Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció SZAK Nappali tagozat Nemzetközi Gazdaságelemző szakirány KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓ MAGYARORSZÁGON (1990-2005) ÉS AZ EURÓ BEVEZETÉSÉNEK FELTÉTELEI Készítette: Varga Csaba Budapest, 2006. 1

TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés...... 5 II. Gulyásszocializmus..........7 II.1. Gulyáskommunizmus, fridzsiderszocializmus...... 7 II.2. A legvidámabb barakk.. 8 II.3. A Kádár-korszak konszolidációja.....8 II.4. A média és a politika szétválása és küzdelme......11 II.5. Hatalmi Vákuum... 12 II.6. Hatalmi vákuum a média vetületében.......17 II.7. Tárgyalásos Forradalom....18 II.8. A média és a rendszerváltás utáni első magyar választás.22 III. Az Antall-Boross kormány kormányzati kommunikációja... 24 III.1. Az Antallizmus.. 24 III.2. A közjó és a rendszerváltás...26 III.3. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban...29 III.4. A kormányzati döntések kommunikálása, az Antall-Boross kormány kommunikációs politikája. 30 III.5. A Média különleges szerepe és hatása.....31 III.6. A vallásháborúk kora (1991-1994 nyara)......32 IV. A Horn-kormány kormányzati kommunikációja... 34 IV.1. Horn Gyula........34 IV.2. Közjó.....36 IV.3. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban..38 IV.4. A kormányzati döntések kommunikálása, a Horn- kormány kommunikációs politikája.....39 IV.5. A tulajdonosok kora (1994 nyara után-1998 őszéig).....40 V. Az Orbán-kormány kormányzati kommunikációja... 41 V.1. Orbán Viktor......41 V.2. A kormányzati agytrösztök szerepe a döntéshozatali eljárásban és a STRATEK....43 2

V.3. A kormányzati döntések kommunikálása, az Orbán-kormány kommunikációs politikája...46 V.4. A polgári radikalizmus sajátosságai....49 VI. A Medgyessy-, és a Gyurcsány kormány kormányzati kommunikációja.52 VI.1. Medgyessy Péter...52 VI.2. A jótékony Medgyessy-kormány... 53 VI.3. A színfalak mögött. 55 VI.4. A kormányzati kommunikációról..57 VI.5.1. Gyurcsány Ferenc az új miniszterelnök.....58 VI.5.2 Gyurcsány Ferenc.....61 VI.5.3. A Gyurcsány-kormány első éve.. 62 VI.5.4. Közigazgatás a PR-kormányzás szolgálatában......63 VI.5.5. A 100 lépés programja......64 VI.5.6. Választásra hangolódva(2006).. 65 VII. Az euró bevezetésének feltételei......68 VII.1. Célkeresztben az euró bevezetése..... 68 VIII. Utószó.....73 IX. Táblázatok és ábrák jegyzéke.....74 IX.1. Táblazatok jegyzéke...... 74 IX.2. Ábrák jegyzéke......74 X. Irodalomjegyzék..74 X.1. Felhasznált irodalom......74 X.2. Internet.....75 3

I. Bevezetés Politikai kommunikáció. Napjainkra rendkívül divatos fogalommá nőtte ki magát e két szó. Sőt, nem nagyképűség azt állítani, hogy mára a politika vezérfonala lett. Honatyáink kommunikációs stílusa sokat változott a rendszerváltás óta. Pusztán a jó politizálás már nem elegendő ahhoz, hogy a jelen kor politikusa két lábbal álljon a média cizellált útvesztőjében. Minél ügyesebb egy vezető, minél jobban kommunikál egy párt, annál hatásosabb a mondanivalója, és ezáltal több választó tud hasonulni a szervezet eszmerendszerével, politikai programjával, stratégiájával. Manapság már külön osztályokat hoztak létre, amelyek kizárólag a kommunikációra fókuszálnak. Ugyanis a tudatos, jó imázs a sikeres, modern politizálás egyik alapvető feltétele. A PRelvű látásmód beleivódott a politikai életbe. A 90-es évek elején mindez még csak gyermekcipőben járt, napjainkra viszont átvette a hatalmat a politikai élet fölött, és minden egyes lépést most már a PR diktál. Szakdolgozatomban ezt a témát mutatom be bővebben; a politika és a kommunikáció viszonyát a rendszerváltástól napjainkig. A politikai kommunikációval, azon belül is a mindenkori kormányzati kommunikációval foglalkozom. Igaz, munkámat egy kis történelmi áttekintéssel kezdem, amely során egészen a Kádár-korszakig tekintek vissza. Az akkori kormányoknak nem kellett sokat aggódniuk a konkurencia miatt, mint tudjuk ez nem a jó kommunikációjukon alapult. Azért választottam ezt a témát, mert kíváncsi voltam arra, hogy a PR-alapú kommunikáció miként ágyazódott bele a hazai politikai életbe, és hogyan vált a politika a kommunikáció szolgájává. A politikai szereplők ráéreztek arra, hogy ha a kommunikációra nagyobb hangsúlyt fektetnek, sokkal megnyerőbbek tudnak lenni az emberek körében, ezáltal a tömegek szélesebb rétegét tudhatják magukénak. Megindult a harc a választókért; a politikát napjainkra teljes mértékben üzleti érdekek irányítják. Egy olyas fajta üzletre gondolok, amelyben a politikusok az eladók, a politikai programjuk az áru, és jó árus módjára mindent megtesznek, hogy kínálatuknak minél nagyobb legyen a kereslete, azaz több választója a soron következő szavazáson. 4

A kormányzati kommunikáció sikeressége és a média két, egymástól elválaszthatatlan fogalom, mert a média által ismerszik meg a kommunikáció sikeressége. Ezért szakdolgozatomban nagy hangsúlyt fektetek a mindenkori médiára. Az elkövetkezendő 2006-os választások lényegében nem fognak másról szólni, mint a szavazók kegyeiért vívott versenyről. Minden párt megpróbálja a maga számára legelőnyösebb reklámot kreálni. A bevált koreográfia szerint a kormánypárt bizonygatni fogja a négy év hatékony kormányzását, az ellenzék pedig ugyanilyen erővel gyűjti össze az ellenérveket, amelyekkel a kormánypolitikát igyekeznek megcáfolni. Véleményem szerint, fontos mindezen szempontokat együttesen vizsgálni, és kialakítani egy olyan, objektív képet, amely lehetőséget ad arra, hogy tisztábban lássuk a politikai eseményeket, és az ország valós gazdasági helyzetét szem előtt tartva szavazzunk a legmegfelelőbb pártra, amelyet feljogosítunk az elkövetkező négy esztendő kormányzására. 5

II. 1 Gulyásszocializmus II.1.Gulyáskommunizmus, fridzsiderszocializmus A II. világháború után megváltozott az ország politikai berendezkedése. A szovjet felszabadító - valójában megszálló - Vörös Hadsereg katonai potenciáljára támaszkodó szovjetek eleinte kevésbé szóltak bele országunk sorsába. Hagyták, hogy a választások legitimek legyenek, majd később idővel ránk kényszerítették akaratukat, a szovjet út követését, ami 1949-re totálissá vált. Ettől az évtől fogva megszilárdult a szocialista rendszer hazánkban, aminek a falai, csak 40 évvel később bomlottak le teljesen. Szakdolgozatom eme részében összefoglalom a Kádár-rendszer társadalmi hatásait, valamint bővebben foglalkozom a 80-as évek eseményeivel, a Szovjetúnió meggyengülésével, és az ezt követő magyarországi eseményekkel- több pártrendszer alakulása, hatalmi vákuum, tárgyalásos forradalom amelyek előidézték, hogy hazánk végre felszabaduljon a több, mint 40 évig tartó szovjet megszállás alól. A korszak első részét gulyáskommunizmusnak, második szakaszát pedig fridzsiderszocializmusnak is nevezték. Az elsősorban publicisztikákban használt meghatározások irónikus mivolta önmagában is jelzi a vonatkozó társadalmi helyzetek felemásságát. A jelenséget értelmezve nyilvánvalóan elfogadható az a megállapítást, hogy a gulyáskommunizmus kibontakozása egybeesik a kádári-hatalom teljeskörű konszolidálódásával, hiszen az életkörülmények érzékelhető mértékű javulása ennek a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek végéig tartó periódus politikájának az alapját jelentette. A fogyasztói orientáció kialakulása azonban nyilvánvalóan nem menthette meg a szocialista rendszert, hiszen ennek társadalmi gazdasági hatásmechanizmusa a létező szocializmus működési elveivel ellentétes irányba mutatott.mindaz ami Magyarországon a fogyasztás területén végbement korántsem jelentette az európai szintek elérését, sokkal inkább egy rendszer független fejlődési folyamatról volt szó. A gulyáskommunizmus és a fridzsiderszocializmus a hatvanas hetvenes évek 1 Valuch Tibor: A gulyáskommunizmus valósága, Rubicon, 2001/10 2002/1. 2002. január 14. forrás: http://www.rev.hu/html/hu/tanulmanyok/kadarrendszer/gulyas.html 6

hétköznapjainak valósága Magyarországon a társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt a privátszféra lépésről lépésre történő visszaszerzéséről szólt. II.2. 2 A legvidámabb barakk Schmidt Mária történész, pár mondatba összefoglalta, hogy mit is jelentett a 80-as évek szocialista Magyarországában élni, konkrétan 1984-ben, mert a történész George Orwell híres regénye megemlékezésének apropójából, mondta e sorokat. Azért választottam ki ezt a pár sort, mert amilyen tömör, olyan hatásos is. Magyarország ugyan a legvidámabb barakk, ahol Tatabányán sztráda áruház épül, Budapesten pedig Skála Metró, a legvidámabb barakk, ahol hazai gyártású farmernadrágot lehet kapni, és ahová a baráti országok tehetősebb alattvalói szívesen elbarangolnak, főként a Balatonra, hogy gulyást egyenek, és magyar borokkal feledtessék afölötti bánatukat, hogy esélyük sincs elutazni a vasfüggönyön túlra. De ez volt a maximum, a hatalom pontosan kijelölte a határokat. Hogy melyek ezek a határok, a legvidámabb barakkban, azt a következő rész fogja taglalni. II.3. 3 A Kádár- korszak konszolidációja A következő részben bemutatom a Kádár-korszak kommunikációját. A pszichológia hadviselés, a megfélemlítés, a katonai potenciál hathatós eszköznek bizonyult a lakosság megfélemlítésében. Viccesen fogalmazva, azt mondhatjuk, hogy a kormányzati kommunikáció talán sohasem lesz olyan eredményes, mint akkoriban volt. Nem véletlen, hisz az állampártból történő irányítás, a médiának megszabott keretek mindig rózsás és boldog képet mutattak a vas és acél országáról. 2 MTI/Hírek/George Orwell 2003.10.10, forrás: http://www.orwell.hu/orwell011002.html&hid=10097 3 Valuch Tibor: Valuch Tibor: A gulyáskommunizmus mítosza és valósága (A kádári konszolidáció hétköznapjai), Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemből, Osiris Kiadó, 2002: p. 361-390. forrás: http://www.rev.hu/html/hu/kiadvanyok/mitoszok/valuch.html 7

A dolgozatomnak eme részében bemutatom, hogy fog enyhülni az 56 -os események utáni szigor, hogy lesz hazánk a legvidámabb barakk a keleti tömb államai közül, és részletesen bemutatom a szocialista rendszer végóráit, a bomlás fázisát. A magyar társadalomnak le kellett mondani politikai szerepének, véleménynyilvánításának intézményesítéséről, hiszen 1948-1953 között csupán látszat volt, nem pedig valóság, hogy a lakosság elfogadja a rendszer alapjait. A szocialista korszakban 1956 - a forradalom bukása ellenére is - határkő. Nyilvánvalóvá tette ugyanis, hogy az adott európai viszonyok között kialakult kommunista politikai berendezkedés nem változtatható meg, a politikai intézmények beláthatatlan ideig nem alakíthatók át, nem tehetők a szó valóságos értelmében - demokratikussá. A látszat újrateremtése 1957-ben már viszonylag könnyen sikerülhetett volna, de a történtek világosan megmutatták a vezetés számára, hogy ez hova vezethet. A valódi lojalitást kellett megszerezni, nem a lojalitás kikényszerített imitációját. A szembenállók előbb közömbössé váltak, majd idővel a közömbösök eljutottak a rendszer ideológiájával való azonosulásig. A konszolidálódó Kádár-korszak politikájának egyik meghatározó törekvése volt a társadalom minél teljesebb körű depolitizálása, semlegesítése. A politikusok a korábbi eseményekből részben okulva a magánélet szuverenitását minél teljesebb körben igyekeztek helyreállítani. Mindeközben azonban a közösségi terekben iskolákban, munkahelyeken, közintézményekben, köztereken a politika továbbra is jelen volt, az ideológiai szempontokat és elvárásokat, ha csökkenő mértékben is, de érvényesítették. A történetírás egy része a mai napig hajlamos arra, hogy - általános jelleggel - hangsúlyozza a Rákosi és a Kádár-korszak közötti diszkontinuitást. Ha a két periódust egészében vizsgáljuk, akkor érdemi eltérések lényegében nincsenek. A politikai rendszer felépítésében, alapelemeiben (pártstruktúra, nyilvánosság, hatalmi ágak elválasztásának hiánya a gyakorlatban) sem fedezhetők fel - hosszú időn keresztül - lényegi különbségek. 8

A politikai mechanizmusok működésében azonban már az 1956-ot követő megtorlásokat lezáró korai Kádár-korszakot követően fokozatosan érdemi módosulások figyelhetők meg. Ezekre leginkább az élni és élni hagyni pragmatikus elvének a mind szélesebb körű alkalmazása volt a jellemző. Kétségtelen tény, a hatvanas évek második felétől változást jelentett a kádári konszolidáció politikai gyakorlatában az, hogy fokozatosan szakítottak azzal a hosszú ötvenes évekre jellemző gyakorlattal, aminek jegyében a hétköznapi élet biztonságának elvesztése, a szocializmus építésének szerves velejárója volt. Lassan mérséklődött a kiszámíthatatlanság, a holnaptól való állandó félelem érzése is. A rendszer működési mechanizmusában bekövetkezett változások közül a legfontosabb a represszió, a nyílt erőszak alkalmazásának lassú háttérbe szorítása volt. A hatvanas évek közepétől már nem voltak látványos politikai perek, nem volt elsődleges cél a totális megfélemlítettség érzetének fenntartása a társadalom széles köreiben, az uralmi eszközök és módszerek finomodtak. Ugyanakkor a politikai rendőrség továbbra is állam volt az államban. A megfigyeltek magas száma és a meglehetősen nagy létszámú besúgó hálózat működtetése is jelezte a szoros ellenőrzést, a diktatórikus viszonyokat. S ha a csengőfrász már nem is tartozott a mindennapi életérzések körébe, pontosan tudni/sejteni lehetett, hol vannak a mozgásszabadság határai a legvidámabb barakkban A korszak politikai gyakorlatában és propagandájában a hatvanas évek közepétől növekedett meg jelentős mértékben az életszínvonal súlya. Ez a kategória, mint a jobb élet ígérete alkalmas eszköz lehet a társadalmi konszenzus, a fennálló struktúra elfogadtatásának elősegítésére. Végre adott egy közös pont, amely ha a propaganda által befolyásoltan is de az egység kialakításának reális esélyét hordja magában, a fogyasztás olyan közös platformját, amelyre hivatkozva a legszélesebb értelemben vett tömegtámogatás remélhető, tehát bizonyos mértékig a politikai konszenzus pótlékának a szerepét is betöltheti. Mindezek a gyakorlati, szemléleti változások kedvezően befolyásolták a közhangulatot, a közgondolkodást, hosszabb távra megalapozva a kommunista rendszer társadalmi elfogadottságát. A korszak gazdasági feltételrendszerét azonban a hatvanas évek elején továbbra is az erőltetett növekedés határozta meg. A szovjet mintákat követve Magyarországon is megfogalmazódtak a legfejlettebb ipari országok utolérését és túlszárnyalását megfogalmazó nagyívű elképzelések, annak a gondolatnak a jegyében, hogy a 9

szocialista országok a hetvenes évek végéig lényegében egyszerre fejezik be a szocializmus építését és megteremtik a kommunista társadalom kialakításának társadalmi, gazdasági, műszaki és kulturális feltételeit. Azt, hogy mindez mennyire törékeny alapokon nyugodott jól szemléltetik a hetvenes évek közepének változásai. A gazdasági és politikai vezetés téves helyzetelemzése, az 1973-as olajválságot követő elhibázott magyar reagálás, a reformok kifulladása, a legális és rejtett magángazdasági tevékenységek átmeneti korlátozása, a részleges gazdaságpolitikai restauráció miatt a hetvenes évek végétől azonban újabb leszakadás kezdődött el. Mindez egybeesett a világgazdasági feltételek gyökeres megváltozásával. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára kezdett kiderülni, hogy a külföldi hitelfelvételekből finanszírozott életszínvonal- és gazdasági növekedés nem tartható fenn. Ez egyben a kádári-konszolidáció gazdasági alapjainak az összeomlását is jelentette. II.4. 4 A média és a politika szétválása és küzdelme A 80-as évekig tartó erőteljes szigor, a sajtószabadság megnyirbálása, erős cenzúra élt Magyarországon. Mikor a szocialista rendszer megrogyott, egyre erősebben élt a vágy, a hazai közéletben, hogy a pártállamhoz ezer szállal hozzákötött magyar sajtó lélegzetvételhez jusson. Kétségtelen, a magyarországi tömegkommunikációs alapmodell lényegében nem különbözött a szovjet típusútól, vagyis az egész médiavilágot beágyazták a politikaihatalmi rendszer hierarchikus fölépülésének egészébe. (Ami többek között azzal is együtt járt, hogy relatíve önálló kereskedelmi szektora nem is létezett a tömegkommunikációnak.) Az is igaz viszont, hogy a nálunk honos megoldás fontos jegyeiben különbözött a tiszta szovjet modell ideáltípusától. 4 Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999): p.70-72. 10

A sajtó, az újságírók ötvenhatos szerepére utalva elmondható, hogy egészen másként ékelődött be a média az alrendszerekbe, mint ahogyan a szomszédos országok gyakorlatában szokásos volt. 68 után hazánkban, a rendszer logikáján belül ugyan, de mégiscsak intézményesedett egy latens pluralizmus, amely egészen a PB-tagok közötti különbségek szintjeit is le tudta képezni. S egyáltalán a 68-as gazdasági reform peremkörülményei számos fontos ponton változtatták meg a monolit médiaipar feltételeit. A hazai médiavilágot a nyolcvanas évek elejétől körbefonta a szóbeli nyilvánosság friss és évről évre erősödő, erőteljes nyomása. A nyolcvanas évek elejétől gomba módra szaporodó körök, klubok, helyi kezdeményezésű összejövetelek százai merték megengedni maguknak azt, hogy számos olyan kérdést éjszakába nyúlóan vitassanak meg, amelyek egyébként egyáltalán nem voltak tömegkommunikáció-képesek. 1985-86 táján a szakadás már manifeszt volt. A politikai reformlehetőségek taglalásától az 56-os forradalom tanulságáig, a határon túli kisebbségek helyzetétől a piacgazdaság esélyéig tucatnyi olyan tabutéma került rendre terítékre az éledező mozgalmi szektor aktivitása révén, amely nem volt szalonképes a hivatalos média számára. A nyolcvanas években tehát létezett egy olyan, viszonylag hosszú fél évtizedes - periódus, amikor a szóban gyakorolható nyilvánosság elszakadt a hivatalos médiavilágtól, és modernizálódott. II.5. 5 Hatalmi Vákuum Az 80-as évek közepe és a soron következő kongresszus a szőnyeg alá söprés technikáját követte, a vezetés minden erejével megakadályozta, hogy negatív képet kapjunk, az akkor már erőteljesen bomladozó szocialista rendszer gazdaságáról. A magyar közélet megérezte a pillanatot, hogy lépni kell és lépett is. Pártok sora alakult ez időtájt, és egy jól irányzott Pozsgay-féle manőverrel kezdve elhúzhattuk a több évtizede fennállt vasfüggönyt. Megteremtődött a feltétele, az első szabad magyar választásnak és a piacgazdaság kialakulásának. Hogy miként történt ez pontosan, azt a következő sorok részletesen bizonyítják. 5 A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete - 2005. 11.06 forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html 11

A vége felé közelgő 1985-ös évben emellett is számos fiaskót könyvelhetett el Kádár és rendszere. Az állampárt soros seregszemléjét nem csupán sorszáma (13.) miatt minősítették katasztrófa-kongresszusnak; hanem azért is, mert az ilyenkor szokásos sikerek előszámlálásához képest egyetlen eredményt tudott felmutatni: megakadályozta, hogy a tényként szólhassanak a teljes körű gazdasági, társadalmi és politikai válságról. A reális helyzetértékelést a magát erre egyedül hivatottnak tekintő pártvezetés helyett az a nyár végén rendezett monori illegális találkozó végezte el, ahol az ellenzék mintegy félszáz reprezentánsa már a rendszer egészét megkérdőjelezve cserélt eszmét a kiút elméleti alternatíváiról és a politikai cselekvés lehetőségeiről Az ugyanezen évben tartott parlamenti választásokon, ahol pártfelügyelet mellett már többes jelöltállításra volt lehetőség, számos esetben érte meglepetés a pártvezetést. Az egyéni választókerületekben országosan ismert személyek sora maradt alul helyi s a szavazók által éppen ezért inkább sajátjuknak érzett névtelenek ellenében. Az 1986-os év az erodálódó rendszer és a formálódó alternatívák elkülönülő kettőssége jegyében telt el. Leginkább az egyetemi, illetve a Hazafias Népfront égisze alatt működő klubok, szakkollégiumi rendezvények, vakációs olvasótáborok, az újrainduló népfőiskolai mozgalom vitafórumain formálódtak reformszellemiségű hogyan tovább? gondolatok. Az egyre gyarapodó civil szerveződések okán a társadalomkutatók ezt az időszakot a körök kora elnevezéssel illették. A pártvezetésnek adminisztratív intézkedés foganatosítására már nem volt mersze, a megosztásra egy párthű ellenszervezet létrehozására tett kísérlete pedig csúfoskomikus kudarcba fulladt. A csak vázlatosan elősorolt események a nyilvánosság átalakulását is jelezték. 1987-re a rendszer egyre kevésbé leplezhető strukturális válsága három új jelenségegyüttessel gyarapította a megelőző évek bomlási-erjedési folyamatát. 1. Az állampárt korlátozott személyi váltással próbálta tanúsítani igazodását a változó körülményekhez. Részleges cserét hajtott végre vezető testületeiben és ezzel pár(t)huzamosan az állami vezetésben is. Losonczi Pál helyére Németh Károlyt delegálták az Elnöki Tanács elnöki tisztébe, a főtitkár-helyettessé előléptetett Lázár Györgyöt pedig Grósz Károly váltotta a kormány élén. Ennek az volt a lényege, hogy a különböző, párton belül rivalizáló irányzatokat 12

egymással ellensúlyozva Kádár megőrizze a mérleg nyelve státusát leginkább azt tették nyilvánvalóvá, hogy az MSZMP és az általa vezérelt rendszer képtelen bármifajta érdemleges belső megújulásra. A demokratikus ellenzék, a fentebbi személyi csereberék napjaiban közzétett Társadalmi Szerződésben már a fennálló rendszer egészét megkérdőjelezve diagnosztizálta a helyzet tarthatatlanságát. 2. Az 1987-es év másik jelentős terrénumára, amit programok fesztiváljának is nevezhetnénk. AZ imént idézett Társadalmi Szerződésen kívül egyéni vagy kollektív munkaként egymás után jelentek meg, most már az első nyilvánosságban is a Fordulat és reform; a Reform és demokrácia; és más Politikai programtöredékek különböző változatai arról, hogy egy erős prezidenciális rendszerben, kétkamarás parlamentben, vagy egy dualista intézményi szerkezetben lehetne működőképes konszenzust teremteni a párthatalom és a társadalom domináns érdekei között. Közös jellemzőjük volt, hogy a többpártrendszerű parlamentarizmus megteremtését szorgalmazták. Egy megreformált kommunista párt további jelentős szerepének a tételezése, ugyanis nem számol(hat)tak a Szovjetunió európai és regionális nagyhatalmi dominanciájának megszűnésével. 3. Az év harmadik, a programoknál is virulensebb, de azoktól nem független jelenségcsoportja a politikai szféra nyilvános szervezeti újratagolódásának megindulása volt. Ennek két csoportja különíthető el. A szervezeti újratagolódás részeként fokozatosan szétvált a két évvel korábban Monoron még közösen tanácskozó ellenzéki mezőny. Szeptemberben Lakitelken életre hívták a Magyar Demokrata Fórumot. A sajtót uraló pártfelügyelet már csak másfél hónapig tudta késleltetni az ott elfogadott nyilatkozat közzétételét. A magyar szellemi élet több mint másfél száz tagja gyűlt össze 1987. szeptember 27- én, vasárnap Lakitelken. Erre a találkozóra meghívták Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát a magyarság esélyeit kutató jelenlévők és felszólalók a józanság és megfontoltság jegyében igyekeztek mérlegelni a kilábalás és a kikerülhetetlen megújhodás, az igazán hatékony reformok módozatait. 13

Ettől eredendően elkülönülve kezdett szerveződni az ellenzék liberális értékeket előtérbe helyező, a nyugat-európai polgári modernizáció adaptálását követendőnek tartó szárnya. Utóbbiak kezdetben a Szabad Kezdeményezések Hálózatába (SZKH) tömörültek. 1988 kezdetétől mindez egy állandósuló szervezetalapítási hullámmal differenciálódott és gazdagodott. A gründolási láz a vállalkozók társulásától (VOSZ) a generációs alapon elkülönülő Fiatal Demokraták Szövetségén (Fidesz), új szakszervezeteken (elsőként a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, TDDSZ), stb. a legkülönbözőbb metszetekben strukturálta újra és szervezte a csoportérdekek megjelenítését. Bár mindezek részét képezték az ún. előpártosodásnak, de facto pártokról egyelőre még nem szólhatunk. Az MSZMP elutasító magatartásán túl a kérdés jogilag sem volt rendezett. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptemberi alapszabály-alkotásakor éppúgy független társadalmi szervezetként (és szellemi-politikai mozgalomként) definiálta magát, mint novemberben az SZKH-ból átalakuló Szabad Demokraták Szövetsége. A bomlás egymást követő fázisait az 1988 májusára összehívott rendkívüli országos pártértekezlet nyitotta meg. Kádár János minden hatáskör nélküli elnökké választása, menesztésével volt egyenértékű. Vele együtt buktatták ki a Politikai bizottságból a vének tanácsának számos további tagját (Aczél György, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Óvári Miklós). A főtitkárrá választott Grósz Károly a hegemón helyzetét megőrizni igyekvő új rendpártot, Berecz János a párttagság és az értekezlet konzervatívjait reprezentálta az új Politikai Bizottságban. Az ugyanide ekkor beválasztott Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre a párton belüli reformkommunista szárnyat képviselte. Az irányzatoknak ez a hármassága a rákövetkező másfél év metamorfózisában fokozatosan két áramlatába rendeződött. 1. Az utódlás kérdésében egy ideig egymással is élesen rivalizáló Grósz Berecz páros, akiket 1989 decemberében továbbra is együtt találhatunk a jogutód szerepét vállaló Thürmer Gyula-féle MSZMP Központi Bizottságában. 14

2. A reformirányzat képviselői, akik a demokratikus szocializmus jelszavával mindinkább szervezetileg is elkülönültek (reformkörök, reformszövetség létrehozása). A bomló állampárton belül mindinkább domináns helyzetbe kerülő reformszárny politikáját két törekvés motiválta. Egyrészt elhatárolódni a Kádár-korszak terhes örökségétől; ez célozta például Pozsgay Imre 1989. januári nyilatkozata, melyben népfelkeléssé minősítette át 56 októberének eseményeit. Másrészt, az elkerülhetetlennek tűnő átalakulás folyamatában partiképesség tenni a reformszárnyat a politikai színpad új szereplői számára. Ennek intézményes aktusait a miniszterelnöki székben Grósz Károlyt 1988 novemberében felváltó Németh Miklós próbálta vezérelni, kezdve azzal, hogy sietve a parlament elé terjesztette az új egyesülési jogról szóló törvényt, amely a pártalapítás jogát is kimondta (1989. január 11.) ezután az egyre inkább meghasadó (még) kormányzópárt februárban tartott központi bizottsági ülésen az MSZMP vezetése is tudomásul venni kényszerült, hogy a továbbiakban mint a kibontakozó versengő többpártrendszer egyik szereplőjének kell megküzdenie a hatalomból való intézményes részesedésért. A pártbomlás folyamatában az 1989. májusi központi bizottsági ülés annyiban jelentett cezúrát, hogy pártelnöki tisztségéből is felmentették a 33 éve uralkodó Kádár Jánost. Három héttel korábbi, utolsó közszereplése alkalmával egy fizikailag és szellemileg is megrokkant személyiség vergődését nézhette végig a testület, midőn Kádár szakadozott és alig követhető gondolatfoszlányokkal próbálta önmaga számára is igazolni az 1956-os forradalom leverésében, illetve Nagy Imre kivégzésében játszott szerepét. 1989 októberében magát az állampárt intézményét is megszüntetve hívták életre a Magyar Szocialista Pártot (MSZP). 15

II.6. 6 Hatalmi vákuum a média vetületében Nehéz pontosan megállapítani, hogy Magyarországon mikortól beszélhetünk újra szólás- és sajtószabadságról. A jogi szabályozás datálhatósága persze egyértelmű és többnyire az 1989-es döntésekhez köthető. A legtöbbször azonban a jogi norma valami olyan állapotot rögzített, amit szociológiai értelemben a bátrabbak már szabadságjogokként birtokoltak és gyakoroltak hónapok óta. Kádár Jánosnak és körének leváltása bizonyosan határkő ez ügyben. 1988 kora nyarán kialakulni látszott egyfajta hatalmi patthelyzet a rendszeren belül gondolkozó Grószvonal, illetőleg az erőteljesebb reformista Pozsgay-csoport között. Ezt a vákuumot használták ki a politikai mozgalmak arra, hogy 88 őszén megvessék a lábukat, és nagy gyorsasággal intézményesítsék magukat. Ez a folyamat lényeges pontokon érintette magát a média világát is kétféle értelemben is. Részben oly módon, hogy a hivatalos média mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobbra nőtt, mint bármikor korábban. Egy példával élve: 1988 szeptemberében Havas Henrik már tudósíthatta a 168 órát a második lakitelki találkozó eseményeiről egy évvel korábban az egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Részben pedig úgy is, hogy korábban nem létező, független médiafórumok kezdtek intézményesülni. Ebben a periódusban az OS (az Országos Sajtószolgálat) igen lényeges szerepet töltött be; megalakulhatott a Reform szerkesztősége (a lap pillanatokon belül százezres példányszámot ért el); azután a Kapu, a Hitel egyszóval viharos gyorsasággal kezdett pluralizálódni a média. A szabadság természetesen nem egyformán érintette a struktúra egészét. Eleinte az írott sajtón belül változtak meg a megírhatóság határai, majd a rádiózásban, s csak a végén voltak láthatóak a televíziós műsorok szerkezetében olyan újdonságok, amelyek rögtön vissza is hatottak a struktúra egészére. 1989 januárjától érdekes és tanulságos összjáték alakult ki a média és a politika kapcsolatában. A politikai- hatalmi harcok kettős szerkezetűek voltak. Részben az 6 Kéri László- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.72-73. 16

MSZMP-n belül folytak késhegyig menően, részben pedig a hatalom és a mindinkább megszervezett és egységessé váló ellenzék között. Ebben a kétszeresen rétegezett konfliktuszónában a média roppant fontos tisztázó szerepet töltött be. Közismert, hogy Pozsgay Imre a saját pártja elleni puccsot eleve csak úgy vihette végbe, hogy egy ügyes médiaakcióval kész helyzet elé állította elvbarátait. Január utolsó napjaiban az akkor még többmilliós hallgatottságú 168 óra című rádióműsorban jelentette be 1956 alapvető átértékelését, s ezzel felrobbantotta az MSZMP maradék legitimációs hátterét. A kamaradráma a széles nézőközönség előtt zajlott; Grósz hazaüzent a tévén keresztül, Németh Miklós ide is, oda is állt s így tovább -, miközben az ellenzék elkezdte megvédeni Pozsgayt A zsilipeket felhúzták, elkezdődött Kurcz Béla hosszadalmas sorozata a 301-es parcelláról a Magyar Nemzet hasábjain, s nem kellett sokat várni, hogy június 16-án az egész ország, munkaszüneti napon, élő közvetítésben nézhette végig, hogyan temetik el a Kádár-korszakot. II.7. 7 Tárgyalásos Forradalom Az új szervezetek 1989 márciusában megalakították az Ellenzéki Kerekasztalt. Tagjai (csak az eddig még elő nem fordult szervezetek esetében írva ki teljes nevüket): MDF, SZDSZ, Fidesz, Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP), Magyar Néppárt (MNP), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és számos további, átmenetileg kvázi-pártként működő szervezet. Az 1989-es esztendő az egypártrendszerről a százpárt -rendszerre való átmenet időszakának is tekinthető, ugyanis ilyen nagyságrendű új politikai tömörülés jelentkezett. Majd csak a következő év választási előkészületei, illetve maguk a választások rostálják meg soraikat, hogy számuk azután egy-két tucat között állapodjon meg. Az Ellenzéki Kerekasztal társult szervezetei hozzáláttak programjaik 7 A másképp gondolkodók és a rendszerváltás előtörténete - 2005. 11.06 http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/47.html 17

egyeztetéséhez, és tárgyalást kezdeményeztek az MSZMP-vel, hogy közös nevezőre jussanak a rendszer-átalakítás legfontosabb kérdéseiben. Az ilyen értelemben kétoldalúnak induló tárgyalásos forradalom további mintegy féltucatnyi más társadalmi szervezet bekapcsolódásával háromoldalúvá bővült, s az együttesen megformált nemzeti kerekasztal-tárgyalások résztvevői láttak neki 1989. június közepén, hogy politikai és gazdasági megegyezésre jussanak a békés rendszerátalakítás sarkalatos kérdéseiben. A tárgyalások első hónapját két szimbolikus rendszerzáró aktus egészítette ki. Június 16-át nemzeti gyásznappá nyilvánítva temették újra Nagy Imrét, vele együtt kivégzett mártírtársait, és megemlékeztek az 1956-ot követő megtorlás többi áldozatairól is. Negyedmillióan a celebrálás helyszínein, ennél is többen tévéjük előtt ülve kísérték figyelemmel a többórás kegyeleti ceremóniát. A tárgyalásos forradalom három hónapját követően, 1989. szeptember közepén a nemzeti kerekasztalnál helyet foglalók megállapodásra jutottak több sarkalatos közjogi kérdésben. Az alkotmány módosításáról, Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről, az országgyűlési képviselők választásáról és néhány további törvény módosításáról készültek politikai egyezmény aláírására, amit az egyes tárgykörök tartalmához igazodva a kormánynak kellett jogi formába öltöztetnie, és beterjesztenie a parlament elé. Ez jelentősen felértékelte az említett két intézmény fontosságát, s egyben az átalakulás újabb szakaszát nyitotta meg. A rendszerváltás a kodifikációs eljárásokkal egyfelől törvény útra terelődött, másfelől viszont részben külpolitikai mozzanatok hatására alapvetően átrendeződött a politikai játéktér is. Már az utolsó simításokat végezték a háromoldalú kerek asztal zárónyilatkozatán, amikor 1989. szeptember 11-én a magyar kormány nyugati határainak megnyitásával átvágta az Európa négy évtizedes hidegháború geopolitikai megosztottságát realizáló vasfüggönyt. Napok alatt tízezrével jutottak ezen a kerülő úton a Német Szövetségi Köztársaságba azon kelet-német (NDK-beli) állampolgárok, akik a megelőző hetekben turistaként érkezve hazánkba, mind gyakrabban kíséreltek meg illegális határátkelést, hogy céljukat, a semleges Ausztriába, majd azon keresztül az NSZK-ba menekülve érjék el. Ez az eseménysorozat államközi diplomáciai konfliktust okozott ugyan a kelet-berlini kommunista vezetéssel, de Moszkva nagyon 18

visszafogott, és bármifajta beavatkozási szándéknak még a látszatát is kerülő nyilatkozatokat tett közzé. A mozgalmassá váló belpolitikai életben nem kevésbé dinamikusan változott az egyes pártok erőviszonya. Szeptember közepén, a tárgyalásos forradalom lezárulásakor a közvélemény-kutatások tanúsága szerint még vitathatatlanul Pozsgay Imre vezette a népszerűségi listát, de ezt nem tudta párterővé konvertálni, mert az MSZMP éppen ekkor jutott el a belső meghasadás végső stádiumába. Az október elején bekövetkezett kettéválás után az MSZP-nek egyaránt kellett birkóznia a kádárista múltról való leszakadás bizonygatásával, és valóban új pártként történő önmegszervezésével. Maga Pozsgay a tárgyalások hónapjaiban is gyarapított presztízsével még erőnyerő lehetett volna, ha a kerekasztal-megállapodások többségi állásfoglalásának megfelelően sort kerítenek a köztársasági elnök ez évi megválasztására. A hatalmi helyzet előnyeit egyre inkább elvesztő, szocialistává átsminkelt egykori vezető kádergarnitúra még megőrzött információs monopóliumát és kapcsolatrendszerét ugyanakkor szó szerint tőkésíteni tudta. Míg a politikai közélet új szereplői elsődlegesen a hatalmi részesedés újraelosztását jelentő küzdelmekre koncentráltak, a bomló állampárt kedvezményezettjei az állami tulajdon megkezdődő magánosítása keretében, az előprivatizációs folyamatban lettek a gomba módra szaporodó részvénytársaságok, holdingok, kft.-t tulajdonosai, cégvezetői, igazgatói. Az MDF vitathatatlan fölénnyel emelkedett ki az egész évet meghatározó gründolási lázból, de ekkor leginkább a mozgalomnak maradni vagy párttá válni belső vitája kötötte le. A pártáradat többi szereplője közel az SZDSZ és a Fidesz karakteres közszereplői révén ismert volt ugyan, de támogatottságát tekintve még egyik sem tudott kitörni az értelmiségi, illetve generációs elitpárt státusából. A megváltozott külpolitikai mozgástérből adódó belső lehetőséget felismerve indította meg az SZDSZ közvetlenül a kerekasztal-tárgyalások lezárása nyomán azt a népszavazáskampányát, amellyel meg kívánta akadályozni, hogy az ország a demokratikusan választott új törvényhozás felállását megelőzően döntsön az államfő személyéről. 19

1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? 2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? 3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról? 4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget? A négy igent váró szabad demokraták a referendummal a kérdéseken jóval túlmutató célokat kívántak elérni. Ez abból is kitűnt, hogy az első pontot leszámítva az országgyűlés a kerekasztal-tárgyalások zárónyilatkozatának megfelelően sürgősséggel látott hozzá az utóbbi három tárgykör törvénybe foglalásához. A célok a következőkben summázhatók: lefaragni az MSZMP MSZP metamorfózison éppen áteső (reform) kommunisták öröklött helyzeti előnyét. Ennek két vetülete volt. Egyfelől megakadályozni a minden reformersége ellenére mégiscsak exkommunista jelölt államelnöki posztra emelését. Másfelől végképp ellehetetleníteni egy olyan megoldást, ami garantált, versenyen kívüli előnyt biztosítana az állampárt utódjának az új hatalomból való részesedében. Emellett lazítani próbáltak azon a koalícióesélyes kapcsolaton, amelyik az MSZMP Pozsgayval reprezentált reformszárnya és az MDF között az átalakulás kezdetétől fennállt. S az sem volt kevésbé fontos szempont, hogy a népszavazás kampányában közismertségük és táboruk növelhető, illetve az eredmény támpontul szolgálhat a társadalom választások előtti politikai orientációjának beméréséhez. A mindezek eléréséhez rendelt vehemensen antikommunista aláírás-gyűjtési és szavazási kampány visszaigazolta a liberálisok várakozásait. Ez nem is annyira a még önmaga újjá formálásával elfoglalt MSZP tétova megnyilatkozásain volt lemérhető (reprezentánsai sértődötten amoralitást emlegettek), hanem és legfőképpen az MDF reagálásán. A Fórum jobb alternatívát nem találva, a választások bojkottjára buzdított ( Aki magyar otthon marad! ), amit radikálisan ellenpontozott a liberálisok aki otthon marad a múltra szavaz szlogenje. A már ekkor is főleg kettejük között kialakuló pár(t)viadalban szinte csak lélegzetvételnyi ünnepélyes megpihenést jelentett a köztársasági államforma kikiáltása, 1989. október 23-án. 20

Ennek az előválasztásnak a szabad demokraták voltak az elsődleges haszonélvezői. Elenyésző (50,07%) többséggel, de győzelmet könyvelhettek el a legkritikusabb első kérdésben, a másik három esetben 95%-os volt az igenlő voksok aránya. Ezzel úgy tették nyílttá a pártok közelgő választási versenyét a parlamenti mandátumokért, hogy önmagukat az adott mezőben marginális elitpártból kiterjedt bázisú politikai tényezővé akkumulálták. Az 1990-es évbe fordulva az országot már a választási előkészületek láza hevítette. Domináns antikommunista jellege mellett mind erőteljesebbé vált a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetségének egymás lejáratására irányuló versengése. A három hónapos kampányidőszak eseményei közül kettő érdemel külön említést. Január elején pattant ki az ún. Duna-gate botrány. Nyilvánosságra került hiteles dokumentumok tanúsága szerint a Belügyminisztérium belső elhárítása (III/III-as ügyosztály) még ekkor is folytatta az ellenzéki pártok, illetve azok prominens személyiségeinek lehallgatását és megfigyelését. A másik eseményre alig két héttel a választások időpontja előtt került sor, így az a pártok propaganda-hadjáratától uralt nyilvánosságban jelentőségénél jóval mérsékeltebb méltatást kapott. Magyarország és a Szovjetunió külügyminiszterei, Horn Gyula és Eduard Sevardnadze aláírták a 45 éven át hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról szóló államközi egyezményt. Az ország szuverenitása szempontjából döntő jelentőségű megállapodás végrehajtása két nappal később meg is kezdődött. II.8. A média és a rendszerváltás utáni első magyar választás Az első szabad magyar kampány kora tavaszán a hazai média minden lehetséges eszközét- műsorát, oldalát, csatornáját az újonnan szerveződött pártok rendelkezésére bocsátotta. Amúgy ki is bővült talán sohasem tapasztalt mértékben a politikai kommunikációs tér, hiszen a falak, a járdák, a postaládák, az iskolatermek, kultúrházak, s minden elképzelhető információhordozásra alkalmas tárgy, szituáció elkerülhetetlenül valamely párt martalékává vált. A pártok viselkedése teljesen érthető volt, hiszen a lakosság kilencven százaléka semmit sem tudhatott róluk, és a választások előtt nehéz volt megítélni, melyikük mögött milyen nagyságrendű társadalmi támogatottság rejlik. 21

Megragadtak tehát minden lehetőséget a pártok, a kampány hosszúra sikeredett, s a média mindenestől kiszolgálta a kettős igényt: a frissen keletkezett társadalmi kíváncsiságét és a pártok olthatatlan önprezentáló igényét is. Nyolc-tíz hétre olvadt a határ a politikai nyilvánosság és az általában vett társadalmi nyilvánosság között. A korabeli média meg is tett mindent e fölolvadásért: a pártok hurrikánként zúdultak keresztül a tömegkommunikáció valamennyi intézményén. A választások elmúltával nem tűnt el ez a túlpolitizáltság, kb. egy-másfél évig még megmaradt. Történt azonban egy fontos változás. Az egyes újságok, műsorok, rovatok, szerkesztőségek előbb-utóbb elkezdték magukra ölteni a parlamentben megmutatkozó koalíció-ellenzék típusú szembenállást. Nem mondható, hogy minden fontos médiaterületen, és nem azonnal a választások után. Inkább azt lehet rögzíteni, hogy elkezdődött a hazai média és a politika lehetséges viszonyainak egy újabb szakasza, ám nem könnyen és nem is gyorsan. Sokáig a kivívott korlátlan sajtószabadság eszménye és ethosza volt a legjellemzőbb attitűd. Nem kevesen akadtak a legjobb képességűek között is olyanok, akiknek meglehetősen nehezükre esett az újonnan formálódó frontharcoslogikák maradéktalan elfogadása. 1990. március 25-e reggelén országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az urnák esti lezárásáig három fontos tényező volt megállapítható. A szavazásra jogosultak kettős értelemben is a múlttal való szakításra voksoltak. Az állampárt utódszerepét vállaló MSZMP a parlamentbe jutás határértéke alatt maradt (2,7%) és a megújulásra törekvő, de az állampárti ballasztot jelöltjeinek rekrutációjával ugyancsak tovább hordozó MSZP-t is csak (10%) támogatta. Ugyancsak elmaradt a történelmi pártok meghatározó erővé válása. A kisgazdák (10%), és a kereszténydemokraták (6%) túlkerültek ugyan a törvényhozóvá válás küszöbértékén, a legrégebbi múlttal bíró szociáldemokraták viszont éppúgy elvéreztek (2%), mint a nemzeti Parasztpárt utódjaként jelentkező Néppárt (0,8%), illetve a szinte csak nevét megújítani tudó Magyar Függetlenségi Párt. A három valóban új párt a voksok valamivel több mint ötven százalékát gyűjtötte össze az első fordulóban. Míg a Fidesz éppen csak túljutott a szükséges minimumon (5%), a Magyar Demokrata Fórum a szavazók közel egynegyedét tudhatta maga mögött (24%), de nem sokkal maradt el tőle a szabad demokratákat támogatók száma sem (22%). 22

Ennek következtében növekedett az újabb menetig tartó két hét folytatólagos kampányának jelentősége. A részben új helyzetben a liberálisok kampányának töretlen radikalizmusához képest a nyugodt erő imázsát sugalló Fórum propagandája bizonyult eredményesebbnek. A választók orientálást segítette az MDF, az FKgP és a KDNP március végén megkötött választási szövetsége. Az erről közzétett nyilatkozatban arra szólították fel híveiket, hogy az újabb voksolásnál a szövetség még versenyben lévő képviselőjelöltjét támogassák. Az április 8-án megrendezett újabb forduló napjára számottevően mérséklődött ugyan a választói aktivitás (65%-ról 45%-ra), de a leszűkült választási lehetőségeken belül a szavazófülkébe betérők most már a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeit részesítették előnyben. A végeredmény szempontjából meghatározóvá vált, hogy az egyéni választókerületekből háromszor annyi mandátumot takarítottak be a nyugodt erő pártjának kandidátusai, mint az állva maradó rivális szabad demokrata jelöltek. A Magyar Köztársaság 1990. május 2-án összeülő parlamentje az új pártpolitikai tagolódást mutatta. III. Az Antall-Boross kormány kormányzati kommunikációja III.1. 8 Az Antallizmus Az első magyar szabadon választott kormány nehéz feladat alá nézett. Teljes egészében át kellett alakítania a magyar gazdasági szerkezetet, a szocialista modellről piacgazdaságra kellett átállnunk. Az erőszakkal és elég nehezen fenntartott a vas és acél országa szlogen, mint tudjuk nem volt igaz. Magyarország nyersanyaggal való ellátottsága, ugyanis nem volt jelentős. Az ipar, azon belül is a nehézipar erőteljes leépülése, valamint a sorozatos privatizációk és az azt eredményező racionális látásmód 23

létbizonytalanságot eredményeztek. Az addig biztosnak tűnő munkahelyek egyik pillanatról a másikra elvesztek. Az infláció erőszakos fékentartása, és az államháztartás ordító hiánya miatt a kormánynak sorozatos megszorító intézkedéseket kellett tennie, hogy az ország csökkentse külföldről felvett hiteleit. Ez azzal járt, hogy az emberek elfordultak az MDF-től, a kormánytól, a várt jólétet nem sikerült egyik napról a másikra megteremteniük, ahogy azt sokan várták. A jó kommunikáció hiánya itt is megbosszulta magát. Szakdolgozatom ezen részén szeretném érzékeltetni a kommunikáció és a politika kibontakozását, milyen kezdeti lépések történtek arra, hogy a kommunikáció a kormányzati politikát szolgálhassa. Nagyon fontos volt ebben az időszakban Antall József mininszterelnök személye. Őt szinte összekötötték a párttal, az MDF-fel sokaknak Antall József és az MDF egyet jelentett. Antall József (1932-1993) küldetéses és tragikus sorsú politikus és miniszterelnök volt. Nem pusztán betegsége és halála miatt volt tragikus sorsú, mert ezekben a testi énjéhez kötött eseményekben csak mintegy láthatóvá vált, azaz belevetült egész mentalitása. Ez a fajta mentalitása vagy habitusa minden bizonnyal betegségének valóban hősies és önfeláldozó vállalásával a személyes tragédiának mintegy magyar nemzeti mitológiai súlyt is adott: egy olyanfajta tudatosan vállalt és hangoztatott magyar miniszterelnöki szerephagyományhoz való illeszkedés jellemezte, amely a kivégzett Batthyány Lajossal kezdődött, az öngyilkos Teleki Pállal és a szintén kivégzett Nagy Imrével folytatódott. Úgy gondolom mondta 1990. május 23-án, a kormányprogram vitája során -, magyar miniszterelnöknek lenni nemcsak kormányfőséget jelent, hanem annak vállalását, hogy ebben az országban ez mindig kockázatot jelentett, valódi vagy erkölcsi halált. Ebben az országban az első magyar miniszterelnök halálával, kivégzésével nemzeti mitológiánk szimbólumaként a mártírsors, a megváltás tudata kell, hogy legyen egy miniszterelnöknek az útravalója (Antall 1994, 62). Antall József ezzel a mentalitással azonban igencsak távol állt a nyugati (pontosabban: amerikai) a marketing- kampánypszichológiákban is sulykolt pozitív gondolkodástól. Ő nem élvezte a szereplést, mert számára a politika teátrális oldala 8 Lányi Gusztáv- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.168-169. 24

kevésbé volt meghatározó, noha a nyilvánosság szerepével természetesen ő is tisztában volt (elméletileg). Ő azonban inkább méltóságteljesen, távolságtartó módon lépett fel a politika színpadára: Ha belépett a terembe, hihető volt róla, hogy Magyarország miniszterelnöke. Volt formátuma (Lengyel 1994, 96). Megrendíthetetlen magabiztossága, történelmi elhivatottsága beszédeinek sokszor bonyolult mondatfűzése, helyenként archaikus (pontosabban a klasszikus, azaz a múlt századi magyar liberalizmus nagy politikusaira emlékeztető) fordulatai (Dániel 1995) azt jelezte, hogy Antall József nem az amerikai mintát követő nyugati típusú politikus volt. (Meg sem kísérelte ezt a látszatot kelteni.) De a politikai színpad kegyetlen dinamikusságát az is jelzi, hogy az igazi (közép-) européer és nemesen konzervatív Antall József halála miatti gyász az MDF népszerűségi indexét (átmenetileg) megemelte. Ez a sajátos népszerűség-növekedés (vagy látszat) azonban az MDF jó néhány csapdahelyzete közül az egyik legnagyobb paradoxont hordozta: az MDF 1993-as, 1994-es kampánymenedzselési stratégiájában és taktikájában Antall József betegsége miatt, de különösen a halála után nem tudott (mert nem lehetett) igazán elszakadni a lehangoló, gyászos jelentől, miközben a remélt győzelem jövőbeli képzetét is igyekezett fölkelteni. Antall József halál után az MDF szükségképpen a visszafelé tekintő politikai mítosz csomagolástechnikai fogását is alkalmazta (Antall József neobarokk temetése, személyére való utalások révén stb.), miközben tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy a politikai színpad kegyetlen dinamikussága jövőorientált. III.2. 9 A közjó és a rendszerváltás Ez a rész taglalja azokat az elemeket, amelyeket a Antall-kormány szeretett volna megvalósítani kormányzása idén, tehát egyfajta kormányprogramnak is értékelhetjük a szerepét. Az Antall-kormány nem volt könnyű helyzetben. Egy olyan úton kellett járnia, ahol elődei még nem jártak. Nem volt kitaposva az a politikai út, amin biztosan haladva stabilitást teremtettek volna. A magyarországi rendszerváltozás idején a közjó közös meghatározása nem okozott komoly nehézséget, hiszen évtizedes vágyakat kellett politikai akarattá és döntésekké 25

formálni. Az országnak közös ellensége volt, és a közösség új politikai orientációját kellett meghatározni. Az ilyen periódust hívják morálisan jó és politikailag egyértelmű időnek. Nem lehet tartósítani, legfeljebb elvéteni. Nem vétettük el, de nem vált példává vagy erőforrássá a későbbi idők és küzdelmek számára. Két ponton osztotta meg az országot, viszonylag korán. Az egyik a pártosodás elkezdése, amely természetesen elkerülhetetlen volt, a másik a múlt totális eltörlésének politikai kísérlete, amelyet viszont elkerülhettünk volna. Túl a jogos reparáción, ma már jól látszik, ez elsősorban az új elit hatalmi ambícióit szolgálta, az emberek körében viszont félelmet keltett és bizonytalanságot szült. Az MDF korszak kormánya (1990-1994) a közjó kialakítása szempontjából nem volt könnyű helyzetben: - Egyrészt a XX. Század második felének hazai történelmét ők is totálisan vállalhatatlannak tartották. - Másrészt az új politikai intézmények és az új gazdasági struktúra még csak körvonalazódtak. - Harmadrészt emberek tömegeinek rendült meg az egzisztenciája ebben az időszakban. Mi fűzheti össze ilyenkor, még ha törékenyen is, a politikai közösség tagjait? Milyen ügyek és eszmék körül teremthető egyetértés? Két kínálkozó lehetőséggel nem élt az új kormányzat. - Az egyik az a demagógia, amely mindenkinek beígéri a kapitalista paradicsomot, ráadásul már holnapra. Ez fel sem merült. - A másik lehetőség annál inkább megkísértette az Antall-kormányt, ez a nacionalizmus pusztító veszedelme. Tudható volt pedig, hogy csak el kellene kezdeni, és a nemzeti sérelmekből nemzeti konszenzus lenne teremthető, a nacionalista indulatok hullámvizén pedig szanálható lenne a gazdaság. Antall 9 Szabó Márton- Rendszerváltás és Kommunikáció, Osiris kiadó (1999):p.16-17. 26