Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály"

Átírás

1 Iktatószám: Tárgy: BKO/001/ /2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Tel.: 76/ Fax: 76/ Bezsenyiné Kecskeméti Emőke egyéni vállalkozó (székhely: 6000 Kecskemét, Remény u. 3.; adószám: ) részére a határozat indokolási részében meghatározott, a fogyasztók megtévesztésére irányuló kereskedelmi gyakorlat folytatását m e g t i l t o m. E kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. Felhívom figyelmét, hogy amennyiben a jelen határozatban foglalt hiba, hiányosság, illetve a jogsértés megszüntetésére irányuló kötelezettségének nem tesz eleget, és a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapítja a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 45/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések ismételt megsértését, úgy a hatóság az Fgytv. 47. (1)-(2) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja. Ugyanakkor, figyelemmel a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (továbbiakban: Kkvtv.) 12/A. -ára, az ott meghatározott esetekben, a fogyasztóvédelmi hatóság minden esetben bírságot szab ki.

2 2 A rendelkezésre álló adatok alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: Tekintettel arra, hogy az egyéni vállalkozó nyilatkozatában nem igazolta hitelt érdemlően az általa üzemeltetett internetes oldalon megjelenített tájékoztatások valóságtartalmát, megállapítást nyert, hogy az alábbi, a fogyasztók megtévesztésére és ügyleti döntésének befolyásolására alkalmas valótlan tájékoztatások hangzottak el: 1. A Regen a cellulit ellen" kezelés a monopoláris és bipoláris rádiófrekvencia hatásait kombinálja, ami egyszerre kezeli a mélyen fekvő és felületi zsírrétegeket, valamint igen pontos bőrmelegítést végez nagyon kis energiával és fájdalommentesen, így azonnal kisimítja és feszesíti a bőrt. 2. Az LPG Endermológia" kezelés kezelési területei: alakformálás, fogyasztás 3. Kezelési területek: sportsérülések kezelése és megelőzése, nyirokkeringés javítása Az egyéni vállalkozó a fenti magatartásával az alábbi jogszabályi rendelkezéseket sértette meg: Az Fttv. 3. (1) bekezdése szerint tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.[1] Az Fttv. 3. (3) bekezdése értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Az 1-2. pontokban foglalt tényállítások tekintetében: Az Fttv. 6. (1) bekezdés b) pont bg) alpontja alapján megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel

3 3 megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru lényeges jellemzői, így különösen az adott célra való alkalmassága, a használatától várható eredmények, előnyei tekintetében és ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. Az ügyleti döntés definícióját az Fttv. 2. (2) bekezdés h) pontja [2] tartalmazza. Ezen pontokban szereplő kereskedelmi gyakorlatok valótlan információkat tartalmaznak olyan módon, hogy azok alkalmasak arra, hogy megtévesszék a fogyasztót, hiszen a kínált szolgáltatást olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, melyekkel azok igazolhatóan nem rendelkeznek, vagyis: A Regen a cellulit ellen" kezelés a Monopoláris és Bipoláris rádiófrekvencia hatásait kombinálja, ami egyszerre kezeli a mélyen fekvő és felületi zsírrétegeket, valamint igen pontos bőrmelegítést végez nagyon kis energiával és fájdalommentesen, így azonnal kisimítja és feszesíti a bőrt. Az LPG Endermológia" kezelés kezelési területei: alakformálás, fogyasztás A valótlan információt tartalmazó tájékoztatás alkalmas arra, hogy a fogyasztó ennek hatására döntsön a szolgáltatás igénybevétele mellett, mivel az áru adott célra való alkalmassága, illetve a használatától várható eredmények, előnyök a fogyasztó számára jelentős információk. A kereskedelmi gyakorlat tehát a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, mert abban a téves feltevésben veszi igénybe a szolgáltatást, hogy attól a tájékoztatásban szereplő hatás, eredmény biztonsággal elvárható, a tájékoztatás alapján alkalmas arra a célra, amelynek elérésére a fogyasztó igénybe veszi, tehát az rendelkezik a fent megjelölt előnyökkel. A 3. pontban foglalt tényállítás vonatkozásában: Az Fttv. 6. (1) bekezdés b) pont bj) alpontja alapján megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru lényeges jellemzői, így különösen az egészségre gyakorolt hatása tekintetében, és ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Ezen kereskedelmi gyakorlat valótlan információkat tartalmaz oly módon, hogy azok

4 4 alkalmasak arra, hogy megtévesszék a fogyasztót, hiszen a kínált szolgáltatást olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, melyekkel az nem rendelkezik, vagyis a vizsgálat elvégzését kiemelten a következő egészségügyi problémáknál, területeknél ajánlja a vállalkozás: sportsérülések kezelése és megelőzése, nyirokkeringés javítása. A valótlan információt tartalmazó tájékoztatás alkalmas arra, hogy a fogyasztó ennek hatására döntsön a szolgáltatás igénybevétele mellett, mivel annak egészségre gyakorolt hatása a fogyasztó számára jelentős információ. A kereskedelmi gyakorlat tehát a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetheti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, mert abban a téves feltevésben veszi igénybe a szolgáltatást, hogy attól a tájékoztatásban szereplő egészségre gyakorolt hatás biztonsággal elvárható, a tájékoztatás alapján alkalmas arra az egészségügyi célra, amelynek elérésére a fogyasztó igénybe veszi, tehát az rendelkezik a fent megjelölt előnyökkel. Hatóságunk hatáskörét az Fttv. 10. (1) bekezdése szerint állapítottam meg, a vállalkozás nyilatkozata alapján, tekintettel arra, hogy jelen hirdetésével megegyező tartalommal kizárólag a honlapon reklámozott, a gazdasági verseny érdemi érintettsége nem áll fenn. [1] Az Fttv. 3. (2) bekezdése alapján tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. [2] Az ügyleti döntés a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá, hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. Kelt: Kecskemét, Kapják: Bezsenyiné Kecskeméti Emőke ev. (6000 Kecskemét, Remény u. 3.)

5 Jogerőre emelkedés után: Irattár 5

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály H A T Á R O Z A T

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: BKO/001/01170-0012/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. megtiltom.

H A T Á R O Z A T. megtiltom. Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01171-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Magony István egyéni vállalkozó (székhely: 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. u. 53., adószáma: 67014529-2-27)

Részletesebben

HATÁROZAT. A HTS Medical Kft.-t (székhely: 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u. 8., adószám: 13335292-2-13, továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

HATÁROZAT. A HTS Medical Kft.-t (székhely: 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u. 8., adószám: 13335292-2-13, továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00445-0012/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BKO/001/01131-0013/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)

H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat Iktatószám: Tárgy: JNO/001/00709-0004/2015 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat HATÁROZAT Bárány Henrietta egyéni vállalkozó (székhely: 5430 Tiszaföldvár, Óvirághegy III. út 43., adószám:

Részletesebben

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának jogi szabályozása

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának jogi szabályozása A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának jogi szabályozása 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 1 Az Országgy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00929-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-III/B-5931/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5570/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00983-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától

H A T Á R O Z A T. 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint. kötelezi a Vállalkozást, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától Iktatószám: Tárgy: VE/001/00103-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértése nem állapítható meg, ezért a bejelentés ezen részét elutasítom.

H A T Á R O Z A T. fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértése nem állapítható meg, ezért a bejelentés ezen részét elutasítom. Iktatószám: Tárgy: FEO/001/01176-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Ékszerzálog Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (székhely: 2200 Monor, Petőfi Sándor u. 3., adószám:

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg

A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Iktatószám: Tárgy: SZO/001/01139-0006/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Papp

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/011-021/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-4035/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

25087/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban

25087/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban 25087/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban Budapest, 2015. június 17. - 1- Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V

Részletesebben

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.I. emelet 137. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.I. emelet 137. szoba Pályázati Felhívás Fedélzeti WLAN szolgáltatás 1. Ajánlatkérő neve, címe: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel,

H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel, Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00943-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-64/2014. számú határozata a Magnetissimo Pénzügyi Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-64/2014. számú határozata a Magnetissimo Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-64/2014. számú határozata a Magnetissimo Pénzügyi Zrt. számára A Magnetissimo Pénzügyi Zrt.-nél (székhelye: 1062 Budapest, Andrássy út 98.,

Részletesebben

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.II. emelet 209. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.II. emelet 209. szoba Pályázati Felhívás Zárható PINPAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. 1087 Budapest,

Részletesebben

T/6945. számú törvényjavaslat. a termékek piacfelügyeletéről

T/6945. számú törvényjavaslat. a termékek piacfelügyeletéről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6945. számú törvényjavaslat a termékek piacfelügyeletéről Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2012. április 2012. évi törvény a termékek piacfelügyeletéről

Részletesebben

2013. évi LIV. törvény. a rezsicsökkentések végrehajtásáról 1

2013. évi LIV. törvény. a rezsicsökkentések végrehajtásáról 1 1. oldal 2013. évi LIV. törvény a rezsicsökkentések végrehajtásáról 1 A lakossági terhek csökkentése, a jövedelmek felhasználásának szabadsága, a létfenntartáshoz szükséges, mindenképpen kifizetendő háztartási

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 3. K32. 097/2010/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Bíróság a dr. Szamosi Katalin ügyvéd által képviselt Larabay Food Vendéglátóipari Kft (Dunaharaszti) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin

Részletesebben

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk!

Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Tisztelt Közép/Nagyvállalati Ügyfelünk! Alaptarifa módosítás 1. Ezúton értesítjük Közép- és Nagyvállalati tarifacsomaggal rendelkező Előfizetőket, hogy kezdeményezzük az Üzleti Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7392/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Betekinthető! v é g z é s t. Az eljáró versenytanács az utóvizsgálatot megszünteti. E végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs. I.

Betekinthető! v é g z é s t. Az eljáró versenytanács az utóvizsgálatot megszünteti. E végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs. I. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/109/2013. Iktatószám: Vj/109-15/2013. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot ír ki a következő önkormányzati tulajdonú

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot ír ki a következő önkormányzati tulajdonú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Dunaföldvár Város Önkormányzata pályázatot ír ki a következő önkormányzati tulajdonú Dunaföldvár, Jókai u. 7. (1068/1 hrsz.) szám alatti óvoda magas tető építésére Pályázati feltételek:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A reklámtevékenység átfogó ellenırzésérıl, különös tekintettel a megtévesztı kereskedelmi gyakorlatokra és az egészségtudatosságot befolyásoló állítások valóságtartalmára Budapest,

Részletesebben

Dunakanyar Holding Kft.

Dunakanyar Holding Kft. . 2000 Szentendre, Kálvária út 41/a Általános Szerződési Feltételek Kivonata helyhez kötött telefonszolgáltatásra Szentendre, 2009. július 1. A Dunakanyar Holding Kft távközlési szolgáltatásaira vonatkozó

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! r Pesti Központi Kerületi Bíróság 1027 Budapest, Varsányi I. u. 40-44. 14.G.303.531/2011/5. OROSZ V. 2011 DEC 1 k. ÜGYVÉDI IRODA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A Pesti Központi Kerületi Bíróság Dr. Orosz

Részletesebben

Ajánlattevőnek és közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az 1.) és 2.) pontban foglalt alkalmassági

Ajánlattevőnek és közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az 1.) és 2.) pontban foglalt alkalmassági AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt Controlling rendszer kiépítése és ehhez kapcsolódó rendszerfejlesztési és tanácsadói szolgáltatás ellátása tárgyú hirdetmény nélküli

Részletesebben

194/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet

194/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet Online - 194/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet - a közigazgatási hatósági eljárásokban felhasznált elektronikus aláírásokra 1. és oldal az azokhoz tart 194/2005. (IX. 22.) Korm. rendelet a közigazgatási hatósági

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága a GOP-2011-2.1.1/M Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázati kiírására beérkezett..

Részletesebben

Üzleti titkot nem tartalmaz!

Üzleti titkot nem tartalmaz! 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/097/2012. Iktatószám: Vj/097-35/2012. Üzleti titkot nem tartalmaz! A Gazdasági

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.frizurakellek.hu webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető online termék értékesítési szolgáltatás regisztrált

Részletesebben

HU-Budapest: Gyógyszerészeti termékek 2010/S 155-239638 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Gyógyszerészeti termékek 2010/S 155-239638 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:239638-2010:text:hu:html HU-Budapest: Gyógyszerészeti termékek 2010/S 155-239638 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt Techno-Tel Kft. a tagja Egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek TELEFONSZOLGÁLTATÁS (Helyhez kötött telefonszolgáltatás, Nomadikus beszédcélú szolgáltatás, Egyéb hangátviteli szolgáltatás)

Részletesebben

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Adminisztratív információk III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Adminisztratív információk III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 4. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007

Számlaszám: 10402142-49575648-49521007 IBAN kód: HU25 1040 2142 4957 5648 4952 1007 62874/2015/START számú P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S MÁV-START Zrt. munkavállalóinak közúti szállítása Budapest és Szolnok Járműjavítási telephely között tárgyú ajánlatkéréshez (továbbiakban pályázathoz)

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 951/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 951/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/30052-25/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefon: 06-1-457-7994 Fax: 06-1-457-7124 Tárgy: a Budapest 92,1 MHz médiaszolgáltatási jogosultság hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. október 30., péntek Tartalomjegyzék 315/2015. (X. 30.) Korm. rendelet A Magyarország és a Szlovén Köztársaság közti belső határon a határellenőrzés

Részletesebben

AZ EGYSZER ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Kbt. harmadik rész VI. fejezet 251. (2) bek. szerint

AZ EGYSZER ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Kbt. harmadik rész VI. fejezet 251. (2) bek. szerint a) az Ajánlatkér neve: Debreceni Egyetem címe: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. kapcsolattartó: DEOEC Józsa Judit gazdasági igazgató helyettes telefonszáma: +36 52 417 962 telefaxszám: +36 52 425 204 elektronikus

Részletesebben

VEDD A NETEN Minőségbiztosítási rendszer Ellenőrzési lista II. A fogyasztók és a bizalom kérdése

VEDD A NETEN Minőségbiztosítási rendszer Ellenőrzési lista II. A fogyasztók és a bizalom kérdése VEDD A NETEN Minőségbiztosítási rendszer Ellenőrzési lista II. A fogyasztók és a bizalom kérdése Agenda Jogszabályi háttér Tapasztalatok és Megoldások Tájékoztatás Termékek Elállás Jogszabályok 17/1999.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése c. pályázati kiíráshoz Kódszám: EAOP-2008/1.1.1/A A projektek az Európai

Részletesebben

HU-Debrecen: Banki szolgáltatások 2010/S 239-365609 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Debrecen: Banki szolgáltatások 2010/S 239-365609 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:365609-2010:text:hu:html HU-Debrecen: Banki szolgáltatások 2010/S 239-365609 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás I. SZAKASZ:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Szakoly Község Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Oktatási, képzési szolgáltatások beszerzése tárgyú Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásra AJÁNLATTÉTELI

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK

HIRDETMÉNY AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK HIRDETMÉNY INGATLANFEDEZET MELLETT NYÚJTOTT JELZÁLOG TÍPUSÚ HITELEK KAMATÁRÓL, VALAMINT DÍJ- ÉS KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL AKTUÁLISAN ÉRTÉKESÍTHETŐ HITELEK Hatályos: 2015. június 6-tól (A változások a szövegben

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 3. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Tolólapos kompaktor beszerzése adásvételi szerződés

Részletesebben

VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás VICTORIA Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Ügyféltájékoztató VICTORIA Befektetési egységekhez kötött Életbiztosítás Általános Feltételei Bellis Befektetési egységekhez kötött Életbiztosítás

Részletesebben

I. Az állategység számítás szempontjai

I. Az állategység számítás szempontjai I. Az állategység számítás szempontjai Az elsőfokú hatóság a felperes támogatási kérelmének részben helyt adva négy célprogramban ítélt meg támogatható területeket. A bódvaszilasi illetőségű felperes a

Részletesebben

Bevallás az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat illetékességi területén

Bevallás az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat illetékességi területén Bevallás az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat illetékességi területén FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat

Részletesebben

Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételek. előfizetői szolgáltatáshoz

Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételek. előfizetői szolgáltatáshoz Telenor Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételek előfizetői szolgáltatáshoz (Mobil rádiótelefon, Mobil Internet és Műsorterjesztési szolgáltatás) Hatályos: 2016. július 10-étől Készítés időpontja:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 Tartalomjegyzék Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 I. Feladatkör... 3 II. Kérelem, panaszbejelentés... 7 III. Ügyintézés határideje:... 7 IV. Tájékoztatás az ügyfelet megillető

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122. (7) bekezdés a) pontja alapján a Learn The Natura című, HURO/1001/333/1.3.1 azonosító számú projekthez kapcsolódó PR tevékenység

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 13194/2013. Iktatószámunk: 63567/2013. Ügyintézőnk: Marcsek Balázs Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A

BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A BUDAPESTI KERESKEDELMI É S I P A R K A M A R A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ALAPSZABÁLY (elfogadta a 2001. 01.25-ei, módosította a 2001.09.27-ei, 12.13-ai, 2002.04.18-ai, 11.28-ai, 2003.12.11-ei,

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 13/A

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

amely egyrészről másrészről

amely egyrészről másrészről M U N K A M EG O S Z T Á S I M E G Á L L A P O D Á S amely egyrészről másrészről harmadrészről PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47. adószám: 15730655-2-13

Részletesebben

HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:240500-2008:text:hu:html HU-Budapest: Orvosbiológiai berendezések 2008/S 181-240500 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 3003/2013. NAV útmutató

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 3003/2013. NAV útmutató 3708979384 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3003/2013. NAV útmutató az általános forgalmi adó bevallás általános szabályairól, valamint a gyakorított elszámolási lehetőségének engedélyezéséről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. december 30., szerda Tartalomjegyzék 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet A minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére

Részletesebben

Szociális és családtámogatások joga

Szociális és családtámogatások joga AGRÁR ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK Szociális és családtámogatások joga Záróvizsga tételvázlatok Szerkesztette, és összeállította: dr. Mélypataki Gábor 2015. március 1-jével hatályos anyaggal Tételvázlatok a Szociális

Részletesebben

CSATLAKOZÁS PÉNZÜGYI FELTÉTELEI. 1. Csatlakozási díj meghatározás társasági tulajdonú elosztóvezeték esetében

CSATLAKOZÁS PÉNZÜGYI FELTÉTELEI. 1. Csatlakozási díj meghatározás társasági tulajdonú elosztóvezeték esetében CSATLAKOZÁS PÉNZÜGYI FELTÉTELEI 1. Csatlakozási díj meghatározás társasági tulajdonú elosztóvezeték esetében Az elosztóvezetékhez csatlakozni kívánó új fogyasztóktól és az elosztóvezetékhez már korábban

Részletesebben

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H CREDITUM HITELFEDEZETI ÉLETBIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H CREDITUM HITELFEDEZETI ÉLETBIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H CREDITUM HITELFEDEZETI ÉLETBIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI 2009. augusztus 14. I. Általános rendelkezések 1. A biztosítási szerződés résztvevői a következő személyek. 1.a. A szerződő az a

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 18-028757 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 18-028757 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:28757-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 18-028757 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás I.

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:138317-2011:text:hu:html HU-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 84-138317 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS

Részletesebben

T/7955 / Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

T/7955 / Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ülés Hivatala. ~. : ; g Számvev őszéki és Költségvetési Bizottság Dr. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére rkezetc= 2012 SEFT 2. Bizottsági módosító javaslat Helyben T/7955 / Tisztelt Elnök

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/031-57/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Darabos János ügyvezetı által képviselt Aqua Plastech Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hajdúsámson), a Darabos

Részletesebben

Motorikus dízelgázolaj beszerzése

Motorikus dízelgázolaj beszerzése Motorikus dízelgázolaj beszerzése (Eljárás száma: T-148/15) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ 2015. 1 A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás 1.1. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.,

Részletesebben

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez 25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3-2

Részletesebben

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 53/2014. (IV. 29.) VM rendelete egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A vidékfejlesztési miniszter 53/2014. (IV. 29.) VM rendelete egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 8774 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 60. szám A vidékfejlesztési miniszter 53/2014. (IV. 29.) VM rendelete egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A PMI BUDAPEST, MAGYAR TAGOZATNAK amely abból a célból készült, hogy a tagok a Polgári Törvénykönyvr l szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),

Részletesebben

83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések

83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések 83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető támogatásról [Figyelem! Az itt elérhető módosításokkal

Részletesebben

Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt

Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Techno-Tel Kft. a tagja Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételek (nyilvános televízió-műsorelosztási) szolgáltatáshoz Gyékényes, Győrtelek, Ököritófülpös, Őrtilos, Rápolt,

Részletesebben

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

~ 1 ~ Építési szerződés. Építőipari kivitelezési tevékenységre

~ 1 ~ Építési szerződés. Építőipari kivitelezési tevékenységre ~ 1 ~ Építési szerződés Építőipari kivitelezési tevékenységre amely létrejött egyrészről. (anyja neve:., szül. hely és idő:., szem. ig. száma:, adóazonosító jele:.., állandó lakcíme: megrendelő (továbbiakban

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/78 Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat komplex fejlesztése keretében eszközbeszerzés szállítási Beszerzés tárgya:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/78 Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat komplex fejlesztése keretében eszközbeszerzés szállítási Beszerzés tárgya: Korrigendum - Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat komplex fejlesztése keretében eszközbeszerzés szállítási szerződés keretében a KMOP- 4.3.2/A-13-2013-0001 azonosító számú projekt során Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

eokr_aszf_20140315 1/7

eokr_aszf_20140315 1/7 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer szolgáltatása igénybevételére Az OPTEN Informatikai Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

A lakáscélú állami támogatások, a K&H állami kiegészítő kamattámogatásos hitel új lakásra, és a

A lakáscélú állami támogatások, a K&H állami kiegészítő kamattámogatásos hitel új lakásra, és a K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. Telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 Fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény lakásra, és a megelőlegező kölcsön kondícióiról a 2003. december

Részletesebben

Felügyeletet ellátó szerv neve és elérhetősége: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Felügyeletet ellátó szerv neve és elérhetősége: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. AZ ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26. Adószám: 10361966-2-41 Felügyeletet ellátó szerv neve és elérhetősége: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, 1013

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2009 / 3 Ajánlatkérő: Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Ajánlatkérő

Részletesebben

Hatályosság: 2010.05.01-2010.06.02

Hatályosság: 2010.05.01-2010.06.02 151/2010. (IV. 30.) Korm. rendelet a kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. Törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról Hatályosság: 2010.05.01-2010.06.02

Részletesebben

A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben

A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben Nyul Zoltán Stratégia és Innováció Igazgató Budapesti Közlekedési Központ Balatonföldvár, 2016. május 11. Tartalom 2010 után kialakított szervezeti modell

Részletesebben

/l0. módosító javaslat. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k. Helybe n. Tisztelt Elnök Úr!

/l0. módosító javaslat. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k. Helybe n. Tisztelt Elnök Úr! s f livatala kcc. /l0 S`ikc etfi : 2011 OK T 2 8. országgyűlési képvisel ő Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k módosító javaslat Helybe n Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és azzal összefügg

Részletesebben

A Magyar Telekom Nyrt. egyéni előfizetők részére nyújtott mobil szolgáltatásokra vonatkozó Általános szerződési feltételei

A Magyar Telekom Nyrt. egyéni előfizetők részére nyújtott mobil szolgáltatásokra vonatkozó Általános szerződési feltételei ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Magyar Telekom Nyrt. egyéni előfizetők részére nyújtott mobil szolgáltatásokra vonatkozó Általános szerződési feltételei A hatálybalépés időpontja: 2014. augusztus 1.

Részletesebben

206/2011. (X. 7.) Korm. rendelet

206/2011. (X. 7.) Korm. rendelet 206/2011. (X. 7.) Korm. rendelet a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítésérıl A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1..

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e. - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 4/2006. (II. 24.)KT r e n d e l e t e - a helyi adók bevezetéséről - I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.. Ibrány Város Képviselő Testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről

210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről OptiJUS Opten Kft. I 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről 2015.04.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék Közreműködő

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.837/15/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

A Rendelet 4. -ban a függelék szövegrész helyébe a melléklet szöveg lép.

A Rendelet 4. -ban a függelék szövegrész helyébe a melléklet szöveg lép. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 21.) rendelete az egyes építési tevékenységekkel kapcsolatos parkolási igényekről és azok biztosításáról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét arra, hogy internetes oldalunk használatát megelőzően olvassák el jelen általános szerződési feltételeinket, mert annak használatával

Részletesebben