1 SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR
Miért minket válasszon? Mert nálunk 3,5 ill. 4 év alatt a hallgatók szakmát tanulnak, mellyel mesterképzés nélkül is el tudnak helyezkedni. Mert képzéseink a nálunk végzett hallgatók véleménye szerint is kiváló színvonalúak. Mert képzéseinkben mind a hazai mind pedig a nemzetközi piacon is elismert és versenyképes oklevelet szerezhet. Az ápolói oklevelet az Európai Unió tagállamaiban honosítás nélkül elfogadják. Mert a gyakorló területekkel fennálló jó kapcsolat, az ott folytatott magas színvonalú gyakorlati munka képzéseink színvonalát is emeli. Mert oktatási egységeink külföldi kapcsolataik révén a pályázó hallgatóinknak tanulmányutakon, részképzésekben való részvétel lehetőségét biztosítják. Mert szaknyelvi képzéseink segítik a szaktárgyak tanulását (orvosi latin), és a külföldi munkavállalást (angol, német nyelvterületen). Mert a kollégiumainkba jelentkezők 2/3-a felvételt nyer. Mert hallgatóink ingyenesen utazhatnak Szeged város helyi közlekedésű buszain, trolibuszain, villamosain. Mert városunkban, Szegeden tartalmas és színes diákélet várja. Mert Karunk az egyik legnagyobb múlttal rendelkező vidéki egyetem egyik kara. Mert az egészségtudományi és a szociális képzési területen folytatott képzéseink jelentős hagyományokkal rendelkeznek. Mert képzési kínálatunk az egész életen át tartó tanulást támogatja. Mert képzési programjaink tartalmát az egyes szakmák igényeinek megfelelően, folyamatosan fejlesztjük, és korszerű, európai szintű tanítási-tanulási módszereket alkalmazunk. Mert oktatóink kiváló szakmai felkészültségűek, az egyes szakmák iránt mélyen elkötelezettek. Mert oktatási egységeink kiváló lehetőségeket biztosítanak a tudományos tevékenységbe, illetve a szakmai és civil szervezetek munkájába való bekapcsolódásra. Mert a rendelkezésünkre álló korszerű infrastruktúra ösztönző tanulási környezetet biztosít. Képzéseink A Karunkon jelenleg három alapszakos képzés ezen belül négy szakirány és egy felsőfokú szakképzés oktatása folyik. A tanulmányokat a Kar által szervezett szakosító továbbképzéseken vagy más karok által meghirdetett mesterképzéseken lehet folytatni. Az áttekintő táblázat ezeket foglalja össze. A képzések részletesebb leírását alább olvashatja. 2
Alapszak neve szakirány képzési forma képzési idő finanszírozási forma szakirányú továbbképzéseink mesterképzés (más karokon/ intézményben) Ápolás és betegellátás Egészségügyi gondozás és prevenció ápoló szakirány gyógytornász szakirány csak nappali csak nappali 8 félév 8 félév 8 félév nappali és levelező Államilag finanszírozott és költségtérítéses képzéseket is indítunk. A költségtérítés összege egy félévre nappali tagozaton 280.000 Ft, levelező tagozaton 140.000 Ft. szülésznő, mentőtiszt (előkészítés alatt) védőnő szakirány egészségfejlesztő ifjúsági védőnő ápolás mester szak; táplálkozástudományi mesterszak; humán kineziológia; komplex rehabilitációs mesterszak; népegészségügyi mesterszak; egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterszak; Szociális munka nappali és levelező 6+1 félév A költségtérítés összege egy félévre nappali tagozaton 180.000 Ft, levelező tagozaton 90.000 Ft. gyermekés ifjúságvédelmi tanácsadó szociális munka mesterszak; szociálpolitika mesterszak; szociológia mesterszak; Felvételi tantárgyak: Az itt felsorolt tárgyak közül kettőt kell választani és legalább közép szintű érettségit tenni belőle. Ápoló, gyógytornász és védőnő szakirányra: biológia, kémia, fizika, informatika, magyar, szakmai előkészítő tárgy (egészségügyi alapismeretek, közgazdaságtani alapismeretek, szociális alapismeretek, ügyviteli alapismeretek). Szociális munka alapszakra: magyar, matematika, társadalomismeret, történelem, egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol), szakmai előkészítő tárgy (művelődési és kommunikációs alapismeretek, szociális alapismeretek. 3
Mi is az a Bologna-rendszerű, többciklusú képzés? Hogyan épülnek egymásra a képzések? Mire jó egy felsőfokú szakképzés bizonyítványa vagy egy alapképzés oklevele? Ezt mutatjuk be egy áttekintő ábra segítségével. Doktori fokozat (PhD) Oklevél (mester diploma) szakirányú továbbképzés Oklevél (alapdiploma) Bizonyítvány Érettségi Részleteket olvashat a honlapunkon is megtalálható Útitárs c. kiadványunk Tanulmányi eligazító Beszéljünk közös nyelven A-tól Z-ig c. fejezetében, ahol minden fontos fogalmat megtalál (www.etszk.u-szeged.hu/kiadvanyok). 4
Alapképzéseink Ápolás-betegellátás alapszak - ápoló szakirány Mit csinál egy ápoló? Bárkivel előfordulhat, hogy megbetegszik vagy balesetet szenved vagy más okból önállóan nem képes már ellátni magát. Segítségre van szükségünk akár kórházban, akár az otthonunkban hogy bevegyük a gyógyszereinket, megmosakodjunk, enyhüljön a fájdalmunk, hogy elhiggyük, van remény a gyógyulásra. A kiszolgáltatottság csökkentésében az ápoló lesz a kezünk, a lábunk, a problémáink meghallgatója és megoldója. A születéstől a halálig mindenhol jelen van az ápoló. Annak ajánljuk ezt a szakmát, aki szeret emberekkel foglalkozni, segíteni akar másoknak. Fontos, hogy érdekelje a másik, szeresse az embereket, és talán a legfontosabb: tudjon mosolyogni! Mit kell ehhez tudnia egy ápolónak? Először az alapozással kezd: anatómia, élettan, orvosi latin, biokémia, ápolástani alapismeretek. Később a különböző szakterületeknek megfelelő (pl. belgyógyászat, sebészet, szülészet-nőgyógyászat, gyermekgyógyászat, intenzív betegellátás) ápolástani alapismereteket, krónikus betegek ápolását kell elsajátítania több más tantárgy mellett. Mi azt szeretnénk, hogy ne csak a szaktárgyakban, hanem a szakmában is megállja a helyét az, aki nálunk végez. Hol helyezkedhet el végzés után? Nálunk a régi (főiskolai) képesítéssel megegyező végzettséget kap, így olyan szakmája lesz, ami a munka világában azonnal használható. Ezzel biztosan el is tud helyezkedni, mert hiány van jól képzett ápolókból. Ápolókat legnagyobb számban a fekvőbeteg-ellátásban (kórházak, klinikák és szociális intézmények) foglalkoztatnak függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben vannak. A járóbeteg-ellátásban (rendelőintézetekben), illetve az alapellátásban körzeti ápolóként, közösségi ápolóként vagy otthoni szakápolóként lehet elhelyezkedni. Emellett lehet még ápolás-oktató és kutató is. Továbbtanulási lehetőségek: Más intézmények Ápolás mester szakán és táplálkozástudományi mesterszakán nappali tagozaton ill. munka mellett levelező tagozaton folytathatják végzett hallgatóink tanulmányaikat. Szakirányú továbbképzéseken egy-egy terület speciális ismereteit bővíthetik: akut betegellátó, addiktológiai konzultáns, interdiszciplináris közösségi munka, stb. Szakirányhoz kapcsolódó információs lehetőség: Deli Mária oktatásszervező 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Telefon: 54-64-14 E-mail: oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu 5
Ápolás-betegellátás alapszak - gyógytornász szakirány Mit csinál egy gyógytornász? A gyógytornász-fizioterapeuta a mozgáson keresztül segít a sérülések, műtétek utáni felépülésben, a betegségek megelőzésében vagy a rehabilitáció során, így biztosítva, hogy az érintett egyén bármely életkorban elérhesse önállóságának, mindennapi tevékenységeinek optimális szintjét. Hogyan éri el ezt a gyógytornász? Elsősorban mozgással, mozgatással, de alkalmaz még elektroterápiát, masszázst is, illetve nemzetközileg is elismert módszereket. Egyéni és csoportos tornákat tart, kiegészítve azt a mindennapi életre vonatkozó tanácsokkal.az jöjjön gyógytornász hallgatónak, aki jóban van a természettudományokkal, aki egészséges embereknek szeretne segíteni egészségük megőrizésében, a betegeknek és a sérülteknek pedig egészségük minél nagyobb mértékben történő helyreállításában, aki jó beleérző képességgel rendelkezik, nyitott mások problémáira, aki szereti a mozgást. 6 Mit tanul majd? Az első évben élettudományi alapozó tárgyakat, mint anatómia, élettan, mikrobiológia. Később gyógyszertan, belgyógyászat, neurológia (ideggyógyászat), reumatológia (a mozgásszervek elváltozásaival foglalkozik), traumatológia (baleseti sebészet) és rehabilitáció következik. Mindezek mellett lesz még fizioterápia ami pl. elektroterápiát, vízben történő mozgatást, gyógytornát és egyéb kezeléseket is jelent. Itt nem csak az agynak kell jól működnie, hanem a kezeknek is. A képzés során sok más mellett betekintést kap a fizioterápia nemzetközi módszereibe is. Hol helyezkedhet el végzés után? Nálunk a régi (főiskolai) képesítéssel megegyező végzettséget kap, így olyan szakmája lesz, ami a munka világában azonnal használható. Végzőseink kórházakban, klinikákon, idősek otthonában, rendelőintézetekben és otthonápolási szolgálatoknál is elhelyezkedhetnek. A betegellátás mellett a gyógytornászokat wellness központokban, fitnesztermekben, egészségturizmussal foglalkozó intézményekben és a gyógyfürdőkben is foglalkoztatják. Továbbtanulási lehetőségek végzés után, nappali tagozaton ill. munka mellett: Mesterképzések: más intézmények humán kineziológia, komplex rehabilitációs mesterszaka. Szakirányú, szakmai továbbképzések: hazai, nemzetközi továbbképzések fizioterápia témakörben. Szakirányhoz kapcsolódó információs lehetőség: Bucsuházy Eszter oktatásszervező Cím: 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Tel.: 62/34-18-17 E-mail: oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu
Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak - védőnő szakirány Mit csinál egy védőnő? Mikor kell elkezdeni a felkészülést a gyermekvállalásra és ez miből áll? Milyen ütemben fejlődik egy csecsemő? Hogyan kell tisztába tenni, mit kell tenni, ha sír? Mikor bújnak ki az első fogai, és ez mivel jár? Aki ezeket a kérdéseket megválaszolja: a védőnő. Ő segíti a várandós kismamát még a baba megszületése előtt, és az után is, hogy hazajöttek a kórházból. Etetési, fürdetési és egyéb tanácsaival pótolja a távol lévő nagymamát. Abból lesz jó védőnő, aki szereti a gyerekeket, emellett szót tud érteni a szülőkkel. Ezért fontos a jó kommunikáció, kapcsolatteremtő készség. Mit tanul majd? Az alapozó tantárgyak (anatómia, élettan, biokémia) a középiskolai biológiára, kisebb részben kémiára építenek. Az orvosi latin segít megérteni a szakkifejezéseket. Később elsősegélynyújtást, egészségfejlesztést, védőnői módszertant is tanulnak hallgatóink. Fejlődéslélektanból megtudható, milyen életkorban mit tanul meg a gyerek. Szociálpszichológiából többek között az előítéletek kialakulásról és leküzdéséről esik szó. A táplálkozástan két területéről is tanulnak: a csecsemőtáplálásról és a dietetikáról. Szabadon választhatják az autogén tréninget. Hol helyezkedhet el végzés után? Nálunk a régi (főiskolai) képesítéssel megegyező végzettséget kap így olyan szakmája lesz, ami a munka világában azonnal használható. Ezzel biztosan el is tud helyezkedni, mert kistelepüléseken mindig van betöltetlen védőnői állás. A védőnők dolgozhatnak iskolai védőnőként (óvodákban, iskolákban). A körzeti védőnő jár ki a családhoz és segít, hogy a kicsi testileg-lelkileg minél egészségesebben fejlődjön. Gyermekvédelmi szolgálatoknál, családsegítő központokban, gyámhivatalokban és kórházak újszülött és gyermekágyas osztályain is találkozhatunk védőnőkkel. Védőnőként oktató lehet babysitter-képzésben, elsősegélynyújtó tanfolyamon, életmód-tanácsadásban. Ha valakit a versenyszféra vonz, orvos- és patikalátogatóként tápszereket, babakozmetikumokat forgalmazó cégek képviselőjeként is elhelyezkedhet. Továbbtanulási lehetőségek végzés után, nappali tagozaton ill. munka mellett: Mesterképzések más intézményekben: népegészségügyi mesterszak, egészségpolitika, tervezés és finanszírozás mesterszak, táplálkozástudományi mesterszak, komplex rehabilitációs mesterszak. Szakirányú továbbképzések széles skálája várja az ismereteit bővíteni kívánót. Néhány példa: egészségfejlesztő ifjúsági védőnő, természetes élet- és gyógymódok, interdiszciplináris közösségi munka. Szakhoz kapcsolódó információs lehetőség: Nemesné Kiss Gyöngyi oktatásszervező 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Telefon: 62/54-64-06 E-mail: oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu 7
Szociális munka alapszak Mit csinál a szociális munkás? A szociális munkás azoknak (egyéneknek, családoknak és közösségeknek) segít, akik problémájukat külső támogatás nélkül nem képesek megoldani. Azért, mert nem tanulták meg hogyan kell, vagy mert nincs a közelben senki, akitől segítséget kérhetnének (rokonok, ismerősök, barátok). Például képviseli a védelemre szoruló gyermekeket és felnőtteket. Segíti a bajba jutott családokat. Bentlakásos otthonokban foglalkozik a fogyatékkal élő emberekkel, idősekkel, gyerekekkel. Élelmiszert oszt éhezőknek, hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztat. Mit kell tenni ahhoz, hogy valaki szociális munkás legyen? Az első két félévben ún. alapozó tantárgyakat, például szociológiát, jogi alapismereteket, pszichológiát tanul. Később megtanulhatja a hallgató, hogyan kell foglakozni a nehéz sorsú gyermekekkel, hajléktalanokkal, szenvedélybetegekkel, munkanélküliekkel. Képet alkothat arról, hogy mit csinál egy szociális munkás az iskolákban, a kórházakban, a családsegítő központokban és az önkormányzati irodákban. Az oktatás a szakmai készségeket (kommunikációt, konfliktuskezelést, csoportvezetést) is fejleszti. Ez másként nem lehetséges, csak kiscsoportos formában. A képzésben fontos szerepet kapnak a terepgyakorlatok (különböző szervezeteknél és intézményekben), amelyek a teljes képzési idő több mint egyharmadát teszik ki. Hol lehet elhelyezkedni ezzel a végzettséggel? Nálunk a régi (főiskolai) képesítéssel megegyező végzettséget kap így olyan szakmája lesz, ami a munka világában azonnal használható. Többek között munkát vállalhat családsegítő központokban, gyermekjóléti szolgálatoknál, gyermekotthonokban, idősek klubjában, idősek bentlakásos otthonaiban. Dolgozhat utcai szociális munkásként hajléktalanok ellátásában, hajléktalanok éjjeli menedékhelyén. Fogyatékosok és betegek támogatójaként kórházakban, szenvedélybetegek ellátásában drogambulanciákon, rehabilitációs otthonokban. Végezhet munkát önkormányzatok népjóléti irodáiban, munkaügyi központokban, iskolai szociális munkásként általános és középiskolában, segélyszervezeteknél, büntetés-végrehajtási intézményekben, és még sorolhatnánk. Továbbtanulási lehetőségek végzés után, nappali tagozaton ill. munka mellett: Mesterképzések: többféle lehetőség közül választhat egy végzett szociális munkás, például szociális munka mesterszak, szociálpolitika mesterszak, szociológia mesterszak (más intézményekben). Szakirányú továbbképzések közül néhány példa: gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, igazságügyi szociális tanácsadó, utcai szociális munka. Szakhoz kapcsolódó információs lehetőség: Horváth Sára oktatásszervező 6726 Szeged, Bal fasor 39. Telefon: 62/54-51-25 E-mail: oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu 8
Felsőfokú szakképzésünk Diagnosztikai technológus - képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens elágazás Mit csinál a képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens? Biztos hallott már a CT-ről, MR-ről, röntgenről, ultrahangról. A képi diagnosztikai asszisztens az a szakember, aki ezeket a berendezéseket kezeli, és az orvos számára a szükséges felvételeket elkészíti. Aki szereti a mindennapi sikerélményt, annak itt a helye, hiszen egy jól exponált felvétel biztosítja a munka örömét, akár naponta többször is. Mindezeken túl egyre gyakrabban műtéteket helyettesítő beavatkozásoknál is asszisztál (erre utal az intervenciós asszisztens elnevezés). Mit tanul majd? Aki képisnek megy, mindenképpen legyen jóban a gépekkel, főleg a számítógéppel és az emberekkel, hiszen róluk készülnek a képek. Kezdetben anatómiát, élettant, biológiát, fizikát tanul, később a képalkotással kapcsolatos tárgyak keretében megismeri a berendezések felépítését, működését és elsajátítja ezek használatát. A 4. félévben fakultációként felveheti a sugárterápiát vagy a nukleáris medicinát (izotópdiagnosztika). 2,5 év alatt EU-ban elfogadott OKJ-s oklevelet kap, ami keresett szakterület az egész világon, de hazánkban is el tud helyezkedni. A legutóbbi évben minden végzett hallgatónk azonnal munkába tudott állni. Továbbtanulás Ha valamilyen alapszakon szeretné folytatni tanulmányait, akkor azon tantárgyak krediteit lehet beszámítani (max. 60 kredit értékben), amelyek tartalma megegyezik az új képzésben lévővel. Szakhoz kapcsolódó információs lehetőség: Nemesné Kiss Gyöngyi oktatásszervező 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Telefon: 62/54-64-06 E-mail: oktatasszervezes@etszk.u-szeged.hu 9
Szakirányú továbbképzéseink Az oklevéllel záruló szakirányú továbbképzések újabb végzettséget nem adnak, de az alapképzés sikeres befejezése után további, speciális szakirányú szakképzettséget biztosítanak. Végzett hallgatóink Egészségfejlesztő ifjúsági védőnő valamint Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó szakirányú továbbképzési szakon folytathatják intézményünkben tanulmányaikat. Előkészítés fázisában van két további szakirányú továbbképzés: a szülésznő és a mentőtiszt. Az Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnői szakirány elvégzése után lehetőség van arra, hogy szakirányú továbbképzésben gyarapítsa tudását Karunkon. A Védőnői Munka és Módszertana Szakcsoport évente indítja a 2 féléves Egészségfejlesztő ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szakot, amely önköltséges (90.000 Ft/félév), levelező tagozaton folyik, havi konzultációkkal. A képzés során speciális ismereteket sajátíthatnak el a leendő hallgatók pl. az addiktológia, gyermekélelmezési ismeretek, az egészségtan, egészségpedagógia, neveléslélektan, iskolavédőnői joggyakorlat terén. A megszerzett ismeretek segítségével képesek lesznek a fiatalok körében még hatékonyabb egészségfejlesztő tevékenységre, valamint az ifjúság-egészségügyi gondozás speciális tennivalóinak ellátására. A képzést követően az alapellátásban a megszerzett képesítéssel elhelyezkedhetnek Egészségfejlesztési előadó munkakörben is. A Szociális munka alapszak elvégzése után lehetőség van arra, hogy szakirányú továbbképzésben tanuljon tovább Karunkon. A Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék kétévente indítja el a 4 féléves Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó szakirányú továbbképzési szakot, amely önköltséges (120.000 Ft/félév), levelező tagozatos képzés. A jelentkezés feltétele a felsőfokú végzettség. Azok számára ajánljuk, akik a hátrányos és veszélyeztetett helyzetű családokban élő, vagy a családjukból kiemelt gyermekekkel és családjaikkal szeretnének foglalkozni. A képzés hallgatói betekintést kapnak a gyermekvédelmi rendszer különböző színterein folyó szociális munka speciális vonatkozásaiba. Elsajátíthatják az erre a szakterületre vonatkozó jogi, pszichológiai, társadalomismereti, szociálpolitikai ismereteket, továbbá 120 órás tréningen tanácsadói készségfejlesztésben részesülnek. A képzésben résztvevők ezen ismeretek és végzettség birtokában a gyermekvédelmi rendszer felsőfokú végzettséget igénylő munkaköreit nagyobb szakértelemmel tölthetik be. Például a gyermekjóléti alapellátásban gyermekjóléti szolgálatok családgondozói, átmeneti gondozási szolgáltatások vezetői, tanácsadói munkaköreit. A gyermekvédelmi szakellátásban különböző munkakörökben foglalkozhatnak a gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél élő gyermekekkel, fiatalokkal. 10
Egyéb, képzéshez kapcsolódó információk Ösztöndíjak A szociális támogatás összege a 2010/2011. tanév II. félévében 6.000-24.000 Ft között mozgott, egy hallgató átlagosan 17.500 Ft-ot kapott. A tanulmányi ösztöndíj a 2010/2011. tanév II. félévében 7.050-23.400 Ft volt, átlag 16.900 Ft jutott egy hallgatónak. Képzéseink sajátosságai Valamennyi képzésünk hangsúlyos eleme a gyakorlatorientáltság: ennek oka az intézményünkben oktatott valamennyi segítő szakma erősen gyakorlatias jellege. A képzés lényeges elemei az egészségtudományi képzések esetében a laboratóriumi gyakorlatok, a kiscsoportos tantermi gyakorlatok, a demonstrációs termi gyakorlatok és az évközi, valamint nyári összefüggő klinikai gyakorlatok. A szociális munkások gyakorlatai a kiscsoportos tantermi szemináriumok, a terepgyakorlatok, a terepgyakorlatok feldolgozásával foglalkozó szemináriumok és végül az intenzív, integrált terepmunka. A gyakorlati készségek megfelelő szintű kialakítása érdekében olyan gyakorlóhelyekkel kötünk szerződéseket, amelyek mindezt meglévő személyi és tárgyi feltételeikkel képesek támogatni. Egyedi kínálatunk Pályaorientációs órán hallgatóink áttekintik, hogy a választott hivatáshoz szükséges adottságok közül melyekkel rendelkeznek. Végiggondolhatják, miért jöttek az adott szakra, mit várnak maguktól és a szakmától. Szakmai készségfejlesztésen a hallgatók az elméleten túl azt tanulják, hogyan válhatnak minél hatékonyabb segítővé, minél jobb emberré. Önismereti és kommunikációs gyakorlatok segítségével történik a hiányzó készségek kialakítása, a meglévők fejlesztése. Tudjuk, hogy képzéseinken sok a tanulni való. A tananyag mennyisége és minősége is többszörösen felülmúlja a középiskolait. Hallgatóinkat tanulástechnikai fogások (lényegkiemelés, jegyzetelés, hatékony olvasás, figyelemösszpontosítás) megismertetésével segítjük. Így lehetőségük van arra, hogy rövidebb idő alatt, jobb eredménnyel hatékonyabban tudjanak tanulni. Az egészségtudományi szakirányokon az orvosi latin kötelező tantárgy. Hasznos is, hiszen értik a hallgatók, amit tanulnak, és nem ismeretlen, semmitmondó kifejezéseket kell bemagolniuk. Nyelvi képzéseink A felsőoktatásban a nyelvtanulás két ok miatt is fontos. Az egyik, hogy feltétele az oklevél megszerzésének az államilag elismert nyelvvizsga, mely szakonként különböző szintű, típusú és nyelvterületű. A másik ok, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás még inkább szükségessé teszi a minél több idegen nyelv ismeretét. Ez segíti elő a munkaerőpiacon történő előnyösebb elhelyezkedést és a szakmai továbbfejlődést is. 11
12 Karunkon angol vagy német szakmai nyelvet tanulnak az egészségtudományi alapképzésben résztvevő hallgatók heti két órában hat féléven át. Ezen kívül két félévben szintén heti két órában orvosi latint is tartalmaz a képzési program. Ezen órák felvétele tanulmányaik során kötelező. Az egyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézete egyúttal Profex vizsgahely is, így évente többször szervez angol és német nyelvből államilag elismert egészségügyi szaknyelvi (Profex) vizsgát. Ezen túl általános nyelvi (volt Rigó utcai) és nemzetközi nyelvvizsgák is letehetők az Intézetben (ÖSD, Goethe, ECL, Cambridge). Gyógytornászoknak angol nyelven két féléves gyógytornász szaknyelvi képzést, valamint angol és német nyelvű egy féléves gyógyturizmus és wellness szaknyelvet is kínálnak. Hazai és nemzetközi kapcsolataink Karunk kiterjedt hazai és nemzetközi (pl. Finnország, Hollandia, Románia, Észak-Írország, Skócia, Németország) kapcsolatokkal rendelkezik. Ezek felhasználásával hazai és nemzetközi konferenciákon, tanulmányutakon és 3-5 hónapos részképzéseken vehetnek részt hallgatóink is. TDK A felsőoktatási intézményekben így Karunkon is a hallgatói tudományos munkának, a tudományos diákköri mozgalomnak jelentős múltja van. A tudományos diákköri tevékenység a minőségi értelmiségi képzés fontos területe, a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban. Alapja a kötelező tananyag elsajátításán túlmutató hallgató-tanár műhelymunka, szakmai kapcsolat, amely már az alapképzés idején lehetőséget ad a hallgatóknak az önálló alkotó tevékenységre, egy-egy tématerület és az alkalmazható kutatási módszerek, eszközök mélyebb megismerésére. Diákkörös hallgatóinknak évente kari, a közülük legjobbaknak pedig kétévente országos konferencián (OTDK) van lehetőségük részt venni, eredményeiket más intézmények hallgatóival összemérni. Szolgáltatásaink Kollégium Nappali tagozatos hallgatóink kollégiumi elhelyezést kérhetnek két kollégiumunk valamelyikébe, amelyekben együttesen 269 férőhelyet tudunk biztosítani. A jelentkezők 2/3-a kollégiumi elhelyezést nyer. A tartósan, vagy időlegesen szabadon maradó férőhelyeken a levelező képzésben résztvevő hallgatók elhelyezésére is mód van. Béke utcai kollégiumunk Szeged belvárosában, a Dóm tértől 10 percnyire található. Régi építésű háromszintes kollégium, amely az elmúlt években a funkciót jelentősen javító felújításra került. A Madzsar József Kollégium Újszeged kertvárosi részében található. Nyolcszintes, 2 liftes, házgyári technológiával épült, és csodálatos kilátás nyílik belőle Szegedre.
A kollégiumban hallgatóink 2-3, illetve 4-5 ágyas, internet csatlakozási lehetőséggel ellátott szobákban laknak. Klubhelyiség és társalgó, szintenként zuhanyozóhelyiség, mosókonyha, háztartási eszközökkel jól felszerelt főzőkonyha várja a beköltözőt. A kollégiumok zárt, szépen parkosított udvara jó körülményeket biztosít a pihenéshez, a szabadban tölthető tevékenységekhez. A kollégiumokban a nap 24 órájában folyamatosan igénybe vehető a 12 ill. 14 géppel felszerelt internet hozzáféréssel rendelkező számítógépterem. Közelben könyvtárak, boltok és számtalan szórakozási lehetőség áll a hallgatók rendelkezésére. Könyvtár A hallgatók önálló munkájához rendelkezésre áll a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára, amely joggal nevezhető Közép-Európa egyik legnagyobb egyetemi könyvtárának. Gyűjteménye mintegy 1.200.000 könyvet, 250.000 folyóiratot és 130.000 egyéb dokumentumot, tehát összesen több mint 1,5 millió könyvtári egységet őriz, közülük több mint 300.000 egységet nyilvános polcokon elérhetően. Mindezeket kiegészíti a rohamosan növekvő digitális állomány, az elektronikus adatbázisok tucatjai, amelyek mellett ma már több mint 17.000 szakfolyóirat elektronikus változatban is használható. Az Egyetemi Könyvtár szolgáltatásain túl a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatói előnyös helyzetben vannak, hiszen a Kar saját Könyvtárát is használhatják. Joggal emelhetjük ki, hogy a szegedi felsőoktatásban teljesen egyedülálló módon igyekszik a Kar a hallgatói számára biztosítani a tankönyvtámogatást: a tanévkezdés anyagi és technikai nehézségeit áthidalva, a Kar könyvtára egyes tankönyveket félévre, sőt akár egy évre is a hallgatók rendelkezésére bocsát használatra. A Kari könyvtár a közel 15.000 kötetnyi dokumentumból álló folyamatosan bővülő szabadpolcos állományával, kézikönyvtár-gyűjteményével, angol és német nyelvű szakkönyvekkel, valamint a külföldi és a közel 40 magyar nyelvű rendszeresen frissülő folyóirat-gyűjteményével várja látogatóit. A könyvtár a Karon folytatott képzéseknek és tantárgyaknak megfelelően a kötelező és ajánlott irodalmak széles körének gyűjtését célozta meg. Számítógépes kapacitás Mindkét oktatási épület számítástechnika termében 16-16 gépen tanulhatják a hallgatók a számítástechnikát. A hallgatói géptermekben az épületek nyitva tartási idejében egyéni munkához igénybe vehető további 14-14 gép áll diákjaink rendelkezésére. Ezt egészíti ki a Béke utcai kollégium szintén korlátozás nélkül használható 12 gépe. 13
Tantermeink Az elmúlt években mindkét épületünkben végrehajtott rekonstrukciós és infrastrukturális fejlesztéseinek eredményeként XXI. századi környezetet biztosítunk hallgatóinknak. Előadó és szemináriumi helyiségeink célszerűen, igényesen berendezettek, és olyan modern oktatástechnikai eszközökkel felszereltek, amelyek hozzájárulnak a tanítási-tanulási folyamat hatékonyságának a növeléséhez. Az egyes szakmák magas színvonalú gyakorlati elsajátításához korszerű laboratóriumok, gyakorlótermek és demonstrációs termek állnak a hallgatók rendelkezésére. Mindkét oktatási épületünk a városközponthoz közel, nagyon szép, parkosított környezetben található. Különösen a Bal fasori épületünkben kialakított infrastrukturális feltételek teszik lehetővé speciális szükséglettel élő hallgatók fogadását is. Kerekesszékkel közlekedők rámpán juthatnak az épületbe és mellékhelyiségeinket is átalakítottuk számukra. Liftjeink nyomógombjait Braille-írással láttuk el, és megálláskor bemondják az emelet számát. HaITI Egyetemünkön a hallgatók a tanuláshoz nem csak könyveket, de segítséget is kapnak. Ezt Karunk olyan fontosnak tartja, hogy itt helyben is működtet tanácsadásokat. Jogi kérdésekben (adózás, gyermektartás, örökösödés, munkajog), tanulási problémák esetén (nem tudom kiemelni a lényeget, megtanulom és elfelejtem) is van kihez fordulni. Tanulmányi tanácsadásunkon pl. a tantárgyak felvételekor, halasztáskor, sikertelen vizsga esetén a továbbhaladáshoz kérhet segítséget a hallgatónk. Életvezetési tanácsadónk kis és nagy lelki problémák megoldásának szakembere. Karrier-tanácsadásunk a sikeres elhelyezkedésben segít: pályázat-, önéletrajzírás, állásinterjúra jelentkezés, azon megjelenés, stb. Az Információs Irodában bármit lehet kérdezni, a tanárok fogadóórái, irodák nyitva tartásai, határidők, diákmunka-közvetítő címek is megtudhatók. Segítség kérhető szabályzatértelmezéshez, kérelem beadáshoz, spirálozáshoz, faxoláshoz, stb. A HaITI közösségi programokat is szervez (Activity bajnokságot, jóga tanfolyamot, táncházat) és anyagilag szervezéssel támogatja a hallgatók kezdeményezéseit (pl. társastánc tanfolyam, kreatív klub, színjátszó kör, filmklub). Diákélet: sport, étkezés, szabadidő Az intézmény valamennyi képzésének első 2 félévében kötelező ingyenes testnevelési és sportfoglalkozásokat (pl. aerobic, úszás, korcsolyázás, fallabda, jóga) biztosít a meghirdetett programok alapján a hallgatóknak, ami az oklevél megszerzésének is feltétele. A meghirdetett kurzusokon túl az intézmény és a város által széles körben szervezett sportolási, mozgási lehetőségeiről a www.sport.u-szeged.hu címen szerezhető be részletes információ. 14
Karunk tálalókonyhás éttermében folyamatosan négy menü közül lehet választani. Oktatási épületeinkben gazdag kínálatú, kedvező árú büfészolgáltatás is várja hallgatóinkat. Az előbbi lehetőségeken felül a városban számos a hallgatók pénztárcájához igazodó diákmenza, étkezde és önkiszolgáló étterem is működik. Hallgatói Önkormányzatunk a hallgatói képviselet és érdekvédelem ellátásán túl részt vesz a különböző hallgatói juttatások elbírálásában tanulmányi ösztöndíj, tudományos támogatás, kiemelt ösztöndíj, rendkívüli segély elbírálásában, közvetíti a kari, egyetemi szintű pályázati lehetőségeket. Szervező munkájának köszönhetően színes hallgatói élet zajlik a karon: gólyabál (minden év novemberében), kari nap (minden év áprilisában), előzetes igényfelmérések alapján pihentető programok és nagybulik (Sing-Sing, Retro Klub, JATE Klub, SZOTE Klub). Továbbá alkalmanként lehetőség van a jégpályán részt venni a kari jeges esten, és az Anna fürdőben a lazítás éjszakáján. A tanév során ingyenes fitnesz- és kondi bérletet, valamint látogatási lehetőséget biztosít a kézilabda és kosárlabda mérkőzések megtekintésére. A fentieken kívül további az Egyetem más karai vagy a város által szervezett szabadidős és szórakozási lehetőségek várnak a Szegeden tartózkodókra. EFK Hallgatóiért Alapítvány A Kar hallgatóit segíti egyéni támogatások odaítélésével és csoportos rendezvények finanszírozásával az Alapítvány. 2005 óta közel kétmillió forintot osztott szét határon túli, nagycsaládban nevelkedő, gyermekét egyedül nevelő, elvált szülők gyermekeként élő, tartósan-súlyosan beteg hallgatók között. Ebből a keretből támogatott kollégiumi mikulásünnepséget, farsangot, negyedévesek búcsúztatását. A kuratórium a Kar oktatóiból, dolgozóiból, jelenlegi és volt hallgatóiból áll, akik munkájukért tiszteletdíjat nem vesznek fel. 15
Elérhetőségünk a képzéssel kapcsolatos kérdésekben: Kovács Melinda általános tanulmányi előadó 6726 Szeged, Temesvári krt. 31. Tel: 62/34-18-25 E-mail: tanosz@etszk.u-szeged.hu Viszontlátásra a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán!