Hogy pontosan hol is kezdődött minden? Azt jó pár témába vágó írás után sem tudnám eldönteni, de pár adatot azért tudunk a dologról. Szerintem valahol a látás születésével jöhetett létre. Már az ősember óta próbálunk képeket rögzíteni és vizuális művészetet élni. A technika fejlődése pedig elhozta nekünk a fényképezés lehetőségét. De nem sietek ennyire előre. A fényképészet alapjai közel állnak a festészethez. Bizonyos fénnyel kapcsolatos technikákat már a régi korok festői is bevetettek, ilyen volt a homorú tükör. A tükör alkalmazásával (tükörlencse) a festő a vászonra vetíthette modellje képét. De ilyen technika volt a Camera Obscura is. Az ókorban élő vegyészek egyes kémiai reakciók okait a fényhatásokban keresték. Arisztotelész már ismerte a fény hatását a növényekre. Plinius pedig Kr. u. I. században megállapította, hogy a napfény bomló hatással van mindenféle festékanyagra. A VIII. Század Alkimistái a bölcsek kövét keresték, miközben véletlenül arra megfigyelésre jutottak, hogy a napfény az ezüstsókban színező reakciót idéz elő, de alkalmazni még nem tudták. Ezért csak kísérleteket végeztek. A fényképezőgép őse a Camera Obscura volt. Használata már ismert volt a XVII. Században. De vajon hogyan született? Kr. e. IV. Században Arisztotelész észrevette napfogyatkozáskor, hogy a platánfa alatt a földön lévő fénykörök fokozatosan elvékonyodó félholddá válnak. Ibn al Hajtam (X. Század) Arab tudós leírta hogyan lehet a nap képét egy a falban lévő lyukon keresztül a szembelévő falra vetíteni. Érdekes, hogy az utána következő 600 évben nem történt semmi a Camera Obscurával, E gészen a XVI. Század közepéig. Persze ezen idő alatt is születtek megfigyelések, amelyeket többen is lejegyeztek, mint pl. Francesco Maurolico, Gemma Frisius, Leonardo da Vinci, Eramus Reinhold. 1550-ben Girolamo Cardano egy kísérletet hajtott végre.a résre egy lencsét rakott, ami domború volt. Így már tisztább kép rajzolódott ki a falon. De hiába az újabb felfedezés a Camera Obscura még mindig csöndben várta a világsikert. 1585-ben Giambattista Benedetti megemlítette könyvében, a lencsével ellátott lyukat. És hogy ha egy papír lapot tartunk a szemközti fal elé a kép sokat javul minőségileg, bár továbbra is fejjel lefelé látható. Erre is megtalálta a megoldást, a sík tükör által. Meg kell említenem még egy nevet. Ez pedig Giambattista Della Porta, aki először 1558-ban jegyezte le az Obscura másik verzióját, ezért őt tartják az atyjának. Az ő Camera Obscurája kifejezetten színházi előadásokra volt használatos, ahol a közönség egy sötét helyiségben foglalt helyet. Tehát a Camera Obscura már készen állt, mire 1727-ben Heinrich Schulze német vegyész (tanár) az ezüstsók salétromsavas vegyületét először használta fel másolásokra. Ezt a 1 / 6
vegyületet közönséges kréta alapra vagy papírra öntötte, amire később leveleket, vagy faragott sablonokat rakott, majd kitette napfény hatásának. Bár ez a megoldás még elég kezdetleges volt és csak árnyékszerű másolatnak volt tekinthet, mégis jó volt az irány, amit megadott. Később Wedgewood és Davy klórezüsttel átitatott papírra tárgyak árnyképeit rögzítették, majd az ezüstsókkal érzékenyített papírt tettek a Camera Obscurába. A XIX. században rövid, de meghatározó stílus volt a Biedermeier, amely szinte szükségessé tette a fotográfia feltalálását. A fényképezés feltalálása Jacques Daguerre nevéhez fűződik. Daguerre párizsi díszletfestő volt, aki saját optikai színházat nyitott 1822-ben. Később megismerkedett Nicephore Niepce kémikussal 1829-ben. Niepce akkor már készített képeket papírra és fénylapra. 1826-ban aszfalt és levendula olaj oldattal bevont fém lemezen rögzített képeket egy Camera Obscura segítségével. Azok a részek ahol fény érte a lemezt ott a bevonat feloldatlan maradt. Ezeket később éterikus olajokkal kezelte, így a feloldatlan részek, mint fixált kép maradt vissza. Ez az eljárás volt az alapja az első fotómechanikus eljárásnak, a heliográfiának. 1827-ben be is mutatta az egész jól sikerült képeit a Royal Society-nek. Képei közül legjobban a VII. Pius pápáról üvegre készült felvétele sikerült. Daguerre és Niepce szerződést kötöttek találmányaik tovább fejlesztésére és értékesítésére. Niepce 1833-ban meghalt. Helyére fia Isidore lépett a vállalkozásban. Daguerre ekkor már a jódezüst preparációjával kezelt fénylapokra irányultak. Az arra rögzített képeket később higanygőzzel előhívta. Ezt a fajta eljárást 1831-ben kezdte meg, 1837-ben pedig nyilvánosságra hozta. Később Francois Aragó a Francia Akadémia titkára közbenjárásával, a Francia kormány életjáradékért megvásárolta a technológiát, ezért Daguerre évi 6000 frankot és Izidore 4000 frankot kapott. A francia állam 1839. augusztus 29-én a világnak adományozta a találmányt. Ez után kezdte meg térhódítását a ma is ismert daguerreotípia (ma dagerrotípia). Ezzel egy időben William Henry Fox Talbot is feltalálta a fényképezést, ám a francia feltalálókkal ellentétben ő nem osztotta meg felfedezését senkivel. Az időpont egyezések vitákat vethetnek fel: ki találta fel valójában a fényképezést!? Talbot 1834-ben már kísérletezett a árnyképek rögzítésével. Később rájött, hogy ezen képek, (fotogenetikus rajzoknak nevezte el.) További kontaktolással negatívokat tud létrehozni az eredeti képről. Tehát a pozitív/negatív eljárás 1834-ben született meg, de még 5 év kísérletezés kellett Talbotnak, hogy sikeresen kifejlessze az eljárást. 1835-ben a sópapír eljárással kezelt papírt rakott Camera Obscurába és tűző napfénynél 10 percet exponált. Ezután erős sós oldatban fixálta az így kapott pozitív képet. 1839. január 25-én bemutatta eljárását a Royal Society-nek. 1840-re rájött, hogy Daguerre-hez hasonlóan ő is elő tudja idézni a lappangó képet. Jódezüsttel érzékenyített papírral dolgozott. Amit később sóoldattal fixált. Ez a megoldás nem lett a legjobb, így Herschel javaslatára nátriumtioszulfátal kezelte a papírt, ami jó megoldásnak bizonyult. Így született meg a Kalotípia, amit 1841. február 8-án szabadalmaztatott. 1847-ben Niepce de St. Victor ki kísérletezte az üvegnegatív eljárást. Ezt úgy hozta létre, hogy jódezüstöt keményítővel preparálta. (Ehhez az eljáráshoz tojásfehérjét, albumint használt.) Azután Gallussavval előidézve brómkáliummal rögzítette. 2 / 6
1851-ben Scott Archer hozta forgalomba a tojásfehérje helyett collodium preparációval készült lemezt (nedves eljárás). Ez 1880-ig használatban volt. 1848-ban Blanquart-Everart alkalmazta a másoláshoz alkalmas albumin-papírost, majd 1850-ben Le Gray a papírosképek aranyozását. 1853-ban Talboot felfedezi a krómsók (káliumbicromat) érzékenységét és hatását a zselatin-enyv és gumi-arábikum kötöanyagokra. És ezzel alapját veszi a gumi-nyomásnak. Később egy sereg új pozitív eljárás és sokszorosítás alapját fedezi fel. 1855-ben Poitetvin hozza nyilvánosságra a pigmentet vagy szénnyomást és ezzel a felfedezéssel a fénnyomásnak is elejét veszi. Ekkora már sok kutató foglalkozik különféle eljárásokkal. Az emulziók és hívók fejlesztésében eltérő eredményekre jutottak. 1871-ben Richard Maddox feltalálta a száraz lemezt. (Üveg lapokat brómezüsttel érzékenyített) Még ebben az évben szabadalmaztatja ezt a találmányt, és így hatalmasat lendít a fotózás fejlődésének kerekén. (Madoxx és Worthley zselatint használt képfixírozónak.) 1878-ban Bennet felfedezte, hogy a zselatin emulzió felhevítés által fényérzékenyebb lesz. Az apró lépésekből hatalmasak lettek mostanra. A színes fényképezést Lyonban, a Lumiére testvérek (Vogel és Eder) oldották meg, amit autókróm eljárásnak neveztek el. Ez egy három színű eljárás volt. Az eljárás alapja, hogy minden fénykép háromszor készült el. Ezeket a képeket szűrőkkel ellátott kamerákkal készítették. Ezek a szűrők kizártak bizonyos sugarakat. Majd a vetítés során a képeket egymásra illesztve ugyanazon szűrőkkel ellátva 3 színű képet tudtak előállítani. Ezt a nyomdai eljárással is alkalmazni tudták, így képessé váltak képek nagy mennyiségben való előállítására. Most már tudjuk, hogy a fénykép nem más mint a fényenergia hatására meginduló kémiai folyamat. De hogyan is van ez? Ügye a fotózáshoz kell egy anyag amire a képet rögzítjük. Erre az anyagra vetül a fény ami a fotózni kívánt tárgyról-élőlényről verődik vissza (ugye tanultuk biológiából is a szem működését :) ). Ez az anyag amire szükségünk van, nem a film! Hanem a filmen található emulziós réteg. Ez egy bonyolult eljárás során létrejött zselatin réteg, de ez a megnevezés nem pontos. Lényegében gél-be ágyazott nagy diszperzitásfokú szuszpenzióról van szó. Ez úgy jön létre, hogy ezüst halogenid-szemcséket ágyaznak bele. Ez az ezüst-bromid-diszperzió. A zselatin pedig mint védőkolloid szerepel. Megakadályozza a szemcse-aggregációt (összetapadást) és a fotokémiai folyamatban keletkező halogént meg is köti. Most, hogy tudjuk már mi az emulzió, vegyük sorra azt is hogy mire kerül fel. A fotoemulziót többféleképpen és több fajta anyagra lehet (szokták) felvinni. Ezek közül pedig a legnépszerűbbek: lemez, film, papír, üveg, műanyag. Az 1800-as évek végén leginkább az emulziókat lemez, papír és üveg felületekre hordták fel. Majd 1888-ban, George Eastman és Henry Strong által alapított (1881) Kodak vállalat piacra dobta a celluloid filmet, 1889-ben pedig megnyitja a világ első előhívólaborját. Így az embereknek már nem kellett otthon előhívniuk a képeiket. A celluloid film egy új hordozó alap volt. Megváltoztatva az eddigi lehetőségeket. És a kisemberek számára is könnyebben elérhetővé téve a fotózást. A hordozó alapra kerül az emulzió. Az emulzió a tisztított finom zselatinban oldott 3 / 6
ezüsthalogenid, a zselé pedig a külső behatásoktól védi ezt a réteget. A fényérzékeny emulziós réteg nem éri el a 0.01mm-t. A hordozóra még felkerül a kötőréteg. Ez hordozza a film hátoldalán a fényudvar mentesítő réteget (ez a réteg gátolja illetve csökkenti a reflexiós fényudvar keletkezését). Több fajta filmet különböztetünk meg. Vannak a negatív és pozitív (dia) filmek. Ezekből is fekete-fehér vagy színes. Ezek a filmek különböző érzékenységgel (nap vagy műfény) és szemcsézettséggel rendelkeznek(az adottságok a gyártótól függenek). Az idő folyamán a gyártók többféle filmet fejlesztettek ki a fotózáshoz. Vannak népszerű filmek és vannak már megszűnt filmek is. Alapvetően 3 csoportot különböztetünk meg a filmeknél. Ezek: kisformátum, középformátum, nagyformátum. Külön és különleges kategóriába sorolnám az 1896-ban Röntgen által (Würzburgi tanár) felfedezett x-sugarak felfogására képes eljárással érzékenyített filmeket. 1900-ban a Kodak piacra dobja a Brownie nevezetű gépét, majd ehhez adja ki a 120-as típusjelzésű filmet. Ez a film többféleképpen is felosztható, attól függően milyen fényképezőgépbe, vagy magazinba tesszük. A felosztás lehet: 8db 6*9cm-es vagy 10db 6*7cm vagy 12db 6*6cm vagy 16db 6*4.5cm. Ennél kisebb területre fényképező gépeket is készítettek. De ez már a 6cm-es oldalt nem használta ki. Ezért például a 4*4cm-es fényképet készítő gépekhez külön filmet gyártottak. (127) A Kodak igen sokféle típusú filmet gyártott. Ezek a filmek hosszabb vagy rövidebb idő után eltűntek. Ezekhez természetesen készültek fényképezőgépek is. Itt most csak népszerűbb formátumokat említsük meg: 127-es film (már nem gyártják): 1912-ben dobta piacra elsőként a Kodak. 8db 4*6.5cm 12db 4*4cm 16db 3*4cm képhez jó. 220-as film (nem igazán népszerű, ezért kicsi az érdeklődés iránta, de gyártják még): 16db 6*9cm 24db 6*6cm 32db 4.5*6cm képhez jó. 620-as film (szintén nem gyártják): olyan adottságokkal rendelkezik mint a 120-as film,de a 620-as filmet vékony fémorsóval adták el. A nagyformátumú fényképezőgépekhez használatos sík filmek már előbb léteztek mint a többi formátum. Ezt az előnyt a fényképezés fejlődésének tudhatjuk be. A film méreteket a fényképezőgép mérete adja. Hiszen egy 6*12cm-es gép hátfalába nem tudunk berakni egy 9*12cm-es síkfilmet. (Persze fordítva megoldható a dolog.) 4 / 6
Méretek: 6*13cm 6*9cm 9*12cm 10*15cm 12*16,5cm 13*18cm 18*24cm 24*30cm Természetesen a felső határt nem szabja semmilyen technikai keret. Hiszen házilag bármekkora készüléket készíthetünk, ha mi magunk állítjuk elő a nyersanyagot is. A földön több óriás méretű készülékről is tudunk. Ezeknek a masináknak nem csak a méretük hatalmas, de a hozzávaló film és optika is kápráztató. 1923-ban a Kodak kifejleszti a biztonsági filmet. Majd a napjainkban annyira népszerű 35mm-es kisformátumot a Leica fejleszti ki. És 1925-ben kerül a piacra. Alig telik el 9 év és máris bemutatják a 135-ös filmet amit napos körülmények között is be lehet fűzni. 1935 piacra kerülnek az első színes filmek. 1947 Február 21-én Dr. Edwin Land Bemutatja az általa alapított (1937) Polaroid Corporation tulajdonában lévő instant eljárást és a hozzá tartozó 18*24 -es kamerát az Optical Society Of America-nak. Ezzel útjára indítva egy olyan technológiát ami labormentessé teszi a fényképezést. A vállalat 1957-ben kifejlesztette a diapozitívet, 1963-ra pedig a színes polacolort. Érdekes, de talán a Polaroidra jobban illik a Kodak elhíresült mondata, miszerint: ön csak nyomja le a gombot a többi a mi dolgunk. A polaroid hiába volt drága eljárás, az azonnal hívódó lehetőség népszerűvé vált. A 80-as években napi 4 millió készüléket és hozzávaló nyersanyagot készítettek. Ezt a népszerűséget kihasználva különböző megoldásokat dolgoztak ki. Így lehetett 135-ös méretben és roll filmben is vásárolni. Ezek a technikák nem igényeltek labort, vagy vegyszeres ismeretet. Egyszerűen otthon egy kis készülék által a napfényes szobában meghívhatta magának akár egy gyerek is. Mára már ezek a formátumok gyártása leállt. Sajnos a Polaroid cég is eladásra került, hiszen a gyártás magas költségei és a kicsiny kereslet csődbe vitték. Az új vezetőség pedig a digitális rendszereket helyezi előtérbe. A régi technikától szeretnének minél jobban elzárkózni. 1963-ban a Kodak piacra dobja a 126-os filmet(28*28mm), az Instamatic rendszert. Ezzel nem csak a 135-ös film ellenfelét teremti meg. De egy biztonságosabb technológiát is ad a hétköznapi felhasználó kezébe. Senki sem gondolta volna, de az Instamatic tényleg sikeres ellenfélnek bizonyult. Alig 7 év alatt 1970-re 50 millió kamerát adott el a Kodak és ehhez a megfelelő mennyiségű filmet. A népszerűségnek köszönhetően sok más gyártó is elkezdett gépeket gyártani és filmet. A kodak 1972-ben még piacra dobta a 110-es filmet (13*17mm) ami a 126-al nagy hasonlóságot mutat. A 110-es filmet még napjainkban is gyártják és kapható. De a 126-ot érdeklődés hiányában a Kodak 1999. december 31-én beszüntette. Mára két gyártó maradt a piacon, hogy kiszolgálja azt a kis réteget akik még nem felejtették el és hódolnak a világ egyik (volt) legnépszerűbb rendszerének. A Kodak Persze nem szeretett volna megválni a biztonságos technikától. Ezért a 126 helyett az új reménységet ajánlotta a felhasználóknak ez pedig az 1990-es évek elején kifejlesztett APS (Advanced Photo System) rendszer volt. A nagy biztonság mellett a 5 / 6
135-ös filmnél kisebb felületre (17*30mm) tudunk képet rögzíteni. És rengeteg adatot tárol maga film az adatsávjában (rekeszérték, záridő, készítés időpontja...). Ezzel elérkeztünk napjainkhoz. Mostanra már sokan azt gondolják a filmes technikának nincs jövője. Úgy tűnik, hogy az emberek a digitális rendszerek felé fordulnak. Én azt gondolom, hogy sok van mögöttünk és még sok van előttünk. A hőskorszakon már túljutottunk, új dolgokat már nem nagyon találnak ki. Ám a fejlesztések nem álltak le, és amíg fényképeznek filmre az emberek, mindig lehet majd kapni, laborálni, kísérletezni. A cikk bizonyos részeinek megírásához/kiegészítéseihez felhasználtam könyveket, internetes adatbázisokat és a Hockney elméletet. (Ezen tudástárakból nem emeltem ki pontos részleteket és nem idéztem szó szerint.) A vitatható és kimaradt részek előfordulhatnak a szövegben. 6 / 6