HEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása



Hasonló dokumentumok
MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

Tisztelt Képviselő-testület!

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Civil rendelet módosítása és pályázati kiírás civil szervezetek évi támogatására

1988. évi I. törvény Hatályos:

XVII. évfolyam 221. szám október

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

A B C D E F G H I J. A célkitűzés összhangja egyéb stratégiai dokumentum okkal. Az intézkedés tartalma. Gazdasági

Mgyr jognygok /2014. (XII. 3.) Korm. htározt közötti progr 2. oldl ) megyei önkormányztok z 1. mellékletben meghtározott indiktív fo

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

Tájékoztató Békés Város Képviselő testületének a fontosabb jogszabályi valtozasokrol

Javaslatok a as fejlesztéspolitikai programok számára

Szöveges beszámoló év

Észak-alföldi Operatív Program 4. Prioritás Humán infrastruktúra fejlesztése. Akcióterv vezetıi összefoglaló február 11.

Költségvetési ellenőrzés Tartalom

E L Ő T E R J E S Z T É S

Minősített többség az SZMSZ 18. c) pontja alapján. Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság. Nyílt ülés

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben.

IGEN! Idősödő és idős generációk életminőségét javító akcióterv

Hagyomásnyos Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncverseny lesz Kiskőrösön

Felhívás címe Tervezett fejlesztés települési keret (mft) Felhívás ipari parkok, ipari területek fejlesztésére

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA

JELENTÉS A GYÁMHATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL Kérjük figyeljen az előlap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére!

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pap Károly u. 4-6.

Heves Megye Önkormányzatának 15/2011. (VII. 06.) HMÖ rendelete a Megyei Önkormányzat és intézményei évi közbenső beszámolójáról

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP-

HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM GELEJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

A Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után.

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 02-i ülésére

Költségvetési előirányzat

Tartalom Bevezető I. A hatósági ellenőrzéstől való elkülönülés indokoltsága I.1 hajléktalanügy I.2 fogyatékosságügy...

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban

Minőségfejlesztés a közművelődésben - ingyenes képzés. Kedves kollégák figyelmébe ajánljuk Esegítő közösségi animátor képzésünket.

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Bevezető, információk a segédlet használatához

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Közoktatási intézményi esélyegyenlőségi program Óbudai Nagy László Általános Iskola

A helyi fennetarthatóság körvonalai: európai közös mutatók. Módszertani áttekintés. Módszertani áttekintés. Európai Bizottság

A Bács Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézetének információs havilapja

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Diszkriminálnak-e a hazai munkáltatók?

PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS (GVOP )

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Azon kistérségek, amelyek a rendelet hatályba lépése előtt szereztek kedvezményezettséget, de e rendelet alapján már nem jogosultak kedvezményre,

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Szeptember végén szavalóverseny. Országos népzenei minősító lesz Szabadszálláson, szeptember 5-én.

Vagyonleltár-tervezet

ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. A rendelet hatálya és alkalmazása

Helyi Esélyegyenlőségi Program SZENTMÁRTONKÁTA Nagyközség Önkormányzata

1 / :15

Bevezető, információk a segédlet használatához

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Integrált nyílt forráskódú megoldások alkalmazási lehetőségei a kormányzati felhőben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó körút 52. II/5.

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

Civil támogatások pályázati. kiirása. e2vszerü szótöbbség. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi Bizottság. nyílt ülés

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Eredménykimutatás - Fedezeti alap

Bevezető, információk a segédlet használatához

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Minősített többség Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális az Mötv. 50. *-a Bizottság alapján Pénzügyi Bizottság

bekapcsolását is szükségessé teszi. törvényszerűségeinek feltárásával, tudatos, SPECIÁLIS HELYZETÜ TÁRSADALMI CSOPORTOK (Borsod megye cigánylakossága)

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra

Mgyr jognygok - 46/2003. (IV. 16.) OGY htározt - z Egzség Évtizedének John Bél 2. oldl A Kormány z elmúlt évtizedek kedvezőtlen népegzségügyi folymtir

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

Bevezető, információk a segédlet használatához

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

Győr-Sopron megyei Tanács VB. Szigorúan titkos! JELENTÉS Győr- Sopron megye egyházpolitikai

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben.

I tervének elfogadása

H-1016 BUDAPEST, GELLÉRTHEGY UTCA TELEFON: (36 1) FAX: (36 1) Pf.:

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Bevezetés. Mi a koleszterin?

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Fejezeti kezelésű előirányzatok fejezeti összesen. Szűrési feltételek. Szektor (Teljes egyezés ) 1091

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

N 23 Az általános iskolai

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

GYORSJELENTÉS GYORSJELENTÉS

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Vagyonleltár-tervezet

Én ebből az egész ügyből azt vonom le, hogy ha a Főépítész

Átírás:

Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás be bevonni kívánt célcsoportok kiválsztásávl összefüggő szkmi tpsztltok rövid áttekinte. 2005.11. 29. SZIKSZI SÁNDOR progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás kiválsztás kiválsztás célj: célj: előkzítő előkzítő szksz szksz ( ( rztvevők rztvevők felkuttás, felkuttás, leginkább leginkább megfelelőek megfelelőek kiválsztás, kiválsztás, ráhngolásuk, ráhngolásuk, motiválásuk motiválásuk z z előttük előttük álló álló feldtokr, feldtokr, pályorientációjuk, pályorientációjuk, felzárkózttásuk felzárkózttásuk vgy vgy mereteik mereteik felújítás felújítás stb.), stb.), vl vl fogllkozttást fogllkozttást kísérőpszichoszociál kísérőpszichoszociál támogtás támogtás zt zt szolgálják, szolgálják, lehetőlegkebb lehetőlegkebb legyen legyen ből ből vló vló lemorzsolódás, lemorzsolódás, lehetőlegtöbben lehetőlegtöbben tegyenek tegyenek sikeres sikeres vizsgát. vizsgát. Pályázti Pályázti felhívás: felhívás: pályázti pályázti progrm progrm célkitűze célkitűze helyzetű helyzetű foglkoztthtóságánk foglkoztthtóságánk jvítás, jvítás, munkerőpici munkerőpici társdlmi társdlmi beilleszkedének beilleszkedének elősegíte elősegíte megközelítű, megközelítű, lterntív lterntív képzi képzi ekben ekben vló vló rzvételükkel. rzvételükkel. z z lterntív lterntív képzi képzi modell modell sjátj, sjátj, fogllkozttássl fogllkozttássl összekpcsolt összekpcsolt képzt képzt olyn olyn pszichoszociál pszichoszociál támogtás támogtás kíséri, kíséri, mely mely csökkenti csökkenti képzből képzből vló vló lemorzsolódás lemorzsolódás veszélyét veszélyét jvítj jvítj képzben képzben vló vló eredményes eredményes rzvétel rzvétel feltételeit. feltételeit. z z elszámolhtó elszámolhtó költségek költségek köre köre válllkozások válllkozások melyek melyek fogllkozttóként fogllkozttóként vehetnek vehetnek rzt rzt végrehjtásábn végrehjtásábn csk csk célcsoporttl célcsoporttl kpcsoltos kpcsoltos személyi személyi jellegű jellegű költségeiket költségeiket (bér (bér járuléki) járuléki) számolhtják számolhtják el, el, beszerzeiket beszerzeiket egyéb egyéb költségeiket költségeiket.. pályázt pályázt kedvezményezettjei kedvezményezettjei et et kedvezményezettnek kedvezményezettnek végrehjtás végrehjtás szükséges szükséges bevonásávl, bevonásávl, zokkl zokkl konzorciumi konzorciumi együttműködben együttműködben megvlósítni. megvlósítni. konzorciumi konzorciumi prtnerek prtnerek lehetnek lehetnek nonprofit nonprofit,, önkormányzt(ok), önkormányzt(ok), önkormányztok önkormányztok társulási, társulási, állmi állmi vgy vgy önkormányzti önkormányzti intézmények, intézmények, kebbségi kebbségi önkormányzt(ok), önkormányzt(ok), vl vl képz képz rzeként rzeként megvlósuló megvlósuló fogllkozttásbn fogllkozttásbn fogllkozttóként fogllkozttóként válllkozások válllkozások.. progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás Pályázti Pályázti útmuttó útmuttó Célkitűzek Célkitűzek jelenleginél jelenleginél több, több, helyzetű helyzetű különböző különböző csoportjink csoportjink dottságihoz, dottságihoz, szükségleteihez szükségleteihez igzodó igzodó igzolhtó igzolhtó eredményeket eredményeket felmuttni felmuttni képes képes megközelítű megközelítű lterntív lterntív képzi képzi létrejöttének létrejöttének elősegíte; elősegíte; minél minél több több helyzetű(köztük helyzetű(köztük rom), rom), munknélküli munknélküli ember ember trtós trtós munkáb munkáb állásánk, állásánk, munk munk társdlmi társdlmi beilleszkedének beilleszkedének elősegíte; elősegíte; lcsony lcsony koli koli végzettségű végzettségű számár számár lehetőséget lehetőséget biztosítni biztosítni z z állm állm áltl áltl elmert elmert szkképesít szkképesít (fogytékos (fogytékos esetében esetében lehet: lehet: betnított betnított képzettség) képzettség) megszerzére; megszerzére; z z lterntív lterntív képzt képzt vállló vállló nonprofit nonprofit szervezeti szervezeti emberi emberi erőforrásink erőforrásink fejleszte; fejleszte; munknélküliek munknélküliek segítét segítét szolgáló szolgáló erőforrások erőforrások növele növele z z lterntív lterntív képzt képzt vállló vállló nonprofit nonprofit,, önkormányztok, önkormányztok, intézmények, intézmények, válllkozások válllkozások együttműköde együttműköde révén; révén; z z megközelítű, megközelítű, lterntív lterntív képzi képzi modell modell intézményesülének intézményesülének elősegíte. elősegíte. Horizontál Horizontál Nők Nők e e Romák Romák e e Fogytékos Fogytékos e e Fenntrthtó Fenntrthtó fejlőd fejlőd Támogthtó Támogthtó ek ek z z képzi képzi eknek eknek trtlmzniuk trtlmzniuk rztvevők: rztvevők: > > képezhetőségének képezhetőségének fejlesztére, fejlesztére, >munkvégzőképességének, >munkvégzőképességének, munkkultúrájánk munkkultúrájánk fejlesztére, fejlesztére, >szktudásánk >szktudásánk fejlesztére; fejlesztére; >szociokulturál >szociokulturál körülményeinek körülményeinek jvításár, jvításár, >pszichoszociál >pszichoszociál állpotánk állpotánk jvításár, jvításár, >életvitelének >életvitelének fejlesztére, fejlesztére, >munk >munk beilleszkedének beilleszkedének megkönnyítére megkönnyítére progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás Pályázti Pályázti útmuttó útmuttó támogtott támogtott ekkel ekkel szembeni szembeni elvárások elvárások ek ek gerincét gerincét képz képz rzeként rzeként csoportbn, csoportbn, védett védett körülmények körülmények végzett, végzett, de de idővel idővel pic pic htásink htásink kitett kitett termel termel vgy vgy szolgálttás szolgálttás ( ( fogllkozttás) fogllkozttás) képezi. képezi. rr rr törekedni, törekedni, rztvevők rztvevők rom rom munknélküliek munknélküliek rány rány reprezentálj reprezentálj rom rom lkosságnk lkosságnk htókörébe htókörébe trtozó trtozó földrjzi földrjzi területen területen jellemzőrányát. jellemzőrányát. célcsoport célcsoport lcsony lcsony koli koli végzettségű, végzettségű, vgy vgy elvult, elvult, picképes picképes szkképzettséggel szkképzettséggel rendelkezőmunknélküli rendelkezőmunknélküli (köztük (köztük romák), romák), de de különösen különösen 45 45 év év felettiek; felettiek; büntetőeljárásbn büntetőeljárásbn terheltnek terheltnek minősülő; minősülő; fogytékos fogytékos,, illetve illetve megváltozott megváltozott munkképességűek; munkképességűek; helyzetű, helyzetű, z z kolrendszerből kolrendszerből lemorzsolódott lemorzsolódott fitlok; fitlok; gyógyult gyógyult vgy vgy gyógyulófélben gyógyulófélben lévőszenvedélybetegek; lévőszenvedélybetegek; trtósn trtósn munknélküli munknélküli.. Projekt Projekt ütemez ütemez előkzítőszksz előkzítőszksz ( ( rztvevők rztvevők felkuttás, felkuttás, leginkább leginkább megfelelőek megfelelőek kiválsztás, kiválsztás, ráhngolásuk, ráhngolásuk, motiválásuk motiválásuk z z előttük előttük álló álló feldtokr, feldtokr, pályorientációjuk, pályorientációjuk, felzárkózttásuk felzárkózttásuk vgy vgy mereteik mereteik felújítás felújítás stb.), stb.), vl vl fogllkozttást fogllkozttást kísérőpszichoszociál kísérőpszichoszociál támogtás támogtás zt zt szolgálják, szolgálják, lehető lehető legkebb legkebb legyen legyen ből ből vló vló lemorzsolódás, lemorzsolódás, lehetőlegtöbben lehetőlegtöbben tegyenek tegyenek sikeres sikeres vizsgát. vizsgát. progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás munkerőpici képze fogllkozttás Esélyegyenlőségi Esélyegyenlőségi útmuttó útmuttó lpvető: lpvető: z z szempontj szempontj válszthtó, válszthtó, zz zz elhgyhtó, elhgyhtó, enhol, enhol, hol hol csk csk lehetséges, lehetséges,.. z z szempontj szempontj járulékos járulékos elem, elem, szerves szerves rzét rzét képezi, képezi, emellett emellett minőségét minőségét jvítj, jvítj, tehát tehát enhol enhol.. z z szempontjánk szempontjánk érvényesíte érvényesíte európi európi uniós uniós követelmény követelmény pályázók, pályázók, z z értékelők értékelők számár. számár. Hol Hol jelenhet jelenhet meg meg z z szempontj szempontj ek ek : : z z i i t t előkzítének előkzítének megvlósításánk megvlósításánk en en szkszábn szkszábn,, így: így: tervezben, tervezben, megvlósításbn, megvlósításbn, nyomon nyomon követben követben z z értékelben értékelben.. z z,, horizontál horizontál elvárás elvárás tehát tehát zt zt en en tel tel kpcsoltos kpcsoltos figyelni figyelni e e nőkreférfikr, nőkreférfikr, vl vl rom rom fogytékos fogytékos személyekre személyekre gykorolt gykorolt htását. htását. dott, dott, jelen jelen esetben esetben képzi képzi keretében keretében z z egyenlőbánásmód egyenlőbánásmód zt zt válogthtunk válogthtunk tnfolymr tnfolymr jelentkezők jelentkezők ük, ük, szármzásuk szármzásuk vgy vgy egzségi egzségi állpot állpot szerint. szerint. képzen képzen nők, nők, rom rom fogytékos fogytékos személyek személyek ugynúgy ugynúgy jogosultk jogosultk rzt rzt venni, venni, bárki bárki.. Ez Ez zonbn zonbn önmgábn önmgábn kev, kev, hzen hzen sokn sokn helyzetükből helyzetükből dódón dódón vlószínűleg vlószínűleg el el sem sem jutnk jutnk odáig, odáig, jelentkezzenek jelentkezzenek tnfolymr. tnfolymr. z z zt zt különbözőeszközökkel különbözőeszközökkel ösztönözzük, ösztönözzük, lehetővé lehetővé tesszük, tesszük, tnfolymon tnfolymon olyn olyn rzt rzt vehessenek, vehessenek, kik kik e e külön külön segítség segítség nélkül nélkül ezt ezt tudnák tudnák megoldni megoldni (pl. (pl. képz képz ideje ideje ltt ltt gyermekfelügyelet gyermekfelügyelet megszerveze megszerveze kgyermekes kgyermekes nyák nyák rzére, rzére, képz képz helyszínére helyszínére történőutzás történőutzás költségeinek költségeinek megtéríte, megtéríte, fogytékos fogytékos személyek személyek számár számár jól jól megközelíthetőképzi megközelíthetőképzi helyszín helyszín kiválsztás, kiválsztás, jeltolmácsolás, jeltolmácsolás, stb..) stb..) progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás munkerőpici képze fogllkozttás Esélyegyenlőségi Esélyegyenlőségi útmuttó útmuttó Milyen Milyen további további előnyökkel előnyökkel jár, jár, h h z z szempontji szempontji szervesen szervesen beépülnek beépülnek be: be: pályázt pályázt teljesíti teljesíti támogtás támogtás odítéléhez odítéléhez szükséges szükséges i i minimumelvárást. minimumelvárást. Erősíti Erősíti kiegyensúlyozottbbá kiegyensúlyozottbbá teszi teszi et, et, h h z z átfogó átfogó jelleggel jelleggel fogllkozik fogllkozik közösség, közösség, célcsoport célcsoport vgy vgy szektor szektor széles széles körű körű i i szükségleteivel. szükségleteivel. pályázt pályázt több több pontot pontot szerez, szerez, ily ily módon módon ngyobb ngyobb z z esélye esélye támogtás támogtás megszerzére. megszerzére. Sokkl Sokkl könnyebb könnyebb htékonybb htékonybb z z i i módszereket módszereket kezdettől kezdettől fogv fogv szem szem előtt előtt trtni, trtni, tervezni tervezni lklmzni, lklmzni, kőbb kőbb utólgosn utólgosn beépíteni beépíteni be. be. z z i i figyelembevétele figyelembevétele hosszbb hosszbb távon távon fenntrthtóvá fenntrthtóvá teszi teszi et. et. példként példként szolgálht szolgálht pályázók pályázók számár számár helyes helyes követendői követendői gykorlt gykorlt vontkozásábn. vontkozásábn. megvlósítás megvlósítás kifejlesztett kifejlesztett képességek, képességek, megszerzett megszerzett tpsztltok tpsztltok segítséget segítséget dhtnk dhtnk ek ek megvlósításához, megvlósításához, további további támogtások támogtások megszerzéhez megszerzéhez.. (vö. (vö. Phre Phre pályáztok pályáztok megvlósítás megvlósítás nyert nyert tudás, tudás, tpsztlt tpsztlt segítséget segítséget nyújtht nyújtht Nemzeti Nemzeti Fejleszti Fejleszti Terv Terv keretébe keretébe trtozó trtozó ek ek végrehjtásához). végrehjtásához). Megszbj kereteket ugynkkor tág tág teret teretd dz zegyéni megoldásoknk!! progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás munkerőpici képze fogllkozttás kiválsztás kiválsztás megtervezének megtervezének lpkérdei: lpkérdei: 1. 1. Meg Meg e e tervezni tervezni egyáltlán, egyáltlán, s s h h igen igen mikor? mikor? 2. 2. Mi Mi lpján lpján tervezzünk? tervezzünk? 3. 3. toborzás toborzás forrási, forrási, formái? formái? 4. 4. z z egy egy fordulós, fordulós, ill. ill. több több fordulós kiválsztás fordulós kiválsztás kérde? kérde? 5. 5. Kik Kik mi mi lpján lpján vegyenek vegyenek rzt rzt kiválsztásbn? kiválsztásbn? 6. 6. Ki, Ki, ill. ill. kik kik dönt/enek dönt/enek mi mi lpján? lpján? 7. 7. kiválsztás kiválsztás szempontji szempontji rendszere? rendszere? 8. 8. z z egyes egyes hngsúlyi? hngsúlyi? 9. 9. Ki Ki igen igen ki ki kerülhet kerülhet be be miért? miért? 10. 10. Vne, Vne, lehete lehete feldtunk feldtunk be be kerülőkkel kerülőkkel kpcsoltbn? kpcsoltbn? 11. 11. Trtlék Trtlék lt lt képze képze kilépők, kilépők, kiesők, kiesők, lemorzsolódók lemorzsolódók pótlás? pótlás? 12. 12. kiválsztási kiválsztási folymt folymt dokumentálhtóság dokumentálhtóság dokumentálás? dokumentálás? 13. 13. Mikor Mikor tekinthető tekinthető kiválsztás kiválsztás sikeresnek? sikeresnek? 14. 14. Pozitív Pozitív tpsztltok tpsztltok mit mit csinálnánk csinálnánk legközelebb legközelebb ként? ként? progrmot z Európi Szociál lp támogtj.

Hátrányos helyzetű lterntív Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás munkerőpici képze fogllkozttás Együttműködüket, segítségüket köszönöm! Tztelettel: SZIKSZI SÁNDOR progrmot z Európi Szociál lp támogtj.