Korszakváltások kora

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Korszakváltások kora"

Átírás

1 Pétervári Zsolt Korszakváltások kora A nemzetközi és a hazai elemzői vélemények mindegyike megegyezik abban, hogy a jelenlegi globális pénzügyi válság - mely az amerikai másodlagos jelzálogpiac összeomlásából indult ki új gazdasági korszak kezdetét jelzi. Azonban már nehezebb összhangot felfedeznünk a sokak szerint hatásában csak a 29-es nagy gazdasági világválság tőzsdekrachjaihoz mérhető pénzpiaci visszaesést követően kibontakozó új gazdasági rend körvonalazása terén. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi visszaesés messze több a kapitalizmusban ciklikusan visszatérő rövidebb válságperiódusoknál, valójában a gazdasági rend mélyreható változásának vagyunk tanúi. Annak ellenére, hogy a világsajtó nagy része és a kontinens baloldali véleményformáló értelmisége a szabadversenyes kapitalizmus egész gazdasági rendszerének végnapjait jósolja, érdemes pontosabban összegeznünk, minek is éljük a jelenlegi válságát. Vajon mi is volt pontosan az a korszak, amit napjaink válsága során vélhetően lezárunk? Melyek voltak főbb törvényszerűségei, mikortól működött, valamint megszűntével ténylegegy teljesen új korszak várható? A kérdések válaszait a modell központjában, az angolszász térségben kell keresnünk. Stagfláció és korszakváltás Az Egyesült Államokban a 60-as évek utolsó harmadától kibontakozó spontán gazdasági változássorozattal veszi kezdetét az a gazdasági rendszer, melynek napjainkban akut válságát éljük. Az ún. infokommunikációs szektor létrejötte és térnyerése a gazdaság és a társadalom irreverzibilis módosulását indukálta: a korábban elsősorban az alacsonyabb hozzáadott értéket képviselő, de magas élőmunka igényű feldolgozóipari ágazatokra, valamint a nehéziparra épülő gazdasági szerkezet döntően nagyipari keretek között működő, futószalagos termelési módja (a fordizmus) versenyképtelenné vált a szolgáltatói szektor decentralizált szereplőivel szemben. Az azonos gazdasági szektorban tevékenykedő nagyipari egységeknél 2,5-szer termelékenyebbnek bizonyultak az újonnan létrejövő kisvállalkozások. Utóbbiak már nem kizárólag a klasszikus családi vállalati szférákban fejtették ki tevékenységüket (agrárium, - 1 -

2 építőipar, turisztika), hanem a fejlettebb ágazatokban (szolgáltatások, tudásipar). Ez a folyamat volt a kisvállalkozások forradalma, melyet erősített a fogyasztói igények differenciálódása, amit a(z akkor már negyedszázados jóléti államnak köszönhetően) tartósan magas középosztályi életszínvonal indukált. Az amerikai termelő szektorokban a 70-es évtizedben létesülő új munkahelyek 80%-át már a KKV-k biztosítják (ezek 2/3-át a 20 fő alattiak), és az évtized végére a KKV-szektor foglalkoztatja a munkaerő 52%-át, valamint ennek keretében jön létre a nemzeti össztermék 48%-a, a vállalkozások 97%-a kisvállalat. Az újonnan létrejövő mikro és kisvállalkozások 12-15%-a számított az innováció éllovasának. (Körösényi 1989, 56-59) Paradox módon a jóléti államnak a középosztályosodás terén elért társadalompolitikai eredményei számolták fel a jóléti állam nemzetállami keretek között működő nagyipari alapjait. A jelenségre a globalizálódó nagyvállalati szektor a kutatási és termelési részlegek kiszervezésével, decentralizációjával kezelt; ekkor alakul ki a hálózatosodás gazdasági modellje, melyben a KKV-szektor versenyképesebb tagjai egy-egy globális vállalat köré szerveződnek beszállítói, kutatási, viszonteladói funkciókat ellátva. Az általánosan uralkodó tévhittel ellentétben ezen (Amerikából kiinduló) piaci változásokat a két olajválság és hatásaik kezelésének ígéretével hatalomra jutó neokonzervatív kurzus nem előidézte, hanem mindössze jelentős mértékben felgyorsította, közgazdasági kész helyzet elé állítva az északi félteke többi kormányzatát. Az USA gazdaságában a 70-es évek folyamán lezajlott a gazdaság korszakváltása, melynek keretében a reálgazdaságról a pénzgazdaságra, az indusztriális szektorokról a szolgáltatásokra helyeződött át a gazdaság súlypontja, ami érdekes módon együtt járt a tradicionálisan elmaradottabb régiók ugrásszerű fejlődésével. Egyesült Államokban a déli államok már az indusztriális korszak utolsó évtizedében jelentős fejlődést voltak képesek felmutatni, a 60-as évekig alacsony hozzáadottértéket előállító agráriumi, élelmiszeripari szektorok helyére a magas az évtized slágerágazata a vegyipar és az olajipar lépett (a hozzájuk kapcsolódó hadiiparral). Erre települhetett rá a 70-es évek újgazdasága, mely az amerikai fejlődés évszázados tengelyét áthelyezte a keleti partvidékről, a New York-Chicago tengelyről (Fagyos Övezet) a Los Angeles Houston vonalra (Napfény Övezet), ahol a 68 és 78 között létrejövő munkahelyek 2/3-ával büszkélkedhettek (Körösényi 1989, 67)

3 Az 1973 és 1978 folyamán kialakuló első és második nyersanyagár-robbanás, az angolszász térség nemzeti fizetőeszközeinek (dollár, font) az export versenyképessége érdekében történő többszöri leértékelése (exportélénkítő gazdaságpolitika), valamint a stagnáló növekedés mellett emelkedő inflációs ráta egy korábban nem tapasztalt jelenséget alkottak: a stagflációt. Mindez kiegészült az államadósság növekedésével, a kamatszint emelkedésével, a reálbérek stagnálásával; a túlterhelt jóléti állam magas finanszírozási igénye miatt túladóztatott amerikai és brit gazdaság versenyképtelenné vált elsősorban a japán és a német konkurenciával szemben. A folyamatos nemzetivaluta-leértékeléssel és állami keresletélénkítéssel operáló (poszt)keynesi gazdaságpolitika eszközrendszere már nyilvánvalóan képtelen volt kezelni a stagflációs válságot; Amerikában a korszakváltás gyorsítására, Nagy-Britanniában kormányzati elősegítésére volt szükség. Neokonzervatív állammodell és új merkantilizmus A Nagy-Britanniában 1979-ben, Amerikában 1980-ban kormányzati pozícióhoz jutó neokonzervatív irányzat valójában egy három közgazdasági iskola kompromisszumából létrehozott gazdasági programmal rendelkezett. Választási sikerét (elsősorban az USA-ban) jelentős részben éppen ennek köszönhette, hiszen a republikánusok képesek voltak megalkotni a (potenciális) konzervatív táboron belüli (egymástól élesen különböző) gazdasági érdekek szintézisét. A neokonzervatív gazdaságpolitikát, melynek jegyében állami szintre emelkedett az előző évtizedben már jelentős részben lezajlott gazdasági korszakváltás, a neoklasszikus (neoliberális), a kínálatoldali és a monetarista iskola együttese alkotta. Reagen neokon forradalma az állammodellt szabta a korábban átalakuló gazdasági modell formájára (ennek jegyében fokozódik a közigazgatás decentralizációja, a központi bürokrácia leépítése). Thatcher kurzusa közelebb állt a vegytiszta neoklasszikus modellhez mind a követett állammodell, mind a gyakorlati gazdaságpolitika tekintetében, hiszen a brit jóléti állam kiterjedése GDP-arányosan közel kétszerese volt az amerikainak, így annak lebontása radikálisabb szakpolitikai elemeket követelt és több társadalmi konfliktussal járt. A neokon (gazdasági) koalíció Reagen első ciklusának közepére felbomlott, mert a neoklasszikusok az adócsökkentéssel párhuzamosan a költségvetési kiadások lefaragását követelték és szufficites államháztartást. Azonban ekkor már kialakult a neokon - 3 -

4 gazdaságpolitika (korszakváltást elősegítő) koherens új merkantilista jellege: az adóteherenyhítés révén elősegített GDP-emelkedés, az alacsony kamatszint, az alacsony infláció, az erős árfolyamú nemzeti valuta, a középosztály javuló jövedelmi pozíciói (ezzel együtt az élénkülő belső fogyasztás). Az elméletet leképezte a gyakorlat: a csillagháborús program fegyverkezési és kutatási kiadásai jelentős növekedési többletet generáltak, azonban mindezt a külkereskedelmi és az államháztartási hiány ugrásszerű emelkedése kísérte (a brit esetben a hadászati kiadások mellett a londoni city ingatlan és telekommunikációs fejlesztése emelhető ki). Vagyis a neokonzervatív állammodell (szemben a minimális állam neoklasszikus elvével) mindig növekedésközpontú gazdaságpolitikát és fejlesztő államot feltételezett. Ezen gazdaságpolitikát - melynek gyökeresen más prioritásai vannak, mint a keresletoldali keynesi modellnek és az egyensúlyorientált neoklasszikusnak - nevezik új merkantilizmusnak, mert a XVIII. századi francia abszolutizmus gazdaságtanához hasonlóan a lehető legtöbb jószág felhalmozására törekszik a nemzetgazdaság keretei között. Azonban már nem reálgazdasági téren történik felhalmozás (az USA külkereskedelme óriási passzívummal zár már három évtizede), hanem az amerikai központú globális bankrendszer révén a pénzpiacok és (az agyelszívás következtében) a tudástőke terén. Amit Amerika elveszített az elmúlt negyedszázadban az áruk terében, azt hatványozottan visszanyerte az áramlások terében. A jóléti állam válságát leküzdő neokonzervatív gazdaságpolitika az ideológia első korszakában (a 80-as évek folyamán), a jóléti állam korlátozása miatt a piaci fundamentalizmus formájában jelentkezett, ami a neokonzervatív ideológia és a neoklasszikus dogma azonosságának tévképzetét eredményezte; mindez (brit hatásra) különösen a kontinensen éreztette negatívumait. A neokon állammodell sosem vegytisztán jelentkezett, az ideológia domináns időszakaiban (különösen az ezredfordulót követő másodikban) folyamatos módosuláson ment keresztül. Ezt támasztja alá az is, hogy az eredetileg a jóléti állam korlátozásának programját hirdető irányzat ifjabb Bush kormányzásának nyolc évében nőtt az állam szerepe (!) az Egyesült Államokban. A hadiipar megrendelései mellett is tovább fokozódott az állam gazdasági szerepe (pl: agrárszubvenciók, protekcionizmus), valamint az együttérző konzervativizmus jegyében az államháztartásnak különösen a nyugdíjrendszer kiadásai emelkedtek

5 Összegzés: pénzügyi krízisből új korszakváltás Ha a másodlagos jelzálogpiaci válságból kiinduló globális pénzpiaci krízis következményeit vizsgáljuk elsősorban a korszakváltás három évtizedes időszakának végét kell valószínűsítenünk, ami az amerikai új merkantilizmus csődje is egyben. Nem a neoklasszikus minimális állam dogmája gyengül meg végzetesen, hiszen az már eddig sem volt uralkodó a kapitalista centrumrégiókban (Amerikában sem), hanem a pénzügyi szférában meglévő angolszász dominancia. Az USA egyre nehezebben lesz képes az áramlások teréből finanszírozni reálgazdasági veszteségeit. Az új korszakváltás elsősorban nem az állami szerepvállalás mértékében fog különbözni a korábbitól (holott a pénzpiacok globális felügyeletének létrehozása jelentős intézményi változást fog jelenteni), hanem a gazdasági centrum helyében. A versengő kapitalizmus-modellek közül a Kína központú ázsiai további erősödésével az észak-amerikai és a távoli múltba vesző szociális piacgazdaság felélesztésével próbálkozó európai rovására. A három évtizeddel korábbihoz hasonlóan stagflációval (és energiaár-robbanással) küszködő világgazdaság a negyedszázados recept segítségével lábal majd ki válságából: az államvezérelt (vagy legalábbis államilag koordinált) kapitalizmus és a szabadverseny ötvözésével. Habár az állam funkcióinak (már a válságot megelőzően elkezdődő) bővülése várható, a modell főbb vonalait tekintve valószínűleg változatlan marad, azonban az új korszak központjainak nevét vélhetően már nem latin ABC-vel fogják írni - 5 -

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. 2010. június SZOCIÁLPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan?

Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan? (Csaba László: Európai közgazdaságtan. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2014.) Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan? Ha egy amerikai közgazdászt kérdeznénk, jó esélylyel nemleges választ kapnánk. E válaszszal

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 28. Vezetői összefoglaló A karácsonyi ünnepeket megelőző kereskedési napon és a december 24-i rövidített kereskedési napon vegyesen teljesítettek az európai és az amerikai részvényindexek.

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 14. Vezetői összefoglaló Negatívban zártak a tőzsdék a történelmi mélyponton lévő olajárak miatt. Pozitív amerikai makroadatok láttak napvilágot pénteken. Szerdán dönt irányadó kamatrátájáról

Részletesebben

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés.

1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés. 2016. május 23. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN ÉS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/1. negyedéves jelentése A nemzetközi turistaérkezések számának 2015. évi 5%-os európai növekedése után a 2016-os első

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Euro. A grár, halászat, erdőgazdaság 1,3 (2) 29,4 (2) S zolgáltatások (nem piaci szolgáltatások) 69,3 (2)

Euro. A grár, halászat, erdőgazdaság 1,3 (2) 29,4 (2) S zolgáltatások (nem piaci szolgáltatások) 69,3 (2) Botos Katalin (szerk.) : Pénzügyek és globalizáció SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei 2005. JATEPress Az Édentől keletre Botos Katalin Itt, a Lajtán innen, mindnyájan az Édentől keletre vagyunk. Hány

Részletesebben

ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE 2015. OKTÓBER KÉSZÍTETTE:

ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE 2015. OKTÓBER KÉSZÍTETTE: ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKTÉRKÉP BARANYA MEGYE KÖZFOGLALKOZTATÁSI HELYZETKÉPE KÉSZÍTETTE: 2015. OKTÓBER Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető... 2 1. Közfoglalkoztatás rövid, általános bemutatása...

Részletesebben

A magyar középosztály

A magyar középosztály Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály

Részletesebben

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban ICEG EURÓPAI KÖZPONT Konvergencia a csatlakozó államokban I. A felzárkózás három dimenziója Az Európai Unió bővítése és a csatlakozó államok sikeres integrációja az Euró-zónába megkívánja, hogy ezen gazdaságok

Részletesebben

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. május 28. Vezetői összefoglaló Pozitív makrohírek következtében az összes vezető részvényindex erősödött. Az euró/forint kurzus a 303-as szint fölé gyengült vissza kedden. A BUX 9,1 milliárd

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év 1) A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 2015. ÉVI ALAKULÁSA, VÁRHATÓ 2016. ÉVI HATÁSOK Az egészségpénztárak működésére igen érzékenyen hatnak az egyes jogszabályváltozások, a

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

5. Az ipari kapcsolatok modellje

5. Az ipari kapcsolatok modellje Létrejöttek (a munkahelyen kívül) a munkavállalók és munkáltatók érdekképviseleti szervezetei és közöttük tárgyalások indultak meg annak érdekében, hogy a kollektív szerződésekben szabályozzák együttműködésüket.

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.augusztus Makrogazdasági tendenciák 2008 második negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke 2,2-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a növekedés üteme

Részletesebben

Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából

Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából Tanulmányomban a nemzetközi, elsősorban brit tapasztalatok alapján igyekszem a szociális szolgáltatások

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. december végi helyzetéről 2016. január * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út

Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út Pétervári Zsolt A Fidesz-MPSZ ideológiai változásának értékelése és a konzervatív harmadik út - 1 - Tartalom I. BEVEZETÉS 3 II. A KONZERVATIVIZMUS HARMADIK ÚTJA 4 III. A JÖVŐNK PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 6 IV.

Részletesebben

A tér kitüntetett pozíciói a következőek: Előadó: Dr. Péli László, adjunktus

A tér kitüntetett pozíciói a következőek: Előadó: Dr. Péli László, adjunktus Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Regionális gazdasági növekedési elméletek, Centrum-periféria viszonyrendszer TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

Részletesebben

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló hétfő, 2016. január 18. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak az amerikai és európai börzék. 30 dollár alatt az olaj hordónkénti ára. Hétfő reggel enyhe gyengüléssel indította a napot a forint

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron 2012 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN Lipták Katalin Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Világgazdaságtani Tanszék Eddigi kutatásaim eredményeképpen a közgazdasági

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II.

TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II. MEGGYESI TAMÁS egyetemi tanár, BME Urbanisztika Tanszék TELEPÜLÉSI SZÖVETTAN II. A 2002/5. számunkban közöltük Meggyesi Tamás Városépítés címen készült kéziratából a települési szövettan témakör 1. fejezetét.

Részletesebben

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai A Magyar Fejlesztési Bank havi gazdasági jelentése F ó k u s z b a n Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 211. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai 211.

Részletesebben

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30.

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2010) A stratégia a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében elnyert Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi

Részletesebben

Magyarországon 1948 után

Magyarországon 1948 után 1948 2008 RENDSZERVÁLTÁS ÉS GAZDASÁG Magyarországon 1948 után megkezdõdtek a szovjet típusú gazdasági jog évtizedei. Ennek egyik alapvetõ tényezõje volt a szovjet jogi technikával végrehajtott államosítás:

Részletesebben

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2005-2007-IG 1. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJA 1.1. Kiinduló feltételek

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló

kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. január 5. Vezetői összefoglaló Az év első kereskedési napján jelentős mínuszban zártak az európai és az amerikai piacok is, az Dow Jones az elmúlt 84 év leggyengébb éves nyitását mutatatta

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

Szentes Tamás Marx és a kapitalizmus alternatívájának kérdése

Szentes Tamás Marx és a kapitalizmus alternatívájának kérdése Szentes Tamás Marx és a kapitalizmus alternatívájának kérdése 1. Marx és a marxizmus Jó pár évvel ezelőtt egy nemzetközi tudományos értekezleten azt a kérdést tették fel a neves amerikai társadalomtudósnak,

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június 1. Észtország a Szovjetunióban Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT 1.1. Észtország gazdasági és társadalmi örökségében meghatározó korszak

Részletesebben

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés 2015. december Századvég Gazdaságkutató Zrt. A jelentést Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető szerkesztette. A jelentés

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS 2015. DECEMBER 31. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NAGYECSED VÁROS Készült Nagyecsed Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2015. Adatgyűjtés lezárva:

Részletesebben

A haldokló jóléti állam az 1990-es években

A haldokló jóléti állam az 1990-es években VITA Közgazdasági Szemle, LI. évf., 2004. október (948 969. o.) SZAMUELY LÁSZLÓ A haldokló jóléti állam az 1990-es években A tanulmány nemzetközi statisztikák alapján vizsgálja meg, mennyire helytálló

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 429 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és az Egyesült Királyság 2014. évi konvergenciaprogramjának

Részletesebben

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. február 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek mínuszban fejezték be január utolsó kereskedési napját. Pénteken a svájci frank/forint kurzus 299-nél

Részletesebben

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY 16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk

Részletesebben

Komáromi András: A külsõ forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól?

Komáromi András: A külsõ forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól? Komáromi András: A külsõ forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól? Magyarország külsõ egyensúlyi mutatói 2007-ben nagymértékben javultak. Ezzel párhuzamosan azonban

Részletesebben

Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG

Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG A Méltányosság Politikaelemző Központ új típusú, sokirányú- és műfajú elemzésekkel igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt, próbálja erősíteni a politika intellektuális alapú művelésének tekintélyét. Az

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei Matthias Platzeck Elemzés Budapest 2012. január Nagyon kemény időket élünk. A világgazdaság megingott. Teljesen bizonytalan, hogy sikerül-e az USA-nak hosszú távon talpon maradnia. Mindeközben az egyesült

Részletesebben

TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére

TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére TÁMOP 4. 2. 1 Projekt Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére Innotét Kft. 3519 Miskolc, Hattyú út 12 2009. december 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...1 2. Az innovációt segítő

Részletesebben

A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról

A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról 86 A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról A Zrínyi Kiadó a Honvédelmi Minisztérium támogatásával és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont szakmai gondozásában

Részletesebben

Talán javulóban a hangulat idehaza

Talán javulóban a hangulat idehaza 2013-07-02 MAGEOSZ Hírek 1./6 Talán javulóban a hangulat idehaza Egy év után először kúszott a pozitív tartományt jelentő 50 százalék fölé a beszerzési menedzser index (BMI), amelynek júniusi szezonálisan

Részletesebben

Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához

Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai helyzetét érintően az új kormány részben halogató, részben problématagadó,

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról

Részletesebben

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez

Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Modszer_2_Layout 1 2010.10.25. 21:19 Page 1 ESSRG Füzetek 2/2010 Módszertani útmutató a természet adta javak és szolgáltatások nem pénzbeli értékeléséhez Kelemen Eszter, Bela Györgyi, Pataki György Környezeti

Részletesebben

(Az összehasonlító statisztikák tükrében)

(Az összehasonlító statisztikák tükrében) FINNORSZÁG ÉS MAGYARORSZÁG HOSSZÚ TÁVÚ ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE (Az összehasonlító statisztikák tükrében) x) T 035104 sz. OTKA pályázat támogatásával TARTALOM TARTALOM... 2 BEVEZETÉS... 4 FINNORSZÁG bemutatása...

Részletesebben

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés

Részletesebben

A felügyelt szektorok működése és kockázatai

A felügyelt szektorok működése és kockázatai A felügyelt szektorok működése és kockázatai 2008. október 1 Tartalom 1. Összefoglaló 3 2. Kockázati körkép, 2008 7 2.1. Makrogazdasági környezet 7 2.2. A pénzügyi szektor fő kockázatai 14 3. A pénzügyi

Részletesebben

Egészségügyi monitor. 2015. február

Egészségügyi monitor. 2015. február Egészségügyi monitor 2015. február Századvég Gazdaságkutató Zrt. A tanulmányt Sipos Júlia szerkesztette. A felhasznált adatbázisok 2015. február 5-én zárultak le. Tartalom Vezetői összefoglaló... 1 Az

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Állami támogatási értesítő. Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról. 2012.

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Állami támogatási értesítő. Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról. 2012. EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.21. COM(2012) 778 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Állami támogatási értesítő Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról 2012. évi kiadás {SWD(2012)

Részletesebben

Miskolc Város Intelligens Szakosodási Stratégia

Miskolc Város Intelligens Szakosodási Stratégia Miskolc Város Intelligens Szakosodási Stratégia Keretfeltételek Kohéziós politika 2014-2020 között Az EU2020 stratégiai célkitűzéseinek (intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés) megvalósítása Partnerség

Részletesebben

Összefoglaló. 2016. június 14.

Összefoglaló. 2016. június 14. 2016. június 14. Összefoglaló Kedd reggel közel 3 forinttal tartózkodik a 30 napos szintje alatt a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, a frankkal szemben 1 forinttal felette, míg a dollár ellenében 1

Részletesebben

Inkubátorház Hatvanban ÉMOP-1.1.1/AC-11-2012-0022

Inkubátorház Hatvanban ÉMOP-1.1.1/AC-11-2012-0022 Inkubátorház Hatvanban ÉMOP-1.1.1/AC-11-2012-0022 Inkubátorház Hatvanban ÉMOP-1.1.1/AC-11-2012-0022 Tartalomjegyzék: 1. Ügyvezetői köszöntő 2. A projektgazda bemutatása 3. Inkubátorház jelentése 4. A

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2015 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről FEBRUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

Elérhetőségi viszonyok területi különbségekre gyakorolt hatása a magyarországi kistérségek esetében

Elérhetőségi viszonyok területi különbségekre gyakorolt hatása a magyarországi kistérségek esetében Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vállalkozáselmélet és gyakorlat Doktori Iskola Győrffy Ildikó: Elérhetőségi viszonyok területi különbségekre gyakorolt hatása a magyarországi kistérségek esetében

Részletesebben

HELYZETE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐBELI TRENDJEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

HELYZETE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐBELI TRENDJEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A TUDÁSIPAR, TUDÁSHASZNÁLAT HELYZETE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐBELI TRENDJEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN (VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ) Helyzetfeltáró és értékelő tanulmány A nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe

Részletesebben

FHB Index nemzetközi kitekintés

FHB Index nemzetközi kitekintés FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.

Részletesebben

2005/1 JELENTÉS BUDAPEST, 2005. MÁJUS

2005/1 JELENTÉS BUDAPEST, 2005. MÁJUS Az új tagállamok konvergencia-indexe 2005/1 JELENTÉS BUDAPEST, 2005. MÁJUS Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 3 I. AZ ÚJ TAGÁLLAMOK ÖSSZESÍTETT KONVERGENCIAINDEXE 3 II. AZ ÚJ TAGÁLLAMOK NOMINÁLIS KONVERGENCIÁJA

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 jában a regisztrált álláskeresők a 366 628 fő volt

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a közterületek elnevezésének, az elnevezés megváltoztatásának, és a házszámozás szabályainak

Részletesebben

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. május 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Tegnap a 308-os szintet is érintette az euró/forint árfolyam, de később erősödésnek indult.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után

A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után SZOCIÁLPOLITIKA ÉS ÉRDEKVÉDELEM A nyugdíjalapok helyzete a közelmúlt válsága után A 2000-es évek pénzügyi válságát követően sok előre meghatározott szolgáltatás nyújtását ígérő szakmai nyugdíjrendszer

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 2014. szeptember 10. Készítette: Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. INNOVA Észak-alföld

Részletesebben

Mintapéldák és gyakorló feladatok

Mintapéldák és gyakorló feladatok Mintapéldák és gyakorló feladatok Közgazdaságtan II. (Makroökonómia) címû tárgyból mérnök és jogász szakos hallgatók számára Az alábbi feladatok a diasorozatokon található mintapéldákon túl további gyakorlási

Részletesebben

Tõkeállomány, megtakarítás és gazdasági növekedés

Tõkeállomány, megtakarítás és gazdasági növekedés Tõkeállomány, megtakarítás és gazdasági növekedés 749 Közgazdasági Szemle, XLVI. évf., 1999. szeptember (749 771. o.) DARVAS ZSOLT SIMON ANDRÁS Tõkeállomány, megtakarítás és gazdasági növekedés A magyar

Részletesebben

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia, 2015. Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia, 2015. Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia, 2015. Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság A BMFKB által 2013. július 8-án elfogadott stratégia 2015. évi aktualizálása 2 Tartalomjegyzék Bevezetés...

Részletesebben

14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000)

14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000) 14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000) Tartalomjegyzék 0.0. Bevezetés........................................

Részletesebben

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban

Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János Schuchmann Júlia Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető:

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2009. december

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSI FORRÁSOK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN (GINOP) Gedei Gábor projektmenedzser Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes

Részletesebben

AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE

AZ INTÉZET 2005. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet 1014 Budapest, Országház u.30. Postacím: 1250 Bp., Pf. 5. Tel.: 224 6790, 224-6700/470 Fax: 224 6793 titkarsag@mtaki.hu www.mtaki.hu AZ

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Előszó...3 2. Bevezető...3 3. A baptisták

Részletesebben

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,

Részletesebben

KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE

KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI MARKETING ÉS TELJES KÖRŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS SZAK Nappali tagozat Minőségirányítási menedzser szakirány KIS ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MINŐSÉGFEJLESZTÉSE

Részletesebben

Azt, hogy a felsőoktatásban mi minősül felnőttképzésnek, legjobban a felnőttképzésről

Azt, hogy a felsőoktatásban mi minősül felnőttképzésnek, legjobban a felnőttképzésről Polónyi István DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Álkreditek áldiplomák? tanulmány A hazai felsőoktatási felnőttképzés lényegében háromnegyed évszázada súlyos ellentmondásokkal küzd. A felnőttképzésben

Részletesebben

Kozma Judit A szociális munka professzionalizációja a jóléti államokban

Kozma Judit A szociális munka professzionalizációja a jóléti államokban Kozma Judit A szociális munka professzionalizációja a jóléti államokban A témáról A modern értelemben vett szociális munka a jóléti állam terméke. A jóléti állam értékracionális premisszája, az állampolgárok

Részletesebben

Élet a határvidéken.

Élet a határvidéken. Élet a határvidéken. Határokon átívelő társadalmi kapcsolatok A határvidék A határ, mint fogalom jelentésének és jelentőségének értelmezése számos tudományterület szempontjából lehetséges. A közgazdaságtan

Részletesebben

Helyzetkép 2015. szeptember október

Helyzetkép 2015. szeptember október Helyzetkép 2015. szeptember október Gazdasági növekedés A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül. A fejlett országok gazdasági

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE TÖRTÉNETI ASPEKTUSBÓL

A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE TÖRTÉNETI ASPEKTUSBÓL F L U E N T U M Nemzetközi gazdaság- és társadalomtudományi folyóirat International journal of Economic and Social Sciences 2015. II. évfolyam 3. szám ISSN 2064-6356 www.fluentum.hu A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK 2. szám Demográfiai jellemzők Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság Háztartás, család Lakáskörülmények

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

Az Igazgatóság jelentése

Az Igazgatóság jelentése Az Igazgatóság jelentése Áttekintés 2004 fordulópontot jelentett a NABI Autóbuszipari Részvénytársaság ( NABI, Társaság ) részére. Az amerikai-magyar külkereskedelmi cserearány romlásával, illetve az USA

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben