Horvátországi magyarság

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala Horvátországi magyarság 2000. T a r t a l o m: Oldal Előszó. 2 1. Történelem 4 2. Általános adatok 8 3. Jogi helyzet 12 4. Érdekképviselet. 13 5. Újjáépítés, gazdaság 14 6. Civil társadalom 16 7. Oktatás. 16 8. Művelődés, kultúra, tudomány 18 9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás 18 10. Tömegtájékoztatás 19

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 2 / 20 HTMH 2000. Előszó Az évtizedeken át tartó kényszerű elfojtás után a diktatúrák 1989-es összeomlását és az 1990-es első szabad választásokat követően az egyéni és a közösségi felszabadultság élményével egyidőben a Kárpát-medencében a nemzetállami törekvések reneszánszának lehetünk tanúi. Érthető ez mindaddig, amíg a nemzeti értékek vállalásával a múltból és a hagyományok világából, a történelemből azok a gondolati tartalmak aktualizálódnak, amelyek a békés társadalmi és szellemi építkezés szándékát szolgálják. Ha azonban a nemzetállami törekvések ahogyan az elmúlt évtized során a volt Jugoszlávia területén lejátszódó tragikus események mutatják türelmetlenséghez, kizárólagossághoz és erőszakos érdekérvényesítéshez vezetnek, egész régiók, végső esetben pedig a kontinens békéjét és jövőjét veszélyeztetik. Ma ugyanis Közép- és Kelet-Európa térségében az önépítkező polgári nemzetállammal még mindig fenyegető módon állnak szemben a posztkommunista nemzetállamiság hatalmas hadseregei, politikai intézményei és a hagyományos nemzeti értékek mentén építkező demokratikus társadalmakat ma is fenyegeti a totalitáris politika eszközeit átmenteni igyekvő nemzeti diktatúrák erőszak-világa. Az sem kizárt, hogy mindez egyetlen országon belül jelentkezik. Az új nemzetállamok vajúdásának különösen érzékeny pontja a nemzeti kisebbségek jelenlétének tudomásul vétele, elfogadása. A totalitáris örökség kényszereitől megszabadulni képtelen közösségek nemzetteremtő szándéka csak a totalitarizmus jegyében foganhat, ennek megfelelően ország- és otthonépítő eszközeiket is a diktatúrák kelléktárából válogathatják. Az erőszak eszközeivel létrehozott nemzetállam a tolerancia legkisebb jelét sem tanúsítja más nemzetek, és főleg nem a területükön élő nemzeti kisebbségek sajátos világával, értékrendjével szemben. Minden ilyen esetben a nemzet és az állam feloldhatatlan ellentétéről van szó, s a közösségteremtő értékrend és a hatalmi érdekérvényesítés közötti kompromisszum nagyon nehezen képzelhető el. E tekintetben ma egyetlen járható út létezik: ha az európai törekvésekkel összhangban fokozatosan a háttérbe szorul, leépül az állam szerepe és jelentősége, a nemzeti értékrend pedig visszatalál eredeti forrásához, a hagyomány és a kultúra humánumához. Az állam szerepének visszaszorulásától egészen egyszerűen azt várjuk, hogy erőszakos módon semmilyen hatalmi eszközzel ne lehessen beleszólni az egyéni és a közösségi értékrendek vállalásának kérdésébe. Ezen a küszöbön átlépve ugyanis mint jelenség egyszerre megszűnik az esetek többségében kirekesztő módon használt nemzeti kisebbség fogalom, és politikai akadálya sem lesz a különböző azonosságtudatú közösségek egy régión belüli együttélésének. 1989 1990-ben az utódállamok területén élő magyar nemzeti közösségek történelmünkhöz híven, a békés eszközökkel történő társadalomépítés útját választották, ami azt is jelentette, hogy az erőszakos asszimiláció veszélyével szembenézve a nemzeti integráció kínálta lehetőségeket tekintették az általuk képviselt, a közösség jövőjét biztosító politika alapelvének. Az elmúlt évtized során e szempontokat követve dolgozták ki közösségi önrendelkezésük az önkormányzatiság, az autonómia alapelveinek rendszerét, s tettek határozott

HTMH 2000. 3 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről erőfeszítéseket a szuverén politikai közösséggé válás érdekében. Tény, hogy szándékaikat és törekvéseiket erősítették az Európában napjainkban kiteljesedő integrációs folyamatok és a kisebbségi, kollektív jogok törvényes biztosítására irányuló törekvések is, mint amilyen az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezménye, vagy A regionális és kisebbségi nyelvek Európai Chartája. A Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati koordinációs szervezet e rendszeren belül jutott meghatározó szerephez. Egy évtizedes története során mindvégig figyelemmel kísérte a határon túli magyar érdekképviseleti szervezetek és politikai pártok munkáját, támogatta társadalomszervező törekvéseiket és közvetítette jogos követeléseiket az európai és a nemzetközi fórumok felé. Kormányzati hivatalként olyan szakmai és szakértői munkát biztosított a magyar nemzeti közösségek számára, amelyre mindenkor számíthattak, s amelyek az integrációs folyamatok kiszélesedéséhez és elmélyüléséhez vezettek. Feladatának maradéktalan vállalásához, közvetítő tevékenységéhez azonban eleven kapcsolatokra és naprakész ismeretekre van szüksége. S hogy ennek megteremtése és felépítése milyen összetett folyamat, azt mutatják a most elkészült országjelentések is, amelyekből kitűnik: a közösségi jogaiért közel nyolc évtizede küzdő határon túli magyar kisebbségek érdekeinek képviselete és eredményes támogatása csakis és kizárólag a társadalmi politika valóság és a gazdasági adottságok részletes ismerete alapján történhet. Magyarország polgári kormánya az ezredfordulón elérkezettnek látta az időt a nemzeti egyeztető fórumként működő Magyar Állandó Értekezlet létrehozására. Elsősorban ez indokolta a határon túli magyar kisebbségek elért eredményeit értékelő összefoglalók, helyzetjelentések elkészítését. A nemzeti integrációs folyamatok kiteljesedését biztosító MÁÉRT szakértői bizottságai ugyanakkor az uniós csatlakozás európai követelményeit is szem előtt tartva az egész Kárpát-medence demokratizálásának is megkerülhetetlen fórumaivá váltak. Mindannyiunk reménye szerint most jött el az ideje annak, hogy a magyarság huszadik századi kényszerhelyzetéből kilépve, kiszolgáltatottságát meghaladva, az európai értékekkel összhangban hozzálásson a hagyományainak megfelelő, intézményes formában is létező társadalma újraépítéséhez. Ebben a munkában a Határon Túli Magyarok Hivatalára is új, a korábbiakhoz képest mindenképpen összetettebb feladatok várnak. Szabó Tibor

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 4 / 20 HTMH 2000. 1. TÖRTÉNELEM Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről A horvát állam a IX. században a mai Dalmácia és Bosznia Hercegovina területén alakult ki. A ma középpontjának tekintett egykori három vármegye: Zágráb, Varasd és Belovár Körös felváltva frank, horvát és magyar fennhatóság alatt állt. Ezt a szláv népességű területet hívták eredetileg Szlavóniának. Szent László 1083- ban foglalta el, megalakította a zágrábi püspökséget, majd 1091-ben az örökösödés jogán, meghívásra bevonult az Unán és Kapelán túli területekre. Könyves Kálmánt 1102-ben Biograd Tengerfehérváron horvát királlyá koronázták, és ezáltal Horvátország Szlavónia 800 évre a magyar királyság (széleskörű autonómiával rendelkező) társországává vált. A Száva, Dráva és Duna közét a Szerémséggel a honfoglalás után a magyarok népesítették be. A XV. századig túlnyomóan magyar többségű négy keleti megye: Verőce, Pozsega, Valkó (Valpo) és Szerém Magyarországhoz és a Kalocsai érsekséghez tartozott. A magyar települések lánca Zimonytól (Zemun) Verőcéig (Virovitica) húzódott, s viszonylag keveset szenvedett a mongoloktól. A tatárok elől IV. Béla Zágrábon át menekült; 1242-ben a várost hűségéért szabad királyi várossá tette. A XIV XV. században Dél-Magyarország más tájaival együtt ez a vidék a középkori magyar királyság legsűrűbben lakott, gazdag, az európai szellemi áramlatokkal (humanizmus) lépést tartó, Itáliával szoros kapcsolatokat ápoló vidéke volt. Itt húzódtak a Közép-Európát Itáliával, a Balkánnal Bizánccal és a Közel-Kelettel összekötő fő útvonalak, amelyek jelentősége (pl. az eszéki híd) a török hódoltság idején is fennmaradt. Az ottani települések részesedtek a kereskedelem hasznából, de a vonuló hadak nagy pusztítást végeztek. A XV. század elejétől egyre több szerb és horvát költözött be délről, akik kivették részüket a török elleni harcokból. E tájon 170 évig tartott a török uralom. Az állandó harcok és az azoknál is több áldozatot szedő mocsárláz- és pestisjárványok következtében az őslakos magyarság csaknem teljesen eltűnt. A XVII. és a XVIII. század fordulóján került sor a Szávától északra a Bécsi Haditanács alá rendelt Határőrvidék (Vojna Krajina, Militärgrenze) megszervezésére, amely szolgálatba fogadta a Koszovóból elmenekült szerbeket, akik később kiváltságaik birtokában vallásuk és életformájuk miatt állandó konfliktusban álltak a magyarokkal és a horvátokkal.

HTMH 2000. 5 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről Mária Terézia 1746-ban a horvát bán fennhatósága alá rendelte az akkor már Szlavóniának nevezett három keleti vármegyét (Valkót felosztotta Verőce és Szerém között), amelynek követei 1848-ig megjelentek a zágrábi száborban és a pozsonyi magyar országgyűlésben is. Az elpusztult népesség pótlására a horvátok és szerbek mellé a királyi kamara és a földbirtokosok németeket, cseheket, szlovákokat és olaszokat telepítettek. A XIX. század közepén a magyarok száma Horvátország Szlavónországban alig haladta meg az 5 ezret. (Megjegyzendő, hogy a Drávaszög és Muraköz 1918-ig Magyarországhoz tartozott.) A Fényes Elek által kimutatott 5.151 magyar Kelet-Szlavóniában, a Valkó (Vuka) és a Dráva mocsarai által védett, a XVI. századtól református falvakban (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) és néhány szerémségi szórványban (Maradék, Ürög, Erdőség) élt. A fordulatot a jobbágyfelszabadítás, a Határőrvidék polgárosítása és a modern termelési viszonyok meghonosítása hozta. A munkához nem szokott szerb határőrök olcsón eladták földjeiket és a bácskai, baranyai vagy somogyi kisgazda, eladva 5 hold földjét, tízszer akkorát vehetett az árából a Dráván túl. A nagy uradalmak magyar cselédséggel dolgoztattak, a fakitermelésben erdőgazdaságban, a vasútépítésnél, a folyamhajózásnál, s a kevés, főként élelmiszeripari üzemben is főként magyar és cseh munkásokat alkalmaztak. E gazdasági folyamatok eredményeként a századfordulóra Szlavónia csaknem minden településén éltek magyarok, de szétszórtan, alig néhány településen alkotva többséget. Számuk anyanyelv szerint 1910- re elérte a 106.000 főt, de a mai Horvátország területére módosítva a valós szám 130.000 körül lehetett. Mivel az 1868-as magyar horvát kiegyezés home rule -t biztosított, horvát szerb nyelvű közigazgatással, oktatással, egyházi élettel, horvát vezényleti nyelvű honvédséggel, a szórványban élő és társadalmilag, gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő magyarok között már az ezredforduló előtt megindult az asszimiláció. Ezt felismerve alakult meg egy átfogó, nagyobb magyarságmentő akció (Románia Moldva, Egyesült Államok) részeként 1904-ben gróf Klebersberg Kuno miniszterelnökségi államtitkár vezetésével a horvátországi magyarok elsősorban katolikusok anyanyelven történő elemi iskolai oktatása, hitélete, művelődésének megszervezése, iskolák és könyvtárak létesítése céljával a Julián Egyesület. A legtöbbször nehéz körülmények között dolgozó tanítók missziói munkát végeztek: istentiszteleteket tartottak, gazda- és olvasóköröket szerveztek, színi előadásokat rendeztek. A tevékenység köre később gazdasági segélyezéssel, hitelszövetkezetek kiépítésével bővült. 1914-ben 82 Julián, MÁV és református iskolában 12.000 volt a magyar nyelven tanulók száma. Az 1918 novemberétől állandósuló szerb katonai megszállás, az SHS Királyság megalakulása (1918. december 1.), majd a trianoni békediktátum mindennek véget vetett. A néhány református iskola kivételével az összes magyar tannyelvű iskolát és valamennyi könyvtárat bezárták. Az értelmiség és a polgári iparos réteg nélküli,

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 6 / 20 HTMH 2000. szétszórtan, településeiken is kisebbségben élő, gyenge nemzettudatú parasztok agrárproletárok gyorsan asszimilálódtak. Nem kevesen azért vallották magukat szerbnek, illetve horvátnak, hogy a szláv népelemet erősítő föld- és telekosztásban ők is részesüljenek. Sokan kivándoroltak, átköltöztek Magyarországra, a legtöbben azonban behúzódtak a városokba, ahol a munkanélküliek számát szaporították, s feladva nemzetiségüket, átváltottak az államnyelvre. Így a városok (Zágráb, Varasd, Zimony) magyarsága már 1921-re negyedére, a falvaké pedig több mint harmadával, összességében 70.000 főre csökkent. A magyarság számának és arányának csökkenése a három szlavóniai megyében 1. táblázat 1910 1921 Fő % fő % Verőce 34.000 14,1 25.000 10,4 Pozsega 16.500 6,2 9.300 3,6 Belovár Körös 14.200 4,3 10.600 3,2 Leginkább a hatalomváltozással egzisztenciájában fenyegetett városi lakosság (értelmiség, tisztviselők, állami alkalmazottak, vasutasok) változtatta meg hovatartozását vagy repatriált. A magyar népesség statisztikai visszaesésének másik oka az ún. névelemzés volt (a számlálóbiztosok a szlávos családnevűeket szerb horvát nemzetiségűeknek írták be és gyermekeik csak többségi iskolákba járhattak, még akkor is ha a család minden tagja csak magyarul beszélt). A királyi Jugoszláviában a horvátországi magyarok a közösen elszenvedett szerb elnyomással szemben a horvátokkal, németekkel, csehekkel fogtak össze, és a választásokon a Radič Maček vezette ellenzéki Horvát Parasztpártra szavaztak. Az együttélés, a horvát nyelvű katolikus egyházi élet természetes következménye lett a vegyes házasságok általánossá válása és az önfeladás, a nyelvváltás. Az 1939. évi Sporazum, a horvát Bánság létrejötte, majd a független horvát állam megalakulása (1941) megteremtette a lehetőséget a Horvátországi Magyar Közművelődési Közösség (HMKK) megalakítására, amely a Julián Egyesület célkitűzéseit igyekezett folytatni. Bár miniszteri rendelet lehetővé tette a magyar tannyelvű párhuzamos tagozat létrehozását, 1945-ig egyetlen ilyen sem működött. Kényszermegoldásként a HMKK égisze alatt vándortanítók szerveztek írás- és olvasás-tanfolyamokat gyermekeknek és felnőtteknek. 1941 tavaszán a magyar csapatok megszállták a csaknem tisztán horvát Muraközt is, így a megromló horvát magyar államközi viszonyok mellett a fokozódó partizántámadások is növelték a magyarok rossz közérzetét, fenyegetettségét. Sokan költöz-

HTMH 2000. 7 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről tek Magyarországra, és 1944 őszén már tömeges kényszer-kitelepítésekre is sor került. Másfelől az is igaz, hogy a Magyarországhoz tartozó területeken az ország egészét érintő háborús intézkedések (behívás, beszolgáltatás) mellett rend és nyugalom volt a front megjelenéséig; a horvátok és szerbek is biztonságban és viszonylagos jólétben élhettek, kiáltó ellentétként a Dráván túl folyó testvérgyilkos partizánháborúval. A Szerémségben és a Dráva mentén 1944 októberétől 1945 áprilisáig tartott a sok polgári áldozatot is követelő állóháború. Az 1945. április májusi megtorlások itt nem voltak olyan tömegesek, mint a Bácskában, de a másik oldalon a jugoszláv partizánhadsereg kötelékében harcba vetett, jelentős részben horvátországi magyarokból álló Petőfi Brigád tagjai közül sokan elpusztultak. A II. világháború alatt és után mintegy 10.000 magyar hagyta el Horvátországot. A szovjet jugoszláv szakítás után számos magyar és horvát ellen indítottak koncepciós pert, közülük sokan börtönökben, a Goli Otokon vagy kivégző osztagok előtt végezték életüket. A megfélemlített túlélők magyarságtudata megingott: nyilvános helyen, sőt már a családban is alig mertek magyarul beszélni. A magyar nyelvű oktatást felszámolták, az egyházak tevékenységét korlátozták, ugyanakkor nagy súlyt helyeztek az államhűség kialakítására, a tudatformálásra. Az eszéki rádió 1945-ben meginduló magyar adása, a Magyar Néplap, majd az 1949-től hetilapként megjelenő Magyar Képes Újság fő feladata a szövetkezeti mozgalom népszerűsítése volt. Ez utóbbi 1950 márciusában 16 tisztán magyar szövetkezetről (Baranya, Kórógy, Szentlászló) tudósít. 1949 és 1953 között a magyar gazdák 70 90 %-át bekényszerítették a termelőszövetkezetekbe. Az 1950-es évek közepétől, s különösen az 1965. évi reform után a magyarok helyzete is valamelyest javult. Szorgalmuk, hozzáértésük és nem kevésbé a nyugati munkavállalás lehetőségének köszönhetően életszínvonaluk emelkedett. Beruházás híján kevés új munkahely keletkezett, a térség vezető agráripari kombinátjában, a bellyeiben, magyarokat és horvátokat alig alkalmaztak. A paraszti életforma egyébként sem vonzotta a fiatalokat: a közép- és felsőbb iskolákat végzettek inkább városokban (Eszék, Zombor) telepedtek le vagy Nyugat-Európában vállaltak munkát. 1949-ben részben a Magyarországtól való elidegenítés szándékával megalakult a Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967-ben a Horvátországi Magyarok Szövetsége nevet vette fel. Legfontosabb feladatának az anyanyelvi oktatási és művelődési tevékenység újjászervezését tartotta. Működési köre korlátozott volt, tevékenysége nem terjedhetett ki Horvátország egész területére. A művelődési tevékenység szervezésében az 1950-es évek közepéig egyértelműen kiemelkedő szerepet játszott, különösen a szlavóniai szórványmagyarság életében: a magyarul írni olvasni már nem, sőt sok esetben beszélni is csak törve tudó magyar származásúak kerültek aktív kapcsolatba anyanyelvükkel és gyenge nemzeti azonosságtudatuk is erősödött. 1955-től felsőbb sugallatra a kulturális munkában a súlypont a politikamentes szórakoztatásra, valamint a termelésben hasznosítható gyakorlati isme-

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 8 / 20 HTMH 2000. retterjesztésre tevődött át. A hatvanas évek közepétől Magyarország Jugoszláviával kialakított kulturális és gazdasági együttműködése eredményeként megélénkült a határmenti együttműködés is, ami kedvező hatást gyakorolt a drávaszögi és keletszlavóniai tömbmagyarság nemzettudatának erősödésére, az anyanyelv presztízsének visszanyerésére és az anyanemzettel való mindennapos kapcsolattartásra. A nyolcvanas évek végére a Baranyában és Kelet-Szlavóniában élő magyarság rendezett társadalmi, politikai, oktatási, művelődési és egyházi élettel, valamint jól működő, gazdag intézményhálózattal rendelkezett. 1991. június 25-én a Horvát Köztársaság kilépett a Jugoszláv Föderációból, és kikiáltotta függetlenségét; az ottani magyarok is az önálló horvát államot támogatták, nem kevesen fegyverrel. Hamarosan megkezdődtek a fegyveres összecsapások a sebtében megszervezett horvát alakulatok és a horvátországi szerb szabadcsapatok között. 1991 augusztusától a Jugoszláv Néphadsereg nyíltan is beavatkozott a harcokba a szerbek oldalán. A szerbek által megszállt területeken Horvátország területének mintegy 1/3-án kikiáltották a Krajinai Szerb Köztársaságot, amely a tömbmagyarság lakóterületét is magába foglalta. Ezzel lezárult egy történelmi korszak. Az új helyzet tragikus és visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat hozott a horvátországi magyarság életében. Az 1991. évi szerb agresszió menekülésre kényszerítette a terület lakosságának jelentős részét, így a magyarságot is, valamint szétzúzta azt a létfontosságú intézményi rendszert, amely döntő szerepet játszott a magyarság szellemi életének fennmaradásában és fejlődésében. 2. ÁLTALÁNOS ADATOK Terület: 56.538 km 2. Összlakosság: 4.495.000 (1995). Népsűrűség: 80 fő/km 2. Etnikai csoportok: horvát 75,1 %, szerb 11,6 %, bosnyák 0,5 %, magyar 0,47 %, szlovén 0,4 %, olasz 0,4 %, egyéb 11,53 %. Vallások (1991): katolikus (76,5 %), szerb ortodox (11,1 %), protestáns 1,4 %), muzulmán (1,2 %), egyéb (6,9 %), felekezeten kívüli (2,9 %). Beszélt nyelvek: horvát. Népegészség: átlagéletkor (1995) 77,0 év (nők), illetve 69,2 év (férfiak). Államforma: köztársaság. Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelsőbb szerve a kétkamarás parlament, a végrehajtó hatalom élén a köztársasági elnök ellenőrzése alatt lévő kormány áll. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve a Legfelsőbb Bíróság. Alkotmánybíróság. Főváros: Zagreb (Zágráb, 1995-ben 930.000 fő). Egyéb városok: Split, Rijeka, Osijek, Zadar, Karlovac, Dubrovnik.

HTMH 2000. 9 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről Városi lakosság: 51%. Közigazgatási beosztás: 20 megye és a főváros. Politikai pártok: Horvát Demokrata Közösség (HDZ), Horvát Szociálliberális Párt (HSLS), Horvát Liberális Párt (HLS), Horvát Parasztpárt (HSS), Szociáldemokrata Párt (SDP), Horvát Néppárt (HNS), Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), Horvát Jogpárt (HSP), Horvát Igazi Jogpárt (HCSP). GDP/fő: 4.600 USD (1998). GDP évi növekedési ráta: 3,5 % 4,5 % (hivatalos szakértői becslés), 1998. évi előirányzat 5 %. Árfolyam: 5,63 kuna / USD. Infláció: 5,3 % (1998). Munkanélküliség: 20 % (1998). Külföldi befektetés: 2,1 milliárd USD (1998). Külföldi adósság: 8 milliárd USD (1998). Export: 4,5 milliárd USD (1998). Import: 8,3 milliárd USD (1998). Fizetési mérleg hiánya: 1,6 milliárd USD (1998). A népszámlálási adatok jól érzékeltetik a horvátországi magyarság rohamos fogyását, amely a Kárpát-medencében példa nélküli: 1. ábra A horvátországi magyarok számának és arányának alakulása 1910 és 1991 között

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 10 / 20 HTMH 2000. Az 1991. évi népszámlálási adatok szerint a Horvát Köztársaság területén 22.355 magyar nemzetiségű állampolgár élt. Ennek a népességnek mintegy négyötöde a horvát Dunamente vidékén, pontosabban a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában összpontosult, abszolút vagy relatív többségben. A Drávaszög jellegzetesen mezőgazdaságból, szőlészetből, kertészetből, halászatból, erdészetből élő aprófalvas vidék. Csak kevés településének lélekszáma haladja meg az ezret. Ötvenegy helységében amelyek közül a mezővárosra emlékeztető közigazgatási központ Pélmonostor és Hercegszöllős népessége számosabb 54.007 lakos élt az 1991. évi összeírás idején. Tíz évvel korábban valamennyivel kevesebben, 53.490-en voltak. Ekkor 19.136 fő vallotta magát közülük horvátnak, 12.857 szerbnek, 9.920 magyarnak, 8.397 jugoszlávnak, 3.099 pedig egyéb nemzetiségűnek. Az 1991-es népszámláláskor a magyarok száma már csak 8.956. Legtöbbjük tíz falusias jellegű településen (Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Sepse, Kő, Karancs, Laskó, Várdaróc, Kopács, Bellye) lakott az 1991-ben kitört háború előtt. A háború a drávaszögi magyarság jelentős részét mintegy 4.500 főt messzire sodorta otthonától. 2. ábra Magyarok Horvátországban Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területén az 1991. évi népszámlálás adatai szerint 9.821 magyar élt. Többségük nyolc falusias jellegű településen (Apáti, Csákovac, Dálya, Erdőd, Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Marinci) lakott. Az 1991-ben megkez-

HTMH 2000. 11 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről dődött háború, amely hadszíntérré változtatta a magyar többségű falvakat, földönfutóvá tette a térségben élő magyarság mintegy felét. Kelet-Szlavónia megszállt területén magyar közösség nem maradt. 2. táblázat A magyar többségű falvakból az 1991-es háború miatt elmenekült magyar népesség Helység Magyar Menekült Százalék Baranya Kiskőszeg/Batina 688 436 63 Pélmonostor/Beli Manastir 865 740 86 Bellye/Bilje 422 370 88 Dárda/Darda 626 510 81 Darázs/Draž 212 158 75 Karancs/Karanac 289 200 69 Hercegszöllős/K.Vinogradi 382 230 60 Kopács/Kopačevo 610 400 66 Sepse/Kotlina 416 100 24 Laskó/Lug 834 240 29 Újbezdán/Novi Bezdan 329 150 46 Nagybodolya/Podolje 178 83 47 Csúza/Suza 664 150 23 Várdaróc/Vardarac 536 330 62 Vörösmart/Zmajevac 888 250 28 Kelet-Szlavónia Dályhegy/Dalj 314 285 91 Erdőd/Erdut 162 148 91 Haraszti/Hrastin 175 szabad terület Szentlászló/Laslovo 580 580 100 Eszék/Osijek 1.344 szabad terület Kórógy/Korog 603 603 100 Marinci/Marinci 247 229 93 Ójankovác/St. Jankovci 358 315 88 Vinkovci/Vinkovci 260 szabad terület Csákovác/Čakovci 256 210 82 Újlak/Ilok 105 56 53 Apáti/Opatovac 116 87 75 Vukovár/Vukovar 694 694 100

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 12 / 20 HTMH 2000. A Baranya, Kelet-Szlavónia és Nyugat-Szerémség területéről elmenekült 7.903 magyar nemzetiségű állampolgár jelentős része becslések szerint fele Magyarországra, illetve nyugati országokba távozott. A horvát hatóságok adatai szerint a háború ideje alatt mintegy 1.000 1.500 magyar halálozott el. A szervezett betelepítések következtében 25 30.000, más források szerint 50.000 szerb érkezett Baranyába és Kelet-Szlavóniába horvátországi és boszniai szerb területekről. Az 1995. novemberi erdődi megállapodás megnyitotta a megszállt területek Horvátországhoz történő békés reintegrációjának útját, de a menekültek kétoldalú viszszatérése csak 1997 nyarán kezdődött meg. 1998 őszéig a magyar szervezetek becslései alapján a menekültek 75 %-a tért vissza lakóhelyére, vagy rendszeresen látogatja azt. A délszláv háború során a horvát Dunamente lakosságának összetételében olyan mélyreható változások következtek be, amelyek hatására a magyarság az 1991-ben még abszolút vagy relatív többségű körzetekben helyi kisebbséggé válhat. 3. JOGI HELYZET Az 1998. január 1-jétől hatályos, módosított horvát alkotmány is néven nevezi, és államalkotó tényezőként ismeri el (más autochton kisebbségekkel együtt) a magyarságot. Az 1991 decemberében elfogadott, majd 1992-ben módosított kisebbségi alkotmánytörvény leszögezi, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van kulturális autonómiára. Biztosítja a nemzeti kisebbségek nemzeti szimbólumainak szabad használatát, az anyanyelvi oktatást, művelődést, tájékoztatást és kiadói tevékenységet, valamint a kisebbségi nyelv és írás hivatalos használatát. A lakosság 8 %-ánál nagyobb lélekszámú kisebbség számára arányos képviseletet garantál a törvényhozás alsóházában. Az ennél kisebb részarányú őshonos nemzetiségek közöttük a magyarok egy egy, összesen öt képviselőt választhatnak. Azon kisebbségi közösségek számára, amelyek az 1981. évi népszámlálás alapján a helyi lakosság több mint felét alkotják, a törvény sajátos helyzetű önkormányzat létrehozását biztosítja. A területileg összefüggő, külön alapszabályzatú községek együttműködési szerződés alapján közösségeket alkothatnak. Erre azonban Baranyában máig nem került sor. Az 1995-ben megtartott választások alkalmával egy magyar képviselő Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke szerzett mandátumot a horvát szábor alsóházában. (Elődje 1992-től a szintén HMDK-s Faragó Ferenc tanár volt.) A 2000. január 3-ai országgyűlési választások alkalmával ismét a HMDK jelöltje, Szántó Tibor kapott bizalmat.

HTMH 2000. 13 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről Az 1997. áprilisi helyhatósági választásokon az egymással is versengő két magyar szervezet közül 13 képviselői hely megszerzésével egyértelműen a HMDK függetlenként (független járási lista), illetve az ellenzéki Horvát Szociál Liberális Párt megyei listáján induló jelöltjei kerültek fölénybe a Horvátországi Magyar Néppártnak a HDZvel közös listán induló jelölteivel szemben. A választások eredményeként a hercegszöllősi, a bellyei és a tordinci járás képviselőtestületében magyar képviselők tevékenykednek. Az említett járások közül kettőben a képviselőtestület magyar elnököt választott. 1997 júniusában Szántó Tibor elnökletével, 13 taggal megalakult a Magyar Képviselők Közössége. A Horvát Köztársaság 1991 decemberében csatlakozott a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén elnevezésű nyilatkozathoz. 1992. december 16-án Magyarország és Horvátország megkötötte a Barátsági és Együttműködési Szerződést. 1995. április 5-én Eszéken aláírták a Magyar Horvát Kisebbségvédelmi Egyezményt, ezt követően októberben megalakult a Magyar Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság, amely 1999 decemberében megtartott negyedik ülésén elsősorban újjáépítési, foglalkoztatási és oktatási kérdéseket vitatott meg. 1995-ben a két ország kormánya Oktatási, kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írt alá. 1999 áprilisában kétoldalú oktatási és tudományos, 1999 júliusában új kulturális egyezmény született. 4. ÉRDEKKÉPVISELET 1949. november 29-én alakult meg a drávaszögi és kelet-szlavóniai magyarság legrégebbi szervezete, a Horvátországi Magyar Kultúr- és Közoktatási Szövetség, amely 1967. június 4-én vette fel a Horvátországi Magyarok Szövetsége (HMSZ) nevet. Megalakulásától kezdve főleg az anyanyelvápolás, a közművelődés, a néphagyományok, a helytörténeti emlékek gyűjtése és bemutatása terén tevékenykedett. A háborús években tapasztalható politikai polarizáció hatására 1993-ban a HMSZ vezetőinek egy része kivált, és új szervezetet hozott létre. Ettől kezdve a két szervezet közötti ellentétek mindennapossá váltak. A HMSZ-t különösen érzékenyen érinti, hogy a magyarságot immár a harmadik ciklusban a HMDK által támogatott személy képviseli a horvát országgyűlésben. A HMSZ és annak vezetősége a megváltozott körülmények között is az évtizedes hagyományok megőrzésére, a magyar közösség oktatási és művelődési érdekeinek képviseletére törekszik, elsősorban az eszék baranyai régióban. A szervezet 1997 júniusában megtartott tisztújító közgyűlése 13 fős elnökséget és 3 fős ellenőrző bizottságot választott. Elnöke Csörgits József. Az 1990 márciusában Vörösmarton megalakult Horvátországi Magyar Néppárt el-

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 14 / 20 HTMH 2000. nöksége tulajdonképpen a HMSZ vezetőségével egyezik meg. Pártprogramjuk tengelyében a kisebbség egyéni és közösségi jogai, a falu és a mezőgazdaság fejlesztése, valamint a környezetvédelem áll. A különböző szintű választásokon eddig önálló képviselői mandátumot nem szerzett. A HMSZ-hez hasonlóan a tíz éven át kormányzó HDZ politikai szövetségese. Elnöke Csörgits József. A Horvátországi Magyarok Szövetségéből kivált vezetők egy része előbb 1991-ben létrehozta a HMSZ Ideiglenes Elnökségét, majd a horvátországi értelmiséggel karöltve 1993. április 6-án Zágrábban megalakította a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét (HMDK), amelyet a horvát Igazságügyi Minisztérium 1993. május 17-én jegyzett be. Ezzel egyidejűleg a HMDK a szórványban élő magyarság körében is sorra alakította meg egyesületeit. Ily módon lehetővé vált, hogy a HMDK a Horvátországban élő tömb- és szórványmagyarság érdekeit egyaránt képviselje. Tevékenységének az a törekvés az alapja, hogy megőrizze a horvátországi magyarság identitását, és hogy nemzetközi téren is ismertté tegye a baranyai és kelet-szlavóniai magyarságot ért tragédiát. Kiemelt fontosságot tulajdonít az anyanyelvű óvoda- és iskolahálózat szavatolásának, működésének és fejlesztésének. Az anyanyelvi tájékoztatás fejlesztése érdekében 1996-ban létrehozta a HUNCRO Könyv- és Lapkiadó Vállalatot. A szervezet 1997. november 8-án tartott tisztújító közgyűlésén az új alapszabály elfogadása mellett 15 tagú elnökséget és reintegrációs bizottságot választott. Legfőbb politikai szövetségese a Horvát Szociál Liberális Párt. Elnöke Pasza Árpád. 1995-től a HMDK országos elnöksége és zágrábi egyesülete közötti ellentétek amelyek a tömbmagyarság és a fővárosi értelmiség közötti érdekellentétként a háború előtt is léteztek egyre kiélezettebb formában jelentkeztek, különösen a parlamenti képviselő tevékenységével és a pénzelosztással összefüggésben. 1998. február 21-én a horvátországi magyarság újabb országos hatáskörű érdekképviseleti szervezeteként létrejött a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ), amelynek elnöke Sostarec Iván lett. Az országos magyar csúcsszervezet igényével fellépő MESZ tagszervezetei közül a legjelentősebb a Zágrábi Ady Endre Kultúrkör, az Eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület, a Pélmonostori Kultúregyesület, valamint a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság. A szervezet 1999 januárjában megtartott tisztújító közgyűlése Farkas Tivadart választotta elnöknek. 5. ÚJJÁÉPÍTÉS, GAZDASÁGI HELYZET A háború összesen 27 milliárd kuna közvetlen kárt okozott Horvátországnak; a horvát Dunamentén 13 milliárd kuna összegű kár keletkezett. A Drávaszögben lévő magyar falvakat viszonylag kevés épületkár érte, de annál nagyobb méreteket öltött a harci cselekmények idején és azt követően a félkatonai szervezetek által történő kifosztásuk. Kelet-Szlavóniában hatalmas pusztítást végzett a háború. Mindkét

HTMH 2000. 15 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről területen potenciális veszélyforrást jelentenek a felszedetlen aknák. A két legtöbb háborús kárt szenvedett szlavóniai magyar település Kórógy és Szentlászló újjáépítésére tervet dolgoztak ki, s ennek alapján Kórógyon megtörtént az aknamentesítés, és megkezdődött néhány középület felújítása. Szentlászlón a magyar SFOR-kontingens katonáinak segítségével 1998 nyarán fejeződött be az aknamentesítés, de a település vízellátása még mindig nem megoldott. A lakóházak újjáépítése mindkét településen de az egész Drávaszögben is messze elmarad a szomszédos horvát településeken tapasztalható felújításokhoz viszonyítva, nem tükrözi a magyarság építkezési szokásait, és nem ad lehetőséget a falusi gazdálkodási formák visszaállítására. A menekültek hazatérése és a magyar közösségi élet újraélesztése céljából a magyar kormány 1999-ben 200 millió forintos újjáépítési segélykeretet hozott létre. Ennek felhasználásával épül újjá a kórógyi és szentlászlói református templom, a laskói ifjúsági, valamint az újbezdáni művelődési ház. A kopácsi református templom és a vörösmarti művelődési ház ünnepélyes átadására 1999. november 13-án a két miniszterelnök jelenlétében került sor. A horvát kormány ígéretet tett a lakóházak, az iskolák és egyéb középületek, valamint a közüzemek felújításának felgyorsítására. A háború következtében a horvátországi magyarság gazdasági helyzete katasztrofálissá vált. A környék mezőgazdasági és ipari nagyüzemei tönkrementek. A magángazdaságok a modernizációs hitelek hiánya és az értékesítési nehézségek miatt nem tudnak talpra állni. A korábban jól működő háztáji gazdaságokat teljesen kifosztották. A térségben nagy hagyományokkal rendelkező szőlő- és földművelés, valamint az állattenyésztés eszközei szinte teljes egészében hiányoznak. Az utóbbi évek magyarországi közalapítványi támogatásainak köszönhetően számottevően enyhültek a térség mezőgazdaságának gondjai. A visszatérő menekülteknek köztük a magyaroknak is létbizonytalansággal kell szembenézniük. Nincs megélhetési lehetőség, ugyanis csak részlegesen működik és súlyos finanszírozási gondokkal küzd a drávaszögi magyarság nagy részének munkalehetőséget biztosító Bellyei Mezőgazdasági Kombinát. A leadott termények ellenértékét legjobb esetben is csak 6 8 hónapos késéssel tudja kifizetni. Az elmúlt 2 év során több alkalommal élelmiszer-utalványokban adták ki a dolgozók bérét. A horvátországi magyarság foglalkoztatási helyzetében súlyos problémák mutatkoznak. A visszatérő menekülteket az állami vállalatok nem veszik vissza, a háború és megszállás idején otthon maradottakat pedig sorra bocsátják el, s helyükre magyarul nem beszélő, gyakran távoli vidékről érkező, esetenként alacsonyabban kvalifikált munkaerőt tesznek. A tömbmagyarság lakóterületén az államigazgatási és államhatalmi szervekben dolgozó magyar nemzetiségű személyek száma messze elmarad lélekszámarányuktól. (Baranyában a bíróságokkal és tanácstagokkal együtt

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 16 / 20 HTMH 2000. 40 50, a Dunamentén, Eszékkel együtt, 70 75 állami, helyi és megyei tisztségviselővel számolhatunk.) 6. CIVIL TÁRSADALOM Az 1991-es háborút megelőzően a horvátországi magyarság körében számos egyesület és civil szervezet foglalkozott a hagyományápolás legkülönbözőbb formáival. A szerb agressziót követően ennek lehetőségei Baranyában és Kelet-Szlavóniában megszűntek. A horvát Dunamente területén működő művelődési egyesületek csak 1998-ban szerveződtek újjá. A művelődési egyesületek és könyvtárak épületei lepusztult állapotban vannak. A magyar nyelvű könyvtári anyag pótlása hosszú ideig eltartó folyamat. Szinte teljesen megsemmisültek az egyedülálló értéket képviselő helytörténeti és néprajzi gyűjtemények, közöttük a kórógyi, laskói, kopácsi és vörösmarti is. A fentiek ellenére a háború alatt, még a menekültlét napjaiban is folyamatosan működtek a hagyományápoló művészeti együttesek, pl. a kórógyi és a szentlászlói néptánccsoport. 7. OKTATÁS A háborút megelőző, 1989/90-es tanévben a horvátországi magyarság oktatási helyzete az alábbiak szerint alakult: A horvátországi magyar oktatási intézmények, valamint tanulóik számának alakulása az 1989/90-es tanévben Intézménytípus Intézmények száma, db Tanulók száma, fő Óvodák 10 234 Általános iskolák 11 661 Középiskolák 1 149 Anyanyelvápoló intézmények 19 1.008 Összesen 41 2.502 3. táblázat Az 1991-es háborús események során a horvátországi magyar nyelvű oktatási rendszer teljes mértékben megsemmisült, és az óvodai hálózatot a mai napig sem sikerült helyreállítani, a súlyos anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok ugyanis nem tud-

HTMH 2000. 17 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről ják biztosítani az óvodák fenntartásával kapcsolatos költségeket (óvónők fizetése, rezsi), így a szülők számos magyar többségű baranyai településről a központi horvát óvodába kénytelenek járatni gyermekeiket. Pillanatnyilag csupán a hercegszöllősi járás területén, Csúzán és Vörösmarton működik magyar óvoda, a laskói, várdaróci és kopácsi óvoda beindítását 1999 novemberére ígérte a bellyei járás. Az eszéki és zágrábi kétnyelvű óvodai csoportokba kevés magyar származású gyermeket írattak. Az említett óvodákba összesen kb. 100 magyar kisgyermek jár és ezekben 8 magyar óvónő van munkaviszonyban. Az 1997/98-as tanévtől a horvát fennhatóság alá visszakerült Dunamente valamennyi iskolájában horvát program szerint zajlik az oktatás. Horvátország területén az elmúlt tanévben csak két önálló nyolcosztályos magyar általános iskola működött Vörösmarton és Laskón, 232 tanuló és 20 pedagógus részvételével. Az 1998/99-es tanévtől a kórógyi magyar általános iskola is megkezdhette munkáját, de az épület felújítása nem indult el, így az oktatás 2 tanítóval és 11 gyermekkel az 1999/2000-es tanévben is az egészségház épületében folyik. Az 1999/2000-es tanévben a vörösmarti iskolaközpontba összesen 146, a laskói iskolaközpontba 99 gyermek jár. Néhány településen közöttük Zágrábban is kétnyelvű oktatás zajlik. Az anyanyelvápolás (a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének zene, tánc szervezett oktatása) lehetőségei 14 horvát tannyelvű általános iskolában biztosítottak. Ennek hatásfoka igen szerény, jelentősége a megmaradás szempontjából elenyésző. A magyar nemzetiségű általános iskolai diákok száma a háború előttihez viszonyítva a felére csökkent. Az általános iskolákban foglalkoztatott nevelők létszáma 65 fő. 1997 márciusában megtörtént az eszéki Magyar Oktatási és Kulturális Központ alapkő-letétele, az 1998. szeptemberi átadási határidőt azonban a horvát kormány nem tudta teljesíteni. Így az oktatási tevékenység az 1998/99-es tanévben több eszéki horvát iskolában szétszórtan és mostoha tárgyi feltételek mellett, kinevezett vezető nélkül kezdődött meg. A horvát Oktatási és Sportminisztérium 1999. április 23-án Kucsera Bandit nevezte ki a központ ideiglenes igazgatójának. Az intézmény működését akadályozó jogi és adminisztratív nehézségek csak 1999 augusztusára hárultak el, s szeptember 28-án Göncz Árpád köztársasági elnök ünnepélyes keretek között megnyitotta az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló központot. Horvátország területén 1999 szeptemberétől két középiskolában folyik magyar nyelvű oktatás. Az eszéki központban a 27 tanuló valamennyi tantárgyat magyarul hallgatja. Pélmonostoron, az 1969 óta működő kétnyelvű középiskolában a 26 hallgató a közismereti tantárgyak többségét magyarul, a szakmai tárgyakat pedig horvátul tanulja. (A tanulólétszám az anyaországi és horvát tannyelvű középiskolák iránti nagyfokú érdeklődés miatt a háború előtti felére csökkent.) A két intézmény-

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 18 / 20 HTMH 2000. ben összesen 16 pedagógus dolgozik. Az Eszéki Egyetemen a tervezett magyar nyelvű pedagógusképzés megindítása nem történt meg. Úgy tűnik, hogy a horvátországi magyarság pedagógus-utánpótlása az anyaországi egyetemekre, főiskolákra járókkal megoldható. A Zágrábi Egyetemen 1994 óta Hungarológiai Tanszék működik, szinte kizárólag nem magyar nemzetiségű hallgatókkal. A felvételi vizsgán is horvát nyelvből és irodalomból kérdezik a jelölteket. Sürgető feladat a magyar szaktanácsadó mielőbbi munkába állítása, az általános iskolai tankönyvek magyar nyelvre történő átültetése, a magyar iskolák felszerelésének korszerűsítése, javítása, valamint a nemzeti azonosságtudat szempontjából fontos tantárgyak keretében az ún. nemzeti tartalmak megfelelő óraszámban történő tanításának biztosítása. 8. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY A háborút követően élénkebb kulturális tevékenység 1996 után bontakozott ki. Zágrábi székhellyel 1996-ban alakult meg a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, amely a horvát Tudomány- és Technikaügyi Minisztérium anyagi támogatásával öt kutatási programon (A horvátországi magyarság identitástudatának felmérése, A háború hatása a horvátországi magyarok egészségi és szociális jólétére, A disztribuált interaktív együttműködés fejlesztése, A Zrínyiek és Európa, valamint horvát magyar fordítói program) dolgozik. 1996-ban megalakult a Horvátországi Magyar Pedagógus Szövetség is, amely a HMSZ és a MESZ tagszervezeteként működik. Hat évtizedes hagyománnyal rendelkezik a Zágrábi Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület. Jelentős szerepet töltött be a magyar kultúra megismertetésében, ápolásában és a Zágrábban élő, valamint tanuló egyetemisták összefogásában. A Kultúrkör a város határain túl is ismert, létjogosultságát, színvonalas munkáját számos elismerés bizonyítja. A horvátországi magyarság körében gazdag múlttal rendelkezik a Rétfalusi Magyar Kultúrkör, továbbá jelentős szerepet tölt be a pélmonostori, a csúzai, a kopácsi, a kórógyi és az újgráci művelődési egyesület. A HMDK tengermelléki (szpliti, pulai és fiumei) szervezetei a szórványmagyarság identitástudatának fejlesztését tűzték ki célul. A zágrábi székhelyű Zrínyi Miklós Magyar Cserkészcsapat az ifjabb generációk nemzettudatának fejlesztése érdekében tevékenykedik. 9. EGYHÁZI INTÉZMÉNYRENDSZER, VALLÁSGYAKORLÁS 1991-ig a baranyai és kelet-szlavóniai magyarság fele fele arányban vallotta magát katolikusnak és reformátusnak. A katolikus egyházközség a Gyakovói Püspökség-

HTMH 2000. 19 / 20 Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről hez tartozik, s a püspöki vikárius személyében ma is csak egyetlen magyar ajkú pappal rendelkezik. A horvátországi magyar katolikusok anyanyelven történő vallásgyakorlása nem biztosított. A reformátusok, akiknek száma 1991-ben 4.200 körül volt, korábban a bácskai református püspökséghez tartoztak, majd 1993 januárjában megalakult a Horvátországi Református Keresztyén Egyház. 1999. június 6-án hét baranya szlavóniai református gyülekezet (Szentlászló, Kopács, Vörösmart, Csúza, Hercegszöllős, Bellye, Eszék) a református keresztyén értékek és az anyanyelv megóvása érdekében létrehozta a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat (HMRKE). A Nyugat-Szlavóniában és a tengermelléken szerveződő magyar szórványokkal együtt a horvátországi reformátusság mintegy 60 %-át fogja át. A szolgálatot 3 lelkipásztor, valamint ötödéves teológusok látják el. A várdaróci egyházi óvoda beindítása mellett megtörténtek az előkészületek a Keresztyén Ifjúsági Egylet létrehozására is. A HMRKE Református Élet címmel lapot is megjelentet. A katolikus és a református közösség egyházi vagyona a háborúban megsemmisült, templomai, parókiái, intézményei jelentős részét elpusztították. A szerb megszállás éveiben három református lelkész látta el egész Baranyában az egyházi teendőket, temetett és esketett felekezeti hovatartozás nélkül. A Magyarországon és Horvátország szabad területein élő menekültek lelki gondozásával és segélyezésével a Délvidéki Református Menekült Misszió és az eszéki székhelyű Elűzöttek Közössége foglalkozott. Ez utóbbi a menekült reformátusokat gyűjtötte össze a kopácsi lelkész, a HMRKE jelenlegi szuperintendensének vezetésével. A háború az alábbi baranyai és kelet-szlavóniai templomokban tett kárt: a bellyei templom teljesen kiégett, a laskói templom orgonája leégett, Szentlászló, Kórógy, Kopács, Haraszti és Tordinci templomai a fegyveres harcok alatt rongálódtak meg. Kő és Sepse templomát teljesen kifosztották. Kelet-Szlavóniában az egyházi anyakönyvek nagy része is megsemmisült. 10. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS Horvátországban nem jelenik meg magyar nyelvű napilap. A HMSZ által kiadott Magyar Képes Újság c. hetilaptól a kormány 1997-ben megvonta a támogatást. Azóta magyarországi támogatással, időközönként jelenik csak meg. A HMSZ adja ki az Életfa c. kulturális lapot és az Évkönyvet is. A hetilap kiadására fordítandó horvát kormányzati támogatás elosztásáról évről évre vita támad a horvátországi magyar szervezetek között. A tárgyaló felek egyetértenek abban, hogy független kiadót és szerkesztőséget kell felállítani, ahol a szakértelem a döntő, és nem lehet figyelembe venni a kisebbségi szervezetek ellentéteit, valamint a közvetlen politikai érdekeket. Ennek érdekében 1996-ban a HMDK

Jelentés a horvátországi magyarság helyzetéről 20 / 20 HTMH 2000. Eszék székhellyel megalakította a HUNCRO elnevezésű Lap- és Könyvkiadó Vállalatot, amelynek gondozásában jelenik meg az Új Magyar Képes Újság c. hetilap, a Horvátországi Magyarság c. havilap és a Barkóca elnevezésű gyermekújság. A HUNCRO adja ki a HMDK évkönyvét, a Rovátkákat és a Gazdasági Kalendáriumot is. A horvát kormány Kisebbségi Hivatala 1998-ban két alkalommal vonta meg a támogatást a kiadóvállalattól. Ennek következtében 1998 júniusától decemberig Horvátországban egyetlen magyar nyelvű nyomtatott sajtótermék sem jelent meg. 1998 decemberében a Kisebbségi Hivatal a hetilap kiadásával a Magyar Egyesületek Szövetségét bízta meg, amely Képes Újság címmel öt számot adott ki. A horvátországi magyarság tájékoztatására a horvát kormány 1999-ben ismét a HUNCRO Lap- és Könyvkiadó Vállalatnak adott megbízást. Az Eszéki Rádió naponta 30 perces magyar adást sugároz, amely főleg hírműsorokból áll. Jogos igény mutatkozik a szerkesztőség önállóságának megteremtésére. Magyar nyelvű TV-adással a horvátországi magyarság nem rendelkezik. A horvátországi magyar közösség igényli, hogy a horvát TV Prizma című kisebbségi műsorának magyar vonatkozású blokkjait magyar nemzetiségű személy készítse. Jelentések a határon túli magyarok helyzetérõl Kiadja: Határon Túli Magyarok Hivatala 1518 Budapest 112, Pf. 43, 1016 Bérc u. 13-15. : 466-9406, 466-9434 Fax: 385-2601 Web-site: http://www.htmh.hu E-mail:htmh@mail.datanet.hu Felelős kiadó: Szabó Tibor, a HTMH elnöke Sorozatszerkesztő: dr. Bátai Tibor Térképek és ábrák: Sebők László A kiadvány bírálatára a Teleki László Intézet A kisebbségek régi és új szerveződései kutatási programjában került sor