Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE



Hasonló dokumentumok
Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés február 16-ai testületi ülésére

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg

T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: /K us

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosítása

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja

MEGÁLLAPODÁS A BÉKÉSI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

Módosítással egységes szerkezetben. Hatályos: 2013.

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

Szervezeti és Működési Szabályzata december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*

József Attila Középiskolai Kollégium 1146 Budapest, Cházár András utca 6. Szervezeti és Működési Szabályzata

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

Szervezeti és Működési Szabályzat Apáczai Csere János Általános Iskola 2013.

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete május 12- i rendkívüli ülésére

MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

I. A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, JOGÁLLÁSA

5/2013.( V.2.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról. I. fejezet Általános rendelkezések

Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/ , fax: 85/

Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály )

A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA

Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola _1149 Budapest, Angol u. 75.

A LAKÁSSZÖVETKEZET AZONOSÍTÓ ADATAI ÉS SZERVEZETE

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A

M e g h í v ó február 21-én 17 órára


Felelős Társaságirányítási Jelentés

Társulási megállapodás. Preambulum

BÉLA MÚZEUM. .. /2013.( ) határozatával Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Tájékoztató. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestület június 24-i ülésére a két ülés közötti eseményekről, intézkedésekről.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

E L Ő T E R J E S Z T É S

(módosításokkal egységes szerkezetben)

Szervezeti és Működési Szabályzata

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület december 19-én órakor

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

2006. évi 13. szám augusztus 4. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI K Ö Z L E M ÉN Y

Micro-Wave Kft. tagja

INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET ALAPSZABÁLYA

BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE

A Pannónia Nyugdíjpénztár, a CIG Partnerség tagja Közös Alapszabálya. Hatályos: április 1.-tőldecember 18-ától

A MÁV VEZÉRIGAZGATÓSÁG SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR

1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról évi IL. törvény

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

Képviselő-testületi határozatok november 16-ai üléstől

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

AZ MFB MAGYAR FEJLESZTÉSI BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KIVONAT

ZÖLDSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Módosítva: április 18-án.

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője

/2013. ( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat, valamint szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó

Bevezető rész. 1. Általános rendelkezések TISZABURA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Borsodszirák Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Szervezeti és Működési Szabályzata

és a i rendkívüli közgyűlés A MISKOLCI HELYIIPARI TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Szervezeti és Működési Szabályzat

KINIZSI TTK ALAPSZABÁLY Elfogadva: november 27.

RENDELETEK HATÁROZAT MELLÉKLET

J E G Y Z İ K Ö N Y V a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács december 7-ei ülésérıl

A Tündérvár Óvoda Kunsziget Szervezeti és Működési Szabályzata. A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 32/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról

JEGYZŐKÖNYV. Barlahida. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év augusztus hó 27. napján. megtartott nyilvános üléséről.

NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA

ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a i állapot szerint)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TARTALOMJEGYZÉK. I. Általános rendelkezések 3. II. Szervezeti szabályok 6. III. Működési szabályok 7. IV. Záró rendelkezések 10.

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i ülésének jegyzőkönyvéből

MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u ALAPSZABÁLY. Budapest, május 27.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének április 30-i rendkívüli ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Széchenyi István Általános Iskola és

Ápolás Extra Egyesület

K I V O N A T. KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 176/2015. (XII.10.) sz. határozata

ELŐTERJESZTÉS szeptember 27-i rendes ülésére

Átírás:

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés ELNÖKE VI. 70/2012 E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. február 16-i ülésére Tárgy: Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács továbbmőködtetése és tag delegálása Elıterjesztı: Popovics György, a közgyőlés elnöke Elıadó: Petrikné M. Erika, KEMÖH

Tisztelt Közgyőlés! A Szigetköz Felsı Duna mente Térségi Fejlesztési Tanácsot (továbbiakban: SzTFT) 2006. december 14-én a Gyır-Moson-Sopron Megyei, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanácsok alapították, melyhez késıbb csatlakozott társalapítóként a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. A mőködési területen tevékenykedı gyıri, mosonmagyaróvári és Komárom-bábolnai kistérségi fejlesztési tanácsok szintén delegáltak egy-egy tagot Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanácsba. A munkába tagként felkért miniszterek többsége is fontosnak ítélte az SzTFT munkáját. Az alapítást a Szigetköz, mint hátrányos helyzető határ menti térség jövıje iránti aggodalom, a Duna Szlovákia általi, 1992-ben történt egyoldalú elterelése okozta felbecsülhetetlen károk és problémák megoldásának szándéka indokolta, melyhez Komárom-Esztergom megyébıl Ács, mint Felsı-Duna menti település azért csatlakozott, hogy vízgazdálkodási, turisztikai fejlesztéseit, Gyır-Moson-Sopron megyéhez több szállal kötıdı feladatellátását, a közszolgáltatás színvonalának fejlesztését a tanács révén is elısegítse. A létrehozók mindegyike abban is reménykedett, hogy a fejlesztési célok markáns képviselete és a hatékony érdekérvényesítés mellett sikerül decentralizált forrást is biztosítani, annak révén saját pályázati rendszer keretében a térség fejlesztéseit támogatni. Ez utóbbi azonban nem következett be, sıt a térségi tanácsok mőködési támogatásának fokozatos megvonásával azok ellehetetlenültek. A SzTFT alakítását kezdeményezı 33 település azonban továbbra is úgy ítéli meg, hogy a tanács mőködtetésére szükség van. A Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés 2012. február 17-én szintén a továbbmőködtetéshez szükséges döntéseket tervezi meghozni. Konkrét eredmények, melyek indokolják a tovább mőködtetést: - Az SzTFT határozott fellépése és az illetékesekhez eljuttatott kezdeményezései is szerepet játszottak abban, hogy a térséget érintı többmilliárdos KEOP-os kiemelt projektek támogatást nyertek és indulhatnak a beruházások (vízgazdálkodási, árvízvédelmi fejlesztések) - A Cuha és a Concó vízrendezési-vízkárelhárítási ügyében történt némi elırelépés (tervezés szintjén elindul az elıkészítés 2015-ig) - A 3 éve kész gönyői kikötıi vasút végre a MÁV kezelésébe került (megindulhat a forgalom + és így talán nem kell visszafizetni az uniós támogatást). - Több határ menti projekt (pl. a Bıs-Dunaremete komp) elbírálásánál számított a TFT támogató állásfoglalása Ács város együttmőködésbıl eredı hasznáró: - Ács ezer szállal kötıdik GyMS megyéhez, különösen a vasúton szomszédos Nagyszentjánoshoz, a közúton szomszédos Gönyőhöz és közeli nagyvároshoz, Gyırhöz, - Ács gyakorlatilag a gyıri agglomeráció része: nagyon sok ácsi tanul vagy dolgozik Gyırben, illetve veszi igénybe pl. az egészségügy, a kultúra, stb. gyıri szolgáltatásait és kínálatát. - Az SzTFT megalakulását követı évben városi rangot kapott Ács, amihez a térségi kapcsolatok sorában ez az együttmőködés is hozzájárult. Távlati tervek: - vízi turisztika feltételeinek fejlesztése - új dunai átkelıhelyek (kompok) létesítése - dunai mellékágak revitalizációja - Duna menti (EuroVelo) kerékpárút kiépítése - Római limes világörökségi pályázat sikerre vitele (a TFT által mőködtetett munkacsoport tevékenységébe nem csak Ács, hanem megyei települések is bekapcsolódtak) - Gyır-Gönyő kikötı és logisztikai központ (a közeli Ácsnak is fontos) - Cuhai-Bakony-ér Concó mederrendezése, 2

Lényeges hangsúlyozni, hogy a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggı egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCVIII. törvény 26. -a csak a megyei és regionális fejlesztési tanácsok vonatkozásában mondta ki a jogutódlással történı megszőnést 2012. január 1-vel, a regionális fejlesztési tanácsok esetében úgy rendelkezett, hogy a megyei önkormányzatok, mind a megyei és regionális fejlesztési tanácsok jogutódjai, saját szervezeti és mőködési szabályzatukban különíthetik el, erısíthetik meg, hogy mely feladatokat kívánnak térségi fejlesztési tanács útján ellátni. Ezen túl a jogelıd társalapítók jogutódjainak rendelkezniük kell még a térségi fejlesztési tanács mőködési költségeinek fedezetérıl, elnevezésérıl, székhelyérıl, mőködési területérıl, részletes tevékenységérıl, munkaszervezeti feladatainak ellátásáról /1996. évi XXI. törvény 15. (5)/ A közgyőlésünk szervezeti és mőködési szabályzata módosításánál az SzTFT re vonatkozóan a fentiekre, mint elıterjesztı már tettem javaslatot. Önök ezt ugyanazon a közgyőlésen tudják majd megvitatni, melyen jelen elıterjesztést is, így egymásra épülıen teljes körően rendelkezhetünk az SZFT sorsáról. Feltételezve, hogy az SZMSZ módosítása kapcsán Önök támogatták az SZTFT mőködtetését és annak fıbb kereteit, jelen elıterjesztés keretében még az alábbiakról kell dönteni, a területfejlesztési törvény módosításából és a közgyőlés SzMSz-nek módosításából fakadóan: a) további tanácstagok delegálásáról, b) Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratának módosításáról, c) a mőködtetés 2012. évi támogatásáról, d) az SzTFT szervezeti és mőködési szabályzata javasolt módosításának megvitatása, elfogadásra ajánlása. (A szabályzatot az SzTFT maga fogadja majd el.) További Tanács tagok delegálása A területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló többször módosított 1996. évi XXI. törvény 15. (8) és (10) bekezdéseire tekintettel 2012. január 1-tıl az SzTFT tagjai: a) Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés elnöke b) Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlése elnöke c) Gyır-Moson-Sopron Megye Önkormányzat képviselıje d) Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviselıje e) a Tanács munkájában való részvételre felkért egyéb szervezetet képviselı személyek, melyek száma nem haladhatja meg az a-d) pontokban felsorolt tagok számának 33%-t. (4/3= 1,33fı, személyek esetében felfelé kerekítünk, így 2 fı) Mint elıterjesztı a megyei önkormányzat képviseletére a közgyőlés alelnökét, Simon Géza urat javaslom. A tanács munkájában való részvételre felkért egyéb szervezetek képviseletére javaslom hogy az SZTFT decemberi ülésén megnevezett mosonmagyaróvári kistérségbıl javasolt delegált mellett Komárom-Bábolna térségébıl Ács város polgármestere, Lakatos Béla is kerüljön be a tanács tagjai közé. 3

Az SzTFT alapító okiratának módosítása A Megyei Közgyőlés módosított szervezeti és mőködési szabályzatának elfogadása eredményeként módosítani szükséges az SzTFT alapító okiratát. A javasolt módosításokat az elıterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza. A Gyır-Moson Sopron Megyei Önkormányzat javaslata alászínezéssel, elıterjesztıi további javaslataimat aláhúzással emeltem ki. A mőködtetés 2012. évi támogatásáról A jogutód megyei közgyőléseknek dönteniük kell és saját költségvetésükben tervezni kell a 2012- re SzTFT mőködtetésre fizetett tagdíjat. A 2011. december 15-i SzTFT ülésen elfogadott határozat szerint a 2012. évre tervezett tagdíjak az alábbiak: 2012. évi tagdíj Tanácstagok befizetı szervezetek (Ft) Gyır-Moson-Sopron Gyır-Moson-Sopron 500.000 Megyei Közgyőlés elnöke Megyei Önkormányzat Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom 25.000 Megyei Közgyőlés elnöke Megyei Önkormányzat Gyır-Moson-Sopron megye képviselıje (javaslat: a gyıri kistérségbıl választott/delegált személy) Komárom-Esztergom megye képviselıje a térség meghatározó településeit képviselı személy (javaslat: a mosonmagyaróvári kistérségbıl választott/delegált személy) 3.144.300 (a mőködési terület lakónépessége után fizetendı 15 Ft/fı fejkvóta) Az érintett -az SZMSZ I./ 8. pontjában nevesítetttelepülési önkormányzatok Mint elıterjesztı az elızı fejezetben tanácstagok számát 1 fıvel javasoltam megemelni (Ács város polgármestere), ami nem jár Ács város számára plusz kiadással, hiszen a mőködési terület részeként lakónépessége után eleve fizet tagdíjat. A megyei önkormányzat elnöke után fizetendı tagdíj mértékénél jelzem, hogy a várható törvényi változásokra és abból következı kötelezettségekre tekintettel, a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat jelezte, hogy az általa fizetett tagdíj mértékét megemeli. Erre figyelemmel kérem, hogy a 25 e Ft mellett legyen lehetıség a tagdíjat 100 e Ft-ig még kiegészíteni a mi esetünkben is. Az SzTFT szervezeti és mőködési szabályzata javasolt módosítása, elfogadásra ajánlása A megyei közgyőlés SZMSZ-ébe, az SzTFT módosított alapító okiratába bekerülı rendelkezéseket természetesen az új összetételő Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács szervezeti és mőködési szabályzatába is át kell vezetni. Indokolt tehát, hogy az új összetételő SzTFT továbbmőködtetésre vállalkozó megyei közgyőlések az SzTFT SZMSZ-tervezetét is megismerjék és véleményezzék (2. számú melléklet). A Gyır- Moson Sopron Megyei Önkormányzat javaslata alászínezéssel, elıterjesztıi további javaslataimat aláhúzással emeltem ki. 4

Tisztelt Közgyőlés! Kérem az elıterjesztés és az alábbi határozati javaslat elfogadását. Tatabánya, 2012-02-08 Popovics György Határozati javaslat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzattal közösen tovább kívánja mőködtetni a Szigetköz - Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanácsot, ezt saját szervezeti és mőködési szabályzatában is elfogadta. 2. a tanácsba tagként az önkormányzat képviselıjeként a közgyőlés alelnökét, Simon Gézát delegálja. 3. Javasolja a Tanács munkájában való részvételre a felkért egyéb szervezetek képviseletében, a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat által javasolt mosonmagyaróvári kistérségbıl delegált személyen túl, a Komárom-Bábolna térségébıl érintett Ács város polgármesterét, Lakatos Bélát. 4. Elfogadja jelen határozat 3. pontjában szereplı, valamint a vitában elhangzott kiegészítéssel a Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács Alapító Okiratának módosítását. 5. A tanács 2012. évi mőködéséhez 25 eft tagdíj biztosításával járul hozzá, amely a várható törvényi változásokra, az abból következı kötelezettségekre, a növekvı területfejlesztési feladatokra, 100 e Ft-erejéig kiegészíthetı még. 2012. évi költségvetésében a tagdíj összegét biztosítja. 6. Egyetért a Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata módosítási javaslataival, a határozatot megalapozó elıterjesztés 2. melléklete szerint, valamint a vitában elhangzott kiegészítésekkel. Javasolja annak térségi tanács részérıl történı elfogadását. 7. Felkéri a közgyőlés elnökét, hogy a határozatot és a javasolt kiegészítések átvezetését tartalmazó alapító okiratot és a tanács szervezeti és mőködési szabályzatának módosítását a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatnak küldje meg. Határidı: azonnal Felelıs: Popovics György, a közgyőlés elnöke Hivatali felelıs: Petrikné Molnár Erika 5

1. számú melléklet M Ó D O S Í T O T T A L A P Í T Ó O K I R A T A területfejlesztésrıl és a területrendezésrıl szóló, többször módosított 1996. évi XXI. tv. 15. (1) felhatalmazása alapján 1. A Tanács tagjai: a Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés a.../2012. (II. 17.) KH számú határozatával és a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés a.../2012. (II.16) KH számú határozatával számú határozatával 2012. február 17-ei hatállyal az alábbiak szerint módosítja a Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács a 48/2006. (XII. 1. ) MTT számú határozatával és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács a 66/2006. (XII. 14. ) TT számú határozatával 2006. december 14-én létrehozott a Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács alapító okiratát. 1. Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés elnöke 2. Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés elnöke 3. Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás delegáltja 4. Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés delegáltja képviselıje 5. Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés delegáltja képviselıje 6. Komárom-bábolnai kistérségbıl delegált Ács város polgármestere 2. A Tanács azonosító adatai: hivatalos elnevezése: Szigetköz - Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács nevének hivatalos rövidítése: Szigetköz TFT székhelye: Gyır postacíme: 9021 Gyır, Árpád u. 32. jogállása: költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó jogi személy adószáma: 18985201-1-08 számlavezetı: Magyar Államkincstár Gyır-Moson-Sopron Megyei Területi Igazgatósága Állampénztári Iroda bankszámla száma: 10033001-00290263-00000017 törzskönyvi azonosító száma: 579878 KSH statisztikai számjel: 18985201-8413-362-08

alaptevékenység szakágazati besorolása 841317 többcélú fejlesztési projekt igazgatása * alaptevékenység szakfeladata: 841354 területpolitikai támogatások és tevékenységek ** A Tanács kiegészítı, kisegítı és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 3. A Tanács célja: a Duna Rajka és Ács közötti szakasza, a Mosoni-Duna, illetve a Duna mellékágrendszerének ökológiai rehabilitációja, a térséghez kapcsolódó rekreációs és turisztikai fejlesztések ösztönzése (beleértve a Duna menti kerékpárút hiányzó szakaszainak megvalósítása, a vízi-túrázás feltételeinek kiépítése, a Danube Limes világörökségi projekt támogatása), a térség fenntartható fejlıdésének elımozdítása, az infrastrukturális és gazdaságfejlesztési elképzelések felkarolása, elıkészítése, koordinációja, összehangolása és megvalósításának támogatása a térségi fejlesztési tanács mőködési területén. 4. A Tanács mőködési területe: - Gyır-Moson-Sopron megye (Nyugat-Dunántúl) gyıri és mosonmagyaróvári kistérségének a Duna és a Mosoni-Duna folyókkal közigazgatásilag határos, illetve érintett városai és községei (32 települése: 867,85 km 2 terület): Gyır, Mosonmagyaróvár, Abda, Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremere, Dunaszeg, Dunaszentpál, Dunasziget, Feketeerdı, Gönyő, Gyırladamér, Gyırújfalu, Gyırzámoly, Halászi, Hédervár, Kimle, Kisbajcs, Kisbodak, Kunsziget, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Nagybajcs, Nagyszentjános, Öttevény, Püski, Rajka, Vámosszabadi, Vének - Komárom-Esztergom megye (Közép-Dunántúl) Komárom-bábolnai kistérségébıl Ács (1 település: 104,8 km 2 terület) A 33 település területe összesen 972,65 km 2, lakóinak száma 210 ezer fı. 5. A Tanács feladatai: a) A Tanács az érintett térség tekintetében javaslatot tesz az országos területfejlesztési koncepcióval összhangban, a Víz Keretirányelvhez igazodóan, mind az ökológiai, mind az ökonómiai fenntarthatóságra ügyelı egymáshoz szorosan kapcsolódó, de földrajzilag jól elkülönülı vezérprogramokból felépülı fejlesztési programba illeszkedı hosszú távú területfejlesztési koncepcióra, illetve a regionális, valamint a megyei- és kistérségi területfejlesztési koncepciók és területrendezési tervek figyelembevételével a térség fejlesztési programjára, és az egyes alprogramokra. b) Megállapodhat az érintett megyei önkormányzatokkal és a kistérségekkel, továbbá más, a térségi fejlesztési programokban közremőködıkkel a programok és fejlesztések finanszírozásában. c) Dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, a fejlesztések megvalósításáról. d) Véleményezi az illetékességi területét érintı koncepciókat és a megyei területrendezési terveket. e) Forrásokat győjt a Tanács mőködéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához. f) Elfogadja szervezeti és mőködési szabályzatát. g) Kialakítja éves munkatervét és meghatározza középtávú munkaprogramját, évente értékeli saját tevékenységét. * a 8005/2007. (PK. 14.) PM tájékoztató 1. sz. melléklete alapján ** az 5/2009. (III. 27.) PM tájékoztató 2. számú melléklet alapján

h) Elkészíti és elfogadja éves költségvetését. i) Kialakítja együttmőködési kapcsolatrendszerét. j) Kiemelt figyelmet fordít a határon átnyúló együttmőködés segítésére és ösztönzésére. k) Kiemelt figyelmet fordít a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége gazdasági erıforrásainak, valamint környezetállapotának fejlesztésére. l) Elısegíti a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége fejlesztésben érdekelt állami, önkormányzati, vállalkozói és civil szereplık együttmőködését, a területfejlesztési feladatok összehangolását. m) Hozzájárul a Szigetköz Felsı-Duna mente térségében élık életfeltételeinek javításához, a humán erıforrások fejlesztéséhez, térségi identitás fenntartásához. n) Elısegíti a korszerő, nemzetközi területfejlesztési gyakorlat megismerését és a területfejlesztési politika széleskörő alkalmazását. o) Kiemelt figyelmet fordít a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége fejlesztését lehetıvé tevı nemzetközi és hazai erıforrások feltárására, a befektetések ösztönzésére, elısegítésére. p) Összehangolja a térségre vonatkozó gazdasági és társadalomszervezı döntéseket. q) Biztosítja a Szigetköz Felsı-Duna mente térségének egységes, komplex társadalmigazdasági kezelését. 6. A Tanács képviselete, aláírási jog: A Tanács képviseletét teljes jogkörrel az elnök látja el. A Tanács kötelezettségvállalási és ellenjegyzési rendjével kapcsolatos szabályokat az SZMSZ tartalmazza. 7. A Tanács munkaszervezete: A Tanács a munkájának segítésére, üléseinek elıkészítésére és a térségi területfejlesztési dokumentumok (koncepció, program) kidolgozásával és megvalósításával összefüggı feladatok elvégzésére, a fejlesztési döntések elıkészítésére / végrehajtására / ellenırzésére önálló munkaszervezetet hozhat létre. Gyır-Tatabánya, 2012. február 17. dr. Szakács Imre Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés elnöke Popovics György Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés elnöke

SZIGETKÖZ FELSŐ-DUNA MENTE TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (módosítási javaslatok) I. Általános rendelkezések 2. számú melléklet 1.) A Szigetköz Felsı-Duna mente térsége (a Duna Rajkától Ács-Komárom térségéig terjedı szakasza) kiemelt területfejlesztési feladatainak ellátására a területfejlesztésrıl és területrendezésrıl szóló, többször módosított 1996. évi XXI. törvény (Tftv) 15. (1) felhatalmazása alapján a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a... /2012. (II. 17. ) KGY számú határozatával és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a... /2012. (II. 17. ) KGY számú határozatával a 2006. december 14-én a jogelıd megyei területfejlesztési tanácsok által létrehozott térségi fejlesztési tanácsot (Tanács) továbbmőködteti. A Tanács elnevezése: Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács Rövidített neve: Szigetközi TFT bankszámlaszáma: 10033001-00290263-00000017 törzskönyvi azonosító száma: 579878 KSH statisztikai számjel: 18985201-8413-362-08 alaptevékenység szakágazati besorolása 841317 többcélú fejlesztési projekt igazgatása alaptevékenység szakfeladata: 841354 területpolitikai támogatások és tevékenységek kiegészítı, kisegítı és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 2.A.) A Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy (törzskönyvi jogi személy). 2.B.) A Tanács tagjai a Tftv. 15.. (8) a) bekezdése szerint: a Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés elnöke a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés elnöke a Tftv. 15.. (8) b) bekezdése szerint: a Gyır-Moson-Sopron Megyei Közgyőlés egy képviselıje (a gyıri kistérség javaslata alapján delegált személy) a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés egy képviselıje (a Komárom-bábolnai kistérség javaslata alapján delegált személy) a Tftv. 15.. (10) bekezdése szerint: a Tanács munkájában való részvételre felkért szervezetek delegáltjai (a mosonmagyaróvári kistérséget képviselı személy, Komárom-Bábolna térségbıl Ács város polgármestere) 2.C.) A Tanács tagjai a jelen szabályzat VII. 2.) alapján meghatározott delegáló szervezetek tagdíjat fizetnek vagy támogatják a Tanács területfejlesztési célú programjának megvalósítását.

3.) A Tanács székhelye: 9021 Gyır, Árpád u. 32. 4.) A Tanács megalakulásának idıpontja: 2006. december 14. 5) A Tanács törvényes képviseletét a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök látja el. 6) A Tanács törvényességi felügyeletét a Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetıje látja el. 7) A Tanács feladat és hatáskörét a Tftv. alapján, jelen SZMSZ-ben meghatározott módon gyakorolja. 8.) A Tanács mőködési területe: Gyır-Moson-Sopron megye (Nyugat-Dunántúl) gyıri és mosonmagyaróvári kistérségének a Duna, a Mosoni-Duna és Lajta folyókkal közigazgatásilag határos, illetve érintett 32 települése: Gyır, Mosonmagyaróvár, Abda, Ásványráró, Bezenye, Darnózseli, Dunakiliti, Dunaremete, Dunaszeg, Dunaszentpál, Dunasziget, Feketeerdı, Gönyő, Gyırladamér, Gyırújfalu, Gyırzámoly, Halászi, Hédervár, Kimle, Kisbajcs, Kisbodak, Kunsziget, Lipót, Máriakálnok, Mecsér, Nagybajcs, Nagyszentjános, Öttevény, Püski, Rajka, Vámosszabadi, Vének (32 település: 867,75 km 2 területtel) Komárom-Esztergom megye (Közép-Dunántúl) Komárom-bábolnai kistérségébıl Ács (1 település: 104,8 km 2 területtel) A 33 település területe összesen 972,55 km 2, lakóinak száma 210 ezer fı. II. A Tanács feladata és hatásköre 1.) A Tanács a megye- és régióhatárokon túl terjedı egyes kiemelt területfejlesztési feladatok tekintetében ellátja a következıket: a) A Tanács az érintett térség tekintetében javaslatot tesz az országos területfejlesztési koncepcióval összhangban, a Víz Keretirányelvhez igazodóan, mind az ökológiai, mind az ökonómiai fenntarthatóságra ügyelı egymáshoz szorosan kapcsolódó, de földrajzilag jól elkülönülı vezérprogramokból felépülı fejlesztési programba illeszkedı hosszú távú területfejlesztési koncepcióra, illetve a regionális, valamint a megyei- és kistérségi területfejlesztési koncepciók és területrendezési tervek figyelembevételével a térség fejlesztési programjára, és az egyes alprogramokra. b) Megállapodhat az érintett megyei önkormányzatokkal és a kistérségekkel, továbbá más, a térségi fejlesztési programokban közremőködıkkel a programok és fejlesztések finanszírozásában. c) Dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, a fejlesztések megvalósításáról. d) Véleményezi az illetékességi területét érintı koncepciókat és a megyei területrendezési terveket. e) Forrásokat győjt a Tanács mőködéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához. f) Elfogadja szervezeti és mőködési szabályzatát. g) Kialakítja éves munkatervét és meghatározza középtávú munkaprogramját, évente értékeli saját tevékenységét. h) Elkészíti és elfogadja éves költségvetését. i) Kialakítja együttmőködési kapcsolatrendszerét.

j) Kiemelt figyelmet fordít a határon átnyúló együttmőködés segítésére és ösztönzésére. k)kiemelt figyelmet fordít a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége gazdasági erıforrásainak, valamint környezetállapotának fejlesztésére. l) Elısegíti a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége fejlesztésben érdekelt állami, önkormányzati, vállalkozói és civil szereplık együttmőködését, a területfejlesztési feladatok összehangolását. m) Hozzájárul a Szigetköz Felsı-Duna mente térségében élık életfeltételeinek javításához, a humán erıforrások fejlesztéséhez, térségi identitás fenntartásához. n) Elısegíti a korszerő, nemzetközi területfejlesztési gyakorlat megismerését és a területfejlesztési politika széleskörő alkalmazását. o) Kiemelt figyelmet fordít a Szigetköz Felsı-Duna mente térsége fejlesztését lehetıvé tevı nemzetközi és hazai erıforrások feltárására, a befektetések ösztönzésére, elısegítésére. p) Összehangolja a térségre vonatkozó gazdasági és társadalomszervezı döntéseket. q) Biztosítja a Szigetköz Felsı-Duna mente térségének egységes, komplex társadalmigazdasági kezelését. 2.) A Tanács - területfejlesztési koncepciója és - programja figyelembevételével - dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, a pályázati kiírásokról és közbeszerzési felhívásokról, valamint a fejlesztések megvalósításáról. 3.) A Tanács feladatainak ellátásában együttmőködik: a Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzattal, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattal, a Gyıri Többcélú Kistérségi Társulással, a Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulással, a Komárom-Bábolnai Többcélú Kistérségi Társulással, a mőködési területén illetékes önkormányzatokkal, a kistérségi önkormányzati társulásokkal, az érintett nyugat- és közép-dunántúli regionális idegenforgalmi bizottságokkal, a térség fejlesztésében közvetlenül és közvetve közremőködı központi és területi államigazgatási szervekkel, gazdasági kamarákkal és civil szervezetekkel. 4.) A Tanács a tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít az idegenforgalommal, valamint a környezet- és természetvédelemmel összefüggésben - az alábbi területekre: a) a térség természeti-, humán- és gazdasági erıforrásainak, valamint környezetállapotának megırzése, irányított fejlesztése, a térség népességmegtartó képességének növelése, a térségi identitás kialakítása és fenntartása, a térséghez kötıdı kulturális hagyományok ápolása, b) a terület- és környezetfejlesztésben érintett szereplık együttmőködésének elısegítése, a közös érdekek és feladatok feltárása, c) a térségben élık életfeltételeinek javítása, munkához jutásának elısegítése és a térségek jövedelemtermelésének elımozdítása, d) a térség turisztikai fogadóképességének növelése, új turisztikai projektek megvalósításának segítése, e) a vendéglátás, a szálláslehetıségek, a víziturizmus, a termálturizmus és a konferenciaturizmus fejlesztése, f) az agrárgazdaság, a biogazdaság, a falusi turizmus, az ökoturizmus fejlesztése, a helyben megtermelt termékek piacra jutásának segítése, g) kulturális- és örökségturizmus fejlesztése, helyi identitás erısítése, h) az épített- és természeti környezet fejlesztésének a fenntartható fejlıdés elveinek megfelelı összhangjának megteremtése, az értékek védelmének, megırzésének szem elıtt tartásával, i) a közúti- és vízi közlekedés, a kerékpárutak, turistautak fenntartásának és fejlesztésének elımozdítása, segítése.

1.) A Tanács testületi szerve: a Tanács ülése. III. A Tanács szervezete 2.) A Tanács tagjai sorából elnököt és két alelnököt választ, akik a Tanács tisztségviselıi. A Tanács tisztségviselıi: A Tanács elnöke, A Tanács általános alelnöke, A Tanács alelnöke. 3.) A Tanács feladatai ellátásához bizottságokat és/vagy munkacsoportokat hozhat létre. 4.) A Tanács szavazati jogú tagjait a I./2.) pont részletezi. 5.) A Tanács ülésein állandó meghívottként tanácskozási joggal vesznek részt az 1. sz. függelékben felsorolt szervezetek. 6.) A Tftv. által kijelölt tagokat a tagok által írásban teljes körő állásfoglalásra (döntésre) felhatalmazott személy helyettesítheti. A Tanácsba delegáló szervek a delegált személyérıl és annak megváltoztatásáról szabadon döntenek. A delegált tagokat a delegáló szerv vezetıje által írásban, teljes körő állásfoglalásra (döntésre) felhatalmazott személy helyettesítheti. A Tanács elnökét az akadályoztatás okáról a helyettest kijelölı iratban tájékoztatni kell. A helyettesítıt kijelölı irat tartalmi követelményeit, a nem megfelelıen kiállított irat jogkövetkezményeit az ügyrend szabályozza. A tanácstagok mandátumát, valamint a nevükben eljáró személyek képviseleti jogosultságát vita esetén a Tanács vizsgálja. 7.) A Tanács tagjainak megbízatása a delegáló szerv által történı visszahívásig tart. A delegáló szerv köteles a képviseletre jogosult személy megbízásáról, felmentésérıl és visszahívásáról szóló határozatot, igazolást a Tanács elnökének átadni. A kamarák, az önkormányzatok és a Kormány képviselıi a megválasztásuktól, kinevezésüktıl számított 1 hónapon belül kötelesek a tisztújításról értesítést küldeni a Tanács részére. IV. A Testületek és tisztségviselık feladat- és hatásköre 1.) A Tanács 1.1.) A Tanács a tagok összessége, döntéseit a törvényben, valamint jelen SZMSZ-ben meghatározott rendben hozza. 1.2.) Tanács feladatait és hatáskörét a törvény és az SZMSZ tartalmazza. 1.3.) A Tanács ülésére a felsoroltakon kívül a Tanács elnöke saját hatáskörében, illetıleg az aktuális napirend elıterjesztıjének javaslatára további érintetteket hívhat meg. 2.) A Tanács elnöke 2.1.) A Tanács legfıbb tisztségviselıje a Szigetközi TFT elnöke. Az elnök irányítja és vezeti a Tanács tevékenységét. Az elnököt a tanács tagjai sorából választja.

2.2.) A Tanács elnökének feladatai és hatásköre: a.) a Tanács üléseinek elıkészítése, összehívása és a tanácskozás vezetése, b.) javaslat tétel az ülés napirendjére, c.) érvényt szerez a Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzata, valamint ügyrendje elıírásainak, d.) gondoskodik a döntések elıkészítésérıl, e.) a Tanács munkájáról évente egyszer tájékoztatást ad az alapító fejlesztési tanácsoknak, f.) a Tanács képviselete, g.) az SZMSZ és egyéb szabályzatok, valamint a Tanács határozatai végrehajtásának irányítása és ellenırzése, h.) felügyeli a munkaszervezeti feladatok ellátását, i.) gazdasági-pénzügyi döntések végrehajtásához szükséges intézkedések meghozatala és a kapcsolódó szerzıdések megkötése a Tanács által elfogadott mőködési költségvetés végrehajtása érdekében, a költségvetésben jóváhagyott elıirányzatok keretein belül. Az így meghozott döntésekrıl a Tanácsot tájékoztatni köteles. j.) döntési jogkör gyakorlása mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a Tanács kizárólagos hatáskörébe, k.) aláírási és a tanács döntéseinek keretei között figyelemmel a költségvetés alapján gazdálkodó szervekre vonatkozó szabályokra - kötelezettség vállalási és utalványozási jogkör gyakorlása, l.) a hírközlı szervek tájékoztatása a Tanács tevékenységérıl, m.) mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyeket az SZMSZ, illetıleg a Tanács ülése a hatáskörébe utal, n.) indokolt esetben javaslatot tesz zárt ülésre. 2.3.) A Tanács elnökét akadályoztatása esetén az általános alelnök helyettesíti, az általános alelnök akadályozatása esetén pedig az alelnök helyettesíti. 2.4.) A Tanács elnöke képviseleti jogkörét meghatározott ügyekben vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve a Szigetközi TFT más tisztségviselıjére átruházhatja. 3.) A Tanács általános alelnöke: 3.1.) A Tanács általános alelnökének feladatai és hatásköre: a.) a Szigetközi FT elnökének helyettesítése az elnök akadályoztatása esetén, b.) ellátja az Elnök által átruházott feladatokat. 4.) A Tanács alelnöke: 4.1.) A Tanács alelnökeinek feladatai és hatásköre: a.) a Szigetközi TFT elnökének és általános alelnökének helyettesítése az elnök, illetve az általános alelnök akadályoztatása esetén, b.) ellátják az Elnök által átruházott feladatokat. 5.) A Tanács bizottságai, munkacsoportjai (2.sz. függelék) Tanács tevékenységének segítésére javaslattevı és véleményezı testületként állandó és eseti bizottságokat, szakbizottságokat és munkacsoportokat hozhat létre. A bizottságok ügyrendjét a Tanács minısített szavazati aránnyal fogadja el. A Tanácsdöntési jogkört nem delegálhat bizottságra. A bizottság vezetıje mindig tanácstag. A munkacsoport vezetıje lehet nem tanácstag is. A bizottságok és munkacsoportok összetételére és mőködésére vonatkozó részletes szabályokat a Tanács ügyrendje tartalmazza.

V. A Tanács mőködése 1.) A Tanács ellátja mindazokat a feladatokat, és gyakorolja mindazokat a hatásköröket, amelyeket a jogszabályok, illetve az SZMSZ meghatároz. 2.) A Tanács döntéseit tanácsülésen hozza. 3.) A Tanács hatáskörébıl nem ruházható át, a Szigetközi TFT kizárólagos hatáskörébe tartozik: elfogadja SZMSZ-ét, elfogadja a Szigetköz területét érintı hosszú távú területfejlesztési koncepciót, fejlesztési programot és az egyes alprogramokat, jóváhagyja a fejlesztési programok megvalósítását szolgáló pénzügyi tervet, megállapodást köt az érintett tárcákkal, az országos, regionális és a megyei területfejlesztési tanácsokkal a fejlesztési programok finanszírozásáról, véleményezi az illetékességi területét érintı területfejlesztési koncepciót, dönt a Szigetköz területén túl terjedı egyes területfejlesztési feladatok ellátására készült szerzıdéstervezetekrıl, ha az a Tanács döntési hatáskörébe tartozó pénz eszközök felhasználásával valósul meg, a területfejlesztési koncepciók figyelembevételével dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, dönt a Tanács éves költségvetésérıl és elfogadja a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, dönt a Tanács tagjai közül az elnök, alelnök megválasztásáról, visszahívásáról, felmentésérıl, bizottságot/munkacsoportot hoz létre, jóváhagyja a munkaszervezeti feladatok ellátására vonatkozó megbízási szerzıdéseket. 4.) A Tanács üléseit szükség szerint, de legalább negyedévente, az elızetesen jóváhagyott munkaterv szerinti programmal tartja. A munkatervben meg kell határozni az ülés tervezett idıpontját és napirendjeit, valamint az elıterjesztı személyét. a) A Tanács ülését akkor is össze kell hívni, ha azt legalább három tag az ok és cél megjelölésével kéri. A tanácskozást az indítvány kézhezvételétıl számított 30 napon belüli idıpontban kell megtartani. b) A Tftv. 15. (6) illetve a 16. (5) bekezdése értelmében az SZMSZ elfogadásához az összes tag egyhangú szavazata szükséges. Amennyiben az alakuló ülés az SZMSZ-t nem fogadja el, a 30 napon belül megtartott megismételt alakuló ülésen a tagok minısített többségének jóváhagyó szavazata is elegendı az SZMSZ elfogadásához. c) A Tanács határozatképes, ha az ülésen a tagoknak több mint a fele jelen van. Döntéseit az egyhangú döntést igénylı esetek kivételével nyílt szavazással, egyszerő szótöbbséggel (a jelenlévı tagok 50%-a + 1 fı) hozza meg. Minden tagnak egy szavazata van. d) A tagokat megilletı jogokat - ideértve a szavazás jogát is - csak a testület ülésén jelenlévı tag gyakorolhatja. e) Minısített többséghez a Tanács szavazati joggal rendelkezı tagjai több mint 2/3-ának szavazata szükséges. f) A Tanács minısített többségének jóváhagyó szavazata kell: A Tanács Szervezeti és Mőködési Szabályzatának, Ügyrendjének elfogadásához, A Tanács elnökének és alelnökeinek alelnökének megválasztásához, visszahívásához, felmentéséhez,

A Szigetköz térsége hosszú távú területfejlesztési koncepciójának, programjának és az egyes alprogramoknak az elfogadásához, A fejlesztési programok megvalósítását szolgáló pénzügyi terv jóváhagyásához, A Tanács hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásához, A Tanács költségvetésének elfogadásához. 5.) Szavazat egyenlıség esetén az elnök szavazata dönt. 6.) A Tanács ülésein legalább a tagok 2/3-ának támogatásával bármely kérdés újra tárgyalásra javasolható. 7.) Az eseti meghívottak körét a tárgyalt témától függıen a munkatervben kell rögzíteni, illetve az elnök határozza meg. 8.) A szavazati jogú tagok és a tanácskozási joggal rendelkezı meghívottak számára a tanácsülés meghívójával együtt a döntés-elıkészítı elıterjesztéseket a Tanács ülését megelızıen legalább 5 nappal, elektronikus úton - meg kell küldeni. A tanácskozási joggal rendelkezı meghívottak a tárgyalt témában az általuk képviselt álláspontot szóban vagy írásban kifejthetik, szavazásra azonban nem jogosultak. 9.) A Tanács ülései nyilvánosak. A nyilvános ülésen megjelenı, a nem a meghívotti körhöz tartozók napirendekhez történı hozzászólásának szabályait a Tanács ügyrendje tartalmazza. Személyi- és a tanács alapvetı gazdasági érdekeit érintı ügyben zárt ülés is elrendelhetı. Zárt ülés elrendelésére a Tanács Elnöke javaslata alapján a jelen lévı tagok többségének (50%+1 fı) egyetértésével kerülhet sor. 10.) A Tanács tagjai díjazásra nem jogosultak. 11.) Amennyiben a Tanács tagja vagy közeli hozzátartozója (Ptk. szerinti) valamely, a Tanács által tárgyalt/kezelt ügyben érintett, köteles az érdekeltséget bejelenteni. Az összeférhetetlenséggel érintett ügyben, annak vitájában és a döntésben nem vehet részt, a napirendi pont tárgyalásánál nem lehet jelen. 12.) A Tanács üléseirıl jegyzıkönyvet kell készíteni. A jegyzıkönyvet a Tanács elnöke és a jegyzıkönyvvezetı írja alá. 13.) A Tanács ülésérıl készült jegyzıkönyv rögzíti mindazon körülményeket, amelyekbıl megállapítható, hogy az ülés összehívása, lebonyolítása, határozatainak elfogadása, határozata jogszerő-e. A jegyzıkönyv tartalmi követelményeit az Ügyrend szabályozza. 14.) Amennyiben a Tanács ülésén a jelen lévı tagok száma akár érkezés, akár távozás miatt változik, ezt a jegyzıkönyvben rögzíteni kell és az ülés határozatképességét folyamatosan figyelemmel kell kísérni és változás esetén azt a jegyzıkönyvben rögzíteni. 15.) A Tanács ülésérıl készített jegyzıkönyvet, valamint a határozatokat az ülést követı 8 napon belül meg kell küldeni a Tanács tagjainak és 15 napon belül a Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetıjének. 16.) A Tanács tagjai a Tftv. rendelkezéseinek megfelelıen teljesítik beszámolási kötelezettségeiket. VI. A Tanács munkaszervezete 1.) A munkaszervezeti feladatokat az elnök által megbízott személy(ek) látják el.

Székhelye: 9021 Gyır, Árpád u. 32. 2.) A munkaszervezet feladatai: A Tanács adminisztrációs tevékenységének ellátása; A Tanács üléseinek elıkészítése; A Tanács és külsı szervezetek között kötendı szerzıdések elıkészítése; A Tanács pénzügyi tevékenységének ellátása, költségvetési kapcsolatainak ügyintézése; Gondoskodás a két tanácsülés közötti idıszakban a Tanács határozatainak, döntéseinek végrehajtásáról; Ellátja a Tanács mőködésével kapcsolatos operatív feladatokat; Évente beszámolót készít a munkaszervezet és a Tanács munkájáról az alapító önkormányzatok részére; Lebonyolítja a pályázati források szabályos felhasználását; Gondoskodik és megszervezi a Tanács munkájának és eredményeinek propagálását; Gondoskodik a Tanács és külsı szervezetek között létrejött együttmőködési megállapodás teljesítésérıl; Lebonyolítja és megszervezi a Tanács bizottságainak/munkacsoportjainak üléseit. VII. A Tanács mőködési költségei 1.) A térségi fejlesztési tanács mőködéséhez szükséges pénzügyi fedezetet a Tanácsba tagot delegáló megyei közgyőlések befizetései (éves tagdíj), és a mőködési terület önkormányzatainak lakosság arányos befizetései, a pályázatokon elnyert források, a térség rehabilitációjában és fejlesztésében érintettek/érdekeltek esetleges hozzájárulásai biztosítják. 2.) A Tanács a szavazati jogú tagok éves tagdíjairól (azaz általuk képviselt szervezetek befizetési kötelezettségeirıl) határozattal dönt: a tárgyévet megelızı év utolsó ülésén. A tagdíjat tárgyév március 31-ig kell átutalni a tanács számlaszámára, a közleményrovatban feltüntetve... évi tagdíj. VIII. A gazdálkodás és utalványozás rendje 1.) A Tanács éves költségvetés alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint gazdálkodik. 2.) A Tanács köteles elkészíteni a gazdálkodására vonatkozó hatályos jogszabályi elıírásoknak megfelelı szabályzatait. Ezek a szabályzatok az Ügyrend mellékleteit képezik. 3.) A Tanács nevében kötelezettségvállalásra vagy egyéb jognyilatkozat-tételre az elnök a Tanács felhatalmazása alapján jogosult. A kötelezettségvállalásról vagy egyéb jognyilatkozatról az elnöknek beszámolót kell készíteni a Tanács elé. 4.) Kötelezettségvállalási, utalványozási és egyéb pénzgazdálkodási jogköröket külön szabályzat tartalmazza. IX. A kiadmányozási jog

1.) A kiadmányozási jog az arra jogosult vezetınek az ügyek érdemi elintézésére vonatkozó eljárási intézkedése. 2.) A kiadmányozási jog a Tanács tekintetében a Tanács elnökét illeti meg. A Tanács elnöke az általa kiadmányozott ügyiratot nyilvántartásra és intézkedésre a munkaszervezetnek átadja. A munkaszervezet vezetıje a mőködés során - adminisztratív, közbensı intézkedések tekintetében - saját kiadmányozási és aláírási joggal rendelkezik. 3.) Az iratok kezelésének, nyilvántartásának, irattározásának, selejtezésének rendjét Iratkezelési és Selejtezési Szabályzat tartalmazza. X. Felelısségi rendszer 1.) A tisztségviselık felelısek az SZMSZ-ben meghatározott - valamint a rájuk bízott - feladatok végrehajtásáért, a saját hatáskörben hozott döntéseikért. 2.) A tisztségviselık felelısségre vonása az elkövetett jogsértés súlyához mérten visszahívás vagy polgári-, illetve büntetı jogi következmények kezdeményezését jelentheti. XI. Képviseleti jog A Tanács képviseletére az SZMSZ-ben meghatározottak szerint a Tanács elnöke, akadályoztatása esetén az általános alelnök, illetve együttes akadályoztatásuk esetén az alelnök jogosult. XII. Bélyegzıhasználat 1.) A Tanács bélyegzıjének használatára a Tanács elnöke jogosult. A Tanács bélyegzı lenyomata Felirata: Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács, középen a Magyarország címere. 2.) A Tanács bélyegzıinek ırzésérıl és a használatra jogosultaknak történı átadásáról a munkaszervezet vezetıje gondoskodik. XIII. Záró rendelkezések A Tanács az SZMSZ-t a 2007. január 12-én tartott alakuló ülésén a 7/2007. (I. 12.) SzTFT számú határozatával jóváhagyta, majd a 22/2008 (XII. 4.) SzTFT számú, a 10/2009 (VI. 17.) SzTFT számú, a 20/2009 (XII. 17.) SzTFT számú, a 19/2010. (XII. 16.) SzTFT számú, és a.../2012. (II....) SzTFT számú határozatával módosította azt. Gyır, 2012. február 17...

... s.k. a Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács elnöke

1. sz. függelék Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács tanácskozási jogú állandó meghívottjai a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviselıje, a Tanács illetékességi területe szerint érintett gazdasági kamarák kamaránkénti egy-egy képviselıje, Gyır-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal képviselıje Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal képviselıje Gyır-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselıje, Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselıje Gyır-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara képviselıje Komárom-Esztergom Megyei Agrárkamara képviselıje a Nyugat-dunántúli TerületiGyır-Moson-Sopron megyei fıépítész, a Közép-dunántúli Területi Komárom-Esztergom megyei fıépítész az Európai Parlament szakbizottságának képviselıje, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség képviselıje, az MTA-RKK NyUTI képviselıje, a Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság képviselıje, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság képviselıje, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi... képviselıje, a Gyır-Moson-Sopron és a Komárom-Esztergom megyei önkormányzati hivatalok 1-1 képviselıje, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselıje, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselıje, Gyır-Moson-Sopron Megyei Civil Fórum képviselıje

2. sz. függelék Danube Limes Munkacsoport Tagjai: Delegáló szervezet Delegált személy Cím, elérhetıség Gyıri kistérség Lendvai Ivánné Kunsziget polgármestere, a kistérség Idegenforgalmi Bizottságának elnöke 9184 Kunsziget, József A. u. 2. tel.: 96/485-388, Bíró Szilvia régész tel.: 20/461-69-90 dr. Darabos Ferenc idegenforgalmi szakember 96/503-650; 70/536 76 46 Komárom-bábolnai kistérség Karánsebesy Lukács Almásfüzitı polgármestere, 2931 Almásfüzitı, Petıfi tér 1. tel.: 34/348-774, 20/355 38 29 Számadó Emese múzeumigazgató, régész 2900 Komárom, Kelemen László u. 22. tel.: 34/344-697, 20/36-24-863 Pohlmüllner József idegenforgalmi vállalkozó Mosonmagyaróvári kistérség Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Szigetköz Felsı-Duna mente Térségi Fejlesztési Tanács Balsay Zsuzsanna Németh Alajos Kitley Tibor Pengı Julianna Végh Csaba Székely Imre Kimle Község polgármestere 9181 Kimle, Fı út 114. tel.: 30/247-8182 Múzeumbaráti Kör elnöke 9200 Mosonmagyaróvár, Károly u. 50. tel.: 30/272-1255 Mosonmagyaróvár fıépítésze 9200 Mosonmagyaróvár, Fı u. 11. megyei fıépítész 2800 Tatabánya, Fı tér 4. tel.: 34/517-271, 30/382-1176 megyei fıépítész 9021 Gyır, Árpád u. 32. tel.: 96/522-250 irodavezetı 9021 Gyır, Árpád u. 32. tel.: 96/522-230, 30/277-60-88

A 2011. szeptember 16-ai alakuló ülés döntései A munkacsoport elnöke: dr. Darabos Ferenc A munkacsoport tevékenységi köre: 1. világörökségi nevezésben a térségbıl rögzíteni javasolandó helyszínek kiválasztása és beazonosítása (településenként helyrajzi számokkal, részletes térképekkel, területtulajdonos nevesítésével); 2. a kiválasztott helyszíneken eddig végzett feltárások számbavétele, illetve javasolt kutatások kezdeményezése; 3. az egyes reménybeli világörökségi helyszínek kezelési tervei kidolgozásának sürgetése (pl. a már mőködı világörökségi helyszínek hasonló dokumentumaiból merített ötletek alapján); 4. a kiválasztott helyszínek megközelíthetıségét és ismertté tételét szolgáló feladatok rögzítése; 5. már világörökséggé nyilvánított limes-szakaszok esetében sikeresen alkalmazott legjobb gyakorlatok megismerése és bemutatása; 6. A római emlékekhez kapcsolódó egyéb egy Duna menti kulturális útvonal létrehozását eredményezı egyéb fejlesztések. (pl. a már megvalósult és tervezett kerékpárút hálózat, illetve vízi turisztikai létesítmények) nevesítése. 7. közremőködés a világörökségi nevezési dokumentáció elkészítésében, 8. a térségünket érintı helyszínek népszerősítése (médiákban, szakmai rendezvényeken, kiadványokban, honlapon, egyéb marketing tevékenység) 9. a lehetséges helyszínek közelében történı (folyamatban lévı, vagy tervezett) fejlesztések keretében illetve azokhoz kapcsolódóan Limes-es projektelem megvalósításának szorgalmazása (pl. a KEOP támogatást elnyert Mosoni-Duna projekt nyomán mind több folyóközeli római emléket lehessen valamiképp láthatóvá tenni ).