AZ ÁLLAMOSÍTÁS ELŐTT MŰKÖDÖTT ÉLELMISZERIPARI VÁLLALATOK REPERTÓRIUMA

A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SEGÉDLETEI 24. AZ ÁLLAMOSÍTÁS ELŐTT MŰKÖDÖTT ÉLELMISZERIPARI VÁLLALATOK REPERTÓRIUMA Magyar Országos Levéltár

AZ ÁLLAMOSÍTÁS ELŐTT MŰKÖDÖTT ÉLELMISZERIPARI VÁLLALATOK REPERTÓRIUMA

A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SEGÉDLETEI 24. AZ ÁLLAMOSÍTÁS ELŐTT MŰKÖDÖTT ÉLELMISZERIPARI VÁLLALATOK REPERTÓRIUMA Összeállította: SIPOS ANTALNÉ Magyar Országos Levéltár Budapest, 2006

A kötet készítésében részt vett: Csányi Gábor, Hárskuti Andrea, Kugyela Ákos, Pataki Józsefné, Pusztainé dr. Pásti Judit, Sipos Anatalné Lektorálta: Dr. Soós László A bevezetőt írta és a mutatókat készítette: Sipos Antalné Megjelent a és a támogatásával ISSN 1417 1848 ISBN 963 631 190 0 Magyar Országos Levéltár, 2006. Minden jog fenntartva. A kiadásért a Magyar Országos Levéltár főigazgatója felel. A nyomdai munkát a MOL házi nyomdája végezte Készült 50 példányban, 12 A/4 nyomdai ív terjedelemben.

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 BEVEZETÉS...7 A MALOMIPAR...8 A CUKORIPAR...9 AZ ÉDESIPAR (CUKORKA- ÉS CSOKOLÁDÉGYÁRTÁS)...11 A SZESZIPAR...12 A PEZSGŐIPAR...13 A SÖRIPAR...14 A KONZERVIPAR...15 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE...19 MAGYARORSZÁGI EXPORTMALMOK SZINDIKÁTUSA...21 TELJES ÜLÉS ÉS INTÉZŐBIZOTTSÁG (Z 728)...23 ÜGYVITELI IRATOK (Z 729)...23 MAGYAR CUKORIPAR RT. (Z 730)...30 MAGYAR KAKAÓ- ÉS CSOKOLÁDÉGYÁR RT. (Z 731)...33 MAGYAR CUKORGYÁRAK BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYVIVŐSÉGE (Z 734)...38 GSCHWINDT-FÉLE SZESZ-, ÉLESZTŐ-, LIKŐR- ÉS RUMGYÁR RT...39 KÖZGYŰLÉS (Z 738)...40 VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS (Z 739)...40 IGAZGATÓSÁG (Z 740)...40 FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG (Z 741)...41 TITKÁRSÁG (Z 743)...41 JOGI OSZTÁLY (Z 744)...62 SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLY (Z 747)...63 KÖNYVELŐSÉG (Z 745)...65 GSCHWINDT-FÉLE SZESZ-, ÉLESZTŐ-, LIKŐR- ÉS RUMGYÁR RT. ÜZEMI BIZOTTSÁGA (Z 742)...67 GSCHWINDT-FÉLE SZESZ-, ÉLESZTŐ-, LIKŐR- ÉS RUMGYÁR RT. ELISMERT VÁLLALATI NYUGDÍJPÉNZTÁRA (Z 748)...68 LEIPZIGER VILMOS SZESZ- ÉS CUKORGYÁR RT...69 OKMÁNYTÁR (Z 749)...69 KÖZGYŰLÉS (Z 750)...79 IGAZGATÓSÁG (Z 751)...79 KÖZPONTI IRODA (Z 752)...80 GYÁRVEZETŐSÉG (Z 951)...86 RÉPAOSZTÁLY (Z 952)...87 SZEMÉLYZETI OSZTÁLY (Z 753)...87 KÖNYVELŐSÉG (Z 754)...89 LEIPZIGER VILMOS SZESZ- ÉS CUKORGYÁR RT. ÜZEMI BIZOTTSÁGA (Z 953)...90 LEIPZIGER VILMOS SZESZ- ÉS CUKORGYÁR RT. ELISMERT NYUGDÍJPÉNZTÁRA (Z 755)...91 DEUTSCH-FÉLE KŐBÁNYAI MALÁTAGYÁR RT...92 KÖZGYŰLÉS ÉS IGAZGATÓSÁG (Z 756)...92 ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓSÁG (Z 757)...93 ELADÁSI OSZTÁLY (Z 758)...98 KÜLKERESKEDELMI OSZTÁLY (Z 759)...99 SZEMÉLYZETI OSZTÁLY (Z 760)...109 KÖNYVELŐSÉG (Z 761)...110 KŐBÁNYAI POLGÁRI SERFŐZŐ RT. (Z 762)...111 SZENT ISTVÁN TÁPSZERMŰVEK RT. (Z 763)...114 KŐBÁNYAI POLGÁRI SERFŐZŐ ÉS SZENT ISTVÁN TÁPSZERMŰVEK RT...115 KÖZGYŰLÉS ÉS IGAZGATÓSÁG (Z 1606)...115 ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓSÁG (Z 764)...116 KERESKEDELMI IGAZGATÓSÁG (Z 765)...130 SZEMÉLYZETI OSZTÁLY (Z 766)...141 KÖNYVELŐSÉG (Z 768)...144 KŐBÁNYAI POLGÁRI SERFŐZŐ ÉS SZENT ISTVÁN TÁPSZERMŰVEK RT. ÉS ÉRDEKKÖRI VÁLLALATAINAK ELISMERT VÁLLALATI NYUGDÍJPÉNZTÁRA (Z 767)...150 5

DREHER ANTAL SERFŐZDÉI RT. (Z 1246)...152 ELSŐ MAGYAR RÉSZVÉNYSERFŐZDE RT. (Z 1247)...155 HAGGENMACHER KŐBÁNYAI ÉS BUDAFOKI SÖRGYÁRAK RT. (Z 1248)...158 DREHER HAGGENMACHER ELSŐ MAGYAR RÉSZVÉNYSERFŐZDE RT...159 KÖZGYŰLÉS ÉS IGAZGATÓSÁG (Z 1607)...159 ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓSÁG (Z 1249)...160 KERESKEDELMI IGAZGATÓSÁG (Z 1250)...163 SZEMÉLYZETI OSZTÁLY (Z 1251)...167 KÖNYVELŐSÉG (Z 1252)...168 DREHER HAGGENMACHER ELSŐ MAGYAR RÉSZVÉNYSERFŐZDE RT. ELISMERT... VÁLLALATI NYUGDÍJPÉNZTÁRA (Z 1496)...172 DREHER MAUL KAKAÓ- ÉS CSOKOLÁDÉGYÁR RT. (Z 1254)...173 DREHER KŐBÁNYAI SERFŐZDE ÉS CSOKOLÁDÉGYÁR RT. (Z 1253)...174 FŐVÁROSI SERFŐZŐ RT. (Z 1255)...175 ZWACK J. ÉS FIAI LIKŐR- ÉS RUMGYÁR (Z 769)...177 HELIOS KONZERVGYÁR KFT. (Z 770)...178 ÉLELMISZERIPARI FONDTÖREDÉKEK (Z 1455)...179 NÉVMUTATÓ...180 HELYNÉVMUTATÓ...203 6

BEVEZETÉS Magyarországon az ipari forradalom először azokban az iparágakban bontakozott ki, amelyek a nyersanyagbőség révén viszonylagos előnyökkel, a fejlett ipari országok kereslete révén széles és dinamikus piacokkal rendelkeztek, és amelyek biztos, nagy profitot ígérve befektetésre vonzották a hazai és külföldi tőkét. Ilyenek voltak az élelmiszeripari vállalatok, a mezőgazdaság különböző terményeinek feldolgozói, amelyek nálunk a modern iparosodás vezető ágának szerepét töltötték be. A nagybirtokból kiinduló, a terménykereskedelemben felhalmozott tőkét ide fektették be, főleg a malomiparba, de a cukor-, a szesz-, később a söriparba is. Malomiparunk már az 1860-as, 1870-es években világviszonylatban is élre került, és nemzetközi mértékkel mérve is jelentősen kifejlődött a szesz- és a cukoripar. A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar 19. század második felétől tapasztalható gyors iramú fejlődése összefüggött a nyugat-európai piacok agrár- és nyersanyagigényével. Az élelmiszeripar mindvégig jellegzetesen exportiparág maradt; a hazai fogyasztás fedezésén túlmenően évente több százmillió korona, illetve pengő értékű készterméket értékesített az Osztrák Magyar Monarchiában és a világpiacon. A két világháború közötti időszakban az élelmezési ipar jelentősége számottevően csökkent. Míg 1913-ban a Trianon utáni országterületet számítva a bruttó ipari termelés 42%-át tette ki, addig 1938-ban már csak közel 29%-át, ami persze még mindig jelentős volt. A válság idején a fizetőképes kereslet csökkenése közvetlenül is nagy erővel éreztette hatását. Az exportra épített iparág kapacitásának elsősorban a malom- és söripar budapesti koncentráltsága folytán 56%-a maradt az új határok között, vagyis a területhez és a lakosság számához képest aránytalanul nagyobb rész, és ez tovább növelte az iparág exportra utaltságát. A dualizmuskori Magyarország vezető ipara, amelynek termelését 80%-ban a malom-, a cukor-, a szesz- és a söripar képviselte, az új helyzetben régi struktúrájával túlméretezetté vált, korábbi exportpozícióit, sőt, nyersanyagbázisát is elvesztette, kapacitásának jelentős része kihasználatlan maradt. A hagyományos élelmiszeripari ágak hanyatlásával szemben az élelmiszeriparnak csak néhány új ágazata érhetett el számottevő fejlődést. Az első világháborút követő évtizedben szinte egyáltalán nem sikerült megtalálni a fejlesztés lehetőségeit, de az 1930-as években már megindult az intenzívebb ágazatok növekedése. A malom-, a szesz- és a cukoripar visszaesését némileg ellensúlyozta a zöldség-, a gyümölcs-, a hús- és a tejfeldolgozó ipar, valamint a konzervipar kiépítése. A fejlődés élvonalába a konzervipar került, elsősorban annak új ágai, a gyümölcs- és a paradicsomkonzerv-gyártás, amelyet világpiaci viszonylatban is nagy kapacitású, modern ágazattá építettek ki. A válság előtti évekhez képest a főzelék- és gyümölcskonzerv-gyártás teljesítménye 1937-re a kétszeresére bővült. Az élelmiszeripar új ágai is főként exportra dolgoztak. A főzelék- és gyümölcskonzerv-export az 1920-as évekhez képest mintegy tizenháromszorosára, a paradicsomkonzerv kivitele hússzorosára emelkedett, de fellendült a húskonzervgyártás is. 1 A második világháború után az élelmiszeripar súlyos helyzetbe került. Már a háború alatt keményen sújtotta a lakosságot az élelmiszerhiány, a fejadagok egyre zsugorodtak, és a háború után még kisebbek lettek. Évről évre olyan rossz volt a termés, hogy a gyáraknak nem volt mit feldolgozniuk. Gabonából, cukorrépából is kevés termett. Egyedül a konzervipar fejlődhetett, de a nyersanyagellátás megszervezése ott is nehézségekbe ütközött. A gyümölcsíz előállításához szükséges cukrot például a Szovjetunióból kellett importálni. Az újjáépítés után még hosszú ideig fenn kellett tartani a jegyrendszert, amelyet csak 1951. december 2-án töröltek el. A fordulatot követően, 1953 közepétől kezdődhetett meg a gyárakban a viszonylag normális ütemű termelés. Az élelmiszerekben is, más fogyasztási cikkekhez hasonlóan, tartóssá vált a minőség romlása. 1955-re az ellátási nehézségek ellenére az alapvető élelmiszerekből (sertéshús, liszt, cukor, zsír stb.) már nem volt súlyos hiány. Az 1960-as években ismét megnőtt az élelmiszerexport, és a nehézipar nyersanyagainak (kőolaj, földgáz, vas, villamos energia) ellentételezéseként fontos szerephez jutottak az élelmiszerek. A fejlesztésre azonban közel sem jutott annyi állami támogatás, mint a nehéziparban. A beruházások elmaradtak, és az ipar a feldolgozó kapacitásának szűkössége miatt a mezőgazdaság nagyarányú fellendülését nem tudta kihasználni. Az élelmiszeripar részesedése az ipari össztermelésből a háború előtti 29%-ról 18%-ra esett vissza. Nem volt képes visszaszerezni korábbi exportpozícióit sem. 2 Az 1970-es, 1980-as években a gazdasági növekedés jelentős részét képezte az élelmiszeripar mennyiségi és minőségi fejlődése, az adott korlátok között. A szocializmus összeomlása után egyes élelmiszeripari vállalatok tönkrementek, másokat a privatizáció mentett meg a felszámolástól. A cégek magánosításában a külföldi tőke jelentős részt vállalt. *** 1 2 BEREND T. Iván SZUHAY Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848 1944. Bp., 1973. 89 90. BEREND T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon 1945 1975. 190 192.; GUNST Péter: Magyarország gazdaságtörténete (1914 1989). Bp., 1996. 134., 165. 7

Az élelmiszergyártás egyes ágazatai akkor is, ha kizárólag a gyáripari termelést számítjuk sok tekintetben hasonló, de számos különböző fejlődési vonást mutatnak. Szerepük a gazdaság egészén belül sokszínű, változatos. Különböznek nyersanyagaik szerint, ezzel összefüggésben aszerint is, hogy milyen mértékben vannak ráutalva a mezőgazdaságra, milyen mértékben más iparágakra vagy a behozatalra. Egyes ágazatokban a hazai, másokban a külföldi alapítások a jellemzők. Az élelmiszerkémia és az élelmiszeripari technológia tudománya az élelmiszeripari vállalatokat tizenhárom ágazatba sorolja, és a szesziparon belül alágazatokat is kiemel. 1. Malomipar 2. Sütő- és tésztaipar 3. Cukoripar 4. Édesipar 5. Növényolaj-ipar 6. Húsipar 6.1. A Pick- és Herz-szalámi 7. Baromfiipar 8. Tejipar 9. Konzervipar 10. Hűtőipar 11. Szeszipar 11.1. Sütőélesztő-gyártás 11.2. Likőripar 11.3. Ecetgyártás 11.4. Keményítőgyártás 12. Boripar 12.1. Pezsgőgyártás 13. Söripar 3 Az államosítás előtti élelmiszeripari vállalatoknak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyaga nem reprezentálja mind a tizenhárom ágazatot. Ennek egyik fő oka az, hogy a vállalatok egy része vidéki székhellyel működött, más része pedig erőteljesebben kötődött a fővároshoz, így az iparág forrásainak jelentős része Budapest Főváros Levéltára, illetve az önkormányzati levéltárak őrizetébe került. Ennek megfelelően a tizenhárom ágazatból az alábbiakban csak azokat ismertetjük, amelyek iratanyaga megtalálható a Magyar Országos Levéltár őrizetében. A MALOMIPAR Magyarországon a malomipar játszotta azt a szerepet, amit a tőkés fejlődés klasszikus menetében általában a textilipar töltött be az iparosodás kezdeti szakaszában. A 19. század első felében épültek fel az első gőz- és műmalmok. A Sopronban 1836-ban felállított első gőzmalom nem bizonyult életképesnek. Széchenyi István kezdeményezésére épült meg 1842-ben a pesti József Hengermalom, amely elsőként alkalmazott malomkövek helyett acélhengereket. Az 1860-as, 1870-es években ezt alapítások egész sora követte: az 1867 1873 között alakult mintegy 170 részvénytársaság egyharmada malomipari vállalkozás volt. A legkorábbi alapítások java része hazai vállalkozók (elsősorban terménykereskedők) nevéhez fűződik. A magyarországi malomiparban a közös vámterület nyújtotta lehetőségek ellenére az osztrák vállalkozók sem versenyezhettek a hazaiakkal, éppen ellenkezőleg, a magyar tőkések kedvezőbb esélyekhez jutottak Ausztriában, mint az osztrákok. A malomalapítók később más ipari vállalkozásokban is részt vettek, sokszor az alapításokban is. Nagybirtokosokat azonban alig találunk a vállalkozók között. A malomtartási jogukat kihasználó nagybirtokosok gőzmalmai közel sem jutottak olyan szerephez, mint a termény-nagykereskedők által alapított városi malmok. A társasági formában működött vállalkozások szinte teljes egészében kiszorították a kisárutermelést. A nagymalmok túlnyomó része a fővárosban épült fel. Pest-Buda kedvező földrajzi fekvése, mint vasúti gócpont, ideális szállítási lehetőségeket biztosított. A fővárosi malmok rendelkezésére álltak a Duna olcsó vízi útjai, a gabona beszerzését pedig megkönnyítették az itt épült hatalmas gabonaraktárak és a gabonakereskedelemben egyre nagyobb szerephez jutó budapesti gabonatőzsde. 1867-re Pest a maga tíz gőzmalmával amelyek összteljesítménye 1,5 2 millió mázsát tett ki az egész birodalom liszttermelésének élére került. A magyar liszt a hazai búza magas sikértartalma és a pesti malmok kitűnő teljesítménye folytán keresetté vált birodalom-szerte és külföldön egyaránt. A magyar malmok hétféle lisztet őröltek a másutt szokásos négyféle helyett. Az 1860-as években Magyarország több lisztet exportált, mint Európa összes többi országa együttvéve. A hatalmas kapacitásúra berendezett pesti malmok 1869-ben már balkáni gabonát is feldolgoztak, amit vámmentesen hozhattak be. Az 1870-es években a világpiacon már egyre veszélyesebb versenytárssá vált az orosz és az amerikai liszt. Minneapolist ekkor kezdték az Újvilág Budapestjének nevezni. A magyar főváros azonban még nem veszítette el elsőbbségét, a termelés mennyisége nőtt, a technikai fejlődés sem állt meg. A gépesítés legjelentősebb lépéseként 3 DIÓSPATONYI Ildikó: Az élelmiszeripar fejlődése a kiegyezéstől a 20. század elejéig. L. www.chemonet.hu. (A letöltés ideje: 2006. május 2.) 8

1887-ben szabadalmaztatta Haggenmacher Károly a róla elnevezett, a malomőrlemények osztályozását forradalmasító síkszitát. A kormányzat jelentős segítséget nyújtott az ipar exportképességének megőrzése érdekében. 1885-től bevezették az ún. őrlési forgalmat. Ez azt jelentette, hogy a malmoknak lehetővé tették az olcsóbb külföldi, főleg román és balkáni búza vámmentes behozatalát oly módon, hogy az állam visszatérítette a búza vámját. Ennek fejében a malmok kötelezettséget vállaltak a vámmentesen behozott gabonának megfelelő lisztmennyiség (100 kg búzából 70 kg liszt) külföldi értékesítésére. A vámhitel hosszúlejáratú volt, így a malmok a kivitellel vártak az alkalmas időpontig. Emiatt viszont nagy mennyiségű gabona halmozódott fel, ami lenyomta a belföldi gabona árát. A mezőgazdasági érdekképviseletek Baross Károly vezetésével óriási agitációt fejtettek ki az őrlési forgalom ellen, amit az állam 1900-ban meg is szüntetett. Ezután a malmok már csak a drágább magyar búzát dolgozhatták fel, és fel kellett emelniük a liszt árát. A világpiacon az amerikai liszt került ki győztesen a versenyből. A malomipar rohamos fejlődése ezt követően megállt, de még évtizedekig a vezető iparágak között maradt. A századfordulón a nagybankok versengtek a malomipari részvények megszerzéséért. A malmok üzemkorlátozó kartellekkel próbálták elejét venni a túltermelési válságnak, de a világháború alatt a kötött gazdálkodás tovább nehezítette helyzetüket. A kötöttségek alól csak 1924. július 15-e után szabadultak fel. Az összezsugorodott trianoni fogyasztóterületen a szabad versenyben kiütközött a malmi hipertrófia, miközben az utódállamok beviteli tilalmakkal akadályozták a magyar liszt exportját. Az 1930-as években a védővámos politika következtében az ausztriai és a csehországi piacok is elvesztek, a világpiacon pedig már végképp alulmaradt a magyar liszt. A malmok ezen a válságon már nem tudtak úrrá lenni. A 65 millió mázsás őrlőkapacitással szemben csak 20 28 millió mázsa gabona termett, a hatalmasra növelt üzemeket így nem lehetett tovább foglalkoztatni. 1924 után a nagy budapesti malmok jelentős része szüneteltette működését, többeket közülük le is szereltek. Az Iparügyi Minisztérium 1938-ban megtiltotta új malmok alapítását, de törekedtek a meglévő kapacitás csökkentésére is. Ezt célozta az ún. Molinum-malmok üzemen kívül helyezése. Ez az elnevezés a korábban a kincstár kezelésébe került pesti és két vidéki malom csoportját jelentette, napi 22 vagon őrlőképességgel. A malomkartell megegyezett a kormánnyal a Molinum-malmok megszüntetéséről, kártalanítás ellenében. Ilyen körülmények között elmaradtak a szükséges technikai fejlesztések. A második világháború idejére a malomipar kapacitása már feléleszthetetlenné vált, exportra gondolni sem lehetett. A háború után a mezőgazdaság leromlott állapota hátráltatta a malomipar fejlődését. A rossz termés miatt még több malom leállt, és a fennmaradók sem használták ki kapacitásukat. A magyar malomipar exporttermelése megszűnt. 4 1948-ban a malomipart is államosították, és gyökeresen átszervezték. Ehhez járult a mezőgazdaság kollektivizálása. Ahogy a mezőgazdaságot, úgy a malomipart sem tekintették az 1950-es években stratégiai jellegű iparágnak. 1948 1962 között a Malomipari Igazgatóság irányította a malmokat. Az 1960-as, 1970-es években az állam rákényszerült a malomipar fejlesztésére, így sikerült elérni a kapacitás 75 80%-os kihasználtságát. 1962-ben a malomipari és terményforgalmi ágazatok összevonásával létrejött a Gabona Tröszt, amely a rendszerváltás éveiben felbomlott. A malomipar ezután javarészt magánkézbe került. A CUKORIPAR Sem olyan látványosan felívelő, sem olyan tragikusan leépülő korszakot nem élt meg a cukoripar, mint a malomipar. Az élvonalbeli, valutatermelő iparágak közé tartozott, és gondjaival együtt túlélte a válságos időszakokat, életerős maradt a korszak egészén keresztül. A legkorábbi cukorgyárakat szemben a malomipari vállalkozásokkal osztrák tőkések alapították. 1752-ben alakult az első cukorfinomító Fiuméban, 1830 után pedig rövid idő alatt 63 cukorgyár létesült a répatermesztő uradalmakon. 5 1844-ben Pesten alakult meg az első cukorfinomító Pesti Czukorgyár néven. Az 1850-es években létesült az ácsi, a petőházi és a nagycenki cukorgyár, a Patzenhoffer és Stummer családok vállalkozásaként. A főszerepet a Lajtán túli vállalkozók játszották, akik felismerték a nyersanyag helyi feldolgozásából származó előnyöket. 1850 és 1865 között a magyarországi cukoripar termelése több mint tízszeresére nőtt, de alig egynyolcadát tette ki az összbirodalminak. Az 1873-as túltermelési válság a cukorpiacot is megrázta. Az ekkor meglévő 26 hazai cukorgyártónak mintegy fele be is szüntette a működését. Az ácsi, a petőházi és a nagycenki gyár túlélte a válságot. Az 1880-as évek végétől beszélhetünk mezőgazdasági cukorfőzdék helyett ipari cukorgyártásról. Ebben a korszakban lett a cukoripar az élelmiszeripar legdinamikusabban fejlődő ága. Az 1881. évi cukoradó-törvény a fogyasztási adónak a késztermék utáni lerovását vezette be. Az adót korábban a felhasznált répamennyiség után fizették a gyárak, és emiatt az alacsonyabb cukortartalmú répát felhasználók hátrányba kerültek. 6 Az 1888. évi cukoradó- 4 5 6 A magyar élelmiszeripar története. Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1986. 91 154. (Szerk. KIRSCH János SZABÓ Loránd DR. TÓTH-ZSIGA István); BEREND T. Iván SZUHAY Miklós: A tőkés gazdaság Magyarországon. Bp., 1973. 285 286.; BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után. 1919 1925. Bp., 1966. 371 376. BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után. 1919 1925. Bp., 1966. 377 380. 1881. évi IV. törvénycikk a cukor-, kávé- és sörfogyasztás megadóztatásáról. 9

törvény megszüntette a kiviteliadó-visszatérítést. 7 Az állam ezen kívül is számos módon segítette a magyar cukornak az előrejutását a világpiacon; szállítási kedvezményeket, kiviteli prémiumokat biztosított. Ezekben az években létesültek a 20. században uralkodóvá váló ipari cukorgyárak. Az 1880-as évek végén, 1890-es évek elején alakult 21 cukorgyár közül tizenöt három tőkés csoport kezében volt: a Patzenhoffer családé volt az ácsi, a nagycenki és a petőházi gyár, a Magyar Általános Hitelbank, a Creditanstalt Bankverein, a (német) Bleichröder Bankház és a Stummer család kezében a szerencsi, a nagytapolcsányi, a botfalvi, a mezőhegyesi és a kaposvári gyár, a Hatvany-Deutsch család kezében pedig a sárvári, a hatvani és az oroszkai gyár. Magyar cukrot 1870-ben szállítottak először nagyobb mennyiségben külföldre. A cukoripar is egyre növekvő mértékben az exportra épített, a világpiacon azonban akadályba ütközött ez a törekvés. A gyarmati cukor (nádcukor) versenyképességének védelmében Anglia tiltakozott a kiviteli jutalmak rendszere ellen, és a jutalommal azonos nagyságú vám bevezetését helyezte kilátásba. Az 1902-ben megszületett brüsszeli konvencióban a résztvevő országok köztük Magyarország kötelezték magukat a kiviteli jutalom rendszerének megszüntetésére. 8 A kivitel csökkenését az exportárak alacsonyan tartásával akadályozták meg, amit a hazai áremelésekkel ellensúlyoztak. Árrögzítő megállapodásokat már 1888-tól kötöttek egymással a cukorgyárak, az 1890-es években pedig több kartell is alakult. A brüsszeli konvenciót követően a cukorkartell megújult, és ez a hazai cukorárak folyamatos, egészen 1910-ig tartó emelkedését eredményezte. Ezzel szemben nőtt az export, nemcsak Európába, hanem az USA-ba, Indiába és Japánba is. A 19. század végén még elkülönült a nyerscukorgyártás és a finomítás, a nagy gyárak azonban a 20. században már vertikális üzemeket építettek ki. A cukorgyáraknak nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem a répatermesztőkkel is. Répaszükségletük egyharmad részét saját gazdaságaikban termelték meg, de mindvégig rászorultak a gazdálkodókra. A répatermelők szintén kartellbe tömörültek az átvételi árak magasan tartása érdekében. Ennek ellenében a gyárak létrehozták a cukorrépa rajonírozási kartelljét, felosztották egymás között a termesztő területeket. Ellenlépésként 1908-ban megalakult a Cukorrépa-termelők Országos Szövetsége. 1912-ben a cukorgyárak rajonírozási kartellje megbukott, az átvételi árak ettől kezdve a termelők javára alakultak. Az árverseny addig folytatódott, mígnem 1917-ben a megtermelt cukorrépa mennyisége a háború előttinek negyedrészére esett vissza. A trianoni békeszerződés után a korábbi 29 cukorgyárból tizenkettő maradt az országban: Sárvár, Petőháza, Nagycenk, Ács, Ercsi, Kaposvár, Hatvan, Selyp, Szolnok, Szerencs, Sarkad és Mezőhegyes üzeme. A megmaradt gyárak sem tudták kihasználni túlméretezett kapacitásukat. Ennek ellenére 1923-ban a Leipziger Vilmos cég termőterület nélkül cukorgyárat létesített Óbudán. 1920-ban az állam megszüntette a cukorgyárak szabad értékesítési jogát. Már a háború idején, 1916-ban az akkor alakult Cukorközpont zár alá helyezte a készleteket, szabályozta az elosztást, bevezette a jegyrendszert. 1921-ben a Cukorbizottság értékesítette a gyárak termékeit, szabott árakon. 1921 júniusától a kormány ismét engedélyezte a szabad forgalmat, de fenntartotta jogát arra, hogy beleszóljon a cukorár megállapításába. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter ugyanakkor devizahiányra hivatkozva átmenetileg megtiltotta az olcsó külföldi cukor importját. 1921 őszén a cukorgyárak érdekvédelmi szervezeteként megalakult a Cukorgyárak Bizottságának Ügyvivősége, amely a cukor-egyedárusítási jogot a Magyar Általános Hitelbankra ruházta. Kivételt képezett a Patzenhoffer-csoport (Ács, Ercsi, Petőháza, Nagycenk) és a selypi gyár, amely nem mondott le az önálló értékesítés jogáról, bár kötelezte magát a kartellárak betartására. A kartell szilárdan működött; nemcsak a cukor és a melasz eladási feltételeit szabályozta, hanem a répavásárlási egyezményeket is oly módon, hogy az átvételi árakat alacsonyan tartotta. A cukor behozatali vámjának emelésével 1922 végén, 1923 elején még sikerült a belföldi árakat magasan tartani, de 1923-ban a világpiaci árak olyan mértékben visszaestek, hogy még a védővámok sem akadályozták az importot, ami maga után vonta a belföldi árak csökkentését. A gyárak bevétele 30%-kal csökkent. A jövedelemkiesés pedig felszínre hozta a kartellen belüli ellentéteket. Ehhez járult a Leipziger-féle botrány. A szeszgyárak és a cukorgyárak közötti megállapodást miszerint a cukorgyárak nem létesítenek szeszgyárat, a szeszgyárak pedig nem létesítenek cukorgyárat a szeszgyártó Leipziger cég megszegte. Formálisan szeszgyártásra kötött répaszerződést, és 1923-ban hozzálátott cukorgyárának felépítéséhez. A kartell 1924-ben felbomlott, de még ebben az évben újjáalakult, és a Leipziger cég kivételével az összes hazai cukorgyárat magában foglalta. A magyar cukor világpiaci helyzete nem volt kedvező. A háború után a nádcukor- és a répacukor-termelő országok versenyéből a nádcukortermelők kerültek ki győztesen, mivel a gyarmatokon évekig jó volt a termés. A magyar gyárak számára viszont elengedhetetlen volt a világpiaci jelenlét, ami fennmaradásuk feltételét jelentette. Ismét a belföldi árak felemelése tette lehetővé az exportárak csökkentését. A hazai cukorgyárak drágán termeltek, és a magyar répából kevesebb cukrot tudtak kivonni. A termelés csökkentésére irányuló törekvésük ellensúlyozására az 1931. évi XIX. törvény újból létrehozta a Magyar Cukorrépatermelők Országos Szövetségét, de a termeléscsökkentést ez sem tudta megakadályozni. A túltermelési válság kezelésére a világ cukorérdekeltségének képviselői 1931. május 9-én megkötötték az ún. Chadbourne-egyezményt, amely szerint a gyárak a termelőkkel csak meghatározott mennyiségű répa átvételére köt- 7 8 1888. évi XXIII. törvénycikk a czukoradóról. Ez volt az első olyan nemzetközi egyezmény, amelyben Magyarország külön országként szerepelt, és nem az Osztrák Magyar Monarchia részeként. 10

hettek szerződést, illetve csupán meghatározott mennyiséget exportálhattak. (A szerződéseket korábban nem a répamennyiség, hanem a bevetett terület nagysága alapján kötötték meg.) A termelhető mennyiséget tovább korlátozta az 1937-ben létrejött londoni egyezmény, amelyben szabályozták az egyes államok cukorkivitelének nagyságát. Magyarország évi nyerscukorkivitelét 40 000 tonnában állapították meg. Míg 1929-ben a kivitel a megtermelt mennyiség felét tette ki, 1938-ban annak már csak 4%-át exportálhatták. A két világháború között valamelyest bővíteni lehetett a termelést. A visszacsatolt területeken lévő gyárak is bekapcsolódtak, és ezáltal a cukorrépa vetésterülete is nőtt. 1942-től azonban ismét visszaesés következett be, elsősorban a szénhiány miatt. A második világháború idején a Szesz-egyedárusítási Igazgatóság rendelkezett a cukorkészletek nagy része felett. Az amúgy is hírhedten alacsony cukorfogyasztás a cukorjegy bevezetésével tovább csökkent. A rendelkezések ismét az export fenntarthatóságát szolgálták, mivel a cukorkivitel hadi jelentőségű importanyagok behozatalát tette lehetővé. A háború után a cukoripar gyorsan kiheverte a mezőgazdaság visszaesését. 1947 nyarán megszervezték a cukorrépa-termelést, a gyárak nem szenvedtek nyersanyaghiányban, termelésük 1947-ben meghaladta az 1938. évit. A cukoripari vállalatokat az 1948. évi XXV. törvénnyel államosították, és az Élelmiszeripari Minisztérium Cukoripari Igazgatóságának felügyelete alá helyezték. 1964-ben az összes magyarországi cukorgyár a Magyar Cukoripar Vállalatban tömörült. 1971-ben megalakult a Cukoripari Vállalatok Trösztje, amely 1980-ig állt fenn. Az államosítás után a cukoriparban is elmaradtak a szükséges beruházások, a nehézipar erőltetett fejlesztése miatt. Ennek következménye lett az 1960-as években az ágazat lemaradása a világpiacon. Az ország cukorbehozatalra szorult, a kubai import mellett kizárólag tőkés relációban. Az 1970-es években az állami támogatások növekedése tette lehetővé a rekonstrukciót. 9 A 19. század végén alapított nagy cukorgyárak életképesek maradtak. Az iparág válságokat, háborúkat átvészelve is megőrizte jelentőségét. A rendszerváltást követően a cukorgyárak részvénytársaságokká, korlátolt felelősségű társaságokká alakultak, egyeseket közülük felszámoltak, de a legtöbb privatizált vállalatként ma is működik. AZ ÉDESIPAR (CUKORKA- ÉS CSOKOLÁDÉGYÁRTÁS) A cukorkakészítés a cukrász kézművesség egy részének gyáriparrá fejlődésével, kezdetleges gépesítéssel a 19. század utolsó harmadában alakult ki. A csokoládégyártás ezzel szemben soha nem volt kézműipar, rövid időn belül gyáriparrá fejlődött, szintén a 19. század végén. Németországban már 1819-ben működött csokoládégyár, de Magyarországon a gyáripar csak a század közepétől indulhatott fejlődésnek. Az osztrák és a cseh ipar konkurenciája az első világháború után szűnt meg. A kétféle terméket előállító üzemek az 1920-as évektől tekinthetők gyár -nak, abban az értelemben, hogy gyár -nak neveztek minden olyan üzemet, amely valamelyest gépi technikára rendezkedett be. Ebben az iparágban a kis- és középüzemek termelték meg a gyártmányok 60%-át. Az édesiparban jó néhány legendás névvel találkozhatunk. Kugler Henrik az 1880-as évek közepén cukrászüzemét bővítette ki kisebb csokoládégyárral. Stühmer Frigyes 1868-ban cukorkaüzemet alapított, majd hamarosan berendezkedett csokoládégyártásra is. Megemlíthetjük még Gerbeaud Emil, a Stollwerck Testvérek és Meinl Gyula (Julius Meinl) nevét. Az ő családneveik köznevesültek a magyar nyelvben, ami népszerűségük, ismertségük és nem utolsó sorban termékeik minőségének bizonyítéka. A cukorka- és csokoládégyártás egy másik irányból is megindult. Az élelmiszeripar különböző nagyvállalatai, cukorgyárak, szesz- és sörgyárak vették fel üzemeik közé az édességek gyártását, illetve rendezkedtek be ilyen termékek előállítására. Céljuk az volt, hogy felszámolják gyártmánystruktúrájuk egyoldalúságát, és hogy enyhítsenek az 1920-as évektől azokon a gondokon, amelyet kapacitásuk kihasználatlansága okozott. Legjelentősebb ebben a konstrukcióban a Dreher Antal Serfőzdéi Rt. által 1922-ben alapított Maul Kakaó- és Csokoládégyár, 1923-tól Dreher Maul Kakaó- és Csokoládégyár, amelyet 1933-ban Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt. néven szervezett újjá anyavállalata, a Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. Az első, kifejezetten édesipari termékek gyártására berendezett nagyvállalat, a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt. 1921-ben alakult, és 1924-ben építette fel csokoládégyárát Szerencsen. Az alapításban a Magyar Általános Hitelbank indítványozására a Magyar Cukoripar Rt., a Hangya Ipar Rt. és a Stühmer Frigyes cég vettek részt. A nagyüzemi kakaó- és csokoládégyártás igen bonyolult gépi berendezéseket igényel. Nyersanyagai: a kakaóbab, a lisztcukor, a kristálycukor, a kakaóvaj, a tej, a pörkölt kávé, a mandula, a mogyoró, a burgonyaszörp nagyobb részben csak importból szerezhetők be. A különleges berendezések és nyersanyagok beszerzésére csak igazán tőkeerős cégek vállalkozhattak. A két világháború közötti időszakban az iparágat három jelentős, valóban gyárnak nevezhető vállalkozás (a Maul-gyár, a szerencsi gyár és Stühmer Frigyes gyára) képviselte, de mellettük a kis- és középüzemek is megéltek. (Mint például Kugler Henrik és Meinl Gyula). Tőkeerejük, valamint termelésük mennyiségének növekedése lehetővé tette a cukorka- és a csokoládéimport csökkentését, és helyette a nyersanyag-behozatal növelését. A legtöbb kakaóbabot, 45 000 mázsánál nagyobb mennyiséget, 1935-ben hozták be Magyarországra. A 9 A magyar élelmiszeripar története, i. m. 187 235.; SALÁNKI István: A Szerencsi Cukorgyár száz éve (1889 1989). Szerencs, 1989. 1 324.; BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után, i. m. 377 380. 11

nyersanyagimporthoz szükséges devizát a gyáraknak maguknak kellett előállítani, és ez az édesipart is az exportkényszer útjára terelte. Az édesipari gyárak és a kézműipar között 1937 1938-ban kialakult az egyensúly, hiszen a konjunktúra mindkettőjük számára lehetővé tette kapacitásuk kihasználását. A gazdasági helyzet romlásával arányosan az édesipari cikkek fogyasztása is csökkent. A második világháború idején az édesipari üzemek is kötött gazdálkodás alapján dolgoztak. 1938-ban a Külkereskedelmi Hivatal ellenőrzése alá helyezték a kakaóbab felhasználását, 1939 novemberében pedig az Iparügyi Minisztérium a feldolgozható kakaóbab mennyiségét az 1938. évinek a felére csökkentette. A cukorkagyártáshoz használt burgonyaszörp elosztását 1939 őszén a Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezet hatáskörébe utalták, és ettől kezdve a szörpgyártás is akadozott. A világháború befejezését követően az édesipart a teljes megsemmisülés veszélye fenyegette. 1946-ban a nagyobb gyárak kapacitásuk 3 5%-át tudták kihasználni, míg a kisebbek meg sem indíthatták a termelést. Az iparág nem kapott támogatást az államtól, amely csak a luxust látta az itt előállított termékekben, és nem ismerte fel a magas tápértékű élelmiszerek jelentőségét a tömegélelmezésben. Számos kis- és középüzem meg is szűnt, az életben maradottakat pedig 1948-ban államosították, majd az államosított üzemek összevonásával hat vállalat alakult: a Budapest Csokoládégyár (törzse Stühmer Frigyes gyára), a Duna Csokoládégyár (a Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt. alapjain), a Zamat Kávé- és Kekszgyár (Franck Henrik budafoki gyárából), a Győri Keksz- és Ostyagyár (több kisebb gyár összevonásával) és a Szerencsi Édesipari Vállalat. A periférikusnak minősített ipart ide-oda tologatták; az államosítást követően a Sör-, Maláta- és Édesipari Igazgatóság, 1950-ben a Könnyűipari Minisztérium Édesipari Főosztálya, 1951-ben az Élelmezési Minisztérium Cukor és Édesipari Főosztálya, 1952-től 1957-ig az Élelmiszeripari Minisztérium Édesipari Igazgatósága, 1957-től 1962-ig az Élelmezésügyi Minisztérium Édesipari Igazgatósága irányította működését, majd közvetlenül a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium. Az újjászervezett gyárak fejlesztése ebben az iparágban is elmaradt, régi eszközökkel, régi technológiával folytatták munkájukat. Csak az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején kezdődött meg a rekonstrukció az iparág gyáraiban, amely az 1980-as évek elejére fejeződött be. Ettől kezdve az export is újraindulhatott. 10 A rendszerváltás után a külföldi cégek többek között azok, amelyek az államosítás előtt is jelen voltak az országban, mint pl. a Meinl vagy a Stollwerck fantáziát láttak az édességek gyártásában. Az édesipar ma Magyarországon is virágzó üzletág, zömmel külföldi tulajdonosok kezében. A SZESZIPAR A 19. században a szeszgyártás volt a malomipar után a legjelentősebb iparág, amelynek jelentősége és az iparfejlődésben betöltött szerepe a malomiparéhoz mérhető. A 20. században azonban a szesziparban nem tapasztalhatunk olyan mértékű leépülést, mint a malomiparban. A szeszgyártásban a mezőgazdasági szeszfőzdék mellett a gyáripari termelés a 19. század utolsó harmadában vált meghatározó jelentőségűvé. A gyárosoknak időről időre itt is meg kellett küzdeni a nagybirtok érdekeit képviselő szervezetekkel és irányzatokkal, miközben a nagyiparosok a mezőgazdasági szeszgyártásban is jelentős érdekeltségekkel rendelkeztek. A szeszgyártás a mezőgazdaság termelvényeit dolgozta fel, hulladékait pedig visszaadta a mezőgazdaságnak, aminek révén az állattartásban, főleg a szarvasmarha-tenyésztésben kiemelkedő jelentőségre tett szert. A szeszipart a mezőgazdaság nagy gyámolaként tartották számon. A nagybirtokosok a termelvényeik egy részét (elsősorban a közvetlen fogyasztásra nem alkalmas gabonát) szeszfőzdéjükben alkohollá dolgoztatták fel, és az állatokat az ekkor keletkezett moslékkal hizlalták. Az ipari szeszgyárak kizárólag melaszt és cukorrépát használtak fel, a mezőgazdasági szeszfőzdék pedig aszerint rendezkedtek be, hogy a környékükön mit termeltek nagyobb mennyiségben: burgonyát, cukorrépát vagy gabonaféléket. A kiegyezés körüli években a nemzetközi viszonylatban is magas szinten álló iparágban továbbra is többségben voltak a mezőgazdasági szeszfőzdék, kisebbségben az ipari üzemek. Az ipari szeszgyárak a nyersanyagot a piacon szerezték be, de később mezőgazdasági üzemet is létesítettek, ahol szarvasmarhát és sertést hizlaltak. Az 1867 táján működött ipari szeszgyárak nagyobb részét az abszolutizmus idején főleg 1855 1856 között egyéni vállalkozások formájában hozták létre. A vállalkozásokban a magyar terménykereskedők és földbérlők játszottak kezdeményező szerepet. 1867 után a nagyobb gyárak működtetésére részvénytársaságokat alapítottak, amelyekben már nemcsak szesztermelés, hanem finomítás is folyt, és a finomított termékekből számos árucikkeket (ecet, élesztő, keményítő, likőr, rum, tápszerek, édesipari termékek) állítottak elő. A magyar szeszipar a Wekerle Sándor által bevezetett 1888. évi szeszadó-törvény életbe lépését követően lendült fel igazán. 11 Ez a törvény bizonyos termelési keretet (kontingenst) állapított meg, amelyen belül az előállított szesz kisebb tétellel adózott, az ezen felül előállított mennyiség, az exkontingens után pedig magasabb adót kellett fizetni. Az árakat az exkontingensben termelt szesz előállítási költségei szerint állapították meg, és a kontingensben termelt szesz ára ugyanolyan magas volt, így a két adótétel közötti különbség a gyáraknak tetemes hasznot hozott. 1908 után azonban a szeszkontingenst nem fix összegben állapították meg, hanem évenként mindig újból, az előző két év 10 11 A magyar élelmiszeripar története, i. m. 187 235.; BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után, i. m. 381 384.; DIÓSPATONYI Ildikó, i. m. 1888. évi XXV. törvénycikk a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdék által egy-egy termelési időszak alatt a kisebbik adótétel mellett termelhető alkoholmennyiségek felosztásáról. 12

fogyasztásának alapján. A két adótétel eltéréséből eredő haszon csökkent. Az állam a mezőgazdasági szeszfőzdék kontingensét folyamatosan emelte az ipari szeszgyárak rovására. Erre válaszul a szeszgyárak szervezkedésbe kezdtek. A törvény a szeszkontingensek adásvételét nem tiltotta, a gyárak pedig éltek a kontingens-vásárlás lehetőségével (amihez a Pénzügyminisztérium engedélye kellett), és ennek révén bővíthették termelésüket. A mezőgazdasági szeszfőzdék versenye ellen a gyárak kartelleket alapítottak. 1900-ban már alakult egy árkartell, 1908-ban pedig melasz vásárlására és eladására létesült egy újabb. A szervezkedésben részt vevő ipari szeszgyárak termelése nőtt, és exportjuk túlszárnyalta a szeszfőzdékét. A belső fogyasztás növekedése lehetőséget nyújtott a hazai árak emelésére, ezzel összefüggésben az exportárak alacsony szinten tartására. A szeszipar túlfejlődése már a század elején megmutatkozott. 1913-ban törvény tiltotta meg új gyárak alapítását, továbbá a már létező, de kontingenssel nem rendelkező szeszfőzdék esetében a termelés bővítését. Azon cukorgyárak számára pedig, amelyek a saját cukortermelésükből nyert melasz feldolgozására vállalkoztak, szeszfőzde működtetését engedélyezte. 12 A törvény életbelépése után a megújult szeszkartell gyárai magasan tartott áraikkal jól kihasználták a háborús konjunktúrát. Az 1914. évi 1216. sz. pénzügyminiszteri rendelet korlátozta a fogyasztási adó alá eső szeszfőzdék termelését, hogy a hadsereg élelmezésére és az állatállomány eltartására bizonyos termékeket biztosítson. Megtiltotta a búza és a zab felhasználását szeszfőzés céljára, korlátozta a rozs, az árpa, a kukorica, a burgonya, a cukorrépa és a melasz felhasználását a szeszgyárakban. A tilalom az élesztőgyártásra is vonatkozott. A háború után amint a külföldi piacok elvesztek a megnövelt kapacitású kilenc ipari és több mint kétszáz mezőgazdasági szeszfőzde termelvényei eladhatatlanná váltak. Az 1921. évi szesztörvény az éves termelési keretet 240 000 hektoliterben állapította meg, amelyből 80 000 hektoliter jutott a gyáraknak. 13 Ez a rendelkezés a szeszgyárak kapacitásának 20%-os kihasználását tette lehetővé. 14 Később a keretet bővítették, mivel 1927-ben bevezették a benzin szesszel keverését, és a szesz iránti kereslet megnőtt. 1929 1930-ban a termelési keretet 420 000 hektoliterben állapították meg. A magasabb hazai szeszárak ismét lehetővé tették az export növelését, de a termelés nem érte el a háború előttit. A szeszipar nem olyan mértékben, mint a malomipar, de nagyobb mértékben, mint a cukoripar nagyarányú és krónikus kapacitás-kihasználatlansággal küzdött. Egyes gyárak ezt úgy próbálták átvészelni, hogy egyéb termékek előállítására is berendezkedtek. Leipziger Vilmos például (amint arról fentebb már szó volt) 1923- ban cukorgyárat építtetett. A nagy gazdasági világválság idején az élelmezési ipar egyes ágazataiban már 1932-ben bevezették az ún. ipari zárt számot. 1933-ban miniszterelnöki rendelet tiltotta meg új élesztőgyárak létesítését. A szesztermelés keretét ismét az állam állapította meg: a kontingens kétharmad részét kapták a mezőgazdasági szeszfőzdék, egyharmadát az ipari szeszgyárak. (A termelés a megadott keretnél több volt, de e felett ismét magasabb adót kellett fizetni.) 1938-ban a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének tiltakozása ellenére teljesítették a mezőgazdasági szeszfőzdék követelését; az ipari szeszgyáraktól elvonták a kontingenst, és gyáraikat az állam kártalanítással kisajátította. A termelés nem esett vissza, mert nőtt a motorhajtásra felhasznált szesz mennyisége, miután a kormány 20%-ban kötelezővé tette a benzin keverését szesszel, az ún. motalkó használatát. A vegyészeti ipar fejlődésével pedig tovább nőtt az egyéb iparokban felhasznált szesz mennyisége is. Az 1940-es évekre fellendült a gyümölcspálinkák készítése, különösen a barackpálinkáé, amit legnagyobb menynyiségben Kecskeméten állítottak elő. A pálinkakivitel ezekben az években emelkedett. A belföldön termelt szesz nagy részét rum, likőr és ecet készítésére használták fel. Az országban a kis- és középüzemeket is számítva 202 rum- és likőrgyár, 156 ecetgyár és több mint 300 olyan ipari nagyüzem működött, amely készítményeihez szeszt használt fel. Az 1930-as évektől kezdődően a sörgyárak is felvették üzemükbe az égetett szeszesitalok, a konyak, a borpárlat, a rum és a gyümölcsből készült italok, likőrök és pálinkák gyártását. Mindezek következtében a szesztermelés az 1940-es évek elején mennyiségileg még nőtt is. A második világháború idején a Szesz-egyedárusítási Igazgatóság rendelkezett a készletek felett. A háború után mint a mezőgazdasági iparok szinte minden területén a gyenge terméseredmények miatt korlátozni kellett a burgonya, a cukorrépa, a kukorica és a gabonafélék felhasználását. A szeszipar is nyersanyaghiányban szenvedett. Ennek megszűnése után azonban megindult a termelés, és a szeszgyártás a szocialista nagyiparban is jelentős szerepet játszott. Az államosítást követően a szeszipart is többször átszervezték, a központosítás jegyében. 1961-ben megalakult a Magyar Likőripari Vállalat, 1963-ban az Országos Szeszipari Vállalat, 1971-ben pedig a kettő összevonásával a Szeszipari Vállalatok Trösztje, amely 1984-ig állt fenn. A szeszipart öt vállalatba sorolták: Budapesti Likőripari Vállalat, Budapesti Szeszipari Vállalat, Győri Szeszipari Vállalat, Kisvárdai Szeszipari Vállalat és Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. 15 A rendszerváltás után a szesziparban is gazdasági társaságok alakultak, zömmel magyar tulajdonban. A PEZSGŐIPAR A boriparon belül korán megindult a pezsgő gyártása. Az első pezsgőgyárak már a szabadságharc előtt létrejöttek. Ezeket borkereskedők alapították, mivel nekik volt tőkéjük, megfelelő mennyiségű boruk és szakemberük is. A pezsgőgyártást elsőként a pozsonyi Hubert I. E. cég kezdte meg 1825-ben, néhány ezer palackkal. 1825-től a század 12 13 14 15 1913. évi XXIV. törvénycikk a szeszkontingens biztosítása tárgyában 1921. évi XLI. törvénycikk a szesz megadóztatására vonatkozó törvények némely rendelkezéseinek módosításáról, illetve kiegészítéséről. BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után, i. m. 381 384. A magyar élelmiszeripar története, i. m. 13

végéig, a nagy fellendüléstől a nagy visszaeséséig a pezsgőgyártás sok változáson ment át. Jelentősebb haszon és a bor jobb értékesíthetősége reményében sok borkereskedő cég kezdte meg a pezsgőgyártást. 1880-ban megalakult a François Pezsgőgyára, majd 1881-ben megkezdte működését Budafokon a Törley Pezsgőgyár. 16 Pécsett működött a híres Littke-féle pezsgőgyár. A pezsgőgyártás mennyiségi szempontból ugyan nem hasonlítható az élelmiszeripar más ágaihoz, de exportja révén a kiemelkedő devizatermelő vállalkozások közé tartozott. A Törley pezsgőket Amerika- és Ausztrália-szerte ismerték, sőt, Párizsba is exportálták. A gyárnak lerakatai voltak Hamburgban, Berlinben és Koppenhágában. Világhírnévre tett szert a Littke-pezsgő is. A háború után a pezsgőgyáraknak még a fennállása is bizonytalanná vált, hiszen a pezsgő a nem nélkülözhetetlen fogyasztási cikkek közé tartozott, és azokban az években amúgy is csínján kellett bánni az ilyen úri huncutságokkal. Szerencsére, az exportban rejlő lehetőségeket a népgazdaság is felismerte, a gyárakat államosították és újjáépítették. Ma a pezsgőgyárak magánkézben vannak, a Törley Pezsgőgyár külföldi tulajdonban. Kiváló minőségű termékeik ismét előkelő helyet foglalnak el a hungarikumok sorában. A SÖRIPAR Szeszesitalt állít elő, a mezőgazdaság termelvényeit dolgozza fel, hulladékait pedig a mezőgazdaságnak adja vissza a söripar, amely mégis nagyon sokban különbözik a szeszgyártás más ágaitól. Nem agráripar; a mezőgazdasági termékeknek csak felvevője, helyileg nem kapcsolódik nyersanyagainak termőterületéhez. A nagyvárosokhoz kötődik, megjelenése, fejlődése összefügg a városiasodással. Magyarország nem is emelkedett a világ nagy sörtermelőinek sorába, bár néhány hazai márka jó hírnévre tett szert. A söripar is zömmel hazai nyersanyagokat dolgozott fel, elsősorban árpát és komlót, de válságos időkben a tengeri, a hántolt cirok és a köles is számításba jött. Az ipari sörgyártást osztrák és svájci tőkések honosították meg Magyarországon, de a vállalatalapításokban a cukorgyárakhoz hasonlóan a malomalapító terménykereskedők is részt vettek. A sörgyártás fellegvára Kőbánya lett, amelyet a korabeli szakírók magyar München, magyar Pilsen néven emlegettek. Az árpacsíráztatásra alkalmas, középkorbeli kőfejtőkből visszamaradt sziklapincék, az itteni jó minőségű víz, később a teherpályaudvar tették Kőbányát a sörgyártás központjává, bár a sörgyártók a budafoki sziklapincéket is kihasználták. A nagyipari termelés kezdetei ebben az iparágban is az 1840-es évekre nyúlnak vissza. Az 1860-as években külföldön tanult vagy külföldi tulajdonosok vették át a kőbányai üzemek vezetését. A söripar korai fejlődését lassította az osztrák és a cseh konkurencia, valamint a sörre is kivetett fogyasztási adó. 17 A gyártás 1890 után a városiasodással összefüggésben nőtt meg jelentősen. 1892-től a sörfogyasztás ugrásszerűen emelkedett, mivel az 1880-as években pusztító filoxéravész következtében a borárak magasra emelkedtek. A kereslet növekedésével ezekben az években újabb vállalatok alakultak, a termelés 60 70%-a azonban négy budapesti sörgyár kezében volt (Dreher, Haggenmacher, Első Magyar Részvényserfőzde, Kőbányai Polgári Serfőző). A sörgyártás fénykora az 1898 és 1913 közötti időszakra tehető, amikor a termelés a kétszeresére nőtt. Az első világháború alatt és az azt követő években a söripar helyzete a malom- és cukoriparéhoz hasonlóan kedvezőtlenné vált. A fővárosba koncentrálódott ipar elvesztette fogyasztópiacának kétharmadát, miközben a borvidékek nagyrészt a csonka országterületen maradtak, és az arány ezúttal a borfogyasztás javára billent. Nemcsak a belső fogyasztás esett vissza, hanem a külföldi piacok is elvesztek. Ettől kezdve a sörgyárak hatalmas küzdelmet folytattak fennmaradásukért; kartellegyezmények, gyárösszevonások, termelés-racionalizálás, új termékek gyártása szerepelt a túlélési stratégiák között. Mindezek következtében a söripar nem omlott össze, a gyárak termékskálája óriási mértékben kibővült. A sörgyárak széles profilú élelmiszer- és vegyszergyártó kombinátokká alakultak át. 18 Az iparág legnagyobb vállalatai emellett kapcsolódó iparágakban üvegiparban, szállodaiparban részesedést szereztek. Egyes vállalatok földbirtokot vásároltak, és a földművelés mellett tehenészetet is létesítettek, és tejértékesítéssel is foglalkoztak. A több lábon állásnak köszönhetően a vállalatok életben maradtak. Az első világháborút követő húsz esztendőben nem volt olyan időszak, amelyben a sörgyártás újabb fejlődésének komolyabb lehetősége kibontakozhatott volna. Az életszínvonal ingadozása, az egyes évek rekord bortermései, az alacsony borárak a sörfogyasztás további csökkenését idézték elő. Nehezítette a helyzetet, hogy az állam a mezőgazdaságot támogatta, emiatt a sör adója rendszerint felülmúlta a bor fogyasztási adóját. A nehéz időszakot a sörgyárak kis veszteséggel túlélték, egyedül a Fővárosi Serfőző Rt. kényszerült sörgyártó üzemének beszüntetésére, valamint a kisebb vidéki gyárak egy része gyártás helyett csak lerakatként működött. Miközben a sörgyártás a fogyasztás visszaesése miatt csökkent, a malátaüzlet a kedvezőbb kiviteli lehetőségek folytán erősödött. A magyar malátaipar a világpiacon igen jó pozíciókat szerzett magának. 1940-től ahogy a cseh és a lengyel malátaexport leállt már a svájci sörgyárosok is magyar malátával dolgoztak. A kereslet nőtt, a maláta világpiaci ára emelkedett. A háború éveiben azonban a nyersanyag-beszerzési nehézségek fokozódtak, és a háború kiterjedésével az exportpiacok nagy része elveszett, még a malátaexport is szinte teljesen megszűnt. Az üzemek a 16 17 18 DIÓSPATONYI Ildikó, i. m.; BEREND T. Iván RÁNKI György: Magyarország gazdasága az első világháború után.; Louis és Cesar François a Reimsből hazatérő Törley József fel együtt jöttek Magyarországra, és az ő gyárát vezették. Később a kapcsolat megromlott, és Louis François külön gyárat alapított. A két pezsgőgyár 1944-ig egymás tőszomszédaságában dolgozott. 1881. évi IV. törvénycikk a cukor-, kávé- és sörfogyasztás megadóztatásáról. Mint a Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. ismertetésénél látni fogjuk, üzletkörükbe a textilgyártást is felvették. 14

légitámadások miatt csak zökkenőkkel működhettek, és különösen súlyosan érintette a vállalatokat a sziklapincék nagy részének háborús igénybevétele. Az államosítás után a söripar nagyvállalatait az egy iparág, egy vállalat elvének szellemében gyökeresen átszervezték. Az elmúlt időszak nagy sörgyárai a Magyar Országos Söripari Vállalat legnagyobb gyárába, a Kőbányai Sörgyárba olvadtak bele. A likőrök és egyéb égetett szeszesitalok gyártását elvették a vállalatoktól, más vállalatokhoz csatolták, hasonlóképpen a tápszerek, az édesipari termékek, a növényolaj-ipari és mosószerek gyártását, továbbá a textil- és szállodaipari tevékenységet. A szakosítás átmenetileg visszaesést okozott a sörtermelésben. A hazai sörfogyasztás a szocializmus évtizedeiben rendkívüli mértékben megnőtt. Az export visszaesett, és 1954-től fokozódó mértékben nőtt a sörbehozatal. A malátaexport a háború után újraindult, de a sörfogyasztás növekedésével a sörgyárak egyre több malátát igényeltek, és mivel a malátagyárak kapacitása nem nőtt, exportra már nem tudtak termelni. 1960-ban a malátaexport is megszűnt. 19 1970-ben a Magyar Országos Söripari Vállalat megszűnt, és megalakult a Söripari Vállalatok Trösztje. Tagvállalatai, a nagy múltú kőbányai, nagykanizsai, pécsi (Pannónia) és soproni gyárak mellett az 1973-ban alapított Borsodi Sörgyár 1981-től önállósultak, majd a rendszerváltáskor gazdasági társaságokká alakultak. A KONZERVIPAR Élelmiszerek tartósításával évszázadok óta foglalkoztak, de az élelmiszeriparon belül a konzervgyártás mint iparág a legkésőbb alakult ki. A 19. században az élelmiszertartósítás túlnyomórészt kisipari jellegű maradt, és a konzervgyárak közül csak azok fejlődtek nagyobb üzemekké, amelyek a hadseregnek szállítottak. Magyarországon az első konzervgyárat a Weiss testvérek, Manfréd és Berthold rendezték be, akik a terménykereskedelemben felhalmozott tőkéjüket a budapesti malomiparba fektették be. A 20 éves Manfréd németországi tanulmányútjáról hazatérve, 1882-ben fivérével megalapította az első magyar húskonzervgyárat, amely főleg a hadsereg részére termelt. Az üzemindításhoz állami kedvezményt is kapott. Nagyobb szabású fejlődés az első világháború idején indult meg. A budapesti gyárak közül a legnagyobb forgalmat továbbra is a Weiss gyár bonyolította le, de ekkor már működését kizárólag a hadsereg ellátására korlátozta. Elsősorban hús- és kávékészítményeket állított elő, és csak a háború után tért át egyéb konzervek gyártására, miközben a szakma egyik vezető vállalata maradt. A háborút követően a gazdaság lassú újjáéledésével és a külföldi kapcsolatok újbóli felvételével az ipar ismét fejlődni kezdett, és az 1920-as években újabb vállalkozások is létrejöttek. Az ipar erőteljes foglalkoztatását és az üzemek továbbfejlesztését a polgári szükséglet növekedése is serkentette. A Weiss cég 1923-ban részvénytársasággá alakult, Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyára és Ércáru-gyára Rt. néven. 1924-ben a Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. is megkezdte a konzervgyártást; Nagykőrösön modern gyárat építtetett fel. Az iparág gyors fejlődése és modernizálása az 1930-as években ment végbe. Az iparon belül újabb ágazatok honosodtak meg. A paradicsomkonzerv-gyártás az 1930-as években fejlődött modern technikai berendezésű, nagy teljesítményű ágazattá, amelynek termékei a világpiacon az elsők közé tartoztak. Nagy jelentőségre tett szert a főzelék- és gyümölcskonzerv kivitel is. A konzervgyárak az élelmiszeripar más ágaitól eltérően ki tudták használni kapacitásukat. Lehetőségeiket azonban a megtermelt alapanyagok mennyisége befolyásolta. A konzerválás a kezdeti időszakban abból az elgondolásból indult ki, hogy az egyes évek bő termését használhatóvá kell tenni a szűkös esztendőkre, amikor a termések nem kielégítőek. Ez a logika az ipar modern fejlődésével már nem működött maradéktalanul. Az 1940-es években egy bizonyos mennyiségű konzerv fogyasztásával, sőt, lassú növekedésével már minden esztendőben számolni kellett, a bővebb termést adó években is. Szükségessé vált, hogy a konzervipar nyersanyagainak a termelését szisztematizálják, ami pedig gondosan felépített terv alapján volt megvalósítható. Azt a lehetőséget, amit a rendkívül bő termések adtak, ezután sem volt szabad elmulasztani, de továbbra is meg kellett szervezni a nyersanyag beszerzését. A földművelésügyi kormányzat felismerte a kérdés jelentőségét, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a nyersanyagszükségletet biztosítsa. Megszervezték a magyar konzervipar legfőbb nyersanyagának, a paradicsomnak a rendszeres termelését, biztosították a szállítását. A gyártás tudományos felkészültséget igényelt; laboratóriumi kísérleteket, kutatómunkát, azért, hogy az áru minél jobban megőrizze természetes ízét, aromáját, vitamintartalmát. A tudományos kutatás feltételeit a vegyipar egykorú fejlettségi szintjén a kormányzat szintén biztosította. Az 1930-as évek végén az Országos Erjedéstani és Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet kiemelt feladataként szerepelt a paradicsomsűrítmény-gyártás fejlesztése. Egyéb kutató és kísérleti intézetek is felügyeltek a konzervipari termékek minőségére, mint az Országos Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet és az Országos Kémiai Intézet. A paradicsom mellett a gyümölcs- és főzelékkonzerv is meghódította a piacot, növekedett a húskonzerv gyártása, jelentős exportcikké vált a sonkakonzerv, mint magyar specialitás. A második világháború idején a konzervipar volt az élelmiszeripar egyetlen területe, ahol kapacitásbővítésre nyílt lehetőség. Az iparág főleg exportra és a hadsereg szükségleteire termelt. A húskonzervgyártás fejlesztése érdekében a kormány már 1939-től korlátozta az élőállat-kivitelt, hogy minél több húst dolgozhassanak fel, és élőhús helyett húskonzervet exportálhassanak a gyárak. 1943-ban a Weiss Manfréd konszern újabb konzervgyárat létesített 19 A magyar élelmiszeripar története, i. m. 511 549. 15

Szegeden. A Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. és a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. is foglalkozni kezdett tápszerek és konzervek gyártásával. A Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. nagykőrösi gyárában újabb beruházásokat valósított meg, és részt vett az Alföldi Konzervipar Rt. alapításában. Több új gyárat is alapítottak az 1940-es években, közéjük tartozott az 1942-ben alakult gróf Andrássy Mihály Tápszeripar és Kereskedelmi Rt. A háború utolsó éveiben már hátráltatta a termelést a konzervdobozgyártásban mutatkozó hiány. A háború után azonban az élelmiszeriparnak ismét ez az ága kapott több lehetőséget a fejlődésre. Igaz, kezdetben csak a Vörös Hadsereg megrendelésére gyártottak különböző vegyesízeket, a Szovjet Kereskedelmi Kirendeltségtől kapott cukor felhasználásával. 1946 augusztusától a jó forintban kapott beindulási hitelekkel azonban már bővíthették gyártmányaik körét. Az államosítást követően, 1948. november 1-jén megalakult a Konzervipari Központ. 1963-tól a gyárak a Konzervipari Tröszt irányítása alá tartoztak, amely 1982. január 1-jével szűnt meg, és ekkor alakult meg a Konzervipari Közös Vállalat. 20 A rendszerváltás során a konzervgyárakat is gazdasági társaságokká alakították, többségüket privatizálták. *** Az élelmiszeripari alapítások a korszak kezdetétől a végéig jövedelmező vállalkozásoknak bizonyultak; a vállalkozók a gazdasági elit csúcsára kerültek, a virilisták listájának legelején szerepeltek. A csokoládégyártás kapcsán említettünk néhány legendás nevet. Mellettük az élelmiszeripar minden ágában találkozhatunk a korszak gazdasági életének kiemelkedő személyiségeivel, az iparbárókkal, vagy más szóval a magyar ipar úttörőivel, akiknek munkásságát az egyes vállalatoknál részletesebben ismertetjük. Az élelmiszeripari gyárak tulajdonosai a 19 20. század fordulóján az ország leggazdagabb vállalkozói közé tartoztak, és ott is maradtak több generáción keresztül. A terménykereskedelemből indult Haggenmacher és Deutsch család, a Schwechatból Magyarországra települt Dreher család, a Poroszországból származó Leipziger család, a győri Gschwindt család, a budapesti Zwack és Törley dinasztia, és nem utolsósorban a kevésbé ismert Tószeghy-Freund család a magyar pénzarisztokrácia élvonalába került. A vagyoni emelkedést lassan követte a társadalmi elismerés; a németes hangzású nevek mellé hamarosan nemesi előnevek, esetenként bárói címek kerültek. A pénzarisztokrata azonban bármennyire irigyelték is enyhén lekicsinylő jelentést hordozott, és a régi nemességhez képest a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán állt. A 20. század elején már földbirtokos gyáros házasságok is köttettek. Gyakrabban fordult elő a pénzarisztokraták egymás közötti házasodása vagy egyéb alapon történt összefonódása. Dreher Jenő Haggenmacher Lillyt (Berta Lujzát) vette feleségül, Leipziger Vilmos lányát a bankár Fellner Henrik, aki Leipziger Vilmos halála után vezető szerephez jutott a gyárban, és még folytathatnánk a sort. Az újgazdagok társadalmi-politikai befolyásának érvényesülését nem lehetett megakadályozni. Szervezeteik, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Gyáripari Országos Központ és számos más, szakmánkénti szervezet bevonása a gazdaságpolitikai vezetésbe elkerülhetetlenné vált. A földbirtokos elit és a gazdasági elit képviselői a két világháború közötti időszakban együtt ültek a felsőház padjaiban. Az iparág jellegéből adódóan a gyártulajdonosok közül többen a 20. század első évtizedeiben már földbirtokosokká is váltak. Dreherék mintagazdaságot építettek ki Martonvásáron és Válon. A Leipziger és Gschwindt család is vásárolt földbirtokokat. Az élelmiszeripari vállalkozók közül többen nemcsak a magyar ipar úttörői, hanem műszaki nagyjaink sorában is előkelő helyet foglalnak el. Különösen kiemelkedő Haggenmacher Károly számos malomipari találmánya, amelyek között legismertebb a világhírnevet hozó síkszita. Az élelmiszeriparból meggazdagodott családok nemcsak gyarapodtak, hanem gyarapítottak is. A szocializmus éveiben sem lehetett elhallgatni a Hatvany-Deutsch családnak a magyar irodalmi életben játszott szerepéről. A Dreher, Haggenmacher, Leipziger, Gschwindt, Zwack, Törley dinasztiák művészetpártoló szerepét, tevékenységét csak a legutóbbi időkben fedezte fel a történeti kutatás. A Bródy Sándor utcai Gschwindt palotában és a budafoki Törley kastélyban hangversenyeket rendeztek. Haggenmacher Károly műgyűjteményének jó részét az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta. A Dreher család vásárolta meg a martonvásári Brunszvik kastélyt. 1927-ben ők emeltettek szobrot Beethovennek a kastélyparkban. Gschwindt Ernő a Ferencvárosi Torna Club, Dreher Jenő a lóversenysport támogatásával írta be nevét a magyar sporttörténelembe. Emellett munkáslakásokat, sportpályákat építettek, számos szociális és jóléti célokat szolgáló épületet tartottak fenn. 1869-ben Gschwindt György építtette fel Józsefváros első tisztasági közfürdőjét. Haggenmacher Károly alapította a Bethánia evangélikus árvaházat. Az élelmiszeripar híres családjai a háború, majd az államosítások után elhagyták az országot. Itt maradt szakembereik irányításával indultak újra a gyárak. 21 *** Az államosítás után működött élelmiszeripari vállalatok iratanyagainak jelentős része a Magyar Országos Levéltár őrizetében található. Ezek a következők: Gabona Tröszt XXIX-K 6, 1950 1989 (1948), 95,02 ifm 20 A magyar élelmiszeripar története, i. m. 391 429. 21 BALÁZS ILONA: Egykori pénzurak Magyarországon. www.hazankert.com A letöltés ideje: 2006. május 2. Emellett újságcikkek, folyóiratokban megjelent tanulmányok egész sora foglalkozik a pénzarisztokraták munkásságával, különösen az általuk létesített kulturális értékekkel. 16

Húsipari Tröszt XXIX-K 9, 1964 1968, 16,38 ifm Állatforgalmi Tröszt XXIX-K 10, 1964 1967, 15,28 ifm Állatforgalmi és Húsipari Tröszt XXIX-K 55, 1958 1991, 83,45 ifm Tejipari Vállalatok Trösztje XXIX-K 84, 1949 1990, 105,86 ifm Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat XXIX-K 65, 1944 1976, 3,00 ifm Minőségi Vetőmag-termeltető Nemzeti Vállalat XXIX-K 1, 1949 1971, 6,00 ifm Vetőmag-termeltető és Értékesítő Vállalat XXIX-K 135, 1951 1999, 7,56 ifm Kertimag Kft. XXIX-K 134, 1989 1999, 0,48 ifm Sertéstenyésztő Nemzeti Vállalat XXIX-K 2, 1949 1950, 4,08 ifm Halgazdasági Tröszt XXIX-K 128, 1952 1967, 1949, 4,92 ifm Cukoripari Vállalatok Trösztje (Cukoripari Közös Vállalat) XXIX-K 5, 1910 1991, 33,72 ifm Zamat Keksz- és Ostyagyár XXIX-K 7, 1909 1961, 6,21 ifm Kőbányai Sörgyár XXIX-K 130, 1945 1995, 35,19 ifm Duna Csokoládégyár XXIX-K 8, 1945 1980 (1940), 9,48 ifm Konzervipari Vállalatok Trösztje XXIX-K 126, 1952 1981, 37,08 ifm Szeszipari Vállalatok Trösztje XXIX-K 15, 1947 1989, 24,72 ifm Boripari Iroda (és jogelődei) iratai XXIX-K 59, 1952 1981, 21,00 ifm Söripari Vállalatok Trösztje XXIX-K 82, 1948 1969, 0,72 ifm Dohányipari Tröszt XXIX-K 11, 1947 1985, 89,41 ifm Csemege Édesipari Gyár XXIX-K 129, 1962 1992, 5,28 ifm Konzervipari Közös Vállalat XXIX-K 131, 1981 1997, 0,96 ifm Magyar Édesipari Vállalat XXIX-K 132, 1954 1985, 9,84 ifm Budapesti Tejipari Vállalat és jogelődei XXIX-K 133, 1957 1996, 5,64 ifm Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalat XXIX-K 136, 1948 1991, 27,12 ifm A felsorolt fondok, illetve vállalatok egy része az államosítás előtt működött gyárak jogutóda (cukor-, édesség-, szesz-, sör-, konzervipari üzemek), másik része olyan vállalat, amely az államosítás előtti időszakban nem vagy kevéssé alakult gyáripari jellegűvé (tej-, húsipar), vagy nem rendelkezett országos jelentőséggel. Az államosítás előtt a tejipar fejlődésének a szövetkezeti mozgalom biztosított keretet; levéltári forrásai a mezőgazdasági vállalatok és szövetkezetek fondcsoportjában kutatható. A Magyar Országos Levéltárban őrzött fondok: Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ Z 839, 1303 1305, 1928 1948, 2,17 ifm Derby Sajt és Vajtermelő Rt. Z 1306, 1923 1948, 0,10 ifm Gróf Esterházy Pál Bakonyi Tejgazdasága Z 1307, 1935 1939, 0,34 ifm Gróf Esterházy Pál Keményítő Gyárának Eladási Irodája Z 1308, 1939 1940, 0,07 ifm Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetsége Z 840, 1944 1949, 0,34 ifm Ugyanebben a fondcsoportban találjuk meg a boripar államosítás előtti vállalatait: Magyar Borok Kiviteli Kft. Z 832, 1937 1940, 0,05 ifm Palugyai Magyar Borkiviteli Kft. Z 835, 1940 1948, 0,13 ifm Hegyközségek és Szőlősgazdák Országos Szövetkezete Z 836, 1940 1950, 0,47 ifm Tokaji Borok Kiviteli Kft. Z 1224, 1939 1941, 0,05 ifm Tokajhegyaljai Bortermelők Pinceszövetkezete Z 1225, 1932 1943, 0,11 ifm Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezete Z 1226, 1937 1948, 0,46 ifm Mega Magyar Hegyvidéki Bortermelők Értékesítő Szövetkezete Z 1227, 1932 1948, 0,37 ifm. Ugyanebbe a körbe tartozik a húsipar is, mindössze két mezőgazdasási vállalkozás csekély terjedelemben fennmaradt iratanyagával: Magyar Mezőgazdák Állatértékesítő Rt. Z 833, 1916 1947, 0,05 ifm Magyar Mezőgazdák Állatértékesítő Rt. Baromfihizlaló és Kiviteli Kft. Z 1231, 1929 1947, 0,21 ifm. *** Az államosítás előtti élelmiszeripari vállalatok irataiból a Magyar Országos Levéltár mindössze 79,69 ifm terjedelmű anyagot őriz. Budapest Főváros Levéltára és a többi önkormányzati levéltár azoknak az élelmiszeripari vállalatoknak az iratanyagát őrzi, amelyek területükön működtek. Számos országos jelentőségű vállalat iratanyaga található a fővárosi levéltárban vagy a megyei levéltárakban. 22 A nagy mezőgazdasági üzemek iratanyaga mint erről már szó volt a Magyar Országos Levéltár őrizetében, a szövetkezetek és mezőgazdasági vállalatok fondcsoportjában találhatók, elsősorban a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és vállalatai fondjai között. 22 Az országos jelentőség, fővárosi jelentőség, valamely megyei jelentőség nehezen határozható meg egzakt módon. Az önkormányzati levéltárakban őrzött, élelmiszeriparhoz tartozó vállalatok jegyzékét függelékben közöljük. 17

A régi, híres malmok iratanyagai kizárólag a fővárosi levéltárban és az önkormányzati levéltárakban találhatók meg, csak a Magyarországi Exportmalmok Szindikátusának iratanyaga került a Magyar Országos Levéltár őrizetébe. A cukoripar és szeszipar legjelentősebb vállalatainak fondjai a MOL-ban találhatók: a Magyar Cukoripar Rt., a Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz- és Cukorgyár Rt., a nagy sörgyárak és elődvállalataik. Ezek a vállalatok valóban országos jelentőséggel rendelkeztek. Vezető szerephez jutottak az iparágon belül, részt vettek az ágazat országos és nemzetközi szervezeteinek az irányításában. Az élelmiszeripari vállalatok történetére vonatkozó forrásokat nemcsak saját fondjaik tartalmaznak, hanem a bankok és takarékpénztárak anyagai is. Jelentős terjedelmű forrásanyag található a Magyar Országos Levéltár őrizetében a bankok és takarékpénztárak fondcsoportjában. A 19. század végétől a bankok intenzíven bekapcsolódtak az alapításokba, érdekeltséget szereztek. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Projektumok (Z 40) és Ipari titkárság (Z 36), valamint a Magyar Általános Hitelbank, Ipari Osztály (Z 58) és Okmánytár (Z 65) állagaiban kutathatók az élelmiszeripar értékes forrásai. Ez a két bank rendelkezett a legnagyobb befolyással az élelmiszeriparban, és érdekeltségi vállalataik a legfontosabb dokumentumaikat megküldték a bankoknak. A banki iratanyagban nemcsak azoknak a vállalatoknak az iratait kutathatjuk, amelyeknek saját fondjuk is van a MOL-ban, hanem azoknak a vállalatoknak az iratait is, amelyek fondja a fővárosi levéltárban vagy valamelyik önkormányzati levéltárban található. (Ilyen például a szolnoki, a hatvani, a selypi, a mezőhegyesi, a sarkadi cukorgyár és számos malom anyaga.) Élelmiszeripari vonatkozású iratokat tartalmaz még nagyobb terjedelemben a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Okmánytára (Z 60). Viszonylag kisebb terjedelemben találhatók ilyen iratok a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület Rt., a Magyar Országos Központi Takarékpénztár Rt., a Hazai Bank Rt., a Creditanstalt Bankverein Magyarországi Fióktelepe, az Angol Magyar Bank Rt. és a Magyar Olasz Bank Rt. fondjában. Az élelmiszeripari vállalatok iratanyaga 1952 1954 között került a Központi Gazdasági Levéltár, majd a Magyar Országos Levéltár őrizetébe. Rendezésére az 1960-as években került sor, de későbbi iratátvételek miatt 1976 1978 között szükségessé vált az átrendezés. A rendezés során a vállalatok szervezeti felépítését vettük alapul. A viszonylag nagyobb terjedelmű fondokban kialakított állagok: Közgyűlés, Igazgatóság, Ügyvezető Igazgatóság, Titkárság, Személyzeti Osztály, Könyvelőség és az értékesítéssel foglalkozó osztályok állagai, különböző elnevezéssel (Eladási, Kereskedelmi, Külkereskedelmi Osztály, Kereskedelmi Igazgatóság). Az értékesítés, különösen az export irányítása az ügyvezető igazgatók hatáskörébe tartozott, ezért több fondnál nem alakítottunk ki eladási, kereskedelmi stb. állagot, hanem az értékesítéssel foglalkozó iratok az Ügyvezető Igazgatóság állagán belül alkotnak sorozatot. Az eredeti vállalati irattározás rendjét követve megmaradt a Gschwindt gyár anyagában a Választmányi ülés (a Közgyűlés szerve), a Leipziger iratokban pedig a Gyárvezetőség és a Répaosztály külön állagként. A kisebb terjedelmű irategyüttesek állagtalan fondot alkotnak (Magyar Cukoripar Rt., Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt.). A szervezeti felépítést sorozatok kialakításával próbáljuk tükrözni. Külön fondot képez az egyes vállalatok által alapított nyugdíjpénztár és a vállalatnál működött üzemi bizottság iratanyaga, abban az esetben, ha az fennmaradt. Más anyagokban viszont ezeknek a szerveknek az iratfolyóméterben kifejezhetetlenül csekély terjedelmű iratai különböző állagokba sorolódtak: a nyugdíjpénztári iratok a személyzeti osztályok állagaiba, az üzemi bizottság iratai az ügyvezető igazgatóságba vagy titkárságba. Élelmiszeripari fondtöredékek cím alatt vonta össze a rendezés három vállalat (a gr. Andrássy Mihály Tápszeripar és Kereskedelmi Rt., a Tivoli Konzervgyár Kft. és a Törley József és Társa Pezsgőgyár) iratait, mivel csekély terjedelmük miatt önálló fond kialakítása nem lett volna célszerű. Két olyan szerv leírása szerepel a repertóriumban, amely nem vállalat, hanem érdekképviseleti szerv volt: a Magyarországi Exportmalmok Szindikátusa és a Magyar Cukorgyárak Bizottságának Ügyvivősége. Ezek állagbeosztása különbözik a vállalatokétól. Az Exportmalmoknál a Teljes Ülés és Intézőbizottság iratai mellett Ügyviteli iratok című állagot alakítottunk ki. A Magyar Cukorgyárak Bizottságának Ügyvivősége (a cukorkartell) iratai kis terjedelmük miatt állagtalan fondot alkotnak. A tételek kialakításában a vállalatokra jellemző dossziérendszert vettük alapul. A vállalatok egyes szervezeti egységei valamilyen okból fontosnak tartott irataikat tárgyak szerint dossziékba rendezték, és a dossziékon általában fel is tüntették a tárgyat. Ez a rendszer könnyíti is, de nehezíti is az iratrendezési munkát. A dosszié felirata, a tárgymeghatározás kiindulási alapot jelenthet a levéltári tétel kialakításához és a cím megfogalmazásához. Az eredeti tárgymeghatározás viszont sokszor pontosításra szorul. A dossziékat legtöbb esetben rekonstruálni kell: szerencsés esetben felismerhetjük, hogy az ún. szálas iratok honnan kerültek ki, ha pedig ez nem sikerül, magunk alakítunk ki tárgyi egységet, tételt. Az élelmiszeripari vállalatok többségének iratanyaga olyan mértékben összekeveredett, hogy a meglévő dossziékon belüli rendet is helyre kellett állítani, és a nem dossziékban elhelyezett szálas iratokból a tárgyi egységeket újonnan kellett kialakítani. A tárgyi egységeknek tétel elnevezést adtunk. A tételeket többségükben sorozatokba rendeztük, a sorozatok sorrendje néhány fondban az állagbeosztást próbálja követni. Az iratanyag túlnyomó része a két világháború között keletkezett, bár a nagy múltú vállalatok fondjai Gschwindt, Leipziger, Dreher, Haggenmacher, Zwack a 19. század késői éveiből származó iratokat is tartalmaznak. Egyes fondok iratanyaga hiányosan, töredékesen maradt fenn. Az összesen 79,94 ifm terjedelmű iratanyag kiemelkedő forrásértékkel rendelkezik, mivel az iratok a dualizmus korában és a két világháború közötti időszakban a meghatározó jelentőségű magyar élelmiszeripar történetének legfontosabb dokumentumai. Anyagaikat kiegészítik 18

a bankokhoz megküldött iratok, alkalmanként az egyes minisztériumokban a vállalatokról készített jelentések és egyéb információk. 23 Az élelmiszeripari vállalatok iratanyaga középszinten rendezett, egyes részei, főleg a levelezések, darabszinten. A repertórium az iratanyag 2006. augusztus 31-i állapotát tükrözi, amely jelen repertórium alapján kutatható. A kutatónak a kérőlapon a fond/állag törzsszámát, a raktári egység (csomó, doboz, kötet) számát és az irat tételszámát kell feltüntetnie. RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE A magyar vállalatok, bankok, egyesületek és más szervek nevének rövidítését csak abban az esetben közöljük, ha a rövidített változat a szövegben önállóan is előfordul. Ha a rövidített név mellett közvetlenül szerepel annak feloldása is, akkor a közléstől eltekintünk. Az idegen nyelvű rövidítéseket, betűszókat nem tudjuk feloldani, mert az iraton általában nem szerepel a rövidítés feloldása.. Ahol a rövidítést a fennmaradt levelekben feloldják, ott a feloldást is közöljük a jegyzék szövegében. Idegen nyelvű rövidítések AB aktiebolaget, svéd. AD. (l. DD.) akcionarsko/dioničarska/dioničko društvo részvénytársaság, szerb horvát. AG Aktiengesellschaft részvénytársaság, német. AS aktieselskab részvénytársaság, dán. Bros. brothers testvérek, fivérek, angol. Cia. compaňia társaság, spanyol. Cie. compagnie társaság, francia. Co. company társaság, angol. Co. Inc. company incorporation társaság és testület/egyesület az angol nyelvben, az amerikai angolban részvénytársaság is lehet. Co. Ltd. company limited - szó szerinti fordításban korlátolt (felelősségű) társaság, valójában részvénytársaságot jelent. Corp. corporation testület, társaság az angol nyelvben, az amerikai angolban részvénytársaság is lehet. DD. vagy dd. (l. AD.) akcionarsko/dioničarska/dioničko društvo részvénytársaság, szerb horvát. GmbH Gesellschaft mit beschränkter Haftung korlátolt felelősségű társaság, német. Hnos hermanos testvérek, spanyol. I. G. (Farbenindustrie) Industriegewerkschaft érdekközösség (vegyipar), német. Ltd. limited korlátolt az angol nyelvben, önmagában is használják a részvénytársaság kifejezésére. Ltda. limitada korlátolt, spanyol. NV (Maatschappij) Nederlandse Verenigde holland egyesült társaság szó szerint, a részvénytársaság kifejezésére használják. Oy. osakeyhtiö részvénytársaság, finn. Org. Organization szervezet, angol. S. A. - société anonyme részvénytársaság, francia. S. A. società anọnima részvénytársaság, olasz. S. A. sociedad anonima részvénytársaság, spanyol. SarL société à responsibilité limitée korlátolt felelősségű társaság, francia. SarL società a responsibilità limitata korlátolt felelősségű társaság, olasz. SarL sociedad compañia de responsabilidad limitada korlátolt felelősségű társaság, spanyol. Magyar nyelvű rövidítések DHEMRS Rt. Dreher Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. KPSSZIT Kőkányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. MABI Magánalkalmazottak Biztosító Intézete MCRt. Magyar Cukoripar Rt. MIRt. Mezőgazdasági Ipar Rt. 23 A fond- és állagismertetések megírásához felhasználtuk a vállalatok iratanyagát, továbbá a Z 58 Magyar Általános Hitelbank, Ipari Osztály és a Z 36 Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Ipari Titkárság állagaiban az egyes vállalatokra vonatkozó forrásokat. 19

MOL Magyar Országos Levéltár N. V. Nemzeti Vállalat OTI Országos Társadalombiztosító Intézet 20