Erdőkertes Szociális szolgáltatástervezési koncepciója 2004-2007

Hasonló dokumentumok
Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések

Tarcal község Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Bevezetés

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Tájékoztató

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

DÉVAVÁNYA-ECSEGFALVA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Tartalomjegyzék. Bevezetés...2. o.

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde Szeghalom Petıfi u 1 sz.

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete április 30-i ülésére

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolc, Eperjesi u 5. sz. SZAKMAI PROGRAM 2012.

Szekszárdi Önkormányzat 35/2001.(XII.21.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról * a módosításokkal egységes szerkezetben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA

SZAKMAI PROGRAMJA

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó

ÓVODA NEVELÉSI PROGRAMJA

2014. évi beszámolója. Nagymaros

NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS MŰVELŐDÉSI PROGRAM

Helyi Esélyegyenlőségi Program. BOZZAI Község Önkormányzata

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében

J Á T É K V A R Á Z S

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata

Tartalomjegyzék. Jogszabályi háttér:

A Pátyolgató Óvoda Lépésről-lépésre Pedagógia Programja

BUDAPEST XVI. KERÜLET SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ FELÜLVIZSGÁLATA BUDAPEST FŐVÁJROS. l, XVI. KERÜLETI BUDAPEST 2006.

SZIGETSZENTMIKLÓSI KONDUKTÍV ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI

2.1. Minőségcélok Jövőkép Intézményünk szabályozott folyamatai 22

A Kormány... határozata. a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia végrehajtásának a évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde. Pedagógiai Programja

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére

IDŐSEK KLUBJA SZAKMAI PROGRAMJA. Jóváhagyva: Kálmán Béla polgármester

TEVÉKENYSÉGKÖZPONTÚ PEDAGÓGIAI PROGRAM

HÉTKÖZNAPI VARÁZSLATOK

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: /2010.

Intézmény OM azonosítója:

2015. évi CCXXIII. törvény indokolása. egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb törvények módosításáról. Általános indokolás

Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. SZAKMAI PROGRAM. Hatályos: április 8.

Szervezeti és Működési Szabályzat

3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 24.-i ülésére

A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja. Beszámoló a 2012-es évről

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére

AZ ENDREFALVA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEVELÉSI PROGRAM

Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/ Fax: 52/

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Család- és gyermekjóléti Központ szakmai programjának

Pedagógiai Program Apáczai Óvoda és Általános Művelődési Központ Óvoda Pécs

Többsincs Óvoda és Bölcsőde

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI (FŰTŐHÁZ UTCAI ÓVODA ÉS SZÉP UTCAI ÓVODA) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND

Kapuvár Város Polgármestere 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) polgarmest kapuvar.hu

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény,

Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások: Véleménynyilvánító: Véleménynyilvánító: fenntartó

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

TEL.: 47/ , FAX: 47/

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-ei ülésére

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes:

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Pedagógiai Program 2015

A ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 26-i rendkívüli ülésére

TÁMOP 5.6.1C-11/ azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Magyarország Kormánya

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

MESE-VÁR Óvoda és Bölcsőde. Helyi Óvodai Nevelési Program. Derecske

JÁSZTELEKI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló évről

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága június 22-i ülésére

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Agyagosszergény Község Önkormányzata részére

Átírás:

1 "Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét, Szemedben éles fény legyen a részvét, úgy közeledj a szenvedők felé, S ne a törtet tekintsd és csonka részét, de az egész nem osztható egészét; ki senkié sem, az mindenkié." (Kosztolányi Dezső) Erdőkertes Szociális szolgáltatástervezési koncepciója 2004-2007 2004 Záradék: Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Szociális szolgáltatástervezési koncepciót 71/2004. (12.02.) számú határozatával elfogadta. Erdőkertes, 2004. december 3. Vargáné Rajna Ágnes jegyző

2 Bevezetés Erdőkertes Képviselő Testülete a szociális szolgáltatások biztosítására Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciót készít. Ebben a szolgáltatások alanyainak a jogszabályokban megfogalmazott színvonalú ellátások biztosítását tűzi ki célul. A Koncepció a szakmai tevékenységek újraértelmezésén túl a jogszabályokban megfogalmazott, illetve a településen felmerülő igények kielégítésével korszerű, átgondolt, hatékonyabb működést biztosító ellátórendszer kialakításához, fejlesztéséhez ad útmutatót. Az állam a helyi önkormányzatok szociális tevékenységeit alapvető dokumentumokkal, törvényekkel, rendeletekkel és a helyi szabályozás útján biztosítja. E szabályozások teszik lehetővé, hogy az önkormányzatok igazságos, szakszerű, jogszerű, humánus szociális ellátórendszert alakítsanak ki annak érdekében, hogy a településen élő, rászoruló családok a társadalmi szolidaritás jegyében egyenrangú szereplői legyenek országunknak. Jelen Koncepció a Pest Megye Közgyűlése által elfogadott, 313/2003.(12. 12) sz. KGYH Megyei Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció iránymutatásainak megfelelően, Erdőkertes település sajátosságainak figyelembevételével készült. A Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció átfogó képet kíván adni a szociális feladatok, szolgáltatások, fejlesztési irányok, kormányzati és helyi szakmapolitikai elvárások, korszerűsítési tendenciák megvalósítási elképzeléseiről, az ehhez szükséges, rendelkezésre álló és hiányzó feltételekről, elérendő rövid és hosszú távú célokról.

3 Koncepcionális alapelvek A helyi szociálpolitika fontos feladata a kirívó esélyegyenlőtlenségek mérséklése, valamint az ebből adódó társadalmi feszültségek (a marginalizálódás, a kirekesztettség) csökkentése, a szegénységben élők esélyeinek, önálló boldogulási lehetőségeinek javítása. Ezen problémák kezelése a rendelkezésre álló források célzott felhasználását kívánja. A helyi szociálpolitikának közre kell működnie abban, hogy megelőzze a polgárok kisodródását a társadalom perifériájára. A helyi politikusok, köztük a szociálpolitikával foglalkozók feladata, hogy a polgárok otthonuknak érezhessék a települést. A polgárok önszerveződése, szolidaritása, érdekképviselete minél szélesebb keretek között szerepet kapjon a társadalmi kohézió erősítésében. A közszereplők felelőssége, hogy megakadályozzák Erdőkertes társadalmának szétszakadását, csoportok, vagy egyének kitaszítottságát, erősítsék a település társadalmának integrációját. A helyi szociálpolitika gyakorlati alapelveként fogalmazható meg, hogy az ellátás középpontjában a szociális segítségre szoruló polgár áll. A szociális segítségre szoruló polgár elidegeníthetetlen joga emberi méltóságának, állampolgári jogainak tiszteletben tartása a szociális eljárások során is. Minden szociális ellátásért folyamodó és abban részesülő kliensnek joga van személyes önállósága megtartására, erkölcsi méltóságának megőrzésére. A szociális ellátások célja e képességek elismerése és támogatása. A szociális ellátások révén arra kell törekedni, hogy a kliensek életfeltételei jobbá váljanak, hogy teljesebb jogú tagjai legyenek a társadalomnak, hogy jogaik és érdekeik érvényesítésére képes polgárai legyenek Erdőkertesnek. Az ellátások meghatározásában és biztosításában az ellátottak aktív részvételére kell törekedni. Ez a panaszra és tiltakozásra

4 való jogra ugyanúgy vonatkozik, mint az egyéni és csoportos érdekérvényesítési eszközök alkalmazására. A szociálpolitikai ellátásokhoz vallási, felekezeti, etnikai, nemi, fizikai és mentális helyzetétől függetlenül mindenkinek joga van. Az egyenlő esélyű igénylés és az egyenlő elvű elbírálás feltételeit diszkriminációtól mentesen kell biztosítani. A szociális ellátások fontos funkciója az egyén autonómiájának, képességeinek megerősítése, egyedül-létének oldása. Biztosítani kell a gyermekek és felnőttek családban éléshez való jogát. A helyi szociálpolitikának a polgárok jogait és érdekeit tiszteletben kell tartani. Ezek közé tartozik a döntések nyilvánossága, a források ésszerű felhasználása és kalkulálhatósága, az igazgatási eljárások egyszerűsítése, az ellenőrizhetőség biztosítása, a civil szerveződésekkel és egyéb ellátó szervezetekkel való együttműködés fejlesztése és az ehhez kapcsolódó eljárások új formáinak kialakítása. A szociális szolgáltatások célcsoportjai. Azok az idősek vagy nehézséggel élők, akiknek nincs családjuk, támogató rokoni vagy társas kapcsolatuk. A klasszikus szociálpolitikai ellátásokra nem jogosultak. Akiket az etnikai és vallási hovatartozásuk miatt előítélettel kezel a többségi társadalom. Aki normasértő magatartása, szerfüggősége, vagy büntetett előélete miatt képtelen segítség nélkül beilleszkedni az őt befogadni nem hajlandó társadalomba. A töredék családokban, nagycsaládokban, alacsony jövedelmű családokban élő gyermekek.

5 Állapotfelmérés, helyzetkép Erdőkertes Pest megyében, Budapesttől 30 km-re, a Pesti-síkságtól keletre, Gödöllő-Ceglédberceli dombvidék északnyugati táján, a Sződ-Rákos-patak vízgyűjtő területén helyezkedik el. Erdőkertes fiatal település, nem rendelkezik nagy történelmi múlttal. Az erdőségek által övezett, kertekkel, gyümölcsösökkel tarkított lakóházak a mai napig is jellemzőek maradtak. A budapestiek számára a jó közlekedési viszonyok, a nyugodt természeti környezet, a táj szépsége nagy vonzerőt jelentenek. Ezért sokan vásároltak itt nyaraló építésére alkalmas telket és egyre növekszik a véglegesen kiköltözők száma is. A lakosság száma dinamikusan gyarapszik, állandó lakosainak száma 6538 fő. Csodálatos panorámája, tiszta levegője miatt évről évre nő a víkendesek száma.

6 Erdőkertes A lakosság foglalkoztatottságára jellemző, hogy meghatározó a környező nagyvárosokban, főképp a fővárosi nagyiparban történő munkavállalás. Az ipari szerkezet átalakulása és a nagyvállalatok részbeni megszűnése következtében kialakult kisebb létszámmal működő közép- és kisvállalati struktúrának már nincs akkora munkaerő felvevő igénye. További problémákat jelenthet az a tény, hogy az ingázó munkaerő nagy részét multinacionális nagyvállalatok foglalkoztatják. A világgazdasági válságok tendenciája hazánkban is éreztetik hatásukat. Tapasztalataink szerint e nehéz helyzetbe kerülő cégek elsősorban a helybéli munkaerőt tartják meg, így egy esetleges elbocsátási hullám községünket is nehéz helyzetbe hozhatja. Demográfiai adatok, változások A következő grafikon Erdőkertes lakosság számának rendkívül intenzív növekedését mutatja be.

7 Ez a növekedés nem feltétlen a születésszám növekedésének következménye. Népszaporodási mutatók: (KSH) Időszak Élve születés Halálozás Természetes szaporodás Vándorlási különbözet 1970-1979 611 359 252 343 1980-1989 454 565-111 255 1990-2001 587 694-107 1965 2001 89 59 30 432 2002 77 53 24 76 2003 78 78 0 187 2004.11.01 72 Várható szülés 12 54 18 449

8 A Budapest környéki agglomerációs települések mind lakosságszám növekedéssel küzdenek. A városokból kiköltözők száma folyamatosan nő. Azért mondhatjuk azt, hogy küzdünk ezzel, mert a lakosságot kiszolgáló intézményrendszeri struktúra folyamatos bővítése hatalmas terheket ró településünk gazdálkodására. A megnövekedett lakosságszám miatt településünk az aktív korúak foglalkoztatását és idős korúak ellátását is fontos feladatnak tekinti. A lakosság megoszlása foglalkoztatottság szerint év munkanélkü aktív kereső inaktív kereső li eltartott 1970 1473 627 0 861 1980 1769 701 0 1071 1990 1579 813 12 1281 1999 2468 822 23 1761 2003 3106 846 106 2051 (Az adat a települési intézkedési terv része.) Településünkön az elmúlt években javulni látszik a helyzet. Nő az aktív keresők száma, mely elősegíti a családok szociális helyzetének javulását. Az iparban dolgozók aránya csökkent. 1990-től megnőtt a kereskedelem, közlekedés, szolgáltatás területen elhelyezkedők aránya. Sokan dolgoznak az egészségügy és oktatás területén, ahol különösen a nők aránya magas. A munkanélküliek számának alakulása. Év Regisztrált munkanélküliek Nők Férfiak Nem regisztrált munkanélküliek 2000 102 57 45 150-200 2001 76 39 37 150-200 2002 66 35 31 150-200 2003 70 39 31 150-200 2004 I. félév 94 41 53 Minden évben közel azonos A munkanélküliek megoszlása.

9 Év Regisztráltak Szakmunkás Betanított Segédmunkás Szellemi munkás fogl. 2000 102 30 40 8 24 2001 76 22 31 5 18 2002 66 25 23 7 11 2003 70 13 28 8 21 2004 I.félév 94 25 32 12 25 A munkanélküliek megoszlása életkor szerint. Év Regisztráltak 17 év 17-20 21-25 26-35 36-45 46-50 51-55 56-60 alattiak 2000 102 1 2 13 28 34 11 7 6 2001 76 0 13 11 27 18 9 6 5 2002 66 0 11 7 24 13 8 8 6 2003 70 0 7 8 24 14 13 9 2 2004 I. félév 94 0 8 7 33 23 15 4 10 Munkanélküliek megoszlása iskolai végzettségük szerint. Év Regisztráltak 8 ált. alatt 8 általános szakm. képző Szakisk. spec. szak iskola szakközép techn. gimn. főisk. egyetem 2000 102 3 42 28 3 0 18 1 7 0 0 2001 76 2 29 19 2 0 11 0 11 1 1 2002 66 3 25 20 0 0 12 2 3 1 0 2003 70 6 23 16 1 0 8 3 8 4 1 2004 I. félév 94 6 34 29 0 0 12 1 9 2 1 Az utóbbi évek számadatait elemezve elmondható, hogy a munkanélküliek száma 60-100 fő között mozog. Az egyik legnagyobb helyi

10 munkáltató (ALU-ROCK) évközi leállása okozza, hogy a ténylegesen munka nélkül maradók száma ennél jóval alacsonyabb, hiszen közülük 40-50 fő a beindulás után ugyanoda tér vissza dolgozni. Összetételükben jellemzően azonos arányú a férfiak és nők megoszlása, megfigyelhető azonban, hogy az alacsonyabb végzettségű, illetve iskolázottságú munkanélküliek magasabb arányban szerepelnek, bár az utóbbi 1-2 évben a szellemi foglalkozásúaknál és magasabb végzettségűeknél is lassú emelkedés tapasztalható. Az Önkormányzat, mint közhasznú munkát is biztosító munkáltató az utóbbi öt évben átlagosan 15 fő munkanélküli személyt foglalkoztat. Ezen kívül a rendszeres szociális segélyezettek is nagy számban vesznek részt közcélú munkában. Év Rendszeres szoc. segélyezett Közcélú munkában résztvevők 2000 1 1 2001 4 0 2002 15 10 2003 14 10 2004 I. félév 11 9 Rendkívül nagy eredménynek mondható, hogy több éves próbálkozás után 2004 évben sikerült a megváltozott munkaképességű, ám munkát kereső lakosok részére munkalehetőséget biztosítani, melyet egy településünkhöz közeli vállalkozással való jó kapcsolat kialakítása során értük el. Jelenleg 14 főt foglalkoztat a környezetvédelem és szelektív hulladékgyűjtés területén is úttörő munkát végző vállalkozás. A településen működő vállalkozások több mint a fele szolgáltató jellegű, a másik fele kereskedelmi, illetve termék előállító vállalkozás. A településen 320 vállalkozás működik. Ezek túlnyomóan egyéni vállalkozások. A társasági formában működő vállalkozások sem foglalkoztatnak túl sok helybelit. Év 2001 2002 2003 Vállalkozások száma 275 300 320

11 A vállalkozások számának nagyütemű növekedése azonban nem hozta magával a településen maradó adó növekedését. A foglalkoztatottak iskolai végzettség szerinti megoszlása (KSH) (2001) Iskolai végzettség Fő Analfabéta 93 Általános iskola 8 évfolyamánál kevesebb 870 Általános iskolai végzettség 1549 Szakmunkásképzős végzettség 1050 Érettségizett 1119 Egyetemi, főiskolai végzettség 344 Erdőkertes Infrastrukturális mutatói Településünk közművesített ellátottságát a közterületen épített és azokon nyújtott szolgáltatás, minőségi és mennyiségi mutatók jellemzik. A lakóházak, illetve a lakásként használt üdülők, az üdülőként használt üdülők és egyéb lakhatásra nem használt épületek közművel való ellátottságában még mindig nem értük el a 100%-ot. Rendkívül alacsony a szilárd útburkolat km-ben megépített szakasza. A településen több olyan utca is van, ahol a lakosok az időjárástól függően tudnak csak közlekedni. Az erős esőzések, a domborzati viszonyok alakulása gyakran teszik járhatatlanná útjainkat. A kialakult vészhelyzetek tűzoltó munka jellegű megoldása hosszú távon nem költségkímélő.

12 Szilárd útburkolat 14, 28% Ivóvíz 92, 00% Szennyvízhálózat 28, 00% Gázvezeték 82, 00% Elektromos áram 98, 00% (Az adatot az Önkormányzat szolgáltatta) Lakókörnyezetünk fejlesztése, szépítése az elmúlt években rohamos minőségi változást hozott. A közterületek parkosítása, virágos, zöldfelületek növelése azonban folyamatos munkálatokat igényel. A lakosság bevonása elengedhetetlen annak érdekében, hogy jól érezhessük magunkat Erdőkertesen. Játszóterek, parkok, sétányok kialakításával a közösségi élet színterét bővíthetjük. 2004-ben több játszóteret sikerült kialakítani, így jelenleg településünkön 5 helyen vehetik igénybe a gyermekek és szüleik. Családjaink szociális helyzetére utaló adatok sok mindent elárulnak. Az utcákat járva egyre több újonnan épülő házat találunk. Az előkelő épületek mellett azonban ott vannak a düledező, komfort nélküli, vagy fél komforttal rendelkező házak. Lakóegységek rendeltetése (2001) (KSH) Lakóegység Száma Lakás (lakottan) 1794 Lakás (nem lakottan) 155 Lakás (üdülésre használva) 88 Lakás (más célra használva) 5 Üdülő (üdülésre használva) 1255 Üdülő (lakásra használva) 60 Üdülő (más célra használva) 3 Lakás és lakott üdülő együtt 2102

13 Lakások szobaszám szerinti megoszlása (2001) (KSH) Lakott lakások paraméterei Lakás szám Szobaszám 1 szobás 321 2 szobás 845 3 szobás 579 4 v. több szobás 357 Lakások építési éve (2001) (KSH) Lakások építési éve Lakások száma 1919 20 1920-1944 156 1945-1959 170 1960-1969 207 1970-1979 512 1980-1989 589 1990-2001 448 2001 60 2002 26 2003 61 Lakások alapterület szerinti megoszlása (2001) (KSH) Lakások alapterülete Lakások száma 0-29 m 2 97 30-39 m 2 196 40-49 m 2 198 50-59 m 2 234 60-79 m 2 489 80-99 m 2 452 100 m 2 felett 436

14 Lakások és lakott üdülők felszereltsége (2001), (KSH) Lakások felszereltsége Lakás szám Vízvezeték Hálózati 1851 Házi 18 Meleg folyóvíz 1888 Vízöblítéses WC 1767 Csatorna Köz- 426 Házi 1525 Gáz Hálózati 1646 Palackos 365 Központi fűtés 1165 Lakások komfortfokozat szerinti megoszlása (2001), (KSH) Komfortfokozat Lakás szám Összkomfort 976 Komfortos 530 Félkomfort 81 Komfort nélküli 226 Szükség és egyéb lakás 289 Gyermek és ifjúságvédelem 1997 újabb fordulópontot jelentett a mai magyar szociálpolitika történetében. Ebben az évben született meg a Gyermekvédelmi törvény. A Törvény egy egészen új szemléletet képvisel. Alapgondolata a New Yorki Egyezmény célkitűzésével egybecseng. Magyarországon kizárólag szociális (anyagi) okból, a családból gyermeket kiemelni nem lehet. A gond csupán az, hogy a törvény által felsorolt eszközök (főleg a pénzbeli ellátások) nem elégségesek, így a törvény célkitűzései sem tudnak maradéktalanul megvalósulni. A gyermek és ifjúságvédelem a szociálpolitika része, annak fontos és speciális területe. Speciális, amennyiben a népesség egy bizonyos kor szerint

15 elkülöníthető részével foglalkozi, illetve fontos, hiszen az ifjúsággal való törődés minden társadalom létérdeke. A gyermekvédelem fogalmába - tágabb értelemben - lényegében beletartozik a gyermek születésétől felnőtté válásáig minden, ami az ő érdekében vele és körülötte, a családban, az óvodában, az iskolában, a munkahelyen, a társadalom bármely területén történik. A szűkebben értelmezett gyermekvédelem egyet jelent a hatósági gyermekvédelemmel, mely a gyermek családban történő nevelésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszűntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek védelmére irányul. A gyermek védelmét természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, gyermekvédelmi szolgáltatások és hatósági intézkedések biztosítják. A rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat, melynek eredményessége feltételezi természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervek (így pl. védőnői szolgálat, házi gyermekorvos) közreműködését is. A gyermekvédelmi rendszer működtetése alapvetően állami feladat. A törvény alapvetően azt a célt kívánja elérni, hogy a gyermekek védelmét szolgáló, minden rászoruló gyermek esélyegyenlőségét növelő intézményrendszer alakuljon ki. E cél érdekében meghatározza a gyermekek alapvető jogait és e jogok érvényesítésének garanciáit, a gyermekek védelmének rendszerét, szabályait. A gyermek és ifjúságvédelem támogatási formái A gyermek és ifjúságvédelem pénzbeli és természetbeni ellátásainak célja, hogy elősegítse a gyermek családi környezetben történő ellátását, nevelését és megelőzze a gyermek kiemelését a családból. Pénzbeli támogatások formái: a. Társadalombiztosítási ellátások Anyasági támogatás Terhességi, gyermekágyi segély

Gyermekgondozási díj 16 Gyermeknevelési segély Nevelési ellátás (családi pótlék) Gyermeknevelési támogatás b. Önkormányzati ellátások Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás c. Gyámhivatal által megállapított ellátások Tartásdíj megelőlegezés Otthonteremtési támogatás Természetbeni ellátások: A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás természetbeni ellátás formájában is nyújtható (Pl.: gyermekétkeztetés térítési díjaként, tűzifa biztosítása, karácsonyi szeretetcsomag stb.) Önkormányzatunk gyakran alkalmazza ezt a módszert. Ismerve a településen élő családok problémáit a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója segítségével vásárolnak be.

17 Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Gyermekjóléti szolgáltatás A gyermekjóléti szolgáltatás a személyes gondoskodás keretébe tartozó alapellátás, melynek biztosítása a helyi önkormányzatokra kötelező érvényű. Az önkormányzat a gyermekjóléti szolgáltatást biztosíthatja egyszemélyes családgondozóval, önálló intézménnyel, társulás keretében, illetve ellátási szerződéskötés útján. Településünkön a gyermekjóléti szolgáltatást az ESÉLY Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézménye látja el. Az alapellátás célja: Hozzájárulni a gyermek testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, a családban történő nevelésének elősegítéséhez, a veszélyeztetettség megelőzéséhez, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetéséhez, valamint a gyermek családból történő kiemelésének megelőzéséhez. A gyermekjóléti szolgáltatásban is használatos, a Gyvt. 2002 évben módosított változatában a szociális munka itt felsorolt módszereit használják. 1. Egyéni esetkezelés Problémafókuszált segítségnyújtás, melynek célja, az adott problémával való megküzdés segítése mellett az egyén problémamegoldó eszköztárának, megbirkózási képességének fejlesztése.

18 2. Krízisintervenció Krízishelyzetekben (amikor az egyén kénytelen a lélektani és egyéb egyensúlyát veszélyeztető körülményekkel szembenézni) való gyors, intenzív segítségnyújtás. 3. Szociális csoportmunka A csoporttagok személyiségfejlesztése, szocializációja, oktatása, rehabilitációja. Ezek a csoportok lehetőséget kínálnak arra, hogy a csoporttagok önmagukon és egymáson segítsenek. 4. Közösségi szociális munka A közösségi szociális munkának, mint módszernek a lényege hogy, a helyi közösségek bátorítást és ösztönzést kapjanak, hogy erejüket felbecsüljék és összefogjanak annak érdekében, hogy kielégítsék a közösség szükségleteit. A Gyermekjóléti Szolgálat feladatai A gyermek családban történő nevelése érdekében: Tájékoztatás a gyermekek jogairól, a különböző támogatásokhoz való hozzájutás lehetőségéről. Családtervezési, pszichológiai, nevelési, egészségügyi, mentálhigiénés tanácsadás, vagy ezek elérhetőségéről való tájékoztatás. Hivatalos ügyek intézésének segítése.

19 A szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, tanácsokkal való ellátása. Személyes kapcsolat keretében való aktív segítségnyújtás a problémák megoldásában. A veszélyeztetettség megelőzése érdekében a szolgálat: A veszélyeztetettséget észlelő és jelzőrendszert működtet. A veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása, ezek megoldására javaslatkészítés. Együttműködik a jelzőrendszer tagjaival, szükség szerint, de legalább havonta egyszer esetmegbeszélést tart. Minden év március 31.-ig áttekinti a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer éves működését, javaslatot tesz az együttműködés javítására. A kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében, családgondozás keretében: A család működési zavarainak ellensúlyozására törekszik. Családi konfliktusok megoldásának elősegítésében vesz részt. Egészségügyi, szociális ellátást, valamint hatósági beavatkozást kezdeményez. Javaslatot tesz a gyermek családból történő kiemelésére, leendő gondozási helyére, vagy annak megváltoztatására. A családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében családgondozás keretében: Segítséget nyújt a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő-gyermek kapcsolat helyreállításához. Utógondozást végez (ha a gyermek visszakerül a családba).

20 A Gyermekjóléti Szolgálat célcsoportjai: Hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik, Veszélyeztetett gyermekek és családjaik, Szociális válsághelyzetben lévő várandós anyák, Magatartási és viselkedészavaros gyermekek, Szenvedélybetegek és egyéb devianciákkal sújtott szülők gyermekei és családjaik, Tartós nevelésbe vett gyermekek családjai, Tartós nevelésből kikerülő gyermekek, fiatalok és családjaik, Hajléktalanná vált gyermekek és családjaik, Védelembe vett gyermekek és családjaik, Átmeneti nevelésbe vett gyermekek és családjaik. Gyermekek napközbeni ellátása Formái: Bölcsőde Családi napközi Házi gyermekfelügyelet Nyári napközis otthon, vagy tábor

21 a. Bölcsőde A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Településünkön nem volt és jelenleg sincs bölcsődei ellátás. Ennek hiánya naponta jelentkezik. A Gyed-en lévő édesanyák a gyermek kettő éves kora után a legtöbb esetben jóval kevesebb összegű Gyes-re lesznek jogosultak. A család azonban nem engedheti meg magának azt, hogy e jövedelem hiányozzon az elkövetkező egy évben, ezért az édesanyák kénytelenek újra munkát vállalni. A jogalkotók érzik ezt az anomáliát, hiszen a gyermek 1, 5 éves kora után a Gyes mellett engedélyezik a napi 4 óra munkavégzést. Erdőkertesen egyre több olyan család él, ahol az édesanya kénytelen kettő éves gyermekét másra bízni, hogy munkájából befolyó bevétellel támogassa a családot. b. Családi napközi: Mini Manó Családi Napközi Az alábbi társadalmi változások illetve szülői igények tették szükségessé az 1997. évi XXXI. törvény (41, 43. ) szabályozásában megfogalmazott új szolgáltatási forma bevezetését: Sok család dönt úgy, hogy az édesanya a gyermek születése után mihamarabb visszatér dolgozni, Az élet ugyanarra a szakaszára esik a pályakezdés, a családalapítás és az egzisztenciateremtés, Sokan félnek munkahelyük elvesztésétől, A fő hivatás: anyaság - részint anyagi, részint neveltetési és szocializációs okok miatt nem elterjedt,

22 A többgenerációs családok együttélése ritka, a nyugdíjkorhatár emelésével a nagyszülők egyre kevésbé tudnak segíteni a kisgyermeket nevelő családoknak, A családiasabb környezetben, kisebb létszámú ellátási formában működtetett intézmény előnyben részesíti a gyermek speciális szükségleteinek ellátását, A gyermekfelügyelet rugalmas, a szülők elfoglaltságához alkalmazkodó, Nagyobb gyermekek esetében speciális tanulási feltételek, korrepetálás biztosítása. A gyermekek nappali ellátásának biztosítása törvényben rögzített önkormányzati kötelezettség. A ma rendelkezésre álló intézményes ellátás mellett a családoknak igénye van választható más típusú formákra is. A családi napközi alkalmas speciális, kis létszámú igény kielégítésére is. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem helyettesítheti egyik gyermekintézményt sem, szerepe kiegészítő jellegű. A családi napközi szakmai tevékenységének bemutatása. Napi feladatok: a gyermekekkel kapcsolatos gondozási és egyéb teendők elvégzésében a gyermekek egyéni szükségleteit figyelembe veszik, számukra is áttekinthető napirendet alakítanak ki, a gyermekek napi étkezésének biztosításakor tiszteletben tartják étvágyukat, meghallgatva a szülők ezzel kapcsolatos tapasztalatait, kéréseit, fontosnak tartják és folyamatosan a gyermekek fejlődését követve gondoskodnak arról, hogy kielégíthessék természetes mozgás és játék szükségletüket, aktív, tevékeny életet élhessenek, felelősséggel tartoznak a náluk elhelyezett gyermekek egymásközti kapcsolatának kialakulásáért, a gyermekeket kölcsönös tiszteletre, egymás megbecsülésére, elfogadására nevelik. nyitottak az általános emberi magatartásra, melynek megfelelően elfogadják a más etnikumú, nemzetiségű, illetve fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, tiszteletben tartják mások véleményét, vallását, meggyőződését,

23 a gyermekek szüleit folyamatosan tájékoztatják a fejlődősükről, a velük történt eseményekről és mindezt úgy, hogy ezzel a szülő- gyermek közti harmonikus kapcsolat fenntartását segítik elő, A családi napközi nevelési elvei a családok otthoni nevelésére épülnek. A családi napközi folyamatos együttműködése a szülőkkel, a gyermekek harmonikus fejlődését eredményezi. Szociális vállalkozói engedéllyel egyéni vállalkozó tartja fenn az intézményt, akivel az Önkormányzat ellátási szerződést kötött. Az intézményben kettő dajka, egy óvónő és egy gyermekgondozó dolgozik. 2003. augusztus 01-től, mint Családi Napközi a engedélyezett létszáma 7 fő (ennél sokkal többre lenne igény, a hely is adott, ezért a kihasználtság érdekében gyermekfelügyelet ellátását is felvállalják étkeztetés nélkül.) Így 2004. szeptemberétől a Családi Napközi létszáma 7 + 4 fő. 2004. szeptemberében, az igénybevevő gyermekek lakóhely szerinti alakulása: Erdőkertes: 2 fő Veresegyház: 3 fő Őrbottyán: 6 fő c. Házi gyermekfelügyelet A házi gyermekfelügyelet keretében a gyermekek napközbeni ellátását a szülő, vagy más törvényes képviselő otthonában gondozó biztosíthatja, ha a gyermek állandó, vagy időszakos ellátása nappali intézményben nem biztosítható (pl. betegség miatt) és a szülő a gyermek napközbeni ellátását nem,

24 vagy csak részben tudja megoldani. Erdőkertesen 2003-tól a Képviselő Testület ezen feladatok ellátására külön összeget különített el. 2003-ban 6 gyermek ellátását tudta az Önkormányzat megoldani. Az ESÉLY Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat által fenntartott KÉK Angyal társadalmi szolgálat tagjai közül ketten látnak el szükség esetén házi gyermekfelügyeletet. 2004-ben nem volt szükség erre az ellátási formára. d. Nyári napközis otthon, nyári tábor A Gyermekvédelmi törvény értelmében a gyermek napközbeni ellátásának minősül az iskolai napközis ellátásban nem részesülő, különösen a csellengő, vagy egyéb okból veszélyeztetett tíz év feletti gyermekek számára nyújtott nappali felügyelet, foglalkoztatás (sport és egyéb klubfoglalkozás, illetve játéktár, játszóház) és az étkeztetés biztosítása is, feltéve, ha a működtető rendelkezik az ehhez szükséges - a külön jogszabályokban meghatározottszemélyi és tárgyi feltételekkel. Ifjúsági Tábor Erdőkertesen az ESÉLY Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 1999-től a nyári szabadidőben 8 hetes napközis, illetve sátortáborokat szervez Erdőkertesen és a környező településen élő gyermekek részére. A táboroztatást hetes turnusokban és különböző korosztály részére biztosítják. A Szolgálat különösen nagy gondot fordít a hátrányokkal küzdő családok gyermekeinek, illetve a csellengő, vagy egyéb okból veszélyeztetett gyermekek értelmes szabadidő eltöltésének biztosítására. A felügyeletet társadalmi munkában legfőképp a SZEDER (Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú Egyesület tagjai, illetve helyi pedagógusok látják el. Évente közel 300 gyermek vesz részt ezeken a programokon.

25 Iskolai táboroztatás A Neumann János Általános iskola rendszeresen szervez a nyári szünetben tematikus táborokat. A táborok költségtérítésesek, ezért a gyermekek csak meghatározott számban tudnak részt venni azokon, még úgy is, hogy a rászorulókat támogatja az iskola, az SZMK és az Önkormányzat is. Játszóház A Ki akarok nyílni Óvoda 2004 februárjától szervez játszóházat az óvodás és kisiskolás korú gyermekek és szüleik részére. Nem titkolt célja, a közös játszás és a közös együttlét szorgalmazásán túl a szülők speciális problémáinak feldolgozása, megoldási sémák kidolgozása a Veresegyházi Nevelési Tanácsadó munkatársai segítségével. A három éves kornál fiatalabb gyermekek és szüleik részére alkalmat biztosítanak a beszoktatásra való felkészülésre, a közös nevelés kialakítására. A gyermekvédelmi alapellátásban résztvevő egyéb intézmények Ebben az intézménycsoportban azok az intézmények szerepelnek, melyek más alapfeladat mellett, jogszabályokban meghatározott módon gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat is ellátnak. a. Közoktatási intézmények Óvoda Alapfokú oktatási intézmény Középfokú oktatási intézmény b. Egészségügyi intézmények Védőnői Szolgálat Házi gyermekorvosok Háziorvosok

26 c. Igazságszolgáltatás Rendőrség Ügyészség Fiatalok pártfogói felügyelete Fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézményei d. Hatósági intézkedéseket hozó szervezetek Gyámhatóság Gyámhivatal Bíróság e. Egyéb intézmények Egyházi ifjúsági szervezetek Civil szervezetek Közművelődési intézmény Könyvtár

27 Közoktatási intézmények Óvodai nevelés Ki akarok nyílni Óvoda Az óvodás korú gyermekek nevelése, napközbeni ellátás érdekében településünkön az Önkormányzat napközi otthonos óvodát tart fenn. Az óvodai ellátást igénybevevők száma hosszú évek óta folyamatosan emelkedik. A gyermeklétszám növekedése miatt megszorító intézkedésekre kényszerül az Önkormányzat. Azoknak a gyermekeknek, akik nem érték el az öt éves kort és édesanyjuk otthon tartózkodik, valamint nem élnek veszélyeztetett helyzetben, nem tud óvodai ellátást biztosítani. Jelenleg három épületben, nyolc csoportban folyik a nevelés. Az intézmény a 2003. évi LXV törvénnyel kiegészített, az 1996. évi LXII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítása, az 137/1996.Kormányrendelet és az Óvodai nevelés országos alapprogramja, Intézményi Minőségirányítási Program és a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. Törvény figyelembevételével működik. Programjukban fejlődés- és nevelés-lélektani alapokra épülve fő feladatuknak tekintik a 3-7 (8) éves gyermekek életkori és egyéni sajátosságainak figyelembevételét.

28 Egészséges, harmonikus személyiségfejlesztésre, a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, szociális és értelmi érettség kialakítására helyezik a hangsúlyt az óvodai nevelési feltételek sajátos megszervezésével. Maximálisan törekednek az érzelmi biztonságot adó személyes kapcsolatok, az egészséges életmód, az alapvető szokásrendszer megalapozására. Fontos számukra, hogy az óvodai élet egészét jellemezze a nyugodt, családias, egymásra figyelő, kölcsönösen együttműködő, elfogadó, harmonikus, a pozitív tulajdonságokat megerősítő légkör, a családdal való szoros együttműködés. Az óvodai életrend megszervezésénél maximálisan biztosítják a gyermeki jogokat (vallási, etnikai), figyelembe veszik a napi életszervezésnél a gyermek aktuális állapotát, szükségleteit, érdeklődését. Ezek kielégítésére indirekt, a gyermeki aktivitást biztosító módszereket alkalmaznak. A program alapvető kritériuma a felsőfokú óvodapedagógusi végzettség valamint, hogy rendelkezzék az óvoda fejlesztőpedagógus végzettségű óvodapedagógusokkal. Intézményükben 8 csoport működik, többnyire vegyes életkorú gyermekekkel Általában a csoportokban kettő óvodapedagógus és egy dajka segíti a gyermekek fejlesztését, kivétel az újabb csoport, ahol csak egy óvónő és egy dajka van. Az otthon lévő édesanyák gyermekei csak ebédig veszik igénybe az óvoda szolgáltatásait. Az intézményben összesen 26 fő áll alkalmazásban: 15 óvodapedagógus, 1 óvodavezető, 8 dajka, 2 mosogató, - 1 fő logopédusgyógypedagógus, és részmunkaidős logopédus segíti a fejlesztést.

29 Programjuk célja: Segítse elő a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődését, személyiségük kibontakoztatását az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembevételével (ideértve a különleges gondozást igénylő gyermekek ellátását is) Fő feladataik: a családdal való együttnevelés, egészséges életmód kialakítása, a gyermekek mozgásfejlesztése, játékos tapasztalatokon alapuló tanulási folyamat biztosítása, a természet szeretetére és hagyományok tiszteletére nevelés, a pozitív életszemlélettel kapcsolatos készségek megalapozása a másság elfogadásával és az önérvényesítési törekvések összehangolásával, anyanyelvi nevelés. Beiskolázás - felmérés iskolába lépés előtt - speciális fejlesztés 6-7 éves korra az óvodás gyermekek általában elérik az iskolaérettség szintjét, képesek lesznek a szándékos ismeret elsajátítására. Az iskolaérettség kritériumai szerint a gyermeknek el kell érnie az iskolai tanuláshoz szükséges: o szomatikus o emocionális, o szociális, o kommunikációs, o mentális, o pszichés fejlettségi szintet.

30 Minden nevelési év első hónapjában (szeptemberben) a nagycsoportos korú óvodások általános felmérésen vesznek részt, amely tartalmazza a logopédiai és dyslexia szűrést is. E munka célja az, hogy pontos képet kapjanak az iskolába készülő gyermekek azon képességeiről, melyek szükségesek az eredményes tanuláshoz. A felmérés eredményét (a felmérőlap kézbeadásával) egy közös szülői értekezleten ismertetik minden szülővel. Az óvónők egyénenkénti elemzéssel tájékozódhatnak a csoportjukba járó gyermekek fejlettségi szintjéről, amelyet tervező munkájuknál figyelembe kell venni. A szülők és az óvodapedagógusok a megbeszéléseken kívül felzárkóztató programok és feladatok ajánlásával kapnak szakszerű segítséget a rászoruló gyermekek fejlesztéséhez. Kontroll vizsgálatra év végén kerül sor (május), melynek eredményét a befogadó iskolában - táblázat formájában - az 1. osztályban tanító pedagógusokkal tanulónkénti tájékoztatással ismertetik. Azoknál a gyermekeknél (főként a rossz szociális hátterű családokból jövő gyermekek), akiknél a felmérés lemaradást mutat, az óvoda jelenleg a következő felzárkóztatási, fejlesztési lehetőségeket biztosítja: - differenciált fejlesztés csoporton belül, - logopédia fejlesztés, - kislétszámú fejlesztő-felzárkóztató foglalkozás, - Ayres therápia, - dyslexia prevenció, - pszichológiai tanácsadás (szükség esetén).

31 Azoknak a gyermekeknek, akiknél egy-egy területen kiemelkedő érdeklődést, vagy képességet tapasztalnak, rendszeresen külön tevékenységeket biztosítanak. Ez történhet az óvodai csoporton belül, vagy egyéni fejlesztéssel hasonló érdeklődésű- képességű társaikkal együtt. Fontos az egészséges, barátságos környezet kialakítása, amely lehetőséget teremt a gyermekek testi, lelki szükségleteinek kielégítésére. Az alapfeltételek többnyire rendelkezésre állnak. A lehetőségek átgondolásával, átrendezéssel, sok-sok ötlettel, jó fejlesztési tervvel és ezek végrehajtásával elősegíthetik, hogy egyre több tevékenységhez biztosíthassanak méltó feltételeket. A csoportszoba és az udvar berendezése indirekt nevelésioktatási eszköz, hiszen a fizikai elrendezés, a gyermekek egymástól való távolsága, a tér alakja, mérete, anyaga, szín- és formavilága, a kialakított zugok meghatározzák a gyermekek magatartását, egymással való kapcsolatukat, befolyásolják a játéktevékenységet és a tágabb értelemben vett tanulást. A jelenlegi és várhatóan tartós magas gyermeklétszám miatt szűk az udvar, a csoportszoba, - elhasználódtak, balesetveszélyesek a világítótestek, nyílászárók és a kerítések. Ezek folyamatos pótlása, cseréje, javítása a pénzügyi lehetőségek függvényében történik. Vásárlások, felújítások alkalmával figyelembe veszik, hogy a gyermekekhez a természetes alapanyagú tárgyak sokkal közelebb állnak, hiszen melegséget, lágyságot, meghittséget sugároznak. Fából készült udvari játékok, textíliák, kiegészítő eszközök, megfelelő méretű fektetők, esztétikus edények beszerzése, balesetmentes környezet kialakítása indokolt. Fontos az óvodapedagógusok állandó képzése, tanfolyamokon való részvétele, lehetőség szerint egyre több fejlesztő pedagógusi és környezet nevelési végzettség, szakvizsga megszerzése, a pszichológusi ellátás további biztosítása.

32 A törvényben meghatározottnál magasabb gyermeklétszámok esetén (csoportonként maximálisan 25 gyermek) szem előtt kell tartani, hogy a férőhelyhiány miatt elutasított gyermekek fejlődésének biztosítására kevés az egy éves óvodai foglalkoztatás, fejlesztés. Nyilvánvaló, hogy további férőhelyeket és udvari területet kell teremteni, hiszen csak így biztosítható a gyermekek folyamatos, kiegyensúlyozott, egyéni sajátosságok figyelembevételével történő nevelése. Az ellátottak és a veszélyeztetett gyermekek számának alakulása Tanév Ellátottak száma Veszélyeztetettek száma 2002/2003 202 62 2003/2004 210 65 2004/2005 233 78 Iskolai nevelés Neumann János általános iskola A pedagógiai tevékenység alapvető feladata, hogy a gyermeki nyitottságra, fogékonyságra, érdeklődésre és aktivitásra építve a személyiségfejlődés szempontjából kiemelten fontos értékeket a tanulók magukévá tegyék, ezek képviselete váljon bennük meggyőződéssé és határozza meg viselkedésüket, magatartásukat. Erdőkertesen a gyermekek az általános iskolai tanulmányaikat a Neumann János Általános Iskolában végzik. Az iskola tanulóinak létszáma nem egészen 500 fő. A 2004/2005-ös tanévtől kezdve végre megszűnt a helyhiány miatt kialakult helyzet, mely több épületbe kényszeríttette a tanárokat és a tanulókat.

33 A közoktatás egyik különösen fontos feladata, hogy elősegítse a modern és demokratikus társadalmi kultúra megerősödését. A következő években várhatóan előtérbe kerülnek a fiatalok társadalmi beilleszkedésével és azonosságtudatuk alakításával kapcsolatos feladatok. A közoktatásnak különös figyelmet kell szentelnie az ifjúság nevelése iránti társadalmi igények kielégítésére. Az Iskola tíz évfolyamos intézményként- a nyolc évfolyamos alapfokú oktatás az általános iskolában, a 9-10. évfolyam oktatása az erdőkertesi Autonóm Szakiskolában történik közoktatási megállapodás keretében- az általános iskolai tanulócsoportok mellett, összevont tanulócsoportban, sajátos nevelési igényű tanulók oktatását biztosítja. Az iskola a szülők igényének megfelelően a tanulóknak napközis, tanulószobai, illetve menzás ellátásra ad lehetőséget. Tanulásképesség zavarokkal küzdő tanulók megfelelő oktatására kis létszámú fejlesztő osztályt szerveztek. Jelenleg felmenő rendszerben, hatodik osztályig működik. A részképesség zavarokkal küzdő gyermekek számára (dyslexia, dysgraphia) több tanulócsoportból kiscsoportot szerveztek. Órarendi keretek között speciális dyslexia-prevenciós, olvasás-írás tanítási módszerrel biztosítják, a tanulók felzárkóztatását. 2004/2005-ös tanévtől prevencióban részesülnek a dyscalculiás gyermek is szakember segítségével. Szintén ettől a tanévtől félállású logopédus alkalmazására is sor került, akinek a rászoruló gyermekeknél beszédjavítást, hallásdifferenciálást kell végezni. A logopédiai foglalkozásoknak elsősorban a kisiskolás korosztály részére kell biztosítani a beszédhibák kezelését, a helyes hangképzés elsajátítását, a megfelelő beszédtempó és ritmus kialakítását, a szövegértő képesség fejlesztését, a kulturált nyelvi magatartás kialakítását. A tehetséggondozást, a képességek kibontakoztatását elsősorban az érdeklődés szerint szerveződő, szakkörök keretén belül végzik. A 2003/2004-es tanévben indították el az 5. és 6. évfolyam számára az ECDL-start vizsgára felkészítő képzést. Mire befejezik az általános iskolai tanulmányaikat, nemzetközileg elfogadott számítógép-kezelői bizonyítvánnyal, rendelkezhetnek a diákok. Az iskola önálló könyvtárral rendelkezik, ahol főállású könyvtáros tanár segíti a tanulók ismeretszerzését. Megvalósult a nyelvi, zenei sarok kialakítása, a számítógépes hálózat kiépítése, amely lehetőséget biztosít a könyvtárban is a multimédiás oktatóprogramok használatára, az Internet elérésre, a korszerű ismeretek megszerzésére, könyvtári órák megtartására.

34 Az iskolában a nevelési és oktatási célok megvalósítását az alábbi tanítási órán kívüli tevékenységek segítik: Hagyományőrző tevékenységek, Diákönkormányzat, Napközi otthon, tanulószoba, Diákétkeztetés, Tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások, Iskolai sportkör, Szakkörök, Versenyek, vetélkedők, bemutatók, Tanulmányi kirándulások, Erdei iskola, Múzeumi, kiállítási, könyvtári és művészeti előadáshoz kapcsolódó foglakozás, Szabadidős foglalkozások, Iskolai könyvtár, Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni, vagy csoportos használata, Hit- és vallásoktatás, Zeneoktatás. Az iskolában a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásának segítésére gyermek- és ifjúságvédelmi felelős tevékenykedik. Alapvető feladata, hogy segítse a pedagógusok gyermek- és ifjúságvédelmi munkáját. Feladatai közé tartozik: o a tanulók és a szülők tájékoztatása azokról a lehetőségekről, személyekről, intézményekről, amelyekhez problémáik megoldása érdekében fordulhatnak, o családlátogatásokon vesz részt a veszélyeztető okok feltárása érdekében, o a veszélyeztető okok megléte esetén értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot, o segíti a Gyermekjóléti Szolgálat tevékenységét, o a tanulók anyagi veszélyeztetettsége esetén gyermekvédelmi támogatás megállapítását kezdeményezi, o tájékoztatást nyújt a tanulók részére szervezett szabadidős programokról.

35 A tanulólétszám növekedése 600 500 400 300 200 100 0 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. 2003. 2004. Az elmúlt 2 tanévben az 100-120 tanulója veszélyeztetettnek számít. Alsó Felső Spec. Összesen tagozat tagozat tagozat Veszélyeztetettek 19 24 5 48 Hátrányos helyzetűek 58 46 7 111 Mára már nem csupán a szociális nehézségekkel küzdő családok, de a nevelési hiányossággal, vagy magatartászavarral küzdő, deviáns, vagy pszichológiai segítségre szoruló gyermekek is látókörbe kerültek. Az iskolában leginkább jellemző veszélyeztetettségi okok között élen járnak az anyagi nehézségek, (a szülők alkoholizálása, ügyetlen gazdálkodása, munka nélkülisége). Közrejátszik ebben a magas gyermekszám és a szülők alacsony iskolázottsága. Magas a saját magát veszélyeztető gyermekek száma is: dohányzó, éjszakába csatangoló, italozó kamaszok. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szabályai szerint a gyermek és ifjúságvédelmi felelős félállású tanítóként végzi munkáját. A hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok iskolai sikerességének támogatása az oktatás méltányosságának megvalósításával érhető el. Az oktatás méltányossága annak az oktatási környezetnek a kialakítását jelenti, amelyben minden gyermek családi, szociális, etnikai hátterétől függetlenül ki tudja teljesíteni képességeit, tehetségét és ezáltal esélye nyílik arra, hogy kényszerek nélküli döntéseket hozzon saját életéről.

36 Ezen eszme megvalósulásának elengedhetetlen feltétele az indulási esélyek egyenlősége. Az oktatás területén megvalósuló integráció a különböző társadalmi és személyes meghatározottságokkal rendelkező gyermekek együttnevelése ennek egyik elengedhetetlen eszköze. Az iskolai nevelés egyik legfontosabb céljának kell, hogy legyen azon gyermekek esélyeinek egyenlítése, akik ma még hátránnyal küzdenek társaikkal szemben. Fontos feladatunknak kell tekinteni az egyéni nevelés fejlesztését, a közösségi nevelés alapjainak megváltoztatásával. Több hangsúlyt kell fektetni a hátránnyal küzdő tanulók egyéni fejlesztésére, hátrányának behozatalára. AUTONÓM SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA Az Autonóm Szakiskola egyházi intézmény. Alapítója és fenntartója egyben a szakmai felügyelet gyakorlója): Budapesti Autonóm Gyülekezet, mely a reformáció pünkösdi irányzatához tartozó, teljes evangéliumi, karizmatikus gyülekezet). 2000. szeptember 1-én 26 tanulóval kezdte meg működését. Típusát tekintve szakiskola és gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény, egyben speciális szakiskola is enyhe fokban értelmi fogyatékos tanulók számára. Az Autonóm Szakiskolában az Alapító szándéka szerint mindazon 16. életévet betöltött fiatal tanulhat, aki: valamilyen oknál fogva nem volt képes befejezni általános iskolai tanulmányait, befejezte általános iskolai tanulmányait, de valamilyen oknál fogva nem tudott bekerülni középfokú tanintézménybe, vagy kimaradt onnan. Az okok között a következők szerepelnek: enyhe értelmi fogyatékosság, tanulási nehézségek, részképesség-zavarok, különféle mértékű deviancia, fiatalkorú bűnözés.

37 Alaptevékenységében az alábbiak szerepelnek: Szakmai középfokú oktatás kőműves, szobafestő-mázoló és tapétázó, cukrász, bőrdíszműves, varrómunkás szakképesítések körében. Szakiskolai oktatás felzárkóztató 9. évfolyammal, speciális szakiskola 9.- 10. évfolyam, valamint a 2003/2004. tanévtől kezdődően a Neumann János Általános Iskolával kötött közoktatási megállapodás keretében általános tantervű 9.-10. osztály. Az intézmény működési területe az Alapító okirat értelmében országos, de a beiskolázott tanulók zöme (kb. 50 %) Erdőkertesről és Veresegyházról kerül ki. Vonzáskörzete tanévenként 15-20 települést jelent. Az iskola 2000-2003. között magántulajdonú családi házban működött, három helyiségben, összesen 40 m 2 területen. 2003. szeptember 1-jétől vették birtokba az új, 6 tantermes épületszárnyat. A kivitelező fővállalkozó az a Kft. volt, amely az építőipari szakmák gyakorlati oktatásának központja (a munkák jelentős részét saját tanítványaik végezték a gyakorlati oktatók irányításával). Két év alatt épült egy 18x9 m-es, palánkkal körülvett, szabadtéri kosárlabda pálya. Az intézmény eszközellátottsága jónak mondható. Kialakított oktatásmódszertani gyakorlatuk szerint elsősorban az audiovizuális berendezések segítségével dolgoznak. Ennek megfelelően pályázataik segítségével ilyen típusú eszközparkot építettek ki, és ehhez szerezték be a szükséges kiegészítő didaktikai szakanyagokat. (projektorok, videó lejátszók, televíziók, írásvetítők, episzkóp, stb.) A rendkívül feszes költségvetési keretek nem teszik lehetővé megfelelő számú főfoglalkozású teljes munkaidős pedagógus alkalmazását (nincs 13. havi fizetés, nyári kereset, jutalom, stb.). Többségben vannak az óraadói szerződéssel alkalmazott pedagógusok. Az összes pedagógus létszáma 11 fő plusz 2 fő kisegítő alkalmazott. Maga az igazgató sem főfoglalkozású, hanem tiszteletdíjas. A szakképzettség 100 %-os. (4 fő egyetemi végzettségű, 5 fő főiskolai végzettségű, 2 fő középfokú végzettséggel rendelkező pedagógiai asszisztens).

38 A tanulók létszámának alakulása az elmúlt három évben: Tanév Létszám 9-10. oszt. Veszélyeztetettek 2002-2003 71-42 2003-2004 74 15 56 2004-2005 76 20 61 A szakiskola 16-23 éves korú tanulókat foglalkoztathat az érvényes szabályozás szerint. A 3., 4., illetve 5. éves képzésnek megfelelően az életkori megoszlás meglehetősen arányos. A helyi (erdőkertesi) tanulók átlagosan 1/3-át képezik a teljes iskolai populációnak. Védőnői szolgálat. Önkormányzatunk a 49/2004.(V. 21.) ESZCSM. rendelete szerint területi védőnői szolgálatot tart fenn, a településen élő és tartózkodó várandós anyák, illetve a 0-16 éves korosztály ellátása érdekében. Jelenleg két védőnői körzetben az ellátottak száma összesen 1587 fő. Az ellátottak számának emelkedésével szükségszerűvé válik Erdőkertesen a harmadik védőnői körzet kialakítása. A szakszerű és gyors adminisztrációs munka érdekében a számítógéppel való fejlesztés elkerülhetetlen. Mivel az oktatási intézmény létszáma nem indokolja az iskolai védőnő alkalmazását, e feladatokat is a területi védőnők látják el. A területi védőnő feladatai a következők: - nővédelem, - a családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, - az anyaságra való felkészülés segítése, - a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezése, - a várandós anyák gondozása, - a gyermekágyas időszakban segítségnyújtás,

39-0-6 éves korú gyermekek gondozása, - újszülöttek, koraszülöttek, a kis súllyal születettek pszichoszomatikus fejlődésének figyelemmel kísérése, - a szoptatás és az anyatejes táplálás szorgalmazása, - az óvodások és iskolások szűrővizsgálatainak végzése, - a veszélyeztetett gyermekek fokozott figyelemmel kísérése, illetve a Gyermekjóléti Szolgálat értesítése, - a családok tájékoztatása az életkorhoz kötött védőoltások fontosságáról, - az egészségfejlesztési, egészségvédelmi programok szervezése, - harmonikus párkapcsolat, kiegyensúlyozott családi élet kialakításának elősegítése, - családtervezési módszerek megfelelő alkalmazása. Élveszületések száma 90 89 85 80 75 77 78 70 2001 2002 2003 Egészségügyileg és szociálisan hátrányos helyzetű terhes anyák aránya 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 8 14 7 12 15 9 51 57 56 2001 2002 2003 szoc. eü. nem hátrányos

fő 40 Hátrányos helyzetűek korcsoportonként 1400 1200 64 53 63 47 48 21 6-16 éves szoc. 6-16 éves eü. 1000 6-16 éves nem hátrányos 3-6 éves szoc. 800 700 758 798 3-6 éves eü. 3-6 éves nem hátrányos 1-3 éves szoc. 600 1-3 éves eü. 1-3 éves nem hátrányos 400 9 25 8 30 154 123 8 28 148 0-1 éves szoc. 0-1 éves eü. 0-1 éves nem hátrányos 200 6 9 26 9 31 9 143 143 141 0 6 7 11 5 14 3 43 46 61 2001 2002 2003 év

41 Egészségügyi ellátás Gyermekorvosi ellátás. Gyermekeink gyermekorvosi ellátását a Veres-Med gyermekorvosa látja el naponta megtartott rendelés keretében. A szülők csekély hányada választott olyan gyermekorvost, aki nem a településen lát el feladatokat. Annak ellenére, hogy a születések számához viszonyítva kevés a gyermekorvoshoz bejelentkezett gyermekek száma, az összességében megnövekedett gyermeklétszám, illetve az ezzel járó rendelési idő meghosszabbítására kialakult igény miatt a gyermekek ellátását önálló gyermekorvosi körzet kialakításával lehetne megoldani. A gyermekorvos Erdőkertesen kívül Veresegyház fél körzetét is ellátja, így az igényeket ellátni képtelen. Fő Gyermekorvoshoz bejelentkezettek 2003. 600 500 286 400 300 200 100 0 120 295 29 61 107 67 0-11hónapos 1-4 5-14 15-18 Éves Fiú Lány

42 Fogorvosi ellátás Jelenleg az önkormányzat fenntartásában lévő fogorvosi rendelőben nyugdíj mellet dolgozó fogorvos, illetve a településen tevékenykedő magán fogorvos látja el a betegeket. Havonta átlagosan 300 lakos veszi igénybe a fogorvosi ellátást. Az Önkormányzat a fogmegtartó beavatkozások díjához 50%-os támogatást nyújt. Háziorvosi ellátás Jelenleg két önálló körzetben, két családorvos látja el a hozzájuk forduló betegeket. Az orvosok munkáját egy asszisztens és egy körzeti ápolónő segíti. Az otthon ellátott betegeket az orvos megbízásából az ápolónők rendszeresen látogatják. Az orvosi rendelőben az orvosok az egészségházban közös ápolónői szobával, különálló rendelővel, felváltott rendelési időben fogadják betegeiket. Az egészségügyi privatizációt követően az OEP ellátott betegekre számított támogatásából finanszírozzák a rendelő üzemeltetési költségeit, takarítását. A praxisokhoz bejelentkezett betegek számának alakulása Nő 52 46 A praxishoz bejelentkezett lakosok 2001. 928 881 I. számú körzet 26 961 Férfi 34 880 II. számú körzet 0 200 400 600 800 1000 1200 Fő 5-18 éves közötti 19 éves és idősebb