Rezsi óradíj a takarításban MATISZ vitaindító munkaanyaga Tisztelt Hölgyem/Uram! Tisztelt Kollégák! 2010-ben az Európai Unió keretén belül működő és a tagállamok takarítással foglalkozó nemzeti tagszervezeteit összefogó EFCI (European Federation of Cleaning Industries) szövetség felmérte, hogy Európában hol van állami minimálbér és hol nincs, hol jött létre ágazati kollektív szerződés és hol nem. Az EFCI arra a következtetésre jutott, hogy a nemzeti szövetségeknek határozott álláspontra kell helyezkedni egy minimális rezsióradíj vonatkozásában. Az idén ez a felmérés újraindul, és a MATISZ is csatlakozik a rendszerhez. A MATISZ 2012. március 28-án megrendezett Kerekasztal beszélgetésének célja, hogy a takarítási szakma képviselői között szakmai véleménycsere, közös álláspont alakuljon ki az érdekérvényesítésben meghatározó jelentőségű, a magyarországi tisztítás-technológiai iparban alkalmazandó minimális rezsi óradíjról. Jelen munkaanyagunkat vitaindítóként küldjük meg tagjainknak, melyre várjuk kérdéseiket, véleményüket, kiegészítési és módosítási javaslataikat. I. Szakmai alaphelyzet A mai takarító cégek nem vállalnak részt a szakmapolitika alakításában, nincs állásfoglalásuk a szakmájukra vonatkozóan, ezért a szaktudásnak nincs védelme, elismertsége. A MATISZ szakmai álláspontja szerint szükségszerűvé vált a tagok bevonásával- olyan benchmarking számok meghatározása, amelyek iránymutatóként szolgálnak a szolgáltatók és a megrendelők számára egyaránt, és amelyek számszerűsítik a szakmai tudást, minőséget, megvalósíthatóságot. A következőkben leírt MATISZ javaslat egységként kezeli a minimálbért, a szakmunkásbért és a menedzsment fedezetet, és, mint a bérre vetített kezelőszer-fedezet vagy az eszközök amortizációja. II. Kritikus kérdések az ajánlatok bírálatánál A takarítási ajánlatok sokszínűsége a jelenlegi szabályozás hiányosságaiban is kereshető. Komoly szakmai munka az ajánlati árak elemzése, a számok mögötti tartalom, szakmai színvonal értékelése. A leggyakrabban feltett ajánlatkérői/kiírói kérdések, amelyekre a szakmának választ kell adnia: - Mi az elfogadható mértéke a bérköltségnek? A MATISZ állásfoglalása szerint a takarítási díjon belül a bérköltség és a járulékok aránya összesen kb. 70-80%. De mit jelent, ha a bér ez alá esik vagy fölé nő? - Szakmunka, segédmunka vagy betanított munka a takarítás? Meghatározható-e a terület-specifikus szakmunkás igény? - Ha a szakmunkások aránya megnövekszik a takarítói állományon belül, hogyan változik a 80%-os felső határ? - Mi a központi költség és nyereség egészséges, a megrendelő szempontjából is elfogadható megoszlása? - Hogyan értékelhetők egyes szervezetek egyéni és néha szélsőséges tétel normái? Helytállóak vagy nem? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? III. A vállalási ár új megközelítése A nyugat-európai takarítási piacot új gondolkodás jellemzi, amely egy új számrendszeren alapul. Ennek oka, hogy a korábbi évekre jellemző növekedést felváltja a hatékonyság keresése. 1
A takarítási kalkulációkban előtérbe kerül a tételnorma maximumok meghatározása, ami adott időegység alatt elvégezhető legtöbb munkát/legnagyobb takarított területet jelenti. Az új számítási modellben a. a vállalási ár - kifejezi az ajánlatadó vállalat/vállalkozás piaci pozícióját a versenytársakhoz képest, - kifejezi a szolgáltatás vélt értékét, - kifejezi a szolgáltatás ajánlatadó által megajánlott árát, b. az időráfordítás kifejezi a személyzet és az alkalmazott technika/technológia szakmai szintjét, c. a rezsióradíj (ROD) kifejezi az iparág specifikus költségstruktúráját és a költségek megoszlását az ajánlati áron belül. Két részre bontható: 1.) nemzeti törvény vagy ágazati kollektív szerződés által előírt minimális költség, ami tartalmazza a o minimálbér költségét és a járulékokat, o a szabadság- és betegszabadság költségét, o irányítási költségeket (MIR, IBIR rendszer: csoportvezető, szolgálatvezető, menedzsment költsége). 2.) A szervezetek saját belátása/verseny szerint meghatározott költségszint, ami o az ajánlatadó szemszögéből a jövő benchmarking számait jelenti, o a megrendelő részéről megfelelőségi kritérium és/vagy bírálati szempont. Részletesen: i. MEBIR költségek (részben jogszabályi kötelezettség alapján), ii. munkaköltségek (MIR, KIR rendszer: kezelőszerek és eszközök), iii. központi költség és nyereség (MIR, KIR, MEBIR, IBIR rendszer, infrastruktúra, szállítás, nyereség). A MATISZ fő feladatának tekinti a korrekt, szabályos versenyhelyzet megteremtését a közbeszerzések és a versenyszféra területén. Takarítási normák mellett a takarítási rezsióradíj (ROD) meghatározásával igyekszik felvenni a harcot a kirívóan alacsony vállalási árak és a tisztességtelen piaci magatartás ellen. Ezért a MATISZ javasolja az általánosan alkalmazható, az ajánlatkérői elvárások egyértelmű és pontos meghatározása alapján, a szakmaiságot, szakmai tudást magába foglaló, objektív (törvényi és szakmai szabályozáson alapuló) ROD rendszerének alkalmazását. A rendszer bővíthető, fejleszthető, rugalmasan alkalmazható: adott terület specifikumait, pl. szakmai vezetés színvonala, gépesítettség stb. figyelembe véve az egyes költségelemek módosíthatók, adott projektre alakíthatók. A fentiekben megfogalmazottakkal összhangban a MATISZ számít a szakma, tagjai támogatására, jelen munkaanyag véleményezésére. Kérjük, legyen szíves átolvasni a következőkben ismertetett ROD modellt, majd legyen szíves az info@matisz.org címre elküldeni kérdéseit, észrevételeit, javaslatait 2012. április 30-ig. A MATISZ legkésőbb 2012. május 10-ig összesíti, értékeli a javaslatokat, a melyek alapján elkészíti, és honlapján megjelenteti a 2012. évre vonatkozó takarítási rezsióra díjat. Együttműködésére számítunk! Budapest, 2012. április 10. Tisztelettel, Paár Zoltán Klem Ervin elnök alelnök Telefon: +36 20360-5979 Telefon: +36-30-931-7066 E-mail: paar.zoltan@matisz.org E-mail: klem.ervin@matisz.org 2
Takarítási rezsióradíj (ROD) ismertetése Jelen munkaanyagban a ROD 1 munkaórára vetítve tartalmazza az adott területre vonatkozó takarítási szolgáltatással kapcsolatos LEGALACSONYABB költséget. A modellben figyelembe vett költségek: - közvetlen és közvetett bérköltség (járulékok, szabadság, betegszabadság), - a szükséges tisztítószerek, vegyszerek költségei, - takarító eszközök, -gépek amortizációs költségei, - a vállalati közvetlen és közvetett költségei mellett - a tervezett eredményt. A MATISZ álláspontja az, hogy a szakmának azt a legalacsonyabb költséget kell meghatároznia és a megfelelő fórumokon közzé tennie, amely a törvényi szabályozók figyelembe vételével a legalacsonyabb. A legalacsonyabb költség meghatározásánál a modell nem veszi figyelembe a következő költségtételeket, mert azok mértéke szervezetenként, súlya a takarítandó terület specifikumainak függvényében jelentősen különbözhet: - menedzsment költsége, - logisztika költsége, - munkaerő-biztonság-, munka- és védőruha költsége, - államilag támogatott munkaerő bérköltség megtakarítása. A fentieknek megfelelően a ROD kizárólag a minimálbért alkalmazza a modellben, ami 2 fő részből áll. 1.) nemzeti törvény vagy ágazati kollektív szerződés által előírt minimális költség, 2.) a szervezetek saját belátása/a verseny szerint meghatározott költségszint. 1. Minimális költség A takarítási ROD minimális költségét a minimálbér, a szabadság és a betegszabadság, és a kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálat költsége adja, amely költségek kiszámításához a következő összefüggéseket, információkat vettük figyelembe, és feltételezéseket alkalmaztuk: Munkanapok száma/év 252 nap 2012 évben Munkaórák száma/hónap 168 óra átlagosan 21 munkanap/hónap esetén Munkaórák száma/év 2016=252x8 óra/munkanap 2012 évben Szabadság fedezet/év Betegszabadság fedezet/év Minimálbér 25 nap bruttó 93 000 Ft/hó/fő Szociális hozzájárulási adó 27 % Szakképzési járulék 1,5 % Egészségügyi alkalmassági vizsgálat/év az ágazatra jellemző a magasabb életkorú munkaerő, ami több szabadságot jelent 5 nap piaci információk alapján becsült érték 2012. január 1-től kb. 3 000 Ft/hó/fő piaci információk alapján becsült összeg 3
A minimális havi- és óraköltség a fentiek figyelembe vételével: Költségelemek Havi költség Óraköltség a. Minimálbér 93 000 Ft/hó 554 Ft/óra b. Járulékok (28,5 %) összesen 26 505 Ft/hó=93 000 x 28,5% 157 Ft/óra c. Közvetlen bérköltség (a+b) összesen 119 505 Ft/hó 711 Ft/óra d. Szabadság (25 nap/év/fő) 11 856 Ft/hó=119 505 x 25 nap/252 munkanap/év e. Betegszabadság (5 nap/év/fő) 2 371 Ft/hó=119 505 x 5 nap/252 munkanap/év f. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat 250 Ft/hó=3 000 Ft/év/12 hó g. Közvetett bérköltség (d-f) összesen 14 477 Ft/hó 86 Ft/óra h. Minimális törvényileg meghatározott bérés bérjellegű költség (b+g) összesen 133 982 Ft/hó 797 Ft/óra 2. Verseny által meghatározott költség A verseny által meghatározott költségszint meghatározása szervezetenként és ajánlatonként különbözik. Ennek ellenére a MATISZ a ROD modellel meg kívánja határozni azt a legalacsonyabb költséget, amivel egy átlagos terület takarítása a legalapvetőbb szakmai vezetés, takarító eszközök, -gépek, tisztító- és kezelőszerek alkalmazásával megoldható. A szakmai irányítás költsége A MATISZ álláspontja szerint a szakmaiság elfogadtatásának alapfeltétele, hogy a szakma elismerje, hogy szakismerettel rendelkező szakemberek nélkül nem látható el minőségi takarítási szolgáltatás. Ennek megfelelően a ROD számításaiban a következő szakmai feltételeket rögzítettük: - legalább minden 20 fő takarító esetén szükséges 1 fő csoportvezető alkalmazása, - legalább minden 100 fő takarító esetén szükséges 1 fő szolgálatvezető biztosítása. A szakmai irányítás költségének alapja a 133 982 Ft/hó összegű Minimális törvényileg meghatározott bérés bérjellegű költség adja, amire a ROD legalacsonyabb költség-modellként kizárólag létszámtöbbletet számít, de nem számít szakmai bértöbbletet. A működtetés költsége A MATISZ álláspontja szerint egy ajánlatnak a bérköltségen, a minimális szakmai irányítás költségén felül tartalmaznia kell adott szervezet működési költségeit is, jelen modellben, minimális mértékben. Ennek megfelelően a ROD tartalmazza a központi költségeket (könyvelés-, a bérszámfejtés-, a bankköltségek mellett például az ajánlatadó szervezet irodai költségét) és a nyereséget is. A ROD legalacsonyabb költség-modellként az 1,5%-os iparűzési adó és az 4 %-os adózás előtti nyereség mellett minimális havi költségként kb. 10 500 Ft-ot határoz meg. A munka költsége A MATISZ, a nullától nagyobb takarítandó alapterületre meghatározta a munkavégzéssel járó minimális költségeket: - anyagnormái alapján meghatározott legalacsonyabb tisztítószer- és kezelőszer költséget, ahol a legalább 1 fő takarító által normál irodai körülmények között kb. 17 liter koncentrátum szükséges, melynek az ára 800 Ft/liter, - legkisebb alapterületre is szükségesnek vélt gép (1 db, 40.000 Ft/db beszerzési értékű porszívó) amortizációs költségét, a beszerzési értékét 36 hónapra elosztva, - 1 db ablaktisztító szett, 1 db egyvödrös takarító kocsi, és mop összesen, 45.000 Ft összegű költségét. 4
A verseny által meghatározott költségtételekre számolt havi- és óraköltségek a fentiek figyelembe vételével: Költségelemek Havi költség Óraköltség Csoportvezető (minden 20 fő után +1 fő, +5% létszám=+5%bér) 133 982 Ft/hó x 0,05=6 699 Ft/hó Szolgálatvezető ((minden 100 fő után +1 fő, +1% létszám=+1%bér) 133 982 Ft/hó x 0,01=1 340 Ft/hó i. Szakmai irányítás költsége összesen 8 039 Ft/hó 48 Ft/óra Menedzsment Minősítések Könyvelés, bérszámfejtés MEB költség (munkaruha) Járműpark Marketing Iroda/rezsi Bankköltségek Iparűzési adó 1,5 % Adózás előtti nyereség 4 % j. Működtetési költség összesen 10585 Ft/hó 63 Ft/óra Tisztító-, kezelőszer költség Gép- és eszköz amortizáció, 1 % karbantartási költség 17 liter x 800 Ft/liter=13 600 Ft/hó (40 000 Ft+45000 Ft/36 hónap)+ 85 000x0,01=3 211 Ft/hó k. Munka költsége összesen 16 811 Ft/hó 100 Ft/óra l. Verseny által meghatározott költség (i+j+k) összesen 35435 Ft/hó 211 Ft/óra A ROD értéke Az 1-2. pontok összesítése alapján a MATISZ legalacsonyabb takarítási rezsi óradíja: - Minimális törvényileg meghatározott bér- és bérjellegű költség összesen 133982 Ft/hó - Verseny által meghatározott költség összesen 35435 Ft/hó Mindösszesen 169416 Ft/hó ROD 1008 Ft/óra A ROD-on belül az egyes költségelemek megoszlása Költségelem %-os arány a teljes költségen belül Közvetlen bérköltség 70,5 % Közvetett bérköltség 8,5 % Szakmai irányítás költsége 5 % Működtetési költség 6 % Munka költsége 10 % Összesen 100 % 5
Költségelemek %-os arányaa a teljes költségen belül 5% 6% 10% Közvetlen bérköltség 8,50% Közvetett bérköltség 70,50% Szakmai irányítás költsége Működtetési költség Munka költsége A ROD-ot alkotó költség-elemek egymáshoz viszonyított aránya nagyban függ attól, hogy milyen típusú (pl. irodai, egészségügyi vagy üzem, raktár vagy külső terület stb.) takarítási szolgáltatásra vonatkozik, mert a takarítandó terület típusa meghatározza a szolgáltatás során alkalmazott - munkaerő bérszintjét (pl. minimálbér, szakmai minimálbér vagy magasabb bér), - a szakmai vezetés költségszintjét, - gépesítettség, az ezzel járó beruházás, amortizáció költségszintjét, - tisztítószerek, vegyszerek, esetleg fertőtlenítőszerek költségszintjét, - egyéb, pl. technológiai, egészségügyi-, munka- és balesetvédelmi előírások (pl. egészségügyi vagy tisztatér) betartásából adódó költségszintjét, - az elvárható eredmény szintjét. A ROD értéke és a ROD-ot alkotó költség-nemek egymáshoz viszonyított aránya nem függ a takarítandó terület nagyságától, tagoltságától, összetettségétől. A ROD rugalmasan alakítható az adott takarítási projekthez. Minden egyes költségelem változtatható. A MATISZ által jelen munkaanyagában an leírt ROD azt a legalacsonyabb rezsi óradíjat kívánta modellezni, amellyel álláspontja szerint gazdasági és szakmai szempontokból megvalósítható a takarítási szolgáltatás. A modellben részletesen leírt feltételek és költségelemek szükségesek, de nem minden esetben elégségesek. A MATISZ a mai napon szakmai vitára bocsátja a ROD modellt. Véleményét, kérdéseit, javaslatait várjuk az info@matisz.org címre. Budapest, 2012. április 10. MATISZ elnökség 6