Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai Uniós kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Európai Uniós kapcsolatok szakirány AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ FEJLŐDÉSÉNEK ÁLLOMÁSAI Készítette: Faragó Anita Budapest, 2003

Tartalom Bevezetés... 4 1. Európa a két világháború között... 5 2. Európa a II. világháború után 1957-ig... 7 2.1 A Marshall segély... 7 2.2 Az Európa Tanács... 8 2.3 Az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió)... 9 2.4 Az Európai Védelmi Közösség... 10 3. A Római Szerződés... 11 4. Az EGK első tíz éve... 12 5. A EGK következő tizenöt éve... 13 5.1 Az Egyesítő Szerződés... 13 5.2 Az EGK első és a második bővítése... 14 6. Az Egységes Európai Okmány... 15 7. Úton Maastricht felé... 17 7.1 A Delors-terv... 17 7.2 A Schengeni Egyezmény... 18 7.3 A keleti-európai változások... 18 8. A Maastrichti Szerződés... 19 8.1 A három pilléres szerkezet... 20 8.1.1 Az első pillér... 20 8.1.1.1 Az Európai Monetáris Unió kialakulása... 21 8.1.2 A második pillér... 24 8.1.3 A harmadik pillér... 26 9. Maastrichtól Amszterdamig... 27 9.1 Az Európai Gazdasági Térség és az újabb bővítések... 27 9. 2 Az 1996-1997. évi kormányközi konferencia... 29 10. Az Amszterdami Szerződés... 30 11. Amszterdamtól Nizzáig... 34 11.1 A berlini csúcs... 34 11.2 Helsinki csúcs... 35 12. A Nizzai Szerződés... 36 12.1 A Nizzai Szerződés intézményi reformjai... 37 12.2 A Nizzai Szerződés egyéb eredményei... 38 13. Integráció az ezredfordulón... 40 13.1 A Laekeni Nyilatkozat... 40 13.2 Az Európai Konvent... 41 13.3 A koppenhágai csúcstalálkozó... 43 14. Az EU és a közép-kelet-európai bővítés... 45 14.1 Az EU és a közép-kelet-európai országok kapcsolatrendszere... 45 14.1.1 Az első jelentős közelítés: az Európai Megállapodások... 45 14.1.2 A csatlakozás feltételrendszere... 46 14.1.3 Az Európai Uniós és a közép-kelet-európai kapcsolatok fejlődése 1994-től napjainkig... 48 14.2 Magyarország és az Európai Unió kapcsolatrendszere... 51 14.2.1 Magyarország az Európai Unió küszöbén... 53 Mellékletek... 55 Irodalom... 63 3

Bevezetés Az európai integráció a XX. század valamint napjaink egyik meghatározó gazdaságivalamint politikatörténeti folyamata. Középiskolás tanárként úgy gondolom, ma már elengedhetetlen, hogy a jelenlegi illetve a felnövekedő ifjúságnak ne legyen kellő ismeretanyaga az Európai Unió létrejöttéről, szervezeti-intézményi rendszeréről, működési mechanizmusáról, hiszen ők már ebben fognak felnőni. Nemcsak a fiatalság, hanem a felnőtt lakosság számára is hasznos lehet az integráció történetének megismerése, hiszen már mi is Európához tartozunk, mivel Magyarország egy sikeres ügydöntő népszavazás után április 18-án, Athénban tizedmagával aláírta a csatlakozási szerződést. Így 2004-től Magyarország is az Európai Unió tagjává válik, mely valamilyen szinten mindannyiunk életét meg fogja változtatni. Az Európai Integráció közelmúltjának bemutatása előtt fontosnak tartom röviden összefoglalni azt a folyamatot is, amely során Európa több sikertelen integrációs kísérlet után végül is eljutott az egyelőre csak hat ország által aláírt Római szerződésig, a szerződésben megfogalmazottak eredményeit vagy eredménytelenségeit, egészen az Egységes Európai Okmányig mely a Római Szerződés módosításához vezetett. A szakdolgozat célja az integráció létrejöttének bemutatása az Egységes Európai Okmánytól kezdődően a Maastrichti, az Amszterdami valamint a Nizzai Szerződésen át egészen napjainkig. Különös tekintettel az ezredfordulón történt változásokra, hiszen az EU 10 + 2 országgal indította el a bővítési folyamatát, mely ez idáig a legnagyobb volt. Ebből a 10 + 2 országból az EU öt közép kelet európai országgal kezdett csatlakozási tárgyalásokat. Az öt ország közé tartozik Magyarország is. Tehát az európai integráció napjaink egyik legaktuálisabb témája. A csatlakozást természetesen nem mindenki nézi egyforma szemmel, megoszlanak a vélemények, van aki támogatja, van aki bírálja. A csatlakozás nemcsak Magyarország, hanem az EU életében is változást hoz. Kérdésessé válik, hogy az EU hogyan tud, illetve tud e az újonnan felvett országokkal működni, hogyan oldja meg a bővítés gondjait. Nem véletlen, hogy az EU egyes tagállamainak (pl. Írország, Spanyolország) fenntartásai voltak/vannak a csatlakozást illetően. Az integráció nem lezárt folyamat. Az eddigi és az újonnan csatlakozó országok életében is változást fog hozni. A kérdés az, hogy ezt hogyan tudják megoldani. A csatlakozás egy 4

új korszak kezdetét is jelenti. Az integráció talán eléri végcélját, melyről oly sok ember, tudós, politikus, filozófus álmodott: egy szoros unió létrehozását Európa népei közt. 1. Európa a két világháború között Az Európában élő népek egységének gondolata sokszor felmerült a történelem folyamán. Természetesen ezeket a törekvéseket nem lehet azonosítani a mai integrációs formával. Voltak olyan kísérletek, melyek valamilyen módon megvalósultak de nagy részük csak a gondolat felmerüléséig jutott. Ezek a tervezett egységes államalakulatok valószínűleg az egyes uralkodóházak hatalmi törekvéseiből eredtek vagy csak idealisztikus elképzelések voltak. Ide tartoznak Dante, Rousseau vagy akár Immanuel Kant elképzelései is. 1 Kant 1795-ben az Örök Béke című könyvben fejtette ki az európai országok együttműködésére vonatkozó jogi alapelveket. Elengedhetetlennek tartotta a köztársasági államformát, mivel ez biztosítja a polgárok egyetértését a háború és béke kérdésében. A világbéke biztosítéka a szabad államok föderalizmusa, ami nem jelenthet központosított világállamot, hanem szabad országok önkéntes szövetségét. Már az első világháború előtt látszott, hogy a korábbi nagyhatalmak hanyatlásnak indulnak. Az előző évtizedek gazdasági, technikai dominanciáját egy kritikus szakasz követte. Az országok sem belső, sem egymással szembeni konfliktusait nem tudták megoldani. Az erőviszonyok is átrendeződtek; a Balkán területén élő népek nemzeti fejlődése megindult a Török és Orosz Birodalom meggyengülése miatt, valamint az olasz és német egység megteremtésével két jelentős súlyú hatalom jött létre. A meglévő problémákat az I. világháború minden áldozata és szenvedése sem oldotta meg. Sőt még tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a győztes hatalmak nem a tartós béke megteremtésére törekedtek, hanem a vesztesek megbüntetésére, ezáltal újabb konfliktusforrást okozva. A hadban álló felek a háború során nem tudtak döntő győzelmet aratni, így 1917-ben az Amerikai Egyesült Államok beavatkozására volt szükség. A háború befejezéséhez az USA katonai és anyagi támogatására volt szükség. A kapituláció az akkori amerikai elnök Woodrow Wilson 14 pontja figyelembevételével történt. Ez a 14 pont a békerendezés elvi alapjait meghirdető tervezet volt, mely nem nyerte el minden nyertes ország vezetőjének 1 Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000 p.12 5

tetszését. A 14 pont részeként fogalmazódott meg a Népszövetség (League of Nations), a nemzetek közti együttműködés új fórumának a gondolata is. Sajnálatos módon az amerikai kongresszus leszavazta az USA Népszövetség-beli tagságát, így eleve nem rendelkezett a világot átfogó szervezet tekintélyével, majd később egyre jelentéktelenebbé vált. Olyannyira, hogy nem tudta Európát megmenteni egy újabb csapástól a II. világháborútól sem. 2 A XX. század elején több terv is született Európa egységesítésére. Az egyik ilyen elgondolás Richard Nicolaus Coudenhove Calergi gróf nevéhez fűződik. A születésétől fogva világpolgár gróf osztrák diplomata család fiaként született Tokióban, édesanyja japán, az OMM felbomlását követően családi birtokuk Csehszlovákiába került, ő Bécsben élt- 1923-ban jelentette meg Páneurópa című könyvét. A könyvben azt az elképzelést fogalmazza meg, mely szerint az I. világháborúban legyöngült Európát az USA meg akarja venni, Oroszország pedig le akarja igázni. Azonban ha a kontinens népei összefognának, akkor a fenyegetés ellen védekezni tudnának, sőt ha Európát egy újabb háború veszélye fenyegetné, akkor azt el tudnák hárítani. Coudenhove Calergi nem maradt csak az elméleti síkon. 1923-ban, Bécsben megalapította a Páneurópai Unió nevű szervezetet, mely hamarosan mozgalommá nőtte ki magát. A gazdasági együttműködésen kívül a nemzetállamok felszámolását és az egységes európai állam megteremtését tűzte ki célként. Érdekesség, hogy Oroszország nem szerepel a tervben, mivel Európát elsősorban politikaikulturális szempontból tekintette egységnek. Így Oroszországot alapvetően ázsiai érdekeltségű hatalomnak tekintette két kontinensre kiterjedő területe miatt. A Páneurópai Unió legnagyobb politikai sikere az volt, amikor Aristide Briand francia külügyminiszter eljuttatta az európai kormányokhoz az ún. Briand-memorandumot, melyben részletezte a vám- és politikai határok fokozatos lebontásáról, a gyarmatok közös használatáról, valamint egy közös európai pénz bevezetéséről szóló tervét. Az új európai szerkezet alapja a francia német egység lenne, melyhez csatlakozna Nagy Britannia. A tervezet elbukott, mivel Anglia kényesen ügyelt a gyarmataihoz fűződő viszonyára, Németország számára, pedig a francia vezető szerep elfogadhatatlan volt. A 30-as években születtek további tervezetek, pl. az osztrák német vámunió, a Tardieu terv: a Duna völgyi országok együttműködésének továbbfejlesztése vagy a Benes javaslat. 2 Bryn O Callaghan : An Illustrated History of the USA (Az Egyesült Államok képes történelme) Longman 1994 6

Úgy tűnt, hogy a nemzetállami akaratok erősebbnek bizonyultak, mint egy egységes Európát létrehozó törekvések. Eközben e lángoló nacionalizmusok közt nőtt fel az egész világot lángba borító fasizmus, melynek diadalmenete során jöttek rá Európa népei, hogy kormányaik nem tudják nemzetük biztonságát garantálni. 2. Európa a II. világháború után 1957-ig A II. világháború borzalmai, emberveszteségei, a gazdasági ellehetetlenülés, a rommá lőtt Európa látványa sok európai emberben váltotta ki azt a felismerést, hogy a múlt eszméivel, a régi módon a kontinensnek nincs jövője. Az emberekben egyre inkább megerősödött az az érzés, hogy a háborút követő helyreállítások során ne a nemzetállamok újbóli megerősödése és hegemóniára való törekvése jöjjön létre, hanem egy egységes Európa szülessen. Azonban a háború befejezése után úgy tűnt, hogy Európa pont az ellenkező irányba halad: kettészakadás fenyegeti. A háború végére eltűnt az Egyesült Államok és a Szovjetunió közös érdeke: a fasizmus leverése. Egyre inkább előjöttek azok a különbségek, melyek az eltérő társadalmi berendezkedés, ideológia, politika meglétéből fakadtak. Ennek eredménye lett az a konfliktusos kapcsolatrendszer, melyet hidegháborúnak neveztek. Winston Churchill brit exminiszterelnök 1946. március 5-én Fultonban díszdoktorrá avatásakor ezt mondta: A Balti tenger melletti Stettintől az Adriai tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre. 3 Ugyanez év szeptemberében nagy visszhangot keltett a Zürichi Egyetemen mondott beszéde melyben arról beszélt, hogy az integráció kialakítását az Európai Egyesült Államok kialakításával kellene megteremteni. 2.1 A Marshall segély A háború utáni újjáépítésben nagy szerepet játszott az USA segítségnyújtása. Az amerikai kormányzat úgy gondolta, hogy a nehéz helyzetbe került országok gazdaságát hitelekkel lehetne helyreállítani.(mindemellett az Egyesült Államok ezáltal új piacokhoz jut.) A gazdasági kérdések mellett ott volt az egyre erősödő ill. Európában terjeszkedő 3 Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 1995, Bp. 1997 p.10 7

Szovjetunió fenyegetettsége, a keleti blokk megszilárdulni tűnt, tehát az Egyesült Államoknak érdekében állt támogatni egy gazdaságilag erős Nyugat Európa létrejöttét. Így George C. Marshall az Egyesült Államok külügyminisztere meghirdette az Európai Újjáépítési Programot, az ún. Marshall segélyt. A Marshall segélyt 16 európai állam fogadta el, a Szovjetunió befolyása alatt álló államok szovjet utasításra kimaradtak a segélyből. A program lebonyolítására létrehozták a párizsi székhelyű Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetet (OEEC) 1948-ban. A szervezet feladata a segélyek szétosztása az érintett országok kereskedelmi és fizetési mérlegei hiányának arányában valamint a kereskedelem, a gazdasági stabilitás és növekedés elősegítése volt. A szervezet első elnöke Paul - Henri Spaak volt. Az OEEC a segélyek lebonyolításával betöltötte feladatát, valójában nem vált integrációs szervezetté. Megalakulása mégis jelzi, hogy Európa nyugati és keleti fele politikai és gazdasági okokból is kettévált. (Ezt a megosztottságot csak erősítette, hogy a Szovjetunió kezdeményezésére a kommunista országok megalakították a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát, a KGST-t. A megfogalmazott célok ellenére az együttműködésük kimerült az árucsere egyezményekben.) Az OEEC 1961- ben alapvetően átalakult és az OECD, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nevet vette fel. Az USA, Kanada valamint Japán csatlakozását követően a világ legfejlettebb országait tömörítő fórummá vált. 2.2 Az Európa Tanács A háború után az egység gondolata olyan népszerű lett, hogy politikusok valamint civil szervezetek folytatták a szervezkedést az európai egység megteremtésére. Így jött létre például a Föderalisták Európai Uniója vagy Churchill kezdeményezésére az Európai Egységmozgalom nemzetközi Bizottsága. Szintén Churchill elnökletével tartottak kongresszust 1948-ban, Hágában az európai egységeszmék és törekvések képviselői. A kongresszus azt tűzte ki céljául, hogy egyetlen szervezetbe tömörítse a megalakult egységmozgalmakat. Így 1949. május 5-én Londonban 10 nyugat európai állam (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Franciaország, Nagy Britannia, Írország, Norvégia, Svédország, valamint Olaszország) létrehozta az Európa Tanácsot. A szervezet célja az volt, hogy előmozdítsa az együttműködést politikai, gazdasági, kulturális és szociális területen, azonban eredményei nagymértékben az emberi jogok, a kulturális és 8

szociális területek védelmére korlátozódtak. 4 Az Európa Tanács székhelye Strassbourg, két fontos szerve a Miniszteri Bizottság és a Parlamenti Közgyűlés. A Miniszteri Bizottság a tagállamok külügyminisztereiből álló szervezet, mely zárt üléseket tart, míg a Parlamenti Közgyűlés nyilvánosan ülésező konzultatív testület. Kiemelendően fontos szervezet, az ET emberi jogi egyezménye keretében létrehozott Emberi Jogok Európai Bírósága. Az szervezethez később tulajdonképpen minden demokratikus berendezkedésű dél- és nyugateurópai, majd a volt szocialista országok (köztük Magyarország) is csatlakoztak. Az európai egység gondolata nem nyerte el minden állam tetszését. Pl. Nagy Britannia nem volt hajlandó részt venni olyan szervezetben, mely nemzetek fölötti intézményeken keresztül korlátozza az egyes országok nemzeti szuverenitását. Ezen magatartás egyik ellenpéldája a Benelux unió létrehozása 1949-ben. Belgium, Hollandia és Luxemburg egy gazdasági unió létrehozását támogatták. A három ország együttműködése túllépett a valódi vámunión, mert a szabadkereskedelmen, a közös külgazdaság politikán túl egyeztetni kívánták a gazdaságpolitika, ezen belül a pénzügy politika kérdéseit is. 2.3 Az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) A Benelux államok gazdasági uniójánál nagyobb horderejű volt a Robert Schumann francia külügyminiszter által nyilvánosságra hozott ún. Schumann-terv (1950. május 9.) melyben ismertette elgondolásait az Európai Szén- és Acélközösség megteremtéséről: a francia és nyugat német szén- és acéltermelést (német szén, francia vasérc) egy közös nyugat európai ellenőrzés alá helyezné. A tervezetet Jean Monnet, a francia kormány tervezési részlegének vezetője utasításai alapján készítették. A javaslat nagy meglepetést okozott, hiszen az együttműködés véget vetne az örökös francia német ellenségeskedésnek. A franciák mindig is féltek Németország gazdasági és politikai megerősödésétől de így a közös ellenőrzés miatt, egyik ország sem tudna önállóan fegyverkezni. A Schumann-terv szerint az együttműködés alapja a francia-német viszony lenne, de nem zárja ki más országok csatlakozási lehetőségeit sem. A javaslatra a német kancellár Konrad Adenauer kedvezően reagált, Olaszország és a Benelux államok is pozitívan fogadta az elgondolást, míg a britek elutasították a csatlakozást. 4 Európa számokban Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997 9

A javaslat eredménye az lett, hogy 1951. április 18-án Párizsban hat állam: a Benelux államok, Franciaország, Németország, Olaszország aláírta az Európai Szén- és Acélközösségről (ún. Montánunióról) szóló megállapodást, melyet az első igazi integrációs szervezetnek nevezhetünk. A szerződés ötven évre szól. Két átmeneti ötéves szakasszal indulna: az elsőben eltörlik a szénre, kokszra, vasra vonatkozó vámokat és kereskedelmi korlátozásokat, a második öt év során, pedig elkezdenék a közös piac kialakítását ezekben az iparágakban. A szervezet nemzetek feletti testülete a Főhatóság, melynek első elnöke Jean Monnet lett. A Főhatóság kilenc tagból áll, melynek tagjai a nemzeti kormányok által küldött képviselők. A főhatóság ellenőrzésére hozták létre a parlamenti közgyűlést. 5 A szerződés 1952. július 25-én lépett hatályba. 2.4 Az Európai Védelmi Közösség A Schumann-terv sikerén felbuzdulva az európai egység kialakításának támogatói úgy látták, hogy nyitva áll az út a politikai integráció megteremtése előtt. Első lépésként a biztonságpolitika kérdését kívánták megoldani. Az 1947 óta fennálló hidegháború viszonyai között Európa biztonságát egy közös európai hadsereggel kívánták szavatolni. Ez a kezdeményezés is francia részről jött, a francia miniszterelnök René Pléven terjesztette elő. A terv szerint a közös hadsereg vegyes nemzetiségű hadosztályokból állna, élén egy védelmi komisszárral. Egy közös katonai költségvetésből finanszíroznák a hadsereget, melyet az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ellenőrizne. Az Európai Védelmi Közösséget 1952-ben a Montánunió hat tagállama írta alá Párizsban. Az szerződés életbelépéséhez azonban sok minden hiányzott. (Meg kellett volna szüntetni az NSZK megszállását, valamint Sztálin halálával a nyugatra nehezedő nyomás is enyhült,,így már nem volt olyan égetően sürgős a védelmi közösség létrehozása) Hiányosságként említhető, hogy a közös hadsereghez nem rendelt közös külpolitikát. Így javaslat történt az Európai Politikai Közösség létrehozására is. Hosszas tárgyalások után maguk a franciák tettek pontot az ügy végére.1954. augusztus 30-án a francia nemzetgyűlés leszavazta az Európai Védelmi Közösség tervezetét, ezzel együtt a politikai közössége eszméje is megbukott. Ez a döntés az EVK kudarcát és egyben a föderális Európa megteremtésére irányuló elképzelések vereségét is jelentette. Bebizonyosodott, 5 Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 1995, Bp. 1997 10

hogy Európa még nem érett a politikai integrációhoz, és gazdasági síkon kell folytatni a közeledést. Ezek után Németország csatlakozott a NATO-hoz 1955-ben, az EVK helyett pedig a Benelux államok, Franciaország, Németország és Nagy Britannia létrehozták a Nyugateurópai Uniót (NYEU). A NYEU nem rendelkezett önálló intézményekkel, katonai funkcióit a NATO látta el, ezért érdemi katonai tevékenység nem folyt. 6 A gazdasági integráció elmélyítésére 1955-ben Messinában ültek össze a Montánunió képviselői. A javaslatok a szén- és acéliparra vonatkozó egyezmény a nukleáris szektorra vonatkozó kiterjesztését valamint vámunió létrehozását tartalmazták. A hat kormány ezennel kijelenti, hogy gazdasági tevékenységének célja az Európai Közös Piacmegvalósítása, amely mentes lesz minden vámhatártól és mindenfajta mennyiségi korlátozástól. 7 A konferencia után a javaslat kidolgozásával Paul-Henri Spaakot bízták meg. A jelentésben kidolgozta az európai nukleáris program létrehozását az EURATOM-ot, valamint a Közös Piac részletes tervét. A tárgyalások 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget és Az Európai Atomenergiai Közösséget létrehozó Római Szerződések aláírásához vezettek 3. A Római Szerződés A Római Szerződés 1958. január 1-jén lépett életbe. Az EGK keretében a hat tagország vámuniót kívánt létrehozni. Ezen kívül megfogalmaztak több főbb konkrét célt is, nevezetesen vámok, mennyiségi korlátozások eltörlését, közös vámtarifa bevezetését a nem tagokkal szemben, a személyek, a tőke valamint a munka szabadon áramlását a tagországokon belül. (1. melléklet) Az EURATOM keretében a tagállamok atomiparának fejlesztését kívánták ösztönözni, de kizárólag békés ill. kutatási célokra használhatják a maghasadást. A Római Szerződés megkötésével az alábbi intézményeket alakították ki: 6 Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000 7 Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 1995, Bp. 1997 p.36 11

A Bizottság töltötte be a döntés előkészítő és végrehajtó funkciót mely a tagállamok által küldött biztosokból állt. A Bizottság a javaslatok kidolgozásában segített melyeket aztán előterjesztettek a Miniszterek Tanácsához. A Miniszterek Tanácsa lett a legfőbb döntéshozó szerv, kezdetben egyhangú döntéssel, majd minősített többségű döntésekkel működhetett. A két szervezet szorosan együttműködött. A Bizottság és a Miniszterek Tanácsa ellenőrzésére hozták létre a Parlamenti Közgyűlést 142 taggal. Inkább konzultációs, valamint tanácsadói szerepet töltött be. A Bíróság feladata a jogalkalmazás helyességének és megfelelő alkalmazásának ellenőrzése volt. 8 4. Az EGK első tíz éve A Római Szerződés életbe lépése után a hat állam rögtön nekilátott a szerződésben megfogalmazottak teljesítésének. 1959-ben 10 százalékkal csökkentették az egymás közti ipari vámokat, a külső országokkal szemben, pedig megkezdték az egységes vámtarifa bevezetését. A 60-as évek során a belső integráció olyan gyorsan zajlott, hogy 1968-ra (két évvel korábban a tervezettnél) teljesen eltörölték a belső vámokat, a külső országokkal szembeni egységes vámtarifa is életbe lépett, létrejött a vámunió. Ezzel szemben a személyek valamint a tőke mozgását nem sikerült ilyen könnyen megvalósítani. Eközben Nagy Britannia kezdeményezte a nem EGK tagállamokkal egy szabadkereskedelmi övezet létrehozását, mely vetélytársként szolgált volna az EGK számára. 1959. július 21-én Nagy Britannia, Norvégia, Svédország, Dánia, Svájc, Ausztria, Portugália létrehozta az Európai Szabadkereskedelmi Társulást, az EFTA-t. Az EFTA egy olyan szervezet lenne, mely csak az ipari termékek szabad kereskedelmét valósítja meg vámjaik és kereskedelmi politikájuk egyesítése nélkül. Az EFTA néhány éven belül veszített jelentőségéből, mert pont az őt életre hívő Nagy- Britannia 1961-ben jelezte csatlakozási szándékát az EGK felé (a kérelmet a francia De Gaulle tábornok vétója miatt elutasították). A közös piac megteremtéséből nem maradhatott ki a mezőgazdaság sem, így 1962-ben hosszas egyezkedés után döntöttek a közös agrárpolitika kialakításáról. A határozat során az alábbi elveket fogalmazták meg: a közös agrárpolitika legfőbb szabályozó eszköze az 8 Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története, Bíbor Kiadó Miskolc 2000 12

egységes árak kialakítása, a világpiaci árak hatását importlefölözéssel és exporttámogatással kívánták korlátozni valamint, ha feltétlenül szükséges beavatkozni, akkor azt felvásárlással és készletek felhalmozásával teszik meg. A hat ország integrációja nem mindig volt sikeres. Válsághelyzet kialakulásához vezetett a bővítés kérdése is. Nagy-Britannia a hat ország integrációjának sikerét látva, mint már említettem, 1961-ben jelezte csatlakozási szándékát, melyet először el is fogadtak de, több mint egy évi tárgyalás után De Gaulle tábornok egy sajtókonferencián hozta nyilvánosságra azon aggályait, hogy Nagy-Britannia még nem érett az európai közösségekhez való csatlakozásra 9, tehát megvétózza a britek felvételi kérelmét. Ugyanez történt 1967-ben is, mikor Nagy-Britannia ismét csatlakozni kívánt az EGK-hoz. De Gaulle szerint a britek mind gazdaságilag, mind politikailag éretlenek arra, hogy a közösség tagjai legyenek. A helyzet még tovább súlyosbodott 1965-ben mikor a francia érdekek ütköztek a közösség érdekeivel a mezőgazdasági politikát ill. az integráció továbbfejlesztését illetően. Ez vezetett az ún. üres székek politikájához, amikor is De Gaulle fél éven keresztül bojkottálta a közösségi szervek munkáját, miután magára maradt nézeteivel. Válaszképpen megszületett az ún. luxemburgi kompromisszum, mely alapján Franciaország visszatért a minisztertanácsba. Az eljárást, hogy a minisztertanács döntéseiben alkalmazzák a minősített többségi szavazás elvét De Gaulle csak úgy fogadta el, hogy ha valamelyik tagállam nemzeti érdekei forognak kockán, azt csak egyhangú szavazással lehet elfogadni. Ez azonban jócskán nehezítette a döntéshozatalt. 5. A EGK következő tizenöt éve 5.1 Az Egyesítő Szerződés A hatvanas évek dereka, pontosan 1967-es esztendő a fordulat éve volt az integráció történetében. 1967. július 1-jén megtörtént az eddigi három közösség, az ESZAK, az EGK és az EURATOM egyesülése Európai Közösséggé. Innentől használatos az EK kifejezés. Az Egyesítő szerződés aláírásával létrehozták a korábbi különálló három-három helyett az ESZAK, az EGK és az EURATOM közös bizottságát, az Európai Közösség Bizottságát. 9 Horváth Jenő: Az Európai Integráció története napról napra 1945 1995, Bp. 1997 p.61 13

Az új Európai Bizottság vezetését Jean Ray vette át, aki éveken át az EGK bizottságának a tagja volt. 5.2 Az EGK első és a második bővítése Az integráció folyamatának új lökést adott az 1969. december 1-2-án megrendezett hágai konferencia. Miután De Gaulle elnök leköszönt hivatalából, a további bővítés elöl elgördült az akadály. A csúcstalálkozó az EK bővítése mellett döntött, így megkezdték a tárgyalásokat Nagy-Britanniával, Írországgal, Dániával és Norvégiával melynek eredményeként az országok az EK tagjaivá váltak 1973-ban, kivéve Norvégiát, ahol népszavazáson elutasították a csatlakozást. Szintén a konferencián született az a döntés, hogy az integráció elmélyítése érdekében gazdasági és pénzügyi uniót hozzanak létre, melyet a 80-as évekig kívántak bevezetni. A monetáris unió felé vezető lépéseket az 1970-ben kidolgozott, a luxemburgi miniszterelnökről elnevezett ún. Werner-terv részletezte. Ezt a tervet tekinthetjük az 1979- ben felállított Európai Monetáris Rendszer elődjének. Sajnálatos módon azonban az első olajválságot követő gazdasági visszaesés következtében megbukott. 10 Ezen kívül döntés született a kormány- illetve az államfői csúcstalálkozók igény szerinti összehívásáról. Később az Európai Tanácsnak elnevezett testület vált az integráció legfontosabb döntéshozó szervévé. A testület összehívására 1974-ben került sor. 1975-től bevezették a testület rendszeres ülésezéseit. A 80-as évek elején az integráció újabb bővítésére volt lehetőség. Míg az integráció bővítése az északi országokkal könnyen ment, hiszen lényegében azonos fejlettségű országokról volt szó, addig a déli bővítés kérdése sok problémát okozott. Görögország, Spanyolország valamint Portugália gazdaságilag sokkal fejletlenebb volt mint az EK országai, ezenkívül politikai berendezkedésük sem volt stabil, mivel mind három ország nemrég szabadult a katonai diktatúrák alól. Görögország 1981. január 1-jén lett az EK tagja. Felvételénél az ország kedvezőtlen gazdasági mutatóit ellensúlyozta az állam stratégiai helyzete, továbbá az, hogy az EK támogatni kívánta egy frissen született demokrácia megszilárdulását. 10 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002 14

Kedvezően haladtak a tárgyalások Spanyolországgal és Portugáliával is. A diktatúrák bukása után több ízben tartottak már demokratikus választásokat. Tehát politikai berendezkedésük nem jelentett akadályt a csatlakozás előtt. Viszont vitát váltott ki az országok gazdasági fejlettsége az EK tagállamai közt. Főleg az agrárérdekeltségeit féltő Franciaország fejezte ki nemtetszését a legszegényebb mediterrán térség megsegítésére irányuló támogatás miatt. A támogatás szükséges volt, hiszen ennek elmaradása kapcsán a szegényebb térségben élő munkanélküliek tömeges elvándorlása volt várható, mely felborította volna az EK munkaerő piac egyensúlyát. Mindezek ellenére Spanyolország és Portugália 1986. január 1-jén az EK teljes jogú tagjává vált. 6. Az Egységes Európai Okmány A 70-es és a 80-as évek olajválságai, és a gazdasági recessziók érdekében hozott ún. nem vámjellegű korlátozások sora megnehezítette, majdnem ellehetetlenítette a gazdasági integráció létrehozását. Ezeket a korlátozásokat sürgősen fel kellett oldani. A 80-as évek közepére úgy tűnt, hogy a politikai feltételek is alkalmasnak bizonyultak egy nagy változásra. A Közösségben résztvevő országok nemzeti érdekei közelíteni látszottak a közösség érdekeihez és úgy tűnt, hogy a tagországok hajlandóságot mutatnak szuverenitásuk egy részének feláldozására az integráció további mélyülése érdekében. Tehát az integráció lelassult folyamata a 80-as évek közepétől gyorsult fel ismét. Az alapító szerződésekben megfogalmazottak funkcionáltak ugyan bár a bővítések során hajtottak végre kisebb-nagyobb módosításokat így mindenképpen szükség volt az integráció két éve alatt történt változások harmonizációjára. Jacques Delors-t 1985-ben az EK bizottság elnökévé nevezték ki, aki közel 10 éven át töltötte be ezt a tisztséget. Ő volt az, aki a gazdasági integráció elmélyülését az egységes belső piac létrehozásában látta és ezt sikeresen megérttette és el is fogadtatta a tagállamokkal. Ezek alapján Lord Cockfield a Bizottság belső piacért felelős tagjának segítségével elkészítettek egy ún. Fehér Könyvet, a belső piac megvalósításának részletes menetrendjét, 1985-ben. A Fehér Könyv közel 300 olyan intézkedést tartalmaz, (többségében irányelveket és rendeleteket), amelyeket a belső piac kiépítéséhez még foganatosítani kellett. 15

Több előkészítő tárgyalás után 1986. februárjában aláírták az Egységes Európai Okmány (Single European Act) nevű dokumentumot. (A dokumentum Preambulum kivonatait ld. 2. melléklet) Február 17-18-án Luxemburgban csak a Benelux államok, Nagy-Britannia, Írország, Franciaország, NSZK, Portugália és Spanyolország képviselői írták alá. Később, február 28-án Hágában Olaszország, Görögország valamint Dánia is csatlakozott az aláírókhoz. Az Egységes Európai Okmány a Római Szerződés átfogó módosítását jelentette. Az okmány 1987. január 1-jén lépett életbe. Tehát az Egységes Európai Okmány magvát a belső piac (EGK 8a. cikkely) 11 kialakításáról szóló rendeletek alkották, melyeket 1992. december 31-ig kívántak fokozatosan megvalósítani. A belső piac megteremtésével azt kívánták elérni, hogy az EK piaca úgy működjön, mintha egyetlen állam piaca lenne. A belső piac kialakításának célja volt, hogy teret nyújtson a Római szerződésben megfogalmazott négy szabadságjog, a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabadon áramlását. Az egységes belső piac kialakítása azt jelentette, hogy maradéktalanul felszámolják a szabad mozgást, gátló tényezőket. Most először rögzítették szerződésben a gazdasági és monetáris unió fogalmát is. Ezen kívül a közösségi politikák olyan új területei jelentek meg, mint például a szociális politika, a kutatás és fejlesztés valamint a környezetvédelem. A legfontosabb intézkedések közül felsorolnék néhányat: a vámellenőrzés kiküszöbölése az emberek és az áruk határátlépésével kapcsolatban, letelepedés szabadsága, képzettségek elismerése, diákok mozgása, egyetemek közti együttműködés, közbeszerzés liberalizálása. Az egyéb rendelkezések közé tartozik a gazdaságilag fejlett és fejletlen régiók közti különbségek csökkentése, kutatási programok elindítása, kutatóközpontok közti együttműködés létrehozása valamint a környezet megóvása érdekében történő megelőző intézkedések bevezetése. 12 Mindezek megteremtése érdekében az Egységes Európai Okmány magával vont intézményi reformokat is. Kiterjesztette az Európa Parlament képviselőtestületének befolyását, megerősítette pozícióját, mélyebb részvételre kötelezte a közösségi jogalkotás 11 A Közösség megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy 1992. December 31-ig ( ) a belső piacot fokozatosan megvalósítsa. A belső piac olyan, belső határok nélküli térséget jelent, amelyen belül az áruk, a személyek, a szolgáltatások és tőke szabad forgalma a jelen szerződés rendelkezései értelmében valósul meg. Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány p.66 12 Európa számokban Eurostat - Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala Luxemburg 1997 16

előkészítésében. Intézményesítette az Európai Tanácsot, a kormány- és államfők értekezletét. Növelte a Bizottság hatáskörét valamint a Bíróságon belül létrehozta az Elsőfokú Bíróságot, mely főleg személyi perekkel foglalkozott. Az 1987. július 1-jén hatályba lépett Egységes Európai Okmány annyiban is fontos változást jelentett, hogy az egységes belső piac kialakításával kapcsolatos döntések tekintetében megszüntette az egyhangú szavazás alapkövetelményét. Tehát a Fehér Könyvben előírtak megvalósítása érdekében a tagországok úgy határoztak, hogy minősített többséggel hozzák döntéseiket, főleg azokat, amelyek a belső piac létrejöttéhez szükségesek, ezáltal megakadályozva, hogy az egyes tagállamok megvétózzák a döntéseket. 7. Úton Maastricht felé 7.1 A Delors-terv Az integráció mélyítése töretlenül haladt előre a 80-as évek végén. A létrehozandó gazdasági unió irányelveit nem volt nehéz meghatározni, míg a politikai unió terén való együttműködést annál inkább. Azonban a 80-as évek végén, 90-es évek elején felgyorsult az integráció unióvá válási folyamata. A gazdasági unió sikeréhez elengedhetetlennek tűnt az egységes valuta bevezetése, melynek egyik legfőbb indoka a világgazdasági versenyben való helytállás. A hatvanas években már született erre irányuló döntés (ld. Werner-terv) de ez sikertelennek bizonyult. Tehát a Maastrichtba vezető út egyik állomása az volt, amikor a Bizottság elnöke Jacques Delors 1989 áprilisában bemutatta a jelentését a háromszakaszos pénzügyi unióról. A terv legfőbb támogatója Franciaország volt, mivel így valutájuknak lehetőség nyílott volna a megerősödésre, ezáltal jobban részt tudtak volna venni Európa monetáris viszonyainak meghatározásában, melyet akkoriban az erős német márka tartott kézben. Németország először visszakozott az ötlettől, féltve a német márka erős pozícióját, de mégis beleegyezett az Európai Tanács Strassbourgi ülésén, 1989. decemberében, hogy kormányközi konferenciát hívjanak össze a gazdasági és pénzügyi unió megteremtésének kérdéséről, melyhez a Római Szerződés felülvizsgálata is szükségeltetett. A konferencia egyetlen ellenzője Nagy-Britannia volt, ezzel még jobban elszigetelve magát a többi államtól. Természetesen nem minden állam értett tökéletesen egyet a tervvel, például a kevésbé fejlett országok féltek a monetáris unióban való részvételtől. Mindezek ellenére 17

1990. december 15-én megnyitották a konferenciát. Véleménykülönbségek adódtak ugyan de igen gyorsan sikerült megegyezésre jutni a gazdasági és monetáris unió három fázisban való létrehozásáról, valamint egy központi bank felállításáról. 1990. július 1-jén elkezdődött a gazdasági és monetáris unió első szakasza, nyolc tagállam életbe léptette a tőkemozgások liberalizációját. 7.2 A Schengeni Egyezmény Az időszak egyik kiemelkedően jelentős eseménye a Schengeni egyezmény, melyet a luxemburgi Schengenben írt alá a Benelux államok, Franciaország és az NSZK. A megállapodás a határkorlátozások eltörlésének feltételeit és az ehhez kapcsolódó intézkedéseket tartalmazta. 1990. júniusában ugyanezek az országok írták alá a megállapodást gyakorlatba átültető Kiegészítő Egyezményt. A dokumentum a személyi forgalomra vonatkozó határkorlátozások eltörlésére irányult. Az egyezmény azonban felvetett egy sor politikailag kényes kérdést, mint például a menekültjog, vagy a migráció vagy akár a kábítószer- és fegyverkereskedelem kérdése. Az egyezményben megállapodás született a Schengeni Információs Rendszer (SIS) felállításáról. Ez egy központi adatbázis és információs hálózat, melyet a rendőrség vagy a vámügy segítségül hívhat problémás esetekben (pl. lopott kocsik, eltűnt személyek, stb.). Az egyezményhez a következő három évben csatlakozott Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország is. Később az Amszterdami szerződés kimondja, hogy az újonnan belépő országokra nézve kötelező jellegű az egyezmény alkalmazása. A Schengeni Egyezmény csak 1995. március 26-án lépett életbe, mivel nem minden tagállam fejezte be a vízumrendszerek összehangolását, illetve a külső határokat összekötő információs rendszer felállítását. 13 7.3 A keleti-európai változások Az 1989-1991- es évek gyökeres változást hoztak az EK életében. Fordulópont: középkelet-európai politikai változások Összeomlottak a kelet-európai kommunista rendszerek, megszűnt a Szovjetunió is, és megnyílt az út a német egyesítés előtt. Míg a rendszerváltás Magyarországon és Lengyelországban néhány hónapig tartott, addig Csehszlovákiában és az NDK-ban már csak heteket vett igénybe. A Varsói 13 Edwin Van Dessel: Európa- Úton Az európai integráció története Holland-Magyar Európa Mozgalom Alapítvány 18

Szerződés valamint a Szovjetunió felbomlásával nyilvánvalóvá vált, hogy az EK a világpolitikai folyamatok egyik főszereplője lett: magához tudta vonzani az addig semleges, illetve a nyugat felé forduló volt szocialista országokat. A fordulat váratlan és gyors volt. Az EK először nemigen tudott mit kezdeni ezzel, nem volt felkészülve egy ilyen eshetőségre. A bizonytalanság főleg Németország egyesülésével kapcsolatban volt tapasztalható. AZ NSZK és az NDK földrajzilag Európa közepén fekszik, nem a periférián, így egy hatalmas ország létrejötte Európa szívében aggodalmakat okozhatott, főként a franciák számára. Ugyanis az EK működésének alapja kezdettől fogva egy francia német együttműködés volt. Az egyesüléssel, pedig Németország súlya jelentős lett. Mindemellett Németország kinyitotta keleti határait is, így félő volt, hogy a keleti bővítés miatt az ország egy új, lehetséges hegemóniává fejlődhet. Tehát az EK belső erőviszonyainak legnagyobb hatású változása nyilvánvalóan a belső egyesítés volt. Aggodalomra azonban nem volt ok, mivel Németország is inkább az integráció mélyítését, mint bővítését helyezte előtérbe. A Szovjetunió megszűnése is bonyodalmak nélkül ment, köszönhetően egy olyan vezetőnek, Mihail Gorbacsovnak, aki maga is egy közös Európa létrehozása mellett voksolt. Az európaiak csak erőforrásaik egyesítésével tudnak szembeszállni majd az eljövendő évszázad kihívásaival. Meg vagyunk győződve arról, hogy egyetlen, közös Európát kell teremtenünk, egy békés és demokratikus Európát, amely megőrzi sokféleségét és a humanizmus közös örökségét, olyan virágzó Európát, amely magabiztosan tekint a jövő felé. (Official Report 1989, 197-205.) 14 Összegzésként elmondható, hogy a tagállamok különbözően ítélték meg az integráció elmélyítésének kérdését. A németek és a franciák a pénzügyi unió megvalósítása, valamint a közös kül- és biztonságpolitika megteremtése mellett szóltak. Ők a Benelux államok támogatását élvezték. Nagy Britannia viszont ellenezte az újabb és újabb politikai területek közösségi fennhatóság alá vonását, ők inkább az EK bővítését preferálták az integráció mélyítésével szemben. 8. A Maastrichti Szerződés A nyolcvanas évek végén bekövetkező nagy változások hatására az Európai Közösség tagjai újragondolták az integráció ügyét. 14 Mezei Géza: Helyreállított Európa, Osiris Kiadó Bp. 2001 p.180. 19

1990. júniusi dublini EK csúcson a tagállamok már korábban döntöttek a gazdasági és pénzügyi uniót megvitató konferencia összehívásáról, így ez az alkalom megfelelőnek mutatkozott arra, hogy a politikai unió létrehozására vonatkozó kérdéseket is megvitassák. Tehát az 1990. december 15-i konferencián a politikai unió megteremtése is napirendre került. Az előbbit, a Delors-terv alapján, az utóbbit, pedig Kohl német kancellár és Mitterand francia miniszterelnök javaslatára indítványozták. A két konferencia közel egy évig tartott, így az Európai Uniós szerződést, a Maastrichti Szerződést 1992. február 7-én írták alá Hollandiában, mely 1993. november 1-jén lépett hatályba. 8.1 A három pilléres szerkezet A Maastrichti Szerződés a Római Szerződés óta a legátfogóbb intézményi reformot valósította meg. A szerződéssel egy 3 pilléren nyugvó új szerkezet született. Az egységes belső piac valamint a gazdasági és pénzügyi unió mellé társította a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint a bel- és igazságügyi együttműködést. A találó elnevezés (a pillér) nem szerepelt a szerződésben, később kapta. 8.1.1 Az első pillér Az első pillér, az Európai Közösségek, (3. melléklet az Európai Unióról szóló szerződés (kivonatok, A cikkely))mely a három korábban is működő közösséget (EGK, ESZAK, EURATOM) foglalja magába. A Maastrichti Szerződés az Európai Gazdasági Közösséget átnevezi Európai Közösséggé. Bevezették az Európai Unió elnevezést, valamint az uniós állampolgárságot, mely a tagországok számára szavazati jogot biztosít a helyi és az európai választásokon. Az első pillér hatáskörébe tartoznak az egységes piac létrejöttét, az áru, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabadon áramlását biztosító rendelkezések, a gazdasági és pénzügyi unió megteremtéséből és működéséből fakadó feladatok, különböző közösségi politikák (a meglévők megerősítése vagy újak létrehozásával) mint például a szakképzés, szociális- és ifjúsági politika, egészségügy, fogyasztóvédelem, kutatás- és technológiafejlesztés, környezetvédelem. A szerződés jóváhagyta a gazdasági integráció megvalósítása érdekében a gazdasági és pénzügyi unió bevezetésének tervét, illetve forgatókönyvet készített a bevezetés ütemezésére. 20

Ennek érdekében legkésőbb 1999-ig közös valuta bevezetésére kerül sor, és létrehozzák az ehhez szükséges intézményeket. A szerződés megerősíti az európai intézmények demokratikusságát és kiemeli a szubszidiaritás 15 új elvét. Például növelték a Parlament jogköreit az ún. együttes döntési eljárás révén, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos területeken a Tanáccsal együtt történjen a jogalkotás. A Parlament Bizottság feletti ellenőrzését fokozták, a Parlamentnek kell jóváhagyni a Bizottság tagjainak kinevezését. Létrehozták a Régiók Bizottságát, mely magába foglalja a helyi és regionális hatóságok képviselőit. Abból a célból hozták létre, hogy a helyi és regionális szervek közvetlenül beleszólhassanak a Közösségek munkájába. Tagjai többnyire polgármesterek, önkormányzati valamint tartományi vezetők. 16 8.1.1.1 Az Európai Monetáris Unió kialakulása A világ pénzügyi rendszerének újraszervezése a Nemzetközi Valutaalap Bretton Woods-i Egyezményének köszönhetően jött létre, nem sokkal a II. világháború után. A megállapodás során az egyes országok valutáinak árfolyamát a dollárhoz kötötték. Ez azonban az USA világkereskedelemben betöltött szerepéhez igazodó pénzügyi rendszert jelentett, mivel megszűnt az arany és az angol font háború előtt betöltött szerepe. Ez a rendszer egy viszonylag stabil hátteret adott a gazdasági folyamatoknak, így lehetővé vált, hogy a II. világháborút követően az európai országok elinduljanak a gazdasági stabilizáció útján. Ez a rendszer csak a 70-es évek elejéig tudott működni. Hivatalos formában az 1969-es hágai csúcstalálkozón vetették fel a monetáris unió igényét. Werner, luxemburgi miniszterelnök kapott megbízást a gazdasági és pénzügyi unió létrehozásával kapcsolatos feladatok kidolgozására. 1970-re készült el a 10 évre vonatkozó tervvel. Fő célként a nemzeti valuták konvertibilitását és az árfolyamok végleges rögzítését jelölte meg. A tagországok valutáinak egymáshoz viszonyított +/- 1%-os lebegtetési sávját először 0,75%- 15 a döntéseket mindig a legalacsonyabb szinten, az érintettekhez a lehető legközelebb kell meghozni, és csak akkor kell magasabb szinten foglalkozni egy problémával, ha az alacsonyabb szinten nem oldható meg. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Harmadik Kiadás Magyar Országgyűlés 1999 p.315 16 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002 21

ra, majd 0,6%-ra 17 szorítanák le, egészen addig, amíg az árfolyamot teljesen rögzíteni nem tudják. Sajnálatos módon a dollár többszöri leértékelése, valamint az első olajválság (1973) kitörése és gazdasági következményei miatt a Werner-terv kezdeteiben meghiúsult. Az érintett országok pár éven belül ismét cselekedni kezdtek, az integráció motorját képviselő német francia együttműködés javaslatára (Giscard-Schmidt javaslat 1979) sikerült elindítani az Európai Monetáris Rendszert (European Monetary System - EMS), mely két évtizeden át működőképes volt. Fő célja a tagállamok közti árfolyam stabilitás létrehozása volt. A javaslat megvalósítása érdekében szükség volt az európai pénzegység, az ECU megteremtésére. A tagországok valutáit ECU-ben rögzítették. Az EMS megteremtésének másik eszköze az árfolyam mechanizmus, mely a tagországok valutáinak a központi bankok által meghatározott ún. paritásrácsból indul ki. Az árfolyameltérés lebegtetési sávja +/-2, 25% lehet, így lehetséges volt, hogy két valuta közt a maximális különbség 4,5 %-os lebegés legyen. Az árfolyam mechanizmus az ECU-vel szemben is működött. Azaz, ha a résztvevő valuták az ECU-vel szemben is +/- 2,25 % eltérést mutattak, akkor a központi bankok kénytelenek voltak beavatkozni. Az intervenció ECUben történt. A rendszer a 80-as évek végére stabilizálódott, sikerét bizonyítja, hogy 1990-ben Nagy- Britannia is csatlakozott a rendszerhez, igaz nem sokáig, mert a 1992-es pénzügyi válság hatására ki is lépett. A pénzügyi válság a rendszer végét is jelentette, mert több valutát le kellett értékelni, valamint a lebegtetési sávot +/-15%-ra emelni, így 30%-os lebegtetési sávnál nem lehet árfolyam mechanizmusról beszélni. A monetáris unió fejlődésének életében fordulópont volt a Bizottság elnökének Jacques Delors-nak a javaslata, mely megteremtette a gazdasági és pénzügyi unió alapjait.( Economic and Monetary Union - EMU) A Delors-terv a Maastrichti Szerződés aláírásával (1992. február 9.) intézményesült. A terv három szakasszal számolt. Az első szakaszban (1990-1993) a tagországok csatlakoznak az átváltási árfolyam mechanizmushoz, felszámolják a tőkepiaci korlátozásokat, valamint megteremtik a központi bankok függetlenségét. A második szakaszban sor kerül az EMU megvalósításához szükséges intézményi háttér létrehozására. Felállították a Központi Bankok Európai Rendszerét, melynek feladata az egységes pénzügypolitika eszközeinek és rendszerének megteremtése és a jegybankok összehangolása. Létrehozták az Európai Monetáris Intézetet, melynek feladata volt, hogy 17 adatok: Zsúgyel János: Az Európai Integráció és intézményeinek története Bíbor Kiadó Miskolc 2000 22

javaslatokat dolgozzon ki a Központi Bankok Európai Rendszerének. A második szakasz legvégén létrehozták az Európai központi Bankot, melynek első elnöke a holland Wim Duisberg lett. A szerződésben rögzítettek szerint a harmadik szakasznak legkésőbb 1999. január 1-jén el kell kezdődnie azon országok részvételével, amelyek teljesítették a szükséges feltételeket. A teljesítéshez szükséges feltételek, az ún. konvergencia kritériumok az alábbiak: o A költségvetési hiány a GDP 3%-át, az államadósság, pedig a GDP 60%-át nem haladhatja meg o Árstabilitásnak kell megvalósulnia oly módon, hogy a vizsgált évben a fogyasztói árszint legfeljebb 1,5 %-kal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlagindexét o Az árfolyam ingadozásnak az EMU által előírt sávban kell maradnia a vizsgált időszakot megelőző két évben, valamint az adott ország valutáját nem értékelhetik le az adott időszakban. o A kamatok konvergenciája alatt azt értjük, hogy a hosszú lejáratú hitelek kamatlába nem haladhatja meg 2 %-nál többel a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagát. Tehát az elhatározásoknak megfelelően 1999. január 1-jétől végérvényesen rögzítették az EMU-ban részt vevő országok valutáinak az európai közös pénzhez viszonyított árfolyamát. A új pénz neve az euró lett, melyet 1:1 arányban számoltak át az ECU-höz viszonyítva. Az euró három évig csak az elszámolásokban létezett, 2002. január 1-jén került csak kézzelfogható formába. A bevezetést követően nem szűntek meg az euró zónában részt vevő országok valutái, fokozatosan vonták ki őket a forgalomból, így az országok 2002. június 30-ig két valutát használhattak. Azóta az euró a törvényes fizetőeszköz az EU területén. A Gazdasági és Monetáris Unió 1999. január 1-jén az alábbi 11 ország részvételével indult: A Benelux államok, Franciaország, Németország, Finnország, Írország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Ausztria. Görögországot alkalmatlannak ítélték, nem felelt meg egyetlen kritériumnak sem. Nagy-Britannia, Dánia és Svédország nem kívánt csatlakozni az euró zónához. 18 18 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Ötödik Kiadás Magyar Országgyűlés 2002 23

8.1.2 A második pillér A Maastrichti Szerződés második pillére (3. melléklet az Európai Unióról szóló szerződés (kivonatok, B cikkely)) a közös kül- és biztonságpolitika felállítását hivatott megfogalmazni, melynek eszközévé a NYEU-t tette meg. A közös külpolitika megteremtése mindig is kényes kérdés volt, mert a tagországok szerettek a saját módjukon viszonyulni a külvilághoz. Azonban a közelítés már 1969-ben elkezdődött, a hágai csúcstalálkozón Davignon belga diplomatát bízták meg a közös külés belpolitikai együttműködésre vonatkozó javaslat kidolgozásával. A jelentés alapján, a következő évben, 1970-ben megindult az Európai Politikai Együttműködés (European Political Cooperation - EPC), mely közel húsz éven át a Közösség külpolitikai egyeztetési mechanizmusa lett. Az Egységes Európai Okmány intézményesítette, tehát annak, hogy belekerült az Okmányba, az lett az eredménye, hogy az Európai Politikai Együttműködés addig csak közös állásfoglalásokban megjelenő formája az európai integráció szerződéses része lett. Rögzítették az egyeztető mechanizmus eszközeit, mint például a konzultáció, a tájékoztatás vagy az álláspontok közelítése. Legfelsőbb fóruma az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács lett. Az Európai Együttműködés súlyát jelzi, hogy Brüsszelben Állandó Titkárságot hoztak létre. Az Európai Politikai Együttműködés eleinte nem mindig tudta biztosítani az egységes álláspontot a külvilág felé, azonban a 80-as évek során az együttes fellépés meghozta eredményeit: a közös nemzetközi fellépés jóval hatékonyabb, mint az országoké különkülön, a kölcsönös tájékoztatás növeli az országok közti bizalmat, valamint az országok megkezdték külpolitikájuk egymáshoz igazítását. Azonban a közép-kelet európai folyamatok fordulópontot jelentettek az EK életében. A volt szocialista rendszer összeomlásával az EK egy váratlan helyzet elé került, melynek akkor még nem lehetett tudni a kimenetelét. Jobbnak látta új alapokra fektetni a közös külpolitikát biztonsága növelésének érdekében. Ezt a Maastrichti Szerződés biztosította, létrehozva a közös kül- és biztonságpolitikát (Common Foreign and Security Policy - CFSP). A CFSP célkitűzései közé tartozik az Unió közös értékeinek, alapvető érdekeinek és függetlenségének védelme, az Unió és tagállamai biztonságának megerősítése minden eszközzel, a béke megőrzése, a nemzetközi biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés elősegítése, a demokrácia és 24