Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Pénzügyek Tanszék Műszaki menedzsment PhD Program TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT A környezeti adók hatása és a környezeti számvitel kiemelt kérdései KÉSZÍTETTE: MADARASINÉ SZIRMAI ANDREA 2005. OKTÓBER
TARTALOMJEGYZÉK 1. Absztrakt 1 2. Bevezetés 1 3. A környezetvédelem érdekében alkalmazott szabályozási formák 2 4. A környezeti-adók hatékonyságának problematikája 3 4.1 A környezeti adó és az egyéni felelősség kapcsolata 3 4.2 A környezeti-felelősség alapú adó-modell 6 4.3. Konklúzió a környezeti adózás elméleti ismereteihez 10 5. Környezetszabályozás kiemelt elemei és tapasztalatai az Egyesült Királyságban és Dániában 10 5.1. A főbb környezetei adók célja és hatékonysága az Egyesült Királyságban 11 5.2 A környezeti adóreform folyamata Dániában 13 5.3. A környezeti-adók tapasztalatai 14 5.4. Konklúzió a környezeti adók tapasztalataihoz 15 6. A környezet és a számvitel kapcsolata 17 6.1. A környezeti számvitel nemzetgazdasági szintje 18 6.2. Konklúzió a nemzetgazdasági szintű mutatókhoz 21 6.3 A környezeti számvitel vállalati szintje 22 6.4 A vállalati szintű környezeti számvitel információinak megjelenése a pénzügyi számvitelben 24 6.4.1 Közvetlen szabályozás: normák 25 6.4.2 Közvetett szabályozás: adók 26 6.4.3 Közvetett szabályozás: támogatások, szubvenciók 27 6.4.4 Közvetett szabályozás: szennyezési jogok piaca 28 6.5 A környezeti számvitel információkra vonatkozó egyéb szabályok és közzétételi kötelezettségek 31 6.6 Konklúzió a vállalati szintű környezeti számvitel pénzügyi számviteli területéhez 33 7. Összefoglalás 34 Szakirodalom 35 2
1. Absztrakt A dolgozat első részében azt vizsgálom, arra keresem a választ, hogy mitől függ a környezeti adózás sikere. Valóban olyan egyszerű, hogy az adó bevezetésre kerül, azt a társadalom, vállalkozások megfizetik, és ezzel a környezet szennyezésének költsége nemzeti szinten fedezetet talált? Milyen tényezők hatnak a környezeti-adó sikerességére? Kizárólag a jó adózási rendszer kialakítása? Megpróbálok rámutatni arra, hogy ennél sokkal bonyolultabb kérdésről van szó. Nem szabad megfeledkezni az adózás elfogadottságának szintjéről, arról, hogy az adó éppen ellenkező hatású lehet a társadalom felfogásában, mint a bevezetésének a célja volt. A rendelkezésemre álló szakcikkek és egyéb szakkönyvek tanulmányozása alapján célom azonosítani az adóhatékonyság lehetséges akadályait, az egyén környezet iránti felelősségének számbavételét az adó mértékének meghatározásához, a környezeti minőség kalkulálhatóságát. Az elméleti ismeretanyag után az Egyesült Királyság és Dánia példája alapján törekszem rávilágítani arra, hogy az elméletben felvetett kételyek és megoldások a gyakorlatban is alkalmazhatóak, elfogadva, illetve kezelve azt a tényt, hogy a kiszámított adatok becsléstartalma és így kockázata magas lehet. A dolgozat második részében a környezetpolitikai gazdasági szabályozók számviteli megjelenésével foglalkozom. Vizsgálatom középpontjában az áll, hogy a pénzügyi számvitel hogyan tudja elősegíteni a környezet-felhasználás költségeinek bemutatását, mérését, a környezeti gazdasági szabályozók milyen hatást gyakorolnak a vállalkozás vagyonára és eredményére, részletesen bemutatva a szennyezési jogok, kibocsátási egységekkel való kereskedelem számviteli aspektusait. 2. Bevezetés A környezet jelentősége és az ezzel kapcsolatos problémák a XX. század második felében tudatosodtak a közvéleményben. Először csak a tudósok körében vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy képesek vagyunk tönkretenni, elpusztítani, lakhatatlanná tenni életterünket, felfigyeltek a gazdasági növekedés, a jelenlegi környezeti tendenciák tarthatatlanságára. A Római Klub és az ő megrendelésükre Meadows és társai által készített A növekedés határai című tanulmány volt az első olyan mű 1972-ben, amikor a szélesebb körben, a politika, a média és a társadalom is tudomást szerzett az ügyről és annak jelentőségéről. A későbbiekben megfogalmazódik a fenntarthatóság eszméje, afféle általános irányelvként, amely kimondja, hogy ne éljük fel a jövő generációk lehetőségeit ma, vagyis a fenntartható társadalom az, amely képes nemzedékeken át fennmaradni, amely elég előrelátó, elég rugalmas és elég bölcs ahhoz, hogy ne ássa alá saját fizikai vagy társadalmi éltető rendszerét. 1 1 Donella és Denis Meadows (2000.) idézi: Szlávik János (2005.) 3
A környezet, védelmének ügye tartósan előtérbe került, a veszélyre figyelmeztető felhívások és a szélsőséges ideológiák mellett megjelentek a megoldást kereső kutatók, a tényleges elemzések mikro- és makroszinten. A közgazdaságtanban egyes gondolkodók alternatív elméleteket dolgoznak ki, megszületik az ökológiai közgazdaságtan, az öko-számvitel, egyre többen foglalkoznak a felelősség és az etika kérdéseivel. Ugyanakkor még ma sem tudunk egyértelmű, és mindenki által, általánosan elfogadott választ adni arra, hogy a környezet felé fordulásnak, a megújulás iránti igénynek és a környezet iránti felelősségérzet reneszánszának, mint komplex jelenségnek, mi lényege. Gladwin szellemes írásában 2 egy indiai tanmesére építve fejti ki gondolatait. A tanmesében hat vak együttesen szeretné meghatározni, hogy milyen az elefánt. Mindenki más látott benne, attól függően, hogy az elefánt melyik részét tapogatták: aki az ormányát tapintja, annak olyan mint a kígyó, aki az agyarát, dárdaszerűnek minősíti stb. Gladwin szerint a zöldülés, a környezeti-felelősség jelenségét illetően a tudós professzorok is vakok, mert saját szakterületük szemléletét helyezik előtérbe, sőt gyakran fogadják el egyetlen üdvözítő és követendő megközelítésnek. A filozófus, az emberközpontú rendszertől az ökocentrikus rendszer felé való elmozdulást hangsúlyozza, az ökológus az ökoszisztémák épségének megóvását hirdeti, a közgazdász az externáliák internalizálási törekvéséről elmélkedik. A tanmese napjainkra vonatkozó végkövetkeztetése az lehetne, hogy a környezeti kérdések boncolgatásakor nem elegendő a részek elkülönített vizsgálata, analizálása, hanem a környezet rendszerét és hatásait átfogóan kell kezelni, szintetizálni kell. 3. A környezetvédelem érdekében alkalmazott szabályozási formák Az adózási és a számviteli problémák, kérdések feltárása és megvitatása előtt röviden tekintsük át a környezet-politika által alkalmazott gazdasági szabályozási formák közül a legelterjedtebb módszereket. Az ún. Pigou-féle adó szerint a szennyezőre a termeléssel okozott kár alapján vetnek ki adót, úgy tekinthető, mint a szennyezésért fizetendő ár. A Pigou-féle adó mai megfelelője a termékdíj. Ezt olyan termékekre vetik ki, amelyek a termelés, fogyasztás vagy értékesítés folyamatai során veszélyesek a környezetre, környezeti problémákat okozhatnak jellegük vagy mennyiségük alapján. Sokkal hatékonyabb az adó, ha azt nem a termelés egységére 2 Gladwin gondolatai, Vállalati környezet-menedzsment, BKE, 1997, 7. oldal alapján 4
vetítik, hanem a szennyezés egységére, ez az ún. szennyezés kibocsátás egységére kivetett adó. Ezen adónál minden szennyező a kibocsátás minden egysége után díjat fizet, ezzel ösztönözve a szennyező anyagok kibocsátásának ösztönzésére a kibocsátót. A támogatások, szubvenciók nyújtásakor a szennyező támogatásban részesül, hogy szennyezést csökkentő intézkedéseket és beruházásokat hajtson végre. A betétdíjak rendszere mindenki által jól ismert: betétdíjat számítanak fel a potenciálisan szennyező termékeknél, amelyet visszatérítenek akkor, ha a terméket visszaviszik a tárolóba, kezelőhelyre vagy az újra-feldolgozó, újra-hasznosító helyre. A betétdíj visszafizetésével a helyes környezeti magatartást jutalmazzák. A szennyezési jogok rendszerének lényege, hogy az imissziós normák megengedhető szennyezettségi szint alapján megállapításra kerülnek a szennyezőre vonatkozó ún. emissziós normák. A szennyezés kibocsátás befolyásolásához az állam a szennyezési jogok értékesítésének módszerét alkalmazhatja. A környezeti felelősségbiztosítás két típusa ismert. A kötelező környezeti felelősségbiztosítás célja, hogy kártalanítsa az olyan károsultakat, akiknek a kártérítés a törvény előírásai alapján jogosan járna, de a kártérítési követelést nincs kitől behajtani, mert a károkozó nem ismert, vagy fizetésképtelen, stb. Az önkéntes környezeti felelősségbiztosítás a veszélyes tevékenységet folytató gazdálkodók környezeti kockázatát csökkenti. A következőkben a fenti gazdasági szabályozók közül kiemelem az adóztatás eszközét, és azt vizsgálom, hogy ez megfelelő hatékonyságú-e a környezetvédelmi célok eléréshez, milyen szempontok vehetők figyelembe az adó kivetésekor, és a gyakorlati tapasztalatok, hogyan támasztják alá a környezeti-adózás elfogadottságát, sikerességét. 4. A környezeti-adók hatékonyságának problematikája 4.1 A környezeti adó és az egyéni felelősség kapcsolata Az adózásnak, mint a környezeti-gazdaságpolitika eszközének az elsődleges célja, hogy a környezet védelmére ösztönözze mind a fogyasztókat, mind az előállítókat, azaz az adó alkalmazása végső soron egy viselkedésre való ösztönzést mutat. Természetesen nem szabad megfeledkezni a költségvetési bevételeket növelő jellegéről sem. 5
A környezeti adók típusainak kidolgozásakor a szakemberek, a törvényalkotók számos szempontot figyelembe vesznek: - ösztönző hatás: o a termék költségének-, illetve árának változása az adó bevezetésével csökkentené a szennyező termékek termelését, fogyasztását o új, környezetkímélő technológia bevezetése az adófizetés elkerülése érdekében o adódifferenciálás: a környezetbarát termék ára kedvezőbb o adókedvezmények: technológia újítás esetén adót, adóalapot csökkent - redisztributív hatás: az összegyűjtött adókat, díjakat a szennyező támogatás formájában visszakapja, vagy a szennyező kibocsátások megtisztításának költségeit fedezi - mennyire befolyásolja az adó a jövedelmezőségi, illetve jóléti szintet, stb. 3 Felvetődik azonban az a kérdés, hogy az adórendszer kidolgozásakor, illetve gazdasági elemzések készítésekor mennyire kerül előtérbe a gazdasági szereplők felelősségének kérdése, csak és kizárólag az adózással való kapcsolatuk révén, más szempontokat figyelmen kívül hagyva. Az adók magukba foglalnak egyfajta felelős viselkedést. A környezeti felelősség meghatározható-e függetlenül az adózástól, milyen jellegű a felelősség és az adózás kapcsolata? Érdemes növelni az adókat a környezetvédelem ösztönző hatásának reményében? Számos ország igen speciális adózási rendszert alkotott a környezet-terhelésének megadóztatására, azzal a céllal, hogy az adózás rendszerén keresztül vegyék fel a harcot a szennyezés növekedésével és a szennyező termékek túlzott fogyasztásával szemben. Az adók hatására a fogyasztás és a termelés visszafogottabbá válik, így a környezet terhelése csökken. Ez az érvelés azonban egy olyan elméleten alapszik, ahol a fogyasztó és a termelő kizárólag az állam lépéseire reagál: magas az adó, kevesebbet termelek, fogyasztok. A felelősségteljes viselkedés lehetőségével ezek az elvek nem számolnak. A következőkben bemutatott modellben elkülönítésre kerül a környezeti felelősségteljes viselkedés és az adózáshoz való hozzáállás. A probléma a tapasztalatok szerint az, hogy az egyén azzal, hogy megfizeti az adót, úgy érzi, hogy mentesült a környezeti felelősség alól. 3 A dolgozat gondolatmenetének alapját az Enviromental responsibility versus taxation (D. Bazin, J. Ballet, D.Touahri, Ecological Economics, 2004.) szakcikk feldolgozása jelenti. 6
Megfizetem az adót, azaz fogyasztok, és ez környezetszennyezést okoz. Ebben a logikában az adózást úgy kezelik a gazdasági szereplők, mint egy engedélyt a szennyezésre. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy az egyén nem felelős. Az egyén korlátokat szab magának a környezetszennyezést illetően, és így ezáltal egy felelős magatartásformát alakít ki és alkalmaz. Ebből már könnyen belátható, hogy a felelős viselkedés egyértelműen különválasztható az adózás hatásától, sőt az adózásnak a felelősséget háttérbeszorító hatása lehet. Levonható-e az következtetésként, hogy az adóemelés a környezet fokozottabb szennyezéséhez, felhasználásához vezethet? Lehetséges, hogy ha a törvényalkotók ezt a viselkedési hatást figyelembe vennék, akkor ez elősegítené a környezet minőségének javulását? Hogyan kezelendő az egyéni felelősség az adó rendszerének kialakításakor, hogy hozzájáruljon a környezet minőségének javításához? 4 A következőkben bemutatott modell újdonsága, hogy a környezeti-felelősséget beépíti a fogyasztási funkcióba. Ennek révén az adózásra vonatkozóan két egymásnak ellentmondó következtetést tudunk levonni: - egyrészt az adó közvetlenül javítja a környezet minőségét, - másrészt közvetett hatása révén előidézi a környezet szennyezésének, felhasználásának növekedését, mivel visszaszorítja a környezet iránti felelősségteljes viselkedést. A modell megpróbál rávilágítani arra, hogy a törvényhozók által magasztalt adózás felelősség-elhárító magatartásra ösztönöz, és hogy a gazdaságpolitikák az adórendszer tervezésekor figyelmen kívül hagyják az egyéni felelősséget. Ezen megállapításokat megvizsgálja a modell a termelés és fogyasztás szempontjából is, és végül arra a következtetésre jut, hogy egy igen magas szintű felelősség az adózást teljes mértékben helyettesíthetné. 5 4 Howarth és Norgaard 1992-ben arra az eredményre jutott, hogy a nemzedékeken át megmutatkozó önzetlenség hiánya utal az állami intervenció szükségességére. 5 Az ember természete alapján igen merész gondolat a környezeti-felelősség olyan mértékű megerősödéséről beszélni, amely az adókat kiválthatná. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy a környezeti-felelősségünk napjaink természeti katasztrófáinak hatására hurrikánok, földrengések, cunamik, az Antarktisz jegének olvadása mikor mélyül el, mikor válik tudatossá, és ezzel orvosolható-e a mára kialakult helyzet. 7
4.2 A környezeti-felelősség alapú adó-modell A modell alapfeltétele egy olyan mértékű adó, amely mellett a környezeti minőség javítása fenntartható, illetve egy olyan szintű felelősség, ami az adózás hatékonyságát csökkenti. A modell központi mutatója az (m t ), ahol α az egyéni felelősség a környezeti minőséggel szemben fogalmat takarja, m t pedig az adó szintjét mutatja meg. Az egyéni felelősség szigorúan pozitív, az adózás szintjétől függetlenül, azaz α(m t )>0 m t, és az adó is szigorúan pozitív, azaz m t >0. A felelősség szintje nulla és 1 között van, azaz α(m t ) ]0,1[. Ha az adó nulla felé tart, akkor a felelősség a maximumához, azaz 1-hez közelít, azaz lim.α(m t )=1, m t 0. Fordítva: ha az adó nagyon magas, akkor a felelősség a minimumához tart, azaz lim.α(m t )=0, m t +. Álljunk meg egy pillanatra ezen gondolatsornál: a fentiek azt jelentik, hogy ha az adó nulla vagy igen alacsony, akkor az egyéni környezeti-felelősség egyre nagyobb. Valljuk be őszintén, ez a megállapítás kissé idealisztikus. Véleményem szerint, ha az adó alacsony, az egyén nem fog a környezete felé nagyobb felelősséggel fordulni, pusztán örül annak, hogy a termék költségében, árában nem jelenik meg többletteher. Nézzük a megállapítás ellenkezőjét: ha az adó magas, akkor a felelősség a minimumához tart. Ez helytállónak tűnik, hiszen az egyénnél érvényesül a megfizettem a környezetszennyezést elv. 6 A modell gondolatmenetét folytatva: a jövőbeni fogyasztás nem pusztán a halmozott megtakarítások függvénye, hanem függ - a bevezetett mutatóban megtestesülő tartalomtól - a környezettel szemben tanúsított egyéni felelősségtől is. Az összefüggés a következőképpen algoritmizálható: Legyen - c a fogyasztás, - t+1 a jövőbeni fogyasztás időpontja, - r az alkalmazott kamatláb, - a tőkeérték amortizációja az adott periódus alatt, és - s t a t időpontban rendelkezésre álló megtakarítások összege: 6 Ezt igazolja például Magyarországon a benzin adójának folyamatos emelése. Az adóemelés ellenére a kereslet nem csökken. Igaz, ez magyarázható a termék jellegével is: nem helyettesíthető termék, árrugalmatlan, valamennyire luxus jószágnak is tekinthető. 8
C t+1 = [1- α (m t+1 )] (1+r t+1 - ) s t A felvázolt összefüggés azt mutatja meg, hogy a fogyasztás lineáris kapcsolatban áll az egyéni felelősséggel: a fogyasztás alacsony, ha a környezeti-felelősség magas. Ha feltételezzük, hogy a felelősség változása nullánál kisebb, azaz a környezeti-felelősség romlik, akkor bármilyen adóemelés a fogyasztás növekedéséhez vezet. Ez alátámasztja azt az állítást, miszerint az adó fizetésével az egyén többé-kevésbé megveszi a jogot arra, hogy többet fogyasszon, és így szennyezzen. Néhány új tényező beiktatásával, próbáljuk meg meghatározni a környezeti minőséget. Legyen - b [0,1], a környezet önálló fejlődését, regenerálódását méri, - a környezetszennyezés csökkenésének technológiai faktora, - a környezet olyan jellegű felhasználásának faktora, amelyet az előző generációk fogyasztása okozott - N t a populáció t időszakban A környezeti minőség összefüggése az alábbi: Q t+1= (1-b) Q t + N tm t - N t-1c t (α(m t )) A következő időszak környezeti minősége kifejezhető úgy, hogy az adott időszaki környezeti minőséget multiplikálni kell annak önállóan meg nem újuló részével, ez jelenti a jelenleg rendelkezésre álló környezeti minőséget. Ezt módosítja, növeli a technológiai faktor, a populáció és az adó szorzata, amely a minőség javulásának mértékét testesíti meg. Csökkenti az előző időszak népességének környezet felhasználása, valamint fogyasztása, és az egyén környezeti-felelősségének szintje. Ha ezen összefüggést elosztjuk a populációval, akkor megkapjuk az egy főre jutó környezeti minőséget, ahol (1+n) a népesség növekedésének jelölése: (1+n)q t+1= (1-b) q t + m t - / (1+n)c t (α(m t )) Az egyenletből arra következtethetünk, hogy a környezeti minőség közvetlenül függ az adózástól az m t tényezőn át, de indirekt módon függ az egyén környezeti felelősségének szintjén át a fogyasztás mértékétől. 9
Az egy főre jutó környezeti minőség nagyobb, amikor az egyének közötti felelősség magas. Egyensúlyi állapotban az egy főre jutó környezeti minőség állandó: q t+1 =q t = q, ugyanúgy, mint a többi változó: m t =m és c t =c. Az adóemelés hatása a környezet minőségére kikalkulálható az γ β q = m c( α( m)) egyenlet alapján. ( n + b) (1 + n)( n + b) Egyensúlyi állapotban az adóemelés hatása a környezet minőségére q/ m, azaz egyénre jutó környezeti minőség változás és az adóváltozás hányadosa. Az egyenletből látható az adóhatás kettősége: - egyrészről közvetlen pozitív hatása van a környezet minőségére, mert /(n+b)>0, azaz a technológiai faktor arányosítva a népességnövekedés és önálló természeti regenerálódás mutatójának összegével nullánál nagyobb értéket mutat. Az adóemelés hatására a környezetszennyezés csökken. - másrészről van egy negatív közvetett hatása is a környezet minőségére: a környezet előző generációk általi felhasználása a népességnövekedés, a környezet automatikus regenerálódása, a környezeti felelősség változása és a fogyasztás függvényében, mivel a környezeti felelősség változása mutató nullánál kisebb értéket mutat. Az adóemelés hatására az egyén környezeti-felelőssége romolhat, az egyén úgy gondolkozhat, hogy fizet a szennyezésért, így szennyezhet. Ennek következtében a környezet minősége romlik. Meghatározható a felelősségnek az a küszöbértéke, ahol az adó hatékonysága megszűnik: ha a környezeti felelősség változása nagyobb mértékű a technológiai faktor és a környezetfelhasználás faktorának hányadosánál, figyelembe véve a populáció változásának és a fogyasztásnak a korrigáló hatását, akkor a q/ m<0. 10
Ez azt jelenti, hogy az egyensúlyi állapot az adó és a környezet minősége között megszűnik, az előző oldalon ismertetett negatív közvetett hatás olyan erős lehet, hogy a közvetlen pozitív hatás azt nem tudja ellensúlyozni. 7 Végül, gondoljuk végig, milyen általános kapcsolat mutatható ki a felelősség és az adózás között. A lineáris kapcsolat esetében az adóemelés hatására az egyén környezeti-felelőssége kvázi arányosan változik az adóemeléssel, és termelése, fogyasztása is ennek megfelelően alakul. A lineáris kapcsolat a gyakorlatban nem került alátámasztásra, elsősorban a termékek jellege miatt (helyettesíthető vagy sem, inferior, luxus, stb. jószágok). Konkáv kapcsolat esetében a fogyasztás növekedése nagyobb ütemű, ha az adó magas. A környezeti-felelősség eltűnik, a fogyasztó kvázi megvásárolja a szennyezés jogát. Ez a gondolat alapvetően, önmagában vizsgálva igaz lehet, de összességében nem mondható igaznak. Ennek a véglete az lehetne, hogy az adót hiába emelik a környezeti-felelősség elem már elenyésző szerephez jut -akkor is nőne a termelés, fogyasztás. Érezhető, hogy ez nem valós helyzetet teremt: egyrészről a fogyasztást korlátozza a korlátozott jövedelem, és a fogyasztói kosár összetétele, másrészről remélhetőleg a környezeti-felelősség soha nem szűnik meg teljesen. Ha a lineáris és konkáv kapcsolat nem támasztható alá, akkor feltételezzük, hogy a felelősség és az adózás között konvex összefüggés áll fenn, azaz az adózás felelősségre gyakorolt hatása csökken az adózás szintjének növekedésével. Ez nem jelent mást, mint hogy az adó változtatásának hatása a felelősségre akkor nagyobb, ha az adózás alapvetően gyenge szintű, alacsony mértékű. Ha az adó magas, akkor ennek növekedése kismértékben csökkenti a felelősséget. A fentiek alapján megállapítható, hogy a modellben bemutatott összefüggések az adózás és a felelősség között akkor működnek jól, ha az adó viszonylag alacsony. Ha már az amúgy is magas adókat tovább növelik, akkor az egyén reakciója a környezeti felelősséget illetően igen gyenge. 7 Előfordul, hogy az adóemelés hatására a fogyasztás nem csökken, hanem állandó szinten marad. Különösen igaz ez akkor, ha az adó alapvetően magas, akkor már nem befolyásolja lényegileg a fogyasztást. 11
Ugyanakkor az egyénre olyan magas pénzügyi terheket ró az adó megemelése, hogy az adófizetés elkerülése a termelés, fogyasztás csökkentésére ösztönzi. Ebben az esetben az adó közvetlen pozitív hatása dominál a közvetett negatív hatása felett, így az adó emelésével a környezet minősége javul. 4.3. Konklúzió a környezeti adózás elméleti ismereteihez A modell alapfeltételezése, hogy az állami beavatkozás a környezeti-adózás alkalmazásával az egyén környezeti-felelősségét csökkenti, így amennyiben a törvényhozók, szabályozók figyelembe vennék e hatást, ez segítséget nyújtana az optimális környezeti minőség meghatározásában. A modell vizsgálja a környezeti minőség elemeit, a környezeti-felelősség és az adózás kapcsolatát. Megállapítja, hogy a felelősség szint és az adó hatással bír a környezeti minőségre, és az adó és a felelősség közötti kapcsolatot is analizálja. E szerint összességében az adózás felelősségre gyakorolt hatása csökken az adózás szintjének növekedésével. Célja a környezeti minőség meghatározásához elméleti hátteret nyújtani úgy, hogy az adóemelés a környezeti minőség javulását eredményezze, és az egyéni környezeti-felelősség jelentősen ne romoljon. 5. Környezetszabályozás kiemelt elemei és tapasztalatai az Egyesült Királyságban és Dániában A dolgozat vezércikkeként felhasznált Környezeti felelősség és az adózás szakcikk központi kérdése éppen az, hogy milyen mértékben és módon választható el egymástól, avagy függnek össze és hatnak egymásra a környezet iránti felelősség érzése, az adófizetés gyakorlata, és ezek hogyan járulnak hozzá s környezet minőségének elvárt javulásához. Az Egyesült Királyság környezetszabályozó főbb eszközeinek és azok hatásának, és a Dániában végrehajtott környezeti adóreform folyamatának és tapasztalatainak áttekintése, valamint az elfogadottságukról szóló kutatások értelmezése alátámasztja az elméletben kifejtett tényezők gyakorlati érvényesülését. 12
5.1. A főbb környezetei adók célja és hatékonysága az Egyesült Királyságban Az Egyesült Királyságban 1989-ben alkották meg az ún. Pearce Jelentést (Pearce Report), amely elsőként mutatott be környezetei adókat, mint a környezetvédelmi célok teljesítésének eszközét. A Jelentés támogatta a bevétel-semleges szénadó bevezetését, az általános felmelegedés elleni harc eszközeként. Az 1990-es évek elején a Skandináv országokban bevezették a szénadót, így az Egyesült Királyságban szintén felélénkült a vita e kérdésben. Elsősorban nem a vállalkozások ellenállása volt erős, hanem a társadalomé, az embereké. 1993-ban végül bevezetésre került az adó: míg ez időpontig a háztartási energia ÁFA mentes volt, addig 1993-tól 8%-ra emelték, majd a későbbiekben 17,5%-ra tervezték emelni. A szegényebb réteg és a nyugdíjasok hatására a kormány kompenzációs csomagot biztosított, amely végül csillapította az adóemelés hatását. 1997-ben a háztartási energia ÁFA-ját 5%-ra csökkentették, az Európai Unióban alkalmazott minimális mértékre. 1993-ban bevezették a közúti üzemanyagadó automatikus kiigazításának (eszkalátor) előírását. 1993-tól 1997-ig minden évben 5%-kal nőtt a benzinadó, majd 1997-ben évi 6%-ra növelték. Az adó és annak emelése sikeres volt a költségvetési bevételek növekedésének szempontjából, de más érdemét nem lehetett feltárni. Nagyon kevés autós volt ennek az automatikus emelésnek a tudatában, az autózási szokásaik nem változtak, nem választottak más autómodellt, vagy olyan lakóhelyet, ahol az autónak a távolságok miatt nincs akkora szerepe. 1999-ig az olaj ára esett, így az emelés célja ténylegesen az volt, hogy a benzin reál árának csökkenését megakadályozza. Ezt követően az olaj ára emelkedni kezdett, és az adóemelés az áremelkedéssel együtt már éreztette hatását, így erőteljes tiltakozást váltott ki. Ennek következtében 1999 novemberében az eszkalátort eltörölték, azzal a megjegyzéssel, hogy az emelések nem kerülhetők el, de nem automatikusak lesznek, és a tömegközlekedés és útépítés költségeire fordítják majd a többletbevételeket. A későbbiekben úgy módosult a szabályozás, hogy az üzemanyagadót befagyasztották, csak inflációkövető emelkedésre lehetett számítani, és az útadót csökkentették, amely így az üzemanyag árának csökkenéséhez vezetett. Az üzemanyag adó automatikus kiigazítása nem volt bevétel-semleges adó, de hasonlóan a szénadó ÁFA-hoz, tudható volt, hogy az energia adók emelésével szemben a közvélemény, a társadalom igen érzékeny. Újabb bevétel-semleges környezeti adó került bevezetésre 1996-ban, a területszennyezési adó (landfill tax). A bevételt visszaforgatták, csökkentve a munkaadók társadalombiztosítási 13
terheit 0,2 %-kal. A területszennyezési adó igen kis érdeklődést váltott ki, az ellene irányuló tiltakozás nem jelentős. 1998-ban látott napvilágot a Marshall Jelentés, amely többek között kinyilvánította, hogy a gazdaságpolitikai eszközöket hatékonyabban kellene felhasználni a szennyezések, emissziók csökkentése érdekében. Rámutatott a Klímaváltozás Díjának (Climate Change Levy) szükségességére, amelyet 1999-ben hoztak nyilvánosságra, és 2001 Áprilisában lépett hatályba. Az adó az ipari energia-felhasználókra vonatkozott, és a beszedett díj visszaforgatásra került a vállalatokhoz, ismét a munkaadók társadalombiztosítási terheit csökkentve, illetve hatékony energiafelhasználást és megújuló energia alkalmazását támogatva. A vállalkozások, a mezőgazdaság és a public szektor által felhasznált fölgáz, szén és elektromos áram szintén a díj alapját képezte, de az elektromos áram termelőkre nem vetették ki, ahogyan a háztartási felhasználókra sem. A klímaváltozási díj hatására az energia érzékeny iparágak nyeresége jelentősen csökkent. 1999 óta számos alkalommal átdolgozásra, módosításra került ez a díj: csökkentették a díjat, a megújuló energiákat kivették a díj alól, és az energia-érzékeny vállalatok az adó 80 %-os csökkenését érték el különböző, a szennyezések, emissziók csökkentésére vonatkozó megállapodások megkötésével. A kollektív megállapodás két formája létezett: vagy minden vállalkozásnak azonos célokat kell kitűznie vagy a kollektív célok átrendezhetők különböző célokká a vállaltokra szabva azokat. A megállapodás értelmében a következő négyből egy céllal kellett azonosulni: teljes CO2 kibocsátás, teljes energia felhasználás, CO2 kibocsátás a termelés egy egységére, vagy egy egységre jutó energia felhasználás. Majdnem minden szektor az utóbbi tényezőt választotta célként. Ez lehetővé tette számukra, hogy növeljék a szennyezés kibocsátást, ha nagyobb arányban növelik a termelést, mint ahogyan az energia hatékonyságuk javul. 2003-ban a kormányzat úgy nyilatkozott, hogy a kitűzött célok megvalósultak, de ennek hátterében az állt, hogy a célkitűzések túlzottan leegyszerűsödtek, végrehajtásuk nem jelentett különösebb erőfeszítést. 2002-ben nemzeti emisszió kereskedelmi tervet vezetett be a kormány, amely kisebb-nagyobb problémákkal küzdve működik. A Kiotói Egyezmény szerint az Egyesült Királyságnak az 1990. évi szinthez képest 12,5 %-kal kell csökkentenie a teljes üvegházhatásból adódó gáz emisszióját. Az Egyesült Királyság szándékai szerint, a Kiotói Egyezményben rögzítetteken túl, 2010-re 20 %-kal csökkentenék a széndioxid emissziót. 14
5.2 A környezeti adóreform folyamata Dániában A környezeti adóreform Dániában az 1980-as évek végén kezdődött. A kormány közzétette a nemzeti célkitűzést, amelynek lényege, hogy Dánia az 1988. évhez képest 2005-re a CO 2 kibocsátást 20 %-kal csökkenti. Egy összehasonlító tanulmányban felvetették a környezeti adók bevezetésének jelentősségét. Rámutattak, hogy a modern környezeti problémák egyre inkább terjednek, az adminisztratív ellenőrzés egyre bonyolultabb és költségesebb. Erre hivatkozva úgy vélték, hogy a környezeti adókkal egyrészt érvényesülne a szennyező fizet elv, másrészt megfelelő gazdasági ösztönző lehet a szennyezési szint csökkentésére. Az elképzelés a következő volt: - át kell szervezni a jelenlegi energia-adókat, hogy jobban tükrözzék a környezetvédelmi megfontolásokat - be kell vezetni a háztartások és a vállalkozások energiafelhasználására a CO 2 adót. - új adót kell bevezetni a hulladékra, bizonyos csomagolóanyagokra - az adózásban meg kell különböztetni az ólmozott és ólommentes benzin adóját Hasonlóan az Egyesült Királysághoz a kormányzat az átfogó adóreform keretében úgy gondolkodott, hogy az adóreform következménye ne csak fiskális bevételek növekedése legyen amely természetesen nem volt elhanyagolható érdek hanem a munkanélküliség szintjét is lehetőleg csökkentse. Így Dánia ugyanarra a megoldásra jutott, mint az Egyesült Királyság: a környezeti adók bevezetésével a munkavállaláshoz kapcsolódó közterheket csökkentette. A környezeti adók ellen igen erős harcot folytatottak a vállalkozások, azzal érvelve, hogy a nemzetközi versenyképességéből veszíthet a dán ipar, ha az energiaárak jelentősen drágulnak. A tiltakozás ellenére, kitolva a bevezetést, 1992-től a háztartásokra, majd 1993-tól a vállalatokra is bevezették a CO 2 környezeti adót, a szén, olaj, gáz és elektromos áram felhasználása után. A versenyképesség megőrzése érdekében a vállalkozások az általános adómérték 50 %-ának megfelelő összegben visszatérítést kaptak. További visszatérítéshez lehetett hozzájutni a vállalatok energia-intenzitása, érzékenysége alapján, így előfordult, hogy a vállalat támogatás formájában visszakapta az általa befizetett adó teljes összegét. 15