Puskás Béla SZENTGÁLOSKÉR Községtörténeti tanulmányok Szerkesztette Puskás Béla 1. számú példány Szentgáloskér Önkormányzat tulajdona Kaposvár, 2006 3
A könyv kiadója és szerkesztõje köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szentgáloskér község története ebben a formában megjelenjen: Dr. Bálint Ildikó, Csima Ferencné, Egerszegi Ferenc, Horváth Jánosné, Szecsõdi Árpádné, Vargáné Esküdt Aranka, Varga Imréné, Varga Károly, özv. Vonyó Józsefné A könyv kiadását támogatta: Agrária Zrt., Pásztohy András Fotó: Puskás Béla, Szabó Péter Archiv képek: lakossági gyûjtésbõl A korrektúrát Nagy Zoltán végezte Felelõs kiadó: Egerszegi Ferenc ISBN: Készült: Pethõ Nyomda, Kaposvár 4
Tisztelt olvasók, Kedves Szentgáloskériek! Több évtizedes álom teljesül akkor, amikor kezünkbe vehetjük a szeretett községünk, Szentgáloskér történetét tartalmazó monográfiát. Elõdöm, dr. Hild József egykori polgármester idõt és energiát nem kímélve gyûjtötte községünk múltjának emlékeit. Terve, elképzelése sajnos nem valósulhatott meg. Most jelentõs helyi összefogással, az önkormányzat anyagi támogatásával készülhetett el ez a könyv. Meggyõzõdéssel vallom, hogy valamennyiünknek szükségünk van egy olyan kiadványra, amely erõsíti bennünk a községünkhöz, szülõfalunkhoz való kötõdést, ragaszkodást. Jelenleg a legnagyobb gondot a munkanélküliség jelenti Szentgáloskéren, amely az itt élõ családok jelentõs részét érinti. Ma a legtöbb munkavállalót az Agrária Rt. foglalkoztatja. Az önkormányzat rendszeresen támogatja a rászoruló családokat, ahol a jövedelem ezt indokolttá teszi, s a község fejlesztése során a település lakosságmegtartó szerepét próbálja erõsíteni. Mûvelõdési házat és könyvtárt mûködtet. A község gyerekei a szomszédos Mernye községbe járnak iskolába. Hogy kulturális intézményeink megfelelõen tudjanak mûködni, és feladatukat el tudják látni, azoknak jó állapotban kell lenniük, és megfelelõ felszereléssel kell rendelkezniük. A sportolást kedvelõk a helyi futballcsapatban sportolhatnak, és a szurkolótábor lelkes biztatással segíti az elõrejutást. Lapapusztán közel nyolcvan ember él. Egy külföldi vállalkozó lovascentrumot épített, ahol az érdeklõdõk a westernlovaglásnak hódolhatnak, és megcsodálhatják a díjnyertes lovakat. Az immár több éve hagyományos falunapon az egész lakosságot megmozgató programokat, vetélkedõket szervezünk; a közös fõzés és mulatság jó alkalom a lakosságnak a kikapcsolódásra. Az õszi szüreti felvonulás alkalmával is mulatságra hívjuk az itt élõket. Ünnepélyes alkalmakkor szintén rendezvényeket szervezünk, mûsort állítunk össze. Az elmúlt években sikerült olyan beruházásokat, fejlesztéseket megvalósítani, melyekkel az itt élõk számára komfortosabbá és szebbé tettük a községet. Természetesen a jövõben még vannak céljaink, és azon munkálkodunk, hogy minél több fejlesztést hajthassunk végre a község rendezettebbé tétele érdekében. További terveink között szerepel, hogy az elvándorlás megszüntetése érdekében munkahelyteremtõ pályázatok felhasználásával a fiatalok számára is vonzóvá tegyük községünket. Már ma is letelepedésre szeretnénk ösztönözni fiataljainkat kedvezményes telkek biztosításával. Az internethálózat bõvítése, további építkezés, a szennyvízhálózat kiépítése szerepel a terveinkben. Lélekemelõ pillant, amikor kézbe véve, lapozgatva ezt a könyvet megismerhetjük mindazt, amit elõdeink tettek, ahogy éltek, alkottak. Köszönöm Puskás Béla helytörténet-kutatónak, hogy idõt, fáradságot nem kímélve, lelkes és lelkiismeretes munka eredményeként megajándékozta községünket ezzel a könyvvel. Köszönöm a munkáját minden helyi segítõnek, és Vargáné Esküdt Arankának is a gyûjtõmunkában való aktív, lelkes részvételt. Szentgáloskér, 2006. augusztus 19. Egerszegi Ferenc polgármester 5
Bevezetés 2004-ben keresett meg Durczi Ferenc azzal a kéréssel, hogy dr. Hild József kutatási anyagának felhasználásával írjam meg szülõfaluja, Szentgáloskér történetét. A felkérés és a feladat csábító volt. Az Egerszegi Ferenc polgármester úrral való beszélgetés során derült ki, hogy a korábbi kutatási anyagoknak csak töredéke áll rendelkezésre. Mindent újra kellett kutatni, tudva azt, hogy sok elveszett anyag nem pótolható. Azzal a feltétellel vállaltam, ha lesznek helyi segítõim a kutatómunkához. A munka során bontakozott ki elõttem is Szentgáloskér története. A község 26 km-re északra fekszik Kaposvártól, változatos, jellegzetesen somogyi lankákon, a Mernye Ráksi összekötõ út mentén. Fõútvonalra csatlakozása Ráksinál, illetve Mernyénél lehetséges. Legközelebbi vasútvonala Mernyén és Somodorban van, amely a Kaposvár Siófok vonalon helyezkedik el. Autóbuszjáratai nem a legkedvezõbbek: a legközelebbi város, Kaposvár csak átszállással közelíthetõ meg Mernye felõl. Írásos emlékek a faluról már 1321-bõl fennmaradtak, 1421-ben a települést a Kéri család birtokolta. Szentgáloskér a 14. században elpusztult, majd a török uralom után, 1727-ben újjáépült. 1773-ban már 230 lakost tartottak nyilván, ebben az idõben alapította meg a népiskolát a katolikus egyház. Ekkor már Szentgáloskérhez tartozott Lapapuszta, amely a középkorban önálló faluként szerepelt, és a század elejétõl 1962-ig népiskolát és általános iskolát is mûködtetett. A 20. század elején a falu lakossága több ezer hektár földet mûvelt. A földek több mint egyharmada az Esterházy hercegi hitbizományi birtokhoz tartozott. A háború után, 1950-51-ben Szentgáloskéri Állami Gazdaságként, majd 1960-ig a Kaposvári Cukorgyár Célgazdaságaként mûködött, ezt követõen a termelõszövetkezet vette mûvelésbe a területet. A település 1990-ben nyerte vissza 1970-ben elvesztett önállóságát. Jelenleg Somodorral alkot körjegyzõséget. A községben 235 lakóház áll, amelyek 667 embernek adnak otthont. Az ingatlanok 90%-a vezetékes ivóvízzel van ellátva, a gázvezeték a lakások 65%-ában biztosítja a fûtéshez és fõzéshez szükséges energiát. A telefonhálózat kiépítésével a lakosság 70%-a veheti igénybe ezt a szolgáltatást. A községben a belterületi utak 80%-a szilárd burkolattal van ellátva, az önkormányzat a folyamatos karbantartás mellett a még hiányzó utcákban is fontosnak tartja a szilárd burkolattal történõ útépítést. A község lélekszáma az elmúlt három és fél évtizedben jelentõsen csökkent: az 1960-ban még 1073 lelket számláló falu lakóinak száma napjainkra 596 fõre apadt. A községben tett gyakori látogatásaim eredményeként nemcsak ismereteket, hanem barátokat is szereztem. Köszönöm mindazoknak a munkáját, aki hozzájárultak a könyv megírásához, elkészítéséhez. 6 Puskás Béla
Szentgáloskér története a török korig Szentgáloskér mai határában több, a középkorban még önálló faluként létezõ település volt (Lapa, Örs, Szentgyörgy, Tátom), melyek korábbi létezésére az okleveles források mellett korunkban jó esetben a határ- és dûlõnevekbõl tudunk következtetni. A középkorra jellemzõ sûrû településhálózat a török pusztítás után már nem alakult újjá, a fennmaradó és újjátelepülõ községek pedig integrálták szerencsétlenebb sorsú társaikat. A település területe azonban már a korábbi korszakokban is lakott vidéknek számított. 1885 tavaszán a községtõl keletre, az ún. Külsõ-Várdombi-dûlõben, Harsányi Pál telkén szántás közben bronzkincsleletet fedeztek fel. (E lelet további darabjait 1927-ben találták meg.) 1 Somogy megye egyik legnagyobb, közel száz darabból álló leletegyüttesét egy urnába rejtve ásták el a késõ bronzkorban, az idõsebb urnamezõs kultúra idõszakában. 2 A Kr. e. 1200-1100 környékére keltezhetõ kultúra népe Közép-Európából származott, és a Duna Dráva vidékét szállta meg, ahol településeket, temetõket létesítettek. Az õslakókkal való csatározások emlékét õrzik az ún. kurdi kincslelet köréhez tartozó sarlók, tokos balták, lándzsák, kardtöredékek és bronzedények. E tárgyak legtöbbjén látszik a használat, sokuk már sérült, összehajtogatott, láthatóan beolvasztásra, újraöntésre gyûjtötték egybe a leleteket. Az urnamezõs kultúra népeinek idején már kiteljesedett bronziparral és érckereskedelemmel kell számolnunk, fõleg az olyan érchiányos területen, mint Somogy megye. Az importérc felhasználásával a tárgyak helyben készültek, amire a telepeken elõkerült öntõformák, öntõkanalak is utalnak (lásd: Nagyberki-Szalacska). Ezek az öntõformák agyagból készültek, amelybe a megolvasztott nyersanyagot az öntõnyíláson át juttatták be, mielõtt a fém dermedésnek indult volna. Az urnamezõs kultúra nevét égetéses rítusú temetkezésérõl kapta. Népei az utolsó nagy bronzkori földmûvelõ kultúra képviselõi voltak, akik négyszögletes, favázas, a föld felszínére épített, nyeregtetõs házakban laktak, míg gazdasági épületeiket a földbe mélyítették. Törzsi központjaik 5 10 méter magas földsánccal övezett, több kilométer hosszú, dombtetõkre épített földvárakban voltak (például Velem-Szentvid), melyek a körülötte elterülõ vidéket uralták. Bizonyosnak látszik egy katonai réteg jelenléte a bronzkardok, hosszú pengéjû bronzlándzsák, sisakok, lábvértek, mellvértek és pajzsok által képviselt leletanyag alapján. A Várdombon egyébként a hagyomány szerint török vár állt, mivel szántáskor az eke sok téglát fordított ki egy bizonyos horvát fazék kíséretében. 3 A leletek alapján elképzelhetõ, hogy a várnak bronzkori elõzményei is voltak, amire számtalan példát találunk a megyében. Somogy megye a Koppány elleni küzdelmek után, 1000 táján alakult meg, és a pannonhalmi bencés apátság alapítólevelében már területi integritásként említik, amikor az újonnan alapított apátság a megye tizedeit kapja adományként. A megye eredetileg jóval nagyobb kiterjedésû volt, déli területei egészen a Száva folyóig nyúltak. A megye központja a kezdetektõl Somogyvár lett, és az egyházi fennhatóságot a tizedadomány ellenére a veszprémi püspökség gyakorolta felette somogyi és segesdi fõesperessége révén. A tatárjá- 7
rás eltekintve a Balaton-parti fõút (hadiút) mentén található településektõl nem okozott nagyobb kárt, fennakadást a falvak fejlõdésében. A 14 15. század élõállat-exportjának fellendülése és a mezõgazdasági konjunktúra következtében Somogy megye az ország egyik legsûrûbben lakott régiójává vált. A fellendülés jeleit leginkább a Balaton déli partján, Somogyvár környékén, a Kapos völgyében és kisebb mértékben a Rinya mentén lehet nyomon követni, ahol erre az idõre sûrû településhálózat alakult ki. Szentgáloskér Kelet-Külsõ-Somogy területén fekszik, a Koppány-völggyel párhuzamosan húzódó aszimmetrikus dombhát déli, hosszan elnyúló, lankás lejtõin, mely lösszel fedett, jó termõképességû terület. A településen keresztülfolyik a Kapos felé tartó Lapaiárok. Szentgáloskér középkori és újkori története a honfoglalás korába nyúlik vissza. Már elnevezése is arra utal, hogy a település a honfoglalás korában is létezett. Somogy megye északkeleti részét a honfoglalás után a Bulcsú törzshöz tartozó népek szállták meg, ettõl délebbre pedig a Bõ nemzetségbeliek birtokoltak nagyobb területeket. A megye döntõen mégis a fejedelmi törzs szállásterületének számított. A szállásterület népessége azonban korántsem volt egységes, kisebb csoportokban más törzsbeliek is betelepültek, illetve tudatosan is telepítették õket, nemegyszer katonai szolgálatra. E helyneveket a környék lakossága megkülönböztetõ szándékkal adta; egy törzsi töredék jelenlétét bizonyítják a döntõen más törzsbéliek között. 4 Szentgáloskér is hasonló módon jöhetett létre, amit nyugati szomszédja, Örs (Rácörs) neve is alátámaszt. Bár az Örs nem törzsnévi eredetû, hasonló használata úgyszintén egy katonai segédnép jelenlétére utal. A mai Somogy megye területén egyébként több hasonnevû település létezett a középkorban, elég csak a ma is létezõ Varjaskérre vagy Vörsre/Örsre utalnunk. A település nevének utótagja (Kér) tehát törzsnévi eredetû, puszta névadással keletkezett, legkorábban a Dunántúl elfoglalásakor, 900 után. Valószínûbb azonban, hogy a Géza által Koppány ellen kialakított katonai településláncolat részét alkotta, mivel Alsóörs és Úrhida között egymástól 5 km-re találunk törzsnévi eredetû falvakat. A Koppány-ellenes Somogy megye és környéke a Koppány-lázadás elõtt és után 8
küzdelmek során tudatosan egy katonai gyûrût alakítottak ki Somogyvár körül, mintegy bekerítve Koppány székhelyét. A település 10 11. századi történetét a szentgáloskér-lapapusztai út építése során elõkerült, emberi csontokkal, lókoponyákkal, harci eszközökkel fémjelzett, feltehetõen honfoglalás kori temetõ is alátámasztani látszik. 5 A településnév elõtagjaként szereplõ, a falu plébániatemplomának védõszentjére Szent Gálra utaló elnevezés ugyancsak a falu korai keletkezését támasztja alá. A Magyarországon csak ritkán említett ír származású szent a 6 7. század fordulóján élt, és Szent Kolumbán tanítványa volt. Misszionáriusként a Boden-tó partján mûködött, és legendája szerint a késõbbi Sankt Gallen-i kolostor helyén egy medve segítségével kis kápolnát emelt. 6 A Sankt Gallen-i kolostor a középkor folyamán a legfontosabb bencés apátságok egyikévé nõtte ki magát. A kolostor történetét a középkorban elterjedt annaleseken (évkönyveken) túl a 9. században Ratpertus, majd a 11. században Ekkehard apát írta meg; az utóbbi a kolostor 891 971 közötti idõszakát dolgozta fel. Mûvében a magyarok 926. évi támadásáról is hírt adott, mikor az apátságban csak egy félkegyelmû barát, Heribald maradt, és a többiek egy sebtében felépített erõdítménybe menekültek. A kolostor udvarát tisztek (ti. magyarok) veszik birtokba, és bõségesen lakomáznak. Heribald velük együtt úgy belakott, hogy mint utóbb maga mondotta: soha jobban. S minthogy azok, szokásuk szerint, székek nélkül a zöld fûre ültek étkezéshez, Heribald magának és egy foglyul esett klerikusnak székeket hozott. Azok pedig, miután az áldozati barmok lapockáit és a többi részeit félig nyersen, kések nélkül, csupán fogaikkal marcangolva lerágták, a lerágott csontokat tréfából egymáshoz hajigálták. Bort, amelyet tele csöbrökben a középre helyeztek, annyit ivott mindenki, különbség nélkül, amennyi jólesett. Miután pedig a bortól nekihevültek, mindnyájan elkezdtek rettenetesen kiáltozni isteneikhez, a klerikust pedig és a bolondjukat arra kényszerítették, hogy ugyanezt tegyék. 7 A magyarok és az apátság kapcsolata szelídebb formában ugyan, de késõbb is fennállt. 972-ben a quedlinburgi gyûlésen Géza fejedelem követei térítõpapokért folyamodtak Nagy Ottó császárhoz, aki a mainzi érsekkel Brúnó/Prunwald Sankt Gallen-i szerzetest szenteltette fel a magyarok püspökévé. A korabeli források alapján Brúnó Géza fejedelmet is megkeresztelte. Piligrim passaui püspök leveleibõl kitûnik, hogy ekkor a nemesebb magyarok közül ötezret kereszteltek meg, a fogolyként Magyarországra hurcolt keresztények pedig tömegesen vitték gyermekeiket keresztvíz alá. Megkezdõdtek az elsõ kápolnaépítések is. Mivel a térítés a fejedelmi család udvarhelyein indult meg, e korai kápolnák is ott épülhettek fel. Ezt látszik alátámasztani a Szent Gál helynevek elõfordulása is (Kalocsa, Szekszárd, Veszprém közelében), míg Nyugat-Baranyában a két Szentgál a Siklós melletti Koppány közelében fordul elõ. A somogyi Orci és a nógrádi Veselény melletti Szentgál települések az Orci és Vecellin sváb lovagoknak juttatott udvari szálláshelyeknél álltak. A Szent Gál patrocínium azt is feltételezi, hogy ezen templomokban a középkori szokásokhoz híven a szent ereklyéjének egy-egy darabkáját õrizték, melyet feltehetõen a Sankt Gallen-i apátságból hozhattak Magyarországra. Koraisága mellett szól az az érv is, hogy a középkor késõbbi idõszakában az apátság és Magyarország kapcsolata nem mutatható ki. Brúnó térítésének egyébként már korán, 974-ben vége szakadt, a bajor herceg és a császár közti viszályban a magyar nagyfejedelem által tanúsított magatartás és a passaui püspök törekvései miatt. A fenti adatok alapján talán meglepõ, hogy a falu neve elsõ ízben a 14. század elején fordul csak elõ Kér alakban; ekkor a Bogár és a Máréi Gunyafi család birtokolta, akikrõl a késõbbiekben Gunyakér/Gunyafikér néven is említést tettek. 8 Bár a Máréi család nem 9
rendelkezett somogyi gyökerekkel, hiszen birtokközpontjuk, Máré vára is Baranya megyében található, mégis jelentõs szerepet játszottak Szentgáloskér történetében. A Zsidó nembõl származó nemesi család a nagypolitika színterére a 14. század eleji pártharcok, trónviszályok idején lépett. A kezdetekben somogyi fõispánokként is ismert Kõszegiek familiárisaként induló Bogár István 1305-ben az óbudai várnagyi, 9 majd 1310 1313 között a dombói várnagyi tisztséget töltötte be, amellett hogy a nagybirtokos család tárnokmestere is volt. 10 A politikai csatározások során átállt I. Károly (Károly Róbert) oldalára, és ez szembefordította az oligarchákat támogató széles réteggel. Kõszegi János döbröközi várnagyával rajtaüttetett Bogár István birtokain, aki ennek hatására behódolt a nagyúr akaratának, és annak öccsét, Kõszegi Miklóst kérte fel közbenjárásra. Ennek hatására egy 1313. augusztus 14-én kelt oklevél tanúsága szerint visszaszerezte a javait. 11 Kicsikart hûsége azonban nem tartott soká. Mikor I. Károly sereget gyûjtött a Henrikfiak ellen, már ismét a király oldalán találjuk. Míg a Dráván túli területeken harcolt a király mellett, somogyi birtokait Nak, Merse, Kér, Tátom, Ravazd ismét felégették és feldúlták a Kõszegiek hívei. 12 Az uralkodó Bogár Istvánt bõségesen kárpótolta veszteségeiért, hiszen 1316 1319 között a frissen visszaszerzett Tolna megye fõispánjává tette, 13 Máré várát pedig 1313-ban és 1316-ban is örökbe kapta I. Károlytól. (Érdekes, hogy 1317 1320 között mégis csak máréi várnagyként említik.) 14 Csupán 1320 körül tért vissza somogyi birtokaira. Az országbíró, valamint a nádor elé idéztette azokat, akik birtokai pusztításában közremûködtek, többek között Uzdi István fiait, Jánost és Herbordot, akik Kér és Merse felégetésében vettek részt, valamint Unári Martonos fiát, Domonkost, aki Tátom falu lerombolásáért volt felelõs. Az Uzdi testvérek, János és Herbord valószínûleg nem másért, hanem mert Bogár István és (annak fivére) Gunya a királyiakhoz pártolnak, ezek birtokait: Nakot, Mersét és Kért elpusztították, mely alkalommal öt embert megöltek. E hatalmaskodás miatt panaszra mentek a kárvallottak az országbíróhoz, ki az alpereseket 1319. november 8-ára törvénybe idézte, és mert meg nem jelenének, se senkit, aki helyettök a törvény elõtt megfelelt volna, nem küldének, idézéseit másfél éven át még ötször ismételte, a makacs távolmaradókat mindannyiszor a törvényes bírságban, 3-3 márkában elmarasztaltatván. A hatodik eredménytelen megidézés után végre elküldötte az országbíró Gyolodi Vörös Miklóst, mint a király emberét, hogy a pécsváradi konvent bizonysága mellett a felpereseket Uzdba beiktassák, tizenöt napig ott maradjanak, az esedékessé vált bírságokat beszedjék és az alpereseket újra megidézzék, hogy a per fõ tárgyára nézve feleljenek. Azonban az Uzdi testvérek igen barátságtalanul fogadták a kiküldötteket. A királyi embert és a konvent bizonyságát elfogták, gyalázatos szavakkal illették, rövid fogság után mégis szabadon bocsátották. Ellenben Bogárék megbízottját, ki a beiktatásra odajött, levetkeztették és halálra verték. Természetesen sem a bírságot meg nem fizették, sem az újonnan kitûzött határidõre meg nem jelentek. E lázadók ellen, hogy velök végezzen, meghagyta immár az országbíró: minthogy hozzájok férkõzni veszedelemmel jár, három azon vidéki sokadalmon hirdessék ki a megidézést, hogy a nevezett Uzdiak két hét alatt a rájok kirótt bírságokat megfizessék, és fölszaporodott hatalmaskodásaikért a királyi fölség törvényszéke elõtt megjelenjenek, mert gonoszságaiknak tovább büntetlenül nem örvendenek. 15 A pécsváradi konvent teljesítette az országbíró parancsát, és tovább az ügyrõl nem hallunk semmit. Az uralkodó által nyújtott védelem, amelyben elrendelte, hogy Somogy vármegye alispánja és bírái ne merészeljenek Bogár István és fivére, Gunya (akitõl a Gunyafi név ered) felett ítélkezni, a család hasznára vált. 1320-ból már egy másik perrõl értesülünk Lápai Mátyás fia, Loránd mester és Gunya mester között, minek eredményeképpen Loránd köteles volt Ecsenyben 16 db marhát visszaszolgáltatni a Máréiaknak. 10
A hatalmaskodásokból az egyháziak is kivették a részüket: 1322-ben a dömösi prépost emberei Bogár István ravazdi lakhelyére törtek, ahonnan ingóságait elvitték. A hatalmaskodások ebben az idõszakban mindennaposaknak számítottak. Maga a Máréi család sem volt mentes a korszellem befolyása alól, hiszen 1312-ben a nyúl-szigeti (Margit-szigeti) apácák kazsoki birtokára törtek, ahonnan a lábasjószágot elhajtották. 1327 májusában I. Károly halálhírét keltették, és ekkor sokan elérkezettnek látták az idõt a család kiváltságos helyzete fölött érzett elégedetlenség kifejezésére. A somodori és atádi falvak hospesei (vendégei) a Máréi család kéri birtokát megrohamozták, a lábasjószágot elhajtották, és két bérest megsebesítettek. 16 Úgy tûnik, hogy a település egy része már nem épült újjá a pusztítás után, mivel 15. századi forrásainkban Kér és Pusztakér néven említik a falut. Hasonlóan feldúlták a család Tolna megyében fekvõ Csanádfalva nevû birtokát is. Bogár István birtokainak többsége élete végére már pusztává vált, sõt a királyi javak visszafoglalása alkalmából Ómersét, a család örökös birtokát is összeírták a visszaszolgáltatandó javak között, ami ekkorra már nem ért többet 28 márkánál. Bogár István birtokát csak úgy tudta megmenteni, hogy régi szokás szerint meztelen lábbal kiállt a vitás földdarabra, és rögöt tartván feje fölött, esküt tett arra, hogy Ómerse örökös birtoka. A 15. századra a Máréi család birtoklása háttérbe szorult, sõt a máréi vár birtoklásán is osztozniuk kellett a Becsei Töttös és Vesszõs családokkal; az utóbbiak 1393-ban csere révén a Kér feletti birtokjogot is megszerezték. 17 A település osztott volta már a 14. században több tulajdonosra utal a templommal rendelkezõ falurész kapta késõbb a Szentgál elõnevet. A környéken ekkor került elõtérbe egy kisnemesi család, az atádi Kériek birtoklása. Kéri György fia, Sebestyén már a 14. század végén feltûnik az írott forrásokban, akit a nyúlszigeti apácákkal folytatott per során bírságoltak meg. Az alperes Kériek hét évvel a per kezdete elõtt az apácák igali és borholdi erdeit kéri jobbágyaikkal felégették, négy éve pedig kilenc igali jobbágysessiót (telket) gyújtottak fel. 18 Az apácákkal az ellenségeskedés azonban nem ért véget, mivel egy 1421 februárjában keltezett oklevél bizonyítja, hogy az apácák ügyvédje Kéri Sebestyén fiának, Istvánnak megfizette a somogyi konvent által megítélt 3 márkát. 19 A per a Bakónak nevezett György atádi jobbágy megölése és a Bodának mondott Bereck fogva tartása, valamint 40 forintjának elvétele miatt keletkezett, melyben az apácák igali, ráksi és pozsonyi jobbágyai vettek részt. 20 1462-ben a Kériek mellett a Kéri Kandal család is birtokolt Pusztakéren. 1469-ben a nyúl-szigeti apácák Kér Szenyesi Tamásnál zálogban lévõ részét zálogul magukhoz váltották. 1481-ben Kéri Mátyás testvéreivel szemben igényt tartott a birtok egy részére. 1486- ban még mindig a nyúl-szigeti apácák zálogbirtoka volt atádi Kéri Gergely itteni birtokrésze. 1487-ben már a Berei családnak is vannak birtokrészei a településen. 21 1502 májusában Várdai Pál és Zsófia asszony, valamint testvéreik kérésére Két Kér és Atád birtokaik határbejárására került sor, aminek során a határjelek megújításáról is döntöttek; ekkor tehát már a Várdaiak is birtokosai a falunak. A birtokkal szomszédos települések ebben az idõben Lápa, Igal, Ráksi, Belcs, Patalom, Somodor és Örs falvak voltak. 22 Egy 1509 áprilisában kelt panasz alapján az atádi Gergely nemes Pusztakéren és Oszlárban minden birtokrészét (amelyek prédiumok, puszták voltak) elzálogosította a nyúlszigeti apácáknak, akik azonban néhai Kéri Sebestyén fia, István birtokrészét is elfoglalták familiárisaikkal, és azóta is használatuk alá vonva tartották. 23 1525 januárjában néhai Kéri Dénes lánya, Margit úrnõ és Várdai Tamás felperesként lépett fel a nyúl-szigeti apácák ellenében Oszlárpuszta és Pusztakér ügyében (az utóbbi birtokba iktatása meg is történt). A per kapcsán meghallgatott szomszédosok között örsi és dióslápai jobbágyokat is említenek. 24 Az 1536. évi adólajstromban Kery aliter Pwzthakeer alakban fordul elõ a falu, 1582 11
83-ban az adóösszeírás pedig már csak egy adózó portáról számol be, melyet a lövöldi karthauziak birtokoltak. Szentgáloskér a 16. század végére pusztult el. 25 Talán elsõ látásra meglepõnek tûnik a települést érintõ viszálykodások nagy száma, azonban ez az elõkerült forrásainkból következik, hiszen javarészt periratok, tulajdonlással kapcsolatos oklevelek maradtak fenn (lásd: a somogyi konvent anyaga), így a köztes, békésebb periódusokról nem vagy csak ritkán értesülünk. A hatalmaskodások és pusztítások közötti idõszakban azonban a falu élte a jobbágyfalvak mindennapi életét. A jobbágytelkekre osztott település lakói leginkább mezõgazdasággal foglalkoztak, bár a középkor vége felé már egy vékony iparosréteg (kovács, szabó stb.) kialakulásával faluhelyen is számolhatunk. Az adóalapot a telek jelentette, amely belsõségbõl és szántóból állt. A belsõ telekrészen épült fel a jobbágyporta a gazdasági épületekkel, csûrrel, ólakkal, a telek folytatásában pedig a kerttel, s a 12 13. századra kialakult az utcaszerkezet. Az erdõk, legelõk és tavak közös használatban maradtak. A telekhasználatért a jobbágyok járadékfizetési kötelezettséggel tartoztak. Az Árpád-korra a félig földbe mélyített házak voltak jellemzõek, melyek felmenõ falait cölöpökkel erõsített patics (égetett agyag) alkotta. Az erdõvel borított vidékeken már ekkor a földfelszínen álló cölöp/gerendaházakat építettek. A tetõt ágasfával alátámasztott szelemen tartotta, általában szalma vagy nád fedte. A gyakran osztatlan helyiség egyik sarkában a ház falából kilógatott kemence állt, amely a sütés mellett a meleget is biztosította. Emellett nagy számban találunk Árpád-kori településeinken külsõ kemencéket, melyeket kenyérsütésre használtak. A középkor késõbbi szakaszában megjelentek a mai értelemben vett, szobákra/kamrákra osztott házak, ahol a szabad kéménnyel rendelkezõ füstöskonyha már különvált a lakószobától. Ekkor a fûtést már szenes kályhákkal oldották meg. A falu templomáról sok más somogyi faluhoz hasonlóan az 1332 37 közötti pápai tizedjegyzék nyújtja az elsõ információt. A keresztes hadjárat céljaira szolgáló pápai tizedet Magyarországon 1275 után kezdték gyûjteni. 1317 30 között az üresedésben lévõ egyházi stallumok jövedelmét szedték, majd 1331-ben rendeletet hoztak a hat éven keresztül történõ gyûjtésre, ami számos zökkenõvel, több-kevesebb sikerrel zajlott, az egyháztörténészek számára azonban megkerülhetetlen forrásanyagot biztosít. 26 Az 1332 37 közötti jegyzék mindazonáltal hiányos, mivel a 6 ezüst márka éves jövedelemmel nem rendelkezõ plébániáktól nem szedtek tizedet. A somogyi fõesperesség alá tartozó tizedfizetõ plébániák sorában találjuk Szentgáloskért is 1335-ben papja, Pál 30 kis dénár tizedet fizetett, amivel megyei viszonylatban inkább a szegényebb plébániák közé tartozott. 27 1426-ban Kér plébánosát Péternek hívták. 28 1724 43 között épült, Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt temploma Mernye filiája volt, de ekkor még látszottak középkori templomának maradványai, feltehetõen a régi temetõ területén. 29 A mai határba beleolvadt falvak közül Lápa/Dióslapa a középkorban Szentgáloskértõl északra helyezkedett el. A település neve földrajzi gyökerû, lápos, mocsaras területre utal. Az 1055. évi Tihanyi alapítólevélben már találkozunk egy hasonnevû településsel, amelybõl több is létezett a megyében, ám a felsorolásban szereplõ falvak (Bár, Töttös, Igal) alapján valószínûsíthetõ az azonosítás. 30 A 13. században a Rátót nemzetség ún. nádori ágának birtokában találjuk, amelyet Lápai család néven is ismerünk. Az 1283-as osztás során Loránd nádor fiai, Mátyás és Rátót nyerték el, 31 1337-ben pedig Olivér mester birtokolta. 32 1358-ban a zselicszentjakabi bencés apátság, majd 1412 1437 között a rátóti prépostság tulajdonában volt, amikor Dióslápa alakban is elõfordult. 33 Bár templomáról a középkor folyamán nem esik említés, középkori egyházának maradványait a Vilonyai-legelõn (disznó- 12
legelõ) fedezték fel. Lapapusztáról 1900 1901-ben Újvári Imre 7 db érmet adott át a múzeumnak, amelyek feltehetõen a középkori faluból kerültek elõ. 34 A Szentgáloskértõl 3 km-re északkeletre fekvõ Lapapuszta területén 1950-ben Sági Károly helyszínelés során azonosította a lelõhelyet. A sertéslegelõn, egy nagyobb völgy északi részén, a gémeskút környékén a sertések gödröket ástak ki, melyekben emberi csontok és téglák hevertek. A gödrökben ekkor még a templom nyugati falának nyomait is észlelni lehetett. A helybeliek elmondása alapján szántás során a völgy egész terjedelmében téglatörmeléket, vakolatdarabokat lehet találni. 35 A nép a területet Tatártemetõként tartja számon. 36 Középkori település volt Örs falu is jelenlegi alakjában Rácörspuszta, amely a mai Szentgáloskér keleti határában feküdt. Már korábban említettük az Örs településnév kapcsolatát a katonai segédnépekkel, így gyanítható, hogy e település történetének kezdetei is visszanyúlnak a honfoglalás koráig. Szentgáloskérhez hasonlóan Örs is templommal bírt; a pápai tizedjegyzék szerint a somogyi fõesperesség alá tartozó egyházának papja, Péter 1333 34-ben 40-40, 1335-ben 30 kis dénár tizedet fizetett. 37 1487-ben plébánosát Simonnak hívták. 38 A falut az oklevelek 1502-ben Somodor, Két Kér és Atád határában említik. 39 1524 májusában, Somodor birtok szomszédosainak összehívásakor Örsi Moor Mihály, Benedek és Keresztúri Benedek örsi jobbágyokkal találkozunk. Az összehívás Somodor birtok zálogba vétele miatt történt, ám Ellyevölgyi János iktatásának Szerdahelyi Imreffy Mihály ellentmondott. 40 1535-ben Enyingi Török Bálint Somogy megye tizedeit bérli, ekkor a felsorolásban már Rácörs formában szerepel a település. 1724-ben ugyancsak Mernye filiája volt, s a Belsõörs nevû területen a falu korábbi templomának romjai még látszottak, melyet talán a kéri határhoz tartozó Örspusztán azonosíthatunk. 41 Szentgyörgy településrõl csak kevés okleveles adatot ismerünk valahol Mernye és Somodor vidékén, feltehetõen a mai szentgáloskéri határban feküdt ; elnevezése miatt ugyancsak templomos település lehetett. A falu nevét a templom védõszentjének nevébõl képezték. Egyházát egyetlen ízben, 1433. július 7-én, egy búcsúengedély-kérelem kapcsán említették. Ekkor Zimánnyal és Szentmiklóssal együtt a falu patrónusai különféle jogokért hordozható oltár, relikviák vitele, vizitációs jog, bûnbocsánat halál esetére folyamodtak. 42 A település neve 1487-ben is elõfordul a forrásokban. 43 Táton falu ugyancsak Szentgáloskér határában feküdt. Bár elsõ okleveles említése már 1275-bõl való ekkor a zselicszentjakabi apátság népei lakták (populi abbatis monasterii S. Jacobi de Selyz de villa Thathum), mégis úgy tûnik, hogy nem rendelkezett külön templommal a középkor folyamán. 1395-ben Dada és Táton határának elválasztását írták le. 44 1388- ban, 1405-ben és 1417-ben a Zichy család birtokolta, bár ez utóbbi esetben a határain belül fekvõ Csákányfölde birtokot a nyúl-szigeti apácák tulajdonában találjuk (poss. Chakanfeulde intra metas possessionis Thathon). 45 1426-tól ismét a szentjakabi apátságé volt. A fentiek alapján igazolódni látszik, hogy Szentgáloskér középkori története, sok somogyi sorstársáéval egyetemben, nem volt problémamentes. A falu a korábban határában lévõ többi településsel együtt sokszor esett hatalmaskodások áldozatául, pusztult el és települt újjá. Mivel közvetlen környezetében több fontosabb, központi funkciót betöltõ települést találunk Igal, Mernye, Somodor mezõvárosok, Igal és Dada ferences és johannita kolostorral rendelkezõ települések, a falu korai alapítása ellenére sem tudott kellõ befolyásra szert tenni, sõt a piaci, kereskedelmi központok lakosságot elvonó hatása miatt gyakorta a pusztásodás réme fenyegette. A nyúl-szigeti apácák birtoktestének közelsége, nemkülönben az Uzdi család területszerzõ politikája szintén kedvezõtlenül befolyásolta a falu mindennapi életét, és sok viszály forrásává vált. 13