TDK verseny. 2015. november 27-én 16 órakor megrendezésre kerülő házi TDK versenyt az OTDK szabályai szerint rendeztük meg.



Hasonló dokumentumok
HUMÁNTUDOMÁNYI INTÉZET. TDK TÉMAJAVASLATOK Részletes bemutatása év

Meghívó. Helyszín: Pető András Főiskola Budapest, Kútvölgyi út 6. "B" épület 4. tanterem

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Szervezeti és Működési Szabályzata

Arany János Általános Iskola Pedagógiai programjának melléklete

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM

Az intézmény dolgozói

T A R T A L O M J E G Y Z É K

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM

DIÓSZEGI SÁMUEL BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ TANULÓK FEJESZTŐ PROGRAMJA

CP-s gyermekek GMP-diagnosztikájának tapasztalata

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP /1/KONV azonosítószámú projekt támogatta.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

FELADATGYŰJTEMÉNY ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLATOT TELJESÍTŐ TANÁRJELÖLTEK SZÁMÁRA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u / fax: 76/

Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Felnőttképzési csoport. Pedagógus-továbbképzés képzési kínálata a 2015/2016.

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató

Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

MTA GYEP Iroda. A Munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából 1,2. 1. Bevezetés és összefoglalás

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE

Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint tanév

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

Fórum Értékőrző csendes jubileum

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013.

TDK helyezések, Dunaújvárosi Főiskola I. KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZGAZDASÁG ÉS VEZETÉSTUDOMÁNY

REFLEXOLÓGIA Szóbeli tételsor

Zsigmondy Vilmos Gimnázium, Informatikai és Egészségügyi Szakközépiskola MUNKATERV

Sportszakember képzésben résztvevő hallgatók felkészítése az integrált testnevelés oktatására

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

Helyi tanterv. Célok és feladatok

10. évfolyam szám Volume 10. issue 3-4/2012 meg a Családi iskolát. Hazánkban 1926-ban Nagy Emilné dr. Göller Mária alapította meg a Szabad

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS - TÉZISFÜZET

T/ számú törvényjavaslat. az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

Pedagógiai program. Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

NAPSUGÁR GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT: PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI EGYSÉG, ÓVODA EGYSÉG SZAKMAI-NEVELÉSI PROGRAMJA 2013.

A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció. Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015.

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna, dr. Zsóka Ágnes, Széchy Anna Környezettudatosak-e a középiskolások?

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

1. Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON

Pedagógiai Programja

BENEDEK ELEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, ELŐKÉSZÍTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM OROSZLÁNY

Hírújság Tanártájoló március

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia. Kutatási asszisztens: Tir Melinda

Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának legfontosabb változásai, az óvodák feladatai az intézményi implementáció megvalósításában *

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Varga Júlia: Humántőke-fejlesztés, továbbtanulás felnőttkorban, skill -ek és kompetenciák

A 2014/2015. tanévre szóló tankönyvrendelés és tankönyvellátás rendje a Budapest I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskolában

Ének-zene helyi tantárgyi tanterv osztály RPI szakmai munkaanyag

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

Ajánlások sajátos nevelési igényű gyermekek kompetencia alapú fejlesztéséhez

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója PROGRAM

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve

ALBERTFALVAI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

Bem József Általános Iskola

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Az együttműködésen alapuló (kooperatív) tanulási-tanítási technikák a nevelés-oktatás folyamatában

A Budapesti Korai Fejlesztő Közponban működő Óvoda pedagógiai programja és tanterve. Készítették: László Tímea és Kapronyi Ágnes 2015.

Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA évi M U N K A T E R V E

AZ ELÍTÉLTEK NEVELÉSE, FOGLALKOZTATÁSA, VALLÁSGYAKORLÁSA

Az érettségi eredményei

Almáskert Óvoda. Közzétételi lista a 2014/2015-ös nevelési évre

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2010

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

Szendrőládi Általános Iskola Pedagógiai program Szendrőládi Általános Iskola

Generációk és döntések

8460. Devecser, Várkert 1. 88/ /fax 88/

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

A 2014/2015. TANÉVRE SZÓLÓ PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓBAN TÖRTÉNT MÓDOSÍTÁSOK

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Átírás:

TDK verseny 2015. november 27-én 16 órakor megrendezésre kerülő házi TDK versenyt az OTDK szabályai szerint rendeztük meg. A TDK levezető elnöke: A zsűri: Sáringerné Dr. Szilárd Zsuzsanna, főiskolai docens Dr.Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea, főiskolai tanár Dr. Kelemen Anna, főiskolai tanár Dr. Molnár Krisztina, főiskolai docens Dr. Mascher Róbert, főiskolai docens A program: 16:00 Megnyitó 16:05 Az Országos Mesemondóverseny díjazottainak köszöntése 16:07 Fodor Csilla III. éves hallgató és Havrán Rebeka I. éves hallgató versenyen elmondott meséi. 16:15-17:15 TDK verseny 17:20 Eredményhirdetés és a TDK zárása A verseny résztvevői és témái: Előadó neve: Felső Erzsébet konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe: A konduktor helye a halmozottan sérülteket fejlesztő interdiszciplináris teamben Konzulens tanár: Babos Zsuzsanna- Czigléné Farkas Katalin Az OTDK besorolás: Pedagógiai, Pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártudományi Szekció pedagógiai alszekció Előadó neve: Gruik Bettina konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe: Térképismeret tanításának módszertani nehézségei mozgássérült (CP-s) gyermekek esetében Konzulens tanár: Bacsó Gizella - Frank Tamás Az OTDK besorolás: Tantárgypedagógia és oktatástechnológiai Szekció - Természettudományi tárgyak pedagógiája alszekció Előadó neve: Lábas Eszter és Leszkó Dóra konduktor óvodapedagógia szakos hallgató Előadás címe:. A központi idegrendszeri sérült gyermekek mozgáskultúrájának fejlődése Konzulens tanár: Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna Az OTDK besorolás: Testnevelés és Sporttudomány Előadó neve: Vajdáné Kondor Csilla konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe:műveltségek ötvözete, az irodalom hangjai. A tudástranszfer vizsgálata magyar irodalom órákon,nyolcadik osztályosok körében. Konzulens tanár: Dr. Pintér Henriett Az OTDK besorolás: Tantárgypedagógiai és oktatástechnológiai Szekció tananyagfejlesztés elmélete és gyakorlata alszekció

A verseny eredménye: Helyezés Előadó neve A 2017-es OTDK-ra javasolt előadás 1. Gruik Bettina Igen 2. Vajdáné Kondor Csilla Igen 3. Felső Erzsébet Lábas Eszter és Leszkó Dóra Különdíj Gruik Bettina Gratulálunk a versenyzőknek és a konzulens tanároknak! További sok sikert és jó munkát kívánunk! Sáringerné Dr. Szilárd Zsuzsanna TDK elnök Az előadások összefoglalói: Előadó neve: Lábas Eszter és Leszkó Dóra konduktor óvodapedagógia szakos hallgató Előadás címe:. A központi idegrendszeri sérült gyermekek mozgáskultúrájának fejlődése Konzulens tanár: Sáringerné dr. Szilárd Zsuzsanna Az OTDK besorolás: Testnevelés és Sporttudomány Bevezetés: Témaválasztásunk oka a napjainkban egyre komolyabb problémává váló gyermeki obesitás, a szabadidő egyre inkább inaktív elterjedése. Az ép fejlődésmenetű gyermekek és Mealkly szerint is a központi idegrendszeri sérültek körében hasonló tendencia figyelhető meg. Napjainkban az is komoly társadalmi probléma, hogy azok az egyének, akik nincsenek közvetlen kapcsolatban CP-sekkel (szakemberek, hozzátartozók), úgy gondolják nincs sem mozgásigényük, sem mozgáskultúrájuk a központi idegrendszeri sérült gyermekeknek. Kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk a Pető Intézet neveltjeinek rekreációs lehetőségeit és nevelőik, illetve szüleik ismereteit a témában. Problémafelvetésünket alátámasztják az általunk elemzett szakirodalmak is (Kovács, 2004.; Benczúr, 1988.), hogy a mozgássérültek számára is meg kell teremtenünk a rekreációs lehetőségeket, valamint felhívják a figyelmet az egészségnevelés fontosságára és a képességek fejlesztésére is. Hipotézisek: A megfigyelt gyermekek döntő többsége aktívan és örömmel vesz részt a rekreációs foglalkozásokon; a CP-sek mozgáskultúrájának negatív megítélése van. Anyag és módszer: Módszereink a megfigyelés és a kérdőívek (internetes, papír alapú, zárt kérdésekkel) voltak. Kérdőíveinket közösségi oldalfelhasználók (n=71), Pető Intézet neveltjeinek szülei, valamint a PAF konduktorai (n=14) és hallgatói (n=130) töltötték ki. Eredmények: A gyermekek 78%-a örömmel vett részt a foglalkozásokon. A közösségioldalfelhasználók közel 9%-a szerint csak enyhe a sérültségüknek van szüksége sportfoglalkozásokra; 34%-uk szerint heti egy alkalommal kellene sportolniuk; 11%-uk szerint ép mozgású gyermekek nem sportolhatnak együtt mozgássérült társaikkal; 37%-uk szerint a mozgássérült gyermek nem veheti fel a versenyt ép társaival szemben adott sportágban. A Pető Intézet hallgatóinak 16%-a még nem hallott a boccia sportágról; 52%-uk szerint csak az iskola tagozaton van a gyermekeknek lehetőségük boccia foglalkozásokon részt venni; 72%-uk ismeri a mozgáskultúra fogalmát; 79%-uk szerint van a CP-s gyermekeknek mozgáskultúrája; 26%-uk nem sportol heti 1 alkalommal sem. A hallgatók 50%-a szerint már óvodában el kell kezdeni a gyermekeket megismertetni a különféle

sportokkal. A megkérdezett konduktorok 43%-a nem sportol; 93%-uk szeretné, ha a Petős óvodások megismerkednének különböző sportokkal. 57%-uk venne részt az ilyen foglalkozásokon és 64%-uk sportolna a gyermekekkel; 7%-uk nem kísérné el a gyermekeket versenyre. 50%-uk nem tud az óvodában működő boccia szakkörről; 29%-uk pedig nem tudja, hogy az integrálós csoportokban van testnevelés foglalkozás. Szembetűnő eredmény, hogy a válaszadó konduktorok 14%-a, valamint a hallgatók 3%-a nem sportolna a CP-s gyermekkel. Összefoglalás: A központi idegrendszeri sérült gyermekek mozgáskultúrájának társadalmi megítélése még mindig negatív. Az az eredmény, hogy a PAF megkérdezett hallgatóinak 21%-a szerint a CP-s gyermekeknek nincsen mozgáskultúrája, több dologra is engedett minket következtetni. Társadalmi körökben még mindig komoly kérdést vet fel, egyáltalán van-e a CP-s gyermekeknek igényük a sportfoglalkozásra. Amikor ez a kérdés a jövő szakembereiben is felmerül, komoly lépések megtételét kellene megterveznünk. Eredményeink szerint CP-s gyermekeknek valóban van szükséglete a rekreatív jellegű foglalkozásokra. Célunk, hogy a kutatásunknak társadalmi haszna legyen és minél több egyénhez eljussanak ezek az információk, eredmények, a változtatás jegyében. Előadó neve: Felső Erzsébet konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe: A konduktor helye a halmozottan sérülteket fejlesztő interdiszciplináris teamben Konzulens tanár: Babos Zsuzsanna- Czigléné Farkas Katalin Az OTDK besorolás: Pedagógiai, Pszichológiai, Közművelődési és Könyvtártudományi Szekció pedagógiai alszekció A MENCAP kutatása szerint a súlyosan, halmozottan sérültek populációja növekedik. Az ő oktatásuk, nevelésük interdiszciplináris teamek együttműködésén alapul.a Pető András Főiskolában végzett konduktorok azonban elsősorban a homogén konduktor team működésével kapcsolatos ismereteket sajátítják el. A főiskolai szakdolgozatok kutatásai szerint a hálózatban dolgozó konduktorok szükségesnek érzik a hiányzó ismeretek biztosítását a képzés során. A hipotéziseim: 1) A konduktorok elhelyezkedési lehetőségeit hátrányosan befolyásolhatja, hogy nem szereznek gyakorlatot a vegyes teamben történő együttműködéssel kapcsolatban. 2) Szükséges a vegyes teamben végzett gyakorlati tapasztalatszerzés az eredményes beilleszkedéshez 3) Szükséges a társszakmák megismerése és permanens önképzés a heterogén teamekben történő együttműködéshez is. A kutatás megvalósításának tervezett módja: Az 1. fázis: Módszer: írásbeli kikérdezés (egyéni) Eszköz: (internetes)kérdőív Populáció: azon magyarországi intézmények igazgatói, ahol a cerebral paretikus gyermekek fejlesztése vegyes teamekben valósul meg Minta: azon igazgatók, akik kitöltik a kérdőíveket Mintavétel: véletlen (csoportosított) A 2. fázis: Módszer: írásbeli kikérdezés (egyéni)

Eszköz:(internetes) kérdőív, kompetencia kategóriák Populáció:Magyarországon vegyes teamekben, halmozottan sérültekkel foglalkozó konduktorok, és a velük együtt dolgozó társzakmabeliek. Minta:azon konduktorok és társszakmabeliek, akik kitölti a kérdőíveket Mintavétel:véletlen (csoportosított) Előadó neve: Gruik Bettina konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe: Térképismeret tanításának módszertani nehézségei mozgássérült (CP-s) gyermekek esetében Konzulens tanár: Bacsó Gizella - Frank Tamás Az OTDK besorolás: Tantárgypedagógia és oktatástechnológiai Szekció Természettudományi tárgyak pedagógiája alszekció A kutatásom, véleményem szerint, a Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában megjelenő valós problémára hívja fel a figyelmet, kutatva a problémák megfelelő kompenzálását. Az első számú feltevésem az, hogy a Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában a központi idegrendszeri sérült és sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése és oktatása sokkal nehezebben kivitelezhető, mint egy többségi iskolában a nem SNI-s tanulók képzése. Különösen foglalkoztatott az a kérdés, hogy a különböző részképesség zavarokkal, gyakran térorientációs problémákkal küzdő tanulók, hogyan tudják elsajátítani a természetismeret tantárgy által megkövetelt térképészeti ismerteket. A Nemzeti Kerettanterv előírt követelményeit az ép értelmű, normál tanrendű osztályban tanuló mozgássérültek sem mindig tudják teljesíteni. Ezen részképesség zavarok teljes mértékben az általam kutatott térképismeret módszertani nehézségeit és elmaradásait mutatja be az általam felmért, többségi iskola és a Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskola vizsgált osztálya között. A tanórák megfigyelése kapcsán két hipotézist fogalmaztam meg: 1. Feltételeztem, hogy a mozgássérült tanulók térképen való tájékozódó képessége elmarad a többségi iskolák azonos korosztályú tanulóitól. Jelen esetben a felmérések kiértékelése után ez a lemaradás 2 tanévben mutatkozott meg. 2. Feltételeztem, hogy a mozgássérült tanulók részképesség zavarainak (figyelem és koncentráció zavarai, síkbeli és térbeli orientáció zavarai, percepciós zavarok, lateralizációs zavarok) figyelembe vételével, rosszabb teljesítményt nyújtanak, mint a többségi iskolás társaik a második felmérés eredményei tekintetében. A második felmérés előtt közösen fali térkép és az atlaszaik segítségével közösen beszéltünk meg minden tesztben előforduló ismeretet, a mozgássérült tanulóknál alkalmazva a néhány, számukra már kidolgozott segítséget, differenciálást. A vizsgálataim folytatásában a tanulók számára megfelelő módszert fogom kutatni, és ezen módszer(ek) által elért eredmények segítségével szeretném a megfelelő differenciálási módokat és a leghatékonyabb tanítási módszereket megtalálni. Ezen módszereket és differenciálásokat természetesen a konduktív pedagógiai szemlélet figyelembe vételével szeretném megvalósítani. A természetismeretben megjelenő térképismeret megfelelő elsajátítása nélkülözhetetlen a hétköznapi élethelyzetek kapcsán előforduló tájékozódásban, közlekedésben. A vizsgálat jelenleg a problémák részletes felderítésére törekszik a jövőben azonban további vizsgálatok elvégzését és új tanítási módszerek kidolgozását teheti szükségessé.

Előadó neve: Vajdáné Kondor Csilla konduktor tanító szakos hallgató Előadás címe:műveltségek ötvözete, az irodalom hangjai. A tudástranszfer vizsgálata magyar irodalom órákon,nyolcadik osztályosok körében. Konzulens tanár: Dr. Pintér Henriett Az OTDK besorolás: Tantárgypedagógiai és oktatástechnológiai Szekció tananyagfejlesztés elmélete és gyakorlata alszekció Bevezető A 2000-es évek társadalmi változásai korunk diákjait új kihívások elé állítják. A tanulás mint társadalmi és gazdasági érték új jelentéstartalmakkal bővült; olyanokkal, mint az önképzés, az önszabályozás és az élethossziglani tanulás. Ahhoz, hogy a tanulók gondolkodni tudó, kompetens, érvényes tudással rendelkező, ezáltal a társadalom hasznos, a munkaerőpiacon pedig keresett, szakemberekké váljanak elengedhetetlen számukra a tudás átjárhatóságának megértése, elsajátítása, és működtetése. Vagyis az, hogy olyan képesség birtokába jussanak, amely lehetővé teszi számukra, hogy korábban megszerzett ismereteiket a felmerülő probléma kereteihez igazítsák, ezáltal kreatív és innovatív módon találva megoldást az iskolapéldát nem követő szituációra. Anyag és módszer Kutatásunk egy olyan tanítási-tanulási stratégia alkalmazásának beválásának vizsgálatára irányul, amely hatással lehet a tudásstranszferre. Vizsgálatunk irányai a következők: (1) a kamaszok (14 15 évesek) életkori sajátosságaihoz alkalmazkodó munkaformákon és módszereken alapuló stratégia alkalmazásával a tudástranszfer működtethetősége, (2) összefüggések feltárása a tanulók attitűdjei és a tudástranszfer hatékonysága, illetve a tanulók érdemjegyei és a tudástranszfer hatékonysága között. Akciókutatásunk keretében nyolcadik osztályos tanuló részvételével, magyar irodalom órákon figyeltük meg a tudás átvihetőségének mértékét más tanórák, más tantárgyak tudásanyagába, a tudástranszfer alkalmazhatóságát az informális tanulás során. Eszközök Saját készítésű tanítási stratégia (óratervek), tanulói kérdőív, jegyzőkönyv, fogalmazások Eredmények, következtetés A saját tervezésű tanítási stratégiát működtető órákon 6 vidéki és fővárosi iskola 135 nyolcadik osztályos tanulója vett részt. A tanulók által kitöltött kérdőívek adatainak számszerűsítése, a két független bíráló jegyzőkönyveinek számszerűsítése és a fogalmazások kiértékelése megtörtént, a kapott adatokból a kutatás hipotéziseinek fényében a konzekvenciák levonása, továbblépési lehetőségek megfogalmazása még folyamatban van. A TDK tervezett időpontjáig várhatóan megtörténik az eredmények számszerűsített leírása, következtetések megfogalmazása.