Munkaanyag a társadalmi egyeztetéshez!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA HUMÁN INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 Munkaanyag a társadalmi egyeztetéshez! HIOP 1.3. 2006. március 17. Fájl neve: HIOP 1.3. 060317 Oldalszám összesen: 49 oldal

TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Az oktatási, képzési infrastruktúra...5 1.1.1. Közoktatás...6 1.1.2. Iskolarendszerű szakképzés...6 1.1.3. Felsőoktatás...7 1.2. Egészségügyi infrastruktúra...9 1.2.1. Járóbeteg-szakellátási formák és a kórházi ellátást kiváltó ellátási formák (egynapos és kúraszerű ellátások, otthonápolás)...9 1.2.2. Szűrés, diagnosztika (telemedicina)...10 1.2.3. Sürgősségi ellátás...10 1.2.4. Fekvőbeteg szakellátási infrastruktúra...11 1.2.5. Onkológiai ellátás...11 1.2.6. Infrastruktúra a versenyképességi pólusokban...11 1.2.7. Közegészségügy...12 1.3. Társadalmi befogadást és részvételt támogató infrastruktúra...13 1.3.1. Gyermekek napközbeni ellátása...14 1.3.2. Szociális alapszolgáltatások...15 1.3.3. Szakosított szociális ellátások (bentlakásos intézmények)...16 1.3.4. Gyermekvédelmi szakellátás...16 1.3.5. Akadálymentesítés...17 1.4. A munkaerőpiaci részvételt támogató infrastruktúra...17 1.4.1. Az ÁFSZ infrastrukturális háttere...17 1.4.2. Akadálymenetesítés az ÁFSZ intézményeiben...18 1.4.3. Informatikai háttér...18 1.5. Kulturális infrastruktúra...19 1.5.1. Kulturális örökségünk...19 1.5.2. Nemzeti kulturális intézmények...19 1.5.3. Könyvtárak...20 1.5.4. Múzeumok, levéltárak...21 1.5.5. Közművelődési hálózat...21 1.5.6. Az ágazat fizikai infrastruktúrájában 1997-2005 között megvalósult fejlesztések...22 1.6. A Humánerőforrás-fejlesztési operatív program (2004-2006) végrehajtásának tapasztalatai...23 1.7. SWOT-elemzés...27 2. Stratégia...28 2.1. A humán infrastruktúra területi egyenlőtlenségeinek mérséklése, a hozzáférés javítása...29 2.2. A közszolgáltatások hatékonyságának növelés, átalakításuk elősegítése...29 2.3. A gazdasági versenyképesség javítását és a társadalmi összetartozás erősítését szolgáló fejlesztések hatékonyságának növelése...30 46/2

3. Prioritási tengelyek...32 3.1. Az oktatási, képzési infrastruktúra fejlesztése...32 3.2. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése...34 3.3. A társadalmi befogadást és részvételt támogató infrastruktúra fejlesztése...39 3.4. A munkaerőpiaci részvételt támogató infrastruktúra fejlesztése...42 3.5. A kulturális infrastruktúra fejlesztése...44 4. Pénzügyi tábla...hiba! A könyvjelző nem létezik. 5. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap által finanszírozott intézkedésekkel való összefüggés...hiba! A könyvjelző nem létezik. 6. Az Operatív programok végrehajtó rendelkezési...hiba! A könyvjelző nem létezik. 6.1. A végrehajtásban érintett és ellenőrzött szervezetek Hiba! A könyvjelző nem létezik. 6.2. A monitoring és értékelő rendszerek leírása, a Monitoring Bizottság összetételehiba! A könyvjelző nem létezik. 6.3. A projekt kiválasztási és pénzügyi folyamatok és eljárások leírása az átláthatóság biztosítására...hiba! A könyvjelző nem létezik. 6.4. Az információcsere érdekében tett intézkedések...hiba! A könyvjelző nem létezik. 6.5. Kommunikációs terv...hiba! A könyvjelző nem létezik. 7. Nagy projektek...hiba! A könyvjelző nem létezik. 46/3

1. HELYZETELEMZÉS A humán szolgáltatások (oktatás, egészségügy, szociális ellátás, foglalkoztatás) infrastruktúrájának állaga, egy-egy szolgáltatás létrejöttének, az adott szolgáltatásokhoz kapcsolódó különféle infrastrukturális elemek életkorának, műszaki, fizikai állapotának függvényében meglehetősen eltérő. Az elmúlt 10 esztendő során, részben a krónikus forráshiány, részben átfogó fejlesztési koncepció, makro-politikai kontinuitás hiányában egyik szolgáltatáshoz tartozó területen sem valósultak meg a demográfiai, gazdasági és társadalmi folyamatok hatásainak és következményeinek sokoldalú mérlegelésén nyugvó átfogó, átgondolt fejlesztések. A részben ötletszerű, gyakran csak a legsürgetőbb hiányok pótlására szorítkozó infrastrukturális fejlesztések az érintett szolgáltatások egyetlen ágazatában sem tartottak lépést, a technológiai fejlődés szülte igényekkel, és nem, vagy csak részben voltak képesek alkalmazkodni a rendszerváltozás követő esztendőkben a tulajdonosi szerkezetben, a szolgáltatások szervezeti rendszerében végrehajtott gyakori átalakításokhoz. A megvalósult fejlesztések csak részlegesen ellensúlyozták a természetes állagromlási folyamatokat, s nem adtak adekvát válaszokat az életminőség javulásával együtt járó megnőtt és differenciálódó szolgáltatási igényekre sem. Egyes esetekben és településeken egy-egy adott humán szolgáltatáshoz tartozó bizonyos egységek épületeinek és műszaki berendezéseinek minősége, korszerűsége megfelel az európai követelményeknek, míg más egységek épületállománya rendkívül leromlott, felszereltsége hiányos és, vagy elavult. A leromlott és elavult épületek fenntartása, a többszörösen amortizálódott műszaki berendezések, közüzemi szolgáltatások üzemben tartása önmagában többletköltséget generál, gyakran rendkívül gazdaságtalan. A 90-es években, a tulajdonviszonyok több lépcsőben végbement gyökeres átalakulása, a szolgáltatások infrastruktúrája feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának fragmentáltsága, helyenként ellentmondásos szabályozása is nehezítette, illetve mind a mai napig nehezíti a korszerű gazdálkodáshoz elengedhetetlen egységes tulajdonosi szemlélet és felelősség kialakulását, egy adott szolgáltatási ágazat ingó és ingatlanállományának teljes körű és egységes elveken nyugvó számbavételét, naprakész országos nyilvántartások vezetését. Az immár tartós demográfiai trendek, valamint a belső migrációs folyamatok ellentmondásos hatást gyakorolnak a szolgáltatások kihasználtságának intenzitására. Miközben a közoktatási infrastruktúra területén főként a nagyobb városokban a 70-es, 80-as években létrehozott kapacitások, s a kistelepülések közoktatási intézményeinek fizikai kapacitásai gyakran kihasználatlanul maradnak, az egészségügyi szolgáltatások infrastrukturális kapacitásai viszont fokozott nyomás alá kerültek, a lakosság életkor szerinti összetételének változásai, valamint a gyógyászati eljárások és technológiák fejlődése miatt. Másfelől az egészségügy területén számottevően csökkentek a fekvőbeteg ellátás iránti igények, de lényegesen növekedtek mind mennyiségi, mind minőségi értelemben a járóbeteg-ellátással és a sürgősségi betegellátással szembeni elvárások. Hasonlóképpen a szociális szférában, a fenti a demográfiai fejlemények országszerte jelentős mértékben növelték a bentlakásos szolgáltatások iránti szükségleteket.. Fentiek együttes következményeként, napjainkban az ország egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális és közművelődési hálózatának fizikai állapotáról, technológiai fejlettségéről csaknem lehetetlen kellően árnyalt, átfogó és számszerűsített képet alkotni. 46/4

Színvonal, korszerűség és kapacitás kihasználtság tekintetében egyenetlen a humán szolgáltatások területi megoszlása. Tipikusan a gazdaságilag elmaradott és nehézségekkel küzdő térségek aprófalvas- és szórványtelepülésein, kisvárosaiban a legelmaradottabb a szolgáltatások fizikai infrastruktúrája. Több száz településen a fizikai infrastruktúra teljes hiánya miatt, egyáltalán nincs mód és lehetőség az életesélyek és az életminőség javítása, a területi felzárkóztatás, a népesség megtartó képesség szempontjából is fontos szolgáltatások működtetésére. Máshol pedig a leromlott állagú épületek, és az elavult felszerelések miatt, nincs tényleges lehetőség korszerű, magas színvonalú szolgáltatások nyújtására. A 90-es évek eleje óta, a Budapestet és több vidéki nagyvárost övező agglomerációba történő tömeges kitelepülési tendenciák miatt a humán szolgáltatások iránti növekvő igényeket a fizikai infrastruktúra bővítése nem képes követni. Egyedül az elmúlt 10-15 esztendő során kiépült foglalkoztatási országos hálózat épített és technológiai infrastruktúrája felel meg többé-kevésbé a kor követelményeinek, s képes lépést tartani a változó igényekkel. A közigazgatás és az államháztartás napirenden lévő tartalmi és szervezeti reformjának szerves alkotóeleme a humán szolgáltatások átfogó korszerűsítésének keresztülvitele. Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a humán szolgáltatások terén az intézményi reformok megvalósításának fontos és nélkülözhetetlen előfeltétele, az adott szolgáltatásokhoz tartozó fizikai, műszaki infrastruktúra célszerű korszerűsítése, megújítása és szerkezetátalakítása. Az egészségügy területén pl. az alapszolgáltatásokhoz történő hozzáférés területi feltételeinek javítása az egészségügyi infrastruktúra országos szinten történő differenciált fejlesztését igényli. Ez megköveteli az épületállomány felújítását és bővítését, a műszerezettség korszerűsítését. Az oktatás területén a hatékonyság javítása, a korszerű tartalmak, a munkaerő-piaci kompetenciák és készségek oktatása és elsajátítása, az esélyteremtő, felzárkóztató oktatás megszervezése elképzelhetetlen a minden vonatkozásban modern tanítási- tanulási környezet kialakítása nélkül. 1.1. AZ OKTATÁSI, KÉPZÉSI INFRASTRUKTÚRA Az Európai Uniónak az előttünk álló évtizedre szóló megújított lisszaboni stratégiája, amelynek tengelyében a foglalkoztatás bővítése és a gazdasági versenyképesség javítása áll, az egész életen át tartó tanulás paradigmájában jelöli meg a humán erőforrások komplex fejlesztésének kereteit. Magyarországon az elmúlt évtizedekben a korszerűsítés igényével egy sor átalakítás történt az oktatás, képzés számos területén és szintjén. Ezek célja az volt, hogy az oktatási és képzési rendszerek a piacgazdaság és a demokratikus államberendezkedés kiépülésének, az Európai Unióba történő beágyazódás menetében szervezetileg és tartalmilag egyaránt alkalmasabbá váljanak a gazdaság és a társadalom által támasztott igények kielégítésére, ezáltal segítve az egyén, fizikai, szellemi adottságainak kibontakoztatását, valamint a társadalomba és gazdaságba történő eredményes beilleszkedését. Annak érdekében, hogy az oktatás és képzés, a tanulás tartalma és módszerei rugalmasan igazodjanak a gazdasági és társadalmi igényekhez a szakmai-tartalmi fejlesztésekkel párhuzamosan kiemelt fontossága van annak, hogy a fizikai, infrastrukturális fejlesztések megvalósításá 46/5

nak támogatása révén korszerű tanulási környezetet teremtsünk, színvonalas oktatási-képzési szolgáltatásokat biztosítsunk. 1.1.1. Közoktatás Az általános képzést nyújtó közoktatási intézmények (általános iskolák és gimnáziumok) jelenlegi alacsony szintű és területileg egyenetlen eszköz- és infrastrukturális ellátottsága nagymértékben hátráltatja a közoktatásban megkezdett tartalmi, módszertani modernizáció átfogó végrehajtását, s gátja a minőségi oktatáshoz, a különböző oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés feltételei megteremtésének. A költségvetési források szűkössége miatt az elmúlt két évtizedben nem sikerült megállítani az épületek fizikai állagának fokozatos leromlását. A mintegy 14 000 egységet számláló oktatási célú épületállomány zöme elöregedett, műszaki állapota nem kielégítő. Az épületek többségének életkora meghaladja az 50 esztendőt, s közel 50%-a teljes, vagy részleges felújításra szorul. Különösen nehéz helyzetben vannak a leszakadó, gazdaságilag elmaradott térségek kistelepülésein működő iskolák, ahol gyakran az iskola előtti nevelés bevezetésének még fizikai feltételei is hiányoznak. Jelenleg a végrehajtás szakaszában lévő I. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) oktatási intézkedéseinek részeként az iskolarendszer keretei között a kompetencia alapú oktatás bevezetését, a tanulók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztését, továbbá a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatását, nevelését támogató pedagógiai programok egyetemes, országos szintű elterjesztésének nélkülözhetetlen feltétele a leromlott állagú iskolák felújítása, felszerelésük célirányos korszerűsítése. Az I. NFT Regionális Operatív Programjában (ROP) a vidéki iskolák felújítására és korszerűsítésére szánt korlátozott nagyságrendű források mindöszsze néhány tucat iskola rekonstrukcióját tették lehetővé, ami országos léptékben alig enyhített a fennálló problémákon. Az iskolai népesség folyamatos csökkenése, a kistelepülések népességfogyása miatt indokolttá váló átszervezések, iskola összevonások végrehajtása is nehézségekbe ütközik. Gyakran éppen a legrászorultabb térségekben hiányoznak az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek, illetve a kialakításukhoz szükséges beruházási források. A fenti körülményeken túlmenően az oktatás költséghatékonyságának a javítása, továbbá az oktatási szervezet ésszerűsítése is az épületállomány felújítását és az iskolai eszközállomány szelektív korszerűsítését igényelné. 1.1.2. Iskolarendszerű szakképzés A 90-es évek első felében végbement gyökeres gazdasági, társadalmi fordulat napirendre tűzte az iskolarendszerű szakképzés tartalmi, szervezeti megújulását, valamint az intézményhálózatnak a megváltozott helyi munkaerőpaci igényekhez történő mielőbbi alkalmazkodását. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az infrastruktúra fejletlensége, az oktatáshoz, képzéshez szükséges technikai felszerelés elavultsága mindkét szakképzési iskolatípus (szakközépiskola, szakiskola) esetében a mind sürgetőbb tartalmi, szerkezeti és szervezeti reformok végrehajtásának egyik legfőbb akadálya. 1991. után a Világbank és a Munkaerőpiaci Alap által finanszírozott projekteknek köszönhetően, több szakaszban jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Különösen az 46/6

informatikai fejlesztések jelentettek új lehetőségeket és új kihívást a képzés, a tanártovábbképzés számára. Az intézményhálózat szétaprózottsága miatt a gyakorlati képzés eszközfejlesztésére fordított jelentős nagyságrendű források nem hasznosultak kellő hatékonysággal. Nem került sor csúcstechnológiákat képviselő berendezések beszerzésére, valamint az erőforrások olyan mértékű átcsoportosítására, ami az intézményhálózat ésszerűsítése, átalakítása révén lehetővé tette volna a képzést szolgáló fizikai, technikai infrastruktúra hatékony kiaknázását. Eközben a szakképzés szerkezetének megújítása és a tananyagok korszerűsítése is napirendre tűzte a technikai infrastruktúra további fejlesztését. A szakképzéshez való jobb hozzáférés biztosítása, a képzés és a helyi munkaerőpiaci igények közelítése jegyében, az intézményhálózat szétaprózottságának megszüntetése, valamint a szakképző intézmények infrastrukturális és tárgyi feltételeinek javítása érdekében az I. NFT keretében megindult a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) hálózatának a kiépítése. Az elmúlt 3 évben létrejött 16 TISZK azonban mindössze az intézmények 9%-át, képezi. Az eddigi kedvező tapasztalatok alapján indokoltnak tűnik további 30-35 új TISZK létrehozása annak érdekében, hogy a megfelelő fizikai környezet a gyakorlatorientált és moduláris képzéshez az ország minden pontjáról könnyen megközelíthető településen rendelkezésre álljon. 1.1.3. Felsőoktatás Magyarország az egységes Európai Felsőoktatási Térhez történő csatlakozást szolgáló lineáris, többciklusú képzés kiépítésének a kezdetén tart. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv jelentős forrásokat allokált a többciklusú képzés első szintje megteremtésének támogatására, a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának az erősítésére, valamint a felsőoktatási infrastruktúra fejlesztésére. Az elmúlt másfél évtizedben a felsőoktatási infrastruktúra korszerűsítését és bővítését támogató jelentős állami forrásokkal, illetve jelenleg PPP konstrukciókban megvalósuló beruházások ellenére a felsőoktatási intézmények infrastruktúrájának bővülése országos szinten nem tartott lépést az ágazat expanziójával, valamint a gyorsütemű tudományos-technológiai változásokkal. Számos intézmény oktatási és szociális épületeinek, közösségi tereinek fizikai állaga leromlott, befogadó kapacitása elégtelen. Műszerezettségük különösen a K+F igényes szakokon elavult, és nem tudja korszerű színvonalon kielégíteni a megnőtt hallgatói létszám oktatásának-képzésének igényeit. Az intézmények részben leromlott fizikai infrastruktúrájuk, korszerűtlen technológiai felszereltségük okán nem képesek rugalmasan reagálni a közvetlen gazdasági környezetükben és a munkaerőpiac szerkezetében bekövetkezett változásokra. A központi költségvetési forrásból az elmúlt másfél évtizedben megközelítőleg 120 milliárd forint értékben végrehajtott infrastrukturális fejlesztés alapvetően a létszámnövekedésből és az intézmények szervezeti átalakulásából fakadó, intézményi szintű problémák enyhítésére irányult. 1993 és 2000 között az Eötvös Lóránt Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) lágymányosi fejlesztése miatt csak néhány beruházás történt más régiókban. 2001 és 2005 között lényegesen több beruházást lehetett megvalósítani a rendelkezésre álló előirányzatokból (pl. Világbanki Fejlesztési Programként 11 intézmény felsőoktatási integrációt segítő fejlesztése). Ezt követően a fejlesztéseknél PPP konstrukciót alkalmaznak, a magántőkét vonják be a felsőoktatási szolgáltatások létesítmény feltételeinek 46/7

megvalósításába. Ennek terhére elsősorban a kollégiumi hálózat korszerűsítésére, bővítésére kerül sor. A felsőoktatás állami beruházásai régiók szerint (%) (1993-2003) 7% 1%3% 7% 11% 8% Közép -Mo Dél-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Mo Közép-Dunántúl 63% A felsőoktatásban nagy különbség mutatkozik az infrastrukturális kapacitásokban intézményenként és régiónként is az oktatóhelyek (előadók, szemináriumi szobák, gyakorló helyek), a kutatói terek (laboratóriumok, kutatói szobák stb.) és a szolgáltatói terek (központi könyvtár és szakkönyvtárak, sportlétesítmények, közösségi terek stb.) területén. Különösen szembetűnő a Közép-Magyarországi Régió felsőoktatási intézményeinek zsúfoltsága. A régiók többségében hiány mutatkozik a számítógép- és egyéb laborok, a központi könyvtárak kapacitásai, egyes régiókban a szakszemináriumi termek terén. 250 200 150 Ellátottsági mutatók a felsőoktatásban (fő/m2) Közép -Mo. Dél-Dunánt Nyugat-Mo. Észak-Alföld Dél-Alföld Észak-Mo Közép-Dun m2 100 50 0 tanterem szak-szeminárium könyvtár számgép labor egyéb labor kollégium A tudásalapú gazdaság kiépítése a felsőoktatási intézmények elé az innovációs folyamat valamennyi láncszemében való aktívabb, erőteljesebb részvétel követelményét állítja. E megnövekedett mennyiségi és minőségi követelmények tejesítéséhez feltétlenül szükség van a felsőoktatási intézmények fizikai infrastruktúrájának (épületállag, műszerállomány) további célirányos, az EMEROP idevágó műveleteit támogató korszerűsítésére és bővítésére. 46/8

1.2. EGÉSZSÉGÜGYI INFRASTRUKTÚRA Az egészségügyi ellátórendszer jelen állapotában nem képes megfelelő mértékben megfelelni annak az elvárásnak, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon az ország erőforrásainak dinamizálásához. A megfelelő tárgyi és személyi feltételek hiánya nehezíti az időben történő szolgáltatáshoz való hozzáférést. A fejlődésből és változásokból fakadó szükségletnövekedések a kapacitások területi újrarendezését és a hiányok megszüntetését sürgetik. Az ellátórendszer szerkezetén belül még mindig a legnagyobb költségű kórházi ellátás a meghatározó. Annak ellenére, hogy az utóbbi 5 év alatt az aktív fekvőbeteg kórházi ágyak száma 65,6 ezerről 60,4 ezerre csökkent, a 100 000 főre jutó aktív ágyak száma még így is közel 600 ágy, szemben az EU-15 400 ágyas és az EU-10 520 ágyas értékével. Mindenközben a krónikus kapacitások alig, mindössze 10%-kal nőttek az elmúlt 5 évben. Szintén hiányosak a prevenció és az utókezelés feltételei, a modern eljárások mint például az egynapos sebészet, korszerű diagnosztika elterjedtsége alacsony, a háziorvosok nem tudják betölteni betegirányító, kapuőri szerepüket, jelentősen csökkentve az ellátórendszer hatékonyságát. Az eszköz-műszerállomány átlagéletkora 10,2 év, annak ellenére, hogy 2001-2005 közötti időszakban 12,26 milliárd forint értékben került sor eszközbeszerzésre a céltámogatások keretében. Az összes tárgyi eszköz átlagos életkora a 10-11 év, azaz minden eszközcsoportban további beruházások szükségesek. Az I. NFT keretében megvalósuló modernizálási projektek jelenleg még implementációs szakaszban vannak, így azok eredményei még nem érhetők tetten az adatokban. A rehabilitációs ellátások feltételei is sok helyen hiányoznak. A gyakorlat azt mutatja, hogy a rehabilitációs osztályokon ténylegesen nem nyújtanak rehabilitációs ellátásokat, így a rászorulók hosszabb távon is valamely (egészségügyi, szociális) ellátórendszer kliensévé válnak. Jelenleg az országban a rokkantsági nyugdíjasok száma 800 ezer fő, közülük 460 ezer a munkavállalói korú, ún. korhatár alatti rokkantsági nyugdíjas. 380 ezer fő munkaképesség vesztesége nem teljes, bár eléri vagy meghaladja a 67%-ot, más szóval ők hasznosítható maradék munkaképességgel rendelkeznek. Közülük mintegy 120 ezer fő életkora nem haladja meg az 50 évet. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok fordított összeg 2004-ben meghaladta a 220 milliárd forintot. A hozzáférés kirívó anomáliájára utal az a tény, hogy azokban a megyékben a legalacsonyabb az ágyak száma, ahol a legtöbb fogyatékos és rokkant ember él. A rehabilitációs osztályok halálozási adataiból arra lehet következtetni, hogy az osztályokon magas az elfekvő vagy a hospice jellegű betegek aránya, s ez nem képezi a rehabilitációs osztályok alapvető feladatát. Régiónként, intézményenként, sőt intézményen belül is rendkívül egyenlőtlen az eszközellátottság. A használatban lévő eszközök korszerűtlen része káros hatással van mind az ellátás biztonságára, mind a személyzetet munkakörülményeire. Összességében megállapítható, hogy az egészségügyi infrastruktúrába való beruházás hiánya, illetve nem kielégítő mértéke jelentős akadályt képez a gazdasági fejlődés útjában. 1.2.1. Járóbeteg-szakellátási formák és a kórházi ellátást kiváltó ellátási formák (egynapos és kúraszerű ellátások, otthonápolás) A magyar egészségügyi ellátórendszer struktúrája nagymértékben kórházcentrikus. Ennek megfelelően az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban ellátott betegek száma, illetve 46/9

aránya jelentősen alatta maradhat az elvárhatónak: a fekvőbeteg ellátásban kezelt betegek mintegy 15-25%-a a költséghatékonyabb járóbeteg-ellátásban ellátható lenne. 2004-ben Magyarországon az összes releváns eset 13%-kát végezték egynapos sebészet keretében. Ez az arány az Egyesült Államokban 75%, Ausztriában 55%, Spanyolországban pedig 30-35%. A meglévő struktúrában sok a párhuzamosság, az ellátók elaprózottan, szétszórt telephelyeken, részben elavult infrastrukturális háttérrel működnek. Jelenleg otthoni szakápolásra a fekvőbeteg ellátási kiadások kevesebb mint 1%-a jut, melynek keretében közel 50 ezer fő kerül ellátásra. A szűkös források mellett az igénybevétel jelentős területi ingadozást mutat ebben a szegmensben is. 1.2.2. Szűrés, diagnosztika (telemedicina) Magyarországon a szűrési programok a népegészségügyi programokhoz kapcsolódóan indultak dinamikus fejlődésnek. A szűrés elengedhetetlen feltétele a diagnosztika fejlesztése. A film nélküli radiológiát megvalósító PACS (picture archiving and communication system) rendszerek megteremtésével válik lehetővé a teleradiológia magyarországi fejlesztése. A teleradiológia, amely a komplex telemedicina része, elterjedése évtizedekre vezethető vissza, de az utóbbi években jelentősen felgyorsult, sok helyen alapvetően átalakítva az egészségügy rendszerét. Azonban Magyarországon jelenleg csak 8 intézmény rendelkezik PACS berendezéssel. A digitális technika, a digitális hálózati technika és az internet technológia fejlődése lehetővé tette az adattovábbítás olyan formáit (röntgen, UH képek, patológiai metszetek, EKG, EEG görbék, szemfenéki kép stb.), melyek lehetővé teszik a betegtől távol eső helyen, de akár azonos időben való diagnosztikát, konzultációt, leletezést. Magyarországon az NFT I. részeként megvalósuló egészségügyi infrastruktúra fejlesztés keretében, a strukturális alapok támogatásával a három legelmaradottabb régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél- Dunántúl) egészségügyi információrendszer mintafejlesztése zajlik jelenleg is. Ez a program egy regionális szinten működő, minden ellátási szintre kiterjedő elektronikus egészségügyi szolgáltatásokat és elektronikus kommunikációt biztosító intézményközi információrendszer kialakítását célozza meg. 1.2.3. Sürgősségi ellátás A halálozási és morbiditási statisztikák élén olyan betegségek állnak, melyek az esetek többségében sürgősségi ellátást igénylő állapotot idéznek elő így az akut szívizom infarktus, a szélütés (stroke) és a baleseti okokból bekövetkező halálesetek. A sürgősségi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók köre heterogén képet mutat, tekintettel arra, hogy mind az alapellátás, mind a járóbeteg-szakellátás, mind a fekvőbeteg-szakellátás szereplői, valamint az Országos Mentőszolgálat nyújt sürgősségi ellátást. Jelenleg 37 kórházi sürgősségi betegellátó osztály áll rendelkezésre a szükséges 60-nal szemben, így az országos lefedettség nem biztosított. Az infrastruktúra terén az épületek jelentős része rekonstrukcióra szorul, az orvostechnikai és a kórháztechnikai eszközök egy része korszerűtlenek és magas átlagéletkorú. Az intézmények információtechnológiai rendszerei és eszközei korszerűtlenek, ami jelentősen gátolja az intézményközi kommunikációt, a gyógyítás terén a digitális technológia alkalmazását, az adat és információközlést. 46/10

1.2.4. Fekvőbeteg szakellátási infrastruktúra A Magyar Kórházszövetség szerint a kórházi ágyak legalább 10-30%-án szociális indokú ellátás történik. A betegek további 15-20%-a ellátható lenne a járóbeteg-ellátásban. Forrás hiányában a folyamatos ráfordítás, állagmegóvás elmaradásával nőnek a műszaki szükségességből indokolttá váló felújítási, rekonstrukciós igények. Annak ellenére, hogy címzett támogatások által a 2001-2005 közötti időszakban 66,11 milliárd forint értékben valósultak és valósulnak meg infrastrukturális beruházások, további fejlesztések szükségesek. Az épületek jellemzően pavilonrendszerűek, több mint harmaduk 1945 előtt épült, közel felük pedig az 1950-1985 közötti években, amelyek nem biztosítják a gazdaságos üzemeltetést, és kevés felel meg a korszerű kórházépítés szabályainak, így nem alkalmasak az új technológiák befogadására. Az épületek átlagéletkora ennek megfelelően 66 év. Fekvőbeteg ellátási épületek átlagéletkora (év) 53 80 50 54 56 56 56 Fekvõbeteg ellátási épületek átlagéletkora 72 80-80 (1) 72-80 (1) 54-72 (3) 50-54 (2) 1.2.5. Onkológiai ellátás A szakellátási adatok tanúsága szerint a lakosság daganatos betegségeinek ellátásában az országban működő csaknem valamennyi betegellátó intézmény részt vesz. 2004-ben, országos összesítésben a daganatos betegek ellátására igénybe vett kórházi kapacitás (a jelentett ápolási napok alapján) összesen 8782 kórházi ágy használatát jelentette 365 napos (100%-os) ágykihasználtsággal. Az intézmények ellátó kapacitásai általában nem igazodnak a morbiditási alapján számítható ellátási kötelezettséghez, a résztvevő intézmények igen nagymértékben eltérő szakmai felkészültsége és kapacitása következtében a daganatos ellátás minősége egyenlőtlen. Az onkológiai hálózat területén a hagyományos képalkotó diagnosztikai géppark részben elavult, a berendezések átlagos életkora 16 év. 1.2.6. Infrastruktúra a versenyképességi pólusokban Magyarországon az orvostudományi egyetemek képzik az egészségügyi ellátások progresszivitási csúcsát. Négy orvostudományi egyetem Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben biztosítja a legmagasabb szintű egészségügyi ellátást. Az egyetemi klinikák hasonlóan az ország többi fekvőbeteg intézményéhez pavilonrendszerűek. Az épületek átlagéletkora meghaladja az 50 évet. Fenntartásuk költséges, a betegellátás szempontjából pedig irracionális elhelyezkedésűek. A rendelkezésre álló géppark és műszerállomány intézményenként és 46/11

szakmánként eltérő képet mutat, nagyrészük azonban nem felel meg a kor követelményeinek. Jelenleg is folyik a pécsi és a debreceni egyetemen egészségügyi infrastruktúrafejlesztés, 2, illetve 12 milliárd forintos összértékben. A négy orvostudományi egyetem 7032 aktív ággyal és 312 krónikus ággyal rendelkezik. Az aktív ágyak tekintetében az elmúlt évek átlagában az ágykihasználtság 80%-os, míg a krónikus ágyak tekintetében 51%. Ennek oka elsősorban a rendezetlen szakmai struktúra. 1.2.7. Közegészségügy A magyar lakosság igen kedvezőtlen egészségi állapota és halandósága kockázati tényezői közül az életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos tényezők mellett jelentősek a környezeti tényezők egészségkárosító hatásai. Nemzetközi becslések szerint a halálozások 14-16%-a környezeti hatásokkal függ össze. A közegészségügyi-járványügyi biztonság a társadalom, a gazdaság működésének, a fenntartható fejlődésnek előfeltétele. Bár Magyarország járványügyi biztonsága kiemelkedően magas, az újabb és újabb veszélyek (pl. jelenleg az influenzapandémia, bioterrorizmus) elkerülhetetlenné teszik a további infrastrukturális fejlesztéseket. A levegőszennyezettség ugyan csökken, de nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas a légúti megbetegedések és halálozások száma. A légúti allergiás megbetegedések közül a szénanáthás betegek száma az utóbbi években megtízszereződött, az asztmások száma megháromszorozódott. A légúti (elsősorban tüdő) rosszindulatú daganatainak előfordulása és mortalitása világviszonylatban is kiemelkedően magas és ez a cigarettázáson túl a légszennyezésnek is betudható. A légszennyezésért elsősorban az ipari és közlekedési gázkibocsátás és a biológiai légszennyezők (pl. parlagfű) a felelősek. A balesetek okozta halálozás az országos haláloki statisztikában a 3. helyen áll. Ezen belül is kiemelkedik a közúti balesetek kiemelt jelentősége. A balesetek okai között döntően a vezetési szabályok be nem tartása, ittas vezetés szerepel, de az útviszonyok is fontos szerepet játszanak. Az okozott kár évente 100 milliárd forint feletti. A talaj és vízszennyezettség toxikus és fertőző betegségek kialakulásához vezethet. A települési hulladék mennyisége növekszik, de a megfelelő intézkedések miatt a talajszennyezettség csökken. A szilárd hulladékok szelektív gyűjtése, feldolgozása ill. megsemmisítése sokat javult, de a rendszer továbbfejlesztendő. A vezetékes ivóvíz 1300 településen nem megfelelő, a szennyvízelvezetés (csatornázás) még mindig nem kielégítő mértékű, a fürdővizek minősége is fokozott odafigyelést igényel. Az időjárási hatások közül kiemelendő az ózon réteg elvékonyodása és az ózonlyukak miatti fokozott kóros sugárterhelés és az erre visszavezethető bőrbetegségek (bőrdaganatok) és szürkehályog kialakulásának a veszélye és az ezzel kapcsolatos személyes és intézményes védekezés jelentősége. A nyári felmelegedés és a hirtelen szívhalál, illetve romlott ételek okozta megbetegedések szoros összefüggést mutatnak. Az egészséges élelmiszerek előállítása, az élelmiszerminőség-biztosítás rendszerének korszerűsítése, az egészséges élelmiszerekkel való ellátás a társadalom preventív védekezése, az egészég biztosításának egyik eszköze. Megfelelő eljárások segítségével elkerülhetővé válik a nem megengedett, illetve mérgező anyagok élelmiszerekbe kerülése, megelőzhetővé válik az emberi szervezetbe jutásuk, valamint a nemzeti termékek piacvesztése által okozott anyagi kár (humánerőforrás- és versenyhátrány). Ehhez képest a jelenlegi élelmiszerbiztonsági rendszer az előállítás folyamatában az előírt minőség garantálására nem képes, csak a fogyasztásba már bekerült termékek vizsgálatára alkalmas (az ellenőrzés tehát, amelynek a szántóföldtől az asztalig kellene tartania, jelenleg inkább csak a polctól az asztalig tart). 46/12

Az önellenőrző azaz a minőség biztosítását a gyártás folyamán vizsgáló és akkreditált tanúsítvánnyal igazoló élelmiszerbiztonsági központok (illetve több termelőt átfogó hálózatuk) kialakítása azonban támogatásra szorul, hiszen tipikusan nagy értékű épület- és műszerállomány (tipikusan laboratóriumi) rendelkezésre bocsátását igénylik. A környezetbiztonságellenőrzéséért felelős ÁNTSZ a tevékenységét ugyan magas színvonalon végzi, forráshiány miatt azonban a feladatait csak részlegesen tudja ellátni. A jelentős ingatlanvagyonon az elmúlt időszakban elmaradtak az időszerű felújítási, korszerűsítési munkák. Épületeik úgy külső, mint belső állaga leromlott, az üzemeltetés gazdaságtalan és jelentős többlet költséggel jár, a gép-műszerállomány, éppúgy, mint a gépjármű állomány elavult. 1.3. TÁRSADALMI BEFOGADÁST ÉS RÉSZVÉTELT TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA A hátrányos helyzetű csoportok, illetve az ország leghátrányosabb térségeiben élők összetett problémákkal küzdenek: a munkalehetőségek hiánya, a nem megfelelő képzettség, a lakhatási és egyéb infrastrukturális hátrányok mellett ők szorulnak fokozott szociális támogatásra is, legtöbbször azonban éppen az ő számukra nem hozzáférhetőek az alapvető közszolgáltatások és más támogató erőforrások sem, ami gyakran infrastrukturális hiányosságokkal magyarázható. A falvak hagyományos önsegítő folyamatai, közösségi normái az elmúlt évtizedekben sokat gyengültek, csaknem megszűntek. Magyarországon az elmúlt másfél évtized alatt, a szegénységben élők között megjelent egy tartósan leszakadt réteg, többségében romák, akiknek társadalmi mutatói jelentősen elmaradnak a társadalom legnagyobb részétől, tartósan kirekesztett, hátrányos helyzetű településeken, szociálisan és etnikailag gettósodott térségekben élnek. Ezeken a telepeken és telepszerű környezetben lakók integrált humán szolgáltatásokhoz (oktatás, egészségügy, szociális ellátás, foglakoztatás) való hozzáférését illetve a humánerőforrás minőségének a fejlesztését biztosítani kell. A különféle szociális és gyermekjóléti ellátásokhoz, illetve általában véve a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben drasztikusak a településtípusok szerinti különbségek. A szabályozás érzéketlen a térszerkezetből fakadó olyan hátrányokkal szemben is, mint a városhiány, így számos olyan térség van, ahol a nagyobb város hiánya miatt még nagyobb a szolgáltatáshiány. Az alapszolgáltatást támogató működési források szétaprózottak. A mindenkori, helyi partnerséget szorgalmazó fejlesztéseket az éppen elérhető források határozzák meg, ezért az együttműködések is esetlegesek, a tervezés nem hosszú távra szól. A szociális területen kötelezően előírt települési és térségi szolgáltatástervezési koncepció általában formális, készítésébe nem vonják be az érintetteket. Problémát jelentenek a szolgáltatásokat fenntartó települések közötti kapcsolatok, az érdemi együttműködések hiánya. A nem helyben lévő szolgáltatásokhoz való hozzáférés a fizikai megközelítés (pl. tömegközlekedés) és a rendelkezésre álló információk tekintetében is gyenge. A tartós és átmenti bentlakást nyújtó intézmények jelentős része korszerűsítésre szorul. A jelenlegi intézményhálózat fenntartása azért is nehéz, mert az egyébként is jelentős működtetési költségeket tovább növelik a nagy létszámú, régi, az ellátás szempontjából diszfunkcionális épületek fenntartási költségei. Az egyes célcsoportokat ellátó nappali és bentlakást nyújtó intézmények nem szerveződnek rendszerré az egyes térségekben, így a szolgáltatásokhoz hozzájutó rászorulók nem szükségleteik, hanem az éppen rendelkezésre álló intézményi kapacitás alapján részesülnek ellátásban. A nappali és átmeneti ellátások kiépítetlensége a legköltségigényesebb tartós 46/13

bentlakásos ellátás felé tereli az ellátottakat, ami szintén indokolatlan működési többletkiadásokat indukál. A szolgáltatások létesítése, fejlesztése inkább a szolgáltatók, illetve tulajdonosaik, fenntartóik érdekei és lehetőségei szerint történik, semmint az érintett célcsoport valós szükségletein alapulna. Hiányoznak az innovatív humán kapacitások, a minőségbiztosítás, amelyek nélkül új, hatékonyabb és hatásosabb szolgáltatások nem alakíthatók ki. A szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások országosan nagyrészt kiépültnek tekinthetők, a lakosság 90%-ának lakóhelyén megjelennek, a szolgáltatásokat ténylegesen biztosító települések száma ennél lényegesen alacsonyabb. Ezt a csupán formálisan szolgáltató térségi és az egyszemélyes intézmények egyes térségekben jellemzően a legrosszabb helyzetű vidékeken magas aránya okozza. Az 1541 szervezeti egység közül önálló intézményként összesen 128 gyermekjóléti szolgálat, önálló családgondozó alkalmazásával 348 működik, a fennmaradó 1065 szolgáltatás, más intézmény keretében, illetve más szakmai tevékenység mellett működik. 1.3.1. Gyermekek napközbeni ellátása A gyermekek napközbeni ellátásának hiánya egyformán gyengíti a szülők munkaerő-piaci esélyeit és a gyermekek iskolai beilleszkedését, valamint majdani társadalmi integrációját. A 3 éven aluli kisgyermekek napközbeni ellátása jelentős kapacitáshiányokkal küzd, szintén főként a kisebb településeken. Intézményes ellátásban a 3 éven aluli gyermekek mintegy 8%-a részesül. Az intézményes formák közül legjellemzőbb a bölcsőde, amely azonban kisebb településeken nem működik. A bölcsődét kiváltani képes, a kistelepülések igényeihez rugalmasan alkalmazkodó kiscsoportos családi napközi, illetve házi gyermekfelügyelet elterjedtsége ugyanakkor igen alacsony. 2004-ben családi napköziben mindössze 798 gyermeket gondoztak, a házi gyerekfelügyelet által gondozott gyermekek száma pedig 156 fő volt. A gyermekek napközbeni ellátásának egyéb formáiról jellemzően a közoktatás intézményei óvoda és általános iskolai napközi hivatott gondoskodni. A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek napközbeni ellátása és a számukra szükséges szolgáltatások biztosítása érdemben nem megoldott a közoktatási intézmények nagy részében. Az egyéb alternatív ellátások, amelyek e rászoruló csoportok és a kistelepülések számára jelenthetnének megoldást, lényegében nem létezőnek tekinthetőek. A működő bölcsődék számának és telítettségének változása (%), 1990 2004 120,0 100,0 80,0 Működő bölcsődék száma 1990 = 100% Működő férőhelyek száma 1990 = 100 % 60,0 100 bölcsődéskorú gyermekre jutó férőhelyek száma 1990 = 100% A bölcsődébe beiratott gyermekek száma 1990 = 100% 40,0 20,0 0,0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 46/14

1.3.2. Szociális alapszolgáltatások A szociális alapszolgáltatások a hátrányos helyzetű csoportok számára otthon-közeli, családközeli szolgáltatást biztosítanak. Az alapszolgáltatások kiépítettsége azonban országosan rendkívül egyenetlen. A főleg idősek ellátását biztosító házi segítségnyújtás a települések 48%-ban nem működik, és ahol működik, szakmailag ott sem mindig megfelelő. A szolgáltatás hiánya jellemző azon településeken, ahol a népesség idősödése erőteljes. A házi segítségnyújtásban részesülők száma 1990-95 között a felére esett vissza, és azóta nem nőtt (jelenleg mintegy 44 ezer fő). A szociális étkeztetést igénybe vevők száma nem éri el az 1995-ös szintet (2004-ben 104,5 ezer fő). A népesség folyamatos idősödéséből eredően egyre nagyobb lesz a gondozásra, ápolásra szorulók száma. A kistelepüléseken élők szolgáltatásokhoz való hozzáférésében jelentős szerepet játszik a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás; jelenleg mintegy 770 falu- és tanyagondnok dolgozik az országban, ugyanakkor a 600 fő alatti kistelepülések mintegy felében még nem működik a szolgáltatás. A társadalmi folyamatokból, munkaerőpiacról, felnőttoktatásból és a helyi társadalom életéből kiszorult embereket elérő egyik legalapvetőbb szolgáltatás, a családsegítés a gyermekjóléti szolgáltatáshoz mérhetően nagy arányban kiépültnek számít a statisztikák szerint. A kisebb településeken azonban a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások érdemben csak a gyermekes családok ügyeivel tudnak foglalkozni hatalmas leterheltségük miatt. A minden településen biztosítandó szociális információs szolgáltatás csak 2005-től került bevezetésre. Teljes körű kiépítettsége és minősége jelentős fejlesztésre szorul. A házi segítségnyújtásban és étkeztetésben részesülők aránya a 60 évesek és idősebbek között (%), 1990 2004 6,0 5,0 4,0 3,0 Házi segítségnyújtásban részesülők aránya Szociális étkeztetésben részesülők aránya 2,0 1,0 0,0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Mind az idősek, mind a fogyatékos emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok ellátásában jelentős szerepet játszanak a nappali ellátások is. Ezek az intézmények a társadalom segítségnyújtását jelentik a legkirekesztettebb csoportok számára. A nappali szolgáltatást igénybe vevő emberek tömegei számára ez az intézmény jelenti az egyetlen kapcsolatot a külvilággal, az ellátásra szoruló felnőtt emberek hozzátartozói számára egyetlen esélyt a munkavállalás lehetővé tételére. A nappali szolgáltatások ugyanakkor kulcsfontosságúak lehetnek az ellátottak munkaerőpiaci részvétele szempontjából is, hátteret biztosítva a foglalkoztatási esélyeinek növelését támogató programoknak. A HEFOP 4.2. intézkedése, amely a hajléktalanok és a fogyatékossággal élők nappali ellátásainak fejlesztésére irányul, szintén ezt a célt szolgálja. Legkiterjedtebb az idősek nappali ellátása, az ellátottak száma az utóbbi tíz évben 40 ezer körül mozog. A fogyatékos emberek, a pszichiátriai és szenvedély 46/15

betegek nappali ellátásai sok helyen nem épültek ki, illetve az igényekhez képest kapacitáshiányokkal küzdenek. A szenvedélybetegek részére biztosított közösségi ellátások, nevesítetten az alacsonyküszöbű szolgáltatások szakmai és pénzügyi hátterének biztosítása csak az elmúlt években vált rendszerszerűvé. 2005-től törvényi szabályozás határozza meg az alacsonyküszöbű szolgáltatást nyújtó szervezetek szakmai működési kritériumait, elszámoltatási rendszerének meghatározását melynek eredményeképp a szolgáltatók a 2007. évtől kezdve normatív finanszírozásban részesülnek. 1.3.3. Szakosított szociális ellátások (bentlakásos intézmények) A szociális ellátásra szorulók közül a legtöbb és legszakszerűbb segítséget a bentlakásos intézményi elhelyezésre szoruló emberek igénylik. Az átmeneti bentlakást nyújtó intézmények az országban egyenetlenül jöttek létre, mivel nagyobb városok számára írja elő kötelezően a jogszabály ezek működtetését, így nagyobb térségekből, egyes megyékből, régiókból hiányzik az ellátás. A bentlakásos szociális intézmények túlterheltek, nagyon sok a várakozó. A mindenképpen bentlakásos elhelyezésre szorulók (folyamatos ápolásra szoruló idősek, fogyatékos emberek, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalan személyek, gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyermekek) esetében szükséges fenntartani ezeket az ellátási formákat is, azonban törekedni kell a nagy létszámú, sokszor korszerűtlen és túlzsúfolt intézmények kiváltására, a lakóotthonok, lakásotthonok létesítésére. A bentlakásos szociális intézmények jelentős része korszerűtlen, nagy létszámú, a funkcióra alkalmatlan, a természetes települési környezettől elszigetelt kastélyépületben működik. Az idősek, a fogyatékos emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok tartós és átmeneti bentlakást nyújtó intézményeiben 2004-ben 78,5 ezer ellátott élt. Az ellátottak több mint fele idős kora miatt részesült intézményi elhelyezésben. 1.3.4. Gyermekvédelmi szakellátás A szakellátást biztosító intézményekből kikerülő gyermekek társadalmi beilleszkedése rendkívül nehéz, a szociális problémák tömegét generálja. Emiatt különösen indokolt magas fokú szakmai szolgáltatásokkal és megfelelő elhelyezési feltételek teremtésével mérsékelni a problémák hosszú távú fennmaradását, ami ezen intézmények fejlesztését indokolja. A gyermekvédelmi szakellátásban 2004-ben 17 813 kiskorú és 4 169 nagykorú (utógondozói ellátott) élt. Ezen belül a gyermekek (0-18 évesek) több mint fele, a fiatal felnőttek (19-24 évesek) 45%-a nevelőszülői családban nyert elhelyezést, a többi gyermek és fiatal gyermekotthonokban él. A gyermekotthoni ellátáson belül a lakásotthoni férőhelyek aránya egyre nő, mára megközelíti az 50%-ot. A speciális és különleges gyermekotthoni férőhelyek száma mintegy 1800. A speciális szükségletű (súlyos pszichés, disszocális tüneteket mutató, valamint pszichoaktív szereket használó) gyermekek speciális intézményei sem kiépítettségük, sem szakmai feltételeik tekintetében nem szolgálják megfelelően a gyermekek szakszerű rehabilitációját, ami elengedhetetlen sikeres társadalmi integrációjukhoz. A különleges szükségletű zömmel fogyatékos gyermekek többcélú (közoktatási és gyermekvédelmi feladatot ellátó) intézményeinek jelentős része működik korszerűtlen körülmények között, esetenként nagy létszámú intézményként, kastélyépületekben. 46/16

1.3.5. Akadálymentesítés A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján a már meglévő középületek akadálymentesítését legkésőbb 2005. január 1-ig kellett volna elvégezni. Jelenleg a központi közigazgatás szervek felelősségi körébe tartozó épületek mintegy 32%-a akadálymentes. A megyei önkormányzatok 25%-os, a megyei jogú városok pedig 20%-os, míg a fővárosi önkormányzati ügyfélszolgálati irodák 49%, a megyei önkormányzatok esetében 12%-os szinten állnak akadálymentesítés szempontjából. (A munkaügyi szervezetek akadálymentesítése EU-s források bevonásával, egyes oktatási intézmények Phare-támogatással már megkezdődött.) A közszolgáltatások, illetve a mindenki előtt nyitva álló szolgáltatások csak nagyon alacsony mértékben akadálymentesek. Az előremutató változtatások ellenére a megváltozott munkaképességűek és fogyatékosok ellátásai az elmúlt évtizedekben a passzív ellátások felé tolódtak. Az esélyegyenlőség biztosítását mint fő célt a társadalom nem az integrációval (fizikai és kommunikációs akadálymentesítéssel és rehabilitációval), hanem passzív eszközökkel (járadékokkal és egyéb pénzbeli juttatásokkal) igyekszik megoldani, amelyek folyó költségei nagy terhet rónak az államra és erodálják a munkaképes korú lakosság munkavállalási lehetőségeit. 1.4. A MUNKAERŐPIACI RÉSZVÉTELT TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA Magyarországon a 90-es évek közepére kiépült és megszilárdult a foglalkoztatáspolitika megvalósításának legfontosabb intézményrendszere, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ). Uniós források felhasználásával 2002 óta folyik az ÁFSZ fejlesztése, amely munkanélküliek és inaktívak munkaerőpiacra való visszatérésének megkönnyítését és a munkanélküliség tartóssá válásának megelőzését szolgálja. A 2006-ig a finanszírozás feltételei is biztosítottak. A szervezetfejlesztés 2002-ben Phare programmal kezdődött el, majd az I. Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programjának (HEFOP) 1.2. intézkedése keretében folytatódott. A fejlesztés a szervezet alapvető szolgáltató egységére, a kirendeltségekre koncentrált. Ahhoz hogy az ÁFSZ megfelelően el tudja látni a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolásával, az álláskeresők segítésével kapcsolatos feladatait további jelentős erőfeszítésekre van szükség. A magasabb színvonalú és hatékonyabb szolgáltatásokhoz szükséges személyi, intézményi, technikai és infrastrukturális feltételek egy része egyelőre hiányzik. Az aktív munkaerőpiaci politikák eredményes végrehajtását emellett az is nehezíti, hogy a munkaerőpiaci politikák intézményrendszere széttagolt országosan is, de főleg helyi szinten. Nem megoldott a munkavállalási korú emberek ellátásainak, a jogosultságoknak és feltételeknek, a kapcsolódó szolgáltatásoknak az összehangolt irányítása. Helyi szinten az állástalanságuk okán segítségre szoruló emberek több, egymással intézményes kapcsolatban nem álló szervezettől munkaügyi szolgáltatástól, önkormányzattól, szociális intézményektől, civil szervezetektől is kaphatnak támogatást, ellátást. 1.4.1. Az ÁFSZ infrastrukturális háttere Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási Hivatalból, a fővárosi és megyei munkaügyi központokból (20) és az ezekhez tartozó kirendeltségekből (169), valamint a Regioná 46/17

lis Átképző központokból (9) áll. Több száz ún. foglalkoztatási információs pont épült ki civil szervezeteknél, teleházaknál, forgalmas intézményekben, amelyekkel a kirendeltségek napi kapcsolatban állnak. Az ÁFSZ a feladatait közel 240 ingatlanban látja el. Az országos ingatlan állomány alapterülete több mint 100 000 m 2, becsült értéke megközelítőleg 10 milliárd forint. A 240 ingatlan közül 140 esetében a Megyei Munkaügyi Központok az állami tulajdon kezelői. A fennmaradó ingatlanokat az ÁFSZ bérleményként használja.. A bérleti viszony gyakran igen költséges, és jelentős mértékben korlátozza azt a lehetőséget, hogy az épületeket, belső elrendezésüket a funkciókhoz, feladatokhoz lehessen igazítani. Az épületek életkora 50 és 100 év között van, kialakításuk a korábbi igényeknek megfelelően történt, üzemeltetésük gazdaságtalan, a modern ügyfélkiszolgálás követelményeinek nem felel meg. 2003 és 2005 között a PHARE program keretében 20, átlagosnak tekinthető, kísérleti kirendeltségen új szolgáltatási modell került bevezetésre annak érdekében, hogy biztosítani lehessen az egyénre szabott szolgáltatást, szélesíteni, hatékonyabbá tenni a kapcsolattartást a munkáltatókkal. Ennek érdekében kialakításra került az önálló álláskeresés fizikai feltételit biztosító új irodai infrastruktúra (önkiszolgáló ügyféltér) továbbá felújításra kerültek a kirendeltségi épületek is. A HEFOP 1.2. intézkedés keretében folytatódott az új szolgáltatási modell kialakítása, infrastrukturális feltételeinek megteremtése a legnagyobb kapacitású megyeközpontokban és további 40 kirendeltségen. A 2007-2013 közötti időszakban további 90 kirendeltség átalakítása szükséges, valamint a fejlesztéseknek ki kell terjednie a Megyei Munkaügyi Központok és a Regionális Munkaerőképző Központok ingatlanainak korszerűsítésére is annak érdekében, hogy a személyre szabott szolgáltatások feltételei az egész országban egységesek legyenek, ami megalapozza az ÁFSZ tevékenységének kiterjesztését. 1.4.2. Akadálymenetesítés az ÁFSZ intézményeiben Több éve folyik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fizikai akadálymentesítése, mára az épületek több mint 50%-a, a megyei szolgáltatóhelyek (Rehabilitációs Információs Centrumok) 80%-a akadálymentes kerekesszékkel élő emberek számára is. 2003-ban központi program keretében megkezdődött az akadálymentesítés a kommunikációjukban akadályozott siket és nagyothalló, vak és súlyos látássérült, értelmi fogyatékos ügyfelek számára is. 2005 nyarán az intézmények többségében 18 megyei munkaügyi központban és a nagyobb kirendeltségeken, valamint 5 munkaerőpiaci képző központban megvalósult a többcélú akadálymentesítés. 1.4.3. Informatikai háttér 2002-ben elkészült az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Középtávú Informatikai Stratégiája. A stratégia egyik fő célkitűzése, hogy az informatikai rendszer az Állami Foglalkoztatási Szolgálat küldetésének alárendelve és azzal összhangban, magas szintű szolgáltatásokat nyújtson. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat víziója, hogy korszerű informatikai rendszerével virtuális munkaerőpiacot hozzon létre, ezzel is gyorsítva a munkaerő-piaci mobilitást. Jelenleg a kirendeltségi informatikai eszközök közel azonos műszaki színvonallal rendelkeznek, itt átlagosan egy 4-5 éves elavulási idővel célszerű számolni. Kivételt képeznek a fenti rész alól az öninformációs eszközök (kioszk), ezeket a szervezet 2005-ben kezdte bevezetni és üzembe állítani. A HEFOP 1.2. keretében megvalósuló fejlesztések eredményeként 80 kiren 46/18

deltség fog rendelkezni ilyen eszközökkel, azonban az ügyintézés gyorsítása és az ügyfelek gyors tájékoztatása érdekében minden kirendeltségen szükséges biztosítani az öninformálódáshoz szükséges eszközöket. A szolgáltatások biztosítását kiszolgáló szerverpark és az öszszeköttetéseket biztosító számítógépes hálózat műszaki színvonala jelenleg jó, alapvetően az elmúlt 1-2 évben beüzemelt eszközökből áll, de folyamatos cseréjükre, bővítésükre, az informatikai hálózat korszerűsítésére az ÁFSZ tevékenységének átalakulásával, kapcsolatainak szélesedésével szükség lesz. Ez a feltétele az országosan egységes működés megteremtésének is. 1.5. KULTURÁLIS INFRASTRUKTÚRA 1.5.1. Kulturális örökségünk Jelenleg mintegy 11 ezer védetté nyilvánított műemléket tart számon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Épített környezetünk állapota romló tendenciát mutat, fokozottan veszélyeztetettek védelemre érdemes történeti értékeink: egy korábbi becslés szerint ezermilliárdos nagyságrendű összeget igényelne a megfelelő műszaki állapot biztosítása. Az állagmegóvásban több évtizedes elmaradás mutatkozik, amelyen átgondolt, a partnerek érdekeltségére építő, kiszámítható programmal lehet enyhíteni. A műemlékek területi megoszlása nem egyenletes, az ország északnyugati, északi részében több, míg a török pusztításnak kitett és kőben is szegényebb déli, délkeleti területeken kevesebb műemléket találunk. A középületek, iskolák, színházak, fürdők jellegzetesen állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak, akárcsak a köztéri szobrok, hidak, közlekedési emlékek várak, kastélyok és egyéb romok. Az állami vagy önkormányzati tulajdonú műemlékek a teljes állománynak több mint a negyedét teszik ki. Másik jellegzetes csoportot alkotnak az egyházi rendeltetésű templomok, harangtornyok és egyéb egyházi épületek. Közel negyven százalékot tesz ki a lakóházak, villák, présházak, pincék csoportja. 1.5.2. Nemzeti kulturális intézmények A művészeti intézmények (pl. Pesti Magyar Színház, Magyar Állami Operaház stb.) épületállományának nagysága mindösszesen 80 487 m 2, állapotuk miatt átfogó felújításuk, infrastrukturális, színpadtechnikai korszerűsítésük elengedhetetlen. A közgyűjtemények (pl. Iparművészeti Múzeum és intézményei, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum és filiáléi, Országos Széchényi Könyvtár stb.) épületállományának nagysága mindösszesen 336 365 m 2. Ezek egy részénél folyamatban van a rekonstrukció, amelynek egyes ütemei befejezés előtti stádiumban vannak, mások műszaki állapota azonban nem kielégítő, átfogó rekonstrukciójuk szükséges. Elengedhetetlen pl. az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója vagy a budavári palota-együttes külső homlokzati és tetőfelújítása. A további épületek belső rekonstrukciója, infrastrukturális korszerűsítése szükséges. A közművelődési intézmények (pl. Hagyományok Háza, Magyar Művelődési Intézet) épületállományának nagysága 5 913 m 2, átfogó külső-belső rekonstrukciója, infrastrukturális korszerűsítése szükséges. 46/19

1.5.3. Könyvtárak Az 1997. évi CXL. törvény eredményeként a rendszerváltás után széthullott könyvtári rendszer újra rendeződött, és sok területen magasabb szintű tevékenységet fejt ki, mint 1997 előtt. Létrejött az Országos Dokumentumellátó Rendszer (ODR) és a telematikai fejlesztés részeként elkezdte működését a Magyar Országos Közös Katalógus, a nagy könyvtárak egymással kompatibilis rendszere. Országos könyvtári alapadatok: 1994 2004 A nyilvános könyvtárak száma (db) 4 843 2993 Összes állománya (db) 87 420 500 114 103 722 Az állománygyarapításra fordított összeg (Mrd Ft) 1,2 5,8 Beiratkozott olvasó (fő) 1 875 000 2 198 097 A látogatások száma (alkalom) 21 006 000 28 132 176 Az országos adatok növekedése azonban az ODR könyvtárak (felsőoktatási, szak- és megyei könyvtárak) fejlődéséből adódik, a kistelepüléseken ezek az adatok stagnálást vagy inkább csökkenést mutatnak, ezért a következő stratégiai ciklus legfontosabb feladatainak egyike a kistelepüléseken élők könyvtári ellátásának a javítása. A könyvtárak jelentős részben fenntartási problémákkal küzdenek: az épületek, az infrastruktúra és a gyűjtemény fejlesztésére fordítható források minden könyvtártípus esetében egyre szűkösebbek. A könyvtárak többsége nem könyvtári célra épült, régi épületben működik. Az épületek fizikai-műszaki állapota felújítást, korszerűsítést igényel. Az önkormányzati fenntartású közkönyvtárak berendezése 80-90%-ban, a felsőoktatási könyvtáraké 40%-ban, az egyéb könyvtáraké 70%-ban szorul felújításra. További javulásra van szükség az információskommunikációs infrastruktúra terén is, hiszen a könyvtárak informatikai hálózatba kapcsolása csak a városokig valósult meg, a községekben szinte egyáltalán nincs szélessávú Internetvégpont. A könyvtári gyűjtemények nagy tömegű digitalizálásához professzionális berendezések és speciális működési feltételek szükségesek, amelyekhez új források bevonása szükséges. A kistelepülési könyvtárak többségének alapterülete, megközelíthetősége, berendezése alkalmatlan a könyvtári feladatok ellátására. Állományuk elavult, hiszen különböző okokból kifolyólag - kevés új dokumentumot tudnak beszerezni. Ebből is adódik, hogy a forgalmi mutatók szerények. A kedvezőtlen működési feltételek (rossz állagú, könyvtári célra alkalmatlan épületek, helyiségek, minimális gépesítettség stb.) mellett nagy gond a humán kapacitások szűkössége, mind ráfordított munkaidőben, mind szakképzettségben. E problémák és igények hívták életre 2002-ben a könyvtári stratégiát, amelynek első ciklusa 2007-ben fejeződik be. A stratégia célkitűzései mentén megkezdődött a könyvtári minőségfejlesztés a könyvtári szolgáltatások korszerű, egységesen magas színvonalának biztosítása érdekében. A másik két fontos célkitűzés az információhoz és a dokumentumokhoz való hozzáférés kiterjesztése és a kistelepülések könyvtári ellátásának fejlesztése (KSZR). A feladatok megvalósítása azonban elmarad a kívánt ütemtől. Csak akkor történhet érdemi változás, ha a könyvtárügyi fejlesztések a kormányzat egészének fejlesztési ügyévé válnak. 46/20