Az utazásszervezői tevékenység vizsgálata a Görögországba és a Mexikóba szervezett utak példáján, különös tekintettel az utazási motivációra



Hasonló dokumentumok
Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Megkérdeztük görög partnereinket az aktuális helyzetről, s az alábbi válaszokat kaptuk:

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, pp

J/55. B E S Z Á M O L Ó

Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

SZENT ISTVÁN EGYETEM

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Felmérés a hitelezési vezetők körében, a bankok hitelezési gyakorlatának vizsgálatára Az első három felmérés összesített eredményének ismertetése

SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

A régió és településmarketing kockázatai - a célrendszer és stratégiai döntési dimenziók 1

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Miskolci Egyetem. Marketing Intézet. Utazásszervezés- és értékesítés. A nemzetközi kiutaztatás.

VI. Magyar Földrajzi Konferencia Donka Attila 1 A FOLYÓK SZEREPE A TURIZMUSFEJLESZTÉSBEN

Bodnár Réka Kata Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája február

BESZÁMOLÓ A BUZSÁKI TOURINFORM IRODA FELADATAIRÓL, TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A MUNKÁLTATÓK TÁVMUNKÁVAL SZEMBENI BEÁLLÍTOTTSÁGAI

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

IDEGENFORGALMI ISMERETEK

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet SPORTTURIZMUS. Szerző. Dr. Marton Gergely.

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010

Hévíz-Balaton Airport Kft.

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

Magyarország turisztikai termékei

GYULA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GYULA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MÁJUS. Dr. Perjési Klára polgármester

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-ei ülésére

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Halandóság. Főbb megállapítások

KÉSZÍTETTE: Zalai Falvakért Egyesület

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Újbuda Gazdasági Program /2015. (IV. 23.) XI.ÖK határozat melléklete

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez július. Budapest, április

Területfejlesztési programterv

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA JÚNIUS 12.

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

Készítette: Márton György, területfejlesztési szakértő Madarász Zoltán, turisztikai szakértő

Tartalomjegyzék. Közép magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis évre

Az egészségturizmus magyarországi rendszere a klaszterszerveződés összefüggésein keresztül

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

(Hirdetmények) A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

A SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉG KULTURÁLIS ÉS KÖZMŐVELİDÉSI STRATÉGIÁJA ÉS RÖVIDTÁVÚ OPERATÍV PROGRAMJA

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

A parkok szerepe a városi életminőség javításában

CSEPEL-VÁROSKÖZPONT PANELES LAKÓKÖRNYEZETÉNEK HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE

SZENTGOTTHÁRD VÁROS IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László

Az egészségturizmus és az utazási szokások kapcsolata

Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja. II. Stratégiai program

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI

E L İ T E R J E S Z T É S

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK nappali tagozat Tőzsde-pénzintézetek Szakirány

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

NAPPALI KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

1995L0057 HU

Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban

Gazdasági Havi Tájékoztató

ÉLETVITEL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELE

MAGYARORSZÁG DEMOGRÁFIAI HELYZETE EURÓPÁBAN

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS

Átírás:

Az utazásszervezői tevékenység vizsgálata a Görögországba és a Mexikóba szervezett utak példáján, különös tekintettel az utazási motivációra Szerző: Spiegler Patrícia 1 Jelen tanulmány a magyar turizmustudomány egy viszonylag elhanyagolt területéhez, a motivációkutatáshoz kíván hozzájárulni. Az utazási motivációt az utazásszervezői tevékenység oldaláról közelíti meg, hiszen az utazásszervezőnek jelentős szerepe van az utazási döntés, a motiválás folyamatában. A szerző a görögországi és a mexikói desztinációk példáján keresztül, az utazásszervezői katalógusok útleírásainak elemzésével mutatja be azt, hogy a leírások és a képek milyen jelentést társítanak az adott turisztikai desztinációhoz, és az milyen kapcsolatban áll a motiváló tényezőkkel. Emellett a már sokszor emblémává rögzült vonzerők térbeli elhelyezkedésének vizsgálatával lehatárolja a magyar kiutazók szempontjából releváns turisztikai desztinációkat Mexikóban és Görögországban. Kulcsszavak: utazási motiváció, utazásszervező, Görögország, Mexikó 1. Bevezetés és célkitűzések Sajnos az embereknek csak három dolog jut eszükbe Görögországról: a napfény, a tenger és a szex. Próbálunk változtatni ezen a képen, de ez rengeteg időbe telik. Jiannisz Patellisz, a görög idegenforgalmi tanács elnöke (in: Zwingle 2004) Egy ország turizmusát jelentős mértékben befolyásolják a róla elterjedt képek, amint azt a fenti bevezető idézet is kifejezi. Jelen tanulmány az utazásszervezők szerepét vizsgálja ezeknek a képzeteknek a létrehozásában és terjesztésében, miközben kibontja az imaginációk mögött álló jelentéseket. Mivel az utazásszervezők a turizmus rendszerében közvetítő szerepet töltenek be a kereslet és a kínálat között, vizsgálatuk alkalmasnak bizonyult arra, hogy az utazási motiváció kutatását új szemlélettel egészítse ki. Az utazásszervezőknek ugyanis össze kell hangolniuk a 1 PhD-hallgató, PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola

turisták motivációit, igényeit a fogadó terület által nyújtott lehetőségekkel. A kutatás egyik célja az utazási irodák katalógusainak elemzésével a motivációk meghatározása, illetve a preferált üdülőhelyek térbeli elrendeződésének feltárásával a desztinációk és a motivációk összefüggéseinek megvilágítása volt. A vizsgálat másik célja a magyar lakosság kiutazási szokásainak és motivációinak elemzése volt, hiszen az utazási célpontok kiválasztása mindenkor visszautal a társadalmi és a gazdasági viszonyokra. 2. Megközelítési mód és kutatási módszerek A tanulmány a magyar turisták kiutazási motivációit az utazásszervezők oldaláról közelíti meg, miközben konkrét példákra támaszkodik. Az első lépés a vizsgálni kívánt országok kiválasztása volt. A magyar utazóközönség kiutazási szokásai alapján a görögországi és a mexikói desztinációt véltem reprezentatívnak a kutatás szempontjait figyelembe véve 2. A tanulmány két oldalról közelíti meg a vizsgált országokat. Egyrészt objektív leírást ad az ország turizmusáról, másrészt az utazásszervezők által terjesztett képeket és azok társadalmi beágyazottságát vizsgálja. A tanulmányban Görögország a tömegturizmus egyik klasszikus célpontjaként, míg Mexikó az egzotikus, kulturális utazások példájaként jelenik meg. Az utazásszervezők kiválasztásakor is ezt a szempontot tartottam szem előtt, ezért a Görögországba kiutaztatók közül a tömegturizmust, a Mexikóba kiutaztatók esetén pedig a kulturális turizmust preferáló utazási irodákat 3 vizsgáltam. Továbbá fontos szempont volt, hogy a vizsgált vállalkozások magyar tulajdonban legyenek, és saját árualappal rendelkezzenek. A kiválasztott irodák tulajdonosaival vagy referenseivel készítettem mélyinterjút, és prospektusaik (2004/2005) görögországi és mexikói útleírásait elemeztem (1. táblázat). A prospektusok közléseinek manifeszt tartalmát a következő kategóriákkal kódoltam: földrajzi hely és városnév, márka, természeti érték, tengerpart, történelmi emlék, az épületek konkrét megnevezése, társadalmi sajátosságok, népszerűség, egyediség, valamint élmény- és hangulati elemek. Az elemzés többek között kiterjedt a képekre, a színekre és a kép-szöveg arányára is. A mélyinterjúk helyszíne az utazási iroda volt, céljuk a tartalomelemzés árnyalása, az utazási iroda profiljának megrajzolása, az utazásszervezőknek a kiválasztott desztinációról alkotott 2 A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Turizmus Rt. 2003-as adatai és felmérései alapján, lásd bővebben 3.3 fejezetben 3 Hazánkban az utazásszervező (tour operator) és az utazási iroda vagy utazási ügynök (travel agency) tevékenységi köre sokszor összemosódik, mivel sok utazási iroda végez utazásszervezői tevékenységet is. Jelen tanulmány az utazási iroda kifejezést az utazásszervezőkre értelmezi.

személyes képének megismerése, valamint az iroda motivációkutatásai és az utasok visszajelzései alapján bizonyos időközönként kialakuló újítások és ötletek felmérése. Továbbá a motivációk elemzését a földrajz oldalól megközelítve az utazásszervezők által kiválasztott vonzerőket térben jelenítettem meg, hiszen a turizmusban a földrajzi hely válik az élmény forrásává. 1. táblázat Az utazásszervezőkkel készített interjúk és az elemzett katalógusok Interjú Utazásszervező Interjúalany beosztása Katalógus I1 Apollon Travel értékesítési vezető K1 Görögország 2004 nyár I2 Ikarosz Utazási Iroda ügyvezető igazgató K2 Ikarosz I3 Theo Tours ügyvezető igazgató K3 Görögországi nyaralások 2004 I4 Center Travel ügyvezető igazgató K4 I5 Chemol Travel referens K5 I6 HVG Exotic Travel referens K6 a kultúra nyomában 2004: Mexikó-Guetamala-Belize: elveszett városok, őserdők és korallzátonyok 2004-2005 ősz-tél-tavasz: a) Mexikó-Cancún; b) Mexikói körutazás acapulcói nyaralással Programajánlat 2004-2005: a) Mexikói nagy körút; b) Mexikó-Guetamala-Honduras; c) Mexikó-Acapulco Forrás: saját szerk. 3. A kutatás elméleti háttere A tanulmány az utazási motivációt a szervezett utazások felől közelíti meg. Azonban az így vizsgált motivációkat fenntartással kell kezelni, mivel éppen a kutatás alapját képező konstruáltság egyben a kutatás gátja is: ezek az utak a nagyfokú szervezettség miatt vizsgálhatók, ugyanakkor ez meghatározza a megszólított turistatípust és az utazás jellegét. Egyrészt figyelembe kell venni azt, hogy a Cohen 4 (in: Puczkó-Rátz 2000) által leírt turistatípusok közül csupán az intézményesített turizmus csoportjába tartozó szervezett 4 Cohen azt hangsúlyozza, hogy a tömegturista nem a valós desztinációt látja, mivel nem lép ki saját környezeti buborékából, és ezért kevés a kapcsolata a helyi kultúrával és a lakossággal (in: Puczkó-Rátz 2000).

tömegturista motivációira lehet következtetni. A turisták motivációi továbbá kölcsönhatásban állnak a szocioökonómai jellemzőikkel, és ezzel együtt hatnak arra, hogy mely utazáson vesznek részt, és mit látogatnak meg az adott desztinációban. Másrészt az utazások szervezettsége tovább szűkíti a vizsgálható motivációk körét, mivel az utazásszervezők szűrőjén át csak az általuk kiválasztott vonzerők válnak a kutatás tárgyává. 3.1 AZ UTAZÁSI MOTIVÁCIÓ A turizmustudományon belül a motivációkutatás feladata az utazási motivációk osztályozása, a keletkezésük vizsgálata és annak a meghatározása, hogy a motivációk hogyan változnak a társadalom és az egyes személyek fejlődésével. Ezen kívül ki kell fejlesztenie a motivációk vizsgálatának módszereit (Braun 1993). A turisztikai motivációk kutatásának módszereire és kategorizálására számos példa akad. Az utazási motiváció elméleti megközelítései sokszor utalnak az Enzensberger (in: Braun 1993) által leírt menekvés a hétköznapoktól motivációra, amely szerint az utazás a mindennapok (a racionális, a modern társadalom) ellenpólusaként definiálódik. Az elvágyódás motívuma térben és időben egyaránt megmutatkozik, a turisták távoli, elzárt, érintetlen helyeket keresnek. Wang (2000) szerint a turizmusban azonban már nem beszélhetünk objektív autentikusságról, csupán megkonstruált és megélt (egzisztencialista) autentikusságról, amelyet maga a turisztikai tevékenység kelt életre. Az autentikusság megélését főleg azok az élmények idézik elő, amelyeket a mindennapokban nem élhetünk át. Schulze (1996) a mai társadalmat élménytársadalomnak nevezi, ahol az élményorientáció olyan szokványossá vált, hogy jellege szerint kollektív alapmotivációnak tekinthető. A tömegkultúra révén standardizált élményajánlatok lepik el a társadalmat, expanzív élménypiac alakul ki, ezáltal professzionalizált szakemberek és intézmények jönnek létre. A feltételek manipulálásának tekinthető a turizmus is, ahol az élményorientált cselekvés szakemberei többek között az utazásszervezők dolgoznak. Jelen tanulmány az élményt tekinti a turisták alapmotivációjának, és Schober (in Braun 1993) elméletére hivatkozik, amely szerint az utazás célja az élmény, és azt bontja fel exploratív (valami új megélése), biológiai (a test megélése), szociális (társadalmi kapcsolatok) és optimalizáló (pihenni, erőt gyűjteni) faktorokra. 3.2 AZ UTAZÁSSZERVEZŐ

Az utazásközvetítő szektor a kereslet és a kínálat összekapcsolását hivatott elősegíteni. Az utazásszervezőknek ezért kulcsszerepe van a turizmusmarketingben és az utazási döntés folyamatában. A 3. ábrán látható elméleti modell mutatja be azt a folyamatot, amelyben az utazásszervező a kereslet és a kínálat elemeit figyelembe véve megszervezi az utat és létrehozza a desztináció képét, amelyet a katalógusban mint megfoghatatlan árut ábrázol. 1. ábra Elméleti modell a desztináció képének létrehozásáról az utazásszervezői katalógusokban KERESLET Turista szocioökonómai jellemzők és motivációk KÍNÁLAT Fogadóterület vonzerők, infrastruktúra, megközelíthetőség elvárások desztináció igények imázs KATALÓGUS Utazásszervező szakértelem A desztináció képe Forrás: saját szerk. Az utazásszervezők marketingtevékenységének egyik meghatározó eszköze a katalógus, amelyben a képek és leírások a turisztikai desztinációkat jelenítik meg. Wöhler (1998) a posztmodern lényegét a szimbólumok fogyasztásában látja. Elméletében a földrajzi terek is jelek hordozóiként válnak relevánssá, amelynek következtében az utazási motiváció a turisztikai desztináció által hordozott szimbólumokra irányul. Wöhler a desztinációimázs megkonstruálásának folyamatát Barthes (1983) mítosz fogalmára alapozza 5. Egy szemiológiai modell segítségével mutatja be, hogy egy területhez milyen jelentések társíthatóak. A strand képének példáján keresztül vázolja fel, hogy a jelentések kibontásával hogyan adható el a turisztikai kép mint az önmegvalósítás mítosza (2. ábra). Maslow (in Puczkó-Rátz 2000) 5 Barthes (1983) a mítosz fogalmát a hamis látszatok magyarázatára használja. Szemiológiai megközelítéssel olyan valóságkonstrukciók leírására alkalmazza, amelyekhez ma már magától értetődő jelentéseket társítanak, holott történeti képződmények.

motivációs piramisának csúcsán az önmegvalósítási szükséglet áll, amely reflektál arra, hogy a turisztikai marketingben miért társítják ezzel a jelentéssel a desztinációk képeit és leírásait. A földrajzi hely képének jelentéssel társítása a turizmus kontextusában 2. ábra mitikus szint nyelvi szint JEL ikonikus szint önmegvalósítás Jelölő Egyszer egy évben végre önmagam lehetek Jelölő Szöveg Az igazi nyaralás Jelölő Kép Életkép a strandon Jelzett A déli tájon Jelzett Szöveg Semmittevés, kiszolgálás Jelzett A személyiség felismerése Forrás: Wöhler 1998 alapján saját szerk. A látványosságok alapján, amelyek az adott ország emblémáivá is válhatnak, az utazásszervezők hatékonyan választhatják ki a céljaiknak megfelelő turisztikai desztinációkat. Azonban a desztinációk jelentéssel való társítása homogenizálja az előhívott képzeteket, amelyek sokszor már eleve meglévő sztereotípiákra épülnek. Ezért válik fontossá a meggyőző, egyedi imázskonstrukció létrehozása. 3.3 A GÖRÖGORSZÁGBA ÉS MEXIKÓBA IRÁNYULÓ MAGYAR KIUTAZTATÁSI PIAC A társadalmi és a gazdasági helyzet meghatározza az utazási igényeket, illetve azt is, hogy mely fogadóterület képes azokat kielégíteni. Az utazásszervező különböző faktorok mentén dönt arról, hogy mely desztinációkat ajánlja. Klenosky és Gitelson (1998) számos befolyásoló tényezőt nevezett meg az utazási ügynökségek tevékenységét felvázoló modelljében. Ezek közül számos faktor vonatkozik az utazásra (mint például típusa, ideje, közlekedési eszköz), illetve a turistára (demográfiai jellemzők, életstílus, értékrendszer stb.). Görögország, amely egy viszonylag közeli, mediterrán, tengerparttal rendelkező desztináció a tömegturizmusra berendezkedett olcsó árakkal, a rendszerváltás óta kínálja a tömegturizmus célpontjait a magyar piacnak, amire igény mutatkozik. 2003-ban a legtöbb szervezett út Görögországba irányult a mediterrán térség klasszikus európai célpontjait

tekintve 6. A kilencvenes évek elejétől kisebb ingadozással fokozatosan emelkedett a Görögországba látogatók száma, azonban 1998-ban visszaesés következett be a koszovói háború hatására (3. ábra). A KSH adatai szerint a Görögországba szervezett kiutazások száma 2004-ig fokozatosan csökkent, hiszen közben megjelentek a turisztikai piacon a Földközitengeri térség arab és észak-afrikai desztinációi olcsó és egzotikus ajánlataikkal. 3. ábra A Görögországba kiutazó magyarok száma 1992-2005 Forrás: KSH, GNTO. Megjegyzés: A KSH és a GNTO adatainak különbözősége az eltérő statisztikai rendszerből fakad. A KSH adat értéke azért kisebb, mert a KSH a szervezett utak keretében kiutazó magyarok számát, a GNTO pedig a határokon át beérkező magyar turisták számát méri. Míg Mexikó turizmusának fő profilja megegyezik Görögországéval, azaz a napfényes tengerparti üdülés célpontja, a magyar utazók számára mint távoli, egzotikus-kulturális desztináció jelenik meg, és a magyar piac gazdasági és társadalmi jellemzőiből adódóan csak egy szűk réteg igényeire reflektál. A szervezett utazásokkal Mexikóba kiutazó magyarok számát 1999 óta figyeli a KSH. A mexikói kiutazások fő időszaka a kilencvenes évek vége volt, azóta fokozatosan csökkent a desztináció iránti kereslet (4. ábra). A 2002. évben hirtelen lecsökkent a kiutazók száma, amely a World Trade Center elleni terrorista események hatása. A Mexikóba kiutazó magyarok száma 1999-2005 4. ábra 6 A KSH adatai szerint 2003-ban a szerveztt utazások keretében Görögországba 93 654, Olaszországba 80 595, Spanyolországba 40 099 magyar kiutazót regisztráltak.

Forrás:KSH 4. A kutatás eredményei 4.1 GÖRÖGORSZÁG 4.1.1 Görögország turizmusának főbb jellemzői A turizmus jelentősége Görögországban a 20. század utolsó három évtizedében rohamosan nőtt. Az idegenforgalom a hatvanas évektől húzóágazat, és sok helyütt az egyetlen megélhetési forrás. Az ötvenes években 210 ezer, a hatvanas évek végén 1 millió turistát regisztráltak. A hatvanas években az ókori művészettörténeti értékek vonzották a gazdagabb európai országokból, főleg Nagy-Britanniából, valamint az USA-ból érkezőket. A hetvenes években jelentősen növekedett a látogatók száma. A fejlődés fő tényezői közé tartozik, hogy a spanyol desztinációk népszerűsége csökkent és az utazásszervezők új területeket kerestek. A fejlődést segítette a drachma alacsony értéke a küldő országok valutájával szemben, illetve az ár és munkabér alacsony szintje, amire igen jól reagált az árérzékeny tömegturizmus. Ebben az időben jelent meg Görögország a 4S desztinációjaként (sea, sand, sun, sex). A hetvenes évektől a kilencvenes évekig a nemzetközi turistaérkezések száma közel hatszoros növekedést mutatott. A növekedés a kilencvenes években a balkáni háborúk miatt visszaesett. 2002-ben mintegy 14 millió turistát regisztráltak, amivel a világranglista 15. helyén állt a görög desztináció. Az országban mintegy kétezer sziget van, amelyeken a szállodák hatvan százaléka található (Zwingle 2004). 2002-ben a látogatók 94,3%-a európai államokból érkezett. Az idegenforgalom, amely 2002-ben mintegy 10 millió euró bevételt jelentett, és ezzel az ország GDP-jének közel 8%-át adta, az összes munkavállaló 10%-át foglalkoztatja. Az ország nem csak az igényes és fizetőképes turistákat vonzza, hanem a középkategóriás és

az olcsó turizmus kedvelőit is. A tömegturizmusról a minőségi turizmusra való átállás növelhetné az ország idegenforgalmi bevételeit. 4.2.2 A katalógusok elemzése A görögországi utakat leíró katalógusok (lásd 1. táblázat) tartalomelemzése azt mutatta, hogy a leírásokban a hangulatra és az élményekre való utalások a hangsúlyosak (5. ábra). Schober (in Braun 1993) felosztását tekintve ezekben az útleírásokban az optimalizáló élmény (pihenés, nyaralás, kikapcsolódás, strandolás, fürdőzés, napozás) a domináns. Számos utalás vonatkozik a szociális élményekre (szórakozás, taverna, diszkó, bárok, parti sétányok, nyüzsgő éjszakai élet, görög est). Biológiai élmény például a sportolás lehetősége, ami főként a vízi sportokra vonatkozik (szörfözés, vízi vidámpark, búvárkodás), valamint említésre kerül a gyógyulás és a felfrissülés is. Az új megismerésének vágya nem kerül olyan gyakran említésre. 5. ábra A vizsgált görögországi utazások leírásainak tartalomelemzése Forrás: saját adatgyűjtés Az utazást sztereotípia módjára kötik össze a pihenéssel, és ez a magától értetődőség erősödik meg a katalógusok élményleírásaiban, mert a pihenés és fürdőzés szavak szinte minden hely leírásában szerepelnek. Görögország üdülőhelyeinek leírásában a tengerpart bemutatása kap nagy hangsúlyt, hiszen ezek főként nyaraló célpontok. A szöveges leírások mellett a képek a leggyakrabban a tengert ábrázolják. A katalógusok domináns színei is a tengerre utalnak,

hiszen a vizsgált prospektusok címlapjain és vonatkozó oldalain a kék különböző árnyalatai dominálnak. Az üdülőterületek bemutatásában a kiépítettség és a népszerűség is nagy szerepet kap. A márkák konkrét megnevezése helyett a népszerűség, a látogatottság áll garanciaként. A leírásokban kevésbé hangsúlyos a társadalmi jellegzetességek bemutatása, amelyek inkább a gasztronómiára, a zenére és a táncra korlátozódnak, általában görög est formájában. Az európai kultúra bölcsőjének számító Görögország történelmi emlékei elhalványodnak a tengerpart vonzereje mellett. Az ókori emlékek, a látnivalók csak ott hangsúlyosabbak, ahol nincs tengerpart, tehát a nagyobb városokban, mint Athén vagy Thesszaloniki (I1.). 4.2.3 A görögországi turisztikai desztinációk és relevanciájuk Az utazási katalógusok vizsgálatakor három fő turisztikai desztináció rajzolódott ki Görögországban: Észak-Görögország, Athén és környéke, valamint a görög szigetvilág (6. ábra). A Pindosz hegység területe, ami egy elmaradott régió, nem megfelelő infrastrukturális kiépítettséggel láthatatlan fehér folt marad az utazásszervezők térképén, ahogy az ország nyugati partvidékének üdülővárosai is kevésbé ismertek a magyar turisták körében. 6.ábra Görögország turisztikai desztinációinak profilja Észak-Görögország Thesszaloniki nyaralás Katerini Chalkidikifélsziget Korfu Zakintosz Meteorák Athén Korintosz kultúra Olimpia KIKLÁDOK Görög szigetvilág autentikusság Santorini Kos Rodosz Kréta Forrás: saját szerk.

A desztinációk lehatárolását a turisztikai vonzerők és megközelíthetőség eltérő jellege indokolta (2. táblázat). A legtöbb utazási célpont a Magyarországról autóbusszal is megközelíthető Észak-Görögországban van. Itt több kiépített üdülőhely is található, mint például Paralia, amely 1982-ben még csak egy négyszáz lakosú kis halászfalu volt, de ma már az északi térség egyik legnagyobb üdülőközpontja, ahová a főszezonban mintegy hatvanezer (főleg kelet-közép-európai) turista látogat el. A görög szigetek, amelyek megközelíthetőségében a repülő és a hajó dominál, mára az ország emblémáivá váltak, hiszen a görög imázselemeket sűrítik magukban: kis fehér házak, kék kupolák, szűk utcácskák és kilátás a tengerre. Athén megközelítésében is a repülő a domináns, de az autóbuszos körutazások is elvezetnek a fővárosba és környékére, ahol az ókori emlékek a leglátogatottabbak. 2. táblázat Görögország vizsgált desztinációinak struktúrája az elemzett katalógusok alapján Észak-Görögország Athén és környéke Görög szigetvilág Tengerparti Paralia, Olympic Beach, (a szigetek egyben ide is üdülőváros Stavros, Sarti, Toroni, tartoznak) Kamena Vourla Szigetek Evia, Szkiathosz, Thasszosz Aegina Porosz Hydra Ios, Paros, Mikonosz, Kalymnos, stb. Történeti vonzerők Thermopülai-szoros Athén, Olympia, Delphoi, Korinthosz, Epidaurusz Kréta, Korfu, Naxos, Rodosz, Kos, Természeti vonzerők Olimposz, Meteora Korinthoszi-csatorna, Szunion-fok Santorini: vulkán Zakynthos: caretta teknős Társadalmi tengeri sólepárló, Athén, halászfalvak vonzerők Athosz, Meteora, Pátra kikötővárosa Thesszaloniki Forrás:saját adatgyűjtés 4.2 MEXIKÓ 4.2.1 Mexikó turizmusának főbb jellemzői Mexikóban az idegenforgalom fontos bevételi forrás, aminek nemzetgazdasági jelentőségét a mexikói kormány már a hetvenes években felismerte. Az ország turizmusának fejlődése ezért több tekintetben is eltér a többi harmadik világbeli desztinációtól. Egyik különlegessége a

turizmus viszonylag korai és intenzív támogatása, amely meghatározta a turisztikai infrastruktúra térbeli és strukturális megoszlását. Továbbá Mexikóban a nemzetközi turistaérkezések mellett igen jelentős a belföldi turizmus is, mivel meglehetősen magas a mexikói közép- és felsőréteg utazási aktivitása (Brenner 2003). Mexikó részesedése a nemzetközi turizmusból évtizedek óta igen jelentős. Az országban 2005-ben mintegy 21,9 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak, amivel Mexikó a világranglista 7. helyére került. Az idegenforgalom 2005-ben 11,8 millió dollár bevételt jelentett az országnak, ami Mexikó GDP-jének közel 8%-át tette ki. A turisták többsége (közel 90 %-a) az USA-ból és Kanadából érkezik. Az idegenforgalomban mintegy 1,83 millióan dolgoztak (Mexico Ministry of Tourism). 1974 óta létezik turizmussal foglalkozó minisztérium Mexikóban, amelynek három fő célja a devizabevételek fokozása, munkahelyek teremtése és a periférikus régiók gazdaságának fejlesztése. A hetvenes években bővítették a tradicionális tengeri üdülőhelyek (mint például Acapulco, Puerto Vallarta) és a három nagy központ (Mexikóváros, Guadalajra, Monterrey) kapacitását. Ezeken a területeken főleg a luxushotelek létrehozását és a minőségi turizmus fejlesztését támogatták. Ugyanakkor öt új tervezett turisztikai centrumot is megjelöltek: Cancún, Ixtapa-Zihuatanejo, Los Cabos, Huatulco és Loreto (Brenner 2003). Ekkor épült ki az infrastruktúra a Yucatán-félszigeten és állami támogatással számos karibtengeri üdülőközpontokat hoztak létre, amelyek fokozatosan elhódították a turistákat a Csendes-óceán menti idegenforgalmi központoktól. Ekkor kezdtek hozzá a romvárosok rekonstrukciójához. A hetvenes években a Karib-tenger türkizkék vize vonzotta a látogatókat, majd a nyolcvanas évektől egyre népszerűbb lett a kulturális és az etnikai turizmus, amely propagálására új országképet alakítottak ki, amelyben az egzotikus elemek kaptak főszerepet (Szelják 2000). 4.1.2 A katalógusok elemzése A szerző a kiválasztott katalógusok mexikói körutainak leírását (lásd 1. táblázat) elemezte, amelynek eredményét a 7. ábra mutatja. Az ábra egyrészt megmutatja általánosan a mexikói körutazások karakterét, másrészt az utazási irodák profiljaira is következtetni enged. Az elemzés arra mutat rá, hogy a körutazások leírásában is az élményekre és a hangulatra utaló szavak vannak többségben. A legtöbb az exploratív élmény egy egzotikus körutazás alatt: városnézés, megismerés, megízlelés, megtekintés. A körutaknál kevesebb az optimalizáló

(pihenés, strandolás, fürdőzés) és a szociális (szórakozás, korzózás, folklórműsor, piacok nyüzsgő élete) élmény, bár ezek is szerepelnek mindegyik leírásban. Az Enzensberger (in Braun 1993) által megfogalmazott, a térben és időben való elvágyódás a hétköznapokból motiváció válik hangsúlyossá az egzotikus utaknál. A földrajzi távolság teszi egzotikussá a latin-amerikai kultúrkörhöz tartozó Mexikót az európai utazók szemében. Ezáltal az egzotikussal, az egyediséggel lesz vonzó háttérbe szorítva a népszerűséget. A leírásokban a történelmi látnivalók a hangsúlyosak, amely által ezek a kultúrák áthelyeződnek a múltba. A ma élő indián kultúrát nem a nagyvárosokba beilleszkedett civilizált indiánok, hanem a földrajzilag elzárt helyeken, a hegyi kis falvakban megőrzött indián kultúrák képviselik. A társadalmi jellegzetességek leginkább a gasztronómiára és a piacokra (helyi, kézműves termékek vásárlására) korlátozódnak. 7. ábra A mexikói körutazások leírásainak tartalomelemzése Forrás:saját adatgyűjtés A körutakat az irodák profiljai szerint tekintve az rajzolódik ki a 7. ábra alapján, hogy az élmények mellett a K6a) útnál leginkább a földrajzi hely és a konkrét látnivaló neve kap hangsúlyt, a K5b) esetében nagy a márkák használatának aránya, és kiemelkednek a társadalmi sajátosságok, míg a K4 leírásában a földrajzi helyek megnevezése mellett fontosak a történeti és természeti értékekre való utalások is. Az elemzésből az utazások profiljai is megrajzolhatók (8. ábra). Például a K6 különböző útjait tekintve megfigyelhető, hogy a nagy mexikói körút (a) esetén kiegyenlített az élményre utalás, a helyek neveinek sorolása, valamint a történelmi és természeti jellegzetességek bemutatása, illetve nem használja túlzottan az olyan figyelemfelkeltő

elemeket, mint az egyediség, népszerűség és márka. Ezzel szemben a Mexikó-Guetamala- Honduras körút leírásában (b) már a helyek felsorolásán és a történelmi emlékeken, a Mexikó-Acapulco út leírásánál (c) pedig az élményeken van a hangsúly. 8. ábra A K6 katalógus mexikói útleírásainak összehasonlítása Forrás: saját adatgyűjtés 4.1.3 A mexikói turisztikai desztinációk és relevanciájuk A vizsgált magyar utazási katalógusok elemzésekor három fő turisztikai desztinációt jelöltem meg Mexikóban: Mexikóváros és környéke, Yucatán-félsziget és Acapulco (9. ábra). Az ország északi része nem szerepelt a vizsgált szervezett utazásokban, mivel az északi, sivatagi éghajlatú terület karaktere az egyesült államokbeli területekéhez (Kalifornia, Grand Canyon vidéke) hasonlít, ám azok látogatottsága jelentősebb. Bár Mexikóban a Kaliforniai-félsziget egy ismert desztináció, ám a magyar utazásszervezők kínálatában nem jelentős a szerepe. 9. ábra

A mexikói desztinációk profilja Monterrey Los Cabos Puerto Vallarta Loreto Guadalajara Ixtapa kultúra Mexikóváros Taxco Acapulco nyaralás Oaxaca Huatulco San Cristobal Merida Cancún Chichén Tulum Itzá Forrás:saját szerk. A vizsgált desztinációk karakterét tekintve azt láthatjuk, hogy Mexikóváros és környékének turisztikai kínálata társadalmi, történelmi és természeti látnivalókban bővelkedik, fő profilját a világváros vonzereje és a történelmi látványosságok jelentik. Acapulco kínálata a nyaralni és szórakozni vágyók igényeire épül, a Yucatán-félszigetre vezető utak pedig olyan vonzerőket kínálnak, amelyek Mexikó imázsához hozzátartoznak: indián kultúra, romvárosok és egzotikus táj (3. táblázat). 3.táblázat Mexikó vizsgált turisztikai desztinációinak struktúrája az elemzett katalógusok alapján Yucatán-félsziget Mexikóváros Acapulco Tengerparti Cancún, Playa del Carmen, üdülőváros Maya Riviéra Acapulco Történeti vonzerők: maya és azték Chichén Itza, Tulum, Becan, Palenque, Uxmal, Mitla, Teotihuacán, Cholula emlékek Monte Alban Történeti vonzerők: a spanyol gyarmati múlt emlékei Merida, Campeche, Oaxaca Mexikóváros, Puebla, Acolman, Cuernavaca Acapulco

Xel-ha nemzeti Park, Természeti vonzerők Sumiedo-kanyon, őserdő, dzsungel, vulkáni vidék, Popocatépetl vulkán tengeri növény- és állatvilág vízesések: Agua Azul Társadalmi vonzerők indián települések: San Cristobal, Zinacantán, San Juan Chamula Becal: panama kalapok Mexikóváros, Guadalupe agave ültetvény, Taxco: ezüstművesség Folklórműsor: fieszta mexicana : zene, tánc, étel Forrás:saját adatgyűjtés 5. Összegzés Az utazásszervezők a katalógusaikban számos élményre utalva jelenítik meg az utazások képeit, azonban azok a görögországi és a mexikói desztinációk esetében eltérő motivációkra épülnek. A különbözőség fő irányait a következőkben látom: a görögországi és a mexikói turizmuspolitika eltérő jellege, az utazási irodák eltérő arculata: tömegturizmus és kulturális turizmus eltérő motivációi, a körutazás és a nyaralás típusú utazások eltérő jellege, az eltérő társadalmi helyzetű célközönség, a nyugati stílusú körülmények biztosítása, a kiépítettség a szervezett utak egyik előnye, ami a görögországi nyaralásnál hangsúlyosabb, a földrajzi távolsággal nő az egzotikum iránti vágy: ezért van nagyobb hangsúly az újdonság élményén, illetve a történelmi és természeti értékeken a mexikói utazásoknál. A vonzerők és a motivációk jellege szerint a vizsgált országokon belül elkülöníthetőek a magyar kiutaztatási piac számára releváns turisztikai desztinációk. Habár az utazások leírásai alapján eltérő fő motiváló tényezők rajzolódtak ki, a vizsgált országokban az ajánlott utazások célpontjainak térbeli elrendeződése és a célpontokhoz társított motivációk szerint elkülönített desztinációk struktúrája hasonlóságot mutat. Jelen tanulmány egy kísérletnek tekinthető arra nézve, hogy a turizmuselméletben a motivációkutatást földrajzi szemlélettel egészítse ki azáltal, hogy a motivációkat térben kivetíti az utazásszervezők szűrőjén át. A kutatás nem tekinthető teljes körűnek sem a szervezett utak motivációinak, sem az utazásszervezők szerepének bemutatásában, azonban a kutatás eredményének vélem azt, hogy rámutat arra, hogy a magyar küldő piac társadalmi és gazdasági helyzete, az utazóközönség motivációja és a vonzerők földrajzi elhelyezkedése

szorosan összefügg egymással. Az utazásszervezők katalógusai tükörként tarthatók a magyar turisztikai küldő piac társadalmi és gazdasági jellemzői elé, hiszen az utazásszervezőknek folyamatosan reagálniuk kell a turisták lehetőségeire és motivációira, amelyek változásai a katalógusokban követhetőek. Továbbá úgy vélem, hogy a gazdasági és társadalmi helyzet, a motivációk, a vonzerők és az általuk kialakított térstruktúra vizsgálata közelebb vihet annak meghatározásához is, hogy milyen módon érdemes a még fel nem fedezett régiókat, a fehér foltokat bevonni a magyar kiutaztató turizmus folyamatába. Felhasznált irodalom BARTHES, R. 1983: Mitológiák. Budapest, Európa Könyvkiadó BRAUN, O. L. 1993: (Urlaubs-) Reisemotive. In: Hahn, H.- Kagelmann, H.J.: Tourismuspsychologie und Tourismussoziologie Ein Handbuch zur Tourismuswissenschaft, Quintessenz Verlags-GmbH, München, pp. 199-208. BRENNER, L. 2003: Strukturen und Probleme des Tourismus in Mexico In: Becker, C. - Hopfinger, H. Steinecke, A.: Geographie der Freizeit und des Tourismus. pp. 691-702. GREEK NATIONAL TOURISM ORGANISATION (GNTO) www.gnto.gr IDEGENFORGALMI STATISZTIKAI ÉVKÖNYV, 2002 (összeáll.: Bartháné Molnár Emília), Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003 KLENOSKY, D.B. - GITELSON, R.E. 1998: Travel Agents Destination Recommendations Annals of Tourism Research. Vol. 25. No. 3, pp. 661-674. MAGYAR TURIZMUS Rt. Kutatási Igazgatóság (2003): Összefoglaló - A magyar lakosság utazási szokásai www.hungarytourism.hu MEXICO MINISTRY OF TOURISM: Where we stand,where we are heading, October 2006 http://www.sectur.gob.mx/wb2/secturing/sect_2_home PUCZKÓ-RÁTZ 2000: Az attrakciótól az élményig A látogatásmenedzsment módszerei; Üzlet és menedzser sorozat, Budapest, Geomédia pp. 22-55. SCHULZE 1996: Die Erlebnis-Gesellschaft: Kultursoziologie der Gegenwart, Frankfurt/M ; New York : Campus Verlag GmbH, pp. 13-31. SZELJÁK 2000: Turistamítoszok, indiánok, etnikai turizmus Mexikóban In: SZijártó ZS. - Fejős Z.: Turizmus és kommunikáció; Néprajzi Múzeum - PTE Kommunikációs Tanszék, Budapest-Pécs, pp. 201-215.

WANG, N. 2000: Tourism and modernity. Amsterdam, Lausanne, New York, Oxford, Shanon, Singapore, Tokio. WÖHLER, K. 1998: Imagekonstruktion fremder Räume. Entstehung und Funktion von Bildern über Reiseziele Voyage. Jahrbuch für Reise-& Tourismusforschung. pp. 97-114. ZWINGLE, E. 2004: Görögország mítoszok nélkül National Geographic 8. pp. 24-47.