Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva Dr. Németh József Lajos 1 Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva Forrás: Tények Könyve CD-ROM 1988-1989, szerkesztette: Baló György, Lipovecz Iván, ISBN 963-9374-06-7, Budapest: Greger- Az alábbi táblázat abból a megfontolásból készült, hogy az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban a hazánkban lezajlott eseményeket az egyes biztonság szempontok alapján csoportosítsa. Ennek oka kettős: egyrészt eligazodást kíván nyújtani az akkori történések kavalkádjában, oly módon, hogy párhuzamosan mutatja be az egy időben zajló eseményeket, másrészt rá kíván világítani arra a tényre, hogy a tárgyalt időszak rendkívül sokrétű és történelmi léptékű események sorozatából állt. Módszertani szempontból a hagyományosnak mondható biztonság kat vettük alapul azzal a kiegészítéssel, amely a k hazai és nemzetközi szétválasztását jelenti. Reményünk szerint ez az adathalmaz nem csak azoknak lesz hasznos, akik egy-egy eseményt keresnek, hanem azoknak is, akik összehasonlító, értékelő célzattal használják azt. A táblázat szövegelemei idézetnek tekintendők, amelyek forrását a fentiekben és minden egyes oldalon a fejlécben is jelöltük. Budapest, 2015. június 02. 1 nemeth.jozsef@uni-nke.hu 1
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 1. 1988. július 2. Gazdasági A Világbank 200 millió USD hitelt nyújt Magyarországnak az ipari ágazatiszerkezetkiigazítási programra, további 50 millió USD-t pedig az ún. technológiafejlesztési tervre. Székesfehérváron megkezdi működését az új, 100 kw-os rövidhullámú adó, amely lehetővé teszi a Kossuth rádió műsorának jobb vételét a határokon túl. Az Országgyűlés ülésén Straub F. Brúnót választják meg az Elnöki Tanács elnökének. Az Országgyűlés nyári ülésszakának végén bizottságot jelölnek ki az új alkotmány kidolgozásának előkészítésére. Az Országgyűlés állásfoglalásban ítéli el a romániai falurombolást. Grósz Károly kijelenti: változatlanul kész eleget tenni a kormányfőként kapott bukaresti meghívásnak, hogy közvetlen párbeszédet folytasson az ellentétekről, melyeket az ún. településrendezési tervek éleztek ki. Hangsúlyozza: Magyarország ezután sem kívánja felülvizsgálni a II. világháború utáni határokat, s a 2
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 3. 1988.július 4. Gazdasági Átlagosan 14%-kal drágulnak a cigaretták, a sörök fogyasztói árát 13%- kal emelik A kormány szerint csak így lehet előteremteni a fedezetet a családi pótlék növeléséhez és a társadalombiztosítá s többletkiadásaihoz. Huszár István a Hazafias Népfront új főtitkára, miután elődjét, Pozsgay Imrét államminiszterré választották. nézeteltérések feloldására nem akar igénybe venni semmilyen nemzetközi szervezetet, de az enyhülés ellen hatna, ha Közép- Európában tartósan megromlana a viszony két szomszédos ország között. Magyar-csehszlovák külügyminiszteri találkozó Komáromban: hangsúlyozzák a lenini nemzetiségi 3
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 5. 1988. július 6. 1988. július 7. Gazdasági Békesi László pénzügyminiszterhelyettes szerint egy-két éven belül összeomlik a magyar államháztartás, ha átfogó reform helyett csak kisebb-nagyobb módosításokat hajtanak végre a jelenlegi költségvetési rendszeren. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 1987-ben 1,9 millióan éltek a 3840 forintban megállapított társadalmi minimum alatt, 660 000 ember jövedelme pedig a 2850 A Hazafias Népfront egyik bizottságában felvetik, hogy tevékenységet is folytathassanak azok az újonnan létrejövő társadalmi szervezetek, amelyek erre igényt tartanak. politika fontosságát. Moszkvában tárgyal Grósz Károly és Mihail Gorbacsov. Egyetértenek abban, hogy sok a hasonlóság sőt: egybeesés a magyar és a szovjet reformelképzelések között. 4
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 13-14. Gazdasági MSZMP KB ülésén: Az úgynevezett A variáns a gyorsabb előrelépés érdekében előirányozza a piaci eszközök fokozott alkalmazását, az import liberalizálását, a forint leértékelését, továbbá az árrendszer és a bérgazdálkodás kötöttségeinek enyhítését. Az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt ismertetik: 1989-től bevezetik az egységes forintos létminimumot sem érte el. Nagy Sándor, a SZOT új főtitkára kijelenti: a készülő szakszervezeti törvényben szabályozni kell a dolgozók sztrákjogát is, pontosan meghatározva a munkabeszüntetés módját, kereteit, hogy a sztrájkok ne kaphassanak jelleget. MSZMP KB ülésén: Ugyanakkor azzal is számol, hogy évi 80-100 000 ember veszítheti el állását, csökkennek a reálbérek, s mindezek miatt nő a társadalmi feszültség. A testület indokoltnak nevezi, hogy törvényben szabályozzák a gyülekezési és egyesülési jogot. Az Az MSZMP KB kétnapos tanácskozásán a gazdasági szerkezet radikálisabb átalakítását tartalmazó tervváltozat kidolgozását fogadják el. 5
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 16. 1988. július 18. 1988. július 19. Gazdasági vállalkozási adót. Féléven belül másodszor emelik több lakossági OTP-kölcsön kamatait. A konvertibilis valutákhoz képest 6%-kal leértékelik a forintot. ülésről először sugároz helyszíni összefoglalókat a rádió és a televízió. Hivatalosan közlik: az első félévben 6178 román állampolgár kért letelepedési engedélyt a magyar hatóságoktól; támogatásukra a kormány alapot létesít. Kéthetes északamerikai körutazása első napján chicagói üzletemberekkel folytat megbeszélést Grósz Károly, akinek személyében 42 év óta először tesz hivatalos látogatást magyar kormányfő az USAban. 6
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988.július 21. 1988. július 22. 1988. július 24. Gazdasági Grósz Károly San Franciscóban lehetségesnek mondja, hogy külföldi cégek akár 100%-os tulajdonjoggal is vállalatokat alapíthassanak Magyarországon. Grósz Károly New Yorkban, az Egyesült Államokban élő magyar emigráció képviselői előtt elmondja: ha a család kéri, akkor megtelelő körülmények között végső nyugalomra Jichak Samir izraeli kormányfő fogadja Szabó Istvánt, a Politikai Bizottság tagját, aki szövetkezeti vezetőként tárgyal Izraelben. Szabó István kijelenti: Magyarország hibát követett el, amikor megszakította kapcsolatait Izraellel. 7
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 25. 1988. július 26. Gazdasági Literenként 2 forinttal emelik a benzin, 1,30-cal pedig a gázolaj árát. helyezhetik Nagy Imre hamvait. Bejelenti, hogy felülvizsgálják azok helyzetét, akik 1956-os fellépésük miatt nem kaphatnak útlevelet, és eltörlik az őket sújtó többi hátrányos következményt is. A SZOT elnöksége a Minisztertanácshoz intézett levélben kifogásolja hogy a kormány a költségvetési hiány mérséklése érdekében a lakosságtól követel újabb erőfeszítéseket. A szakszervezetek sérelmezik, hogy a tömegeket érintő árés kamatemelések előtt nem kérték ki véleményüket. Egyesült államokbeli látogatása utolsó állomásán, Washingtonban Grósz Károly rámutat: Magyarországon az egypártrendszer fenntartása nem elvi kérdés, de a pluralizmust az adott viszonyok közepette is meg lehel teremteni. Grósz Károly tárgyal George Shultz külügyminiszterrel, valamint a Valutaalap és a Világbank vezetőivel. 8
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 27. 1988. július 28. Gazdasági A kormány válaszol a SZOT két nappal korábban kelt bírálatára. Eszerint átfogó kérdésekről továbbra is tárgyal a szaktanáccsal, olyan részletkérdésekről azonban nem, mint Ronald Reagan amerikai elnök Washingtonban fogadja Grósz Károlyt. A vendéglátó bátorítónak nevezi, hogy Magyarországon felismerték, változások nélkül nem vezetnek eredményre a gazdasági reformok. Grósz Károly találkozik George Bush alelnökkel, James Baker pénzügyminiszterrel, továbbá a képviselőház és a szenátus megbízottaival. 9
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 29. 1988. július 30. Gazdasági amilyen a forintleértékelés vagy a támogatások leépítése. A KISZ úgy látja: nem vállalhatja az egész ifjúság érdekképviseletét, ezért életre kívánja hívni a Magyar Ifjúság Országos Tanácsát, amely népfrontként tömörítené a fiatalok különféle egyenjogú szervezeteit, köztük a KISZ-t. Dunai Imre kereskedelmi miniszterhelyettes bukaresti tárgyalásain megállapítják: a magyar-román kereskedelmi kapcsolatok kielégítően fejlődnek. A magyar néphez intézett üzenetében Ronald Reagan amerikai elnök azt hangoztatja, hogy 10
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. július 31. 1988. augusztus 2. Szigethalmon a Magyar Néphadsereg és a szovjet déli hadseregcsoport képviselőinek jelenlétében falugyűlésen vitatják meg a helyi lakosság kérését, hogy csökkentsék a katonai gyakorlórepülések keltette zajokat és az egyéb környezeti ártalmakat. Gazdasági 4 5%-kal emelkedik a hűtőszekrények 7 8%-kal a kombinált hűtőszekrények és 7 12%-kal a fagyasztóládák ára. Csaknem 8%-kal többet kell fizetni a különféle tűzhelyekért valamint az olaj- és szilárd tüzelésű kályhákért is. minden bizonnyal lehetőség nyílik a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. 11
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 3. 1988. augusztus 6. Gazdasági A kereskedelmi tárca szerint várhatóan októberre-novemberre szűnik meg a papírhiány, amit az váltott ki, hogy a Szovjetunió 7000 tonnával csökkentette Magyarországgal szemben vállalt papírszállításait. (Később magyar kérésre 5000 tonnára módosították ezt a mennyiséget.) Az ipari tárca döntése értelmében a bányászok 1988-ban is megkapják szokásos hűségjutalmukat; előzőleg azt közölték, hogy nincs fedezet a pénz kifizetésére, s emiatt felvetődik a bányászsztrájk lehetősége. 1988 első felében Magyarországon átlagosan 16,5%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. Az élelmiszerek, az energia és a ruházati cikkek ára 20%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A KSH Az MSZMP és az SZKP megállapodása alapján magyar kutatók a Szovjetunióban tanulmányozhatják az ott élt magyar emigráció és a Kommunista Internacionálé tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat. 12
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 9. 1988. augusztus 10. Az MSZMP PB megerősíti: Magyarország érdekelt abban, hogy az itt lévő katonai erőkre már az első szakaszban kiterjedjen a hagyományos fegyveres erők csökkentéséről kötendő egyezmény. Szigethalom után Százhalombatta lakosai is ígéretet kapnak, hogy a jövőben sem ünnepnapokon sem a hétvégeken nem szállnak fel katonai kiképzőgépek a tököli légibázisról, sőt hétköznap délutánonként is szüneteltetik a gyakorlórepüléseket. Az ENSZ felkéri Magyarországot, hogy egyelőre 6 hónapon keresztül Gazdasági közlése szerint 1980 óta az infláció elérte a 80%- ot. A kereskedelmi miniszter felfüggeszti a 10%-os felár ellenében történő soron kívüli gépkocsi- Nyilvánosságra hozzák a KISZ és az Úttörő Szövetség korábban Miniszterhelyettesi rangban ifj. Marosán György a kormány új szóvivője. A kormány Az MSZMP PB megerősíti: A testület szorgalmazza, hogy nagyobb hangsúlyt kapjanak a szocialista államok együttműködésében az emberi jogi és humanitárius kérdések. 13
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 14. 1988. augusztus 15. 1988. augusztus 19. 15 fővel képviseltesse magát az iraki iráni tűzszünetet ellenőrző katonai megfigyelőcsoportba n Gazdasági kiutalásokat, mert a reméltnél kevesebb személyautót szereztek be a szocialista országokból. A Videoton átlagosan 5,7%-kal emeli a színes tévék árát. A vállalat által gyártott rádiók 6,7, a hangdobozok 1,8%-kal drágulnak. bizalmas adatként kezelt költségvetését. 1987-ben a két szervezet rendelkezésére álló csaknem 1,5 milliárd forint 61%-a állami forrásból származott. A hazai kisegyházak közül működési engedélyt kap a Magyar Iszlám Közösség is. A Magyarországra érkezett romániai menekültek közül eddig 6000-en kaptak gyorssegélyt, összesen 8 millió forint értékben. A Vöröskereszt segélyszámlájára 11 millió forint, ill. 1 millió forint értékű ülésén 10 munkabizottságot alakítanak az alkotmány felülvizsgálatával kapcsolatos munkákra. Székesfehérváron az államalapító tiszteletére tartott nagygyűlésen az Elnöki Tanács elnöke kijelenti: új, az állampolgárok és a hatalom viszonyát egyértelműen szabályozó alkotmányra van 14
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 20. 1988. augusztus 22. 1988. augusztus 24. Gazdasági A SZOT elnöksége nem ért egyet az egészségügyi tárcával abban, hogy már 1988- ban módosítani kell a táppénzszámítási szabályokat. deviza folyt be. A budapesti Bazilikában tartott misén Paskai László bíboros bejelenti: az Elnöki Tanács és a kormány meghívta Magyarországra a pápát. Egész napos sztrájk robban ki a Mecseki Szénbányák Istvánaknáján. A dolgozók miután tárgyaltak Kapolyi László kormánybiztossal, Berecz Frigyes ipari szükség. Több százan ülősztrájkot tartanak Budapesten a román nagykövetségnél, sürgetve a két ország legfelső szintű párbeszédét, a falurombolási program elvetését, és azt, hogy a bukaresti vezetés tartsa magát a Helsinkiben vállalt kötelezettségekhez. 15
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 25. Gazdasági Októbertől 2%-kal, de legalább 100 forinttal emelkedik a 70 évnél idősebbek nyugdíja, és megváltoznak a táppénzszámítás szabályai A kormány kilátásba helyezi, hogy 1989-ben a fogyasztói árindexnek megfelelően módosítják a személyi jövedelemadó sávjait. Eldől, hogy heteken belül felszámolják a Ganz- MÁVAG-ot, mivel a költségvetés nem hajlandó átvállalni a cég 17 milliárd forintos adósságát. Tatai Ilona, a PB tagja kijelenti: veszteséges termelésre és kivitelre még államközi szerződések alapján sem miniszterrel és Medgyessy Péter miniszterelnökhelyettessel ígéretet kapnak, hogy 1988-ban is legalább annyi nettó hűségjutalmat vehetnek fel, mint egy évvel korábban. A mecseki bányákban pótműszakokat szerveznek a hét végi szabadnapokra, hogy behozzák a sztrájk miatti termeléskiesést. 16
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 26. 1988. augusztus 28. Gazdasági kötelezhetők a magyar vállalatok, mert e megállapodásokért az államnak kellene viselnie a felelősséget. Nagy Imre, a KISZ KB titkára szerint a rossz gazdasági és társadalmi prognózisok miatt egyetlen lényeges törekvés sem teljesült az MSZMP 1984-es ifjúság határozatából. Az érdemi vita elősegítése érdekében sürgetik a Fiatal Demokraták Szövetségének legalizálását. Emlékünnepség Balatonszárszón az 1943-as Magyar Élet Konferencia tiszteletére. Huszár István a Hazafias Népfront nevében kifejti: 1943-ban az akkori magyar progresszió megpróbált ugyan Aradon csaknem 8 órán át tanácskozik Grósz Károly és Nicolae Ceauşescu A román vezető hasznosnak és szükségesnek ítéli a megbeszéléseket, amelyeken a jelentések szerint nyílt, elvtársi 17
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva Gazdasági választ adni a történelem legsúlyosabb kérdéseire, de a szélsőjobboldal ereje miatt nem tudta befolyásolni a nemzet sorsát. Úgy értékeli, hogy az akkor kidolgozott programok közül nagyon sok ma is időszerű. légkörben megállapítják: mindkét országnak érdeke az együttműködés, a jószomszédi viszony fejlesztése. Ceauşescu hozzáteszi: maradtak fenn nézetkülönbségek, de azon témákat kell előtérbe helyezni, amelyekben nincs vita. Grósz Károly azt emeli ki, hogy magyar részről nem csalódtak várakozásaikban. Szerinte a két ország közti feszültség legnagyobb részé a múltból ered, és egyetért vendéglátójával abban, hogy valamely ország politikájának a minősítése az adott ország népére tartozik. Kijelenti: keveset tudunk a 18
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva Gazdasági településfejlesztési programról, ezért hamarosan magyar küldöttség utazik Romániába a kérdés gyakorlati tanulmányozására. Kitér rá, hogy román részről nem akarják a főkonzulátusok visszaállítását, ill. azt, hogy más nemzetek kultúrcentrumokat építsenek Bukarestben. Úgy fogalmaz, hogy a román vezetés elvi álláspontot foglalt el e két ügyben, ezért levették őket a napirendről. Megerősíti, hogy egyik állam sem támogatja az áttelepülést. Kiderül, hogy a két fél eltérően ítéli meg a sajtószabadságot. Grósz Károly a további párbeszéd érdekében felveti, hogy 1989-ben 19
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 29. Magyar meghívásra az európai hagyományos fegyverzetekről tanácskoznak Budapesten a Varsói Szerződés és a NATO 5 5 tagállamának vezetői, leszerelési szakértői. Gazdasági 25%-kal drágul a műtrágya. Az intézkedés a későbbiekben további élelmiszer-drágulást eredményez. 20 Pilisborosjenő és Üröm lakói, saját egészségük és környékük természeti értékeinek védelmében azt követelik, hogy a két község mellett állítsák le az M 0-s autópálya és a 400 kv-os távvezeték építését. tartsanak újabb magas szintű találkozót, s fektessék le a két ország nemzetiségi politikájának elveit. Közös közleményt adnak ki az aradi csúcstalálkozóról. Eszerint Magyarország és Románia erősíteni kívánja a baráti és jószomszédi kapcsolatokat, és ki akarja küszöbölni a kétoldalú viszonyban tapasztalható problémákat. Otto Lambsdorff, a nyugatnémet szabaddemokraták gazdasági szóvivője Budapesten azt hangsúlyozza: a magyar fejlődés a kelet-nyugati kapcsolatok szempontjából is meghatározó tényező. 1988. Major László, az
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva augusztus 30. Gazdasági MSZMP szóvivője közli: a román vezetés elfogadta az 1989-re javasolt legfelső szintű eszmecserét, és azt, hogy azon közös deklaráció szülessen a nemzetiségi kérdésről. Arról is tájékoztat, hogy román részről is hajlandók a gazdasági együttműködés kiszélesítésére, ill. arra, hogy újból összeüljön a kulturális vegyesbizottság; hogy kedvező fogadtatásra talált az a magyar indítvány, hogy közös testület vizsgálja meg a Magyarországon tartózkodó román állampolgárok helyzetét. Mint elmondja: megegyezés 21
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. augusztus 31. 1988. szeptemb Gazdasági Átlagosan 5,3%-kal emelik a propán-bután gázpalackok árát. A Pénzügyminisztérium úgy látja: az év elején 17,5 millió forintos bírsággal sújtják a Minőségi Vegyipari Szövetkezetet, monori telepének volt vezetője ellen pedig pert indítanak, mert a cég éveken át minden óvintézkedés nélkül nagy mennyiségű növényvédő szert s egyéb vegyi anyagot temetett a földbe, s ezért a talajvíz is mérgező nehézfémekkel szennyeződött. Berecz János szerint az MSZMP-nek nem született abban is, hogy elhárítják az akadályokat a történelmi hagyományok közös ápolása és az idegenforgalom bővítése elől, s a partner hozzájárult ahhoz is, hogy magyar újságíróküldöttség utazzon Romániába. A szovjet külügyi szóvivő kijelenti: 22
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva er 1. 1988. szeptemb er 2. Gazdasági bevezetett személyi jövedelemadó-rendszer működőképes, átfogó módosítása felesleges. Pozsgay Imre államminiszter kijelenti: az új hazai egyesületek megítélésében a politikának toleranciát kell tanúsítania, a tanácsoknak pedig meg kell szabadulniuk az ilyen ügyek kezelésében mutatkozó bürokratizmustól. A dunai duzzasztógátakról nemzetközi környezetvédelmi konferencia kezdődik a Duna Kör, a World Life Fund for Nature és az International Rivers Network rendezésében. A résztvevők példákkal igazolják, milyen káros hatása lehet egy-egy nagy vízlépcsőnek, és a bős-nagymarosi munkálatok haladéktalan felfüggesztését sürgetik. hatalmi, hanem és ideológiai eszközökkel kell érvényesítenie vezető szerepét. A KB-titkár arról is beszél Nádudvaron, hogy az utóbbi időben megromlott a májusi pártértekezlet után javulásnak indult közhangulat. Csongrád megyében úgy döntenek: összehívjak a helyi pártértekezletet. Előzőleg 25 üzemi párttitkár levélben sürgette a tanácskozás megrendezését. országa elégedett az aradi találkozóval, mert a magyar és a román vezetés megtette az első lépést a viták tárgyalásos rendezése felé. 23
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 3. 1988. szeptemb er 4. Gazdasági Lakitelken hivatalosan is megalakul az 1987 szeptemberében, laza értelmiségi koalícióként létrejött Magyar Demokrata Fórum. Az MDF szervezett mozgalomként független társadalmi szervezetként, az alkotmányos rend tiszteletben tartásával kíván működni. Elkerülhetetlennek tartja a többpártrendszert, maga azonban egyelőre nem akar párttá szerveződni, szándéka szerint viszont indul mind a parlamenti, mind a helyi választásokon. Berecz János bejelenti: az MSZMP kapcsolatokat alakított ki a Magyar Demokrata Fórummal. A kb-titkár szerint az MDF zömmel olyan írókat tömörít, akik kevesellték azt a A magyarországi zsinagógák felújításáról tárgyal Izraelben Miklós Imre államtitkár, akit fogad Jichak Samir kormányfő is. 24
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 6. 1988. szeptemb er 7. 1988. szeptemb er 8. Gazdasági Újabb 200 millió DEM-ért bocsát ki kötvényeket az NSZK-ban a Magyar Nemzeti Bank. Megalakul a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet, a filmszakmában dolgozók autonóm érdekvédelmi tömörülése. A kormány javasolja: kapjanak közkegyelmet azok, akiket az 1956-os események kapcsán ítéltek el. Kecskeméten lerakják a 2. magyarországi SOS-gyermekfalu alapkövét. A kormány szerint a jelenlegi helyzetben meg kell építeni a bős-nagymarosi vízlépcsőt, de ha egy esetleges népszavazás másként dönt, a Minisztertanács aláveti magét a döntésnek. lehetőséget, amelyet az Írószövetség nyújtott nekik az ország ügyeinek intézésében. Az MSZMP PB úgy határoz hogy ad hoc bizottságokat kell létrehozni a szocializmus fejlődésével összefüggő ideológiai kérdések tanulmányozására. Magyarország csatlakozni kíván az ENSZ Polgári és Politikai Egyezségokmányán ak jegyzőkönyvéhez közli Kovács 25
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 9. 1988. szeptemb er 10. Gazdasági Az Igazságügyi Minisztérium gyorsítani kívánja az alkotmány koncepciójának kidolgozását, hogy a tervezet összhangban legyen a készülő egyesülési és gyülekezési törvénnyel. Az országban elsőként Debrecenben tartanak városi pártértekezletet. László külügyminiszterhelyettes Milánóban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának évfordulóján rendezett konferencián. Grósz Károly kétnapos látogatást tesz az NDK-ban. A gazdasági kérdésekről folytatott tárgyalásokon szorgalmazza a piac szerepének növelését a KGST-n belül. 26
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 12. Gazdasági Németh Miklós KB titkár kijelenti: a magyar gazdasági program sarkalatos pontja a tulajdonviszonyok átalakítása, aminek lényege a társadalmi tulajdon működőképes formáinak a kifejlesztése, ill. a magán-, valamint az egyéni tulajdon egyenjogúságának a megteremtése. Budapesten mintegy 20 000-en vesznek részt a dunai vízlépcsőrendszer megépítése elleni tüntetésen. A Parlamentben Grósz Károlynak és Straub F. Brúnónak címzett petíciót adnak át, hangsúlyozva: a vita demokratikus rendezése egy A küldöttek új pártbizottságot és új tisztségviselőket választanak. Az MDF esztergomi vitafóruma levelet intéz az Országgyűlés képviselőihez, hogy támogassák a nagymarosi vízlépcső munkálatainak leállítását, ill. hogy független szakértők vizsgálják felül az egész tervet. Az MDF tanácskozásán jelen van az Osztrák Néppárt alelnöke. 27
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 13. Gazdasági A fővárosi tanács szerint Aquincum, Gazdagrét vagy a BNV jelenlegi területe lehetne az 1995- ös világkiállítás budapesti helyszíne. megújuló konszenzus alapja lehet. A Hazafias Népfront nagymarosi bizottsága és más helyi társadalmi szervek tiltakoznak amiatt, hogy különböző csoportok Nagymaros Bizottság néven szervezkednek, és felvonulásokat rendeznek a vízlépcső ellen Magyarország állandó képviseletet nyit Szöulban, ill. Dél-Korea Budapesten. A két ország ezenkívül tárgyalásokat akar kezdeni a kapcsolatok rendezéséről, a diplomáciai viszony felvételéről. Grósz Károly levélben javasolja az ENSZ-nek, hogy a nemzeti 28
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 15. Gazdasági A Tudományos Akadémia bizottságot alapít, hogy megvizsgálja, milyen hátrányok, ill. előnyök származnak abból, ha nem épül föl a nagymarosi duzzasztómű. Állásfoglalást tesz közzé az Új Márciusi Front. Eszerint az ÚMF a társadalom megújítását és a válság leküzdésének előmozdítását tekinti céljának. A tavasszal megalakult ÚMF amely az 1938-as Márciusi Front baloldali népfrontos törekvéseit vallja magáénak, és tagság nélküli mozgalomként működik állásfoglalásában megállapítja: meg kell reformálni a intézményrendszert, újra kell gondolni a párt szerepét, és kisebbségek védelmét és a nemzeti kultúrák megőrzésének a jogait is foglalják nemzetközi szerződésbe, mivel az Emberi Jogok Deklarációja külön nem rögzíti ezeket a jogokat. Grósz Károly a kétoldalú viszonyról és a közel-keleti válságról tárgyal Jichak Samir izraeli miniszterelnökkel, aki kétnapos magánlátogatáson tartózkodik Budapesten. Magyar részről hangsúlyozzák: az arab izraeli viszály felszámolását Budapest csak úgy tudja elősegíteni, ha valamennyi érdekelt féllel kapcsolatban van. 29
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 17. Gazdasági Grósz Károly szerint a Bős Nagymaros körüli vita jellegűvé vált. A Dunakanyarban több száz nő tüntet az építkezés beszüntetése mellett. szükség van az MSZMP nyílt ellenőrzésére. A Front tagjai többek között Nyers Rezső, Újhelyi Szilárd, Király Zoltán, Bihari Mihály és Vásárhelyi Miklós. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke szerint hosszú távon fontolóra kell venni Magyarországon a többpártrendszer lehetőségét. A Hajdú-Bihar megyei pártértekezleten Grósz Károly pártfőtitkár hangsúlyozza: igen lassan változik a pártszervek munkastílusa, de veszélyes lenne mind a tétlenség, mind a kapkodás. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter szerint döntés kell az MSZMP és az esetleges többi párt tevékenységét szabályozó törvényhez, valamint A KNDK (Észak- Korea) központi pártlapja éles hangú cikkben bírálja, hogy Magyarország és Dél-Korea kölcsönösen állandó képviseletet létesít. 30
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 18. Gazdasági Az Országos Széchényi Könyvtárban feloldják a tilalmat több mint 5000 olyan könyvre, amelyet korábban ellenséges irodalomnak nyilvánítottak s elzártak a nagyközönség elől. Marosán György kormányszóvivő közli: a Minisztertanács nem kíván népszavazást tartatni Bős- Nagymarosról, de hibának tartja, hogy korábban nem adtak részletes tájékoztatást a vízlépcsőről. ahhoz is, hogy nyilvánosságra hozzák-e az 1945 utáni koncepciós perek anyagát. Fejti György, az MSZMP KB titkára szerint a pluralizmust az egypártrendszer viszonyai között is meg lehet teremteni. Vas megyében, a korábbi döntést megváltoztatva, a helyi pártértekezlet megrendezése mellett szavaznak. Zalában és Kaposváron ezzel szemben úgy ítélik meg, hogy szükségtelen az ilyen tanácskozás. 1988. szeptemb er 20. 3 évtized után Budapestre látogat Faludy György költő. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter azzal érvel a bős-nagymarosi vízlépcső mellett, hogy az építkezés leállítása költségesebb tenne, mint a befejezés. 31
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 21. 1988. szeptemb er 22. Gazdasági A kormány és a szakszervezetek vezetőinek egyeztető találkozója után közlik, hogy októbertől összesen 1,3 milliárd forinttal emelik a béreket több ágazatban és a közszolgáltatások bizonyos területein. Az intézkedés 150 170000 embert érint, köztük a sajtó és a posta dolgozóit. A SZOT átfogó bér- és szociál csomagot akart, de ezt a Minisztertanács nem tartotta lehetségesnek. A szakszervezetek fenntartják bérigényüket. Szabolcs-Szatmárban is összehívják a megyei pártértekezletet. A kormány kezdeményezi az Országos Érdekegyeztető Tanács felállítását, hogy összehangolják a Minisztertanács, a szakszervezetek, a Gazdasági Kamara, az OKISZ, a SZÖVOSZ és a TOT által képviselt érdekeket. Pécsett összehívják a Bukarestben tárgyal Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára. A kétnapos eszmecserén kitűnik: nem változott a román fél véleménye a menekültek, valamint a főkonzulátusok újramegnyitása ügyében. 32
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 23. 1988. szeptemb er 25. 1988. szeptemb er 26. Gazdasági Svájci nívódíjat kap Budapest és Bécs a közös világkiállítás gondolatáért. Brüsszelben kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást köt a Közös Piac Magyarországgal 12 erdélyi magyar menedékjogot kér a szófiai magyar nagykövetségen azzal, hogy Magyarországra szeretnének jutni. pártértekezletet, Heves megyében viszont az összehívás ellen foglalnak állást. Hámori Csaba, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára szerint utópia a kommunista társadalom, mert az odavezető út nincs tudományosan kidolgozva, ráadásul az eddigi irány nem is oda vezet. Úgy véli: kezd megkopni az új pártvezetés iránti bizalom. 33
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. szeptemb er 27. 1988. szeptemb er 28. 1988. szeptemb er 29. 1988. szeptemb Gazdasági elsőként a szocialista államok közül. A 10 évre szóló szerződés megszabja, hogy az EGK milyen ütemben számolja fel a Magyarországgal szembeni mennyiségi korlátozásokat. A svéd Ericsson cég a több évvel korábban kelt megrendelés alapján amerikai engedéllyel korszerű, digitális telefonközpontokat szállít Magyarországnak. 6 11%-kal drágulnak a gázkonvektorok és Egynapos tanítási bojkott a szegedi egyetem bölcsészkarán. A felsőoktatás átfogó reformját követelik. Az Elnöki Tanács kegyelmet ad az Budapesten mintegy 3000 egyetemista és főiskolás tüntet a bős-nagymarosi erőmű ellen. Az MSZMP KB mellett működő tanácsadó testület ülésén közlik, hogy az utóbbi egy évben 1957 óta először csökkent a párt taglétszáma, méghozzá jelentősen; több mint 73 000 fővel. Az MSZMP Pest megyei bizottsága A Magyar Katolikus Püspöki Kar felkéri 34
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva er 30. 1988. október 3. 1988. október 4. Gazdasági kandallók. A korábbi két forintleértékelésre hivatkozva a Malév 10%- kal emeli árait. 1956. okt. 23. és 1957. május 1-je közötti cselekmények miatt elítélteknek. Az osztrák fővállalkozó Nagymarosnál birtokba veszi a vízerőmű építkezési munkaterületét. nem tartja indokoltnak megyei pártértekezlet összehívását. Az MSZMP KB úgy foglal állást, hogy párttagok is beléphetnek olyan alternatív szervezetekbe, amelyek törvényesen működnek, elfogadják a szocialista társadalmi rendet és az ország nemzetközi elkötelezettségét. az Európa Parlamentet, hogy legközelebbi ülésén foglalkozzon a romániai falurendezési tervvel. Magyarország jelzi, hogy kész tárgyalásokat kezdeni Albániával a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az Európa Parlamenthez intézett levélben fejti ki aggodalmát a román nemzetiségi politika miatt. 35
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 5. 1988. október 6. Gazdasági Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján elfogadják az új társasági törvényt. Ezáltal lehetővé válik, hogy ezentúl kizárólag magánszemélyek is legfeljebb 500 alkalmazottal részvénytársaságot vagy kft.-t alapítsanak. A nyugalomba vonuló Marjai József helyett Beck Tamást választják kereskedelmi miniszternek. A tervekkel ellentétben az Országgyűlés nem szavaz a vállalkozói nyereségadóról, mert a képviselők szerint nincsenek megbízható adatok a költségvetés hiányáról. Villányi Miklós pénzügyminiszter megígéri, hogy novemberre átdolgozzák a javaslatot, egyúttal jelzi, hogy az államháztartás állapota rosszabb, mint ahogyan azt a közvélemény hiszi. 36 1988. A képviselők akik Vatikánvárosban közlik, hogy egy-két éven belül Magyarországra látogat II. János Pál pápa.
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva október 7. október 9. október 10. Az Országos Béketanács több más békecsoporttal közösen azt javasolja, hogy 1989- től tegyék lehetővé az alternatív katonai szolgálatot. Gazdasági Hűtlen kezelés miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik a Hajdú-Bihar megyei KISZbizottság volt első titkárát és 2 munkatársát, mert közpénzekből csaknem 1 millió forint értékben adtak hosszadalmas ügyrendi vita után nyilvánosan, felállással szavaznak a kérdésben többsége a kormánnyal ért egyet abban, hogy folytatni kell a bősnagymarosi építkezést. Új típusú szocializmust hirdet meg a KISZ KB programtervezete: eszerint a sztálini irányítás felé nem lehet visszafordulni, de a kapitalizmus visszaállításának irányában sem szabad elmozdulni. 37
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva október 11. 1988. október 12. Gazdasági ajándékot országos, megyei és városi párt-, állami, ill. KISZ-vezetőknek. Megalakul a Magyar Cserkész Szövetség; elődjét 40 évvel ezelőtt szüntették meg. Huszár István HNFfőtitkár kifejti: az MSZMP-nek továbbra is meghatározó szerepe lesz a Népfrontban, de fel kell készülni arra, hogy más társadalmi szervezetek, tömegmozgalmak és csoportok is nagyobb beleszólást akarnak a szervezet tevékenységébe. A helyi pártbizottság eredeti döntésétől eltérően mind Bács- Kiskunban, mind Békéscsabán összehívják a pártértekezletet. A csepeli pártbizottság nem tartja kívánatosnak a pártértekezletet, mert az, úgymond, elvonja a figyelmet a lényegi munkáról. Magyar izraeli idegenforgalmi megállapodást írnak alá Tel-Avivban. Nicolae Ceauşescu román elnök a bukaresti vásár magyar pavilonjában úgy vélekedik: van lehetőség a két ország közötti 38
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 13. 1988. október 14. 1988. október 17. A stockholmi bizalomerősítő megállapodás alapján első ízben 12 tőkés és 6 szocialista ország katonai megfigyelői is jelen vannak a Gazdasági Megtartja első ülését a főleg bérügyekben illetékes Országos Érdekegyeztető Tanács. A KISZ, a KIOSZ, a KISOSZ és a VOSZ sérelmezi, hogy kimaradt a testületből. A Duna Kör és más alternatív szervezetek hívei aláírásgyűjtő kampányt kezdenek annak érdekében, hogy tartsanak népszavazást Bős- Nagymaros ügyében. A Baranya megyei pártbizottság a pártértekezlet gondolata ellen foglal állást. Egerben, Hatvanban és Szekszárdon megtartják a városi párttanácskozást. A Komárom megyei pártbizottság úgy értékeli, hogy a helyi gondokat nem lehet pártértekezlettel megoldani. megállapodások valóra váltására, erre főként a gazdaságban jók a kilátások. Kelet-európai körútja budapesti állomásán a magyarországi helyzetről, a gazdasági és reformtörekvésekről 39
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 18. 1988. október 20. Dunántúlon folyó, 17 000 fős magyar szovjet hadgyakorlaton. Gazdasági A Tervhivatal elnöke szerint 1989-ben 40 50 milliárd forint lesz a költségvetés hiánya, s mivel a lakosságra már nem lehet több terhet hárítani, a vállalatoktól kell több nyereséget elvonni. Az MSZMP KB után a szakszervezetek támogatásával a kormány is arra az álláspontra jut, hogy a gazdaság elképzelések közül 1989- ben a nagyobb megpróbáltatásokkal járó, de gyorsabb eredményt ígérő A variánst kell bevezetni. A Minisztertanács szerint azonban az életszínvonal 1989-ben nem csökkenhet olyan mértékben, mint 1988- ban. Sztrájkot helyez kilátásba a Kereskedelmi Berendezéseket Gyártó Vállalat szombathelyi üzemegysége arra az esetre, ha nem önállósulhat. Néhány nappal később teljesül a dolgozók követelése. A Művelődési Minisztérium megszünteti a tudományos szocializmus Az MSZMP PB két tagja, Berecz János és Nyers Rezső szerint a magyar vezetés nem a többpártrendszertől, hanem attól tart, hogy annak bevezetése nyomán anarchia keletkezik az országban. Az MSZMP szombathelyi bizottsága harmadik nekifutásra mégis amellett szavaz, hogy legyen városi pártértekezlet. tájékozódik John Whitehead amerikai külügyminiszterhelyettes. 40
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 21. Gazdasági A SZOT elnöksége szerint 1989-ben minden dolgozónak államilag szavatolt minimális béremelést kell kapnia. oktatását a hazai egyetemeken, főiskolákon, helyette politikaelmélet néven új tantárgyat vezet be. Székesfehérváron mintegy 2500 gépkocsi konvoja kíséri utolsó útjára a meggyilkolt taxisofőrt. A Budapesti Rendőrfőkapitányság minden, okt. 23-ra tervezett tüntetést betilt. Ennek nyomán a Magyar Demokrata Fórum felhívja tagjait, hogy semmilyen utcai megmozdulásban ne vegyenek részt. A Minisztertanács döntése az, hogy 1989-től egyszerűsítik az abortuszok engedélyezését, de a duplájára emelik a terhességmegszakításért A kormány létrehozza a bősnagymarosi beruházást ellenőrző társadalmi bizottságot. 41
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 23. Gazdasági fizetendő összeget. Budapesten 5 embert állítanak elő, mert mintegy 80 100 társukkal együtt megpróbálnak tüntetést szervezni, hogy megemlékezzenek 1956-ról. 1988. október 24. 1988. október 25. Bejelentik: Magyarországon januártól bevezetik a munkanélküli-segélyt, mivel a kormány 1989- ben 50 100 000 A rendőrség nyomozást indít több NB I-es futballcsapatnál azzal a gyanúval, hogy az előző bajnoki idényben mérkőzéseket adtak-vettek. Több tucat élvonalbeli labdarúgót és néhány sportvezetőt előzetes letartóztatásba helyeznek. Az MSZMP szegedi városi bizottsága kezdeményezi a KBnál, hogy legalább egy részt fizessenek vissza abból az 54 millió forintból, amit a város lakásfelújítási alapjából vontak el a helyi pártház építésére. Magyarország, a szocialista országok közül elsőként, lehetővé teszi, hogy területén adott esetben vizsgálatot végezzen az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága közli Várkonyi Péter külügyminiszter. Budapesten megnyílik a Koreai Köztársaság magyarországi állandó képviselete. 42
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. október 27. 1988. október 28. 1988. október 29. A Határőrség Országos Parancsnoksága kezdeményezi, hogy a nyugati határon számolják fel a műszaki zárat. Gazdasági munkanélkülivel számol. Két amerikai cég részvénytöbbséget szerzett a Csepel Művek Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalatnál. A nemzetiségi szövetségek szerint Magyarországon mintegy 400 000-en vallják magukat nem magyarnak. Több mint 60 000 pedagógus aláírással hitelesített állásfoglalásban kéri, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre az oktatásügy helyzetét. Megalakul a Nyilvánosság Klub, amely a közélet minden területen érvényesíteni akarja a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát. 1988. A környezetvédelmi Grósz Károly megerősíti: november végén megválik a miniszterelnöki poszttól. Hangsúlyozza: nincs megelégedve a kormány munkájával, bár a stabilizációs program megvalósítása jól halad. Grósz Károly eredményesnek, nyíltnak és őszintének minősíti teheráni tárgyalásait. A népi Korea újból bírálja a szöuli kormánnyal kötött magyar egyezményt, mivel az független államként kezeli Dél-Koreát. 43
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva október 31. 1988. november 1. 1988. november 2. Gazdasági Átlagosan 180%-kal drágulnak a fagyálló folyadékok. Felemelik az automata és hagyományos mosógépek, a centrifugák, valamint a Patyolat-szolgáltatások árát is. Az MSZMP KB ismét a gyorsabb szerkezetváltást előirányzó A gazdaság koncepció mellett foglal állást. A testület úgy látja: A Szlovákiában élő Duray Miklós, a korábban nagy vihart kavart Kutyaszorítóban c. könyv szerzője az 1988-as Bethlen Gábor-díj egyik kitüntetettje. Megalakul a Magyarországi Cigányok Demokratikus Egyesülete. Megjelenik a Hitel c. független irodalmi, világnapon több ezres tüntetés zajlik Budapesten a bős nagymarosi vízlépcső ellen. Hasonló felvonulást tartanak Pécsett is. Az újabb phenjani vádaskodásra válaszolva a Külügyminisztérium szóvivő útján erősíti meg, hogy a Dél- Koreával történt 44
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. november 3. 1988. november 4. Gazdasági egy év alatt teljesültek a stabilizációs program fő előirányzatai, ám a következő 1 2 évben nem várható érzékelhető gazdasági növekedés. A közlemény szerint 1989- ben tovább süllyed majd az életszínvonal, bár nem olyan mértékben, mint 1988-ban. Grósz Károly közli, hogy a termelési szolgáltató infrastruktúra fejlesztésére részben magánvállalattá alakítják a Postát, azon belül is a telefonszolgáltatást. Szombathelyen üzembe állítják az első korszerű, 100 000 vonal kapacitású digitális telefonközpontot, amelyet Magyarország Ausztriától vásárolt. A kormány úgy dönt, hogy 4 év alatt 130 milliárd forintról 40 milliárdra csökkenti a vállalatok támogatásának összegét. Nagy Sándor SZOT-főtitkár kijelenti, hogy a szakszervezetek nem fogadják el az 1989- társadalmi, kritikai lap, amely az MDFhez áll közel. kapcsolatfelvétel nem irányul a népi Korea ellen. Ausztriába látogat Grósz Károly. Grósz Károly az osztrák parlamentben arról beszél, hogy Magyarországon is létre kell hozni a köztársasági elnöki tisztséget. 45
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva Gazdasági re tervezett reálbércsökkenést, ill. áremelést, s továbbra is nagy vitában vannak a Minisztertanáccsal. 1988. november 5. 1988. november 10. 75 millió svájci frank értékben Svájcban is kötvényeket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. Megalakul a Demokratikus Gyógypedagógiai Szakszervezet. A demokratikus szocializmus megteremtését, a parlament szerepkörének növelését sürgetik az Új Márciusi Front vitaülésén. A Demokrata Fórum támogatja azt a kezdeményezést, hogy a falurombolási terv megakadályozására minden magyar falu és város válasszon magának erdélyi testvértelepülést. Politikai pártok alapítását is lehetővé teszi az egyesülési és gyülekezési törvénytervezet, amelyet a kormány is jóváhagy. Budapesti tárgyalásai során Alekszandr Jakovlev, az SZKP PB tagja úgy vélekedik, hogy a szocializmusban is lehet többpártrendszer, de erről minden 46
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. november 11. 1988. november 12. 1988. november 13. Gazdasági Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal azt javasolja, hogy csak egy éven át folyósítsák a januártól tervezett munkanélküli segélyt, és csupán azoknak, akik már legalább 2 évig dolgoztak. A szakszervezetek ezzel szemben azt szorgalmazzák, hogy a segély állampolgári jogon minden állástalant illessen meg. Négy szakmai szakszervezetté kíván szétválni a Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozóinak Szakszervezete. A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága szerint Az MSZMP Pest megyei bizottságának új első titkára Hámori Csaba. Unió a Demokratikus Szocializmusért néven új ifjúsági szövetség létrehozását határozzák el a KISZ felsőoktatási rétegértekezletén Csaknem 1000 taggal létrejön a Szabad Demokraták országban a sajátosságoktól függően kell dönteni. Alekszandr Jakovlev, az SZKP PB tagja Esztergomban találkozik Paskai Lászlóval, és meghívja a bíborost, hogy látogasson el a Kárpátaljára, ahol 200 000 magyar él. 47
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. november 14. Gazdasági Magyarországot sem kerülik el a neofasiszta eszmék. A választási törvénytervezet társadalmi vitája nyomán a Belügyminisztérium képviselője elismeri, hogy a lakosság nem akarja elfogadni a spontán jelölési jog eltörlését. A művészeti szakszervezetek sürgetik, hogy tegyék közzé a Szövetsége amely a reformkor, a liberalizmus, a szociáldemokrácia, a polgári radikalizmus és a magyar népi mozgalom utódjának tekinti magát. Állásfoglalása szerint folytatni kívánja a harcot, amelyet a hazai demokratikus ellenzék 10 éven át vívott az alkotmányban deklarált jogokért. Az SZDSZ indulni kíván a választásokon. 48
Dr. Németh József Lajos: Az 1988. július 01. és december 31. közötti időszakban Magyarországon zajló vagy azt érintő események biztonság k alapján csoportosítva 1988. november 15. 1988. november 17. Brüsszelben Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár részt vesz az Észak-Atlanti Közgyűlés ülésszakán, ahová a NATO fennállása óta először hívták meg a Varsói Szerződés egyik tagállamának hivatalos képviselőjét. Horn Gyula kijelenti: Magyarország kész rá, hogy a leszerelési folyamat keretében nyilvánosságra hozza katonai költségvetésének és fegyveres erőinek adatait. Nagy János bécsi magyar nagykövet szerint Magyarország Gazdasági A kormány elfogadja az adómentes sáv határának felemelését, ill. bizonyos túlóradíjak kulturális költségvetés kiadásainak és bevételeinek részletes adatait. Budapesten a rendőrség erővel oszlatja szét azt a 300 fős tüntetést, amelyet a hatósági tilalom ellenére néhány alternatív csoport szervezett a román nagykövetség közelében. Az Alkotmányjogi Tanács törvénysértőnek minősíti azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében nem kaphatják meg járandóságukat azok a nyugdíjasok, akik 90 napnál hosszabb ideig vannak külföldön. Az Írószövetség nem fogadja el a kormány felkérését, hogy vegyen részt annak a társadalmi bizottságnak a munkájában, amely a bős-nagymarosi vízlépcső munkálatait ellenőrizné. Az MSZMP PB szerint szükséges, hogy az 1989-ben életbe lépő tájékoztatási törvény állampolgári jogként szabályozza a szólásés sajtószabadságot. Szűrös Mátyás kbtitkár úgy véli, a többpártrendszer bevezetését nem az MSZMP, hanem a társadalmi fejlődés dönti majd el. Spanyolországba utazik Grósz Károly pártfőtitkár. Madridban kijelenti: olyan társadalmat akarunk felépíteni, amely elméletileg sincs teljesen megalapozva. Spanyolországból 3 napos látogatásra Franciaországba érkezik Grósz 49