NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: SEF-886/2013 Témafelels: Tolvaj Ágnes Haklik Andrea Összefoglaló jelentés A száraztészták laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletrl szóló 2008. évi XLVI. törvény 10. (2)-(4) bekezdésében foglalt elírások teljesülése érdekében Budapest, 2013. július
1. Az ellenrzés célja A magyar gasztronómiának, a hazai táplálkozási szokásoknak, illetve a változatos elkészítési módnak köszönheten a tészta sokak által közkedvelt élelmiszer. Ezt felismerve a száraztésztagyártók különböz tojástartalommal és változatos megjelenési formában állítják el termékeiket, így a vásárlók számos termékbl válogathatnak attól függen, milyen ételt szeretnének készíteni. Mindazonáltal minden fogyasztó számára elengedhetetlenül fontos, hogy az általa vásárolt száraztészták minden esetben valóban tartalmazzák a termék jelölésében feltüntetett tojástartalmat, hiszen ebben a tekintetben kizárólag a csomagoláson szerepl információkra tud hagyatkozni, ezáltal meglehetsen kiszolgáltatott helyzetben van az ilyen termékek vásárlásakor. Ez különösen nagy jelentséggel bír azokban az esetekben, amikor a vásárló a magasabb tojástartalom miatt dönt a drágább árfekvés termék mellett. Fentiekre figyelemmel vizsgálatunk elssorban a száraztészták csomagolásán elhelyezett tojástartalom laboratóriumi vizsgálatokkal történ ellenrzésére irányult abból a célból, hogy az adott termék valóban rendelkezik-e azzal a tojástartalommal, amelyet a gyártó a termék csomagolásán megjelölt. További ellenrzési szempont volt a száraztészták nedvességtartalmának és savfokának, valamint a csomagolásokon lév képi, grafikai elemek megjelenésének vizsgálata is. 2. Az ellenrzés idtartama, résztvevi és helyszínei A mintavétellel egybekötött ellenrzésekre a 2013. április 22. és június 21. közötti idszakban került sor. A témavizsgálatban a Békés, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Csongrád, a Gyr-Moson-Sopron, a Vas, valamint a Zala Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Felügyelségei vettek részt. A minták laboratóriumi vizsgálatát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma végezte el. A kereskedelmi forgalomban kapható termékek mintavételezésére az élelmiszert forgalmazó kiskereskedelmi egységekben, áruházláncokban, kisebb élelmiszerboltokban, reformüzletekben, naturaboltokban és egyéb hasonló egységekben került sor. 3. Vizsgálat alá vont termékek és ellenrzési szempontok 3.1 Vizsgálat alá vont termékek Az ellenrzés kizárólag a tojással készült száraztészták ellenrzésére terjedt ki. A Magyar Élelmiszerkönyv (a továbbiakban: MÉ) meghatározása szerint a tojásos száraztészta gabonafélék rleményeibl, legalább 1db/száraztészta kilogramm teljes tojást vagy annak megfelel tojáskészítményt tartalmazó, ívóvíz felhasználásával készült terméket jelent. A termékek gyártásához csak a vonatkozó, kötelez elírásokban felsorolt anyagok használhatók fel. A tojást tartalmazó száraztészták csomagolásán a gyártónak/forgalmazónak kötelezen fel kell tüntetnie a tojástartalmat számmal vagy betvel, amely arról nyújt információt a fogyasztónak, hogy az adott száraztészta termék 1 kilogrammját hány darab tojás felhasználásával állították el. 2
Az ellenrzés az alábbi megnevezéssel rendelkez száraztészta termékek körére terjedt ki: Tojásos száraztészta, Tojásos durum száraztészta, Házi jelleg tojásos száraztészta, Egyéb tojással készült száraztészta. 3.2 Ellenrzési szempontok A laboratóriumi vizsgálatok arra irányultak, hogy a mintavételre kiválasztott termékek tojástartalma, savfoka és nedvességtartalma ténylegesen megfelel-e a velük szemben támasztott követelményeknek, figyelemmel a megengedett legnagyobb negatív eltérésekre. Tekintettel arra, hogy a MÉ vonatkozó elírása egy tojásnak a 45 gramm tömeg, héj nélküli tojást, illetve az ezzel egyenérték tojáskészítményt tekinti, amelyek beltartalmi értéke különféle tényezk miatt esetlegesen változhat, ezért az elírás viszonylag nagymérték negatív eltérést enged meg a különböz tojástartalmú száraztészták jelölésében deklarált névleges tojástartalomhoz képest, amely a következ: - kevesebb, mint 4 db/kg tojástartalmú száraztésztánál: 15%, - 4-6 db/kg tojástartalmú száraztésztánál: 20%, - több mint 6 db/kg tojástartalmú száraztésztánál: 25%. Az irányelv további kritériumokat is megfogalmaz, amelyeknek a száraztészta termékek elállítása során meg kell felelniük a gyártóknak. Ilyen követelmény például, hogy a száraztészta nedvességtartalma legfeljebb 13,0% m/m, savfoka pedig legfeljebb 5,0 SH lehet. Lényeges ismérvük továbbá, hogy gyártás során adalékanyagok alkalmazása nem megengedett. A termékekre vonatkozó laboratóriumi méréseken kívül, az ellenrzés részét képezte a száraztészták csomagolásán a képi, grafikai elemek megjelenésének vizsgálata is, abból a szempontból, hogy azok alkalmasak-e a fogyasztók megtévesztésére. 4. A vizsgálat megállapításai 4.1 A vizsgálat általános megállapításai A vizsgálatban érintett megyei felügyelségek összesen 48 db tojásos száraztésztát mintavételeztek, amelyeket aztán laboratóriumi vizsgálatok alá vontak az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium által. A minták tojástartalom szerinti megoszlását az alábbi ábrán mutatjuk be. 3
A vizsgált száraztészták tojástartalom szerinti megoszlása 21% 4 tojásos 10% 2 tojásos 2% 1 tojásos 2% 5 tojásos 65% 8 tojásos A vizsgált termékek között a legtöbb 8 tojásos (31 db), illetve 4 tojásos (10 db) volt. A gyártók ugyanakkor 1-2 tojás felhasználásával is állítanak el száraztésztákat, ezért a felügyelk a mintavételezéseik során ezekbl is választottak néhány mintát (2 tojásos 5 db, 1 tojásos 1 db). A laboratóriumban vizsgált paraméterek alapján összesen 9 féle száraztészta nem felelt meg a követelményeknek, míg további egy terméken a fogyasztókat megtéveszt tájékoztatást tüntettek fel, amely összességében 20%-os kifogásolási arányt eredményezett. A laboratóriumban vizsgált termékminták 15%-a (7 db) a követelménynél kevesebb tojástartalommal rendelkezett, illetve 6%-ánál (3 db) a laboratórium a megengedettnél nagyobb nedvességtartalmat mért. Egy minta két szempontból is, mind tojás-, mind nedvességtartalom tekintetében kifogásolt lett. A termékek elbírálása valamennyi esetben a mérési bizonytalanságot is magában foglaló, kiterjesztett mérési eredmények alapján történt. 4.2 A vizsgálat részletes megállapításai 4.2.1 Laboratóriumi vizsgálati eredmények 4.2.1.1 Tojástartalom A száraztészták esetében a vizsgált követelmények közül a tojástartalom a legfontosabb paraméter, hiszen a fogyasztók is ennek ismeretében döntenek egy-egy termék vásárlása mellett. Mivel a nagyobb tojástartalmú termékek kedveltebbek a fogyasztók körében, ezért a felügyelségek a legtöbb mintát (31 db) a 8 tojásos termékkategóriából vették. Sajnálatos módon az ellenrzött termékek közül (egy kivételével) az összes ebbl a típusból lett tojástartalom alapján kifogásolt, ahogy azt az alábbi táblázat is mutatja. Száraztészta típusa Vizsgált minták Kifogásolt minták Kifogásolási száma (db) száma (db) arány 8 tojásos 31 6 19% 5 tojásos 1 0 0% 4 tojásos 10 0 0% 2 tojásos 5 1 20% 1 tojásos 1 0 0% A fentiekbl leolvasható, hogy a tojástartalom vonatkozásában az összes vizsgált 1, 4, és 5 tojásos száraztészta tojástartalma megfelelt a követelményeknek, míg a 2 tojásos 4
száraztésztákból 1 minta lett kifogásolt, amely esetében a kimutatott tojástartalmon mindössze 1 db/kg volt (azaz a negatív eltérés több mint háromszorosa volt a megengedett 15%-nál). A vonatkozó irányelvben foglaltak alapján, a több mint 6 db/kg tojástartalmú száraztésztánál a megengedett maximális eltérés 25%, tehát a 8 tojásos száraztésztáknak minimum 6 db tojást kell tartalmazniuk száraztészta kilogrammonként. Mivel a minták elbírálásánál a mérési bizonytalanságra is figyelemmel voltunk, így a 8 tojásos száraztészta akkor kapott Követelményt nem elégíti ki minsítést, ha 5,5 db/kg tojásnál kevesebb volt a mérési eredmény. A vizsgált 8 tojásos száraztészták mérési eredményeit, egyúttal azok nagymérték szórását az alábbi grafikon szemlélteti. A vizsgált 8 tojásos száraztészták laboratóriumi eredményei (tojás db/száraztészta) 10 Tojástartalom 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 minták Vastag fekete vonal (8 db/kg tojás): a termékminták megnevezésében jelölt tojástartalom. Piros vonal (6 db/kg tojás): egyszeres negatív eltérés, a 8 tojásos termékminták megengedett maximális negatív eltérése: 25%, azaz 2 db tojás (a MÉ 2-85 számú irányelv alapján). Piros szaggatott vonal (5,5 db/kg tojás): a Követelményt kielégít határ. Sajnálatos módon a kifogásolt 6 db 8 tojásos száraztészta közül 3 db mintánál az eltérés meghaladta a megengedett mérték kétszeresét is (tojástartalom 3,5 db/kg, illetve két terméknek 3,7 db/kg), míg a másik 3 db alig lépte túl azt (4,1 db/kg, 4,2 db/kg és 4,4 db/kg tojástartalom). A legnagyobb arányt azok a bevizsgált minták teszik ki (12 db), amelyek tojástartalma a megengedett negatív eltérésen belül volt (azaz 6 és 8 db/kg között), míg a csomagoláson feltüntetett értéknél magasabb, azaz 8 db/kg feletti értéket csak 3 db minta vonatkozásában mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat. A vizsgált száraztésztákból a laboratórium mérései alapján 3 db minta esetében fordult el, hogy a minták tojástartalma ugyan a megengedett 6 db/kg alatti volt, azonban a mérési bizonytalanságot figyelembe véve, még megfelel minsítést kaptak. Érdekességként említhet meg az a vállalkozás, amelynek egyik bevizsgált 8 tojásos terméke 3,5 db/kg tojástartalmú volt, míg két másik terméktípusa 9,4 db/kg, illetve 5
9,3 db/kg tojástartalmat mutatott (mindez a gyártási folyamatokkal kapcsolatos problémára utalhat). Pozitív tapasztalata a vizsgálatnak, hogy a 16 db bevizsgált 2, 4 és 5 tojásos száraztészta több mint felének (9 db) a tojástartalma több volt, mint amennyit a csomagolás alapján a gyártó vállalt (tojástartalom szerinti megoszlásban: 2 db 2 tojásos, 6 db 4 tojásos, és 1 db 5 tojásos) 4.2.1.2 Nedvességtartalom, savfok A minták tojástartalmának meghatározása mellett, a laboratóriumi vizsgálatok kiterjedtek továbbá a száraztészták nedvességtartalmának, illetve savfokának mérésére is. A laboratóriumi vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy a vonatkozó, MÉ irányelvben elírt kötelez paraméterekbl nedvességtartalom (legfeljebb 13,0%m/m) tekintetében a 48 mintából 2 gyártó 3 féle száraztészta terméke mutatott magasabb értéket (13,7%m/m és 13,9%m/m, valamint 14,0%m/m) a megengedettnél. Savfok vonatkozásában valamennyi mintavételezett száraztészta megfelelt a követelménynek (legfeljebb 5,0 SH ). 4.2.2 Termékcímkén elforduló megtéveszt jelölések, képi/grafikai elemek, illetve csomagolóanyagok alkalmazásának tapasztalatai A vizsgálat részét képezte annak ellenrzése, hogy a száraztészták csomagolásán a képi, grafikai elemek megjelenése nem befolyásolja-e tisztességtelen módon a fogyasztókat. Ennek során egy termék esetében tártak fel a felügyelségek hiányosságot. A száraztészta csomagolásán ugyanis megtéveszt, egymásnak ellentmondó információt jelenítettek meg a termék tömegével kapcsolatban. A termék egyik oldalán 250 g felirat szerepel, míg a másik oldalán 500 g tájékoztatást tüntettek fel, amely alkalmas volt a fogyasztó ügyleti döntésének befolyásolására. 5. Megtett intézkedések A felügyelségek közigazgatási hatósági eljárás keretében 10 termékkel kapcsolatban indítottak hivatalból eljárást a feltárt jogsértések miatt. A vizsgálat során 1 esetben került sor fogyasztóvédelmi bírság kiszabására 800 000 Ft értékben (a jogsért tájékoztatást elhelyez vállalkozás nem minsült kis- vagy középvállalkozásnak). A jogsért magatartás további folytatását megtiltó 7 határozat született, továbbá 2 esetben a területileg illetékes Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága felé történt értesítés a jelölési elírások megsértésérl. 6. Összefoglalás A fogyasztók számára az élelmiszerek jelölésén feltüntetett információknak nagy jelentségük van, mivel azok alapján mérlegelnek, illetve döntenek egy termék megvásárlása mellett. Nincs ez másként a száraztészták csomagolásán jelölt tojástartalom vonatkozásában sem, hiszen a fogyasztó abban a tudatban vásárolja meg az adott terméket, hogy azt a gyártó a csomagoláson feltüntetett tojástartalommal állította el. Ezért jelen témavizsgálatunk elsdleges célja annak ellenrzése volt, hogy a mintavételezett termékek tojástartalma (a megengedett eltérést is figyelembe véve) megfelel-e a jelölésen feltüntetettnek. 6
Függelék 1. sz. melléklet A száraztészták laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzése az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletrl szóló 2008. évi XLVI. törvény 10. (2)-(4) bekezdésében foglalt elírások teljesülése érdekében Az ellenrzés alapját az alábbi jogszabályok és egyéb elírások képezték: a fogyasztóvédelemrl szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.), a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.); a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.); az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérl szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.); a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 225/2007. Korm. R.); az élelmiszerek jelölésérl szóló 19/2004. (II.26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet (a továbbiakban: Jelölési rendelet); a fvárosi és megyei kormányhivatalok mezgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelölésérl szóló 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelet; a Magyar Élelmiszerkönyv száraztésztákról szóló 2-85 számú irányelve (MÉ 2-85 számú irányelv Száraztészták 2. kiadás, 2006) az MSZ 20500-4:1987 szabvány (Száraztészták vizsgálati módszerei. Tojástartalom meghatározása); az MSZ 20500-2:1985 szabvány (Száraztészták vizsgálati módszerei. Kémiai vizsgálatok);