A Tisza ukrajnai felső szakaszának szitakötő élőhelyei Kolozsvári I.

A Tisza ukrajnai felső szakaszának szitakötő élőhelyei Kolozsvári I. Bevezetés A Tisza szerepe a Kárpát-medencében mind társadalmi, mind ökológiai szempontból meghatározó, ennek ellenére kárpátaljai szakaszának tényleges ökológiai helyzetéről, az itt honos fajok némelyikéről alig vannak információink. Sajnos a vidék szitakötőfajai is ebbe a kategóriába sorolhatóak, mivel korábban átfogó és célirányos odonatológiai kutatásokat a Tisza kárpátaljai összvonalában nem végeztek. A Tisza ilyen irányú tudományos elhanyagoltságának hátterében állhatott a vidék hányattatott történelmi helyzete, a többszöri országváltás, a Tisza szakaszonkénti határfolyó státuszából adódó körülményes kutathatóság, valamint a terepi adottságok jelentette nehézségek is. 1. ábra. A Tisza vízrendszere Kárpátalján. A Tisza két forrásból eredeztethető, két különálló folyóként kezdi meg vándorútját Kárpátalján, a Máramarosi-havasokban, majd a két ág, a Fehér- és a Fekete-Tisza Rahó közelében egyesül. A Fekete-Tisza forrásától számítva a folyó 81 km-en át a Rahói járás területén folyik, Terebesfejérpatak közelében éri el az ukrán-román határt. Innen 68 km-en át, egészen Técsőig ukrán-román határfolyóként halad tovább. Técső városát elhagyva ismét Ukrajna területén folytatja útját 82 km hosszan, majd Tiszaújlaknál éri el először a magyar-ukrán határt (MOLNÁR 2009). Tiszaújlakot követően a folyó elhagyja Ukrajna területét és Szalóka, valamint Csap környékén már középszakasz jelleggel tér vissza. Kárpátalja területére vonatkozó legkorábbi publikált és fennmaradt szitakötő adataink a XIX. század második feléből származnak, Mocsáry Sándor és Kohaut Rezső megfigyeléseinek köszönhetően (MOCSÁRY 1876; KOHAUT 1896). Munkájukat a XX. század első felében Hrabár Sándor folytatta, de igen értékesek a Fudakowski Jozef által a Csornohorai-masszívum vidékén végzett imágó megfigyelések adatai is (FUDAKOWSKI 1935; HRABÁR 1905). A Kárpátalja területére vonatkozó eddigi legteljesebb odonatológiai összefoglalót a meglévő adatok, valamint a múzeumi gyűjteményekben fellelhető példányok alapján ПАВЛЮК (1990) készítette el. Sajnos, sok esetben a közölt gyűjtőhelyek területileg nehezen behatárolhatóak, nem visszakereshetőek, a Tisza vonatkozásában pedig igen hiányosak. További problémát jelent, hogy a feldolgozott minták döntő része imágó megfigyelések eredményeit tartalmazza. Mivel a szitakötők imágói kibújási vízterüktől nagy távolságokra is

elrepülhetnek, ezért az imágó adatok nem alkalmasak egy adott vizes élettér odonatofaunájának jellemzésére. 2. ábra. A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása Rahónál. A célirányosan a Tisza kárpátaljai szakaszára vonatkozó szitakötőlárva adatok tekintetében KOVÁCS és munkatársai (KOVÁCS és GODUNKO 2008; KOVÁCS et al. 2008), KOLOZSVÁRI és ILLÁR (2009), valamint KOLOZSVÁRI és DÉVAI (2013) mintavételezéseinek eredményeire támaszkodhatunk. A Tisza felső szakaszának domborzati adottságai Élőhelyi adottságait tekintve a Tisza felső folyásának hidrológiai és domborzati viszonyai jóval szélsőségesebbnek mondhatóak, mint a folyó a középső és alsó szakasza. A Fekete- és Fehér Tisza folyásának természeti adottságai hasonlóak, bár a Fehér-Tisza völgye meredekebb esésű. A Fekete-Tisza hossza 49,2 km. Hivatalosan jegyzett forráspontja 1260 m tengerszint feletti magasságban található, viszont a Fehér-Tiszát már 480 m tengerszint feletti magasságban éri el, így esése ezen a szakaszon 15,8 -re tehető. A Fehér-Tisza 1480 m magasan ered a Kurbul poloninán. Hossza 32,6 km, esése forrásától a torkolatig 30,6, ami a Fekete-Tiszán mértnek majdnem a kétszerese. Medre meredek hegyoldalak között, szűk, V alakú völgyben fut (LÁSZLÓFFY 1982; NAGY et al. 2002). Rahótól a Visó torkolatáig esése szelídül (6,33 ), a Visó és a Talabor torkolata közötti szakaszon fokozatosan kiegyenlítettebbé válik (2,28 ), értéke a Talabor torkolatától Tiszaújlakig 1 -re csökken (MIKE 1991). Völgye keskenynek mondható, Dombó térségéig általában mindössze 100-400 m széles völgytalppal jellemezhető. A Felső-Tisza szitakötő élettereinek hidroökológiai sajátosságai A Tisza Tiszaújlak feletti szakaszának vízutánpótlását számos ér, patak és folyó biztosítja, közülük is a legjelentősebbek mind hosszukat, mind vízhozamukat tekintve a Tarac, a Talabor és a Nagyág. A forrásvidéken a Tisza medrének szélessége 20-50 méterre tehető, völgye helyenként kanyonszerűen bevágódó, medre sziklás, kőtömbökkel tűzdelt.

Csapadékosabb időszakokban a szelíden csörgedező Tisza romboló áradattá alakulhat át. A folyómeder által szállított víztömeg időszakosan is nagy eltéréseket mutathat. Vízjárása szeszélyes, táplálását elsősorban az esővíz, a hólé és a felszín alól feltörő források biztosítják. Tiszaújlaknál vízhozama kisvízkor mindössze 30 m 3 /s-ra tehető, ezzel szemben a 2001. március 5-i árhullám idején 3040 m 3 /s-os vízhozammal tetőzött (MOLNÁR 2009). Az utóbbi évek aszályos nyarai a hegyvidéken is éreztetik hatásukat. A legszárazabb nyári és kora őszi időszakban a Tisza medrének víztelítettsége drasztikusan lecsökkenhet, ezzel ellentétben a kiadósabb esőzéseket követően néhány órán belül is hömpölygő áradattá változhat (NAGY et al. 2002). Ilyenkor fokozódik az üledéktranszport mértéke, a rombolódó partrészektől több hordalékanyag szállítódik el, ezzel párhuzamosan átformálódik a szitakötőlárvák élőhelyéül szolgáló mederrégió is. A szitakötőlárváknak a turbulens áramlási tényezőkkel, azok elragadó hatásával is meg kell küzdeniük. Az áradások alkalmával fellépő erőteljes kimosó hatás teljesen átalakíthatja a fenékfaunát (FELFÖLDY 1981). A Tisza ártere Dombót követően fokozatosan tovább szélesedik. A mederanyag szemcseméretbeli összetételében folyamatosan csökken a forrásvidékre jellemző nagyméretű kőtömbök aránya. Megjelennek az elágazások, zátonyok, szigetek, ennek ellenére Husztig egyértelműen megmarad a Tisza hegyi folyó jellege. A Huszti-kapun kilépve és a Fekete-hegy vidékét elhagyva a Tisza fokozatosan alföldi vízfolyássá szelídül és egyre szélesebb ártéri síkságot épít. Vízáramlásának energiája a meder kimélyülését és a partvonal folyamatos átrendezését eredményezi. A forrásvidéktől eltérően Huszt és Tiszaújlak közötti szakasza ágakra szakadó, helyenként fonatos mintázatot követ. Gyakoriak a palajos alacsonypartok és a rombolódó magaspartok, a kiterjedt zátonyok és szigetek. A rendszeresen jelentkező árhullámok hozzájárulnak a hordalék szakaszos átmozgatásához, a kanyarok üstjeinek kimélyüléséhez, más részek feltöltődéséhez (NÉMETH 1954). 3. ábra. Parti védőkövezés Tiszaújlaknál. A parti vegetáció tekintetében is változásokat tapasztalunk, a síkvidéki részek felé haladva a fenyveseket és a fenyves elegyes erdőket felváltják a bokorfüzes (Salix), égeres (Alnus) és nyáras (Populus) társulások. A vízinövények mederben történő megtelepedése nem jellemző. Kiterjedt hínáros részek a durva mederanyag és az erős sodrás miatt nem alakultak ki.

A mederátalakulások és a partelmozdulások bizonyos szakaszok tekintetében napjainkban is igen intenzíven zajlanak. A Tisza völgyében épült települések és az azokat összekötő közutak védelmében partoldalakat sokfelé megerősítették. A Sásvár és Tiszaújlak közötti Tisza-szakaszon egyes kanyarulatok esetében nem ritkák az évi 30-40 métert meghaladó partelmozdulások sem. A partoldalak erősítését leggyakrabban kőtömbök, drótháló, vesszőfonat és sarkantyúk beépítésével oldották meg, ennek ellenére a Tisza számos alkalommal bontja meg újból a már védelem alá helyezett partoldalakat. A folyómeder folyamatosan újjáépülő és átalakuló tulajdonsága igen egyedi, dinamikusan változó és formagazdag élőhelyi viszonyokat teremt a vidéken. Szitakötők a Tisza forrásvidékén A Tisza forrásvidékének jelenlegi odonatológiai helyzetéről kevés információnk van. A hegyvidéki régió esetében a tengerszint feletti magasság növekedésével csökken az évi átlaghőmérséklet, így a fagymentes napok száma is. Ebből adódóan csökken a szitakötő lárvák egy éven belüli aktív táplálékszerzésre fordítható napjainak száma. Nincsenek ismereteink afelől sem, hogy a kibújási időszak kezdete, valamint üteme mennyiben tér el a forrásvidéken az alsóbb szakaszokon tapasztalhatóknál. A Tisza Tiszaújlak és Huszt közötti szakaszán végzett gyűjtéseink során úgy tapasztaltuk, hogy a Gomphus vulgatissimus faj első kibújó példányaira már adott év májusának első hetétől számíthatunk. 4. ábra. A Tisza völgye Terebesfejérpataknál. Imágó megfigyelések igazolták a Cordulegaster bidentata jelenlétét Terebesfejérpatak környékéről (MARTYNOV és MARTYNOV 2010), illetve a Cordulegaster bidentata és a Somatochlora alpestris jelenlétét a Fehér-Tisza forrásvidékéről, a Máramarosi-havasok Pop Ivan nevű csúcsának közeléből (HOLUŠA 2009). Lárvaadatok híján nincsenek ismereteink arra vonatkozóan, hogy a megfigyelt egyedek lárvastádiumaikat mely víztérben töltötték.

A Tisza Huszt és Tiszaújlak közötti szakaszán végzett lárvagyűjtések a szitakötők mederbeni tartózkodási helyét tekintve igen nagy mozaikosságot mutattak. A lárvák a sodorvonaltól távolabb eső, védettebb részeken fordulnak elő gyakrabban. Az erős sodrású mederrészekről gyakorlatilag hiányoznak, viszont a partmenti régióban, a vízi tereptárgyak, akadók, gyökerek, vízbe dőlt fák környezetében nagyobb eséllyel lelhetők fel. 5. ábra. A Tisza medre Huszt közelében. A Tisza Tiszaújlak feletti szakaszán előfordul mind a négy folyami szitakötőfaj (Gomphidae), mennyiségi viszonyaikat tekintve eltérő arányban. Bár ismereteink hiányosak, valószínűsíthetően a Tisza Huszt feletti szakaszán a folyami szitakötőfajok (Gomphidae) közül a Onychogomphus forcipatus faj példányai tekinthetők a leggyakoribbnak. A Tisza huszti szakaszán életerős populációi élnek a Gomphus vulgatissimus fajnak is. A kisszitakötők alrendjéből a huszti és nagyszőlősi szakaszokon a Calopteryx virgo és a Calopteryx splendens lárvái is jelen vannak. 6. ábra. Holtág Nagyszőlősnél.

Husztot elhagyva a Tisza nagyszőlősi szakaszán a Gomphidaek közül Gomphus vulgatissimus és az Onychogomphus forcipatus egyedein túl az Ophiogompus cecilia példányai bizonyítottan előfordulnak. a Tisza nagyszőlősi holtágának vízterében Calopteryx splendens, Calopteryx virgo és Platycnemis pennipes fajok képviselői is gyakoriak (KOVÁCS és GODUNKO 2008; KOVÁCS et al. 2008; KOLOZSVÁRI és DÉVAI 2013). A nagyszőlősi Fekete-hegy vidékét elhagyva a folyó véglegesen kilép a Kárpátok szorításából. Medre és árterülete kiszélesedik, mellékágak és holtágak jelennek meg, folyása Tekeháza és Tiszaújlak között fonatossá válik, számos időszakos zátonyt és állandó növénytakarónak helyet biztosító szigetet hozva létre. A Tisza medrének szemcseösszetételében a kisebb szemcseátmérőjű frakciók nagyobb arányban vannak már jelen, bár a meder képét még egyértelműen a kemény, kavicsos aljzatstruktúra határozza meg. A Tisza nagyszőlősi szakaszát elhagyva általánossá válnak rombolódó magaspartok. 7. ábra. A tiszabökényi mellékág. 8. ábra. Folyami kavics kitermelése a Tisza medréből Tiszaújlaknál.

A Tisza tiszabökényi, tiszaújhelyi és tiszaújlaki szakaszán a már korábbiakban említett három Gomphidae faj, a Gomphus vulgatissimus, az Onychogomphus forcipatus, valamint az Ophiogompus cecilia egyedei mellett megjelennek a Gomphus flavipes példányai is. Előfordulási gyakoriságuk alapján a Tisza e szakaszán már a Gomphus vulgatissimus képviselői kerülnek túlsúlyba. Az Onychogomphus forcipatus, az Ophiogompus cecilia és a Gomphus flavipes fajok egyedei számarányaikat tekintve ritkábbak, de mindenképp jelen vannak és stabil állományt alkotnak a Tisza e szakaszán is (KOLOZSVÁRI és ILLÁR 2009; KOLOZSVÁRI és DÉVAI 2013). 9. ábra. Rombolódó magaspart a Tisza tiszaújhelyi szakaszán. A Tisza egyes rombolódó partszakaszain a több méteres éves partelhordódások sem ritkák. A rombolódó magaspartok mentén végzett lárvagyűjtéseink során úgy tapasztaltuk, hogy a kavicsosabb mederstruktúrájú részeken inkább az Onychogomphus forcipatus, míg az apróbbszemű, homokos, aprókavicsos mederanyagú szakaszokon a Gomphus vulgatissimus példányai gyakoribbak. Általánosan elmondható, hogy a nyílt, akadóktól és vízi tereptárgyaktól mentes kavicsos mederrészeken jóval ritkábban fordultak elő szitakötőlárvák. A partanyag ilyen ütemű mozgásának a szitakötőlárvákra gyakorolt hatásai még feltáratlanok. Környezeti problémák A vízi erőforrások hasznosítása a Felső-Tisza völgyében sok évszázados múltra tekint vissza. A tiszai faúsztatás okán létrehozott clausurák, majd az árvízvédelmi gátrendszerek kialakítása, a hullámtér kiterjedésének csökkentése, a kanyarulatok átvágása, a partoldalak kövezése, a sarkantyúk helyenkénti beépítése, a folyami kavics mederből történő kitermelése mind hatással lehettek az itt élő víz szervezetekre is. Az elmúlt századokban a Kárpátok hegyvidéki régióiban folyamatosan növekedett az erdőirtás mértéke (FRISNYÁK 1996; SZIKURA és KOLOZSVÁRI 2012). A Tisza vízhozamában tapasztalható kilengések amplitúdójának növekedése minden bizonnyal fokozottabb környezeti terhelést jelent mind a szitakötőlárvák, mind azok táplálékszervezetei számára. A 2000 januárjában a levonuló nehézfém szennyezés érintette a Tisza felső folyását is. A kémiai vizsgálatok mind a talaj, mind az itt élő növényzet esetében kimutatták a nehézfémek koncentrációjának növekedését (КОЗЛОВСЬКИЙ et al. 2005). A szennyezést megelőző időszakból származó lárvaadatok hiányában megbecsülni sem tudjuk a szitakötőkre gyakorolt hatását.

Összefoglalás A Tisza felső szakasza élőhelyi adottságait tekintve nem kezelhető egyneműen. A forrásvidékre jellemző környezeti tényezők markánsan eltérnek akár a rahói, a técsői, a huszti vagy tiszaújlaki szakaszok hasonló értékeitől. A Fekete- és Fehér-Tisza egyesüléséig mindkét folyó esetében jellemzőek a szűk folyóvölgyek, a bevágódó, meredek partoldalak. Rahót követően fokozatosan kiegyenlítődnek a Tisza völgyének esésviszonyai. A hegyi patak jelleg fokozatosan hegyi folyóvá, majd hegylábi, később alföldi vízfolyássá alakul át. A Tisza kárpátaljai szakaszáról csak részleges szitakötőadataink vannak. Sajnos a forrásvidékről ezidáig nem sikerült publikált lárvaadatot fellelnünk, viszont Huszt, Nagyszőlős és Tiszaújlak környékén végzett gyűjtéseink eredményei azt mutatták, hogy a folyami szitakötőknek négy faja is honos a Tisza Tiszaújlak feletti szakaszának víztereiben (Gomphus vulgatissimus, Onychogomphus forcipatus, Ophiogompus cecilia, Gomphus flavipes). A folyami szitakötők kiváló struktúrindikátorok, markánsan jelzik élőhelyük változásait. A Tisza- nemzetközi jelentőségű vízfolyás lévén- környezetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú. Élőhelyeinek rendszeres monitorozása ökológiai és közegészségügyi megfontolásból is javallott. Mind ökológiai, mind természetvédelmi szempontból fontos volna a Tisza felső szakaszán honos szitakötőfajok élőhelyeinek tudományos igényű feltárása, az egyes fajok előfordulásának és egyedsűrűségének pontos megismerése. Köszönetnyilvánítás "A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012- 0001 azonosító számú "Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program" című kiemelt projekt keretei között valósult meg." Ezúton szeretném külön köszönetemet kifejezni a tanulmány elkészítésében és megjelentetésében nyújtott segítségükért a Magyar CHIRODON Alapítvány és a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke munkatársainak. Felhasznált irodalom FELFÖLDY L. 1981: A vizek környezettana. Általános hidrobiológia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 290 pp. FRISNYÁK S. 1996: A Kárpát-medence történeti földrajza. Honfoglalás 1100, Nyíregyháza, p. 311 330. FUDAKOWSKI, J. 1935: Przyczynek do znajomości fauny Czarnogory. Ważki (Odonata). Instytut badawczy lasów Państwowych. Serja A, Nr. 8, Warszawa, 38 42. HOLUŠA, O. 2009: New records of Cordulegaster bidentata and Somatochlora alpestris in the Ukrainian Carpathians (Odonata: Cordulegastridae, Corduliidae). Libellula 28 (3/4) 2009: 191-201. HRABÁR S. (1905): Ung és Ugocsa megye szitakötő faunája. Rovartani lapok XII., p. 101-103. KOHAUT R. 1896: A magyarországi szitakötőfélék természetrajza (Libellulidae Auct., Odonata Fabr.). K. M. Természettudományi Társulat, Budapest, 78 pp., III tábla. KOHUT E. KOLOZSVÁRI I. LJUBKA T. HADNAGY I. KOPOR Z. KURTYÁK Á. KISS F. DOBRÓNÉ T.M. KENYERES SZ. BURJÁN E.

MIKNYÓCZKI K. PITUK D. 2012: A környezeti és a természeti nevelés és a Tisza kapcsolata. Interneten: http://tiszaikornyezet.weebly.com KOLOZSVÁRI I. DÉVAI GY. 2013: Dragonfly fauna of the main, side and dead channels of River Tisza in Ukrainian section. 32. Jahrestagung der Gesellschaft deutschsprachiger Odonatologen (GdO) e. V., Fulda, p. 56 57. KOLOZSVÁRI I. ILLÁR L. 2009: A Tisza tiszaújlaki szakaszán élő szitakötőfajok faunisztikai felmérése. Acta beregsasiensis VIII/1: 231 240. KOVÁCS, T. GODUNKO, R.J. 2008: Faunistical records of larvae of Ephemeroptera, Odonata and Plecoptera from the Zakarpats ka Region, Ukraine. Folia hist.- nat. Mus. Matr. 32: 87 91. KOVÁCS, T. GODUNKO, R.J. JUHÁSZ, P. KISS, B. MÜLLER, Z. 2008: Quantitative records of larvae of Ephemeroptera, Odonata and Plecoptera from the Zakarpats ka Region, Ukraine (2004, 2006). Folia hist.-nat. Mus. Matr. 32: 135 147. КОЗЛОВСЬКИЙ, В. РОМАНЮК, Н. ТЕРЕК, О. ЧОНКА, І. КОЛЕСНИК, О. БОЛАШІ, Ш. БОЙКО, Н. 2005: Bажкі метали у ґрунтах та рослинах заплави ріки Tиса. Вісник Львів. УН-ТУ. Серія біологічна. Вип. 40: 35-50. LÁSZLÓFFY W. 1982: A Tisza. Vízmunkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Akadémiai Kiadó, Budapest, 610 pp. MARTYNOV, A.V. MARTYNOV, V.V. 2010: Distribution of Cordulegaster bidentata Selys, 1843 (Odonata, Cordulegasteridae) in Ukraine. Eurasian Entomological Journal 9(2): 303-307. MIKE K. (1991): Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története. Aqva, Budapest, pp. 1-698. MOCSÁRY S. 1876: Adatok Zemplén és Ung megyék faunájához. Jelentés az 1874-ik év nyarán e megyék területén gyűjtött állatokról. Math. term.-tud. Közlem. XIII(1875)/V: 131 185. MOLNÁR J. 2009: Vízrajzi adottságok. In: Baranyi B. (szerk.): Kárpátalja. Dialóg Campus Kiadó, Pécs Budapest, p. 130 141. NAGY B. KOMONYI É. MOLNÁR J. GÖNCZY S. IZSÁK T. KUCSINKA I. SÁNDOR A. 2002: A felső-tiszai árvizek kialakulásának tényezői, különös tekintettel az utóbbi évek katasztrófáira, illetve azok elhárításának lehetőségeire. Kézirat. Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola adattára, Beregszász. NÉMETH E. 1954: Hidrológia és hidrometria. Tankönyvkiadó, Budapest, 662 pp. ПАВЛЮК, Р.С. 1990: Стрекозы западных областей Украины. Latvijas Entomologs 33:37-80. SZIKURA J. KOLOZSVÁRI I. 2012: Környezeti változások a Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén. Acta Biologica Debrecina Oecologica Hungarica, 27:187-194.