MŐSZAKI LEÍRÁS Dunakeszi, Fı út 16-18. Társasház B jelő épülete (hrsz: 5086) 1. Alaprajzi elrendezés Az épület 5 db, a hossztengelye mentén elhelyezkedı sorház-jellegő, kétszintes lakásból áll, melyek alaprajzi elrendezése megegyezik. Némiképp kivételt jelent az épület déli végében elhelyezkedı, B/1 jelő lakás, melynek terasz- és erkélykialakítása építészeti okokból kis mértékben eltér a többi lakásétól, illetve mivel véghomlokzat határolja, dél felé több ablakkal is rendelkezik. A lakások bejáratai a garázsbehajtó felıl megközelíthetı fedett tornácokról nyílnak. Az elıtérbıl a földszinten jobbra zuhanyzó, balra a garázsba vezetı ajtó nyílik, ill. innen vezet fel a húzottkarú lépcsı a tetıtérbe. Az elıtérbıl egyenesen tovább haladva juthatunk az egyterő nappali-konyha-étkezı együttesbe. Itt egy kamra is található, ill. a nappalin keresztül közelíthetı meg a délnyugati tájolású, a Pilisre nézı, panorámás fedett terasz és a saját használatú kertrész. A lépcsın feljutva érkezünk a központi fekvéső tetıtéri közlekedıbe; innen 2 szoba, 1 félszoba, egy fürdı és egy gardrób nyílik. A nyugati fekvéső szobákhoz kapcsolódik egy fedett loggia is gyönyörő kilátással a Pilisre. Heyiségek felsorolása és alapterületei: Földszint: Elıtér: 4,64 m2 mázas kerámia Nappali-étkezı: 27,48 m2 lam. parketta Konyha: 4,34 m2 mázas kerámia Zuhanyzó: 2,76 m2 mázas kerámia Kamra: 1,30 m2 mázas kerámia Lépcsı: 6,17 m2 mázas kerámia Összesen: 46,69 m2 Tetıtér: Szoba: 14,41 m2 lam. parketta Szoba: 13,36 m2 (13,04 m2) lam. parketta Fél szoba: 10,65 m2 lam. parketta Fürdı: 9,10 m2 ( 5,97 m2) mázas kerámia Gardrób: 3,41 m2 lam. parketta Közlekedı: 6,14 m2 lam. parketta Összesen: 57,07 m2 ( 53,62 m2) Földszint + tetıtér összesen: 103,76 m2 (100,31 m2) +Garázs: +Földszinti terasz: +Tetıtéri loggia: 15,40 m2 9,92 m2 7,06 m2 A lakás teljes alapterülete: 136,16 m2 1
2. Az épület általános építészeti mőszaki leírása Az épület hagyományos szerkezetekkel és technológiával épül. 2.1. Alapozás Vasbeton sávalapok készülnek, C-12-es betonból, lakásonként egymástól teljesen elválasztva. 2.2. Függıleges teherhordó szerkezetek A lábazati falak 30 cm vastag vasbeton szerkezetek. A földszinti ill. tetıtéri homlokzati és belsı teherhordó falak POROTHERM N+F 30 cm és 20 cm vastag téglából készülnek. 2.3. Lakáselválasztó falak A lakásokat egy-egy egymástól 2cm dilatációs légréssel épített 20-20 cm vastag Porotherm N+F falszerkezetek választják el. 2.4. Vízszintes teherhordó szerkezetek Az épület földszint feletti födémje 20 cm vastag monolit vasbeton szerkezet. A födémek síkjában a fıfalak vonalán monolit vasbeton koszorú épül. A nyíláskiváltások POROTHERM rendszerőek, a szükséges helyeken monolit vb. szerkezetek. A tetıtér felett szilárd födém nem épül. 2.5. Kémények Az épületben lakásonként 1-1 darab, K1 -jelő, a főtıkészülékek gyári tartozékaként kapható 60/100 mérető LAS levegı-füstgáz rendszerő kémény készül, mely az égéshez szükséges friss levegıt is biztosítja. 2.6. Tetıszerkezet Az épületet aszimmetrikus, 40 ill. 3 -os hajlásszögő, oromfalas nyeregtetıvel fedjük; a szarufákat szelemenek támasztják alá. A beépített faanyagok minısége: F56 II. osztályú láng-, rovar- és gombamentesített főrészelt fenyı. A tetıfedés téglavörös Bramac Classic Protektor cserépfedés ill. szürke színő ALKORFLEX fedés, vápa- és falszegélybádogozás Horgany függıeresz-, és lefolyócsatorna. 2.7. Válaszfalak 10 cm vastag POROTHERM 10/50 N+F válaszfal lapból épülnek. 2.8. Lépcsık A lakások tetıterébe monolit vasbetonból készülı, U-alakú, húzottkarú belsı lépcsın lehet feljutni. A lépcsık burkolata ragasztott mázas kerámia. 2
2.9. Homlokzati nyílászárók Fehér színő PANORAMA 2000 profilú mőanyag nyílászárók, horganyzott acél merevítıkkel, hármas EPDM tömítéssel, ROTO NT vasalattal, 4/16/4 mm hıszigetelt üvegezéssel (kü<1,1w/m 2 K). A kert felé nézı homlokzaton az ablakok illetve erkélyajtók felett beépített redınytok kerül elhelyezésre. 2.10. Homlokzatképzés A homlokzati falfelület: A külsı falfelületek 6 cm vastag Dryvit jellegő hıszigetelést és törtfehér, illetve a garázst és tetıtéri szobát magában foglaló oromfalas kiugrás vörösesbarna színő vékonyvakolatot kapnak. Külsı ablakpárkány: Gránitlap 2 cm vtg. Ereszdeszkázat: Mahagóni színőre pácolt fafelület 2.11. Szigetelések Talajnedvesség elleni vízszigetelés: A lábazati falak, illetve a vasalt aljzatbeton felsı síkján készülı vízszintes szigetelés egy réteg GV-4 bitumenes lemez. Hıszigetelések: A talajjal érintkezı földszinti padló: 60 mm vastag EXPANDIT polisztirolhab Az emeleti födémréteg: 20 mm vastag lépéshanggátló, terhelhetı ROCKWOOL Steprock kızetgyapot, úsztatott padlórétegként kialakítva. A tetıteret határoló szerkezetek: 20 cm ROCKWOOL Multirock kızetgyapot A lábazati téglaburkolat alatt: 3 cm vastag XPS polisztirolhab 2.12. Erkélykorlát Acél csıkorlát, fekete színőre festve 2.13. Térburkolat Beton szegélykı, beton térkı burkolat egyes helyeken mosott kavics terítés. Teraszok és loggiák burkolata terrakota gresslap burkolat, egységesen. 2.14. Kerítés A kertrészek 1,5 m magas drótfonatos kerítéssel egymástól és a külterülettıl elválasztva. Az oldalhatáron zártszelvény tartóvázra szerelt, szélezetlen akác deszka kerítés. 3
3. Az épület általános épületgépészeti mőszaki leírása 3.1. Belsı vízellátás Egy fımérı az ingatlanhatáron kialakított vízmérıaknában. A lakásonkénti hidegvízmérést lakásonként, az elıtérben elhelyezett mellékmérık felszerelésével biztosítjuk. Minden fogyasztó tartalék-elzáróval rendelkezik. A használati melegvízellátást a lakásonként elhelyezett átfolyós rendszerő, 45 l-es beépített tárolóval ellátott IMMERGAS Zeus 24 kwgázkazán biztosítja.. Vízvezeték anyaga: ötrétegő mőanyag- illetve vörösrézcsı, préselt idomokkal, forrasztott kötésekkel 15 mm méretben padlóban, falban vezetett, vagy mőszakilag ezzel egyenértékő minıségő kivitelben. 3.2. Belsı szennyvízhálózat Az épületben keletkezı kommunális szennyvizet a legrövidebb nyomvonalon lakásonként egy ponton kivezetjük az épületbıl. A csatorna ágvezetékek falhoronyban, az ejtıvezetékek falhoronyban illetve szerelıaknában, az alapvezetékek pedig padozatban szereltek, szükséges helyeken tisztítóidomokkal. Ágvezeték PVC lefolyócsı gumigyőrős toktömítésekkel. Ejtıvezeték KG-PVC anyagú. 3.3. Belsı gázellátás A szükséges energia hordozó 34000 kj/nm 3 főtıértékő kisnyomású földgáz. A gázfogyasztás mérésére lakásonként 4 m 3 /h névleges teljesítményő lemezházas membrános gázmérı szolgál, amely a minimális és maximális fogyasztások pontos mérésére alkalmas. A gázvezetékek anyaga vörösrézcsı. A vezetékek végig szabadon szereltek. Az épületben a főtési energiát lakásonként felszerelt turbó falikazánok szolgáltatják. Tervezett főtési gázfogyasztás: 5*2.1 m/h*0.6 egyidejőséggel = 6,30 m3/h csúcsban. A gázüzemő berendezések légcseréje és égési levegı-ellátása a GOMBSZ VII. 75., 76, 77. pontjai szerint teljesülnek. 3.4. Égéstermék elvezetés: A főtıkészülékek égéstermék elvezetéséhez lakásonként 1-1 darab, K1 -jelő, a főtıkészülékek gyári tartozékaként kapható 60/100 mérető LAS levegı-füstgáz rendszerő kémény készül, mely az égéshez szükséges friss levegıt is biztosítja. 3.5. Főtés - hıenergia ellátás A lakások hıenergia-igényének biztosítására lakásonként IMMERGAS Zeus 24 kw tipusú, átfolyós rendszerő beépített melegvíztárolós ( 45 l ) zárt rendszerő falikazánokat tervezünk. A lakások főtése acéllemez lapradiátoros zárt, alsó elosztású szivattyús melegvízfőtés, padlótemperálással. A szabadon ill. az úsztatott rétegben haladó főtési vezetékek anyaga bevonatos HENCO csı szigetelı csıhéjjal ellátva. 3.6. Csapadékvíz elvezetés Az épület tetıszerkezete által győjtött csapadékvizet saját telken belül a felszín alatt szivárgókban szikkasztjuk el. 4
4. Lakások mőszaki leírása 4.1. Nyílászárók Lakás bejárati ajtók: Felülvilágítóval ellátott Panoráma 2000 Sümeg mőanyag 2 MVD 2 csapos bejárati ajtó. Belsı ajtók: Dekorfólia borítású MDF anyagú, utólag szerelhetı tele beltéri ajtók, Dekora Expresszline Miami tipusú ajtók cca 8 különféle színben, matt króm kilinccsel. Belsı ablakpárkány: 2 cm vtg mőgránit lap 4.2. Belsı felületképzés Belsı falfelület: Mészhabarcs vakolat, glettelés, HÉRA diszperziós falfestés. Mennyezet, fürdı, zuhanyzó fehér színben, szoba falak szobánként fehér vagy halvány pasztel színben. A mennyezet és fal találkozásánál 35 mm-es ragasztott polisztirolhab profil kerül elhelyezésre. Opció: DULUX festék színválaszték alapján, tapétázás felárért. Padlóburkolat: Szobákban: 31-es kopásállóságú 7-8 mm vtg laminált parketta, 2mm vastag habalátéttel, szegélylécezve. ( Ár: laminált parketta bruttó 2.400,- Ft/m2, szegélyléc bruttó 500,- Ft/m) Fürdıszobában, WC-ben, konyhában, elıtérben: mázas égetett kerámia ( Ár: bruttó 2.750,- Ft/m2 ) Opció: Egyedi díszcsempék, bordőrök beépítése, diagonál burkolás felárért Falburkolat: Fürdıszobákban a függıleges felületen és a zuhanyzóban 2,10 m magasságig csempeburkolat, pozitív sarkokon élvédıvel. (Ár: bruttó 2.750,- Ft/m2 ) Konyhában konyhaszekrény felsı és alsó része között (60 cm szélességő sáv, a terven jelzett konyhaszekrény hosszúságában) (Ár: bruttó 2.750,- Ft/m2 ) Opció: Egyedi díszcsempék, bordőrök beépítése, diagonál burkolás felárért 4.3 Vizes berengezések Mosdók: Falra szerelt 60 cm-es Alföldi jellegő fehér porcelán mosdó automata leersztıvel szifontakaróval, hideg-meleg vízre alkalmas Kludi jellegő egykaros csapteleppel. A WC helyiségbenben 30 cm-es Alföldi jellegő kézmosó. Kád: Beépített fehér akryl sarokkád (Ár: bruttó 40.000,- Ft/db) automata leeresztıvel, 140x140 cm méretben, Kludi jellegő egykaros kád-csapteleppel, flexibilis kézi zuhanyzóval. Kád elılap falazott, burkolt kivitelben Zuhany: Fehér akryl zuhanytálca (Ár: bruttó 25.000,- Ft/db) automata leeresztıvel, 90x90 cm méretben, Kludi jellegő egykaros zuhany csapteleppel, zuhanyzóval. 5
WC csésze: Alföldi jellegő fehér porcelán WC berendezés, falra szerelt fehér mőanyag GEBERIT NATURA tartállyal, kompletten. Opció: Beépített GEBERIT kombifix tartály, fali konzolos wc csészével felárért. Egyéb: Mosógép csatlakozás fürdıszobában kiépítve: víz-csatorna csatlakozási pont Kerti csap a lakás kert felöli oldalfalán a lakásból kivezetve, egy helyen kiépítve. 4.4. Főtési berendezések A központi főtés rendszerét tekintve zárt, alsó elosztású szivattyús melegvízfőtés, külön-külön szabályozható hımérsékletfüggı elıremenı vízhıfok szabályozással, padlótemperálással. (5 rétegő HENCO alu-müanyag csı 16 mm méretben, oxigéndiffúzió-mentes kivitelben.) Kazán: Lakásonként fali,zárt égésterő, átfolyós rendszerő, beépített melegvíztárolós kombinált gázkészülékkel. ( IMMERGAS Zeus 24 kw tipus) A lakás hımérséklete digitális szobatermosztáttal szabályozható. Radiátorok: Acéllemez lapradiátor (PURMO), terv szerinti méretekben, a szobákban thermoszabályzós szelepekkel, 4.5. Szellıztetés lakáson belül A belsıterő helyiségek ( kamra ) gravitációs szellızéssel függılegesen a tetın átvezetve D=110 mm átmérıjő KG PVC csıvel. Konyhai szellızés: gravitációs szagelszívó részére kialakított szellızı D=110 mm mérető KG PVC csıvel 4.6. Elektromos hálózat Mérés, elosztás: A fogyasztásmérık a társasház A épületének külsı oldalfalán csoportosítva kerülnek felszerelésre, 1x32A es mérıvel Hensel szekrényben (szabvány müa szekrény) szerelve. Lakáson belül a bejárat közelében felszerelve süllyesztett fogyasztói elosztó és kapcsoló tábla 16 db kismegszakítóval, érintésvédelmi relével. Vezetékelés müanyag védıcsıbe helyezett 1,5-6 mm keresztmetszető vezetékekkel, Kapcsolók, dugaszoló aljzatok: Fehér színő PRODAX Grado szerelvények. Szobánként 3, a nappaliban 4, a fürdıszobában és a zuhanyzóban 1-2, az elıszobában, a kamrában, a garázsban, a közlekedıben 1-1, a konyhában a csempézett részre 4 továbbá a beépített gépeknek 1-1 dugaszoló aljzat kerül kialakításra. A kültéren a terasznál és az erkélyen 1-1 kültéri dugalj kerül elhelyezésre Konyhában az elektromos tőzhely táplálására 3x2,5 mm vezeték kerül kiépítésre, egyfázisú kötéssel Antenna kiállás: Fehér színő PRODAX Grado szerelvények Szobánként és a nappaliba 1-1 db, az épület meghatározott pontján lakásonként összegyőjtve, központi bekötés nélkül 6
Telefon kiállás: Fehér színő PRODAX Grado szerelvény. Szobánként és a nappaliba 1-1 db az épület meghatározott pontján lakásonként összegyőjtve, központi bekötés nélkül. Világítás: Szobánként, a zuhanyzó helyiségbe, a közlekedıbe, a fürdıbe illetve az étkezıasztal fölé 1db 1 áramkörös, a nappaliban 2 helyrıl kapcsolható 1 áramkörös alternatív, az elıtérbe 2 helyrıl kapcsolható 1 áramkörös alternatív kör kerül kialakításra. A főrdıbe a mosdóhoz tükörvilágítási kör készül. A terasz és erkélyre 1-1 db 2 helyrıl kapcsolható 1 áramkörös alternatív Lámpatestek az alapárban nem szerepelnek, az ideiglenes világítás 60W-os ízzó, E36 foglalatba szerelve. Kaputelefon: A belsı személyi bejárati kapuhoz elhelyezve, elektromos nyitással elkészítve. PRO-FEZ Kft 7