GYÓGYHÍRMONDÓ 2010. VAS JÚLIUS MEGYEI MARKUSOVSZKY LAJOS ÁLTALÁNOS, REHABILITÁCIÓS ÉS GYÓGYFÜRDŐ KÓRHÁZ EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ NONPROFIT ZRT

Hasonló dokumentumok
1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Szervezeti egységek vezetői

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás

Kórházszervezet, statisztikai táblák, mutatók

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra és

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

III. Szakdolgozói Tudományos Nap

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete ( körül)

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

SEMMELWEIS NAP A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Ignácnak ( ) a világszerte legelismertebb

Semmelweis Egyetem Baráti Köre március 25. Prof. Dr. Rosivall László Semmelweis Ignác a klinikai kórélettani kutatás úttörője

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére.

Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

V. Szakdolgozói Tudományos Nap

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Emberség, megértés, alázat

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

az értékek fogságában, avagy a szép tokos ajtó átka

Szakdolgozati szeminárium

Kórházi betegbiztonsági felmérés

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, május 8-9.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

Anamnézis - Kórelőzmény

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

Markusovszky Lajosemlékülés

3 Nagyatád, 4 Salgótarján, 5 Eger, 6 Budapest)

INFECTOLOGIA OSZTÁLY. Ágyszám: intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy. Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő.

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés

MagyarOK 1. tanmenetek

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

BEKÖSZÖNTŐ ÉS FELHÍVÁS TANFOLYAMRA

Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA

Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna

Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Tájékoztatott vagy tájékozott beteg kérdése

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről

Változtatásvezetés. Dr. Girasek Edmond

Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv

MagyarOK 1. tanmenetek

A laboratórium és az ápolási egységek együttmőködése egy új betegellátási struktúrában. Dr. Záray Gyuláné Ápolási igazgató Szent Imre Kórház

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül!

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

Szociális Klaszter Budapest Kárándi Erzsébet

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

MAGYAR NYELV a 8. évfolyamosok számára. MNy2 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JEGYZŐKÖNYV, 131 fő. 10fő. 121 fő Szászné dr. Kocsis Katalin 79 db.

Köszöntő. Kedves Kollégák!

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátás-elsősegélynyújtás Egészségnevelés-egészségfejlesztés

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont május 15.

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008)

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában

SZAKORVOSI JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RENDELÉSI IDEJE: I. BELGYÓGYÁSZATI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS. - háziorvosi beutaló szükséges! -

A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

A mikrobiológia, ezen belül a referencia laboratóriumok helyzete Magyarországon

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló ( )

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

Átírás:

GYÓGYHÍRMONDÓ 2010. VAS JÚLIUS MEGYEI MARKUSOVSZKY LAJOS ÁLTALÁNOS, REHABILITÁCIÓS ÉS GYÓGYFÜRDŐ KÓRHÁZ EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ NONPROFIT ZRT TISZTELT OLVASÓ LVASÓ! 2010. július X. évfolyam 3.szám ÍRMONDÓ Ismét felcsillant a remény az új kormány hivatalba lépésével, hogy valami történik az egészségügyi ágazatban. 20 éve mondjuk, hogy az egészségügyi ellátórendszer úgy rossz, ahogy van, de eddig senkinek, egyetlen kormánynak sem volt bátorsága a meglévő egészségügyi struktúra gyökeres átalakításához. Kisebb horderejű próbálkozások történtek főleg Molnár Lajos és Horváth Ágnes egészségügyi minisztersége idején, de az általuk tett intézkedéseket jobb lenne elfelejteni. De nem tudunk túllépni rajta, mert regnálásuk mély nyomokat hagyott az ágazat életében. Sok kórházban azóta a raktárak tele vannak vizitdíj automatákkal, széfekkel, de a legnagyobb kár azzal történt, hogy befagyasztották a teljesítményeket, s ezzel pénzt vontak ki az egészségügyből, többek között a kórházi szektorból is. Bennünket elsősorban az elmúlt évek pénzkivonásai sújtottak. Szerencsére nem állítattunk be vizitdíj automatákat, széfből is csak minimális készlet halmozódott fel. Ezt a 40 széfet szívesen áruba bocsátjuk, ha van a dolgozók között érdeklődés iránta. Az új kormány az egészségügyi ágazat megmentését is célul tűzte ki. Ma már tudott dolog, hogy az egészségipar amelynek része az egészségügyi ellátórendszer is a GDP 7-8 százalékát termeli meg. Tehát egyszerűen nem igaz az, hogy az egészségügy improduktív ágazat. A betegek gyógyítása, a betegek gondozása, állapotromlásuk megakadályozása a humánerőforrás újratermelését jelenti az egészségügy által. Várhatóan a jövőben így tekint a kormány, az új egészségpolitikai vezérkar ágazatunkra. Jelenleg mi hiányzik legjobban az egészségügyből? A válasz egyértelmű, több pénzt kell tenni az ágazatba. Ebben mindenki egyetért, az allokáció módjáról azonban már megoszlanak a vélemények. Véleményem szerint úgy nem lehet az ágazatba pénzt betenni, amely csak az adósságállomány nagyságát veszi figyelembe. Nem lehet sújtani azt a szolgáltatót, aki a dolgozók véráldozatával, izzadságos munkájával őrizte meg likviditását. A gyorssegély de lehet más módon is nevezni felosztásánál rengeteg szempontot kell figyelembe venni, mint a kapacitást, a betegforgalmat, a várólisták hosszát, az ellátandó lakosságszámot, az ellátandó lakosság egészségi állapotát, a szolgáltatónál dolgozók jövedelmi színvonalát, s még sok minden mást. Egyre kell nagyon ügyelni, hogy a pénzfelosztás a legigazságosabb legyen. Még ez a feladat lenne a legkönnyebb, ha lenne hozzá pénz. Hiszem és remélem, hogy a kormány ennek pénzügyi forrásait megteremti. De hogyan tovább? Ez már fogósabb kérdés. A jelenlegi betegtömeggel a mostani finanszírozási korlátok közepette képtelenek vagyunk megbirkózni. Ha nincs több pénz, a szolgáltatási csomagot karcsúsítani kell, s az abból kikerült ellátásokat az állampolgár vagy teljes áron fizesse meg, vagy kiegészítő biztosítást kössön ezekre az ellátásokra. Ha nincs elég pénz, akkor fel kell számolni a szabad orvosválasztás és intézményválasztás illúziójával, amely rengeteg párhuzamosságát gerjeszt, és a társadalombiztosítás keretén belül ki kell dolgozni a betegutak szigorú rendszerét. Természetesen ehhez szükséges a progresszív betegellátás vertikális rendszerének helyreállítása vagy újjászervezése is. Meg kell vizsgálni minden szolgáltatót és intézményt, és el kell dönteni, hogy mire alkalmas. Lehet, hogy ezzel néhány kórházból szociális intézményt kell csinálni, amely nem valami lefokozása egy intézménynek, mert a szociális ellátás nem alávalóbb tevékenység, mint az egészségügyi ellátás. Ezt követően pedig meg kell határozni minden egészségügyi szolgáltató és intézmény kompetenciáját, s a kompetenciával járó kötelezettségét is. Jelenleg a betegek jelentős részét nem azon a szinten látják el, ahol el tudnák és el is kellene látni, hanem legalább egy szinttel feljebb. Az ellátási kötelezettségek maradéktalan teljesítését teljesítményelvű finanszírozás bevezetésével kellene kikényszeríteni azokon a szinteken is, ahol nem így történik. Azt is tudni kell viszont, hogy egy adott kompetenciához megfelelő szakemberekre és orvostechnológiára van szükség. Ugyanakkor a legjobb orvosok és szakdolgozók egyre-másra mennek ki nyugati országokba. Nem elég azonban az ápolóképzést formailag megváltoztatni, hogy hivatásként vállalja fel valaki az ápolást, olyan pályaképet kell felmutatni számára, amely a tanulmányai befejezése után tisztességes megélhetést biztosít. Az orvos esetében más a helyzet, mert képzés még van, de olyan jövedelmet kell biztosítani számára, hogy itthon is meg tudjon élni belőle, és ne kívánkozzon ki csupán a jobb megélhetés kedvéért nyugatra. A kompetens orvostechnológia, illetve az épületállomány megújításának folyamatossága pedig megkívánja az amortizáció visszapótlását is, amely ezideig nem történt meg, és többségében a működési forrásokból pótolták az intézmények. Tisztelt Olvasó! Természetesen még sok más feladat megoldása is vár az egészségpolitikusokra. Azzal is tisztában kell lenni, hogy ezt a rengeteg problémát nem lehet egyszerre megoldani, évek, jó esetben egy évtized kell az egészségügyi ágazat teljes rendbetételéhez. De legalább végre valaki belefogott ebbe a hálatlan feladatba! Ha azt látjuk, az egészségügy átalakítása a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekét szolgálja, nekünk az a dolgunk, hogy a jó ügy mellé álljunk, azt támogassuk. TARTALOM Semmelweis Emlékünnepély Búcsú prof. dr. Fehér Jánostól Prof. dr. Cholnoky Péter lektori, bírálói és fordítói tapasztalatai az orvosi szaknyelvvel kapcsolatban (II. rész) A szürkehályog-sebészet jelene Beszámolók konferenciákról, továbbképzésekről In memoriam: Dr. Egyed Ágnes, Németh Istvánné, Nemsem András

GYÓGYHÍRMONDÓ SEMMELWEIS EMLÉKÜNNEPÉLY Dr. Lakner László elnök-vezérigazgató főorvos A Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt 2010. június 25-én ünnepség keretében emlékezett meg Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről. Prof. Dr. Salamon Antal köszöntőjét követően Dr. Lakner László elnök-vezérigazgató főorvos mondott ünnepi beszédet, amelyben méltatta a nagy orvoselőd tevékenységét, példamutató orvosi pályáját. Az ünnepségek történetében először került sor a Vas Megyei Közgyűlés Elnöke Emlékplakettjének átadására. Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke emlékplakettet Csuka Lajosné gazdasági igazgatónak, általános vezérigazgató-helyettesnek, Molnár Erzsébet ápolási igazgatónak, Dr. Németh Lászlónak, a Sürgősségi Betegellátó Osztály mb. osztályvezető főorvosának, Dr. Kovács Beátának, a Központi Radiológiai Osztály mammográfiás profilvezető főorvosának, Józsa Katalinnak, a Fizioterápiás Osztály osztályvezető-helyettesének, vezető gyógytornászának, Molnár Erzsébetnek, ápolási igazgatónak, valamint Halász Szabolcsnak, a Központi Radiológiai Osztály diplomás diagnosztikai képalkotójának adományozott. Ezután minden a hagyományoknak megfelelően folytatódott a kórházi elismerések átadásával. Az elismeréseket Dr. Lakner László elnök-vezérigazgató főorvos mellett Dr. Kőfalvi István orvosigazgató, Csuka Lajosné gazdasági igazgató, Molnár Erzsébet ápolási igazgató, Dr. Radnai Endre, a Vas Megyei Markusovszky Kórházért Alapítvány Kuratóriumának elnöke adták át. Az Év Orvosa elismerő címet Dr. Grasselly Magdolna, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály osztályvezető-helyettes főorvosa kapta meg. A Kórház Kiváló Orvosa elismerésben részesültek Dr. Farkasdi József, a Központi Aneszteziológia és Intenzív Betegellátó Osztály adjunktusa, aneszteziológus osztályvezető-helyettes, Prof. Dr. Nagy Lajos centrumigazgató, a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, Dr. Pozsgai Zsolt, a Fül-Orr-Gége-Fej-Nyaksebészeti és Arc-Állcsont-Szájsebészeti Osztály szakorvosa, Dr. Varga Eszter, a Reumatológiai Osztály adjunktusa és Dr. Varga Éva, a Pszichiátriai Osztály adjunktusa. A Kórház Kiváló Szakdolgozója címben Bognár Bernadett, a Krónikus Belgyógyászati, Tüdőgyógyászati és Geriátriai Osztály osztályvezető-helyettes ápolója, Bokori Ferencné, a Központi Rehabilitációs Osztály ápolója, Kovács Ilona, az Ideg- és Gerincsebészeti Osztály ápolója, Németh Ferencné, a Neurológiai Osztály EEG Diagnosztikai és Epilepszia Centruma csoportvezető aszszisztense és Némethné Czövek Anikó, a Mellkassebészeti Osztály osztályvezető ápolója részesült. A Kórház Kiváló Dolgozója lett Dr. Csiszár Adrienn, a Munka-, Bérügyi és Humánpolitikai Osztály osztályvezetője, Gelencsér Mária, az Informatikai Osztály osztályvezetője, Hirschl József, a Műszaki Osztály munka- és tűzvédelmi vezetője, Horváth Csabáné, a Fül-Orr-Gége-Fej-Nyaksebészeti és Arc-Állcsont-Szájsebészeti Osztály orvosirnoka és Kiss Tamás, a Műszaki Osztály Gondnoksági Szolgálatának gépkocsivezetője. Az újonnan alapított Kórház Kiváló Kollektívája címet első ízben az Infektológiai Osztály dolgozói vették át. 2 A Kórház Címzetes Főorvosa címet Dr. Giczy Sarolta, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal Egészségügyi, Szociális és Ifjúságvédelmi Titkárságának ny. titkárságvezető főorvosa, Dr. Kéri Ilona szombathelyi háziorvos, Dr. Lábdy Andrá szombathelyi házi gyermekorvos és Dr. Sótonyi Tamá szombathelyi házi gyermekorvos kapták meg. Vezérigazgatói Dicséretben részesült Dr. Báger Rózsa, a Neurológiai Osztály adjunktusa, Dr. Borsányi Emese, a Reumatológiai Osztály főorvosa, Büki Andrásné, a Gyermekfogászati Prevenciós Szakellátás csoportvezető asszisztense, Dancsecs Józsefné, a Rehabilitációs Osztály (Szentgotthárd) ápolója, Dr. Ferentzi Judit, a Szemészeti Osztály osztályvezető-helyettes főorvosa, Dr. Horváth Erika, a Bőrgyógyászati Osztály adjunktusa, Dr. Huszár Hermina, a Tüdőgondozó és Tüdőszűrő szakorvosa, Nagy Ivánné, az Onkoradiológiai Osztály ápolója, Nagy László, a Szervezési és Jogi Osztály Központi Nyilvántartó nyomdásza és Németh Margit, az Informatikai Osztály informatikai referense. Dr. Tiroler Zoltánné Elismerő Oklevélben részesült Glatz Gábor, a Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztály betegkísérője, Kovács Imréné, a Logisztikai Osztály raktárosa, Mersich Tamás, a Központi Műtőszolgálat műtőssegédje, Poór Györgyné, a Központi Gyógyszertár, valamint Sári Katalin, az Általános Belgyógyászati Osztály takarítója. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Okle- velét Szabó Gyuláné, a Rehabilitációs Osztály (Szentgotthárd) á- polója és dr. Lakner László elnök-vezérigazgató főorvos kapták, amelyet Gombásné Judt Magdolna, a MESzK Vas megyei elnöke adott át. A Patológiai Osztály Kórszövettani Laboratóriumának átadására a nagy esőre való tekintettel a Semmelweis-emlékünnepség folytatásaként a Romhányi-teremben kezdődött. Dr. Lakner László köszöntötte a megjelenteket. Szólt az EU-s pályázatokról, amelynek segítségével elindulhat egy 10 éves rekonstrukciós sorozat, hogy végül a kórház méltó infrastrukturális keretek közé kerüljön. Eddig egy elnyert és 3 beadott pályázaton van túl a kórház, amelynek összértéke 8 milliárd forint, s a saját erőt a Vas Megyei Közgyűlés vállalta fel mindegyik pályázat esetében. A rekonstrukció megkezdése előtt bizonyos funkciókat, szolgáltatásokat a végleges helyükre kell telepíteni, hogy a szakmai átcsoportosításokat meg lehessen valósítani egyes épületek között, illetve épületeken belül. Ennek az előkészítésnek az első lépése a 22 éve üresen álló régi mosodaépületben a Kórszövettani Laboratórium kialakítása. Avatóbeszédet Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mondott. Közben az eső elállt, s a program a patológiai tömb előtt folytatódott. Az egységet Dr. Tóth Csaba, a Patológiai Osztály mb. osztályvezető főorvos vette át. A köszöntő szavak után, szólt arról, hogy a Kórszövettani Laboratórium átadásával a kórház Patológiai Osztálya a magyar élmezőnybe került, sőt európai mércével is korszerű színvonalat képvisel az átadott új egység. A nemzeti színű szalagot Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Lakner László és Dr. Tóth Csaba vágták át. Ezt követően a Kórszövettani Laboratóriumot Dr. Tóth Csaba mutatta be az érdeklődő közönségnek. Az ünnepség és az avatás állófogadással fejeződött be, ahol pohárköszöntőt Prof. Dr. Nagy Lajos centrumigazgató, a Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa mondott.

GYÓGYHÍRMONDÓ Vas Megyei Közgyűlés Elnöke Emlékplakettje Csuka Lajosné, dr. Kovács Beáta, Molnár Erzsébet A Kórház Kiváló Orvosa dr. Farkasdi József, prof. dr. Nagy Lajos, dr. Pozsgai Zsolt, dr. Varga Éva A Kórház Kiváló Szakdolgozója Bognár Bernadett, Bokori Ferencné, Németh Ferencné, Némethné Czövek Anikó Az Év Orvosa Dr. Grasselly Magdolna A Kórház Kiváló Dolgozója dr. Csiszár Adrienn, Gelencsér Mária, Hirschl József, Horváth Csabáné, Kiss Tamás A Kórház Kiváló Kollektívája: Infektológiai Osztály Tiroler Zoltánné Elismerő Oklevél Kovács Imréné, Glatz Gábor, Mersich Tamás, Poór Györgyné, Sári Katalin A Kórház Címzetes Főorvosa dr. Giczy Sarolta, dr. Kéri Ilona, dr. Lábdy András, dr. Sótonyi Tamás 3

GYÓGYHÍRMONDÓ Vezérigazgatói Dicséret dr. Báger Rózsa, dr. Borsányi Emese, Büki Andrásné, Dancsecs Józsefné, dr. Ferentzi Judit, dr. Horváth Erika, Nagy Ivánné, Nagy László, Németh Margit SEMMELWEIS IGNÁC AZ ANYÁK MEGMENTŐJE Dr. Lakner László elnök-vezérigazgató főorvos Tisztelt Ünneplő Közösség! Külföldi vendégek mondják, hogy Semmelweis Ignácot ismerik az egész világon. Azt viszont nem tudják, hogy magyar volt. Talán ez nem is meglepő, mert a 192 éve 1818. július 1-jén Budán született apai ágon szász, anyai ágon sváb ősöktől származó Semmelweis Bécsben végezte az orvosi tanulmányait, ott kezdte orvosi pályáját, és fiatalon Bécsben a klórmeszes kézmosás bevezetésével talált megoldást a gyermekágyi halálozás megelőzésére. Tehát Ő az a néhány magyar orvos egyike, akiket általában külföldön is ismernek. Hogy nem vált teljesen bécsivé, abban közrejátszott a megnemértettség, az emberi butaság, az irigység. A szülészeti klinika vezetője, Klein professzor képtelen volt elfogadni azt, hogy amire addig a szülészek legjobbjai nem találtak évszázadok alatt megoldást, arra egy fiatal orvos, a néhány éves szülészeti gyakorlattal rendelkező Semmelweis megtalálta a választ. A császárvárosból elűzött fiatal szülész így került vissza ismét Magyarországra, először a Rókus Kórház főorvosa, majd a pesti egyetem Szülészeti Klinikájának professzora lett. Semmelweis kristálytiszta logikával megfejtette a gyermekágyi láz problematikáját. Nem volt szüksége méregdrága laboratóriumra, nem vette körül magát asszisztensek hadával. Viszont egyik napról a másikra tapasztalatokat gyűjtött a gyermekágyi láz kialakulásának körülményeiről. Az aprólékos megfigyeléseknek meg is lett az eredménye. A gyermekágyi láz okaként a hullamérget azonosította, amelyet később bomló szerves anyagként nevesített. Szembesült azzal, hogy a gyermekágyi láz valójában szepszis, amelynek kiváltó okát a boncoló orvosok és orvostanhallgatók nem megfelelő higiénés kultúrájában, hozzáállásában találta meg, akik a boncteremből hullarészekkel szennyezett kézzel mentek át a szülészetre, és vizsgálták a gyermekágyas anyákat. Több anyaggal próbálkozott, míg végül a klórmeszet találta a legjobb szernek, amely a bomló szerves anyagokban lévő gyermekágyi lázat okozó vegyi anyagokat eliminálja. A túl egyszerű magyarázat és a végtelenül egyszerű eljárás a klórmeszes kézmosás nem győzte meg a szülésztársadalmat. Pedig az eredmények rendkívül meggyőzőek voltak. A Semmelweis által bevezetett módszerrel a gyermekágyi láz okozta halálozás a bécsi klinikán 10 százalékról 2 százalékra, Pesten a Szent Rókus Kórházban pedig már 1 százalék alá csökkent. Hol követte el Semmelweis a hibát? Hol követték el a hibát széles e hazában azok a haladó gondolkodású emberek, akik sorra estek áldozatul a maradiságnak? Sok esetben rosszul kommunikálunk, ma azt mondjuk, nem volt jó a PR-tevékenység. Tudomásul kell venni, hogy nem elég valamit jól csinálni, azt el is kell tudni adni. Az is igaz, hogy a pozitív eseményeknek, tetteknek nincsen olyan hírértéke, mint a negatív szenzációknak, vagy manapság a bulvárlapok celebekről írt bárgyú híradásainak. Semmelweis mai szóhasználattal élve rosszul kommunikálta a szülésztársadalom felé felfedezését. Több, mint egy évtizednek kellett eltelni, hogy tudományos téziseit írásba foglalja. A gyermekágyi láz kórokozójának tartott hullaméreg, illetve bomló szerves anyag sem győzte 4 meg az orvosi közvéleményt. Pedig olyan közel volt az igazi kórokozó, a baktérium felismerése. Aztán tetézte a bajt, hogy Semmelweis nem volt egy diplomatikus alkat. Rendkívül érzékeny, ingerlékeny, lobbanékony, ugyanakkor visszahúzódó természetű volt. Nem volt hajlandó semmi kompromisszumra, a fanatikusok magabiztosságával nyilatkoztatta ki örök érvényűnek a gyermekágyi lázról vallott tanait, habozás nélkül bűnözőknek, sőt gyilkosoknak nevezte szülész kollégáit, akik azonnal nem fogadták el Semmelweis állításait. A felfedezés sikeres végigvitelét az is gátolta, hogy Semmelweis a negyvenes életéveiben rohamosan öregedett, s végül elborult az elméje. Az utókor az elmebetegséget igyekezett szépíteni, legendát gyártott hozzá. A legenda szerint Semmelweis műtét közben megsértette a kezét, amelyen keresztül szepszist, vérmérgezést kapott, és a heveny elmezavart a szeptikus állapot váltotta ki. Ennél sokkal durvább dolog történt Semmelweissel. Elmebetegségét szifiliszes eredetű paralízis okozta, amely miatt a pesti orvoskar tanári testülete szégyellve, hogy elmebeteg van közöttük gyorsan megszabadult tőle. Egy bécsi elmegyógyintézetbe vitték, de az igazsághoz tartozik, hogy szabályosan tőrbe csalták. A felvételkor a fizikailag is ellenálló Semmelweist megverték, lekötözték, egyes kutatók szerint csontjait törték. A bántalmazás során elszenvedett sérülések elfertőződtek, és 1865. augusztus 21-én Semmelweis szepszisben meghalt. Ugyanaz a betegség végzett az anyák megmentőjével, mint a gyermekágyi lázban meghalt anyákkal. Semmelweis küzdelmes élete példa lehet mindannyiunk számára. A jó ügyért, az igazságért folytatott küzdelem előbb-utóbb sikerre vezet. Semmelweis tanait is elfogadta bár halála után évtizedekkel az utókor, és neves elődünket az anyák megmentője névvel illette. Ma az országos egészségpolitikában szerepet vállaló vezetőknek már nem kizárólag az anyákat kell megmenteni, hanem az egész magyar egészségügyet. Ehhez az áldásos, de küzdelmes sok ellenállással és megnemértettséggel is együttjáró munkához adjon erőt Semmelweis kitartó, gyötrelmes, krisztusi szenvedésekkel kikövezett élete, aki ugyanakkor az élet számára megmentett anyák révén már életében megtapasztalta a sikert, a mindennapos gyógyításban, gyógyulásokban a boldogságot is. Hölgyeim és Uraim! És végül szólni kell azokról, akikről ez az ünnep szól, Semmelweis méltó utódairól, a mai nap kitüntetettjeiről. Az egészségügyi ágazat mai megalázott helyzetében, a legsúlyosabb anyagi és erkölcsi válság közepette ők azok, akik Semmelweis szellemiségének átörökítői, hivatástudattal, hittel és lélekkel teszik a dolgukat a betegek javára a jelenlegi nehéz helyzetben is. Amikor gratulálok a kitüntetetteknek, egyben rajtuk keresztül megköszönöm a kórház valamennyi tisztességesen dolgozó munkatársának udvari munkásnak, takarítónak, betanított munkásnak, ügyintézőnek, irodai dolgozónak, segédápolónak, asszisztensnek, ápolónak, gyógytornásznak, fizikusnak, pszichológusnak, gyógypedagógusnak, orvosnak és folytathatnám a munkaköröket áldozatos tevékenységét. Köszönöm, hogy kitartottak a kórház mellett az elmúlt rendkívüli nehéz évtizedben. Én hiszem és vallom, hogy ennek a kitartásnak, az előző évek kemény munkájának rövidesen meg is lesz az eredménye a kórház egésze, a kórházi dolgozók és nem utolsó sorban a betegek javára. Ehhez a nehéz munkához az Isten adjon elég erőt, ebben a nehéz munkában az Isten segítsen bennünket!

GYÓGYHÍRMONDÓ AVATÓBESZÉD Kovács Ferenc Vas Megyei Közgyűlés elnöke Tisztelt Vezérigazgató Úr! Tisztelt Kórházi Vezetők! Tisztelt Kórházi Dolgozók! Kedves Vendégek! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Vas Megyei Önkormányzat nevében a Vas Megyei Markusovszky Kórház Patológiai Tömbjének avatásán. Az ez alkalommal átadásra kerülő építmény a kórház alapításakor gazdasági tömb céljára megépített mosoda, kazánház és konyhaként funkcionáló épületegyüttes 1000 négyzetméter alapterületén történt teljes körű építészeti felújításnak az eredménye. Az épület felújításával együtt megújult az abban elhelyezett technológia is: speciális burkolatok, rozsdamentes anyagból készült berendezések, speciális helyi elszívások, felvonó, klíma, szennyvízelvezetés, bútorzat és tárolópolc-rendszer biztosítja a jövőben a kor színvonalának megfelelő munkafeltételeket. Szólni kell arról, hogy ez a beruházás nem egyedi, hanem a kórház nagyszabású fejlesztési koncepciójának részeként valósult meg. A fejlesztés folyamán sor kerül a belgyógyászati tömb rekonstrukciójára, amelynek forrása EU-s pályázaton már elnyert 4,786 milliárd forint, s ehhez a tulajdonos megyei önkormányzat 700 millió forint önerővel járult hozzá. A fejlesztési koncepciónk másik nagy céljának megvalósítását szolgálja az ugyancsak EU-s forrásra benyújtott Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című pályázatunk, amely befogadást nyert. Szintén befogadást nyert a Korai és speciális rehabilitáció fejlesztése a Markusovszky Kórházban című pályázat, amelyből az ideggyógyászati épület I. és II. emeletének nyugati szárnya újulhat meg. A Kórház megújításához e két utóbbi esetben is a pályázatok saját erejének biztosításával kíván hozzájárulni a tulajdonos megyei önkormányzat. Amikor fejlesztési terveinkről szólok, feltétlenül hangsúlyoznom kell, hogy ezek a jelentős pénzügyi kötelezettségvállalással járó építészeti és műszaki munkák mindenekelőtt a megyei betegellátás korszerűsítésének és jobb színvonalú ellátásának célját kívánják szolgálni. A ma felavatásra kerülő patológiai tömbben egy épületbe került valamennyi szövettani laboratórium, amelyek képesek kielégíteni a klinikai osztályok kiemelten az Onkoradiológiai Osztály növekvő diagnosztikai igényét, amely ugyancsak a betegellátás szakmai színvonalát emeli azáltal is, hogy az itt dolgozó szakembereknek minőségi munkafeltételeket teremt, szolgálva ezzel orvosaink tudományos munkáját, előmenetelét is. Ez alkalommal meg kell emlékeznünk azokról az orvosokról, akik a Vas Megyei Markusovszky Kórház Patológiai Osztályának létrehozásában, fejlesztésében és hírnevének öregbítésében érdemeket szereztek. Az újonnan épült kórházban 1929-ben prosecturát (később kórbonctani, mai nevén patológiai osztály) is építettek, melynek az első vezetője Görög Dénes volt. 1944-es deportálása és halála után 1946-ig nem volt az osztálynak vezetője, akkor a híres Romhányi György került a patológia élére, aki mind a hazai, mind a nemzetközi tudósvilágban elismert volt. Miután Ő a pécsi egyetem tanszékvezetője lett, őt követte 1951-ben Solymoss Béla. Mindketten még a központi laboratóriummal együtt vezették a patológiát is. 1954-től Kádas László vette át az osztályt. Ettől kezdve a megye valamenynyi fekvőbeteg intézetének az osztály végzi a kórboncolást, kórszövettani és citológiai vizsgálatokat. Az osztály 1974-ig a most átadásra kerülő épület melletti prosectura szűkös épületében látta el a munkáját. Ekkor alakították ki a sebészeti tömbben a volt központi laboratórium helyén a szövettani laboratóriumot. 1980-ban Kádas főorvos nyugdíjba vonulása után Brittig Ferenc vette át az osztályt. Vezetése alatt továbbra is magas szakmai színvonalú munka folyt, szoros együttműködést alakított ki a POTE Patológiai Intézetével, személyesen Kelényi Gábor professzorral. Bevezette az aspirációs citológiai tűbiopsziát, és elkezdődtek az immunhisztokémiai vizsgálatok. 1995-től a Pécsről érkezett Csanaky György vette át az osztály vezetését, aki a technikai feltételek javítása mellett a sebészeti tömbben modern laboratóriumokat és orvosi szobákat alakíttatott ki. Nagy lépéseket tett a minőségbiztosítás kialakítása terén. A citológia Donhoffer Ágnes vezetésével 19731992-ig önálló osztály volt, ezt Csanaky főorvos integrálta a Patológiai Osztályba. Csanaky főorvos és Kovács Gáborné vezető asszisztens vezetésével bevezetésre került az emlődaganatok diagnosztikájában fontos nagyblokk technika, amelyben az országban ma is vezető szerepet töltenek be. Folytatódott a Brittig főorvos által bevezetett elektronmikroszkópos feldolgozás. Az Onkoradiológiai Osztály növekvő igényének megfelelően erőteljesen kiszélesedett az immunhisztokémiai vizsgálatok száma. Kovács Ferenc, Dr. Lakner László, Dr. Tóth Csaba és Marton Ferenc Dr. Tóth Csaba bemutatja a tárólópolc-rendszert Dr. Tóth Csaba és Dr. Brittig Ferenc 2002-ben Csanaky főorvos Svédországba távozását követően Tóth Csaba vette át és jelenleg is ő vezeti az osztályt. Meg kell említeni a neuropatológiai részleget, amely 1964 óta működik, s ma is Prof. Dr. Garzuly Ferenc vezeti az osztály részeként. Külön említést érdemel, hogy a szombathelyi kórbonctanról számos kórház élére a pályáját Szombathelyen kezdő szakember került osztályvezetői beosztásba. Mórocz József Keszthelyre, Farkas Kálmán Pápára, Pálvölgyi Anna Siófokra, Pócza Károly Budapestre az Uzsoki Úti Kórházba került osztályvezetőnek, Hadarits Ferenc kórházunk laboratóriumának vezetője lett. Az orvosi létszám sajnos több kolléga külföldre távozása miatt többször kritikus szintet ért el. Jelenleg 6 szakorvos néhányan részfoglalkozásúként és 2 rezidens orvos dolgozik az osztályon. Bízom abban, hogy a mai átadással birtokba adott modern munkafeltételeket biztosító, korszerű épület vonzóbbá teszi a Patológiai Osztályt az orvosok számára is, és ezáltal a kórház humánerőforrásának megerősödést is elősegíti. Ezekkel a gondolatokkal adom át Önöknek és Vas megye lakosságának a Vas Megyei Markusovszky Kórház megújult patológiai tömbjét. 5

GYÓGYHÍRMONDÓ SZÓVÉGZŐDÉSEK ELHAGYÁSA Mindez a germán nyelveken való egyre intenzívebb, de egyre kritikátlanabb olvasás eredménye. A magyar a latin fő- és mellékneveket korábban szinte változatlan alakban (bár magyaros kiejtéssel) vette át. Tudomásul kell vennünk, hogy nálunk is lassan megindult a latin névszók végének lekopása: még 100 évvel ezelőtt negatívust mondtak a mai negatív helyett; de ennek a lekopásnak vannak következetlenségei is. Az -ális, -áris melléknévi végződést mind a mai napig teljes formájában használjuk, de megindult a rövidülés. Legkirívóbb példa erre a normál. A magyar köznyelv ismeri és gyakran használja a latinból közvetlenül átvett normális szót. Más formában nem is használhatnánk a szakirodalomban sem. A normál arcvonások, a normál magatartás, a normálérték és társaik mégis lépten-nyomon elénk bukkannak. Eredetük világos: normal value angolul, valaki egyszer csak normálértéknek fordította. Azóta feltartóztathatatlanul terjed. Mégsem kérdezzük meg senkitől eszének épségében kétkedve: hát normál vagy te? A többi hasonló szörnyűség eredete is idegen nyelvekben keresendő. Szubsztrátum lenne helyesen (ötven éve még így is mondták a biokémikusok), ma már a szubsztrát járja. Még következetlenebb a rokon eredetű objektum, szubjektum (senki sem ír objektet vagy szubjektet) mellett a projekt, pláne prodzsekt felbukkanása. Nagyon ritka, szinte finomkodó az egyelőre még helyesebb projektum. Ingadozó a stabil és stabilis, a mobil és mobilis párhuzamos használata, csak rá ne terjedjen a portábilisra meg a kompatibilisra a szóvégi -is elhagyása. Mindez jórészt az angolnak való behódolás szinte kivédhetetlen megnyilvánulása. A KÖZÉPFOK TÚLTENGÉSE Gyakori hiba, hogy nem meri a szerző a melléknevet alapfokban használni (talán fél az egyértelműség felelősségétől?), pl. vérbővebb garatképletek, keményebb máj, nagyobb nyirokcsomó; valószínűleg kissé vérbő garatképletekről, kissé kemény májról, kissé megnagyobbodott nyirokcsomóról van szó. A TÖBBES SZÁM FÖLÖSLEGES HASZNÁLATA Az anyagneveket, gyűjtőneveket igen gyakran fölöslegesen használják többes számban. Pl. A betegen scarlatiniform exanthemák jelentek meg. A vörhenyes kiütés akár 20000 elemi elváltozásból állhat, akkor is csak egyetlen exanthema marad. Vagy: A beteg leadta oedemáit. Helyesen természetesen oedemáját adta le a beteg még akkor is, ha 10 különböző helyen volt észlelhető a vizenyő. Sok tenger és folyóvíz van a világon, mégsem vizekből, hanem vízből állnak. Nem tojásokért megyünk a piacra, hanem tojásért. A HIBÁS -NÁL NÁL, -NÉL Ez bizony sokszor németesség. A betegnél tüdőgyulladás alakult ki (helyesen a betegben). A betegnél sárgaságot észleltünk (helyesen a betegen). Nyilvánvalóan a német bei hatása. Vajon az idő és a kiterjedt használat helyessé teheti-e ezt a durva germanizmust? NÉHÁNY FURCSA SZÓ Pongyola használat folytán vannak meghonosodóban. Így van 4 ujjas máj 4 ujjnyi helyett (a kesztyű lehet 4 ujjas, egy ujját elvesztett embernek ajánlhatjuk); az egyhangúlag és az egyhangúan sem ugyanaz. 6 LEKTORI EKTORI, BÍRÁLÓI ÉS FORDÍTÓI TAPASZTALATAIM SZAKNYELVÜNKKEL KAPCSOLATBAN Prof. Dr. Cholnoky Péter emeritus főiskolai tanár KAPCSOLATBAN (II. rész) TÖBBES SZÁM, EGYES SZÁM A magyar nyelv sajátságának következménye az a jelenség, hogy az alanyt és az állítmányt számban könnyen elfelejtjük egyeztetni. Nyelvünk ugyanis az egynél nagyobb tőszámnevek, a határozatlan számnevek egy része (pl. sok, összes, több) után is egyes számba teszi a főnevet. Mire a mondat leírója az állítmányhoz ér, már csak az él benne, hogy egynél több alanya van. Tíz beteg nem emlékezett korábbi betegségére, nem panaszkodtak fájdalmaikra. Ez csak bocsánatos bűn. Sajnos a számbeli egyeztetés hibás volta az esetek nagy többségében figyelmetlenségből ered. Nyelvművelésünk sajátos vadhajtásai a nyelvhelyességi babo- nák. Szepesy Gyula külön kis könyvecskét szentelt nekik [Szepesy, Gy.: Nyelvi babonák. Gondolat, Budapest, 1986.]. Itt csak néhány olyanra mutatok rá, amely a szaknyelvünkben is gyakran felbukkan. A MÚLT IDEJŰ IGENÉV FÖLÖSLEGES ÁLLÍTMÁNYI HASZNÁLATA A határozói igenévi állítmány beteges kerüléséből fakad. Ugyanis több, mint száz éve egyes nyelvművelők németesnek minősítették ezt a szerkezetet. Pedig van rá jó pár magyar példa: pénz számolva, kötél áztatva, asszony verve jó. Hiszen szegény németeknek nincs is a mi -va, -ve végződésű alakzatunknak megfelelő határozói igeneve. A métely oly erősen elterjedt, hogy még olyan kiváló költő is mentegeti magát a németes szerkezet használatáért, mint Kányádi Sándor. Köztájékoztatási eszközökben is igen gyakran hallani, hogy a határozói igeneves állítmány használója szégyenkezve csúnyának, hibásnak minősíti. Mindennek eredménye a nyelvészek által tötö-nyelvnek nevezett elsivárosodás. Ez a nyelvtanszagú bevezetés példával világítható meg jól: Az említett kórélettani jelenségek közül leginkább tanulmányozott a savbázis háztartás. Nyilvánvaló, hogy általános alany kell ide: Leginkább tanulmányozták a sav-bázis háztartást, ha már nem meri leírni azt, hogy van tanulmányozva. A belénk tévesen nevelt félelem szüli azt, hogy a feltételek biztosítottak (ez a -tt, azaz tötö) ahelyett, hogy biztosítva vannak, vagy még helyesebben: megvannak. A szaknyelvben és a hivatalos nyelvben ezrével találhatunk erre a hibára példát. Pedig mint az idézett, nem éppen épületes tartalmú közmondásból is látszik tőről metszett magyar szerkezetről van szó. AMI ÉS AMELY FELCSERÉLÉSE Az amely vonatkozó névmástól való hibás idegenkedés következménye. Sajnos már szépirodalmunkba is befészkelte magát a hiba. Nem lenne ez baj, ha a mondat értelmét nem zavarná. Pl. a csecsemő széklete világossá vált, amely (helyesen: ami, hiszen nem a széklet fokozódott, hanem a világossá válás) később fokozódott. Ugyanezen szerző két mondattal alább: A betegen a második héten icterus alakult ki, amely meglepte orvosát. Nyilvánvalóan fordítva kellett volna használni a két vonatkozó névmást, olvasómra bízom, mit is jelent a két mondat, ha szó szerint vesszük. ŐK, AZOK Valamilyen tévhit folytán az ők szót csak személyekkel, az azok szót csak a maradékkal kapcsolatban merik használni. Pl. A tünetek néha nem szembetűnőek, nehéz felismerni azokat. Nyilvánvalóan őket lenne a helyes, pedig a tünet nem személy! TÁRGYAS IGE UTÁN FÖLÖSLEGES TÁRGY A magyar ige tárgyas (újabban határozott) ragozása már magában is jelzi a tárgyat. Ha a csecsemő nem szereti a főzeléket, kikö-