Az Orvosi Fizika Szigorlat menete a 2012/2. tanévtől



Hasonló dokumentumok
OKK ORSZÁGOS SUGÁRBIOLÓGIAI ÉS SUGÁREGÉSZSÉGÜGYI KUTATÓ IGAZGATÓSÁG ÁTFOGÓ FOKOZATÚ SUGÁRVÉDELMI ISMERETEKET NYÚJTÓ KÖTELEZŐ TANFOLYAM

II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei

A HÚZÓSOK NYOMTASSÁK KI ÉS HOZZÁK MAGUKKAL A RÁJUK VONATKOZÓ TÉTELEKET. A KIHÚZOTT TÉTELT (CSAK AZT) MAGUKNÁL TARTHATJÁK A FELKÉSZÜLÉS ALATT.

Biofizika és orvostechnika alapjai

Biomolekuláris szerkezeti dinamika

Medical Imaging Mágneses rezonancia (MR, MRI, NMR) x B. Makroszkopikus tárgyalás

NEUTRON-DETEKTOROK VIZSGÁLATA. Mérési útmutató BME NTI 1997

Környezetgazdálkodás ban gépészmérnöki diplomát szerzett Dr. Horváth Márk ben ő lett az első Fizikai Nobel-díj tulajdonosa.

PET Pozitronemissziós tomográfia

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉTELEINEK TÉMAKÖREI MÁJUSI VIZSGAIDŐSZAK

9. Radioaktív sugárzás mérése Geiger-Müller-csővel. Preparátum helyének meghatározása. Aktivitás mérés.

Gamma-kamera SPECT PET

KOVÁCS ENDRe, PARIpÁS BÉLA, FIZIkA II.

11 osztály. Osztályozó vizsga témakörei

F1404 ATOMMAG- és RÉSZECSKEFIZIKA

Diagnosztikai röntgen képalkotás, CT

Radioaktivitás. 9.2 fejezet

Röntgensugárzás 9/21/2014. Röntgen sugárzás keltése: Röntgen katódsugárcső. Röntgensugárzás keletkezése Tulajdonságok Anyaggal való kölcsönhatás

Részecske- és magfizika vizsgakérdések

Részecske- és magfizikai detektorok. Atommag és részecskefizika 9. előadás május 3.

rvédelem Dr. Fröhlich Georgina Ionizáló sugárzások a gyógyításban ELTE TTK, Budapest Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központ Budapest

SE Bővített fokozatú sugárvédelmi tanfolyam, 2005 márc IONIZÁLÓ SUGÁRZÁSOK DOZIMETRIÁJA. (Dr. Kanyár Béla, SE Sugárvédelmi Szolgálat)

Mit lássunk élnek? Hol van az él? Milyen vastag legyen? Hol

KÉPSZŐRİK A NUKLEÁRIS

A DIFFÚZIÓS KÖDKAMRA ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A KÖZÉPISKOLAI MAGFIZIKA OKTATÁSBAN

A SUGÁRVÉDELEM SZEREPE A BME ORVOSI FIZIKA MSC KÉPZÉSÉBEN

CT/MRI képalkotás alapjai. Prof. Bogner Péter

Dr. Fröhlich Georgina

Sugárzások kölcsönhatása az anyaggal. Dr. Vincze Árpád

τ Γ ħ (ahol ħ=6, evs) 2.3. A vizsgálati módszer: Mössbauer-spektroszkópia (Forrás: Buszlai Péter, szakdolgozat) A Mössbauer-effektus

Detektorok. Fodor Zoltán. Wigner fizikai Kutatóközpont. Hungarian Teachers Programme 2015

Biofizika tesztkérdések

az egészségügyi mérnök szakon

OTKA tematikus pályázat beszámolója. Neutronban gazdag egzotikus könnyű atommagok reakcióinak vizsgálata

Fizika 2 (Modern fizika szemlélete) feladatsor

Mag- és szilárdtestfizika laboratórium

a NAT /2010 számú akkreditált státuszhoz

NUKLEÁRIS MEDICINA DEFINÍCIÓ. Szilvási István SE ÁOK Nukleáris Medicina Tanszék és Honvédkórház 2013 RADIOIZOTÓPOK A MEDICINÁBAN HEVESY GYÖRGY

lásd: enantiotóp, diasztereotóp

Mágneses alapjelenségek


OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI

11. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985

Tamás Ferenc: Természetes radioaktivitás és hatásai

A testek részecskéinek szerkezete

3. RADIOAKTÍV MINTÁK AKTIVITÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA

Cserenkov-sugárzás, sugárzás,

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei

Elektromágneses terek 2011/12/1 félév. Készítette: Mucsi Dénes (HTUCA0)

EGÉSZTESTSZÁMLÁLÁS. Mérésleírás Nukleáris környezetvédelem gyakorlat környezetmérnök hallgatók számára

Atommag, atommag átalakulások, radioaktivitás

Papp Gábor, Németh Judit. Magfizika. egyetemi jegyzet fizika tanár szakos hallgatóknak. 2003, ELTE, Budapest

Képalkotás modellezése, metrikái. Orvosi képdiagnosztika 6. ea ősz

Magfizika. (Vázlat) 2. Az atommag jellemzői Az atommagok rendszáma Az atommagok tömegszáma Izotópok és szétválasztásuk Az atommagok mérete

Elektromágneses módszerek geofizikai-földtani alkalmazásai. Pethő Gábor (Miskolci Egyetem)

Részecskék hullámtermészete

Egészségügyi szolgáltató szerinti 6 jegyű térség azonosítója megnevezése. Nem szakorvosi óraszám. Kapacitás módosításának dátuma

Modern Fizika Labor. Fizika BSc. Értékelés: A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 9. mérés: Röntgen-fluoreszcencia analízis április 22.

AZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET 16. SORSZÁM ALATT KIADOTT SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

Általános radiológia - előadás. Arany-Tóth Attila. Előadás: szerda Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika KOLLOKVIUM

DOZIMETRIA GYAKORLATOK

Femtoszekundumos felületi plazmonok által keltett elektronnyalábok vizsgálata

Lumineszcencia alapjelenségek

Képalkotás modellezése, metrikái. Orvosi képdiagnosztika 2017 ősz

Atomfizika a gyászatban

Tantárgyi követelmény Szakközépiskola 11/D évfolyam

ESR színképek értékelése és molekulaszerkezeti értelmezése

Mössbauer Spektroszkópia

Times, október 9 MRI

Sugárzásmérés. PTE Műszaki és Informatikai Kar DR. GYURCSEK ISTVÁN

KOVÁCS ENDRe, PARIpÁS BÉLA, FIZIkA II.

Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Összóraszám (elm+gyak) Előfeltétel (tantárgyi kód)

A fény. Abszorpciós fotometria Fluoreszcencia spektroszkópia. A fény. A spektrumok megjelenési formái. A fény kettıs természete: Huber Tamás

KLINIKAI SUGÁRFIZIKA

Az ionizáló és nem ionizáló sugárzások összehasonlító elemzése. Készítette: Guáth Máté Környezettan Bsc Témavezető: Pávó Gyula

Az elektromágneses spektrum

Rutherford-féle atommodell

belgyógyászat haematológia diabetológia gasztroenterológia

Magzika gyakorlat - vázlatok

Külfejtéses bányaművelő Külszíni bányász 2/54

Magmágneses rezonancia (NMR) és elektronspinrezonancia (ESR) alapjai

TANMENET FIZIKA 11. osztály Rezgések és hullámok. Modern fizika

Minőségbiztosítás a sugárterápiában

GAMMA-SPEKTROSZKÓPIAI GYAKORLAT ALACSONY-HÁTTERŰ MÉRŐHELYEN

Dóczy-Bodnár Andrea október 3. Magmágneses rezonancia (NMR) és elektronspinrezonancia (ESR) alapjai

A Nukleáris Medicina alapjai

Neurotoxikológia VII. Neurotoxikológiai vizsgáló módszerek elektrofiziológia és viselkedésvizsgálat

A Geiger-Müller számlálócső és alkalmazásai Engárd Ferenc okl.villamosmérnök - blackbox@engard.hu

Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet)

24/04/ Röntgenabszorpciós CT

Képrekonstrukció 3. előadás

GÁZIONIZÁCIÓS DETEKTOROK VIZSGÁLATA. Mérési útmutató. Gyurkócza Csaba

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS (SZAKMÉRNÖKKÉPZÉS) a JÁRMŰGÉPÉSZ SZAKMÉRNÖKI SZAK


(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

Az időtől független Schrödinger-egyenlet (energia sajátértékegyenlet), A Laplace operátor derékszögű koordinátarendszerben

Palkó András Szegedi Tudományegyetem ÁOK Radiológiai Klinika. A radiológia múltja, jelen és jövője

Nehéz töltött részecskék (pl. α-sugárzás) kölcsönhatása

Máté: Orvosi képalkotás

PET gyakorlati problémák. PET rekonstrukció

Átírás:

Az Orvosi Fizika Szigorlat menete a 2012/2. tanévtől 1. A szigorlat menete A szigorlatot a Fizikus MSc orvosi fizika szakirányos hallgatók a második vagy harmadik szemeszterük folyamán tehetik le. A szigorlat során 4 tételt kell húzniuk, 1-1 tétel kifejtésére k.b. negyed órát szánhatnak, legalább ugyanennyi időt kapnak a felkészülésre is. A szigorlat négy tantárgy(csoport) tematikájából áll össze: A) Magfizika B) Nukleáris Méréstechnika és Sugárvédelem C) Képalkotó diagnosztikai eljárások D) Sugárterápia A négy tantárgycsoportokból a vizsgáztatás egymással párhuzamosan zajlik. Minden témakörből a vizsgázónak legalább elégséges érdemjegyet kell szereznie, a végleges érdemjegy a négy részérdemjegy átlagából születik a szigorlati bizottság döntése alapján felfelé vagy lefelé kerekítve. Szigorlati időpontok igény szerint lesznek kialakítva, törekedni kell, hogy félévente legalább egy évközi és egy vizsgaidőszaki alkalomra kerülhessen sor.

2. szigorlati tételsor A tételsor: Magfizika (Vizsgáztathat: Sükösd Csaba, Kis Dániel) A1. A mag teljes impulzusmomentuma, kapcsolata a mérhető mennyiségekkel(mágneses momentum, elektromos kvadrupólmomentum); rotációs gerjesztések; az impulzusmomentum szerepe a bomlási folyamatokban; héjmodell. A2. A magerők alaptulajdonságai a szórási folyamatok és a deuteron tulajdonságainakismeretében; Yukawa-potenciál (nem-centrális, n-p kicserélő erők, izospin és töltésfüggetlenség), töltés-multiplettek. A3. Magmodellek és alaptulajdonságok. Fermi-gáz modell (telítettség, szimmetria energia); héjmodell és a mágikus számok, kollektív modell és az elektromágneses momentumok, tömeg kvadrupólmomentum. A4. A maghasadás és a fúzió energetikai viszonyai; reakciómechanizmusok; maghasadás, mint közbenső mag képződésével járó reakció; spontán hasadás. Fúziós energiatermelés a csillagokban és a Földön. A5. Magreakciók és leírásuk. Megmaradó mennyiségek, energiaviszonyok. Hatáskeresztmetszetek, kettős additivitás. Differenciális hatáskeresztmetszet. Hatáskeresztmetszetek mérése. Magreakciók leírása: parciális hullámok módszere, Born közelítés, DWBA és használatuknak feltétele. A6. Gamma-bomlás: Fermi-féle aranyszabály általános esetben. Az elektromágneses tér kifejtése speciális gömbfüggvényekkel. A paritás szerepe. Kiválasztási szabályok, átmeneti valószínűségek mágneses és elektromos átmenetekre, Weisskopf egységek, és a használt közelítések. Az átmeneti valószínűségek mérési lehetőségei. Szögkorreláció és multipolaritás. Béta-bomlás: megmaradó mennyiségek. A neutrínó. A béta spektrum leírása Fermi-aranyszabállyal, az állapotsűrűség meghatározása. Átmeneti mátrixelem, és a kölcsönhatási operátort összetevő tagok. Lehetséges átmenetek osztályozása, Fermiféle és Gamow-Teller féle bomlások. Paritássértés, Wu-kísérlet. A7. Alfa-bomlás: alagúteffektus, transzmissziós együttható számítása 1D és 3D esetben. Coulomb-potenciál és a Gamow-faktor. Geiger-Nutall törvény. Alfa-csomó képződése az atommagokban, és ennek kísérleti bizonyítékai. Maghasadás elmélete: elvi alapok, hasadási gát. A maghasadás leírása a cseppmodell alapján. Hasadványok tömegeloszlásának jellegzetességei. Neutronnal indukált hasadási hatáskeresztmetszetek viselkedése. Reakciótermékek. Energiaviszonyok. Prompt és késő neutronok. B tételsor: Nukleáris Méréstechnika és Dozimetria (Vizsgáztathat: Zagyvai Péter, Osváth Szabolcs) B1. Dózisfogalmak: elnyelt dózis és KERMA, egyenértékdózis, effektív dózis, lekötött dózis és kollektív dózis. Dózis és dózisteljesítmény. B2. Dózisok mérése és számítása: külső és belső dózis számítási összefüggései, dózistényező és dóziskonverziós tényező, külső sugárterhelés mérési elve és módszerei, belső sugárterhelés mérési elve és módszerei. A dózismérés és a nukleáris analízis mérési elveinek, céljainak összehasonlítása. B3. Természetes és mesterséges eredetű radioaktivitás. A sugárzás biológiai hatásai. A sugárhatást befolyásoló tényezők. LET és RBE fogalma és meghatározásai. A

sugárvédelem alapelvei, dóziskorlátozási rendszer. Lakossági és munkavállalói dóziskorlátok. B4. Kis és nagy aktivitású radioaktív anyagok nukleáris analízise: alfa- és bétasugárzás mérése, kalibrációk, mérési bizonytalanság, kimutathatóság, mérési érzékenység a nukleáris mérési eljárásokban. B5. Detektorok általános jellemzése, működési elvek. Impulzus és áram üzemmód. Méréstechnikai paraméterek: energia- és hatásfok-kalibráció, holtidő, energiafelbontás, kiszökési jelenségek. Valódi és véletlen koincidencia. Gáztöltésű detektorok fő jellemzői, működési tartományok, karakterisztikák. B6. Szcintillációs detektorok. Felépítés, szerves és szervetlen szcintillátor anyagok, jellemzőik. Alkalmazási területek. Fotoelektron-sokszorozók. Lavina fotodióda. B7. Félvezető detektorok működési elve. Alfa- béta- és gamma-sugárzás spektroszkópiája. PIN dióda, SD és CZT detektorok. C tételsor: Képalkotó diagnosztikai eljárások (Vizsgáztathat: Légrády Dávid, Czifrus Szabolcs) C1. Röntgendiagnosztika és planáris leképezések. Röntgen források, detektorok, röntgensugárzás kölcsönhatása anyaggal, kontraszt az emberi testben, a képminőség tényezői, a CT evolúciója, Hounsfield egység, fan-beam rekonstrukció, projekció alapfogalmai (képnagyítás, forrásnagyítás), projekció lineáris konvolúciós formája, pontszerű forrás és tárgy képe, rés képe, átviteli függvény C2. Izotópdiagnosztika: Gamma kamera és SPECT. Az Anger-elv. Kollimátorok, pinhole és multipinhole leképezés. Izotópdiagnosztika gamma-kamerás síkleképezéssel: alkalmazott forrástípusok (radiofarmakonok), hatásfok, elérhető képparaméterek, felbontóképesség, zajforrások, vizsgálható szervek, vizsgálati célok. A SPECT elve, kivitelezésének módjai, képminőséget befolyásoló tényezők, alkalmazási irányok. C3. Izotópdiagnosztika: PET. A PET elve, koincidencia-technikák. Időzítés. Valódi, véletlen és szórásból származó koincidenciák, aktivitás-számlálási sebesség összefüggése, zajekvivalens számlálási sebesség (NEC rate), single ráta, random ráta. Pozitron-range, annihilációs fotonok non-kollinearitása. A PET detektorok jellemzői, képminőséget befolyásoló tényezők, alkalmazási irányok C4. Ultrahangdiagnosztika és lineáris átviteli rendszerek. UH források és detektorok, az UH kölcsönhatása anyaggal, szöveti modellek, A-, B- és M-módú képalkotás, doppler-mód, Lineáris rendszerek, eltolási-invariáns transzformáció, szuperpozíció elve, Fourier, Laplace, Z, Walsh transzformált, szűrők, digitális Fourier transzformált, mintavételezési törvény C5. Mágneses Rezonancia képalkotás (MRI). Az MRI alapfogalmai (gerjesztés, spin, Larmor frekvencia, giromágneses faktor), spinek rendeződése és relaxációja külső mágneses térben, T1, T2 relaxáció, Bloch egyenletek, az MRI készülék felépítése és működése, FID, Pulse-echo és Inversion Recovery szekvenciák, 3D MRI képalkotás

C6. A diagnosztikai célú felvételek tulajdonságai. A kép fogalma, digitális kép, a 2D kép tulajdonságai (színezet, telítettség, fényesség), a képminőség alapjellemzői (kontraszt, zaj, felbontás), a képi alapjellemzők egyesített fogalmai (MTF, SNR, DQE), képfelismerési modellek és mérőszámok - Rose modell és alkalmazása Poisson modellre, ROC), a digitális képfeldolgozás elemei, DICOM szabvány C7. A 2D Radon transzformáció tulajdonságai és a 2D inverz Radon transzformáció. Egyenes paraméterezése a síkban, vonalmenti integrál (t, paraméterezéssel, tulajdonságok és transzformációs tételek, konvolúció, Központi/Fourier szeletelési tétel, Fourier inverziós képlet, visszavetítő operátor, adjungált Radon transzformált, Hilbert transzformált és szerepe a Radon inverzióban, szűrt visszavetítés, szűrt visszavetítés diszkrét formában, Ram-Lak, Shepp-Logan, Cos szűrők C8. Iteratív rekonstrukciós eljárások determinisztikus modellben és analitikus képrekonstrukció magasabb dimenziókban. Radon transzformált voxelbázison, Kaczmarz iteráció, Maxium-Likelihood becslés, Maximum Aposteriori becslés,, ML-EM módszer, az emissziós tomográfiás rekonstrukcó E és M lépése, MAP-LM, OSEM rekonstrukciók, Radon transzformált magasabb dimenziókban, Radon inverziós formula multidimenzionális esetben, általános inverziós képlet tetszőleges dimenzióra, sugártranszformált, a sugár-transzformált kiegészítése teljes Fourier transzformálttá, 3D szűrt visszavetítés D tételsor: Sugárterápia (Vizsgáztathat: Pesznyák Csilla) D1. Sugárfizika alapjai, a dózisfogalom kialakulása, a doziméterek jellemzői. A sugárterápiában alkalmazott ionizációs kamrák típusai, alkalmazhatósági feltételei, felépítésük és kalibrációs faktorai, film dozimetria, gél dozimetria, TLD. Sugárterápiás fantomok szerepe a sugárterápiában, fajtái és főbb tulajdonságai. Besugárzókészülékek szerepe a sugárterápiában, mélyterápiás röntgen készülékek jellemzői, kobalt ágyú tulajdonságai, felépítése. Lineáris gyorsítók működési elve, felépítése, jellemző paraméterei. D2. Foton- és elektronnyaláb kalibráció (Dozimetriai mennyiségek, Foton terápia paraméterei, Négyzetes fogyás, besugárzási mező, ekvivalens mezőméret, mezőillesztés, a foton nyaláb áthaladása páciensen, Kollimátor faktorok, Százalékos mélydózis, PDD mérés vízben és levegőben, SSD és SAD besugárzási technikák jellemzői, TAR, TPR és TMR meghatározása és mérése, Mezőprofilok, Szövethiány kompenzálása, Inhomogenitás korrekció. D3. Besugárzástervezés a foton teleterápiában (Besugárzástervezés folyamatábrája, Rögzítés és betegbeállítás, Képalkotás szerepe a sugárterápiában (PET, CT, MRI), A védendő szervek és célterületek meghatározása, besugárzástervezési technikák, mezőmódosító eszközök, besugárzási tervek érzékelése, dózis-térfogat hisztogramok szerepe és fajtái, kezelési tervek ellenőrzése, port filmek és elektronikus mezőellenőrző

berendezések fajtái és szerepe, kezeléskor előforduló hibák típusai és korrekciós lehetőségek. D4. Elektronsugárzás alkalmazása a sugárterápiában (Az elektron interakciója az elnyelő közeggel, a klinikumban alkalmazott elektron energia tartomány, mélydózis görbe mérése és jellemzői, inverz négyzetes törvény, gyakorlati hatótávolság (Rp), R CSDA, Elektron dózis gradiens, Az elektron sugár spektruma, az elektronnyaláb minőségim paraméterei, elektronsugárzás dozimetriája, dózisprofil jellemzői, applikátorok alkalmazása, klinikai alkalmazásának feltételei, Szöveti inhomogenitás figyelembevétele, dózisszámolási algoritmus elektronsugárzás esetében.) D5. Brachyterápia (Brachyterápiás besugárzási technikák, Brachyterápiás sugárforrások jellemzői, afterloading kezelések, HDR készülékek felépítés és minőségbiztosítása, applikátorok alkalmazása és dóziselőírásai, Dózisteljesítmény defioníciók, Bétasugárzó izotópok, Interstitiális brachyterápia dozimetriája. D6. Speciális sugárterápiás technikák (IMRT alapjai, inverz besugárzástervezés jellemzői, IMRT besugárzási technikák, Tomoterápiás besugárzókészülékek működési elve, Cyberkés működési elve, IMRT tervek dozimetriai ellenőrzése, Képvezérelt sugárterápia technikai lehetőségei, Beteg beállítási pontatlanságok, Szisztematikus és random hibák, Sugársebészet és Protonbesugárzás fizikai alapjai.) D7. Minőségbiztosítás a sugárterápiában (Minőségbiztosítás alapfogalmai, besugárzókészülékek minőségellenőrzése, tervezőrendszerek minőségbiztosítása, nemzetközi protokollok jelentősége, IAEA 398, 430 protokolljainak ismerete, D8. Sugárbiológia a sugárterápiában (A biológiai hatások kialakulásának időbeni lefolyása, Szabadgyök képződés, EQD2, BED meghatározásai, Sugárzás biológiai hatásait befolyásoló tényezők, LQ modell, Frakcionált és hiperfrakcionált sugárterápia, BED számítás a teleterápiában, brachyterápiában és protonterápiában.