VÁROS 1. VAL 1. SZUBJEKTÍV V BEVEZETŐ VAL ) BME URBANISZTIKA TANSZÉK

Hasonló dokumentumok
VÁROS 1. VAL BME URBANISZTIKA TANSZÉK

A fenntartható fejlődés elméletének alkalmazása a településfejlesztésben

VAL BME URBANISZTIKA TANSZÉK

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze

EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. Példabeszédek 22,6. HA JÓ a kezdet

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése.

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

Veresegyházi kistérség

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

II. KÖTET STRATÉGIA ÉS PROGRAM

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Katasztrófa elleni védelem

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ÉRDEKEINEK VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTES

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/ ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.

Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Jászsági fejlesztési koncepció, stratégiai és operatív program

Koronikáné Pécsinger Judit

1995. évi LIII. törvény. a környezet védelmének általános szabályairól. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

Papp Gábor Előadás, október 19. Bűnözés és vándorlás

Apácatorna környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

3. 92/2011. (XII. 30.) NFM

eredményről szóló tájékoztató

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja

- A TÁMOP A-11/

Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár Önkormányzata

Stratégiai Főosztály 2. sz. melléklet. Magyarország pozíciós alapelvei a Közös Agrárpolitika jövőjéről

A SZOLNOKI TISZAPARTI RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A VÁROS az első előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyak:

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

Tájékoztató eljárás eredményéről Képzési programok a sárvári kórházban fő egészségügyi dolgozó részére, 6 csoportban.

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. A rendelet hatálya Onga közigazgatási területére terjed ki. KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG, AZ ADÓ ALANYA

BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2600 Vác, Németh László u SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

Tanterv kéttannyelvű biológia 7 8. évfolyam

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

TÉRTAGOLÁS KERTÉPÍTÉSZETI ESZKÖZÖKKEL A BUDAPESTI LAKÓTELEPEK SZABADTEREIN 1950 ÉS 1990 KÖZÖTT

I: Az értékteremtés lehetőségei a vállalaton belüli megközelítésben és piaci szempontokból

Pedagógiai Program 2015.

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

Landorhegyi és Pais Dezsı Általános Iskola, Sportiskola vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Tantárgyi útmutató. 1. A tantárgy helye a szaki hálóban. 2. A tantárgyi program általános célja. Statisztika 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013

A controlling integrálódása az oktatási szférában

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja ( ) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt:

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Dévaványa Város Közfoglalkoztatási terve

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:

Idegen nyelvoktatás iskolánkban

SZAKMAI PROGRAMJA

Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése

Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

KOMLÓI EGYMI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

HUMÁNTUDOMÁNYI INTÉZET. TDK TÉMAJAVASLATOK Részletes bemutatása év

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

Mosonszentmiklós község Gazdasági programja

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Országház kupoladob ólomüveg ablakainak felújítása (511/2013)

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

15. OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM

MESEVÁR ÓVODA Čuvarnica Čarobni Dvorac

Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára. Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon

DEK-240_Mezőgazdasági konzolos öntöző rendszer beszerzés a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ részére-eredménytáj.

PEDAGÓGIAI (SZAKMAI ÉS NEVELÉSI) PROGRAMJA

Stratégiai menedzsment

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 31-i rendes ülésére

Átírás:

VÁROS 1. ISMERKEDÉS S A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL VAL 1. SZUBJEKTÍV V BEVEZETŐ ( ISMERKEDÉSEM SEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL VAL ) Pálfy Sándor S DLA BME URBANISZTIKA TANSZÉK 2009

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Városépítészet és Építészet viszonya Az előző két év során csak a házakról és közvetlen környezetükről volt szó, most egy kicsit eltávolodunk, nagyobbra állítjuk az optika látószögét EGY KIS ETIMOLÓGIA: mundus = barázda (világ) urbum = eke urbs = a város (Róma) urbanisztika = a várossal foglalkozó tudomány Budapest légifotója

A város több tudományág interdiszciplináris kutatásainak közös tárgya, ami minőségileg új kategória az eddig tanultakhoz képest. Illusztrációként egy mátrix Dr. Nagy Béla: A település, az épített világ c. könyvéből. Leíró jellegű információk Környezettel való kapcsolat Működ(tet)és

Ennek a félévnek az elméleti tárgya: Városépítészet 1. - ismerkedés a települések mint az emberek, közösségeik és épületeik kisebb-nagyobb együtteseinek - világával Esztergom Magyarpolány Budapest Minden település egyszeri, megismételhetetlen személyiség (Meggyesi T.)

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város szövete (textúrája) és annak fizikai (természetes és mesterséges) alkotóelemei: táji-, földrajzi-, környezeti-, zöldterületi-, szerkezeti-, területi-, és közterületi adottságok... A város textúrái Róma a Tevere hídja Róma kiemelt zónái

és az épületek, mint a város építőkockái. Róma meghatározó középületei

A szövet (textúra) szellemi alkotóelemei, amelyeknek folyamatukban, összefüggéseikben van az igazi e- rejük: - A múltból: a történelem, a hagyományok, a kulturális- és szellemi örökség,stb Róma meghatározó szellemi öröksége

Róma San Clemente templom, három kultúra rétegei egymás fölött (1.szd, 4.szd. és 11-12.szd.)

- a jelenben: a város szellemi, kulturális élete, és a benne élő emberek mindennapi élete, - a jövőben: elképzelés a város jövőjéről és a benne élő emberek jövőbeli életminőségéről. A San Clemente udvara/róma Róma fejlesztési elképzelései Piazza dei Fiori/Róma

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város, mint téri világ Városépítészet = külső terek építészete (Meggyesi T.)

Giambattista Nolli Róma térképe 1748-ból

Szentkirályi Zoltán ( A térművészet történeti kategóriái c. könyvéből): Az ember a teret vagy mesterséges, körüljárható hegyek formájában éli meg, vagy ennek negatívjaként maga köré építi azt. Frederick Gibbert: Town design, 1959 (tömegtest tértest)

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város lenyomata a szerves, spontán fejlődésnek Organikusan, spontán fejlődő (nőtt) városok. A város, mint élő szövet (textúra). Patrick Geddes (1854-1932) a darwinizmus hatására a városok evolúciójáról ír. Az organikus város önmagával és környezetével egységben lévő, harmonikus fejlődés eredménye (a település születik, él, virágzik, hanyatlik és a- dott esetben el is pusztul). Bologna/I középkori városmagja Organikus egység település és lakója között is, ami az élhető város egyik kritériuma. Vicenza/I Piazza dei Signori

A település természeti környezettel harmonizáló, szerves fejlődésének köszönhető organikus szerkezete, élő szövete (textúrája). Sivatagi halmaztelepülés Afrikában Suhstar - Irán

A fejlődés nem ugrásszerű, hanem egyenletes, hosszú, homogén folyamat, kevés városrendezési beavatkozással, ami megmarad a kertészet szintjén. A tervezés szerepe inkább követő, mint megelőző. Nem tudja jelentősen befolyásolni a szerves fejlődés irányát és trendjeit. Bp. Erzsébetváros a telkek osztódása és természetes beépülése

A jelentősebb tervezői beavatkozás sikere a szerves folyamatba való illeszkedés mértékétől függ. Barcelona/E - Ildefonts Cerdà beavatkozását követően Párizs/F - Hausmann báró beavatkozását követően

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város lenyomata a tervezett, racionális fejlődésnek A racionalitás minden emberi alkotó tevékenységnek, többek között a települések megalapításának (honfoglalás) és fejlődésének napjainkig is egyre erősödő- állandóan jelenlévő alkotó eleme. A groma, mint kitűző eszköz A római castrum alaprajza Patrick Geddes diagramja

A település helyének megválasztása, telepítése, tudatos alakítása és működtetése feltételezik a racionalitást, az előrelátást (projektálást), azaz a tervezést.

A racionalitás, illetve a tervezés határterületei: a reneszánsz ideális városok, Plan Voisin 1925, funkcionalista városok, paneles lakótelepek, stb Párizs/F Plan Voisin (Le Corbusier 1925) A reneszánsz ideális várostervei A József Attila lakótelep az Üllői úton

A racionalitás mértéke: - fontos a mértéktartás a beavatkozás intenzitásában és nagyságában, - a jó terv a várost tiszteletben tartja, elsősorban a lakóinak szempontjait érvényesíti. A Ferencváros rehabilitációs terve (1980-as évek) ZAC de Bercy - Párizs/F (1988-2001)

A városi (települési) környezet alakítása és annak felelőssége elsősorban a város lakóinak, a helyben lakó szakembereknek és politikusoknak a feladata (úgy, mint a közvetlen lakókörnyezetük alakítása is elsősorban az ott lakó emberek feladata és kötelessége). (Oppozíció a nemzetközi sztárépítészettel szemben 1.) Douro parti teázó Portoban/P Cristina Geddes, Francesco Vieira de Campos

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város lenyomata a történelemnek Az első településeket az emberi közösségek a létfenntartás a munkamegosztás érdekében, a felhalmozott értékek és az emberi élet védelmére hozták létre. A felsorolt funkciók szempontjából a jól védhető, kedvező földrajzi és éghajlati adottságú, terményekben és nyersanyagokban gazdag, általában a vizek közelében fekvő területek voltak a legkedvezőbbek a városok alapítására. A város szimbóluma az egyiptomi hieroglifákon Ur erődített sumér városa Kr.e. 3500

Az első emberi civilizációk -mai tudásunk szerint- egy viszonylag keskeny földrajzi szélességi sávban, nagyjából egy időben (Kr.e. 6-7000 körül) alakultak ki. Az első nagyobb városok pedig Kr.e. 3-4000 évvel jöttek létre. Catal Hüyük-Anatólia Velencei charta (1964) : Minden város történeti város (UNESCO Világörökség) Uruk - Mezopotámia

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város lenyomata a társadalomnak A számtalan elméletből, amelyek a települések fejlődésének trendjeit próbálják megfejteni Lewis Mumford (1895-1990) A négy migráció című tanulmányát emelném ki 1925-ből. Eszerint a városfejlődés a népesség és a termelés fokozódó (változó) koncentrációjának története. A fejlődés legfontosabb szakaszai és elemei: a területfoglalás, az iparosodás, a hatalmi koncentráció és a motorizáció. A Harappa-i kultúra területe Mohendzso-Daro Kr.e. 2500-tól 1. A területfoglalás (a honfoglalás) Mohendzso-Daro (fegyver nélküli) települése Kr.e. 2500-tól

2. Munkamegosztás (kézműipar, kereskedelem, ipari koncentráció) Kereskedelmi kikötő középkori festményen 3. A hatalmi központok Peking Császárváros (Tiltott város)

4. A motorizáció (a negyedik migráció) és ezekhez jött ötödikként: 5. Az informatika és a kommunikáció

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város lenyomata a kultúrának kultúra (lat.) szó jelentései: - a föld megművelése ( kulturtáj ) - az anyag (kézművesek általi) nemesítése - az ősök tisztelete A városi kultúra jellemzői: városi kulturtáj (környezeti minőség) építészeti minőség hagyományok tisztelete Szolnok Kossuth Lajos tér rehabilitációja (Tervezők: Lenzsér Péter, Szabó Árpád, Balogh Péter István) (A kulturált ember ismérvei: művelt, nemes, tiszteli elődeit)

és a civilizációnak civilizáció (a régészek szerint) = nagy város + monumentális építmények + írás civitas = középkori város (püspöki székhely) civic (civil) = polgár civilizáció = polgárosodás, (ki)művelődés city = város A Perszepolisz-i palotaegyüttes (Kr.e. 6.sz.) Dareiosz palotájának részletével és az írásos kőlappal

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Város, mint utópia Racionális elemekből építkező, a város egy-egy elemét, a fejlesztés valamely szempontját túlhangsúlyozó, felnagyító és ezért az irracionalitás szintjére kerülő gondolat, terv.

Párizs/F Plan Voisin (Le Corbusier 1925)

Palma Nuova megvalósult ideális városterve

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

, mint városi (települési) táj a történeti(?) települési táj tágabb összefüggésben értelmezhető, kiterjed a természeti környezetre, a terület folytonosságára és összetettségére, a rajta élő társadalomra, a térség jövőjére és a helyi döntéshozók szerepére is, vagyis interdiszciplináris jellegű megközelítést igényel (az idei Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem programjának részlete, amelyben az interdiszciplináris jellegű kifejezés behelyettesíthető a kontextúrában gondolkodó kifejezéssel).

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város, mint folytonosan változó, élő organizmus Hajdúböszörmény, a legnagyobb hajdúváros

Megismerhető-e a város valamennyi rétege? A történelem, az egymást követő korok, azok társadalma, gazdasága és kultúrája, valamint a városban zajló emberi élet lenyomatát őrző rétegek. Az Arles/F-i amphitheatrum a középkorban Bologna 1592-es térképe a castrum-mal Róma- Pizza Navona a hippodrom helyén

Egy városról nagyon sokat megtudhatunk az egymásra épülő fizikai rétegei és kultúrái (mint textúrák) megismerése által. Trója városának egymásra települt hét rétege Budapest Belvárosának történelmi rétegei térképeken és légifotón

Ha érzékenyen és szakértő szemmel vizsgáljuk ezeket a textúrákat, egyre többet tudunk meg társadalmi, gazdasági, kulturális körülményeiről...

a benne élő emberek és közösségeik életéről, annak minőségéről, közügyeikről, épített és természetes környezetükhöz és egymáshoz való viszonyulásukról.

Ha bele kívánunk avatkozni egy település életébe, meg kell tanulnunk olvasni ezen rétegekből és a rétegek közötti összefüggésekből, aminek techikája és a szükséges képességek nagy része az egyetemen elsajátítható. Harmadéves építész hallgatók település vizsgálati lapjai

A város megismerésének, a várossal való foglalkozásnak számos objektív módszere létezik, ezekről még lesz szó a félév során, pl.: Városkép analízis Lübeck főutcájáról ISOS-Invertar des schützwerten Ortsbilder der Schweiz

Az első előadás szándékosan a megismerés szubjektív elemeire koncentrál, mégpedig két értelemben:

1. Az embereknek a városhoz való érzelmi kötődéséről: A településhez való viszonyunk, ahol hosszabb ideig laktunk analóg a lakáshoz való viszonyunkkal. (Számtalan irodalmi, képzőművészeti és zenei példa.)

2. Arról a kötelező szakmai és emberi érzékenységről, amely nélkül nem szabadna települések életébe építészként beavatkoznunk (annyira megismerni egy várost és úgy közelíteni egy városléptékű faladathoz, mintha az saját lakóhelyünk lenne). És nem így! (Oppozíció a nemzetközi sztárépítészettel szemben 2.) Sagrada Familia (Antoni Gaudi) és a magasház (Jean Nouvel-Pritzker díjas) Barcelona/E

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A város racionális megközelítésének eszköze az absztrahálás, és annak eredménye a városmodell Városmodellek 1. Üzleti övezet 2.Átmeneti övezet 3.Családi házak övezete I. 4.Családi házak övezete II. 5.Családi házak övezete III. 6.Nehézipari övezet 7.Külső üzleti övezet 8.Kertvárosi övezet 9.Ipari kertvárosi övezet 10.Ingázók lakóövezete A Chicago-i iskola leíró, megértő, ill. tervezési városmodelljei a XX. szd. első feléből

Matematikai modell (pl: a magyar városok fejlődésére -Kiss Dénes-, amely extrapolálja a nyugati városok fejlődési tendenciáit). Modell Makett (pedig modellnek hívjuk)

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

A városépítészet, mint kontextúra A városok elemzésénél, a bennük zajló folyamatok összefüggéseinek vizsgálatánál a szokásos kontextus kifejezés helyett utalással a szövetekre találóbb a kontextúra kifejezés, mert: - alkalmas a textúra belső szálai közötti viszonyok jellemzésére, - és egyben alkalmas egy meglévő textúrába kerülő új elemnek a meglévőhöz való viszonyát is jól kifejezni. Textúra és kontextúra Porto beépítési szövetében

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Város és épület viszonya A városi kontextúrák fizikai szintje az épületek együttese, ami csupán mennyiségi kategória, Porto városa, mint épületek halmaza

de az építészeti- és a városépítészeti minőség a városi kontextúrának meghatározó rétegei. Eduardo Souto de Moura Moziház Portoban Építészeti és városépítészeti minőség Porto város új épületei esetében

Önmagában sem az építészeti-, sem a városépítészeti minőség nem elegendő, de kölcsönösen hatva egymásra erősíthetik -sajnos gyengíthetik isegymást (mivel szintén kontextúrát alkotnak). Porto-i példák építészet és városépítészet kölcsönhatására (kontextúrájára)

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Város és természet viszonya Ennek két aspektusát érdemes kiemelni: 1. A kettő aránybeli összefüggéseit: épület, város a természetben, illetve természet az épületben, a városban. Alvaro Siza Vieira: Serralves alapítvány múzeuma Porto-i közpark

2. A minőségi összefüggéseket: az épített és természetes alkotó elemek minősége jelentősen módosíthatja (de nem minden határon túl) az aránybeli összefüggéseket, és ezzel város és természet kontextúrájának meghatározói. Porto-i Egyetem Építész Kar Alvaro Siza Vieira Adalberto Dias 1984-89

Építészeti közelítésben mindkét területnek javára válik a természetes módon való viselkedés. Lega da Palmeira Tengerparti strand Lega da Palmeira Boa Nova teaház Alvaro Siza Vieira munkái Porto városában

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Város és ember viszonya Minden összefüggést végeredményképpen a városlakó ember szempontjából kell vizsgálnunk és alakítanunk, mert (normális esetben) minden őérte van a városban. Porto-i képek város és lakói kapcsolatáról

Az ember, mint az élő természet része elsősorban a természethez való viszonyában meghatározott, de a maga által teremtett mesterséges (épített) környezet is döntő befolyással lehet az életére. Ezért annak felelősségteljes alakítása építészi kötelesség. A környezetalakítás pozitív példái Portoban

A megszerezhető tudáson és gyakorlaton kívül az empátia képessége az építész fő erénye.

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Egyensúlyi viszonyok A természet mindig kiegyenlítésre törekszik (James E. Lovelock) Entrópia: a fizikai (természetes) folyamatok minden esetben a lehető legalacsonyabb energiaszintű állapot felé mozognak (tartanak a feszültségmentes, nyugalmi állapot felé). - Beavatkozás híján egy idő után minden rendszerben beáll a statikus egyensúlyi állapot, ami alapjában véve vonzó lehet, de a statikussága életképtelenséget jelez.

A fennmaradáshoz és a folyamatos fejlődéshez szükséges dinamikus egyensúlyi állapot csak állandó energia bevitellel biztosítható. A városnak folyamatosan meg kell újulnia, hogy fennmaradjon (Dr. Meggyesi Tamás) A megoldás a megfelelő szintű, hozzáértő, tudatos energiabevitel, beavatkozás (odafigyelés, reagálás gazdaszerep). Szolnok új főtere Kopaszi gát

Az élő szervezet és így az ember is- bizonyos mértékig és ideig képes alkalmazkodni a felborult egyensúlyi állapotokhoz. Egy határon túl azonban nem képes azokat követni, a szervezete tiltakozik ellenük (stressz, allergiák, betegségek, járványok, népességszaporulat csökkenése, stb). Városi környezetben ezek a veszélyek fokozottan jelentkezhetnek, éppen ezért az egyensúlyi helyzetek állandó keresése elengedhetetlen. A város fenntarthatóságáról: biztosíthatóak-e tartósan (dinamikus egyensúlyi helyzetekkel) a működő város és a várost lakó emberek számára szükséges fizikai- és szellemi életkörülmények? A Millenáris Park a Teátrum épületével (Benczúr László)

1. ISMERKEDÉSEM A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL 1.1 Bemutatkozás 1.2 Eddigi építészeti tanulmányok 1.3 Városépítészet és Építészet viszonya 1.4 A város textúrái 1.4.1 A város, mint az épített környezet új nagyságrendje 1.4.2 A város, mint téri világ 1.4.3 A város, mint többrétegű lenyomata: 1.4.3.1 a szerves, spontán fejlődésnek, 1.4.3.2 a tervezett, racionális fejlődésnek, 1.4.3.3 a történelemnek, 1.4.3.4 a társadalomnak, 1.4.3.5 a kultúrának és civilizációnak, 1.4.4 A város, mint utópia 1.4.5 A város, mint tájképi elem, a városi táj 1.4.6 A város, mint az élet, a közösségek, a közügyek színtere 1.4.7 A város, mint folytonosan változó, élő organizmus 1.5 Megismerhető a város valamennyi rétege? 1.6 Modellezhető-e a város? 1.7 A városépítészet, mint kontextúra 1.7.1 Város és épület viszonya, 1.7.2 Város és természet viszonya, 1.7.3 Város és ember viszonya 1.8 Egyensúlyi viszonyok 1.9 Mitől jó és élhető egy város? 1.10 Tantárgyaink 1.11 Irodalom

Mitől jó és élhető egy város? Általában: Azontúl, hogy jól méretezett, jól működik, lakható, kiszámítható, az érzelmi és tudati kötődésnek ezer szála létezik (történelem, hagyományok, kultúra ismerete és elevenen tartása). Az ilyen kötődések erősségét a helyben lakás időtartama és minősége ( állandó vagy ideiglenes ), a megismerés szintje, illetve a saját lakóhelyünkhöz való hasonlóság foka is meghatározhatja (emberi analógia: szimpátia, antipátia). A királyi vár Prágában (Hradzsin) és Budapesten

Egy épület, egy közterület és egy település működésének és szerethetőségének egyaránt feltétele, hogy legyen valódi gazdája Gazda: aki képes az általa képviselt közösség érdekeit felismerni, és alá tudja azoknak rendelni az egyéni érdekeit. Budapest 1900-2000 Klösz György és Lugosi Lugo László

A Városépítészet1. előadások legfőbb célja, hogy a hallgatóságban egyre inkább tisztuljon a jó, élhető és szerethető város fogalma és kritériumai.

Reményeink szerint a félév előadásait meghallgatva és a vizsgára felkészülve, a mozaikokból mindenkiben össze fog állni egy kép a város egészéről, és mindenki el fog jutni a települések világa megismerésének olyan szintjére, amelyre már építeni lehet a következő félév Városépítészet 2-es tervezési feladatát. A 2009-es Városépítészet2 tárgy félév eleji plakátja

A felsorolt tárgyakkal készítjük fel az építész hallgatókat a környezetre érzékeny komplex és diplomatervek készítésére, a magas szintű építészeti gyakorlatra és a további speciális ismeretek megszerzésére (Urbanista építészmérnök MsC, Szakmérnöki képzések)

Irodalom 1. kötelező: Meggyesi Tamás: Városépítészeti alaktan /Terc, Budapest 2009 ajánlott tanszéki: Meggyesi Tamás: Városépítés 2 egyetemi jegyzet, 2003 Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői Meggyesi Tamás: A külső tér fejezetek egy építészeti térelmélethez, Műegyetemi Kiadó, Budapest 2004 Batár Attila Locsmándi Gábor: A hagyományos várostól a regionális városig, Városaink az Ezredfordulón, Új Világ Kiadó, Budapest 2000 Vidor Ferenc: Képek és képtelenségek a városok világáról, Terc, Budapest 2004 Vidor Ferenc (szerk.): Urbanisztika válogatott tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979

Irodalom 2. ajánlott : Csemez Attila: Tájtervezés - tájrendezés. Mező - Gazda Kiadó, Bp. 1996. Erdei Ferenc: Magyar város. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 Granasztói Pál: Város és építészet. Műszaki, Bp. 1960. Granasztói Pál: Ember és látvány városépítészetünkben. Akadémiai, Bp. 1972. Granasztói Pál: Építészet, városépítészet, társadalom. Akadémiai, Bp. 1982. Korompay György: Városépítéstan. Egyetemi jegyzet, Budapest, 1949 Lukovich Tamás: A posztmodern kor városépítészetének kihívásai, Szószabó Stúdió, Budakalász 1997 Moravánszky Ákos M. Gyöngy Katalin: Monumentalitás, Terc, Budapest,2006 Nagy Béla: A település, az épített világ, B+V Kft., Budapest 2005 OTÉK Oudin, Bernard: A város védelmében, Corvina Kiadó, Budapest 1980

Irodalom 3. ajánlott : Pogány Frigyes: Terek és utcák művészete történeti áttekintés, Építésügyi Kiadó, Budapest 1954 Pogány Frigyes: A szép emberi környezet. Gondolat, Bp. 1976. Schneider, Wolf: Városok Urtól Utópiáig, Gondolat, Budapest 1973 Schneller István: Az építészeti tér minőségi dimenziói, Librarius, Kecskemét 2002 Mérhető és mérhetetlen Építészeti írások a huszadik századból, szerk.: Kerékgyártó Béla, Typotex, Budapest 2000 Terek és szövegek Újabb perspektívák a városkutatásban, szerk.: N. Kovács Tímea, Böhm Gábor, Mester Tibor, Kijárat Kiadó, Budapest 2005 Tóth Zoltán: A települések világa, Ponte Press, Pécs 2001 Tóth Zoltán Hübner Mátyás Gömöry János: Településtervezés I., Pécsi Tudomámyegyetem, Pécs 2003 Tóth Zoltán Hübner Mátyás: Településtervezés II., Ponte Press, Pécs 2003