Szám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 2010. február 15- én 18,00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Jelen vannak: Községháza Nagyvázsony Fábry Szabolcs polgármester Biró Lászlóné Csebi Pogány Péter Felföldi Zoltán Herold Gábor Mekler Norbert Nyúzó László Resperger István Dr. Sebestyén Gyula képviselő Henn Zsolt műszaki vezető Henn Ferencné körjegyző Molnárné Mátyás Annamária jegyzőkönyvvezető Meghívott vendégek: Stáhl Györgyné Intézményvezető Mesevár Óvoda és Bölcsőde A lakosság köréből 4 fő I. Napirend előtt: Fábry Szabolcs polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja az ülés határozatképességét, mivel a képviselő-testület 10 tagja közül 8 fő jelen van. Ismerteti az ülés napirendjét, az ötös napirendi pontot javasolja elsőként tárgyalni, mivel az beépül a költségvetésbe. A javaslatot a képviselő-testület külön számozott határozat hozatala nélkül az alábbiak szerint elfogadta. Resperger István a vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottság elnöke tájékoztatja a jelen lévőket, hogy minden képviselő határidőre leadta vagyonnyilatkozatát. Napirend: 1/ Szolgáltatási szerződés mozgókönyvtári ellátás keretében könyvtári szolgáltatások megrendelése 2010. évben. Előterjesztő: Henn Ferencné körjegyző 2/Az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendelet tervezetének megvitatása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 3/ Az önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási tervének elfogadása. Előterjesztő: Henn Ferencné körjegyző 1
4/2010. évi belső ellenőrzési terv módosítása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 5/A képviselő-testület 2010. évi munkaterve. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester 6/ Egyéb ügyek. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester II. Napirend tárgyalása. 1/ Szolgáltatási szerződés mozgókönyvtári ellátás keretében könyvtári szolgáltatások megrendelése 2010. évben. Előterjesztő: Henn Ferencné körjegyző Henn Ferencné: ismerteti az írásos előterjesztést. Kérdés, hozzászólás nem volt. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 7 igen szavazat 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 17/2010. (II. 15.) a 2010. évi mozgókönyvtári ellátásról. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testülete szolgáltatási szerződést köt a mozgókönyvtári ellátás keretében az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral a 2010. évi könyvtári szolgáltatások megrendelésére. Az önkormányzatnál maradó normatíva terhére a Corvina integrált könyvtári rendszer fejlesztésére és üzemeltetésére 50.000.-Ft-ot, dokumentum beszerzésre 150.000.-Ft-ot, tárgyi, személyi feltételek megteremtésére 550.000.-Ft-ot biztosít. Vállalja, hogy 2010. évben hetente legalább négy napon, hetente összesen minimum tizenkét órás nyitva tartást biztosít. A könyvtári szolgáltató hely közösségi színtérként is működik, a nyitva tartási időbe a közművelődési programok szervezését is beszámítja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 18.15 óra Biró Lászlóné képviselő megérkezet, így a jelen lévő képviselők száma 9 főre bővült. 2/Az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló rendelet tervezetének megvitatása. Előterjesztő: Fábry Szabolcs polgármester Fábry Szabolcs: a GTFB és a KOB közös bizottsági ülésen tárgyalta a költségvetést. Az intézmények költségvetéséről olyan vélemény született, ami az együttes ülésen is irányadó 2
volt. Elfogadták az intézmények költségvetését. Úgy gondolja év közben változások várhatóak. Várnak eredményt a szervezetfejlesztéstől is. A könyvvizsgálói jelentést a képviselők kézhez kapták. Kérte a kölcsön állomány átdolgozását. A kölcsön egy része fix hitel, másik része folyószámlahitelből tevődne össze. Henn Ferencné: a rendelet tervezet alapját képező előterjesztést már az együttes ülés előtt megkapták a képviselők. Ugyanígy a GTFB és a KOB az intézmények költségvetésével együtt ezt a költségvetés tervezetet is megkapta. Külön véleményt nem alkottak róla. Az együttes ülésen nem álltak össze teljes egészében azok a vélemények amelyeket az intézmények költségvetésénél be kellett kérni. Időközben minden kisebbségi önkormányzat megtartotta testületi ülését, és a nemzetiségi nyelvet oktató két közoktatási intézmény költségvetését elfogadásra javasolta, illetve beépítésre Nagyvázsony község Önkormányzat költségvetésébe, azzal, hogy biztosítottnak látják így az intézmények költségvetésében a nemzetiségi nyelv oktatásának feltételeit, és továbbra is szeretnék, ha az megmaradna. Az óvoda esetében az együttes ülésen a közalkalmazotti tanács és a szülői munkaközösség véleményét ismertette. Ugyanígy az iskolától is megérkeztek ezek a véleményezések. Ismerteti azokat. A 2010. évi költségvetési hiány, figyelembe véve a 2009. dec. 31-én fennálló folyószámla hiteltartozást 48.144.000.-Ft. Ennek finanszírozását mindenképpen a költségvetési rendeletben meg kell határozni. Ezért jutott arra a következtetésre, amit az előterjesztésben leírt. Az 56.453.000.-Ft beruházási előirányzatból az, ami már fix kötelezettség, illetve a felhalmozási forráshiány a rendőrlakások tervezett értékesítésével számolva 19.279.000.-Ft. A kötelezettség és a tervezett felhalmozású kiadások figyelembe vételével 30.000.000.-Ft fejlesztési célú hitelfelvételt javasol. Ha a képviselő-testület nem is a 30.000.000.-Ft-ot hanem a felhalmozási forrás hiányt veszi figyelembe akkor a 19.279.000.-Ft fejlesztési célú hitel az amivel ezt a költségvetést valamilyen módon finanszírozhatónak tartja. A folyószámlahitel keretösszegét pedig javasolná csökkenteni. Figyelembe véve, hogy vannak beadott pályázatok és azokat finanszírozni kell, ezért a 18-20 millió Ft-os folyószámlahitel keretet javasolta. Biztosítani kell a felhalmozású egyensúlyt és a működési egyensúlyt. Látszik, hogy a működési hiány 9 millió Ft körül van, a felhalmozási célú pedig a már említett 19 millió Ft. Elvileg felhalmozásra, tehát fejlesztés, beruházás, felújításra, működési bevételek nem fordíthatók, illetve fordíthatók, de akkor az a működés rovására megy. Fordítva is igaz, hogy ha felhalmozási célú bevételt működésre fordítanak, akkor az az ÖNHIKI támogatásnál mínuszba jön ki. Ezzel kapcsolatban kéri a képviselő-testület véleményét. Szeretné még elmondani, hogy külön kellene szavazni a polgármesteri illetményről, ill. a polgármesterre is vonatkozik a cafetéria rendszer, de mivel őrá nem terjed ki a közszolgálati szabályzat és a munkáltatója a képviselő-testület, ezért a képviselő-testületnek határozatban kell megállapítania az ő cafetéria keret összegét. Az előterjesztésben szerepel még a művelődési ház bérleti díjának módosítása és a 2010. évi rendezvényterv. Erről is külön kell majd szavazni. Fábry Szabolcs: a működési hiány jelentősen lejjebb ment az elmúlt években, de ez még mindig messze van az elégségestől. Amit átbeszéltek körjegyző asszonnyal az ez a javaslat. Át kellene csoportosítani a hiteleket ebben a formában, ezek között van olyan hitel ami fejlesztési hitel, és ez így lenne szerencsés. Ebben az összegben szerepel az a tervezett bevétel, amiből a társközségeket ki kell majd fizetni. Így finanszírozhatónak látszik. De ez hosszú távon nem megoldás. Abban látja a megoldást, hogy át kell vizsgálni a működést márciusban. 3
Nyúzó László: azt szeretné kérni, hogy a szavazás név szerinti legyen. Felföldi Zoltán: az elmúlt években mindig igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy az intézmények nagyon korrektül gazdálkodva, mindig pénzmaradványt halmoztak fel. Bent maradtak az intézmények a költségvetés által megszabott kereteiken belül. A felhalmozódott hiány nem az intézményekből adódott. Hanem abból adódódott, hogy anno az önkormányzat mindig egy kicsikét túllépte a saját kereteit. Eddig az intézmények által megtakarított pénzből sikerült befoltozni azokat a hiányokat, lyukakat, amik keletkeztek. Évek óta különböző névvel, fontossági sorrend, prioritási sorrend, feladatvállalás áttekintése, kötelező feladat, nem kötelező feladatok áttekintését kérte, de nem sikerült ebben az ügyben sohasem előre lépni. Eljutottak oda, hogy egy olyan finanszírozási lehetőség előtt vannak, ami a település életében egyedülálló, és azt hiszi, hogy nagyon nagy veszélyeket hordoz magában. Mert, ahogy a tavalyi esztendőben is bebizonyították nem tudnak a tervezett kereteken belül gazdálkodni és nem tudnak azon belül maradni. A hiány folyamatosan nő, az elmúlt három esztendőben, ha röviden áttekintik, 13,5 millió Ft plusszal vették át a ciklust, és most a közel 50 millió hitellel, úgy gondolja, hogy most már tényleg nagyon komolyan le kell ülni, és végig kell gondolni azt, hogy hogyan tovább. Volt egy remény: a Vanin és Responsum cégek által végzet szervezetfejlesztés. Továbbra is azt mondja, hogy a két decemberi tájékoztatójukon, nem nyújtottak igazi segítséget. Egyetért azzal, hogy most itt kellene lenniük, segítséget kellett volna adniuk, ha már egyszer tettek egy olyan ígéretet, hogy 30 millió Ft-ot megtakarítanak. Kéri, próbálják meg átgondolni a feladataikat, és ennek fényében hozzák meg döntésüket. Úgy gondolja, hogy az egyre nagyobb eladósodás következtében a hitel visszafizetési nem biztosított. Az a kérdése polgármester úrhoz és jegyző asszonyhoz, hogy miből fogják tudni visszafizetni a hitelt, ha hitelt vesznek fel, mire veszik fel, nem látja a hitel mögötti fedezetet. Nyúzó László: majdnem mindenben egyet tud érteni Felföldi Zoltánnal. A jelenlegi több olyan tétel van, amit szíve szerint megszavazna, de az egészet úgy ahogy van, nem tudja elfogadni, nem fogja megszavazni. Azért, mert a hitel visszafizetésének lehetőségét nem látja. Az akkora összeg Nagyvázsony költségvetésében, hogy 20-30 évre fognak eladósodni? Nincs semmi nyoma annak, hogy a Nagyvázsony Önkormányzat intézményeken kívül, olyan takarékoskodási intézkedések lettek volna, ami ha nem is 10 milliókban de milliókban megvalósult volna. Sőt éppen az ellenkezőjét látja. Felvesznek embereket testületi döntés nélkül. Fizetjük a tandíját anélkül, hogy a testület megszavazta volna. Felvesznek egy főállású takarítónőt oda, ahol éveken keresztül 4 meg 6 órás dolgozót alkalmaztak. Az egekben van a reprezentációs költsége az önkormányzatnak. Fábry Szabolcs: ezek vagdalkozások. Nyúzó László: ez nem az, ezek a tények. Fábry Szabolcs: semmi olyan reprezentáció nem ment ki, ami mögött nem volt bevétel. Kérni fogja a pénzügyi csoportot, gyűjtsék ki, mire mennyi pénzt költöttek és miből finanszíroztak. Ez egy nagy torzítás, most úgy tűnik, mintha az önkormányzat reprezentálna 2,5 millió Ft-ot úgy, hogy közben nincs meg erre a fedezet. Nagyon jól tudta képviselő úr, hogy a reprezentációs sávban szereplő összegek nem úri lakomák, hanem azok a rendezvények amelyeket lehet, hogy nem programnak számoltak el, hanem reprezentációnak, mert abba a sorba lettek beírva, de egyébként teljesen korrekt és tisztességes számok. Semmi túlzó dolog nem történt. 4
Nyúzó László: a végösszeget látja, de nem tudja beazonosítani, hogy mennyire köthető rendezvényhez illetve pályázati pénzhez. Fábry Szabolcs: itt jegyzi meg, hogy az ásványvízen és a kávén, aminek az árát egyébként összedobják a kollégákkal, semmilyen reprezentáció nincs az önkormányzatnál, ami ne lenne alátámasztva. Mekler Norbert: ezek szerint lett felvéve valaki az önkormányzathoz? Nyúzó László: pályáztak egy csendőr feladatra alkalmas személynek a bérére, de onnantól kezdve nincs nyoma annak, hogy testület döntött volna a személyről, vagy arról, hogy elküldik iskolába és azt mi finanszírozzuk. Polgármester úr saját hatáskörébe úgy döntött, hogy ez így normális. Fábry Szabolcs: olyan pályázaton nyertek, melynek beadását együtt szavazták meg. Ez pedig a közterület felügyelő, település őr pályázat volt. Nyúzó László: de arról nem szavaztak, hogy elküldik a Molnár Károlyt az önkormányzat költségén 113 ezer Ft-os tanfolyamra. Fábry Szabolcs: arról szavaztak, hogy beadják ezt a pályázatot a közterület felügyelő alkalmazására. Meg is beszélték amikor erről szavaztak, hogy a pályázat elnyerése esetén köteles az önkormányzat beiskolázni az illetőt. Mekler Norbert: akkor arról volt szó, hogy majd visszatérnek rá, nyertes pályázat esetén. Nyúzó László: hangsúlyozza, hogy nem Molnár Károly személyével van problémája, hanem azzal, hogy a polgármester úr tevékenységében időnként vannak olyan dolgok, amiket az ember nem szívesen nyel le. Fábry Szabolcs: az iskoláztatásra azért volt szükség, mert a tanfolyam akkor indult Nyúzó László: azt magyarázza meg, hogy milyen alapon dönt egyedül bizonyos kérdésekben, amiről testületi döntés kell. Fábry Szabolcs: mert az önkormányzatiság 3200 településén ez úgy zajlik, hogy amikor nincs testületi ülés, akkor a polgármesternek döntenie kell. Elnyertek egy pályázatot, és be kellett iskolázni az illetőt. Nyúzó László: amikor a pályázatról döntöttek, nyilván arról is kellett volna dönteniük, hogy ha nyernek a pályázaton, akkor kifizetik az iskoláztatással járó költségeket. Fábry Szabolcs: egyértelműen felmerült Molnár Károly személye azon a testületi ülésen. Rá kérdezett valamelyik képviselő, hogy kiben gondolkodnak és egyértelműen elhangzott Molnár Károly neve. Senki nem mondta, hogy ne ő legyen, hozzák vissza testület elé. Nyúzó László: nem is Molnár Károly személyéről van szó. A módszerről van szó. Mekler Norbert: meg kell nézni az akkori ülés jegyzőkönyvét. 5
Csebi Pogány Péter: olyan vita folyik, aminek nincs értelme, miért írják a jegyzőkönyveket, utána kell nézni, hogy mi van benne. Ebben az időszakban (költségvetés elfogadása) mindig nagy probléma volt. De a módosításokkal mindig megoldották ezeket a pénzügyi problémákat. Kérdezi Felföldi úrtól, hogy miért gondolja azt, hogy márciusban visszavonhatatlan lesz, ha most ezt itt megszavazzák. Idáig mindig volt rá idő, és nyugodtan megoldották a problémákat. Idén miért lenne visszavonhatatlan döntés? Felföldi Zoltán: neki az a problémája, hogy a Vanin és Responsum Kft. azt ígérte, hogy segít, de nem segít. Most kellene itt lennie, és segítséget nyújtani. Az a problémája, hogy le kell adni a költségvetést, lesz egy kész költségvetésük, miért március végén fogja megmondani a Vanin Kft, hogy tud segíteni, vagy nem tud. Csebi Pogány Péter: addig nem tudnak segíteni? Felföldi Zoltán: nincsenek most itt. Itt kellene lenniük. Decemberben eljöttek ide kétszer vetíteni, azóta semmi. Csebi Pogány Péter: nagyon negatívnak érzi ezt, mi az, hogy vetíteni. Neki az volt a megállapítása, hogy az a vetítés az nem mozi volt, hanem nagyon sok munka állt mögötte, és rengeteg információt kaptak. Még nincs vége, folyamatban van a munka. Felföldi Zoltán: valóban meg kell várni a munka eredményét. Fábry Szabolcs: a Vanin - Responsum Kft egy ütemtervet készített a pályázatban ami már egyszer módosításra került az önkormányzat érdekében, most még egy módosítás történt, ami pedig a VÁTI kérésére történt. Május végén lesz a projekt teljes lezárása. A konkrét - testület elé vihető - jelentést és intézkedési tervet március végére ígérték. A pályázatban is ez az ütemezés került elfogadásra. Arról volt szó, hogy a költségvetés közben, január-februárban közreműködnek és javaslatokat tesznek. De azt mondták, pont a bizottsági ülésen, többek között, hogy teljesen felesleges menet közben fél eredményeket, fél javaslatokat tenniük. Ne tegyenek javaslatot fél munkából. Megtörtént amit december végéig ígértek, felmérték az önkormányzatot, az intézmények rendszerét, bemutatták ezek működést, bemutatták a megtakarítási lehetőséget, a 2008-as költségekhez képest 30 milliót. Nagyon sok mindent Felföldi Zoltán írt le, hogy mit lehet megtakarítani, ami már megtörtént, hiszen a működési hiányt 10 millió alá nyomták. Lehet, hogy 2005-ben volt áthozata az önkormányzatnak, de miből? Pontosan tudja Felföldi úr, hogy milyen bevételekből, telekeladásokból volt az önkormányzatnak plusz bevétele. Pontosan tudja, hogy mi előtt állt 2005-ben az önkormányzat, egy teljesen negatív év előtt. Akkor sem volt a működési bevétele összhangban a működési kiadásokkal. Ezt pontosan tudja. Nyúzó László: soha nem vitte át az önkormányzat a működési hitelét a következő évre 2006. október 1-én amikor az új testület megalakult, akkor a nagyvázsonyi önkormányzat mérlegében 4 millió Ft többlet volt. 2006. december 31-vel 13 millió Ft volt ha jól emlékszik a többlet. Azóta évről évre több és több a hiányuk, most már elérték a 48 milliót. Vita a költségvetésről. (hanganyag) 6
Fábry Szabolcs: nem csak az önkormányzat gazdálkodási rendszeréből fakad ez a hiány, hanem az intézményeknél is volt mit megtakarítani, és még lehet további megtakarítást is létrehozni. Az egy jó kérdés, hogy ez a megtakarítás veszélyezteti e a színvonalas működését az iskolának, óvodának. Azt gondolja, hogy most már nem kellene tovább bontani a rendszert, annak ellenére, hogy van ez a 9 millió működési hiányuk, és egyéb felhalmozási célú, fejlesztési célú hiány. Úgy gondolja, nem érdemes tovább boncolgatni. Tessék konkrét javaslatokat megfogalmazni. Nyúzó László: ha valakinek lenne türelme és végig hallgatná a hangfelvételeket költségvetések tárgyalásakor, az tudja nagyon jól, hogy egy-két képviselő kivételével gyakorlatilag Mekler Norbert, Felföldi Zoltán és jómaga folyamatosan azon aggódtak, hogy ez az út csőd felé vezet. Évről évre bebizonyosodott, hogy magasabb a működési hitelük, mert nem tudják visszafizetni. Ebből az következik, hogy a 26 millió hitelre rájön a kamat Felföldi Zoltán: azt hiszi, hogy valamit félre értett polgármester úr. Az ő szemléletében egy település akkor működik, ha van orvosi rendelés, van óvoda, van iskola, és dolgozik a hivatal. Tehát ezeket a feladatokat látja működési feladatként a legfontosabbnak. Úgy érzi, hogy ők mindannyian ezeknek a feladatoknak az ellátásáért felelősek, a lehető legnagyobb takarékoskodással és legnagyobb odafigyeléssel próbáltak gazdálkodni. Ebből adódott az, hogy a tavalyi esztendőben is volt 7 millió Ft pénzmaradvány. Erre értette Fábry Szabolcs: vagy évek óta túl van tervezve az intézmény költségvetése? Felföldi Zoltán: arra értette, hogy nem lépték túl azokat a kereteket, ami biztosítva voltak számukra. Azon el lehet gondolkodni, hogy természetesen minden szolgáltatást még meg lehet faragni, le lehet vinni egy szolgáltatásnak a színvonalát, csak ő úgy gondolja, hogy ebben kell egy prioritási sorrendet felállítani. Mik azok a feladatok amikhez feltétlenül ragaszkodnak, hogy biztosítják a polgárok részére. Nagy valószínűséggel kell egy házi orvosi rendelő, kell egy óvoda, kell egy iskola. Az, hogy ne haljon meg egy ember az orvosi rendelőben, biztosítani kell azokat az eszközöket, felszereléseket, és itt elsősorban az orvost, az óvodában biztosítani kell az óvónőt és a feltételeket, az iskolában szintén. Természetesen lehet az iskolában, óvodában, rendelőben, itt a hivatalban csökkenteni a szolgáltatást, de azt nagy valószínűséggel nem a polgárok javát szolgálja. Erre értette azt, hogy elsődlegesen az intézményeket látja a település működésének, komfort érzetének zálogának, mert ezen áll, vagy bukik az, hogy hogyan működnek ezek az intézmények, hogyan működik egy falu. Ez az ő megítélése, úgy gondolja, ez nagyon fontos. Tehát ha valamiből a sallangokat le kell húzni, az nem az intézmények működése, nem az orvostól, óvodától, iskolától, hivataltól kell levenni, hanem máshol kell találni lehetőségeket. Súlyozni kell a feladatokat az ő megítélése szerint, és ő ebben hisz. Fábry Szabolcs: másoknak meg az a fontos, hogy reggelre legyen eltakarítva az utcáról a hó, legyen lesózva az út stb. Azt gondolja, hogy nem tud már sallangokat nagyon találni ebben a költségvetésben, de essenek neki, ha úgy látják, hogy van még mit faragni. Nem tudja, hogy milyen sallangokra gondol képviselő úr, mert ő nem nagyon lát ilyet. Kérne konkrét javaslatot. Resperger István: arról a bizonyos munkaerő felvételről had mondja el, hogy annak idején ő mondta először, hogy ez az Igazgatási és Rendészeti Minisztérium csalija, hogy egy köztisztviselőt fognak örökölni, annak a terheivel együtt. Erről szavaztak ugye, mert nem 7
értett vele egyet. Tovább lépve, van a kezében egy 2006. évi jegyzőkönyv, az akkori állapotok, az önkormányzati bevételek között 13 millió Ft folyószámlahitel van, 2,897,000Ft fejlesztési hitel. Az a telek ügy ezt megoldotta. A következő évben 3 milliót odaadtak a vállalkozónak. Ő akkor elmondta, hogy a szerződés 4. pontja kimondja, hogy a birtokba vételtől viseli terhét, hasznát. Ezt csak úgy elmondta. Három milliót visszaadtak neki a 17- ből. Ez őket terheli, nem akar hangulatot kelteni. Ez 2007-2008-ban volt. Fábry Szabolcs: mikor fizettek ők 2008-ban a vállalkozónak pénzt? Nyúzó László: az energia költség volt. (Közvilágítás vezeték) Fábry Szabolcs: az egy szerződésben vállalt kötelezettsége volt az önkormányzatnak nem tudtak mit csinálni. Élő szerződés volt. Resperger István: csak sorolja a kiadásokat: közben volt egy rendkívüli kátyúzás 3,5 millió Ft-ért, ami muszáj volt. Közben volt egy rendkívüli dolog az iskola parkettázása, tehát ezekből a dolgokból 9 millió máris összejött. Valahogy úgy érzi, hogy a társönkormányzatok miatt a terhet vállalták, délibáb után futottak, mert pályáztak, pályáztak de nem nyertek. El kellene gondolkodni! Ez egy nagyon nagy teher. Az intézmények jól gazdálkodnak. Amikor megkapta az előterjesztést, elszörnyedt. Javaslata az, hogy meg kellene állni, eldönteni, hogy mit akarnak.ez már merő álomkergetés. Fábry Szabolcs: kéri képviselő urat, hogy hasonlítsa össze, hogy mi volt 6-7 éve egy iskola normatívája, és ma mi? Hasonlítsa össze, hogy mi volt az óvodáknak, oktatási intézményeknek az akkori és mostani normatívája. Hasonlítsa össze, hogy mi volt az önkormányzatoknak a kötelező feladata, és ehhez képest mennyi van mára? Ezen kívül még lehetne sorolni egy csomó olyan intézkedést, politizálás nélkül, ami rombolta az esélyeket. Egy javaslatot érzett az elmondottakban, a kisiskola eladása körüli problémát, hogy ez egy felesleges teher amit cipelünk. Ha eladnák, könnyebb lenne az önkormányzat élete. Ha eladnák ezt az épületet, mondjuk 35 millió Ft-ot kapnának érte, lelki hozadékát és következményét most felejtsék el, hogy érintené ez az embereket? Kapásból négyszer 3,5 milliót ki kellene fizetni a társönkormányzatok részére. Maradna 21 millió Ft. Ebből valóban rendezni tudnák a költségvetésük legégetőbb problémáit, a hitelkeret problémáit. Ez ugyanaz a taktika, ami régen jellemezte az önkormányzatot. Tehát valamelyest nullára hoznák a költségvetést, elmondhatnák, hogy úgy adták át a következő ciklusnak, hogy szinte nincs is hitel, de közben elment az épület. Ő azt mondja, sokkal jobb kivárni azt az időt, amikor erre támogatást kap az önkormányzat, odahozni valami komoly segítséget, befektetőket, embereket. Ez időbe telik, nehéz kivárni. Idő, kapcsolatrendszer, barátok megmozgatása, hosszú folyamat, és akkor lehet kihozni belőle egy 240 milliós pályázatot, amit már beadtak. Megvalósul egy fejlesztés, és megvalósul egy hatalmas érték a település közepén, ami Nagyvázsonyé. Előbb utóbb elkezdi termelni a bevételt. Kezdeményezője, részese lehet a sport repülőtér, a kalandpark létrehozásának. Ez egy hosszú folyamat. Ezt a költségvetést több száz önkormányzathoz hasonlóan hitellel, elfogadásra javasolja. Ezt csinálja csaknem az egész ország. Dr. Sebestyén Gyula: lehetséges az, hogy egy önkormányzatnak a költségvetését, és egész gazdasági tevékenységét kiszedni egy ország gazdasági helyzetéből, tevékenységéből? Lehet úgy vizsgálni, zárójelben, vagy pedig kontextusában kell vizsgálni az egész ország gazdasági helyzetében. A másik az, hogy méltatlanul egymás torkának ugrani akkor, amikor a külső 8
körülmények nemcsak ezt az önkormányzatot sújtják, hanem az országban sok önkormányzat van hasonló helyzetben, és az önkormányzatnak az a feladata - egyetértve Felföldi úrral -, hogy működőképesen tartsa ezt a települést? Ahhoz, hogy működjön, fel kell venni kölcsönt. Ami eddig folyt, hogy mindig eladtak valamit a faluból, és így pozitív mérleget adtak át, ez egy nagyon nagy tévedés. Ez a politika nem folytatható. Nem érzi magát bűnösnek egyáltalán azért, hogy ebbe a helyzetbe jutott ez a település. Egyrészt azért mert nem ért hozzá, de teljes bizalommal volt az önkormányzatnál működő szakemberekkel, és látta azt a kemény munkát, amit annak érdekében folytattak, hogy valahogy túléljék a nehézségeket. Vallják be, hogy az egész ország nagyon nehéz helyzetben van, az egész ország külföldi pénzből él. Hogy mi okból, nem akar belemerülni, politizálni. Azt kérné, hogy aki ért hozzá, az mutasson rá arra, hogy honnan vegyenek el pénzt, és azt meg lehet tárgyalni. De nagy általánosságban beszélve nem fog megoldódni. A maradék vagyon eladása azért, hogy a költségvetést egyensúlyba hozzák, az ő számára nem elfogadható. Herold Gábor: had kérdezze meg, már többször elmondta, hogy ő csak számokat lát az előterjesztésben és így minden féle kommentár nélkül nem mond neki semmit. Azt szeretné tudni, hogy (többek között ilyenek miatt szavazott nemmel az intézmény költségvetésre) 2009-ben 28. 333.000.-Ft finanszírozásban részesült az önkormányzat részéről az iskola. Ha összehúzzák a nadrágszíjat, akkor miért van szükség 2010-re 38 millió Ft támogatásra az önkormányzat részéről az iskolának? Tehát 10 millió Ft-tal miért nőtt a hozzájárulás? Ugyanakkor az óvoda 1 millió Ft-tal kevesebbe kerül, a bölcsőde is stb. A múltkor már rákérdezett arra, hogy konyha esetében mennyire fix az az állapot ami most van. Mennyire összevethető az ami a költségvetésben szerepel. Nem kapott rá kielégítő választ. Másik kérdése, miért nem lehet megoldani óraadó tanárok foglalkoztatásával pl. a zeneiskolai oktatást. Miért kell részmunkaidőseket alkalmazni olyan óra keret terhére ami éppen elég lenne ahhoz, hogy óraadókat foglalkoztassanak. Ő most már három éve dolgozik óraadó tanárként, nagyon pontosan tudja, hogy mennyivel olcsóbb az óraadó, mint a részmunkaidős foglalkoztatott. Felföldi Zoltán: azt Herold úr is tudja jól, hogy ez a normatíva - különbségből adódik. Ugyanannyi gyerekre ennyivel kevesebb normatívát kaptak, és azért kell hozzátenni jelentős összeget. Már korábban elmondta, hogy hiába veszik le a főösszeget évek óta, ha ennyivel kisebb az állami normatíva. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Többször elmondta, hogy mik azok a lehetőségek a fenntartó önkormányzatok számára ami megszorításként rendelkezésre állnak. Ezeket a döntéseket most egyenlőre borítékolta a fenntartó, és ezeket a lépéseket úgy gondolja, előbb-utóbb kényszerhelyzetben majd meg kell hozni. Továbbra is azt mondja, ezzel nem tudnak mit csinálni. Reméli így érthető volt. Herold Gábor: a számokat eddig is értette. Azt nem értett, hogy a normatív támogatások iskola esetében 10 millió Ft-os pluszt eredményeznek, az egyéb önkormányzati intézményeknél viszont kevesebb támogatást igénylenek. Gondolja ennek is meg van a magyarázata. Henn Ferencné: igen, a 2010-es költségvetési törvény a magyarázat, ahol a normatív jogcímek megállapításra kerültek. Az iskola 2010-es tervezett költségvetése 93.768,000.-Ft, az előző évi 94.269,000.-Ft, amíg a tavalyi évben kaptak 65.526.000.-Ft állami támogatást, az idén 54.635.000.-Ft-ot. Tehát majdnem 11 millió Ft-tal kevesebbet. Az óvodánál viszont nem 9
csökkentek ilyen drasztikusan a normatív támogatások, sőt valamelyest magasabb is. E miatt nem lehet a két intézményt összehasonlítani. Herold Gábor: erre volt kíváncsi, ezt szerette volna tudni. Fábry Szabolcs: ez alátámasztja azt, amit Sebestyén úr elmondott, hogy nem lehet kiragadni az önkormányzatot abból a kontextusból ami az állam. Ez tény, 10 millióval csökkent a normatíva. Ezek olyan folyamatok, amik begyűrűznek. Felföldi Zoltán: a KJT alapján az iskolában alkalmazott pedagógusok különböző státuszban tölthetik be a feladataikat. Ez meghatározott körülményeket jelent. Ha heti 8 órát tart valaki maximum, akkor az óraadói státuszt jelent. Ha 8 órát meghaladó óraszámban és üres álláson, rendszeres alkalmazásban tevékenységet folytat, akkor határozatlan idejű szerződéssel, részmunkaidős szerződést kell vele kötni. A KJT kötelezően előírja, hogy 1 évet nem haladhatja meg a határozott idejű szerződés az üres állásban lévő Fábry Szabolcs: nincs olyan intézményvezetői stratégia, hogy úgymond kijátsszák a KJT előírását? Nem a szó törvénybontó értelmében, hanem átsorolások stb. segítségével? Felföldi Zoltán: rendszeresen élt ezzel a lehetőséggel. Három részmunkaidős foglalkoztatott van, úgy gondolja, ez kötelező, megfelel a KJT előírásainak. Ezen kívül van óraadói státusz is a zeneiskolában. A konyhával kapcsolatos kérdést most sem érti, nem tudja, hogy mi a probléma. Herold Gábor: nincs semmi probléma. Ő azt kérdezte múltkor, hogy a költségvetésben úgy szerepel a létszám, hogy 1 fő élelmezésvezető, 2 fő szakács, 2 fő konyhai kisegítő. Azt kérdezte, hogy jól tudja e azt, hogy most a valóságban ez úgy működik, hogy mivel táppénzen van az élelmezésvezető, ezért az egyik szakács egyúttal ellátja az élelmezésvezetői feladatokat is. Azt szerette volna megtudni, hogy nem lehetne ezt az állapotot fixálni? Erre azt a választ kapta, hogy de ez a terv. Szerette volna megtudni, hogy akkor ez miért nem szerepel a költségvetésben, mert így akkor 4 fő a konyha alkalmazottainak létszáma, ami jelentős megtakarítást jelent. Az óraadókról is csak a megtakarítás aspektusában beszélt, teljesen mindegy, hogy milyen szó jut az emberek közé, nem érdekes. Ugyanígy megtakarítás lett volna az is, bár most már mindegy, szóba került, hogy nagyon sok a túlóra. Hát havi 28 túlóra az pl. a prémiuméves túlórája igaz? Ha jól tudja 1 fő prémiuméves tölti úgy az éveit, hogy nem kell visszajárnia heti 7 órába tanítani, amit amúgy az állam finanszírozna, hanem ő otthon van, és azt a heti 7 órát az iskola túlórában oldja meg. Jól tudja e? Felföldi Zoltán: nem jól tudja. Őneki nem tudták az óráit kiadni. Herold Gábor: de eddig is azokat a tárgyakat tanította, amiket most már nem lehet neki tanítani, mert nem szakképzett. Jól tudja ezt? Felföldi Zoltán: rajzot és fizikát tanított, mérnök tanárként ezeket taníthatta. Herold Gábor: prémium évesként már nem taníthatja? Felföldi Zoltán: nem. Térjenek vissza a konyha kérdésére. 10
Fábry Szabolcs: a megjegyzés arra irányult, hogy durván 3-4 millió Ft megtakarítást jelenthet, amit be lehetne építeni az idei költségvetésbe. Ha levennék a konyha amúgy is nem létező státuszát, és a prémiuméves kolléga dolgozna, hogy durván 3-4 millió megtakarítást eredményezne. Felföldi Zoltán: akkor, amikor beadták a koncepciót novemberben, ahol a létszámokat leírták, akkor még nem szerepelt benne az, hogy elmegy februárban táppénzre az élelmezésvezető. Ez megtakarítás lesz majd. Henn Ferencné: a bérét tervezni kell, mert állományban van. Dr. Sebestyén Gyula: elnézést kér, de azt nem lehet előre tudni, hogy holnap nem lesz e egészséges az illető és visszamegy dolgozni. Ha nem tervezi be, akkor miből fizeti ki. Fábry Szabolcs: nem arról van itt szó, hogy ez egy gyes előtti táppénz? Dr. Sebestyén Gyula: ez attól függ, hogy milyen az egészségi állapota és milyen a keresőképessége. Fábry Szabolcs: akkor ez az a kategória, amit akár márciusban módosíthatunk. Dr. Sebestyén Gyula: ezt nem állapíthatjuk meg soha, a más állapot az nem egy betegség. A költségvetésben ez majd megtakarításként fog jelentkezni. Fábry Szabolcs: tehát ez az összeg megtakarításként jelentkezhet. Mekler Norbert: ő azért ezt beletervezné a költségvetésbe, mert itt arról van szó, hogy öt ember munkáját most négy ember látja el. A későbbiekben az intézményvezető is így kalkulál vele, bármi történik visszajön nem jön. Négy embernek ezt a munkát el kell tudni végezni, ő beletervezné a költségvetésbe. Felföldi Zoltán: 1 fő közcélú foglalkoztatottat alkalmaznak. Öt fő van most is, csak az egyik közcélú foglalkoztatott. Mekler Norbert: tehát 5 fő van most is, csak az egyik közcélú foglalkoztatott. Fábry Szabolcs: azért a konyha működtetésének több alternatívája is van, ezt át kell gondolni tavasszal. Akár a dolgozók részére történő átadás lehetősége, ha ott van egy kellően ambiciózus vezető aki ezt felvállalná. A másik, pedig amiről már beszéltek bizottsági üléseken is. Jó lenne megmutatni a költségvetésbe azokat a pontokat, amiket már most látnak, hol vannak megtakarítási lehetőségek. Bár ő nem nagyon lát benne. A Vanin pedig azért kapja a pénzt, hogy megmutassa, hogyan lehetne átszervezni az önkormányzatot, intézményeket, hogy a minőség javuljon a működtetés pedig hosszú távon olcsóbb legyen. Resperger István: a konyhával kapcsolatban szeretné ha így maradna, ahogy van. Nyúzó László: elhangzott, hogy mondják meg, hogy mik azok a tételek mik csökkenthetőek. Ő végi nézte a költségvetést, kiemelt néhány összeget, ha ezt összeadja, a hiányhoz képest csekély összeg. Arról nem beszélve, hogy ez viszonylag komoly, pl. a rendezvények nem 11
lennének, felvett alkalmazottat már nem lehet elküldeni, vagy más pozícióba tenni, ilyenek vannak benne, könyvtáros fénymásoló gépe, ami már tavaly is benne volt, folyóirat beszerzés összege ami nem sok, de ha elveszik akkor mi van. Nincs folyóirat stb. ezek olyan tételek amik aprók, de össze jön belőle 8-10 millió Ft.. Fábry Szabolcs: azért ez egy komoly összeg. Nyúzó László: ha kiveszik ezt a pénzt, és azt mondják, hogy nincs rendezvény pl. levesznek minden olyan költséget ami nem kötelező, akkor talán összejön 8-10 millió Ft, de akkor nem működik semmi. Azzal egyetért, hogy ez a rendszer tönkre tette az önkormányzatokat. De mi akkor is csődbe mehetünk. Dr. Sebestyén Gyula: akkor beszéljenek arról, hogy kellenek ezek a rendezvények stb. elő kell terjeszteni és meg lehet fontolni. Ő már itt nem nagyon lát megtakarítási lehetőséget. De valahogy kell, hogy működjenek, fel kell venni a kölcsönöket, majd valahogy finanszírozzák. Ő nem hiszi, hogy az egész ország tönkre fog menni. Élni kell. Nyúzó László: ő abban nem hisz, hogy 30 millió Ft hitelt kellene felvenni. Ha felveszik akkor el fogják tapsolni úgy mint a többit. Dr. Sebestyén Gyula: arra nagyon oda kell figyelni, hogy hogyan költik el. Nyúzó László: a folyószámlahitel véleménye szerint még mindig olcsóbb. Fábry Szabolcs: pont ezt nézték meg, hogy nem olcsóbb. Mert a 30 millió Ft hitelhez akkor kell hozzányúlni, ha mondjuk meg kell finanszírozni a pályázatokat, és azt utána be kell hozni. Tegyék hozzá, hogy ez nem működésre javasolt keret. Henn Ferencné: egyedi ajánlatot ad a bank minden egyes hitelfelvételnél. A jelenlegi helyzet az, hogy június 9-én jár le a jelenlegi szerződés, ami 26 millió Ft-os hitelkeretre ad lehetőséget. Az biztos, hogy ez a hitelkeret nem elegendő arra, hogy a költségvetésbe betervezett fejlesztéseket, amire már kötelezettségük van, elnyert pályázat pl. iskola akadálymentesítése, rendezési terv módosítása. Ennek a finanszírozására biztos, hogy nem nyújt fedezetet. Nyúzó László: arról győzzék meg őt, hogy fogják fizetni ezt a hitelt? Henn Ferencné: ő is tart tőle, hogy az összköltségvetéshez képest ez a mínusz nagy arányú. A már felsorolt vállalásokat, a társönkormányzatoknak tett vállalást, úgy látja finanszírozhatónak, hogy fejlesztési hitelt vesznek fel. Ha 20 millió Ft-os egyösszegű fejlesztési hitelt vesznek fel és megcímkézik, hogy mire használható fel. Azt kellene meghatározni, hogy mi az a futamidő amire azt mondják, hogy vállalható. 2,5-3 millió Ft-nál többet éves szinten biztos, hogy nem tudnak kiszorítani a működésből. Fábry Szabolcs: 15-20 év Henn Ferencné: nem, 7-8 évre gondol. 12
Nyúzó László: ha 3-4 millió Ft amit jegyző asszony elmondott, akkor az durván a duplája lesz a felvett hitelnek. 10-15 éve. Henn Ferencné: 8-10 évnél hosszabb időre biztos, hogy nem kapnak 20 millió Ft-ot. Nyúzó László: ezt a hitelt nem feltétlenül kell most a költségvetésbe eldönteniük, hogy ezt felvegyék. Henn Ferencné: nem, arról külön határoz a képviselő-testület, azt kell itt meghatározni, hogy van ennyi mínusz és azt miből finanszírozzák. Nyúzó László: amikor a Vanin leteszi az asztalra, hogy mit javasol, akkor ki fog derülni kinek van igaza. Akkor majd meglátják, hogy ténylegesen kinek van igaza. biztos lesz benne olyan ami elfogadható lesz, és nem fog egyébként senki másnak tetszeni csak a testületnek. Akkor térjenek vissza erre a hitel kérdésére. Fábry Szabolcs: éves szinten 3,5 millió Ft lehet elvi szinten a hitel törlesztési összege. Tudja, hogy nem lehet csodát várni, de azt lehet várni, hogy normalizálódik az intézményfinanszírozás az országban, normalizálódik az iskola fenntartás kérdése stb. Ha csak ezek a dolgok megvalósulnak, akkor már finanszírozható lesz a hitel. Biztos, hogy nem fogják bajban hagyni az önkormányzatokat. Sok olyan beruházás fog megkezdődni a településen, ami előbb utóbb elkezd pénzt termelni a településnek. Kéri gondolják át a jegyző asszony által ismertetett javaslatot. Mekler Norbert: szeretné elmondani, hogy nem fogja elfogadni a költségvetést, nem csak azért mert tavaly és tavaly előtt sem fogadta el, hanem nem ért vele egyet. Azért nem, mert ahogy Nyúzó úr mondta, van benne egy 8-10 millió Ft-os ballaszt, amit meg lehetne fogni. Nem kell az egészet megfogni, de ha már megfognának belőle 4-5 millió Ft-ot jobb lenne a helyzet. Ugyanez igaz a tavalyi évre, a tavalyelőttire pedig még inkább igaz. Így szépen évek alatt összerakódott 15-20 millió Ft-os olyan plusz kiadás aminek köszönhető a mostani helyzet. Ezeket át kellene vizsgálni, és ha 8-10 millió Ft közötti összeg megfogható a költségvetésből, akkor állapodjanak meg valamiben, mondjuk nem fogják meg mindet, hanem pl. a felét, ha öt millió Ft-ot meg tudnak takarítani, azt úgy gondolja az egy jelentős tétel. Ha valaki máshogy gondolja, mondja el. Ő azt látja, hogy az intézményekkel, a dolgozókkal évek óta megetetik a saját jövőjüket. Ő ezt látja, mert nem terelik abba az irányba őket, hogy amit meg lehet fogni azt fogják meg. Bent van most is egy jelentős ballaszt, tavaly is volt benne, és előtte is. Fábry Szabolcs: azért itt emberekről van szó. Mekler Norbert: ő mindig azt mondja, hogy hozzák ki nullára. De ha van itt egy 10 milliós tétel amit meg lehet fogni, vagy legalább egy részét. Nézzék meg, menjenek rajta végig. Fábry Szabolcs: megjegyezné, hogy lett volna erre lehetősége a bizottságnak, akkor most könnyebb dolguk lenne. Menjenek végig a költségvetésen és nézzék meg. Vita alakul ki arról, hogy most nézzék át a költségvetést, vagy más alkalommal. 13
Mekler Norbert: igaz, hogy volt másfél hónap volt arra, hogy ezt előkészítsék, ő a gazdasági bizottság működésével kapcsolatban folyamatosan jelezte aggályait, hogy nem úgy működik ahogy kellene, számtalanszor kérte, hogy estére rakják a gyűléseket, ne délutánra. A múlt héten délután két órakor volt a gyűlés. Beteg volt azért nem jött el, de ha nem lett volna beteg akkor sem jött volna el, mert önkormányzati gyűlés elé rakni négy órával költségvetéssel kapcsolatban GB ülést, milyen egy dolog ez? Itt töltik az időt Nem itt és nem most van az ideje, hogy tételesen megnézzék a költségvetést. Lett volna rá idő, de nem a múlt hét hétfő. Név szerinti szavazást kér a költségvetésről. Fábry Szabolcs: kérdezi a képviselőket, hogy látnak e magtakarítási lehetőséget és nézzék át most a költségvetést. A képviselők egyetértenek a javaslattal. Nyúzó László: javasolja, menjenek végig a jegyző asszony által megadott tematika szerint. Henn Ferencné: Javasolja, hogy a szöveges indokláson menjenek végig. Az első a Művelődési házak tevékenysége szakfeladat. Nyúzó László: 1,3 millió Ft munkabér, ez véleménye szerint megtakarítható lett volna, közhasznú foglalkoztatottal meg lehetett volna oldani. Ha jók az információi felvették egy évre határozott időre, ez azt jelenti ha korábban elküldik nem megtakarítás, mert akkor is ki kell fizetni a bérét. Mekler Norbert: akkor ez nem megtakarítás. Fábry Szabolcs: ez a bér benne volt a költségvetésben. 1 fő takarítói állás be volt tervezve. Nyúzó László: az egy dolog, hogy be volt tervezve. Fél éven keresztül közhasznú foglalkoztatottal volt megoldva, miért nem lehetett továbbra is. Fábry Szabolcs: azért itt nem csak pusztán egy takarítói állásról van szó, ennél összetettebb a feladta. Felelősségteljes munka, nem bízhatják akárkire. Be volt tervezve a költségvetésbe. Biró Lászlóné: azt azért el lehet dönteni már most, hogy a jövő évben ne így legyen. Van egy főállású programszervező, plusz van egy fő állású segítője. Ezt át kell gondolni, ez egy olyan pont, amin lehetne fogni. Felföldi Zoltán: igen át kell gondolni, bizonyos feladatokat át lehet adni a Kft-nek. Nyúzó László: művelődési ház dologi kiadásokat felsorolja. Ezek elvonható költségek lennének, de fűteni kell, világítani kell, esetleg a telefon költség elvehető, de arra is szükség van. Lehetne drasztikusan azt mondani, hogy zárják be az intézményt, és akkor megtakarítanak közel 4 millió Ft-ot, rá lehet költeni egy másik épületre. Rendezvények nincs részletezve. Henn Ferencné: külön melléklet tartalmazza a rendezvények költségvetését. Benne van a kiadási rész, és milyen forrásból kívánja fedezni. Fábry Szabolcs: lehet mondani, hogy takarítson meg 200.000.-Ft-ot. 14
Nyúzó László: azt kell eldönteni, hogy a rendezvényre mennyit költenek, vagy megelégszenek azzal, hogy pályáznak, és ha nyernek van rendezvény, ha nem akkor nincs. Fábry Szabolcs: a tavalyi évben 1,5 millió Ft volt a rendezvény keret, ahhoz képest az idei évben már kevesebb. Nyúzó László: lát megtakarítási lehetőséget, megkérdőjelezhető az egész, de ha elveszik, akkor nincs semmi a településen. Fábry Szabolcs: javasolja, 2-3 százezer Ft-ot vegyenek le belőle Henn Ferencné: ügyrendi javaslata, hogy konkrét összeget javasoljanak, 230.000.-Ft javasol elvonni a rendezvények tervezett költségéből. Kéri a testületet szavazzon. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 8 igen szavazat, 1 nem szavazat mellett a következő határozatot hozta. 18/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat rendezvényekkel kapcsolatos a Művelőséi ház szakfeladaton szereplő kiadást - 2010 évi saját forrás összegét 230,000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Henn Ferencné: könyvtár költségvetése a következő pont. Itt már jelentkezik 109 ezer Ft megtakarítás az iménti mozgókönyvtári ellátással kapcsolatos határozat értelmében. Fábry Szabolcs: a fénymásoló beszerzését nem látja indokoltnak, ennek tervezett költsége 108,000.-Ft. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 8 igen szavazat, 1 tartózkodás szavazat mellett a következő határozatot hozta. 19/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete a könyvtár 2010. évi tervezett kiadásait 217.000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. 108 e Ft beruházási kiadás, 109 e Ft támogatásértékű pénzeszköz átadás. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző 15
Henn Ferencné: önkormányzati igazgatás következik, ide tartozik polgármester úr illetménye, azaz havi személyi juttatása, költségtérítése, cafetéria kerete. A köztisztviselőknek együttes ülésen megszavazták a minimális cafetéria keretet. Főállású polgármesterre ugyanaz vonatkozik, mint a köztisztviselőkre. Az ő munkáltatója a képviselő-testület, és mivel a közszolgálati szabályzat rá nem vonatkozik a képviselő-testületnek határozatban kell meghatározni az éves cafetéria keret összegét, ami a államigazgatási hivatal álláspontja szerint, nem lehet más, mint az adott hivatal köztisztviselőié. Nyúzó László: itt, mivel a törvény előírja, hogy mi az amit kaphat, önként nem mond le róla. Csökkentésre csak a 113.000.-Ft-ot látja, a településőr beiskolázási költségét. Fábry Szabolcs: lemondhat a cafetéria igénybevételéről? Henn Ferencné: nem mondhat le. Nyúzó László: a településőr tanulmányi szerződésében benne van, hogy ingyen és bérmentve adjuk a 113 ezer Ft-ot. Nem kérünk vissza semmit sem, még akkor sem ha véletlenül nem tudja letenni a vizsgáját? Henn Ferencné: tanulmányi szerződést még nem kötöttek, most kezdődik a tanfolyam. Nyúzó László: akkor azt követeljük meg, fizesse vissza. Henn Ferencné: ő vállalta, de köteleztük is rá, mert a pályázatban az van, hogy közterület felügyelőként alkalmazzuk, egy évig határozott idejű köztisztviselőként és vállaljuk a beiskolázás költségeit. Fábry Szabolcs: így került beadásra a pályázat. Arra tudjuk kötelezni, hogy végezze úgy a munkáját, hogy egy része legalább megtérüljön. A pályázatban a képzés költségét vállalni kellett. Napirenden volt, és határoztak róla. Herold Gábor: amikor először felmerült Molnár úr neve, elhangzott, hogy ő felel meg azoknak a kritériumoknak, ami a pályázatban szerepel. Akkor valaki részéről felmerült, hogy lehet, hogy nem szerencsés ha egy 57 éves embert iskoláz ki az önkormányzat. Az volt a végső konklúziója ennek, az ő olvasatában, hogy nézzenek körül, nincs esetleg fiatalabb személy aki megfelel a feltételeknek. Akkor úgy hangzott el a neve, hogy pillanatnyilag ő van a látókörben. Mindig részt vett a testületi üléseken, de múlt héten tudta meg, hogy alkalmazták településőrként. Azt is kívülálló személytől tudta meg. Fábry Szabolcs: azon a bizonyos testületi ülésen, megkérdezték tőle, hogy kire gondolt, ő akkor elmondta, hogy Molnár Károlyra, de senki nem mondta neki, hogy nem ért egyet vele, vagy van esetleg más javaslata. Herold Gábor: az éves alkalmazása rendben van, de hosszabb távon a 113 ezer Ft nem szerepelne olyan nagy súllyal, ha azt mondhatnák, hogy 10-15 évre van egy szakembere a falunak. Fábry Szabolcs: ez a program nagyon bizonytalan, jelenleg egy évre szól. 16
Herold Gábor: ő biztos benne, hogy Molnár úr el fogja végezni feladatát, be fogja hozni a ráköltött összeget. Nyúzó László: alpolgármester asszony nem akar lemondani a tiszteletdíjáról, Biró Lászlóné: nem szeretne lemondani róla, nem fogja felvenni, szeretné felcímkézni úgy mint a tavalyi évben. Mekler Norbert: ő is szívesen lemondana bármilyen társadalmi szervezet javára a tiszteletdíjáról. ez is olyan dolog, hogy nem kötelező. Henn Ferencné: ha itt marad az önkormányzatnál és nem veszi fel, azt úgy lehet, hogy előirányzat módosítást kell javasolnia. Javasolja, maradjon egyenlőre így. Kéri szavazzanak a polgármester illetményéről, költségátalányáról, és cafetéria keret összegről, melynek összegét ismertette. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 8 igen szavazat, 1 tartózkodás szavazat mellett a következő határozatot hozta. 20/2010. (II. 15.) határozat a polgármester 2010. évi illetményéről. Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármester 2010. évi illetményét az alábbiak szerint fogadja el: havi illetmény 328.525.-Ft, költségátalány havonta 65.705.-Ft, az éves cafetéria kerete 193.250.-Ft. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Henn Ferencné: dologi kiadások a következő pont. Fábry Szabolcs: a készlet beszerzés egységesítése, szintén egy olyan kérdés, ahol várható a későbbiekben jelentős összegű megtakarítást. Nyúzó László: itt is biztos lehetne csökkenteni, de nem tudja van e értelme. Fábry Szabolcs: biztosan lehet csökkenteni. Üdülőhelyi adó ellenőrzéssel kapcsolatban, van egy olyan gondolta, hogy talán most kialakult az elmúlt két évben egy olyan morál, hogy lehet, hogy elég lenne a településőr. Ezt a részt le kell venni. Kb 100.000.-Ft megtakarítás lehet. Henn Ferencné: IFA - ellenőrrel nem kerül meghosszabbításra a szerződés. Akkor az itt levonásra kerülő összeg mennyi legyen? A 2009. évivel még nem számolt el a hölgy, és annak kifizetése 2010-ben várható. Nyúzó László: véleménye szerint ezt meg kell szüntetni. Fábry Szabolcs: a rendszer működött, mert magasabb lett a bevétele az önkormányzatnak. Van olyan település, ahol megemelték az idegenforgalmi adót. De erre már nincs lehetőségük. Vannak itt még olyan tételek, ami tapasztaláson alapul. Akkor csökkentsék a tervezetet 2,6 17
millió Ft-ra. ( a csökkentés összege 133 e Ft) A biztosítási díjak is emelkednek, innen nem lehetne levenni? Henn Ferencné: csökkenthető 100.000.-Ft-al. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 21/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzati igazgatás dologi kiadásait 213.000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Fábry Szabolcs: város és községgazdálkodás. A telefonálás költségeinek csökkentése érdekében fel kell hívni a dolgozók figyelmét a takarékoskodásra. Nyúzó László: javasolja, hogy a tervezett kiadásokat csökkentsék 236.000.-Ft-al. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 22/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete a Város és községgazdálkodás dologi kiadásait 236.000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Fábry Szabolcs: a traktor esetében nem lehetne bevétellel tervezni? Folytasson termelő tevékenységet. Fel lehetne hívni a Kft. figyelmét ajánlja ki a gépet, reklámozza azt. Henn Ferencné: de az önkormányzat üzemelteti a traktort. Fábry Szabolcs: miért ne üzemeltethetné a Kft a traktort. Henn Zsolt: ezt úgy lehetne megoldani, hogy teljes mértékben át kell adni a Kft részére. Fábry Szabolcs: javasolja erre a kérdésre később térjenek vissza. Védőnői szolgálat következik. Henn Ferencné: az OEP finanszírozáson belül vagyunk. Fábry Szabolcs: javasolja, csökkentsék a tervezetet 117,000.-Ft-al. 18
Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 23/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete a védőnői szolgálat dologi kiadásait 117,000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Fábry Szabolcs: fogorvosi és háziorvosi szolgálat. Henn Ferencné: Térjenek vissza az önkormányzati dolgozók cafetéria juttatására. 8 főre került tervezésre, a köztisztviselői minimummal. Az intézményeknél lévő közalkalmazottak részére 116.000.-Ft-al került elfogadásra. Nyúzó László: a tavalyi évben már volt szó róla, hogy nem lehetne megoldani azt, hogy a fogorvos, háziorvos és védőnő egyidőben rendeljenek? Dr. Sebestyén Gyula: mivel ő gyakran ad ügyeletet Veszprémben, ezt előre ő nem tudja meghatározni, hogy milyen napokra esik. Így előfordulhat az, hogy délutáni rendelés esetén, ha éppen ügyletet kell adnia, nem fog tudni egyszerre két helyen lenni. A fűtés korszerűsítése lenne a megoldás. Egyedi fűtés kialakítása esetén tudnának takarékoskodni. Ezért szerették volna, ha nyer a pályázat. Henn Ferencné: a cafetéria keretösszeg közalkalmazottak esetében elfogadott összeg alapján történő megállapítása esetén 464.000.-Ft megtakarítást eredményezne. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 9 igen szavazattal egyhangúlag a következő határozatot hozta. 24/2010. (II. 15.) határozat Nagyvázsony község Önkormányzata 2010. évi költségvetési tervezet előirányzatok csökkentéséről. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 8 fő állandó dolgozó cafetéria juttatását 464.000.-Ft-al csökkenti a tervezetthez képest. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Fábry Szabolcs: szociálpolitikai kiadások következnek. Az ápolási díj miért emelkedik ilyen mértékben? Henn Ferencé: meglévő létszám alapján került kiszámításra. Vita a szociálpolitikai juttatások csökkentésének lehetőségéről. 19
Nyúzó László: végig értek az előterjesztésen, nem lát már több lehetőséget. Változatlanul nem fogja megszavazni a hitelfelvételt. Henn Ferencné: összesítve az elfogadott módosításokat, 1,503,000.-Ft. Fábry Szabolcs: az elhangzott és elfogadott módosításokkal ismerteti az előterjesztést. 332.704 e Ft bevétel, 360.072 e Ft kiadás és 27.368.000.-Ft forráshiány képezi a főösszegeket. Egyrészt úgy, hogy 20 millió Ft fejlesztési hitel kerülne felvételre, és megmaradna a folyószámla hitelkeret. A működési hitel 7 millió Ft-ra csökkent ebben az évben. Külön kellene szavazni a rendeletről, és utána kellene megszavazni a hitelt. De előtte szavazni kell arról, hogy név szerinti szavazást akarnak vagy sem. Nagyvázsony község Önkormányzata képviselő-testülete 8 igen szavazat 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta. 25/2010. (II. 15.) határozat a 2010. évi költségvetési rendelet elfogadás név szerinti szavazásról. Nagyvázsony község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletéről név szerinti szavazással döntenek. Határidő: azonnal Felelős: Henn Ferencné körjegyző Fábry Szabolcs: kéri, szavazzanak a rendelet elfogadásáról, bevételek kiadások, utána szavaznak a hitel kérdéséről. Nyúzó László: javasolja vegyék ki a hitelt ebből az egészből, azt majd tárgyalják később. Henn Ferencné: megállapításra kerül a bevételi főösszeg és a kiadási főösszeg, és a forráshiány. A forráshiány finanszírozásáról a rendeletben rendelkezni kell, hogy miből kívánják finanszírozni. A költségvetést úgy fogadják el, hogy ott lesz a 27 milliós forráshiány. Felföldi Zoltán: a hitelkeretből nem finanszírozható ez? Fábry Szabolcs: nem, folyószámlahitelből ezt nem tudják megoldani. Henn Zsolt: az ÖNHIKI lehetősége miatt lenne célszerű elfogadni ezt a hitelkonstrukciót. Nyúzó László: ő nem fogja elfogadni a költségvetést semmi képen. Vita a költségvetés elfogadásáról. Henn Ferencné: határozzák meg ebben a rendeletben azt, hogy 20 millió Ft fejlesztési célú hitelből, a többit működési célú hitelből finanszírozza. A konkrét hitel felvételhez a képviselő-testületnek külön határozattal kell döntenie. Felföldi Zoltán: látnak esélyt a hitel visszafizetésére? 20