Hack Péter A BÜNTETŐ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS SZERVEZETE FÜGGETLENSÉG, SZÁMONKÉRHETŐSÉG ÉS A BÜNTETŐELJÁRÁS RENDJE Témavezető: Dr. Erdei Árpád Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Budapest 2007. 1
Bevezetés Törvényes a vád, amelyet az ügyész emel. Ezt a törvényszöveget javasolta a legfőbb ügyész a Büntetőeljárási törvényben megfogalmazni szándékozott törvényes vád definíciójaként. 1 A javaslat, amit a teljes szövegből egyértelműen megállapíthatóan nem tréfának szántak, érzékelteti azt a megközelítésmódot, ahogyan az ügyészség a büntető igazságszolgáltatás egyik meghatározó szerve az eljárásról gondolkodik. A szövegből arra következtethetünk, hogy önmagában az, hogy az ügyész tesz valamit, törvényessé teszi ezt a jogi lépést. A külső szemlélőben ugyanakkor felvetődik a kérdés, ki őrzi az őrzőket, ki ellenőrzi az ügyészi döntések törvényességét? Ennek a kérdésnek a vizsgálata a bíróságok esetében is indokolt. 1999-ben a Fővárosi Bíróságon az ügyek több mint 10 %-át kellett elévülés miatt megszüntetni bírósági szakaszban. Ezekben az ügyekben a rendőrség felderítette az elkövetőt, az ügyész vádat emelt, az állam büntető igényét minden tizedik vádlottal szemben mégsem lehetett érvényesíteni. Tanulmányomban azt szeretném bizonyítani, hogy a jogalkotó által megfogalmazott eljárási szabályok csak részben határozzák meg a büntető igazságszolgáltatás mikénti működését. Annak megértéséhez, hogy mi hogyan működik ezen a rendszeren belül, tisztában kell lennünk azokkal a szervezeti érdekekkel is, amelyek az eljárás egyes szereplőinek szerepfelfogását, döntéseinek hátterét meghatározzák. A dolgozat a büntetőeljárás működését vizsgálja így alapvetően büntető eljárásjogi munka, ugyanakkor az alkotmányjog, a jogelmélet és a jogszociológia megközelítésmódját is alkalmazom, így a tiszta eljárás-jogdogmatikai elemzéseknél összetettebb képet kívánok nyújtani a megvizsgált intézményekről és folyamatokról. Álláspontom szerint, miközben a magyar büntető igazságszolgáltatás rendszere alapvetően betölti társadalmi funkcióját, működése messze van attól, amit optimálisnak nevezhetünk. Ennek egyik oka, hogy a büntetőeljárások gyakorlata nem az optimális működés szerint rendeződik, hanem az eljárás hatósági minőségben eljáró alanyainak érdekei szerint meghatározott módon. Ezek az alanyok, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, olyan pozícióban vannak, hogy a jogalkotás folyamatában döntő befolyást tudnak gyakorolni a rájuk vonatkozó jogszabályok tartalmára, és ennek következtében olyan kereteket tudnak kialakítani saját működésükhöz, amely nem feltétlenül az eljárásban magánszemélyként 1 Legfőbb Ügyész Bf. 1046/2005. szám 2005. május 14. (IM/Bünt/2005/125/166) Észrevételek és javaslatok a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításának tervezetével kapcsolatban. 2
résztvevők, terheltek, védők, sértettek, tanúk, stb. érdekeire tekintettel, illetve tágabban a társadalom érdekeinek megfelelően határozza meg az eljárások lefolytatásának módját. Amennyiben az igazságszolgáltatás szervei erős érdekérvényesítő korporációkként ki tudják vonni magukat a társadalmi kontroll alól, és olyan helyzetet tudnak teremteni, hogy nem az optimálisnak tartott eljárási rendhez igazodik az igazságszolgáltatás szervezete, hanem fordítva, a szervezet maga alakítja a számára optimálisnak tűnő eljárási rendet, akkor társadalmi értelemben diszfunkcionális helyzet állhat elő; a társadalom, az adófizető polgárok közössége olyan rendszert kénytelen működtetni, amelynek hatékonysága messze elmarad az optimális lehetőségektől. Sokat elárul egy társadalomról, egy államról, illetve az igazságszolgáltatás szereplőiről, hogy hogyan viszonyulnak ennek a tevékenységnek a hibáihoz, hogyan reagálnak arra, ha kiderül, hogy az igazságszolgáltatás valamilyen okból nem tud igazságot szolgáltatni, sőt éppen maga teremt igazságtalanságot. Király Tibor immár negyvenöt éve megjelent könyvében így ír a büntetőügyről: A büntetőeljárás olyan hatalom, amely embereket törölhet ki az élők sorából, megfoszthatja őket szabadságuktól, vagyonuktól, becsületüktől. A büntetőeljárás útján békeidőben is háborút lehet folytatni. A büntetőeljárás az emberi szenvedélyek ütköző tere. A büntetőeljárásban a bírák rosszindulata, tévedése vagy tudatlansága tragikus következményekkel járhat. Ez a magyarázata annak, hogy büntetőeljárás lefolytatását jogi normák közé szorítják, nem bízzák a mikénti lefolyást kinek-kinek a kénye-kedvére. Igyekeznek olyan szabályokat felállítani, amelyek háttérbe szorítják az egyéni elfogultságot, a szenvedélyt, a rosszindulatot, a bosszút és kizárják a tévedést. 2 A büntető igazságszolgáltatást szabályozó normák akkor érik el társadalmi céljukat, ha a bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása mellett azoknak a követelményeknek is eleget tesznek, amelyekről Király Tibor ír. Ha a rendszerváltást követő változásokat vizsgálva feltesszük magunknak a kérdést, hogy sikerült-e olyan szabályokat felállítani, amilyenekről Király Tibor beszél, sikerült-e háttérbe szorítani az egyéni elfogultságot, a szenvedélyt, a rosszindulatot, a bosszút és kizárni a tévedést, akkor azt mondhatjuk, hogy nem. Természetesen hozzátehetjük, hogy a tévedés kizárása túlzott elvárás lenne az igazságszolgáltatással szemben, és azt is kijelenthetjük, hogy nincs a világon olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely teljesen ki tudja zárni a tévedést. Azonban a jogállami 2 Király Tibor: A védelem és a védő a büntető ügyekben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962. 121. 3
igazságszolgáltatással szemben elemi követelmény, hogy a szubjektív befolyást és a tévedés lehetőségét a lehető legkisebbre szorítsa. Tanulmányomban az igazságszolgáltatás területén tevékenykedő szervezetek közül nem foglalkozom a rendőrséggel. Elsősorban azért, mert a rendőrség igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenysége csak egy része a szervezet tevékenységének, míg a nagyobb rész a bűnmegelőzés, közrendvédelem, igazgatás stb. kívül esik a büntető igazságszolgáltatás körén. Tekintettel arra, hogy az egész rendőri tevékenység elemzése nélkül a rendőrség nyomozási tevékenysége nem elemezhető, ez a munka más tanulmányok keretében végzendő el, illetve részben már el is végeztetett. 3 Így a büntető igazságszolgáltatás szervezetét érintő változások során az ügyészség és a bíróság szervezeteinek alakulását elemzem, azt vizsgálom, hogy ezek a szervezetek hogyan változtak meg a rendszerváltás folyamatában, illetve hogy ezen szervezetek önálló érdekei milyen befolyást gyakoroltak és gyakorolnak a büntető igazságszolgáltatás működésére. Tanulmányomban arra törekszem, hogy áttekintsem azokat a tényezőket, amelyek a büntető igazságszolgáltatás működését a rendszerváltás óta meghatározzák. A változások folyamata három tényező köré csoportosítható. Az első, a bíróságokra vonatkozó joganyag változása, a második az ügyészség helyzetének alakulása, a harmadik a büntetőeljárási törvény sorsa. A rendszerváltó elit ambivalensen viszonyult a bíróságokhoz. Egyfelől kifejezésre juttatta bizalmát ezen intézmények felé azáltal, hogy a rendszerváltást meghatározó nagy jogalkotási lépések mind növelték a bíróságok hatáskörét, a Háromoldalú Tárgyalásokon megszületett jelentős kódexek (az egyesülési jogról, a gyülekezési jogról, a vallás- és lelkiismeret szabadságáról, a párttörvény, a választási törvény stb.) mind növelték a bíróságok hatáskörét, és vitás esetekben a bíróságokra bízták a végső döntések kimondását. Ez a folyamat érzékelhető az 1990-ben megtartott szabad választások után is. Ugyanakkor megjelenik a bizalmatlanság is a bíróságok iránt például abban, hogy valójában nem merül fel komoly súllyal az az elképzelés, hogy a jogszabályok alkotmányossága kérdésében amerikai mintára a Legfelsőbb Bíróság mondja ki a végső szót, helyette német mintára létrejött az Alkotmánybíróság intézménye, amelynek tagjai döntően a tudomány világából választott elméleti jogászok, és csak elvétve választ az Országgyűlés gyakorló bírákat alkotmánybírónak. 3 Ld. a rendőrségről készített monográfiákat: Szikinger István: Rendőrség a demokratikus jogállamban. Sík Kiadó Kft., Budapest, 1998. Finszter Géza: A rendészet elmélete. KJK Kerszöv, Budapest, 2003. 4
Az 1990-ben megválasztott országgyűlés nem hajtott végre átfogó reformot a bíróságok szervezetét és igazgatását szabályozó joganyagban. A reform 1997-ben következett be, amikor az Alkotmány módosítására is sort kerítve megszületett a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. LXVI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény. E reform középpontjában a bíróságok függetlenségének megteremtése, valamint az igazgatási feladatoknak a bírói önigazgatás újonnan létrehozott szerve, azaz az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe való helyezése volt. A reform bevezetése óta közel egy évtized telt el, amely kellő távlatot nyújt ahhoz, hogy áttekintsük, milyen eredményeket ért el az új rendszer, illetve megvizsgáljuk azt is, mely pontokon észlelhetünk diszfunkcionális következményeket. Az ügyészség helyzetét illetően még sajátosabb helyzettel találkozhatunk, hiszen a rendszerváltást követően ugyan sor került az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény módosítására, de az ügyészség szervezetének, feladatköreinek átfogó reformja nem történt meg, mint ahogyan nem történt meg annak a kérdésnek az alapos megfontolása sem, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetének változatlansága nevezetesen az ügyészség pontosan nehezen értelmezhető, Országgyűlés alá rendelése hogyan hat az igazságszolgáltatás egészének működésére. Ebben a körben különösen fontos azt megvizsgálni, hogy helyes és kívánatos-e az, hogy a büntetőügyeknek a vádemelést követő szakaszában csak olyan hatóságok jelenjenek meg döntéshozatali joggal, amelyek közül az egyik, a bíróság formálisan és tartalmilag is független, a másik, az ügyészség formálisan ugyan az országgyűlésnek alárendelt, tartalmilag azonban független szervként működik. Ez a helyzet nemcsak akkor jelent problémát, ha az igazságszolgáltatás hibázik, és nem tisztázható a felelősség, hanem az igazságszolgáltatás egész tevékenységének számonkérhetősége is kérdésessé válik. A jelenlegi alkotmányos helyzet többek között azzal a következménnyel is jár, hogy a kormányzatnak tekintettel az új büntetőeljárási törvény nyomozásra vonatkozó szabályaira is, semmilyen érdemi befolyása nincs a büntetőeljárások alakulására; az eljárások gyorsaságát, sem szakszerűségét nem tudja érdemben befolyásolni, miközben az esetleges hibás, vagy lassú döntésekért mind a kártalanítás, mind a visszatérítés esetén, mind az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Magyar Köztársaságot marasztaló döntéseiért a kormányzatnak kell helytállnia. 4 4 A kérdés részletesebb elemzése külön tanulmányt érdemel, de a felvetődő problémák néhány elemét lásd: Hack Péter: Az ügyészség alkotmányos helyzete és az új büntetőeljárási törvény. Magyar Jog 6/1998. 335-339. Hack Péter: Viták az ügyészségről. Beszélő 2003. december 4-11. Hack Péter: Az új eljárási törvény és az ügyészség alkotmányos helyzete. In: Emlékkönyv Kratochwill Ferenc (1933-1993) tiszteletére. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2003. 143-160. 5
A büntető igazságszolgáltatás működését meghatározó harmadik lényeges elem a büntetőeljárási törvény szabályozása. E törvény sorsa jól érzékelteti, hogy az eljárás szabályozása körül komoly érdekek ütköznek. Az 1973. évi I. törvénnyel szabályozott büntetőeljárási modell sok módosítással, de lényegét tekintve mégis változatlanul, harminc évig, vagyis 2003-ig hatályban maradt. Annak ellenére, hogy a nagy klasszikus kódexek közül egyedüliként 5 1998-ban megszületett a több mint hatszáz paragrafusból álló új büntetőeljárási törvény, amelyet az Országgyűlés 1998. március 10-én fogadott el, és az eredeti tervek szerint mintegy egy és háromnegyedévi felkészülés után 2000. január 1.-én kellett volna hatályba lépnie. 6 Az már önmagában problémát jelentett, hogy a törvény tervezete nem készült el az igazságszolgáltatási reformcsomag részeként, hiszen így hamarabb alakultak ki a szervezeti keretek az azokhoz kapcsolódó szervezeti érdekekkel mint az az eljárás, amelyet ez a szervezet végrehajt. A logika éppen fordított sorrendet diktált volna, vagyis előbb kellett volna szabályozni az eljárási rendet, és ehhez igazítani a szervezeti struktúrát. Ennél is nagyobb problémát okozott, hogy a törvény elfogadását követően, de még hatálybalépése előtt bekövetkezett kormányváltás momentumát a törvényt bizalmatlanul, vagy ellenérzésekkel szemlélő szakmai érdekcsoportok arra tudták használni, hogy a törvény hatálybalépését elhalasszák. A büntetőeljárási törvénnyel megtörtént az a jogtörténeti kuriózum, hogy még hatályba sem lépett, már két terjedelmes novellája jelent meg, 7 majd 2003. július 1-i hatálybalépését követően rövid idővel újabb terjedelmes novella módosította. 8 Tévedés lenne azt hinni, hogy a büntetőeljárás reformja az 1998-as kormányváltás után pártpolitikai csatározások áldozatává vált. Az eredetileg elkészített úgynevezett Professzori tervezethez 9 képest már az Országgyűlésnek benyújtott szöveg is számos olyan elemet tartalmazott, amely a jogalkalmazók érdekérvényesítése miatt került ki az eredeti szövegből, illetve került bele az eredeti elképzelés helyére. Király Tibor ugyanakkor ráirányítja a figyelmet az 1998. évi törvény 309 -át módosító 2002. évi I. törvény indokolására, amely egyértelművé teszi, hogy a változtatások mögött elsősorban a különböző szakmai érdekcsoportok álltak, nem utolsó sorban a Legfelsőbb Bíróság. A törvényjavaslat indokolása ugyanis Király Tibor szerint nem egészen megalapozottan, de őszintén leszögezi: nem hallgatható el, hogy a törvénytervezet szakmai vitája során nem lettek 5 Minden kritikai él nélkül, csak tényként rögzítjük, hogy tizenhét évvel a rendszerváltás után még nem született meg az új Büntető Törvénykönyv, az új Polgári Törvénykönyv, és az új Polgári Perrendtartás sem. 6 1998. évi XIX. törvény 605.. 7 A 2002. évi I. törvény és a 2003. évi II. törvény 8 A 2006. évi LI. törvény a Be. rendelkezéseinek közel felét érintette. 9 A sajtó így nevezte el azt a tervezetet, amelyet a Király Tibor és Bárd Károly társelnökségével működő kodifikációs bizottság elkészített. 6
kellő súllyal figyelembe véve azok az észrevételek, amelyek a kódex új, többnyire a magyar hagyományoktól idegen elemeinek gyakorlati alkalmazhatóságára vonatkoztak. Ebben a körben emelhetők ki például a bírósági tárgyaláson a kihallgatás rendjére vonatkozó szabályok, vagy egyes új, különeljárásként kodifikált olyan jogintézmények, amelyek a magyar hagyományoktól idegenek, például a tárgyalásról lemondás. 10 Az utóbbi jogintézmény ugyan 2003 júliusában hatályba lépett, de a felek általi kikérdezés szabályai úgy változtak, hogy annak gyakorlati alkalmazására nemigen kerül sor. Az indokolás egyértelművé teszi, hogy 2001 végén a Legfelsőbb Bíróság ellenállásán hiúsult meg a később a 2006. évi LI. törvénnyel mégis bevezetett kétfokú fellebbezés. 2001-ben ugyanis a törvényjavaslat indokolásában még azt olvashattuk: A törvény (tudniillik az 1998-as Be.) alapul véve azt a tényt, hogy az Országgyűlés 1997 nyarán módosította az alkotmányt, újraalkotta a bírósági és ügyészségi szervezeti jogról szóló törvényeket, és ezzel megteremtette a háromszintű bírósági szervezetet, bevezette a kétfokú rendes jogorvoslati rendszert. Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság a négyszintű bírósági szervezet megteremtése mellett is egyfokú rendes jogorvoslat fenntartását javasolta. Ez pedig negatív módon hatott a törvény jogalkalmazói kar általi elfogadottságára. 11 A büntetőeljárási kódex hányatott sorsát eredményező változások mögötti érdekeket jól érzékelteti az is, hogy az 1998. évi XIX. törvény kihirdetését követően, de még a törvény teljes szövegének hatályba lépése előtt néhány jogintézményt a jogalkotó beillesztett az ebben az időben még hatályban lévő 1973. évi I. törvénybe. Sajátos, hogy az így beemelt rendelkezések többnyire a hatóságoknak kedvező elemek voltak, mint például a fedett nyomozókra és a különösen védett tanúkra vonatkozó rendelkezések. Ugyanakkor a kihirdetés és a hatálybalépés között eltelt öt esztendőben nem lépett hatályba a sértett pozícióját erősítő pótmagánvád intézménye, a tanú érdekében eljáró ügyvédről szóló rendelkezés, vagy a nyomozás és az előzetes letartóztatás két-, illetve hároméves objektív határidői sem. 12 Ezeknek a sértett, a terhelt, és a tanúk számára kedvező rendelkezéseknek a hatálybaléptetéséhez sem bonyolult szervezeti változtatásokra, sem költségvetési forrásokra nem volt szükség, hatálybalépésük elmaradására tehát arra, hogy miért maradtak ki az 1973-10 Király Tibor: A magyar büntetőeljárásjog fél évszázados történetének vázlata. In.: Király Tibor: Szemelvények ötven év büntetőjogi és más tárgyú tanulmányaiból. Budapest 2005. 28. (A tanulmány megjelent a Belügyi Szemle 2003/1. számában). 11 Király im. 28. 12 Az akkori szabályozás ellentmondásairól lásd: Király im. 28-29. 7
as törvényt módosító novellákból nehéz más magyarázatot találni, mint, hogy a jogalkalmazók számára nem mutatkozott kézenfekvő előnye ezeknek a rendelkezéseknek. 13 A fentiek alapján öt kérdéskör alapos vizsgálata és elemzése látszik szükségesnek. 1. A büntetőhatalom számonkérhetőségének 14 tétje A büntető igazságszolgáltatás menete, az eljárások lefolytatásának mikéntje nem lehet a benne résztvevő hivatásos jogalkalmazók magánügye. A büntető igazságszolgáltatással kapcsolatos társadalmi érdek az, hogy annak működése növelje a jog uralmába vetett bizalmat, a társadalom tagjai érzékeljék, hogy az eljáró hatóságok pártatlanul, elfogultságoktól mentesen, szakszerűen az érintettek alapvető jogait tiszteletben tartva, illetve csak a legszükségesebb mértékben korlátozva lássák el tevékenységüket. A büntető felelősségre vonásnak olyan rendben kell megtörténnie, amely minimumra csökkenti a hibák lehetőségét, és átlátható, ellenőrizhető, számonkérhető rendszerével biztosítja a törvények uralmát. Erről szólók a dolgozat 1. fejezetében. 2. A függetlenség és a számonkérhetőség problémaköre. Elméleti szinten is tisztázásra szorul, hogy a milyen kritériumok alapján beszélünk a bíróságok függetlenségéről. Ugyancsak tisztázásra szorul, hogy mit értünk a bíróságokkal kapcsolatosan a számonkérhetőség alatt, hogyan valósítható meg a bíróságok tevékenységének demokratikus kontrollja függetlenségük sérelme nélkül. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a tanulmány 2. fejezete. 3. Az 1997-ben elindult igazságszolgáltatási reform elemzése. A reform bevezetését követő tíz évvel indokolt tisztázni, hogy a bíróságok igazgatásának Magyarországon bevezetett modellje beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, illetve nem jöttek-e létre egyes pontokon a reform eredeti célkitűzéseitől eltérő megoldások, vagy gyakorlatok. 13 Külön vizsgálatot igényel annak áttekintése, hogy a nyomozás és az előzetes letartóztatás objektív határidejének bevezetése mellett, hogyan kopnak ki a büntetőeljárás szabályai közül a hatóságok számára kötelező határidők. Továbbá vizsgálatot érdemel az is, hogy ahol a törvény valamilyen kötelezettséget fogalmaz meg az eljárásban résztvevő hatósági alanyok esetén, ott milyen eljárási szankciókat találhatunk. Ebben a tekintetben a jelenleg hatályos Be. nemcsak a hatóságokat, hanem a védőket is kedvező helyzetbe hozza, mert bár a törvény például az 50. (1) bekezdésében felsorolja a védő kötelezettségeit, ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy mi történjen, ha a védő ezen kötelezettségeit nem teljesíti. A 375. (1) bekezdése csak relatív eljárási hibaként kezeli azt, ha a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat megsértik ; vagy ha az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták. 14 A tanulmány során az angolszász irodalomban szereplő accountability kifejezést, amely szó szerint felelősségre vonhatóságot, vagy számadási/elszámolási kötelezettséget jelent, inkább a kevésbé offenzív, számonkérhetőség kifejezésre fordítom, mivel ez jobban kifejezi azt a tartalmat, amelyet a tanulmányban kifejtek. Vannak olyan források, amelyek az accountabilty kifejezést beszámoltathatóságnak fordítják, de mint a tanulmányból kiderül, a beszámolni szóból levezethető, valaki, valaki előtt beszámol fogalmi tartalomról a bíróságok esetében nincs szó, hiszen a számonkérhető bíróságoknak valójában nem kell beszámolni tevékenységükről. 8
Ezen belül tisztázásra szorul, hogy az OIT összetételére, jogosítványaira, a bírósági szervezeti hierarchián belüli feladatmegosztásra irányuló törvényi megoldások növelték-e a bíróság működésének függetlenségét és hatékonyságát. Külön vizsgálandó, hogy a bíróvá válásnak és a bíróságon belüli előmenetelnek vannak-e nyilvánosan publikált kritériumai, és amennyiben ilyenek léteznek, azokat betartják-e, amennyiben ezek hiányoznak, akkor lehetőség szerint feltárandó, hogy az elmúlt évtizedben milyen kiválasztási és előmeneteli kritériumokat alkalmaztak. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a tanulmány 3. fejezete. 4. Az ügyészség alkotmányos helyzete. Vizsgálatra szorul, hogy az ügyészség ellentmondásos alkotmányos helyzete milyen elvi problémákat vet fel az igazságszolgáltatás egész rendszerét tekintve, illetve hogy az ügyészség esetében érvényesül-e valamilyen formában a számonkérhetőség demokratikus követelménye, és ha nem, milyen módon teremthetők meg ennek feltételei. Ezekkel a problémákkal a 4. fejezet foglalkozik. 5. A büntetőeljárási szabályok változásainak elemzése. A büntetőeljárás szabályai az 1998-as törvényjavaslat elfogadása óta számos ponton radikális változásokon estek át, kérdés, hogy ezek a változások az eljárás szakszerűségének és hatékonyságának, az eljárásban résztvevők alkotmányos jogainak bővítése érdekében történtek-e, vagy a változások mögött többnyire az eljárást végző szervezetek érdeke húzódott meg. Vizsgálandó, hogy az igazságszolgáltatás szereplői közül a bíróságok és az ügyészségek befolyásolták-e, és ha igen, milyen módon befolyásolták a büntetőeljárási kódex elfogadását és az egyes novellák megalkotását. Erről a törvényjavaslat megszületése során keletkezett dokumentumok empirikus vizsgálatán alapuló 5. fejezet számol be. 9
1.fejezet A büntetőhatalom számonkérhetőségének tétje Az elmúlt évtized néhány nyilvánosságot kapott ügye arra mutat rá, hogy a jogállami igazságszolgáltatás nem mentes a hibáktól. Ez persze önmagában nem okozhat meglepetést, de a hibák kezelésének módja, az a feltűnő közömbösség, ahogy a hibákat elkövető hatóságok az esetekre reagáltak, már meglepő, és nem ok nélkül kelt aggodalmat. 1994 márciusában a Heves megyei Ivádon megöltek és kiraboltak egy idős asszonyt. A Heves Megyei Bíróság az ügyben megvádolt Pusoma Dénest bűnösnek találta Papp Józsefné sérelmére elkövetett halált okozó testi sértés büntettében és rablás bűntettének kísérletében, ezért halmazati főbüntetésül hat év börtönbüntetésre és mellékbüntetésként öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett. Ártatlansága az ítélet letöltésének megkezdése után tizenhárom hónappal derült csak ki. Szabadulását követően sehol nem kapott munkát, családi élete tönkrement. Egy évvel később felakasztotta magát az ivádi erdőben. 15 Idősebb és ifjabb Burka Ferencet, apát és fiát azzal vádolták, hogy 1999 márciusában a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán megöltek egy embert. A vád szerint az egyik helyi kocsmából távozó Gy. Jánost hazáig követték, majd az otthonában meggyilkolták és kirabolták. Mivel a két Burka valóban az áldozat után pár perccel hagyta el a kocsmát, a faluban hamar híre ment: biztosan ők a tettesek. Utólag úgy tűnik: az őrizetbe vételhez és a letartóztatáshoz a rendőrség és az ügyészség számára elegendőnek bizonyult ez a szóbeszéd. Azzal nem sokat törődtek, hogy a meggyilkolt férfi ujjai között vörös hajszálakat találtak (vagyis elképzelhető, hogy Gy. János dulakodott a gyilkosával), holott a két Burka haja hollófekete. A gyilkosság után pár nappal ifjabb Burka Ferencet vették őrizetbe, tíz nappal később pedig az apját is. 2002 márciusában az ügyükben első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mindkettőjük bűnösségét megállapította társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében. A fiút 15 évi, az apát 13 évi fegyházra ítélték. 2003 szeptemberében a Szegedi Ítélőtábla mint felülbírálatra alkalmatlan és megalapozatlan ítéletet hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárásra kötelezte a Hajdú- Bihar Megyei Bíróságot. A megismételt elsőfokú eljárásban, 2005 januárjában a bíróság 15 Az ügy részleteit ismerteti Görög Márta: Az ártatlanság kora című írásában. Kontroll 01/2003. 128-134. 10
megszüntette az előzetes letartóztatást, de Újszentmargita település közigazgatási területére korlátozott lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el mindkettőjük esetében. Ügyészi fellebbezés következtében a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a 2005 februárjában a megyei bíróság végzését megváltoztatta, és elrendelte a két férfi házi őrizetét. Végül 2005 júliusában a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság bizonyítottság hiányában felmentő ítéletet hozott, ezzel a házi őrizetet is feloldotta. A Debreceni Ítélőtábla pedig 2006 áprilisában helybenhagyta a felmentő ítéletet. 16 A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet, és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. A Fővárosi Főügyészség vádirata és a Fővárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsőfokú ítélete szerint Kaiser Ede és Hajdú László részt vettek a cselekmény elkövetésében, ezért Kaiser Edét tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, amely ítélet a jogorvoslatok után jogerőre emelkedett. 2007 februárjában a rendőrség úgy tűnik, megtalálta a valódi tetteseket, vagyis feltehető, hogy a korábban hozott, Kaiser esetében már jogerős ítéletek hibásak voltak. 17 Mindhárom ügy közös sajátossága, hogy az eljáró hatóságok nyilvánvalóan hibáztak, ugyanakkor az is közös az ügyekben, hogy a hatóságok nem sok hajlandóságot mutatnak az ügyekből adódó következtetések levonására. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a móri ügyben először arról nyilatkozott, hogy a bírák is emberek, tévedhetnek, illetve a bíró hozott anyagból dolgozik. 18 Ezen, kevéssé sikerült nyilatkozata után ugyan kijelentette a móri ügy tanulságait le kell vonni, és nem marad el az őszinte szembenézés a bíróságon, ha valóban téves ítéletről van szó 19, azonban ez a nyilatkozat sem tartalmaz konkrétumokat arról, hogy kik, mit, mikor és hogyan akarnak megvizsgálni. Mindhárom ügy indokolta volna azt, hogy a lehető legalaposabb és legrészletesebb vizsgálat tárja fel, hogy milyen tényezők vezettek a hibákhoz. Tisztázásra szorulna, hogy emberi hibák, tévedések, felületesség vezettek-e a hibás ítéletekhez, vagy a rendszer magában hordozza a tévedések kockázatát, esetleg túlzott kockázatát is. 16 Az ügy részleteiről: http://nol.hu/cikk/423940/. (2007. április 8.) 17 Az ügy részleteiről: http://www.mancs.hu/index.php?gcpage=/public/hirek/hir.php&id=11077. (2007. április 8.) Ez az írás azért is figyelmet érdemel, mert az elsőfokú ítéletről beszámoló laikus szerzők egy sor olyan ellentmondásra hívják fel a figyelmet, amelyek a későbbi tények tükrében igazolódni látszanak. Felmerül a kérdés, hogy az eljárás hivatásos résztvevői, az ügyész és a bíró, miért látták ennyire másként az esetet, mint az újságírók. A nyomozás menetéről részletesen nyilatkozik Bolcsik Zoltán a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője: http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=63818. (2007. április 8.) 18 Hanák András: Mór megtette kötelességét ÉS. 2007. 51.évf. 10. szám. 19 http://www.nol.hu/cikk/438785/. (2007. április 8.) 11
Lehet persze arra hivatkozni, hogy ez a három ügy nem reprezentálja azt a többszázezer büntetőügyet, amelyet a rendszerváltás óta eltelt több mint másfél évtized alatt a bíróságok évente elbíráltak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezek az ügyek a közvélemény figyelmét ráirányítják az igazságszolgáltatás működésére, és kétségtelenül befolyásolják az igazságszolgáltatás iránti bizalom alakulását. 20 Ez a megállapítás különösen igaz a móri ügyre, amely a magyar bűnüldözés történetének egyik legsúlyosabb esete volt, és jelenleg úgy tűnik, hogy a büntető igazságszolgáltatás történetének egyik legkirívóbb fiaskójává is vált. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mind a Pusoma-ügyben, mind a móri-ügyben inkább a véletlen műve volt, hogy a valódi tettesek előkerültek; a Burka-ügy pozitív kimenetelében pedig úgy tűnik meghatározó szerepe volt annak, hogy a védelmet a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott ügyvéd, és nem egy kirendelt védő látta el. 21 Ezen ügyekben közös, hogy viszonylag nagy publicitást kaptak, de sem a több mint egy évtizede lezárult Pusoma-ügynek, sem a Burka-ügynek a tanulságairól nem sok tudható. Mint ahogyan arról sem, milyen eredménnyel zárultak azok a vizsgálatok, amelyeknek keretében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megbízásából elemezték azokat az ügyeket, amelyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága elsősorban az elhúzódó bírósági eljárások miatt elmarasztalta a magyar államot. Az OIT Hivatal vezetőjének jelentése mindössze annyit közöl, hogy Az OIT az időszerűség javítása érdekében elrendelte az Európai Bíróság ítéleteinek elemzése kapcsán az öt éve folyamatban lévő ügyek kiemelt vizsgálatát( ) a bírósági vezetők többsége jelezte, hogy a hosszú pertartamú ügyek tételes áttekintésekor szinte minden esetben tetten érhető valamilyen fokú bírói mulasztás. 22 Arról a nyilvános forrásokból nem tudhatunk, hogy milyen mulasztásokat tártak fel a vizsgálatok, mint ahogyan arról sem, hogy milyen lépések történtek az ügyek elhúzódását eredményező hibák kiküszöbölésére. Arról, hogy a magyar igazságszolgáltatás mikor és miért hibázik (és különösen arról, hogy miért hibázhat ilyen nagyot, mint például az évszázad bűnügyének tekintett móri 20 A bíróságok iránti bizalom kérdéséről fontos kérdéseket feszeget Fleck Zoltán: Bízunk-e a bíróságokban? című írásában Élet és Irodalom, 2006. július 21. 21 Ezek a körülmények arra világítanak rá, hogy nem a rendszer önmagától korrigálta magát, ami indokolttá teszi azt a kérdést, hogy hány ember lehet ma ártatlanul börtönben. 22 OIT Hivatalvezető 7143/2005. OIT Hivatal Beszámolója az OIT részére. Tárgyidőszak: 2003. október 1. - 2004. szeptember 30. 2.4. pont A beérkezett országos adatok alapján megállapítható, hogy a bírósági vezetők részletesen feltárták az eljárások elhúzódásához vezető okokat Ehhez kapcsolódóan a bírósági vezetők többsége jelezte, hogy a hosszú pertartamú ügyek tételes áttekintésekor szinte minden esetben tetten érhető valamilyen fokú bírói mulasztás. Másrészt a kollégiumvezetőknek hatékony személyes konzultációkkal és helyi képzések keretében kell az ügyben eljáró bírák számára szakmai segítséget nyújtani. http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=oith_hivatalvezetoibeszamolok. (2007. február 4.) 12
ügyben), nem sokat tudunk. Viszonylag kiterjedt irodalma van azonban annak, hogy az angolszász jogrendszer hogyan reagált az igazságszolgáltatás kudarcaira. A kétségtelenül nagyon más alapokon épülő, és nagyon eltérő jogi környezet ellenére érdemes megvizsgálni, hogy a problémára válaszként milyen megoldások születtek. 23 A múlt század elején az Egyesült Államokban még általános és töretlen volt a bizalom abban, hogy az igazságszolgáltatás a bűnösöket elítéli, és az ártatlanokat felmenti. Hand bíró 1923-ban még azt írta: Az eljárásunkat mindig üldözi az a kísértet, hogy ártatlan embert elítélhetünk. Ez irreális álom. 24 Sajnos a bíró tévedett: az évek során viszonylag nagy számban fordult elő az angolszász rendszert követő országokban ártatlan emberek elítélése. A vizsgálatára az igény már a század elején megjelent. Az Amerikai Börtönkongresszus Vizsgálata (American Prison Congress Review) 1912-ben körlevelet küldött ki Kanada és az USA börtöneinek azzal a kérdéssel, hogy tudnak-e ártatlanul kivégzettekről, a beérkezett válaszok alapján nem találtak ilyen esetet. 25 Még ugyanebben az esztendőben az USA Külügyminisztériuma is foglalkozott a kérdéssel (U.S. State Department Document 1912). Ennek keretében Edwin M. Borchard Az állam felelőssége a büntető igazságszolgáltatás hibáiért címmel írt elemzést, amelyben Andrew Toth ügyét mutatta be, akit Pennsylvaniában életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, és 20 év elteltével derült ki ártatlansága, ekkor azonban az amerikai gyakorlat nem ismerte a kártalanítás intézményét, így Toth számára Andrew Carnegie, a híres emberbarát nyújtott havi 40 dolláros kártalanítást a saját vagyonából. 26 Borchard e vizsgálata után húsz évvel, már a Yale Egyetem professzoraként az első igazán átfogó elemzést végezte el a kérdésben. 1932-ben írt tanulmányában Az ártatlan elítélése (Convicting the Innocent) 65 amerikai és brit ügyet mutat be, ahol a vádlottat ártatlanul ítélték el, ezekből 29 emberölési, 23 rablási, és 13 kisebb súlyú ügy szerepelt összesen 25 államból és az Egyesült Királyságból. 27 23 2003-ban a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok vezető ügyészei az ausztráliai Darwinban, majd Kanadában is értekeztek a témában majd 2005-ben Manitobában tartottak konferenciát a hibás elítélések kérdéskörében. Elemzésem alapját azok a kutatások képezik, amelyet a konferenciák előkészítéseként, illetve eredményeként elfogadtak, a legátfogóbb anyag megtalálható a http://www.justice.gc.ca/en/dept/pub/op/p2.html oldalon. 24 U.S vs Garson, 291 F.646, 649 (S.D.N.Y.,1923). 25 R.H. Gault: Find No Unjust Hangings, 3 Jourmal of American Istitute of Criminal Law and Criminology 131 (1912-13). 26 A cikket idézi Bruce A. MacFarlane: Convicting the Innocent című tanulmányában, www.canadiancriminallaw.com/articles_toc.htm. 27 Edwin M. Borchard: Convicting the Innocent. Yale University Press, 1932. 13
Huszonöt évvel később 1957-ben Jerome Frank az USA Fellebbviteli Bíróságának bírája Nem bűnös (Not Guilty) címmel jelentette meg könyvét, amely 36 ártatlanul elítélt vádlott ügyét elemezte. 28 C. G. L. Du Cann, egy brit ügyvéd 1960-ban Az igazságszolgáltatás kudarcai (Miscarriages of Justice) címmel írt könyvet, amelyben a szakmán kívül a közvélemény figyelmét is a hibás döntések kockázatára kívánta terelni. 29 Inkább publicisztikai, mint elemző tanulmánya azonban elérte célját, a sajtó egyre nagyobb terjedelemben kezdett a kérdéssel foglalkozni. Négy évvel később az USA-ban jelent meg egy nagyhatású könyv Edward Radin Az ártatlanok (The Innocents) címmel, amelyben 80 olyan újabb ügyet mutat be, ahol a vádlottat ártatlanul ítélték el. 30 1973-ban Ruth Brandon és Christie Davies brit kriminológusok azoknak az elítélteknek a profilját vizsgálták, akiket ártatlanul ítéltek el. 31 Ausztráliában a Chamberlain-ügy 32 (vagy más néven a Dingó baba-ügy ) keltett nagy hullámokat, amelyben 1982-ben Alice Lynne Chanberlain-t bűnösnek mondták ki kilenchetes kislányának Azaria-nak a meggyilkolásában. Férjét Michael Leigh Chamberlaint bűnsegédként ítélték el. Miután három és fél esztendőt töltöttek börtönben, az ügy kivizsgálására felállított Királyi Bizottság súlyos kételyeket fogalmazott meg az elítéléssel kapcsolatban. A vádlottak ezután kegyelmet kaptak, és 1 millió dollár kártalanításban részesítették őket. Az ügy hatására felállított Királyi Bizottság jelentése rávilágított a szakértői bizonyítás ellentmondásaira is. 33 Az angolszász igazságszolgáltatást leginkább megrázó kudarcok az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) által elkövetett robbantásos merényleteket követően született ítéletekhez kapcsolódnak. A történetek egy részét irodalmi formában dolgozta fel az Apám nevében című könyv és az abból készült nagyhatású film. Az ártatlanul elítéltek első csoportjába a Guildfordi Négyek tartoztak (Paul Hill, Gerard Conlon, Patrick Armstrong és Carole Richardson), elítélésüket követően 14 évet töltöttek börtönben, mivel a bíróság szerint ők voltak azok, akik 1974. október 5-én Guildfordban két bombát robbantottak az IRA megbízásából. A Fellebviteli Bíróság 1989-ben mentette fel őket. Öt héttel a guildfordi robbantás után két robbantás történt Birminghamben, amelyek következtében 21 ember meghalt, 162-en megsebesültek. Hat ír katolikus férfit (Patrick Joseph Hill, Johm Walker, 28 Jerome Frank, Barbara Frank: Not Guilty (Doubleday and Company, Inc., Garden City, New York, 1957. 29 C.G.L. Du Cann: Miscarriages of Justice. Frederick Muller Limited, London, 1960. 30 Edward D. Radin: The Innocents. William Mauro and Company, New York, 1964. 31 Ruth Brandon, Christie Davies: Wrongful Imprisonment. George Allen and Unwin Ltd. London, 1973. 32 Chamberlain v. the Queen (no.2) (1984) 153 C. L. R. 521 (H.C.) 33 Az ügyet és következményeit elemzi MacFarlane im. 13-14. 14
Robert Gerard Hunter, Noel Richard McIlkenny, Hugh Callagham, William Power), azaz a Birminghami Hatokat vádolták meg a robbantásokkal, és elítélték őket. Tizenhat évet töltöttek börtönben, mielőtt a Fellebbviteli Bíróság 1991-ben felmentette őket. 34 Annie McGuire-t és családjának hat tagját (a McGuire Heteket) 1976-ban ítélték el robbanószer birtoklásáért, mivel azzal vádolták őket, hogy az IRA számára egy bombagyárat működtettek. 1991. júniusában mind a hét vádlottat felmentették. 35 Judith Wardot 1974-ben életfogytiglani börtönre ítélték 12 rendbeli emberölés és három rendbeli robbanás okozása miatt. Tizenhét esztendővel később a belügyminiszter indítványára a Fellebbviteli Bíróság felmentette. 36 Az események után 1991-ben az Egyesült Királyság kormánya létrehozott egy királyi bizottságot, amelynek hivatalos neve: a Büntető Igazságszolgáltatás Királyi Bizottsága (Royal Commission on Criminal Justice) volt, de a köztudatba csak vezetőjének neve alapján, Runciman Bizottságként vonult be. Két évig tartó vizsgálódás után a Bizottság jelentése részletes javaslatokat tartalmazott a brit igazságszolgáltatási igazgatás reformjára és egy sor további törvény módosítására. A Bizottság javaslatainak eredményeként 1995-ben a Büntető fellebbezési törvényben (Criminal Appeal Act) létrehozták a Büntetőügyeket Felülvizsgáló Bizottságot (Criminal Case Review Commission), amelynek működéséről később szólunk. 37 A hibás ítéletek megszületését Kanadában is vizsgálóbizottságok és törvényalkotási lépések követték. Különösen három ügy kapott ebben a folyamatban nagyobb nyilvánosságot. A tizenhét éves indián származású Donald Marshall Jr. és hasonló korú fekete bőrű társa, Sandy Seale 1971. május 28-án a Nova Scotia-ban található Sydney városának egyik parkjában összeszólalkoztak az 59 éves Roy Ebsaryval és annak 25 éves társával, a szóváltást követően Ebsary egy késsel halálosan megsebesítette Seale-t. A rendőrségi vizsgálat mégis azzal az eredménnyel zárult, hogy Marshallt vádolták meg az emberölés elkövetésével, akit a bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt. Annak ellenére, hogy Ebsary tíz nappal Marshall letartóztatása után már elismerte, hogy ő ölt, csak 1986-ban állapította meg a bíróság, hogy ő a tényleges elkövető. 38 Még ugyanezen év októberében bizottságot hoztak létre az ügy kivizsgálására. A háromtagú bizottság a hibák részletes feltárásán túl ajánlásokat is megfogalmazott a törvényhozás és az igazságszolgáltatás számára. Ezen javaslatok között 34 Miscarriages of Justice: The Birmingham Six, www.guardian.co.uk/crime/article/0.2763,634024,0.html (2007. március 5.) 35 McGuire Seven, http://innocent.org.uk/cases/mcguire7 (2007. március 5.) 36 R. v Ward, (1993) 2 All E.R. 577 (C.A.) 37 Robert Carl: The Criminal Cases Review Commission as a State Strategic Selection Mechanism. American Criminal Law Review Volume 42 Issue 4. 2005. 12894p. 38 R v Ebsary (1986), 27 C.C.C. (3d) 488 (N.S.S.C. App. Div.) 15
szerepelt egy független felülvizsgálati mechanizmus létrehozása, a büntető jogszabályok módosítása, illetve a súlyos ügyekben kötelezően alkalmazandó magnófelvétel a gyanúsítottak és a legfontosabb tanúk rendőrségi kihallgatásáról. 39 A Guy Paul Morin ügyben Morint azzal vádolták, hogy 1984. október 3-án elrabolta és megölte a szomszédban lakó kilenc esztendős Christine Jessopot. 1995-ben az ekkor már alkalmazott DNS-vizsgálat kizárta, hogy ő lett volna a tettes, így felmentették. 40 1996-ban Ontario Tartomány vizsgálóbizottságot hozott létre Fred Kaufman korábbi quebec-i fellebbviteli bíró vezetésével. A bizottság mandátuma három részből állt: tényfeltárás, vagyis annak tisztázása, mi vezetett a hibás döntéshez; ajánlások készítése arra vonatkozóan, hogyan lehet a jövőben elkerülni a hibás ítéleteket; és a közvélemény tájékoztatása az igazságszolgáltatás működéséről általában és a konkrét ügyben. A bizottság a 146 napig tartó meghallgatások során 120 tanút hallgatott meg, áttanulmányozta a korábbi eljárás mintegy százezer oldalas dokumentumait. Az 1998. április 9-én nyilvánosságra hozott 1380 oldalas jelentés 119 ajánlást tartalmazott. Thomas Sophonow ügye némileg eltér a fentiektől. Őt egy 16 éves lány, Barbara Stoppel meggyilkolásával vádolták, de míg az előző ügyek közül a Marshall-ügyben megtalálták és elítélték a tényleges elkövetőt, a Morin-ügyben pedig a DNS-vizsgálat minden kétséget kizáró módon bizonyította ártatlanságát, a Sophonow-ügyben a rendőrség vezetője és a legfőbb ügyész még a felmentő ítélet megszületése után is azon véleményének adott hangot, hogy a bűncselekményt ő követte el. 41 A legfőbb ügyész (aki egyúttal az igazságügy-miniszter is), Peter Cory-t, a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott bíráját kérte fel az ügy körülményeinek kivizsgálására. A vizsgálat eredményei, összhangban a korábbi amerikai, brit, kanadai vizsgálatokkal, a szemtanúk általi hibás személykiválasztást, a megbízhatatlan börtönügynökök vallomásait, az eljárást végzők csőlátását, nyomozási és vádemelési hibákat tártak fel. A kanadai példák különösen azért fontosak, mert egyrészt bemutatják, hogy minden esetben legyen az bármennyire is kivételes eset ha az igazságszolgáltatás hibázott, a kormány kész volt orvosolni a helyzetet nyilvános bocsánatkérés, az ügy teljes kivizsgálása, és megfelelő kártalanítás által. Ezt különösen érdekes egybevetni azzal, hogy a magyar példák között említett Pusoma-ügyben az állam hosszú időn keresztül megtagadta a kártalanítást, és a 39 Royal Commission ont he Donald Marshall, Jr., Prosecution (Province of Nova Scotia, 1989) p. 25. és következő oldalak. 40 Az ügy részletei megismerhetők: The Commission on Proceedings Involving Guy Paul Morin (Toronto, Ontario Ministry of Attorney General, 1998) www.attorneygeneral.jus.gov.on.ca/english/about/pubs/morin. (2007. március 6.) 41 Az ügy és a vizsgálat részletes leírását lásd: www.gov.mb.ca/justice/sophonow/toc.html. (2007. március 6.) 16
végül rekordösszegűnek számító 45 milliós kártalanítással záródó Burka-ügyben is először elzárkózott a kártalanítás gondolatától. Nyilvános bocsánatkérésre, vagy vizsgálatra nem került sor egyik esetben sem. A második tanulság, hogy mindhárom említett kanadai esetben a vizsgálat kiterjedt azoknak a körülményeknek a részletes elemzésére, amelyek a hibás döntéshez vezettek, illetve arra is, hogy milyen módon lehet a jövőben ezeket a hibákat elkerülni. 42 Az USA igazságszolgáltatásának kudarcai azért érdemelnek külön figyelmet, mivel itt sok esetben nem pusztán elítélésről volt szó, hanem halálbüntetést is kiszabtak. A hibás halálra ítélések ügyeit magyar nyelven is feldolgozta Badó Attila és Bóka János Ártatlanul halálra ítéltek Az amerikai igazságszolgáltatás tévedései című könyve, 43 de említhető Hugh Bedau és Michael Radelet tanulmánya is, amely 350 ügy elemzése alapján készült. 44 Bloodsworth- ügyben elsőként alkalmazott DNS vizsgálatok alkalmazása óta 2007. április 23- án született meg az az ítélet, amelyben a bíróság Chicagoban felmentette Jerry Millert, akit egy 1982-ben elkövetett cselekmény miatt ítéltek el, és 25 évet töltött ártatlanul börtönben. Ő a 200. ártatlanul elítélt és később felmentett elítélt. 45 Gyakorlatilag mindegyik említett eset, mindegyik említett országban azzal a következménnyel járt, hogy nagyon alapos, nagyon részletes és a hibák jövőbeni elkerülésére is javaslatokat tartalmazó vizsgálatok és jelentések készültek. A vizsgálatok eredményeit az elemzők két csoportba sorolják: 46 azok a körülmények, amelyek az igazságszolgáltatást hajlamossá teszik a hibás döntésekre (ezeket nevezhetjük közvetett körülményeknek), és a közvetlen körülmények. Az egyes körülmények részletes vizsgálata nélkül, csak felsorolásszerűen említve, az első körbe, vagyis a közvetett körülmények közé sorolják a következőket: (1) A közvélemény nyomását. (2) Az a körülmény, hogy a vádlott egy népszerűtlen, esetleg kisebbségi csoporthoz tartozik (példa erre Amerikában a feketék, Kanadában az indiánok, Angliában az írek csoportja, de az ausztrál Chamberlain-ügyben is nagy jelentőséget kapott az a tény, hogy a vádlottak a Hetednapi Adventista Egyház tagjai voltak). (3) A kontradiktórius (tehát a felek vitájára épülő 42 MacFarlen im. 38. 43 Badó Attila, Bóka János: Ártatlanul halálra ítéltek. Az amerikai igazságszolgáltatás tévedései. Nyitott Könyv Kiadó, Bp. 2003. 44 Bedau, Radelet: Miscarriages of Justice in Potentially Capital Cases (1987), 40 Stanfort Law Review 21. 45 Forrás: http://www.innocentproject.org/. 2007. április 4. A 46 Lásd MacFarlen idézett tanulmányát, vagy Mellemare, Finlayson: Report on the Prevention of Miscarriages of Justice, FPT HEADS OF PROSECUTIONS COMMITTEE REPORT OF THE WORKING GROUP ON THE PREVENTION OF MISCARRIAGES OF JUSTICE, http://www.justice.gc.ca/en/dept/pub/hop/toc.html. (2007. április 6.) 17
angolszász per) játszmává válása, aminek keretében az igazság feltárásának célja helyébe a másik fél minden áron való legyőzésének célja került. (4) A hatóságok jó szándékú korrumpálódása, különösen a rendőrség esetén, amikor az eljáró rendőrök úgy érzik, hogy a gyanúsított bűnösségéről való meggyőződésük szentesíti azokat az eszközöket, amiken keresztül, akár törvénytelenül is bizonyítják a vádlott bűnösségét. A hibás elítélésekhez vezető közvetlen körülmények a következők: (1) Szemtanú általi téves felismerés (ez a leggyakoribb ok, ami téves elítélésekhez vezet). (2) A rendőrség hibái illetve törvénysértései. (3) Az ügyész eljárási hibái (bizonyítékok kirekesztésének elmulasztása). (4) Kétes, megbízhatatlan, vagy nem szilárd tudományos alapon álló szakértői vélemények. (5) Bűnözők (börtönügynökök) tanúvallomásának felhasználása. (6) Hiányos, vagy hibás védői munka. (7) Hamis beismerő vallomás. (8) Félrevezető közvetett bizonyítékok. Az alapján, amit eddig tudhatunk a magyar esetekről, feltételezhető, hogy az angolszász jogrendszerekben feltárt hibák jelentős része előfordul a mi jogrendszerünkben is, és nagyon hasonló okok vezettek nálunk is a hibás ítéletekhez. Ismét hangsúlyozva a két jogrendszer eltérő alapjait, az igazságszolgáltatási szervezetek eltérő voltát is érdemes megvizsgálni, hogy a lefolytatott vizsgálatok és az azoknak nyomán megszületett ajánlások milyen jogalkotási következményekkel jártak. A legvilágosabb következtetéseket az Egyesült Királyság kormánya vonta le az igazságszolgáltatás kudarcából az IRA vádlottak ügyében. A hibás ítéletek miatti növekvő társadalmi elégedetlenség nyomán született meg Büntetőügyeket Felülvizsgáló Bizottság (Criminal Cases Review Commission), a brit kormány felállította a Runciman Bizottságot. A Bizottság megállapításainak és javaslatainak hatására az 1995-ben elfogadott Büntető Fellebbezési Törvényben (Criminal Appeal Act) felállították a Büntetőügyeket Felülvizsgáló Bizottságot, amelynek 10 tagját a miniszterelnök javaslatára öt éves időtartamra a Királynő nevezi ki (a tagok egy ízben újraválaszthatók, de tíz évnél tovább nem lehetnek a Bizottság tagjai, feladataikat fő- vagy részfoglalkozásban látják el). A Bizottság munkájának első hét esztendejében 5700 kérelem érkezett a Bizottsághoz, ezeknek alapos vizsgálatát követően mintegy 200 ügyben fordultak a Fellebbviteli Bírósághoz, és ezen ügyeknek mintegy kétharmada felmentést eredményezett. 47 A brit példa nyomán 1997-ben Skóciában is létrehozták a saját hasonló bizottságukat. Kanadában az Igazságügyi 47 Newille Trendle: Reviewing Miscarriages of Justice: The Pardon Reincarnated. http://www.isrcl.org/papers/2004/trendlejustice.pdf. (2007. április 6.) 18
Minisztérium által 1998-ban elkészített tanulmány 48 nyomán módosították a Büntető Törvénykönyvet, és lehetővé tették a miniszter számára, hogy széleskörű vizsgálati jogkörökkel felruházott megbízottat nevezzen ki a hibásnak vélt büntető ítéletek felülvizsgálatára. 49 Másfajta megoldást alkalmaznak Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol a független bírósági vizsgálat érdekében a kormány nyugdíjas bírákat, vagy vezető igazságügyi tisztviselőket nevez ki vizsgálatok lefolytatására. 50 2003-ban fogalmazódott meg Új-Zélandon az ötlet, hogy az Igazságügyminisztériumon belül hozzanak létre egy független testületet azoknak az ügyeknek a vizsgálatára, amelyekben a téves ítélet gyanúja felmerül. 51 A különféle megoldásokkal kapcsolatban a következő elvárások fogalmazhatók meg: a bizottság működése és vizsgálata legyen összhangban az alkotmányos rendelkezésekkel, feleljen meg a pártatlanság követelményének mind az ügyek megfontolása, mind a bírósághoz fordulásról hozott döntés meghozatala során. Az eljárásnak átláthatónak, a bizottsághoz fordulók számára pedig érthetőnek kell lennie. A bizottságnak folyamatosan kapcsolatban kell lennie a hozzá forduló kérelmezőkkel, és számukra megfelelő tájékoztatást kell nyújtania. A bizottság döntéseit indokolt határozatban kell meghoznia, és arról késedelem nélkül tájékoztatni kell a kérelmezőt. A bizottság működéséhez megfelelő pénzügyi források kellenek, továbbá a hatékony vizsgálatok lefolytatásához szükséges felhatalmazásokkal is kell rendelkeznie. A bizottság működését olyan módon kell megszervezni, hogy eljárása során meg tudja őrizni a közvélemény bizalmát még bonyolult ügyekben történő eljárása során is. 52 Az eddig ismertetett angolszász megoldások a jogrendszerek lényeges eltérése ellenére is járnak tanulságokkal a számunkra. Többek között azzal, hogy bármilyen rendszerben is működjön a büntető igazságszolgáltatás, az emberi tényező nem kihagyható, így nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy az ismertetett vizsgálatok eredményeként megállapított hibaforrások egy része a kontinentális rendszerben is előfordulhat, sőt minden bizonnyal ezek a leggyakoribb okai az igazságszolgáltatás tévedéseinek. Németországban 1987-ben 16 év börtön után derült ki Holger Gesner esetében, hogy nem ő követte el a bűncselekményt, amely miatt elítélték. Az 1988-ban két gyermeke megölésének vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Monika Weimar-t kilenc év után engedték szabadon. A szövetségi legfelsőbb bíróságot is megjárt ügy és a végső felmentő 48 Department of Justice Canada: Adressing miscarriages of justice. Reform possibilities fer section 690 of the Criminal Code (1998). 49 Newille Trendle im. 7. 50 Uo. 51 Newille Trendle im. 8. 52 Uo. 8-9. 19
ítélet sajátossága az volt, hogy megakadályozott ugyan egy bírói tévedést, de anélkül, hogy kiderült volna a feltételezett tettes ártatlansága, illetve a valódi tettes személye. A vád csak közvetett bizonyítékokra támaszkodhatott (és megjegyzendő, hogy ezek inkább Monika Weimar ellen szóltak), de végül is csupán annyi volt bizonyosan állítható, hogy vagy az anya, vagy az apa követte el a kettős gyilkosságot. 53 Bárd Károly a Magyar Büntetőjogi Társaság 2007. április 19-én tartott ülésén elhangzott előadásában elmondta: Karl Peters tübingeni professzor munkatársaival a 70-es évek közepén több mint 1100 perújítási ügy alapján igyekezett azokat a veszélyforrásokat megállapítani, amelyek hibás döntést eredményezhetnek. A bírói meggyőződés kialakulásáról szóló elemzésében arról ír, hogy a bizonyítási anyag hamis értékelésének veszélye áll fenn akkor, ha a bíró úgynevezett elővigyázatossági szabályokat Vorsichtsregel figyelmen kívül hagy. Ezek alatt olyan szabályokat ért, amelyekből ugyan nem vezethető le teljes bizonyossággal egy adott eredmény, amelyek maguk sem feltétlenül egészen egyértelműek, de amelyek elővigyázatosságra intik a bírót, mielőtt egy esemény megtörténtéről bizonyosságot alakítana ki magában. Ezek valójában a korábbi időszak formális bizonyítási szabályai, amelyekben igazságügyi tapasztalat és hétköznapi megismerési szabályok sűrűsödnek. Idézem Peters-t:»bizonyossággal állítható, hogy a korábbi jogban ismert bizonyítási szabályok alkalmazásával illetve figyelembe vételével a hibás bírói ítéletek közül jó néhány elkerülhető lett volna.«54 Bárd szólt arról is, hogy az angolszász rendszer formális bizonyítási szabályai például egyértelműen az esküdtszéki rendszer gyengéit, mindenekelőtt a laikus döntéshozók megismerési potenciáljának hiányosságait hivatottak ellensúlyozni. A kontinentális eljárási jogban kevésbé érzik annak szükségét, hogy formális szabályokkal előzzék meg a hibás tényfeltárást. Ennek gyökere az a hit, hogy a hivatásos bírói kar szakmai szocializációja során elsajátította a megismerés helyes módszereit, és nem követ el olyan hibákat, mint a beavatatlanok. 55 Az előadó kijelentette, a formális bizonyítási rendszert igazoló gondolatot ma is megszívlelendőnek tartom: e gondolat pedig az, hogy a perbeli megismerési folyamat számos csapdát rejt, és ezért nem árt, ha a döntéshozó időnként megkísérli kicsit kívülről 53 Ifj. Lomnici Zoltán: Iustitia botlásai. De Jure 2007. 3. szám 29-30. 54 Karl Peters: Fehlerquellen in Strafprozess. 2. Band,Verlag C.F. Müller, Karlsruhe 1972. 230-240. 55 A német Bp. például csak a hivatásos bíró számára engedélyezi a nyomozás iratainak tanulmányozását, az ülnökök ettől el vannak zárva, mert attól tartanak, hogy a laikusok az iratok alapján előzetes véleményt alkotnának a történtekről és nem lévén hivatásosok e prekoncepcióhoz igazítva szelektálnának a tárgyaláson ismertetett információk közül. 20