HÍRES MAGYAROK, MAGYAR HÍRESSÉGEK Feladat lap Nyolcadikos általános iskolások számára OLVASHATÓAN ADJA MEG, A KÖVETKEZŐ ADATOKAT! Név: Osztály:.. Iskola neve: 1. Nevezze meg a képen látható legnagyobb magyart Iskola címe: A képen:. látható 2. Egészítse ki a mondatokat! a.) 1830. január 28. jelent meg ".." című munkája mely Magyarország polgári átalakulásának gazdasági-társadalmi programjának összefoglalója. b.) Írásai mellett nagyrészt vállalt a gyakorlati tevékenységekből is. 1830. szeptember 4. Megtette első útját Bécs és Pest-Buda között az angol vállalkozók alapított Első Duna Gőzhajózási Társaság első gőzhajója az "." 3. Ki van a képen? Nevezze meg! Egészítse ki a mondatokat! A képen: látható a.)1917-ben nagy sikerrel mutatták be.. című táncjátékát. b.)1918-ban másik nagysikerű színpadi műve került bemutatásra. c.)1919-re fejezte be harmadik, egyben utolsó színpadi művét, 3 pont
4. Mi a valódi és a beceneve a képen látható fiatalembernek? a.) Hol és mikor született az énekes? A képen:. látható.. b.) Élete mikor változott meg gyökeresen?. c.) Igaz vagy hamis a következő megállapítás? Az első Megasztárra azért jelentkezett, mert azt hitte, sztárcsapatot akarnak összeállítani. Igen, igaz Nem, nem igaz d.) A becenevet ki ragasztotta rá? e.) A Megasztár szériájának melyikében vett részt?. 5. Ki a képen látható Nobel-díjas tudós? A képen látható Nobel-díjas tudós:. a.) Melyik vitamin izolálásához jutott el a tudós?.. b.) Mivel azonos a hexuronsav?. c.) Egészítse ki a mondatot! Felfedezték, hogy gyógyítani lehet vele..(tengerimalacokon kísérletezett sikeresen Szent-Györgyi), d.) Milyen névre keresztelte el véglegesen a vitamint a tudós?
e.) Mikor és milyen indoklással kapta meg a Nobel-díjat?. 3 pont 6. Nevezze meg az Óda című vers szerzőjének nevét, akinek ez a szobra Lillafüreden található! A képen:.szobra látható a.) Miért jelentkezett a Szegedi Tudományegyetemre?.. b.) Ki volt az, aki alkalmatlannak találta, és miért?.. c.) Hogyan, és mikor halt meg?. d.) Nevezze meg a vers címét, és egészítse ki! Lehunyja., lehunyja sok.., dunna alatt. - aludj el szépen,. Lábára lehajtja fejét, alszik.,.., vele alszik - aludj el szépen,. A vers címe: 4 pont 7. A képen Öcsi bácsi látható. Ki Ő valójában? Öcsi bácsi valójában: a.) Melyik európai országba költözött 1956 után?
.. b.) Melyik csapat játékosa lett?. c.) Hány évesen hagyott fel játékosi pályafutásával, és mit csinált azután? d.) Mikor költözött vissza végleg Magyarországra? 8. A képen az a magyar származású tudós látható, aki1945-től 1957-ig a princetoni Elektronikus Számítógép projekt igazgatója volt. Ki Ő? A képen:..látható a.) 1944-ben a pennsylvaniai egyetemen meghatározó módon járult hozzá az első teljesen elektronikus, digitális számítógép, az ENIAC (Electronic Integrator And Computer) megépítéséhez. Mikor készült el az ENIAC?.. b.) A számítógép működéséhez mit alkotott meg és milyen emberi testrészt vett alapul a számítógépben való számítások elvégzésének megvalósításához?.. 9. Atlanta olimpiai bajnoka látható a képen, hogyan hívják Őt? A képen:. 10. Soroljon fel legalább 5 olyan verseny, amit megnyert!.
5 pont 11. Híres szobrászunk látható képen, hogy hívják Őt magyarul? 12. Nevezze meg a szobor alkotóját és a szobor nevét! Az alkotó neve:.. 13. Ki az az országosan ismert fiatalember, aki a képen látható? A képen:..látható a.) Milyen versenyeket nyert már gyermekként az iskolában? b.) Milyen feladatot végzett a Veszprémi Petőfi Színházban? c.) Az X-faktor fináléjában kivel kellett versenyeznie, és ki lett a győztes?.
14. Hazánk egyik leghíresebb festőművésze látható a képen. Ki Ő? A képen:.látható 15. Nevezze meg a képen látható trilógia egyes képelemeinek címeit! 3 pont Budapest, 2012. szeptember 14. Összes pontszám: 60 Elért pontszám:. Javította: