-forrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ Cím: 1054 Budapest, Hold u. 21. Tel.: , -82 Fax: center@vosz.hu 11

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Elfogadta a Parlament a Polgári törvénykönyv (Ptk. 2013. évi V. törvény) hatályba lépésével összefüggő átmenti és felhatalmazó

Részletesebben

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás Konferenciasorozat a Vidékfejlesztési Programról agrár-, élelmiszeripari vállalkozásoknak és önkormányzatoknak Az Európai

Részletesebben

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia A KÜLDETÉS Küldetésünk (Magyar Marketing Szövetség), hogy hazánk fejlődéséhez magas színvonalon művelt marketing tevékenységgel tudjunk hozzájárulni.

Részletesebben

Mercedes-Benz Business Tour Meghívó

Mercedes-Benz Business Tour Meghívó Mercedes-Benz Business Tour Meghívó Kedves Partnerünk! Tartson velünk az országos Mercedes-Benz Business Touron, ahol kipróbálhatja magát vezető szerepben, vállalkozása igényeihez leginkább illő Mercedes-Benz

Részletesebben

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám 2016. április 15., péntek 2016.04.18. 2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról II. Törvények

Részletesebben

Ajándék Sportime Magazin VOSZ tagok részére

Ajándék Sportime Magazin VOSZ tagok részére Ajándék Sportime Magazin VOSZ tagok részére A Sportime Magazin több, mint 10 éve van a piacon. A két havonta megjelenő magazin rendszerint szabadidősporttal, életmódváltással és élsporttal foglalkozik.

Részletesebben

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára Ajánlás a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

Részletesebben

2014.11.04. Komédia után szomorújáték

2014.11.04. Komédia után szomorújáték Komédia után szomorújáték Két évvel ezelőtti a Népszabadságban megjelenő, Finita la commedia? című írásomat azzal a kérdéssel kezdtem, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes

Részletesebben

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban Munkajogi Akadémia Alapjogok a munkajogban A foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályok alaptörvényellenességével kapcsolatos indítványok az Alapvető Jogok Biztosa előtt Előadó: Dr. Zemplényi

Részletesebben

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01.

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS FONTOS HATÁRIDŐK Előzetes jelentkezés és az egyoldalas magyar és

Részletesebben

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása A mentori rendszer célja A Nemzeti Innovációs Hivatal kezdő vállalkozások számára innováció menedzsment

Részletesebben

Megvannak az idei Prima jelöltek!

Megvannak az idei Prima jelöltek! Megvannak az idei Prima jelöltek! Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Prima jelölteteket. Az Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is harminc Primát választott tíz kategóriában. Az erkölcsi

Részletesebben

Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, április 28.

Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, április 28. Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, 2016. április 28. A Miniszterelnökség a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével együttműködésben országos konferencia sorozatot

Részletesebben

Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv

Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Január 20-tól országjáró körútra indul az Új Széchenyi Terv. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői a vidéki iparkamarákkal,

Részletesebben

Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások

Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások A Magyar Bankszövetség tájékoztatását és kérését továbbítjuk, miszerint a kétszintű bankrendszer fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából nemzetközi bank

Részletesebben

INCOTERMS 2010 konferencia

INCOTERMS 2010 konferencia INCOTERMS 2010 konferencia A Crédit Agricole Corporate & Investment Bank, a Gefco Magyarország Kft. és a Magyar- Francia Kereskedelmi és Iparkamara, valamint együttműködő partnereik a Belga Business Club,

Részletesebben

15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért

15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért 15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XIV. kerületi Tagcsoportja és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Részletesebben

Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója 2013. jelölésre és pályázati részvételre

Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója 2013. jelölésre és pályázati részvételre 1 2 3 Igényfelmérő kérdőív pénztárgépekkel kapcsolatban A legfrissebb információk szerint a legegyszerűbb új típusú online pénztárgépek ára 120.000 Ft körül alakul majd. A VOSZ-BESZ Zrt. tárgyalásokat

Részletesebben

Új Széchenyi Terv második hullám

Új Széchenyi Terv második hullám Új Széchenyi Terv második hullám Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel.

Részletesebben

Világgazdaság konferencia

Világgazdaság konferencia Világgazdaság konferencia A növekedés feltételei Konferencia a válságban követhető vállalati stratégiákról Id őpont: Időpont: 2012. november 8. Helyszín: Hotel Mercure 1013 Budapest, Krisztina körút 41-43.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna MEGHÍVÓ A Magyar Munkajogi Társaság Első Konferenciájára 2016. június 2. (csütörtök) 10 óra Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna Budapest V. Egyetem tér 1-3. PROGRAM Regisztráció

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Partnerünk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szubszaharai Tagozata Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos etiópiai és kenyai látogatásához kapcsolódóan

Részletesebben

Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra

Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra A pályázat kódjele: NFA-2012-KOMP A munkabérek nettó értékének megőrzéséhez nyújtható támogatásról, valamint

Részletesebben

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére A kérdőív célja: A kérdőív célja az ukrajnai válsághoz kapcsolódóan az Európai Unió (EU) és Oroszország által bevezetett kereskedelmi

Részletesebben

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Érdi és környékbeli kézműveseknek, termelőknek kíván bemutatkozási, eladási lehetőséget nyújtani az Érdi Ipartestület: a Tesco Global Áruházak Zrt. jutányos áron

Részletesebben

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk PRO URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk Gazsi Ferenc Salgótarjáni születésű, iskolái után itt telepedett le. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett gépészés

Részletesebben

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára A Magyar Jogász Egylet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2012. október 16.-án (kedden) 9 órakor közös konferenciát tart

Részletesebben

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter Úr, 2012. október 15-i hatállyal Dr. Mengyi Roland Elnök Urat Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására?

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Kerekasztal beszélgetés 2011.10.11 Tisztelettel meghívjuk Önöket a VOSZ és BKIK Humánpolitikai

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat 2016.04.29. Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tájékoztatom, hogy 2016. április 15-től országos konferenciasorozat indul "A vállalati szektorhoz kapcsolódó

Részletesebben

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója 2010.07.01 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének keretén belül a közelmúltban megalakult az emberierőforrás-menedzsment

Részletesebben

Megválasztották a 2011. év Prímáit

Megválasztották a 2011. év Prímáit Megválasztották a 2011. év Prímáit A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2011.

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS CSALÓK AZ ÜZLETI ÉLETBEN

PROFESSZIONÁLIS CSALÓK AZ ÜZLETI ÉLETBEN VI. évfolyam, 1. szám 2016. március PROFESSZIONÁLIS CSALÓK AZ ÜZLETI ÉLETBEN ELEMZÉS Tulajdonosi viszonyok Magyarországon, a Bisnode elemzése INTERJÚ Lénárt Tibor Dreher Sörgyárak Zrt. ELEMZÉS Fókuszban

Részletesebben

Cafeteria és öngondoskodás 2016

Cafeteria és öngondoskodás 2016 2016.01.04. 1 Cafeteria és öngondoskodás 2016 Robbanásszerű változás az igényekben és kínálatban Konferencia és fórum A BKIK IX. Bank, Biztosítás és Vagyongazdálkodás Osztálya Piac & Profit közös rendezvénye

Részletesebben

Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ. A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását

Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ. A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ 2011.05.05 A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását Megismerve a "Vidékfejlesztési, agrár - és

Részletesebben

A kockázat-értékelés változó szabályai a munkavédelmi törvényben

A kockázat-értékelés változó szabályai a munkavédelmi törvényben Naponta olvasható piaci körkép a Gránit Banktól a www.vosz.hu oldalon is! Örömmel hívjuk fel ez úton is minden érdeklődő figyelmét, hogy a VOSZ honlapján (www.vosz.hu), a nyitó oldalon elérhető a Gránit

Részletesebben

A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése

A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, mint az Európai Vállalkozás Díj projekt nemzeti koordinátora, meghirdeti az Európai

Részletesebben

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk!

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Szabad vállalkozási zónák 1. Az EU-s támogatásokkal feltámadhatnak a szabad vállalkozási zónák? Bár a kormány kis- és közép vállalkozásoknak

Részletesebben

Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.)

Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.) Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.) 1. Köszöntő Kedves Magyar Fiatal! Rövid bemutatkozásképpen annyit szeretnék elmondani, hogy Fodor Zoltán vagyok, és projekt koordinátorként

Részletesebben

K E R Á M I A K F T.

K E R Á M I A K F T. K E R Á M I A K F T. A MAT Kerámia Kft Magyarország egyik legnagyobb kályhacsempe gyártója. Gyártóüzemünk Magyarszombatfán található, ahol évszázados hagyománya van a kerámiagyártásnak. Termékeinket teljes

Részletesebben

MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE

MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE MUNKAERŐ KUTATÁS A FOGLALKOZTATÁSI ANOMÁLIÁK KIKÜSZÖBÖLÉSÉRE Kutatási jelentés KÉSZÍTETTE A VIA PANNONIA KFT. A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK MEGBÍZÁSÁBÓL 2015. OKTÓBER 29. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot

Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot 2012. május 07-től a hazai kis- és középvállalkozások beszerzéseik során olyan árkedvezményhez juthatnak, amely eddig csak a nagyvállalatok számára volt elérhető!

Részletesebben

Uniós fejlesztések nyílt napja

Uniós fejlesztések nyílt napja Uniós fejlesztések nyílt napja A rendezvény keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Március

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Tisztelt Olvasó!

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Tisztelt Olvasó! KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL 2011. DECEMBER Tisztelt Olvasó! Köszöntöm a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja nevében. Engedje meg,

Részletesebben

Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója Díj elnyerésére

Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója Díj elnyerésére Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója Díj elnyerésére Beküldési határidő: 2014. augusztus 15! Szövetségünk életében Alapszabályunknak megfelelően ez év december 5-én

Részletesebben

HATÁLYOS: 2015.06.25.-től visszavonásig

HATÁLYOS: 2015.06.25.-től visszavonásig HATÁLYOS: 2015.06.25.-től visszavonásig Felhívjuk kedves Vásárlóink figyelmét, hogy áruházunkban csak és kizárólag 18. életévüket betöltött személyek vásárolhatnak! Árak Áraink a rendelés időpontjában

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK ( ÁSZF )

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK ( ÁSZF ) ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK ( ÁSZF ) Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az Altering Bt. (székhely: 1107 Budapest, Mázsa u. 9., adószám: 29114913-2-42), mint szolgáltató

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2015/35. Ezer pár cipő A Polgár Alapítvány azoknak a gyerekeknek gyűjt, akik szeptemberben, kinőtt

Részletesebben

Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: Nyilvántartásba vett adatkezelések

Fundamenta-Lakáskassza Zrt.: Nyilvántartásba vett adatkezelések Nyilvántartási szám Adatkezelés megnevezése Adatkezelés jogalapja Kezelt köre Adatkezelés időtartama Adatfeldolgozó megnevezése 51462/2012. 51463/2012. Hitelnyújtás Betétgyűjtés Adós, adóstárs, kezes azonosító

Részletesebben

A D M D S M Z S t ev e é v k é e k n e y n s y ég é e e 2011. szeptember 20.

A D M D S M Z S t ev e é v k é e k n e y n s y ég é e e 2011. szeptember 20. 2011. szeptember 20. A DMSZ tevékenysége Mit képvisel a Direkt Marketing Szövetség? Szakmaiság és értékközösség Közös Etikai Kódex mentén történő működés A hazai DM szakma összefogása Konferenciák és képzések

Részletesebben

ű Ö ű ű Ú Ú ű

ű Ö ű ű Ú Ú ű ű Ö ű ű Ú Ú ű Á Á Ö Ö Ö Ö Ö Ö Á Ö Á Á Á Ú Á Á Á Á Ö ű ű Á ű ű ű Ö Ö Á Á Á Á Á ű Ú Ö ű Ú Ú ű Ú Á Á ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á Á Ő Á Á Á Á Á Á Ö Á ű ű Ö Ö ű Ú Ö Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ö Á Ú ű Á Ö Á Ú Á Á Á Á Á Á Ö Ö Á

Részletesebben

MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015

MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015 MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015 Fókuszban a migráció és a klímaváltozás összefüggései Időpont: 2015. november 18. Helyszín: Budapest, Hotel Arena (Budapest, Ifjúság útja 1-3.) 2015-ben hatodszorra rendezi

Részletesebben

ÚJ ÉS HASZNÁLT POLCRENDSZEREK

ÚJ ÉS HASZNÁLT POLCRENDSZEREK ÚJ ÉS HASZNÁLT POLCRENDSZEREK SZOLGÁLTATÁSOK INGYENES HELYSZÍNI FELMÉRÉS, SZAKTANÁCSADÁS Igény szerint felmérjük a berendezendő helyiséget, közösen megtaláljuk az elvárásainak legmegfelelőbb megoldást,

Részletesebben

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek

Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatásszervezési ajánlat és együttműködési feltételek Oktatási intézmények részére 2011. február 7. Mi az a melyiksuli.hu? az első online oktatásszervező és -közvetítő rendszer Iskolarendszeren kívüli

Részletesebben

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. TARTALOM JEGYZÉK Bevezető 1 1. A koncepció elvi alapjai 1 1.1. Jövőkép megfogalmazása 3 1.2. Alapelvek megfogalmazása

Részletesebben

33. szám - Április hírmondó

33. szám - Április hírmondó 33. szám - Április hírmondó Kövessen minket a facebookon is! Ügyvezetői köszöntő Tisztelt Partnerünk! Ahogy ez a tavaszi időjárás változik, úgy történnek változások a pályázatok világában is. Hiszen módosult

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről

1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről Panaszügyintézéssel foglalkozó szervezeti egység: Aegon Lakástakarék Zrt., Jogtanácsos

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,

Részletesebben

Általános üzleti feltételek (Kérjük minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő:

Általános üzleti feltételek (Kérjük minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő: Általános üzleti feltételek (Kérjük minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő: Studio Moderna 2000 TV-Shop Kft. (1097 Budapest, Táblás u 36-38) Visszaküldési cím: Studio Moderna 2000

Részletesebben

ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő

Részletesebben

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től

Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata. Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2016.01.12-től Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. A panaszkezelés

Részletesebben

Demján: polgár az, aki nem szorul az államra

Demján: polgár az, aki nem szorul az államra 2014.12.06 Népszava Demján: polgár az, aki nem szorul az államra Manapság a hatalom megszerzése érdekében hamis, erőn felüli ígéreteket tesznek a politikusok, hogy a szavazókat megnyerjék - mondja Demján

Részletesebben

Megújuló Energetikai Program

Megújuló Energetikai Program Megújuló Energetikai Program A Hód Iparos Klaszter a következő helyi megújuló energetikai projektekkel kapcsolatban keres befektetőket. Biodízel üzem létesítése Hódmezővásárhelyen 2008-ban elkészültek

Részletesebben

Üzleti terv sablonhoz - képzési kitöltési útmutató -

Üzleti terv sablonhoz - képzési kitöltési útmutató - VÁLLALKOZÓFEJLESZTÉSI KÉPZÉS Üzleti terv sablonhoz - képzési kitöltési útmutató - A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban c. pályázati felhívás keretében Kódszám: TÁMOP 2.3.6.A-12/1.

Részletesebben

64 900 Ft helyett csak 58 410 Ft 23 300 Ft/hó helyett csak 20 970 Ft/hó

64 900 Ft helyett csak 58 410 Ft 23 300 Ft/hó helyett csak 20 970 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-09-24 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 3 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása

Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása Határidő: 2015. 05. 28. Kiíró: AAL * A pályázat célja Otthon, a közösségben és a munkahelyen töltött aktív és egészséges időskort szolgáló

Részletesebben

1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás

1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás 1. sz. melléklet 267 1. sz. melléklet A kutatás során kultúra rövidítéssel említett felhívás (Forrás: NKA hírlevél: 2007: 111-113) A KIEMELT KULTURÁLIS ESEMÉNYEK IDEIGLENES KOLLÉGIUM MEGHÍVÁ- SOS PÁLYÁZATI

Részletesebben

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó

79900 Ft helyett csak 71 910 Ft 14 983 Ft/hó helyett csak 13 485 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: 2016-06-18 A tanfolyam elindult, becsatlakozási lehetőség. Még 3 szabad hely! 2 hetente 6 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy

Részletesebben

214900 Ft helyett csak 193 410 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó

214900 Ft helyett csak 193 410 Ft 19 158 Ft/hó helyett csak 17 243 Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-06-18 Ütemezés: Időtartam: Hetente 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19 Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözlünk az Otthonklima Internetes webáruház vásárlói között. Kérjük, mielőtt megrendelésed elküldenéd, az alábbi ÁSZF-t szíveskedj alaposan átolvasni! ELADÓ ADATAI: Freddo

Részletesebben

8. számú melléklete: Ügyfélbesorolás és Megfelelési teszt. Ügyfélbesorolás. I. Tájékoztatás az ügyfélminősítésről

8. számú melléklete: Ügyfélbesorolás és Megfelelési teszt. Ügyfélbesorolás. I. Tájékoztatás az ügyfélminősítésről 8. számú melléklete: Ügyfélbesorolás és Megfelelési teszt Ügyfélbesorolás I. Tájékoztatás az ügyfélminősítésről Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfelünket, hogy a Fióktelep Ügyfélbesorolási szabályzata alapján

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA

POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA 2011 Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Közoktatási Fejlesztési Terv felülvizsgálata 2011 TARTALOMJEGYZÉK 1

Részletesebben

az Ékszershop.hu név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges.

az Ékszershop.hu név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK - EKSZERSHOP.HU Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási

Részletesebben

Általános üzleti feltételek (Kérjük, minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő:

Általános üzleti feltételek (Kérjük, minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő: Általános üzleti feltételek (Kérjük, minden esetben olvassa el az átvételt követően!) Ajánlattevő: Studio Moderna 2000 TV-Shop Kft. (1097 Budapest, Könyves K.krt.12-14) Visszaküldési cím: Studio Moderna

Részletesebben

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23.

KAMARAI Hírlevél. Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. KAMARAI Hírlevél Tájékoztató kamarai tagok részére 2013. május 23. Wekerle Vállalkozói Kör alakítása A Kormány 2012-ben elfogadta a Wekerle Tervet, azaz a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési

Részletesebben

ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE 2015. OKTÓBER KÉSZÍTETTE:

ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE 2015. OKTÓBER KÉSZÍTETTE: ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE KÉSZÍTETTE: 2015. OKTÓBER Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető... 2 1. Közfoglalkoztatás rövid, általános bemutatása...

Részletesebben

31. szám 2016. február hírmondó

31. szám 2016. február hírmondó 31. szám 2016. február hírmondó Kövessen minket a facebookon is! Ügyvezetői köszöntő Tisztelt Partnerünk! Gőzerővel dübörög tovább az év, ami mind a pályázatok világában, mind pedig cégünk életében is

Részletesebben

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon*

A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* TANULMÁNYOK DR. ENYEDI GYÖRGY A falusi életkörülmények területi típusai Magyarországon* A magyar területfejlesztési politikának egyik sarkalatos célja az ország különböző területein élő népesség életkörülményeinek

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 ISBN 963 215 929 2 Készült:

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek -

J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a

Részletesebben

GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Készítés időpontja: 2015.08.25. Hatályos: 2015.08.25. Utolsó

Részletesebben

Térjünk a lényegre! Programfüzet. a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetségének szakmai konferenciája

Térjünk a lényegre! Programfüzet. a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetségének szakmai konferenciája Programfüzet www.maresz.hu Térjünk a lényegre! a Magyarországi Rendezvényszervezők és szolgáltatók Szövetségének szakmai konferenciája 2014. március 18., Pesti Vigadó, Budapest Kedves Kollégák, kedves

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 107-109. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. augusztus 1. Készítette: Bugáné Torkos Beáta Ellenőrizte:

Részletesebben

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése PROGRAM PROGRAM Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Az NIIF VoIP projektje

Az NIIF VoIP projektje Az NIIF VoIP projektje Tétényi István NIIF MT 2002 május 14 1 Tartalomjegyzék Áttekintés Zárszó 2002 május 14 2 Internet telefónia Legalább 4 vonulat: elkerülni a távolsági/nemzetközi hívások költségét

Részletesebben

Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS

Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS Puebla Utalványkibocsátó Kft. ELFOGADÓHELYI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Puebla Utalványkibocsátó Kft. (székhely: 1146 Budapest, Hermina út 41. cégjegyzékszám: 01 09 180590, adószám: 24754813-2-42,

Részletesebben

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15 Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata Berhida, 5..5 A LEADER Helyi Akciócsoport által lefedett terület ismertetése A térség általános jellemzői A Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER

Részletesebben

Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről

Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről I. Jogosítványaink A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ökológiai gazdálkodás ellenőrzését és tanúsítását az alábbi

Részletesebben

Tájékoztató a MegoldásPortál Flottáról

Tájékoztató a MegoldásPortál Flottáról Tájékoztató a Flottáról Bizonyára egyetért velünk abban, hogy a mai bonyolult, sokszor bizonytalan világban az ésszerűség, és gazdaságosság nagyon fontos jelzővé vált, akár cégünkre, akár magánéletünkre

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

SPORT SZELET MINDEN NEGYEDIK NYER NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

SPORT SZELET MINDEN NEGYEDIK NYER NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE SPORT SZELET MINDEN NEGYEDIK NYER NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A Sport Szelet Minden 4. nyer! elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Mondelez Europe Services

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató

Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Panaszkezelési ügyfél-tájékoztató Hatályos: 2016.01.01 Az ügyfél-tájékoztató célja hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. és Magyar Posta Életbiztosító

Részletesebben