KÖZGYŰLÉS Köszöntő és levezető elnök választása: Schmiedt Péter köszönti Novák János igazgatót, Bodáné Szegi Ildikó kollégiumi tanárt és ot. Felkéri Vigh Bernadettet a jegyzőkönyv írására, Kurucz Tamást a jegyzőkönyv hitelesítésére és magát javasolja levelező elnöknek. A közgyűlés a levelező elnök, a jegyzőkönyvvezető és hitelesítő személyét elfogadta. Péter megállapítja, hogy a közgyűlés 169 képviselttel határozatképes, bemutatja a szavazatszámláló bizottság tagjait, Józsi Dánielt, Nyéki Györgyöt, Illés Pétert, Plausz Balázst, Kovács Endrét, Éles Ferencet és Berecz Sándort. Schmiedt Péter ismerteti a napirendi pontokat amitket a közgyűlés elfogadott. Diákotthon Hallgatói Önkormányzati Elnök választása: A választásokat Schmiedt Péter bonyolítja le. Péter ismerteti a szavazás részleteit, menetét és szabályait. Jelölt: A pályázat mellékelten csatolva. A pályázó rövid bemutatkozást követően ismerteti a pályázata tartalmát, kiemelve a kollégium által megrendezett programokat és a rendezvényeken való magas részvételi arányt. A hallgatók a beszéd után kérdéseket intézhettek a jelölthöz, Novák János igazgató kérte Ádámot a tervei és a programok pontosabb bemutatására és felszólította a határidők pontosabb betartására a jövőben. Ádám tervként megemlítette a rendezvények szinvonalának megtartását és további emelését. Ezután a pályázó kivonul a teremből. Schmiedt Péter ismerteti a szavazás menetét, ezt követően megtörténik a szavazatok leadása. Vezetői tájékoztató a vezetés részéről: Schmiedt Péter átadja a szólt Novák Jánosnak. János bejelenti, hogy az Alba Regia Egyetemi Központban Székesfehérváron szeptembertől új kar indul és csatlakozik az egyetemhez. Továbbá felhívja a figyelmet a kollégiumi változásokra, a februártól életbelépő beléptetőrendszer helyes használatára és sikerességére. Említést tesz jövőbeli tervekre a parkolóban a gyalogos forgalom megszűntetésére a kollégium biztonságosabbá tétele érdekében. Ismerteti a vendégfogadás szabályait, felhívja a figyelmet, hogy a vendégfogadónak kötelező lemenni a portára a vendégfogadáshoz továbbá a beléptetőkártya másra át nem ruházható. Tájékoztatja a hallgatókat a kollégiumi díj emelkedéséről minden
kollégiumban, a Hotel @ BMF Kollégiumban 2000 Ft-tal emelkedik szeptembertől a bentlakásért fizetendő díj. Bejelenti, hogy előreláthatólag aki felvételt nyer a májusi illetve az augusztusi felvételi eljárás során, annak egy hétre ki kell költöznie az Országos Tudományos Diákköri konferencia (OTDK) megrendezése miatt. Felhívja a figyelmet a kollégiumi kirándulásra Krakkóba és a nyári Görög útra. Megköszöni a figyelmet és várja a közgyűlés kérdéseit. A kollégiumban működő kamerarendszer működését illetően válaszol a kérdésre és tájékoztatja a diákokat újabb kamerák felszereléséről a kollégium melletti étterem közelében. Novák János megkérdezi Bodáni Szegi Ildikót, kiegészíti-e valamivel a vezetői tájékoztatót. Nemleges válasz után Schmiedt Péter szólal fel és tájékoztatja a közgyűlést, hogy az OTDK konferencia időpontja egybeesik a dékáni szünettel az egyetemen, így a kiköltözés nem zavarja meg a tanulmányokat. Visszatérés a második napirendi pontra, a szavazás kihirdetése. Schmiedt Péter kihirdeti, hogy 185 igen, 11 nem és tartózkodás nélkül ot a közgyűlés megválasztotta DHÖK elnöknek. Második napirendi pont lezárása. 2013/2014/I. féléves gazdasági összefoglaló részéről: Kollégium által szervezett programok felsorolása (Szeszkó, Gólyatábor, Mikulásnapi teaház, Nőnapi teaház). A közelgő Kukac napokon való magas számú részvétel kiemelése. Április végére vagy május elejére tervezett zsíroskenyér-kisfröccs parti megemlítése. leköszön, negyedik napirendi pont lezárása. Schmiedt Péter átveszi a szót. Schmiedt Péter tájékoztatása a hallgatókat érintő programokról, rendezvényekről: Egyetemi koncerthajózási lehetőség, részvétel a júniusban megrendezendő GPS táborban. Felhívja a figyelmet az április 29-én tartandó pókerbajnokságra a Bánki Kollégiumban. Megemlíti a kirándulást Krakkóba. A közgyűlés nem intézett kérdést Schmiedt Péterhez így az ötödik napirendi pont lezárásra került. Péter átadja a szót Novák Jánosnak. A 2012/2013/II. féléves Kollégiumi Pókerbajnokság eredmény hirdetése: János kihirdeti a pókerbajnokság eredményét: I. Nagy Norman
II. Endrész Gergő III. Rimóczi Roland A díjakat Novák János és adja át. Egyebek Nincs egyéb bejelentés. Schmiedt Péter lezárja a közgyűlést. Budapest, 2014. március 31. DHÖK elnök Kurucz Tamás Jegyzőkönyv hitelesítő Vigh Bernadett Jegyzőkönyvvezető Neptun kód: LRESBA II. Évfolyam, német gépészmérnöki szak Elérhetőség: Telefonszám: 06-20-510-4237 E-mail cím: stank156@gmail.com
Pályázat a Hotel@BMF Diákotthon Hallgatói Önkormányzat Elnöki pozíciójának betöltésére Szakmai Önéletrajz: Személyes adatok: Név: Születési hely, idő: Debrecen, 1993.02.05. Anyja neve: Sándor Gáborné Tanulmányok: 2012-(jelenleg is): Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépészmérnöki kar, német gépészmérnöki szak, Budapest 2007-2012: Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközép Iskola, Debrecen 1999-2007: Benedek Elek Általános Iskola, Debrecen 2012 Szeptembere óta vagyok a Hotel@BMF Diákotthon lakója, és aktív résztvevője a közösségi életben. Az első évemben mint csapatkapitány és játékos vettem részt a rendezvényeken, úgy gondolom ez nagyban elősegítette az idei évi munkámat. A tavalyi sikeremnek köszönhetően idén már, mint DHÖK elnök tevékenykedtem a kollégiumban. Így a tavalyi évvel ellentétben idén csak szervezői oldalról figyelhettem az eseményeket és nagy örömömre szolgált hallgatótársaim jó hangulatát látni és tudni hogy a szervezésben jelentős szerepet vállaltam. Szerencsére nagyon jó csapatot sikerült összeszednem mind az Érdekvédelmi Felelősöket mind a szervezőket egybevéve. Nagyon remélem, hogy ez a csapat továbbra is támogatni fog és tovább tudjuk emelni a rendezvények színvonalát. Jó kapcsolatot ápolok a vezetőséggel is ami szinten nagyban segíti munkámat, ezért úgy gondolom minden körülmény adott ahhoz hogy továbbra is sikeresen és eredményesen tudjam végezni a feladatomat. Úgy érzem hogy idén megálltam a helyem mint Elnök és szeretném folytatni pályafutásom és továbbra is részt venni a Kollégium ügyeinek bonyolításában mint DHÖK elnök. Szeretném kérni hallgatótársaimat hogy szavazatukkal támogassanak céljaim elérésében. Kelt.: Budapest, 2014.03.06....
Nyilatkozat Alulírott (szül: Debrecen, 1993.02.05. anyja neve: Sándor Gáborné) büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy közügyek gyakorlásától nem vagyok eltiltva, fegyelmi büntetés hatálya alatt nem állok, nincs ellenem fegyelmi határozat. Továbbá hozzájárulok az általam felsorolt adatoknak a választások idejére való nyilvánosságra hozatalához. Kelt.: Budapest, 2014.03.06....