Pierre Kossi Odi AZ ANGOLAI NÉPKÖZTÁRSASÁG GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY JELLEMVONÁSA Az angolai gazdaság helyes föltérképezését többek között megnehezíti az a tény, hogy a 'portugál gyarmatosítok befolyása alatt készült, és a részben még ma is készülő elemzések két alapvető hibától terheltek. Az egyik hiba az a tévhit, hogy a portugál gyarmaturalom nem volt képes a nagy gyarmati hatalmak példáját követő ésszerű" kizsákmányolás modelljét kikényszeríteni, a másik pedig az az előzőhöz fűződő tévhit, amely abban nyilatkozik meg, hogy lebecsüli a gyarmattartó ország gazdasági érdekeltségének jelenlétét, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy az a politikai függetlenség elnyerése után képtelen a neokolonialista kizsákmányolásban szerepet vállalni. A valóság azonban egyik véleményt sem támasztja alá. A tények ezzel szemben azt mutatják, hogy Angola gyarmatosításának folyamatába különösen a 20-as évektől kezdődően beleépült a kizsákmányolás ésszerű" rendszerének kialakítása. Ez a folyamat abba az irányba hatott, hogy megteremtsék az azelőtt nem létező piaci gazdaságot ebben az országban, és ily módon föltételeket teremtsenek egy olyan gazdasági struktúra kialakításához, amely szavatolja a kapitalista kizsákmányolást, függetlenül attól, hogy milyen formában marad fönn a gyarmattartó hatalom közvetlen politikai hatalma, sőt attól függetlenül, hogy ez a politikai hatalom esetleg teljesen megszűnik. A PORTUGÁL FÜGGŐ KAPITALIZMUS IDŐSZAKA Ennek a folyamatnak a lényege az volt, hogy a portugál gyarmat pusztán kereskedelmi jellegű kizsákmányolásáról és az alacsony termelékenységű kényszermunka alkalmazásáról fokozatosan áttértek egy haladóbb pénzgazdálkodásra, a piaci gazdálkodás megteremtésére, habár ennek kibontakozása elé gátat emelt a. gyarmattartó hatalom viszonylagos tőkeszegénysége. Angola gazdasága egész az 50-es évekig úgyszólván kizárólag az ala-
csony műszaki szintű mezőgazdasági termelésre és az olcsó munkaerőn alapuló extenzív gazdálkodásra épült. A belső piac igen szűk és fejletlen volt, a külkereskedelem mechanizmusa pedig akadályozta a helyi akkumulációt. Az 50-es években azonban megindult a gazdaság átalakulásának folyamata az úgynevezett Fomento-terv alapján, amely lehetővé tette a feldolgozóipart szülő infrastruktúra létrehozását, a bányászat kibontakozását és a szakképzettebb munkerő kialakítását. így aztán már a 60-as évek közepén a helyi szükségleteket kielégítő gazdaság mellett fejlődésnek indult a piaara termelő afrikai mezőgazdaság, a gépesített intenzív ültetvényes termelés és a hasonlóképpen gyorsan fejlődő bányászat. Ezzel az angolai gazdaság a termékeket nézve sokrétűbbé válik és állandóan gyorsuló fejlődést mutat, azzal, hogy ezen a fejlődésen megérződnek a függő kapitalizmus jellegzetességei. Elsősorban abban, hogy a fejlődés nem kiegyensúlyozott, a beruházások a külföldi eszközökre alapulnak (elsősorban a helyi akkumuláció szegénysége és bizonytalansága miatt), ezek a külső befektetések viszont elsősorban a kivitelre való termelést mozdítják elő. Az eredmény azonban nem maradt el: Angola fokozatosan és elég gyorsan bekapcsolódott a nemzetközi munkamegosztásba, ami egyben létrehozta a kizsákmányolásnak azt a mechanizmusát, amely lassan függetlenítette magát a közvetlen politikai uralomtól is. A másik említett hiba abból ered, hogy nem ismerik föl azt a jelentős szerepet, amelyet a portugál gazdaság játszott Angola piaara termelő gazdaságának kibontakozásában. A portugál gazdaság viszonylagos gyengeségeit ugyanis a gyarmatosítók közvetlen politikai hatalmával pótolták, és ezzel lehetővé vált a kulcságazatok, például a bankok, ellenőrzése és a portugál tőke jelenléte mindenütt, amivel szemben a más eredetű külföldi tőke csak a gazdaságnak bizonyos ágazataiban jelentkezett és jelentkezhetett. Egészében véve az a körülmény, hogy a függetlenség után nem a piacra termelő gazdaság tett szert egyeduralomra Angolában, nem annak tudható be, hogy a portugál gyarmaturalom nem tudta létrehozni a kizsákmányolás ésszerű" rendszerét, nem tudta megteremteni a függő kapitalizmusra jellemző gazdasági struktúrákat, más szóval a portugál gazdaság nem azért nem tudta a függetlenség elnyerése után fenntartani a neokolonialista kizsákmányolást, mert a portugál tőke nem hatolt be a gazdasági élet minden pórusába és nem hozta létre saját intézményeit. Ennek a neokolonialista rendszernek a felszámolásában már döntő szerephez jutottak az ország belső erői, amelyek meg tudták változtatni a portugál gyarmaturalomnak a nemzetközi tőke támogatásával megteremtett, neokolonialista kizsákmányolást szülő struktúráját.
AZ ELŐZŐ FEJLŐDÉS MARADVÁNYAI A neokolonializmus elleni küzdelemben döntő szerephez jutott az, hogy a kapitalista hatalmak beleszámítva a portugál gyarmatosítókat is nem tudtak maguk mögött hagyni, vagyis nem tudtak létrehozni egy olyan elitet, amely érdekelt lett volna abban, hogy hídként összekösse a neokolonialdsta érdekeket és az új angolai hatalmat. A hatalom Angolában a nacionalista, forradalmi erők kezébe került, amelyek visszautasítják a függő kapitalizmust, mert tudatában vannak annak, hogy ez az út gúzsba kötné igazi fejlődésüket. Ezek az erők most azzal a súlyos feladattal küszködnek, hogy fölszámolják azt a gazdasági struktúrát, amely Angolát az elmaradottság állapotában tartotta és tartja még ma is. A függetlenség elnyerése után Angolában lejátszódott változások jobb megértéséhez hangsúlyoznunk kell, hogy Angolának a függetlenség elnyeréséig terjedő gazdasági történelmét két időszakra oszthatjuk, mégpedig a gyarmaturalom előtti gazdaságra és a gyarmati gazdaságra. Az első korszak maga is több szakaszra osztható, úgyhogy az ország gazdasági fejlődésében nagyjából a következő időszakokat különböztethetjük meg: az igazságtalan kereskedelem (1482, 1850), a rabszolgakereskedelem (1520 1885), a katonai megszállásért vívott háborúk (1885 1910), a kapitalista kizsákmányolás (1910 1961) és az angolai forradalom (1961 1975) korszakát. Persze ez a beosztás nagyon is föltételes, már azért is, mert egy-egy időszaknak a kezdete nem mindig esik egybe az előző korszaknak a lezártával. Szembetűnő azonban, hogy a fenti történelmi időszakok egybeesnek az úgynevezett gazdasági ciklusokkal", amelyeket a legfőbb kiviteli termékek fémjeleznek: a rabszolgák, a viaszk és a kaucsuk oiklusa (1892 1910), a gyémánt és a kukorica (1917 1945), a kávé (1946 1972) és a kőolaj (1973-tól) ciklusa. Már maga a fenti beosztás nyilvánvalóvá teszi, hogy nem szólhatunk Angola pillanatnyi gazdasági helyzetéről, anélkül, hogy ne vessünk egy visszapillantást az előző évtizedekre, arra az időszákra, amelynek eredményei beépültek a mai korszakba, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a helyzet mind a gazdálkodás eredményeiben, mind pedig a struktúrát nézve lényegesen és mélyrehatóan megváltozott. Ahhoz azonban, hogy ezekről a változásokról bármit is mondhassunk, konkrétan meg kell vizsgálnunk a megtett út és fejlődés egyes jellegzetességeinek indítékait. Ásványkincseiben, területe oroszlánrészének megművelhetőségében és egyéb természeti adottságaiban. Angola a leggazdagabb afrikai országok közé tartozik. A portugál gyarmaturalom lehetőségeihez mérten mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a hatalmas gazdagságot a maga javára hasznosítsa. A hatalmas lehetőségeket felismerve dr. Da Silva Cunha, a portugál tengerentúli területek minisztere 1970-ben látványos tervet dolgozott ki Angola gazdasági fejlődésének meggyorsítására. A mezőgazdaság általános helyzetén ez a terv nem sokat tudott változtatni, az ipari fejlődés lendülete azonban teljes egészében indokolta dr. Da Silva Cunha lelkesedését. Az ipari termelés ugyanis 1962-től olyan nagy lendületet
vett, hogy 1969-ig már megháromszorozódott, mivel évente 17 százalékkal növekedett. Igaz, hogy ez a felvirágzás elsősorban a kiviteke szállító iparra korlátozódott. De a fejlődés intenzivitása tagadhatatlan, elég csak megemlítenünk, hogy mindössze két év alatt, 1968-ban és 1969-ben, töb~ mint 400 engedélyt adtak ki a manufaktúra jellegű tevékenység beindítására és javítására. Ez az egész tevékenység a kiviteli termékek feldolgozására irányult. A helyzetre jellemző, hogy milyen rohamosan növekedett a gyapotkivitel is. Értéke az 1967. évi 1,5 millió fontsterlingről 1970-ben több mint 6 millió fontsterlingre emelkedett. Igaz, hogy ez a kivitelre irányuló termelés a helyszínen igen kevés változtatást hozott, és a változások hatása csak a gazdaságilag kiváltságos helyzetben lévő fehérekre korlátozódott. A fejlődésnek ezt a gyarmati korlátait figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a gazdaság fejlődése kétségtelenül szenzációs eredményeket hozott. Az igazi fordulat 1964 áprilisában következett be, amikor az afrikai háborúk terhe alatt és külföldi partnereinek nyomása alatt Lisszabon a gyarmaturalom történetében ismeretlen lépésre szánta magát, mégpedig arra, hogy gyarmatait megnyissa a külföldi tőke előtt, azzal a jelszóval, hogy a külföldi beruházó még a portugállal szemben is előnyben részesül". Az eredmény nem maradt el. A külföldi beruházások 1964-ben a bruttó állótőkének alig 15 százalékát tették ki, 1969-ig viszont részarányuk már 25 százalékra emelkedett és továbbra is állandó növekvő irányzatot mutatott. Ettől az évtől, vagyis 1964-től kezdődően a portugál tőke már csak kevés tevékenységi területen tartotta meg egyeduralmát, a bányászatnak pedig minden fontosabb ágazata száz százalékosan a külföldi tőke kezébe került. Angolai birtokának megtartásáért harcolva a rendszer arra kényszerült, hogy apránként áruba bocsássa mindazt, ami ezen a birtokon érték volt, hogy így aztán viselni tudja azokat a költségeket, amelyeket az angolai nép felszabadító háborúja kényszerített rá. Megfelelő tőke hiányában a portugál gyarmaturalom a gazdaságot mindinkább a külföldi tőkének engedte át, miközben ő maga a tiszta neokolonialista uralom kiépítésére állott át. Ebben az időszakban 1965-től 1970-ig az ország ásványkincseinek kiszállítása megkétszereződött és évi 170 millió fontsterling értékre ugrott. Majdnem az egész fenti kivitel a külföldi tőke kezében volt. Az angolai ásványércek oda vonzották a nyugati világ néhány mammutvállalatát, mint a nyugat-németországi Krupp, vagy az amerikai Gulf, ugyanakkor azonban a dél-afrikai tőke is mind jelentősebb pozíciókat hódított magának az angolai gazdaságban. Az angol amerikai rézcsoport amelyben neve ellenére túlsúlyban volt a dél-afrikai tőke 1971-ben nagyszabású kutató munkálatokba kezdett Angola keleti részén, ahova feltételezhetően átnyúlt a zambiai és katangai (zairei) rézövezet. Egy északamerikai társaság foszfátot tárt föl Benguele környékén. De hasonló kutatómunka folyt az ország más részében is. A gyarmattartó rendszer tehát tartalmában és intenzitásában egy sajátos korszakon ment át. Lényegében semmi sem változott az angolaiak
iránti viszonyon. A négerek továbbira ás puszta munkaerő maradtak, amelyet megszerveztek a fehérek által irányított és a fehérek javára működi gazdaságban. A különbség csak az volt, hogy a megváltozott helyzet több profitot hozott az amerikaiaknak, a németeknek, a franciáknak, az angoloknak és a gazdag világ" egyéb képviselőinek. Habár nincsenek pontos adataink a fehérek és a négerek közötti kereseti viszonyokról, tényként állapíthatjuk meg, hogy bizonyos fokig javult az afrikaiak keresete is, de a fehérek életszínvonala a megnövekedett bevételek arányában sokkal rohamosabban növekedett. Egyszóval kialakult egy olyan rendszer, amely nem az egész közösségnek, hanem csak a kisebbik részének hasznát nézte, mégpedig a fehérek hasznát. Angolában pedig 300 000 fehér és 5 millió afrikai élt. A gazdaság gyarmati jellegére még jellemzőbb volt, hogy Angola szinte korlátlan mennyiségben tudta előállítani a gyapotot, ugyanakkor a szövetet és a gyapottermókeket a metropolistól" vásárolta. így például Angola 1967- ben 6,1 millió fontsterling értékben vásárolt külföldön gyapotszövetet, mégpedig ebből 5,6 millió fontsterling értékűn Portugáliától. Nem vitás, hogy ez a gazdaság egy olyan gépezetnek a kialakítását szolgálta, amely a javakat a fejletlen" Angolából Portugáliába és a többi fejlett" országba juttatta el, többek között Japánba is, amely a dél-angolai Kassingiban a Krupp vállalat által kitermelt vasérc legfőbb vásárlója lett. Angolában többek között az alábbi multinacionális társaságok működtek: a) Nyersanyagtermelés: Compannia dos Diamantes de Angola, S. A. R. L.-Diamang 1972- ben több mint 70 százalékban nem portugál tőkével, Angola gyémánt termelését teljes egészében kezében tartotta; Companhia Mineira do Lobito portugál tőkével, vagyis az akkori angolai kormány és a portugál részvényesek tőkéjével, kezében tartotta Angola majdnem egész vasérctermelését; Gabinda Gulf Oil Gompany, a Gulf Oil Corporation fiókvállalata, amerikai tőkével, az egész kiviteke szánt kőolajat ő termelte ki; Tenneco-Angola Inaco amerikai tőkével; Companhia Geral dos Algoddes de Angola Cotonang belga és portugál tőkével a legfőbb gyapottermő tartomány majdnem egész gyapottermelését tartotta kezében; SETA amerikai és portugál tőkével a dohánytermesztés terén. b) Behozatali szektor: Személygépkocsik és más járművek, motorok és szerszámok behozatalával foglalkoztak a külföldi társaságok erős fiókszervezetei: Casa Americana Comercial, Hull Bluth (Angola) Róbert Hudson and Sons (PTY) Limited, dél-afrikai székhellyel, Sociedade Comercial Luso-Holandesa, FINA (Angola) belga és portugál tőke, Texaco Petróleos de Angola amerikai tőke.
c) A hazai piacra termelésben: E területen a műszakilag fejlettebb országok vannak képviselve, kevésbé a portugál vállalatok és az itteni vállalatok néhány kivételével eléggé elaprózottak voltak. Közülük a legnagyobbak: Petrangol Companhia de Petróleos de Angola a FINA vállalat és az akkori angolai állam tőkéje, Secil csoport dán és portugál tőke, Angola African Oxygen dél-afrikai, angol, portugál tőke, Angotronicas a japán Hitachi fiókvállalata, Jalber (Angola) szépítőszerek, francia és portugál tőke. Ezenkívül volt még néhány szállítással, biztosítással stb. foglalkozó nagy társaság is, mint például a Companhia dos Caminhos de Ferro de Benguela, Delta Line, Mitsui Osk Line, Ahdenix Assurance Company stb. A GYARMATURALOM UTOLSÓ ÉVE Az angolai gazdaság, illetve fejlődésének vizsgálata nem lenne teljes, ha nem foglalkoznánk legalább vázlatosan 1973-mal, vagyis a portugál gyarmaturalom utolsó évével, amikor még rendelkezett minden föltétellel szándékának megvalósítására. Mert mint ismeretes, 1974. április 25-én Portugáliában a forradalmi tisztek megdöntötték a fasiszta diktatúrát és ezzel megteremtették a föltételeket ahhoz, hogy egy évre rá, 1975-ben, Angola fölszabaduljon. Valamennyi rendelkezésünkre álló statisztikai adat szerint az 1973. év jelentette Angola kapitalista kizsákmányolásának csúcsát. Az adatok ezt meggyőzően igazolják. 1961-től 1973-ig az angolai külkereskedelem a következőképpen alakult: Kivitel tonnában Behozatal tonnában 1961 1 328 618 472 350 1965 1 941 193 430 118 1969 7 997 883 860 896 1973 15 446 491 1 055 277 A fenti adatokból az alábbi következtetések adódnak: a) a kivitel sokszorosan túlszárnyalta a behozatalt, b) a kiszállított áru éréke 112 263 359 000 escudo volt a behozatalié 100 362 562 000, ami azt jelenti, hogy a nagyarányú mennyiségi többlet ellenére a kiviteli többlet mindössze 11 900 000 000 escudo, c) a kivitel évente 19,8 százalékkal, a behozatal pedig csak 11,8 százalékkal növekedett, d) a kivitel pénzbeli értéke évente 17,7 százalókkal, a behozatalé pe-
dig csak 14,4 százalékkal növekedett, ami különösen vonatkozik az 1970 1973. évi időszakra, amikor is megnövekedett a kőolaj kivitele, és ez befolyásolta az egész kiviteli-behozatali struktúrát, e) nem tudni pontosan, hogy állandó árakon számolva hogyan alakult ténylegesen a kivitel és a behozatal közötti arány, de biztos, hogy itt a növekedés jóval kisebb volt, mint az előző pontban feltüntetett 17,7 százalékos, illetve 14,4 százalékos növekedés. Az említett időszakban a legfontosabb kiviteli termékek az alábbiak voltak (%-ban): Év Kávé Gyémánt Vasérc Kőolaj Érc Kávé és érc együtt 1961 34,45 13,92 4,25 18,17 53,62 1965 46,75 15,73 2,56 0,70 18,99 65,74 1969 34,50 19,60 11,70 5,20 36,50 71,00 1973 26,60 10,40 6,30 30,00 46,70 73,30 A legfőbb termékek 1960-ban az összkivitelnek alig a felét tették ki, míg 1973-ban már az összkivitel közel háromnegyedére emelkedett részarányuk. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a kőolajkivitel rohamos növekedése, a kávé, és a gyémántkivitel viszonylagos visszaesése, valamint a vasérckivitel ingadozása. Az érckivitel 1961-ben 20 százalék alatt volt, 1973-ban pedig már az összkivitelnek! közel a felét adta. A NEMZETI GAZDASÁG MEGTEREMTÉSE A függetlenség elnyerése után a nemzeti újjászületés érdekében az Angolai Népköztársaság kormánya fordulatot hajtott végre a népgazdaságban. Változtatni kellett ugyanis a fent vázolt helyzeten, amikor az angolai gazdaság mindenkit kiszolgált, csak éppen az angolaiakat nem. Eddig azonban az angolai nép álmának megvalósításában csak az első lépéseket tették meg és még sok erőfeszítésre és nagy akaraterőre lesz szükség ahhoz, hogy a kitűzött célt teljes egészében el is érjék. Nehéz volt kivívni a függetlenséget, de az angolaiak most napról napra tapasztalhatják, hogy a szabad" haza igazgatása semmivel sem könnyebb feladat. A nehézségeket csak növeli, hogy Angola még mindig hadüzenet nélküli háborúban áll déli szomszédjával, az erős Dél-afrikai Köztársasággal. Az MPLA PT (Angola Népfelszabadító Mozgalom Munkapárt) gazdasági programja az alábbi célokat tartalmazza: 1. Megteremteni a politikai, tudományos és műszaki föltételeket az ország általános fejlődéséhez, növelni a termelést és a termelékenységet a gazdasági élet minden területén.
2. Fejleszteni és oltalmazni a gazdaság állami szektorát a gazdaság döntő területein (bankok, villanygazdaság, biztosítás, egészségügy, közigazgatás), hogy az legyen a nemzeti gazdaság lényeges alapja, aminek érdekében: elkoboztak minden elhagyott vállalatot és hozzáláttak a többi vállalat államosításához, hogy az ország minden kincse azokat illesse meg, akik munkájukkal azt létrehozták; fejleszteni a nehézipart mint a független és haladó gazdaság alapját stb. A fenti programcélokkal összhangban 1975. november 11-e, vagyis a függetlenség elnyerése óta az Angolai Népköztársaság kormánya több mint 270 vállalatot és intézményt államosított (vagy kobzott el). Kezébe ragadta az ország gazdaságának minden fontosabb emelőjét és döntően befolyásolja a megmaradt külföldi tőkét is. Ma már az angolai állam kezében van a kőolajkitermelés 51 százaléka, a gyémántbányászat 61 százaléka, a cukortermelés 100, a cementgyártás 58, a margaringyártás 76, a sörgyártás 85, a szappangyártás 55, a papírgyártás 100, a személygépkocsi összeszerelés 100, a hajóépítés 100, a szállítás 100 és a villanygazdaság 100 százaléka. A fiatal független ország számára azonban nem könnyű feladat mozgásban tartani és igazgatni ezt a gazdasági gépezetet. A feladatot csak megnehezíti, hogy Angolát 1975 után több mint 350 000 lakosa (főleg a gyarmattartók) bagyta el, köztük zömmel' a szakkáderek. így aztán ma Angolának évente kb. 200 millió amerikai dollárba kerül a külföldi szakemberek fizetése. A létfontosságú termékek termelése azonban nem esett vissza, mint ahogy a kapitalista hatalmak számították, elsősorban arra kalkulálva, hogy az országnak nagy gondot okoz majd az állandó dél-afrikai agreszszió. Továbbra is naponta 200 000 barel kőolajat termelnek ki, de ez a mennyiség állandóan növekszik. A kávétermelés kissé visszaesett, mert nehézségek támadtak a nyugati gépekkel való ellátásban, a gyémántkitermelés pedig 30 százalékkal csökkent. Legnagyobb nehézségek azonban az élelmiszer-termelésben mutatkoznak. Ezeket a nehézségeket azonban hamarosan leküzdi az ország, mivel a dél-afrikai agresszorok betörései miatt délen megműveletlenül maradt földek kieső termését a Kamabatela- Luingában 350 000 hektáron és Quicuchiban 12 000 hektáron létrehozott agráripari komplexum termelése hamarosan pótolja. Végezetül, összefoglalóként még azt kell elmondanunk, hogy az angolai gazdaságnak csak most kell igazán kibontakoznia ahhoz, hogy a társadalom minden rétegét egyformán szolgálja. Ehhez azonban meg kell teremteni a szükséges feltételeket, elsősorban az Angolában annyira hiányzó szakkádereket, akik képesek lesznek a nagy eszméket tettekké alakítani. Bálint István fordítása