Közép - dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal. 2008. évi

Hasonló dokumentumok
II. FEJEZET A RENDŐRKAPITÁNYSÁG JOGÁLLÁSA, IRÁNYÍTÁSA, FELADATAI

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Egri Szakképzési Centrum Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 6/2010. (I.18.) számú. h a t á r o z a t a. tagozódásának és ügyrendjének megállapításáról

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

A Tompa Mihály Református Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye szervezeti és működési szabályzata

Dakos József r. dandártábornok sk. megyei rendőrfőkapitány. 4 /2013. (VI. 26.) RK Intézkedése a Pécsi Rendőrkapitányság ügyrendjének kiadásáról

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐJÉNEK. 4/2009. (II. 1.) számú rendelkezése

1.sz. Melléklet. Munkaköri leírás-minták

Györffy István Katolikus Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata. Fenntartó által jóváhagyva: a számú határozat alapján

S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i S z a b á l y z a t a

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.

I. A Hivatal elnevezése, jogállása, irányítása és vezetése. 1. A Hivatal elnevezése és jogállása

Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

7/2011. (II. 3.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Ügyrendjének jóváhagyása és hivatali létszámcsökkentés elrendelése

NYÁRLŐRINCI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

TARTALOMJEGYZÉK A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA...5

6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 30-i nyilvános ülésére

BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A BARANYA MEGYEI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET

1. Hatósági és Szociális Iroda

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Állami Főépítész

VI.2. Az ügyintézés folyamata VI.3. A kiadmányozási jog gyakorlása VI.4. A vezetői utasítás végrehajtása VI.5.

Kaposvári Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. I. rész

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

Előterjesztés. Tolnai Lászlóné sk. jegyző. Határozati javaslat. A Tengelici Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola

Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Balatonszemes SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Balatonszemes, szeptember

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

A A GYŐRI NÁDORVÁROSI ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 28-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet. a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről

I. Szervezeti, személyzeti adatok

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZÉSI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA*

BESZÁMOLÓ DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK HIVATALI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

I. fejezet A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA JOGÁLLÁSA ÉS FELADATAI

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

BÉLA MÚZEUM. .. /2013.( ) határozatával Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KESZTHELY KAPITÁNYSÁGVEZETŐ 8360 Keszthely, Deák F. utca 31. Tel.:83/ Fax: 83/ /56-48 BM: 26/

SZENT JÁNOS KATOLIKUS ÓVODA, EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szervezeti és Működési Szabályzat

S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i. S z a b á l y z a t

(4) A hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv.

38/2014. (XI. 6.) EMMI utasítás. az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

NYÍLT ÜLÉSE. 2. számú jegyzőkönyve (2014. MÁRCIUS 17.) Rendelet: 2/2014. (III. 20.) ÖR. Határozatok: 12/2014. /2014. Kt. hat.

Tisztelt Képviselő-testület!

Mátészalkai Járási Hivatala. Általános közzétételi lista

Az emberi erőforrások minisztere 44/2015. (IX. 10.) EMMI utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Inczédy György SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája. Szervezeti és működési szabályzat 2015.

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja IV.1.2.

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND

FÖLDHIVATALI ÜGYVITEL I.

Szervezeti és Működési Szabályzat

Döntés a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T. Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Szervezeti és Működési Szabályzata

1.1 A hivatali SZMSZ IV. fejezet (A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti felépítése) 1.1 pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 2-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./C kötet

JEGYZŐKÖNYV. a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről. Hivatalvezetője, kollégiumvezető

Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GYŐR 2013.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2004. (IV.30.) rendelete

9.5. Az intézményvezető munkaideje Az intézményvezető akadályoztatása esetén érvényes helyettesítési rendje Az intézményvezető

ORFK TÁJÉKOZTATÓ AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA. Tartalomjegyzék. Utasítások

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M

J A V A S L A T. a köztisztviselők teljesítményértékelésének alapját képező önkormányzati célok meghatározására

S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I

A Polgármesteri Hivatal ÜGYRENDJE

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 109/2015. (XI.20.) önkormányzati határozata

GYÁLI TULIPÁN ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szervezeti és működési szabályzat

Hivatali Tájékoztató. Tartalom. I. évfolyam évi 7. szám

Tatabányai Egyesített Bölcsődék. Szervezeti és Működési Szabályzata

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPEST XX. KERÜLETI NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM/ DEUTSCHES NATIONALITÄTENGYMNASIUM UND SCHÜLERWOHNHEIM DES XX. BEZIRKS IN BUDAPEST

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Szervezeti és működési szabályzat

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZABADKÍGYÓSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

4/2003. számú elnöki rendelkezés

Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II. 1.) rendelete

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról

Csorba Győző Megyei Könyvtár. Szervezeti és Működési Szabályzata

SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

Átírás:

Szám: 01-6/2008. Közép - dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 2008. évi Munka-, Ellenőrzési - és Képzési-terve Székesfehérvár, 2008. március 31.

2 Tartalomjegyzék A 2008. ÉVI MUNKATERV KIEMELT SZEMPONTJAI:... 3 A 2008. ÉVI MUNKATERV RÉSZLETES FELADATAI MŰKÖDÉSI TERÜLETENKÉNT... 5 I. A TÖRVÉNYESSÉGI-ELLENŐRZÉS... 5 II. HATÓSÁG TEVÉKENYSÉG... 8 III. A KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI TEVÉKENYSÉG...16 Koordinációs és szervezési feladatok...16 Személyzeti és munkaügyi feladatok...18 Közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos feladatok...19 Oktatás, képzés, továbbképzés...20 Egyéb a Hivatal működésével összefüggő feladatok...21 IV. INFORMATIKAI FELADATOK...23 V. PÉNZÜGYI, GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG...28 VI. ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZI TEVÉKENYSÉG...31 Kiemelt Főépítészi feladatok...31 Egyéb feladatok...32

3 A Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal (továbbiakban: Hivatal) 2008. évi munkaterve elkészítésénél alapul vettük a működésünket meghatározó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei által előírtakból, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2008. évi stratégiai irányaiból és a 2008. I. féléves munkaprogramjából, valamint a Hivatal szakmai irányításában részt vevő további főhatóságok munkaterveiből fakadó kötelezettségeket. A 2008. évi munkaterv kiemelt szempontjai: A 2008. év kiemelt feladata, hogy tovább növeljük a szervezeti működés hatékonyságát. Ezen belül: Az elmúlt év eredményeire építve stabilizálni kell a kialakult új munkaformákat, a mindennapi tevékenység szerves részévé kell tenni a regionális működés eszközrendszerét. Fel kell készülni a Hivatal feladat- és hatáskörét, szervezetét meghatározó jogszabályi módosítások végrehajtására. A jogszabályi módosítást követően ki kell alakítani az új szervezeti struktúrát és működési rendet. A közigazgatás korszerűsítés eredményeinek felhasználásával, valamint a versenyszférából átvett új módszerek alkalmazásával tovább kell fejleszteni a szervezet eljárásrendjeit, munkamódszereit. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a 2008. évi országos és helyi népszavazások és időközi választások előkészítésében és lebonyolításában az informatikai feladatok elvégzésére. Továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, többcélú kistérségi és önkormányzati társulások törvényes működésének segítésére. Ennek érdekében: A jegyzőkkel, munkaszervezet vezetőkkel kialakított jó kapcsolatra építve továbbra is hatékony szakmai segítséget kell nyújtani a munkájuk segítésére. Az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell helyezni a jogszabálysértések megelőzésére. Rendszeres tájékoztatást kell tartani a jegyzőknek a törvényességi ellenőrzés és a kiemelt célvizsgálatok tapasztalatairól. A célvizsgálatok megállapításai, valamint a törvényességi ellenőrzés tapasztalatai alapján át kell tekinteni a törvényességi ellenőrzés eszközrendszereit és alkalmazott módszereit. Közreműködünk a jegyzői feladat- és hatáskörök deregulációs célú felülvizsgálatában és az egyes jegyzői feladatok kistérségi szintre történő telepítésével kapcsolatos tevékenységben. Közre kell működni A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény hatályosulásának vizsgálatában és a törvény módosításának előkészítésében. Segítséget kell nyújtani az ügyfeleknek, a jogalkalmazóknak a jogértelmezési problémáik megoldásában. Kiemelt figyelmet kell fordítani az Új Magyarország Fejlesztési Tervben foglalt, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal különö-

4 sen autópályákkal, gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos hatósági ügyek intézése során a gyorsaságra és a jogszabályi előírások maradéktalan betartására. A helyi önkormányzatok szakmai munkájának segítése, egyben az elektronikus közszolgáltatások fejlesztése érdekében a személyi adat és lakcímnyilvántartás és az anyakönyvi szakterületen, valamint az okmányirodai működés területén elő kell segíteni az új rendszerek üzembe állítását (szervnyilvántartás, körzetkezelés), és a működtetés területi szintű támogatását. A Hivatal koordinációs feladatainak végrehajtása érdekében keresni kell a Regionális Államigazgatási Kollégium hatékonyabb működését elősegítő módszereket. A Kollégium működésével biztosítani kell a területi államigazgatási szervek tevékenységének összehangolását különös tekintettel a több ágazatot érintő kormányzati feladatok végrehajtására, az ellenőrzési, a képzési, továbbképzési, az informatikai és az ügyfélszolgálati területekre. A hivatali munka minőségfejlesztése, a minőségügyi tevékenység fejlesztése érdekében ki kell dolgozni a CAF modell szerinti önértékelés lebonyolításának hivatali eljárásrendjét. Ismételten le kell bonyolítani az ügyfélelégedettség-mérést a Hivatal minden területi egységénél. A 2008. évi képzési és továbbképzési tevékenységének kiemelt feladata a Kormány középtávú képzési koncepciójából fakadó feladatok megvalósítása. Ennek érdekében: Szükség és igény szerint részt kell venni az új képzési programok kidolgozásában, lebonyolításában, az új képzéstervezési rend kialakításában, a vizsgarendszer felülvizsgálatában, vezető képzési rendszer kialakításában és megvalósításában. Fel kell készülni a közigazgatási versenyvizsga bevezetésére és a lebonyolítás megszervezésére. A 2008. év a Regionális Operatív Programok 3.1.1. komponenséből finanszírozott képzési programok záróéve. A sikeres programzárás érdekében: Le kell bonyolítani az év során még hátralévő képzési programokat, különös figyelmet fordítva a versenyszférából átvett képzési módszerek alkalmazására. El kell végezni a program zárásával kapcsolatos pénzügyi adminisztratív feladatokat. A regionális pénzügyi működés feltételrendszerének stabilizálásával tovább kell törekedni az eredménycentrikus, költségtakarékos gazdálkodás megvalósítását szolgáló lehetőségek feltárására, intézkedések megtételére.

5 A 2008. évi munkaterv részletes feladatai működési területenként I. A Törvényességi-ellenőrzés A Törvényességi Ellenőrzési főosztály és osztály: 1. A Hivatal illetve a Kirendeltség által szervezett a helyi önkormányzatok jegyzői, munkaszervezet vezetői részére tartott értekezleten tájékoztatás adása a törvényességi munkát érintő jogszabályi változásokról, aktuális feladatokról, a törvényességi ellenőrzés tapasztalatairól. Felkérés esetén közreműködés az értekezletek szervezésében., k 2. Körjegyzőség alakításához szakmai segítség nyújtása. területi referensek 3. A többcélú kistérségi társulások működésének figyelemmel kísérése, részükre szakmai segítség nyújtása. területi referensek 4. A felterjesztett testületi jegyzőkönyvekben foglaltak törvényességi ellenőrzése eredményeként a szükséges intézkedések megtétele, illetve a kiadmány tervezetének elkészítése. területi referensek 5. A jogszabályokban előírt határidőre teljesítendő önkormányzati döntések meghozatalának ellenőrzése, mulasztás esetén jelzés az önkormányzat felé. területi referensek 6. Írásbeli bejelentések, panaszok kivizsgálása, a szükséges intézkedések megtétele., k 7. Bírósági beadványok, alkotmánybírósági indítványok tervezetének elkészítése. területi referensek

6 8. A hivatalvezető megbízásából jogi képviselet ellátása., -helyettes, k, jogtanácsosok 9. Adatszolgáltatás teljesítése a Miniszterelnöki Hivatal részére a kisebbségi önkormányzatok működési költségeihez nyújtott állami támogatás biztosítása céljából. 2008. február 1., augusztus 1. kisebbségi referens 10. A körjegyzőség alakítása alóli felmentéssel kapcsolatos ügyek előkészítése. területi referensek 11. A polgármester személyében bekövetkezett változás esetén hivatalvezető megbízásából a munkakör átadás-átvételi eljárásban való részvétel. szükség szerint területi referensek 12. Kijelölés esetén a Hivatal által szervezett képzések lebonyolításában közreműködés. szükség szerint területi referensek 13. A polgármesterek, kisebbségi önkormányzatok elnökei, többcélú kistérségi társulások elnökei, jegyzők, munkaszervezet vezetők nyilvántartása, a változások átvezetése., k 14. Részvétel a hivatal honlapjának fejlesztésében., k által kijelölt ügyintézők 15. A felterjesztett jegyzőkönyvek alapján a helyi önkormányzatok, a kisebbségi önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulások, a területfejlesztési tanácsok 2008. évi tevékenységének, a törvényességi ellenőrzési feladatok végrehajtásának értékelése és összegzése. 2009. január 30. területi referensek összegzésért:, k

7 2008. évi cél és témaellenőrzések: 1. Helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások, fejlesztési tanácsok 2008. évi költségvetéséről szóló rendeletei, illetve határozatai célellenőrzése. 2008. május 30. területi referensek összefoglaló anyagért: Lipták Rita területi referens 2. Többcélú kistérségi társulási megállapodások tartalmi vizsgálata. 2008. május 30. -helyettes, k összefoglaló anyagért: Dr. Vadlek Krisztina -helyettes 3. A közterület használatáról szóló rendeletek célellenőrzése ellenőrzési szempontrendszer kidolgozására: 2008. június 30. Célellenőrzés lefolytatására: 2008. augusztus 30. területi referensek összefoglaló anyagért: Dr. Muzs Edit 4. Helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások, fejlesztési tanácsok zárszámadásáról szóló rendeletei illetve határozatai célellenőrzése. 2008. július 30 területi referensek összefoglaló anyagért: Lipták Rita területi referens 5. Helyi önkormányzatok helyi építési szabályzatairól, valamint a helyi tervtanácsokról szóló rendeletek célellenőrzése felmérésre: 2008. május 30.; összefoglaló anyag felterjesztésére: 2008. június 30. intézkedésre; összefoglaló anyag felterjesztésére: 2008. december 31, k

8 II. Hatóság tevékenység A Hatósági főosztály, az Általános Igazgatási, az Építési valamint a Hatósági osztály: 1. A regionális szervezetrendszer kialakulásával az egyik legfontosabb feladat a hatósági munkában elérni, hogy a régióközponttól távolabb élő ügyfeleket emiatt ne érje hátrány. Ennek érdekében meg kell őrizni a hivatali kirendeltség munkájának szakmai színvonalát. 2. Áttekinti a hatályos jogi szabályozás jelenlegi helyzetét. A felülvizsgálat eredményeként javaslatokat dolgoz ki olyan jogszabály-módosítások érdekében, amelyek a hatáskör változás miatt gátjai lehetnek a gyors ügyfélközpontú hatósági ügyintézésnek. Folyamatosan gyűjti az indokolt jogszabály-módosításra vonatkozó javaslatokat, elképzeléseket, amelyeket továbbít a központi államigazgatási szervekhez. 3. Kiemelt figyelmet fordít az Új Magyarország Fejlesztési Tervben foglalt, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal különösen autópályákkal, gyorsforgalmi utakkal kapcsolatos hatósági ügyek intézése során a gyorsaságra és a jogszabályi előírások maradéktalan betartására. Az előzőekkel összefüggésben különös figyelmet kell fordítani a kisajátítási és a bányaszolgalmi ügyek intézésére. A szervezeti struktúra rugalmas alakításával munkaszervezési módszerekkel el kell érni azt, hogy e téren is tartható legyen az ügyintézési határidő. -helyettes 4. A hatósági munka során gyors és szakszerű ügyintézéssel segíti a gazdasági élet szereplőit, a vállalkozásokhoz kapcsolódó kötelezettségeik teljesítésében. -helyettes 5. Folytatni kell a jegyzői hatáskörök felülvizsgálatát, egyes hatáskörök megszüntetésének, vagy a kistérségi központokhoz való telepítésének lehetőségét. -helyettes

9 6. A hatósági jogalkalmazás során törekedni kell az egységes joggyakorlat kialakítására, az ügyintézés színvonalának javítására, az átlagos ügyintézési idő csökkentésére. E célok megvalósításával el kell érni, hogy a régiókban erősödjön a közigazgatás ügyfélbarát és szolgáltató jellege. -helyettes 7. El kell érni és an figyelemmel kell kísérni, hogy a régió valamennyi köztisztviselője a jelenleginél magasabb szinten alkalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt. A cél érdekében az ellenőrzési munkában erre különös hangsúly kell fektetni, tekintettel arra, hogy a tapasztalatok szerint ezen a téren még mindig hiányosak az ismeretek és gyakori a helytelen jogalkalmazás. A szakmai napok megtartásával kapcsolatos követelmény, hogy az anyagi jogszabályokkal azonos súllyal essen szó az eljárási kérdésekről is. -helyettes 8. Fontos feladat az állampolgárok, a lehetséges ügyfelek mind teljesebb körű tájékoztatása. Az e téren elért eredményeket fokozni kell a régiós honlap aktuális tartalommal való megtöltésével. -helyettes 9. A szakszerűbb, hatékonyabb, olcsóbb közigazgatás érdekében fokozottabb támogatást nyújtunk azoknak a települési önkormányzatoknak, melyek a hatósági feladataikat közösen igazgatási társulás, kistérségi társulás formájában kívánják megoldani. 10. Az építési fegyelem megszilárdítása érdekében a jövőben az eddigieknél hatékonyabban szükséges fellépni a jogsértőkkel szemben. E cél elérését segíti a megváltozott jogszabályi háttér, melynek következetes alkalmazása fontos feladata az építésügyi hatóságoknak és az építésügyi felügyeletet ellátóknak. Osztályvezető

10 11. Az első fokú hatósági munka javítása érdekében komplex felügyeleti, valamint cél- és témavizsgálatokat folytat, segítő jelleggel. Ezen túlmenően szakmai értékelésekkel, iránymutatásokkal és az érintett köztisztviselők oktatásával, szakmai napok tartásával javítja az első fokú hatósági tevékenységet. Ezen túlmenően az egységes és helyes jogalkalmazás elősegítése érdekében szakmai anyagokat, ügymenetmodelleket, iratmintákat készít az első fokon dolgozó köztisztviselők részére. -helyettes 12. A törvényesség és az igazságos közteherviselés érdekében a helyi adóztatásban ösztönözni és segíteni kell a települési jegyzők adóztatási tevékenységét. E cél megvalósítása érdekében segítő jellegű ellenőrzéseket kell tartani és igény szerint szakmai napot szervezni. -helyettes 13. A hatósági munka eszközeivel is segíteni kell az önkormányzatokat abban, hogy az Európai Uniós pályázatokon sikerrel szerepeljenek. -helyettes 14. A régión belüli egységes jogalkalmazás megvalósítása érdekében iratmintákat készít a hivatal által intézett első- és másodfokú hatósági ügyekre. -helyettes 15. A hivatal hatósági munkát irányító vezetői havonta elemzik és értékelik a régió jogalkalmazási tapasztalatait, megvitatják az aktuális feladatokat. -helyettes

11 16. Közreműködik abban, hogy az állampolgárok minél teljesebb körűen megismerjék a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek (Ket.) az ügyfelek eljárásjogi helyzetét megkönnyítő új szabályait. -helyettes a Ket. oktatását végző ügyintézők 17. Működteti a Ket. forró drótot, a beérkezett kérdéseket megválaszolja. Az elektronikus úton érkezett kérdésekre adott válaszok honlapon történő közzététele érdekében megkeresi az Informatikai Főosztályt. -helyettes a Ket. forró drót működtetéséért felelősök 18. A Ket-tel kapcsolatos kérdésre adott választ a kérdezőnek közvetlenül is megküldi elektronikus úton. -helyettes a Ket. forró drót működtetéséért felelősök 19. Véleményezzük a Ket. Szakértői Bizottság elé kerülő egyes előterjesztéseket. -helyettes a Ket. oktatását végző ügyintézők 20. Kezdeményezi a Ket. Szakértői Bizottság állásfoglalásainak közzétételét a hivatal honlapján. -helyettes a Ket. oktatását végző ügyintézők 21. Folyamatosan bővíti és aktualizálja a hivatal honlapján található, Ket-tel kapcsolatos nyilvántartásokat, információkat. -helyettes

12 22. Közreműködik a Ket. oktatásával kapcsolatos további feladatok végrehajtásában. -helyettes a Ket. oktatását végző ügyintézők 23. Az ügyintézés során an figyelemmel kíséri az első fokú hatóságok eljárásaiban a Ket. hatályosulását. Az így szerzett tapasztalatok alapján szakmai tájékoztató anyagokat készít a jegyzők részére. -helyettes ügyintézők 24. Gyűjti a Ket. alkalmazásának tapasztalatait és ennek alapján javaslatokat készít az indokolt törvénymódosításra. -helyettes ügyintézők 25. A komplex és célellenőrzések megtartása során vizsgálni kell a Ket-nek a hatósági munkában való hatályosulását. -helyettes kijelölt ágazati ügyintéző 26. A hivatal jogkörében eljárva elbírálja a települési önkormányzatok jegyzői, valamint a megyei főjegyző által hozott határozatok, végzések elleni fellebbezéseket. Az ügyfelek kérelmei alapján lefolytatja a hivatal hatáskörébe tartozó első fokú eljárásokat. kijelölt ágazati ügyintéző 27. A hatósági munkában fokozott figyelmet fordít az ügyintézési határidők betartására, és törekszik azok csökkentésére, különös figyelemmel a Ket. rendelkezéseire. -helyettes ügyintézők

13 28. Ellátja az első- és másodfokú határozatok bírósági felülvizsgálata során a perbeli képviseletet. Ennek keretében előkészíti az alperesi nyilatkozatot, szükség szerint részt vesz a bíróság által elrendelt helyszíni szemlén. A bírósági döntésről a perköltséggel kapcsolatos teendőkről a Pénzügyi Főosztályt, illetve az első fokú határozatot hozó önkormányzat jegyzőjét (a főjegyzőt) tájékoztatja. -helyettes ügyintézők 29. A hivatal által rendszeresen szervezett jegyzői értekezleteken tájékoztatást ad a hatósági munkát érintő jogszabályi változásokról és az aktuális feladatokról. 30. Közreműködik a Hatósági Főosztály munkaterületeit érintő önkormányzati rendeletek véleményezésében. Törvénysértés észlelése esetén a Törvényességi Ellenőrzési Főosztály részére írásban rögzíti az önkormányzati rendelettel kapcsolatos észrevételeit. kijelölt ágazati ügyintéző 31. A külföldiek részére engedélyezett ingatlanszerzést követően az ügyfelet, illetve az ingatlant jellemző tényekről adatlapot állít ki. Gondoskodik az adatok számítógépes feldolgozásáról. kijelölt ágazati ügyintéző 32. Felülvizsgálja a települési önkormányzatok által megküldött 2007. évi szabálysértési ügyintézésre vonatkozó statisztikai jelentéseket. A felülvizsgált jelentések számítógépes feldolgozása és összesítése során együttműködik az Informatikai Főosztállyal. február kijelölt ágazati ügyintéző 33. Felülvizsgálja az önkormányzatok által megküldött 2007. évi hatósági tevékenységre vonatkozó statisztikai adatokat. A helyi önkormányzatok felülvizsgált statisztikai adatainak számítógépes feldolgozása és összesítése során együttműködik az Informatikai Főosztállyal. február 28. kijelölt ágazati ügyintéző

14 34. Megszervezi az alkotmányos alapismeretek oktatását és az állampolgársági vizsgákat. -helyettes anyakönyvi felügyelő 35. Szervezi az ellenőrzési tervben rögzített vizsgálatokat, azokról jelentéseket készít, gondoskodik a vizsgálatok értékeléséről. Ennek során tovább kell növelni a hatósági ellenőrzések hatékonyságát, és erősíteni azok segítő jellegét. ellenőrzési terv szerint -helyettes kijelölt ágazati ügyintézők 36. Ellátja az Anyakönyvi Szolgáltató Alrendszer működtetésével kapcsolatos feladatokat. anyakönyvi felügyelő 37. A kiemelt építésügyi hatóságok jelentései alapján előkészíti a 2007. évi építésügyi hatósági vizsgálatokról szóló összefoglaló értékelő jelentést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Településrendezési Főosztályához való megküldés céljából. március -helyettes 38. Az építésfelügyelő beszámolót készít az építés-felügyeleti vizsgálatok 2007. évi tapasztalatairól. Az ellenőrzési terv alapján lefolytatja az építés-felügyeleti vizsgálatokat, és az esetleges hiányosságok megszüntetésére a szükséges intézkedéseket megteszi. március, illetve építésfelügyelők 39. A Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal építésfelügyelője által elbírált ügyek tekintetében elkészíti a másodfokú döntés tervezetét. építésfelügyelő

15 40. Nyilvántartást vezet a harmincmillió forint feletti építkezésekről. Adatot szolgáltat az OMMF Munkaügyi Felügyelőségének és az APEH-nek. építésfelügyelő 41. Különös figyelmet fordít a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás első fokú hatósági eljárásnak lefolytatására, valamint az ezen tárgykörben felmerült szakhatósági megkeresésekre. 42. Az állami és az önkormányzati beruházásokkal összefüggő kisajátítási ügyekben intézkedik az eljárás lefolytatása iránt, illetve elbírálja a szolgalmi jog alapítására vonatkozó kérelmeket. -helyettes kijelölt ágazati ügyintézők 43. Adatot szolgáltat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium részére az M6 és M8 autópályák építésével összefüggő kisajátítási eljárásokról. -helyettes 44. Ellátja a hivatal munka-, illetve tűzvédelmi feladataival kapcsolatos összekötői teendőket. kijelölt ágazati ügyintéző 45. A 6/1998. (III.16.) KTM rendelet alapján az építésügyi hatósági feladatokat ellátó köztisztviselők továbbképzésének szervezésében és lebonyolításában részt vesz. minisztérium intézkedés függvényében 46. A közlekedésigazgatási és a vállalkozási ügyek eredményes ellátása érdekében kapcsolatot tart az okmányirodákkal, útmutatást ad a hatósági jogalkalmazási problémák megoldásához. kijelölt ágazati ügyintézők

16 47. Együttműködik a Magyar Államkincstár Fejér Megyei Területi Igazgatósága Adóosztályával a helyi adókkal, valamint a gépjárműadóval kapcsolatos problémák megoldásában. 48. Együttműködik a feladatok eredményes ellátása érdekében a Fejér Megyei Főügyészséggel, a szakhatóságokkal, továbbá a területi államigazgatási szervekkel. III. A Koordinációs és szervezési tevékenység A Koordinációs és Szervevezési főosztály valamint a Titkárság: Koordinációs és szervezési feladatok 1. Javaslatot tesz a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Munkatervére, éves feladataira. 2008. április 1. 2. Előkészíti és megszervezi a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléseit és ellátja a működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat. ÁK munkaterv szerint -helyettes 3. Ellátja a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium képzési, ellenőrzési bizottsága és eseti bizottságai működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat., illetve a bizottságok ülésterve szerint. 4. Összehangolja a közép-dunántúli régió államigazgatási helyzetéről készítendő beszámoló elkészítési rendjével foglalkozó bizottság munkáját és a beszámoló elkészítését. ÁK munkaterv szerint

17 5. Részt vesz a közigazgatási közszolgáltatások korszerűsítésével kapcsolatos feladatok kidolgozásában és azok végrehajtásának területi összehangolásában. 6. Előkészíti a hivatalvezető koordinációs és ellenőrzési jogkörébe tartozó régión belüli székhellyel rendelkező megyei és az egy megyét meghaladó illetékességgel rendelkező területi államigazgatási szervek vezetőinek megbízásával, megbízásuk visszavonásával, kitüntetésükkel, jutalmazásukkal, fegyelmi felelősségre vonásukkal kapcsolatos véleményezési ügyeket. 7. Előkészíti véleményezésre a hivatalvezető számára a területi államigazgatási szervek létrehozására, átszervezésére és megszüntetésére, valamint jogállásuk és illetékességi területük módosítására vonatkozó előterjesztést. 8. Előkészíti véleményezésre a hivatalvezető számára a területi államigazgatási szervek létszámának megállapítására és költségvetése meghatározására vonatkozó előterjesztést, javaslatot. 9. Koordinálja a hivatalvezető ellenőrzési körébe tartozó területi államigazgatási szervek ellenőrzését, az ellenőrzés körébe tartozó feladatok összehangolását. Titkárságvezető 10. Szervezi a jegyzői értekezleteket. A jegyzőket, megyénként - a lényeges szakmai információk átadása érdekében - szükség szerint, de legalább kétszer tájékoztató jellegű értekezletre össze kell hívni. 2008. április 30. és 2008. december 15. kirendeltség-vezető Titkárságvezető 11. A címzetes főjegyzői cím adományozásával kapcsolatos közreműködői feladatok ellátása. 2008. április 15. -helyettes, k

18 12. Ellenőrzi a területszervezési eljárás törvényességét, értékeli a kezdeményezés törvényi feltételeinek teljesítését, előkészíti azok a helyi önkormányzatokért felelő miniszterhez történő felterjesztését. A területszervezési eljárásról szóló1999. évi XLI. törvény szerint Személyzeti és munkaügyi feladatok 1. Folyamatosan ellátja a hivatallal közszolgálati jogviszonyban, munkaviszonyban állók és a jogviszonyt létesítők tekintetében a jogviszonnyal összefüggő feladatokat (pályázati eljárás, minősítés, átsorolás, jubileumi jutalom, szolgálati igazolvány készítés, szabadságolási terv készítés és nyilvántartás, stb.). külön ütemezés szerint személyzeti ügyintéző 2. Szervezi a köztisztviselők teljesítmény-értékelésével kapcsolatos hivatali teendőket. március illetve december 3. Gondoskodik az állami kitüntetések és elismerések felterjesztésének előkészítéséről. Határidő az elismerések esetében: január 15, május 1, június 20, augusztus 23. Határidő a kitüntetések esetében: március 20, október 15. 4. Kérés és igény szerint segítséget nyújt az önkormányzatok és a területi államigazgatási szervek személyzeti és munkaügyi problémáinak megoldásában. Titkárságvezető 5. A területi államigazgatási szervek ellenőrzése során ellenőrzi a Ktv. hatályosulását. ellenőrzési ütemterv szerint

19 6. Közszolgálati ellenőrzést végez kormány határozat és az önkormányzati és területfejlesztési miniszteri útmutató alapján. ellenőrzési terv szerint 7. Szervezi a hivatal köztisztviselőinek képzését, továbbképzését valamint közigazgatási vizsgáztatását. 8. Gondoskodik a korábbi vagyonnyilatkozatok visszaadásának, a 2008. évi vagyonnyilatkozat-tétel dokumentumainak előkészítéséről. vagyonnyilatkozatra kötelezettek tájékoztatása arról, hogy a korábbi vagyonnyilatkozatot visszakérhetik március 15. vagyonnyilatkozatok visszaadására június 30. a 2008. évi vagyonnyilatkozat-tétel előkészítésére május 15. Közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos feladatok 1. Adatszolgáltatóként teljesíti a HUPA adatszolgáltatást a ÖTM Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztályának. ÖTM utasítás szerint 2. Vezeti a közszolgálati nyilvántartást, teljesíti a KÖZIGTAD adatszolgáltatást. február 29., október 31. 3. Adatgyűjtőként ellenőrzi az alapnyilvántartás vezetését, szervezi az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését, segíti az adatrögzítői tevékenységet. szeptember 15-től október 31-ig, illetve

20 4. Gondoskodik a köztisztviselői tartalékállománnyal kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. jogszabály szerint 5. Az önkormányzatok jegyzői hatósági tevékenységének felügyeleti ellenőrzése és a területi államigazgatási szervek ellenőrzése során ellenőrzi az ügyiratkezelés és a KÖZIGTAD működtetésével kapcsolatos feladatok ellátását. ellenőrzési ütemterv szerint Oktatás, képzés, továbbképzés 1. Szükség és igény szerint részt vesz az új képzési programok kidolgozásában, lebonyolításában, az új képzéstervezési rend kialakításában, a vizsgarendszer felülvizsgálatában, vezető képzési rendszer kialakításában és megvalósításában. Felkészül a közigazgatási versenyvizsga bevezetésére és a lebonyolítás megszervezésére. Kormányzati Személyügyi Központ által meghatározottak szerint 2. Folyamatosan szervezi a régió köztisztviselőinek közigazgatási és ügykezelői alapvizsgáztatását, valamint vizsgára való felkészítését. képzési terv szerint 3. Folyamatosan szervezi a közigazgatási szakvizsgákat, valamint a vizsgára való felkészítést. jelentkezések függvényében, ill. képzési terv szerint. 4. Közreműködik a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek a régióban foglalkoztatott köztisztviselők képzésével, továbbképzésével, valamint a szakember-utánpótlás megszervezésével kapcsolatos feladatainak ellátásában. Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által meghatározottak szerint

21 5. Továbbképzési tervet készít a köztisztviselők továbbképzéséről és közigazgatási vezetőképzésről szóló Kormány rendeletben foglalt feladatok végrehajtására. kormányhatározat szerint 6. Szervezi az államigazgatási feladatokat ellátó önkormányzati szervek köztisztviselőinek képzését, továbbképzését. képzési terv szerint 7. Szervezi a Regionális Operatív Programok 3.1.1. komponenséből finanszírozott képzések lebonyolítását, végzi az ezzel, valamint a program zárásával, összefüggő nyilvántartások vezetését, elkészíti az előrehaladási és szakmai jelentéseket. Közreműködik a pénzügyi elszámolások lebonyolításában. képzési terv szerint 8. Részt vesz az ágazati, területi államigazgatási szervek feladatkörébe tartozó köztisztviselőket érintő képzési, továbbképzési feladatok ellátásában. képzési terv szerint 9. Összehangolja, és az erre biztosított költségvetési kereteknek megfelelően megszervezi a közigazgatási ügyintézéshez szükséges informatikai ismeretek oktatását, továbbképzését, érvényesíti a köztisztviselői vizsgarendszerben az informatikai követelményeket. képzési terv szerint Egyéb a Hivatal működésével összefüggő feladatok 1. Javaslatot tesz a CAF önértékelési modell hivatali megvalósításának eljárásrendjére.

22 2. Javaslatot tesz az ügyfélelégedettség-mérés a lebonyolítás rendjére és ütemezésére. 3. Koordinálja a Hivatal éves munkaterve és a tevékenységéről szóló éves összegző jelentés elkészítését. felügyeleti szerv utasításában megjelölt határidőben 4. Szervezi a hivatali munkaértekezleteket és részt vesz a Hivatal által szervezett konferenciák, egyéb képzési programok előkészítésében és lebonyolításában. rendezvények szerint 5. Rendszeres kapcsolatot tart az ÖTM Sajtó- és Kommunikációs Főosztályával, valamint a helyi sajtó képviselőivel, szervezi a hivatal sajtókapcsolatait. 6. Ellátja a hivatalvezető mellett a titkársági feladatokat. titkársági ügyintéző 7. Gondoskodik a Szervezeti és Működési szabályzat, valamint a hivatali szabályzatok és utasítások nyilvántartásáról és karbantartásáról. 8. Gondoskodik a hivatal ügyirat-kezelési feladatainak ellátásáról és annak ellenőrzéséről és elvégzi az ügyirat-selejtezést. 9. Az önkormányzati ügyirat-kezelési szabályzatokkal kapcsolatosan gondoskodik a Hivatalvezetői egyetértés kiadásáról és a Megyei Levéltári egyetértés beszerzéséről.

23 10. Előkészíti a Közigazgatási Hivatal minősített időszaki működésének dokumentumait. ÖTM utasítás szerint IV. Informatikai feladatok Informatikai főosztály és a kirendeltségek titkársága: 1. Szervezi a hivatalvezető informatikai koordinációs feladatainak ellátását, lehetőség szerint részt vesz a kormányzati gerinchálózat továbbépítésének szervezésében. 2. Ellátja a Regionális Államigazgatási Kollégium Informatikai Bizottsága működésével kapcsolatos feladatokat, elősegíti az elektronikus közigazgatás területi összehangolását. 3. Részt vesz a területi államigazgatási szervek ellenőrzésében, vizsgálja az informatikai programok jogtisztaságát, és a közigazgatási informatikáért felelős miniszter irányítása mellett az infokommunikációs rendszerek üzemeltetési feltételeit., titkárságok vezetői 4. Informatikai szolgáltatóként biztosítja a törvényességi ellenőrzési rendszer, önkormányzati törzsadattár, és nemzeti rendelettár működési körülményeit, ellátja az adattovábbítási és archiválási feladatokat. Előkészíti és technikai segítséggel támogatja az önkormányzatok elektronikus adattovábbító tevékenységét., titkárságok vezetői 5. A nyilvánosság biztosítása, az elektronikus közigazgatás és elektronikus információszabadság megvalósítása érdekében gondoskodik a hivatal internetes honlapjának aktualizálásáról és üzemszerű működtetéséről., titkárságok vezetői, honlap-bizottság

24 6. A 2008. évi időközi választásokon és helyi népszavazásokon ellátja a hivatalvezető választásokkal kapcsolatos informatikai feladatait, előkészíti a szavazólapokat, elvégzi az adatfeldolgozásokat., titkárságok vezetői 7. Elvégzi a körzetállomány pontosítását. január 31., titkárságok vezetői 8. A 2008. évi országos népszavazás kiírása esetén részt vesz annak előkészítésében és lebonyolításában. Ennek során elkészíti a választói névjegyzéket és értesítőket, szervezi és támogatja a választási célú számítógépes felhasználást az okmányirodai és ASZA gép használói körben, irányítja az informatikai együttműködést, elvégzi a feldolgozásokat., titkárságok vezetői 9. A Hatósági főosztállyal közösen részt vesz a komplex felügyeleti és egyéb ágazati ellenőrzésekben, ellátja a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával (SZL nyilvántartás) kapcsolatos helyi tevékenység felügyeletét, ellenőrzését. ellenőrzési terv szerint, illetve, titkárságok vezetői 10. Ellátja az okmányirodák általános működési, informatikai és adatvédelmet érintő helyi nyilvántartási, ügyintézési tevékenységének ellenőrzését. ellenőrzési terv szerint, illetve, titkárságok vezetői 11. Érvényesíti a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala szakmai iránymutatásait, tájékoztatja a hivatal felügyeleti, koordinációs tevékenységéről., titkárságok vezetői 12. Közreműködik az adatgyűjtés, adatkezelés, adatszolgáltatás megszervezésében, a helyi és központi nyilvántartás közötti kapcsolat fenntartásában., titkárságok vezetői

25 13. Rendszergazdaként üzemelteti az SZL nyilvántartás területi számítógépes rendszerét, elvégzi a területi adatfeldolgozásokat, biztosítja az országos, a területi valamint a helyi rendszerek közötti kapcsolatot. A területi rendszerből előállítja a helyi rendszerek karbantartó állományait, és továbbítja azokat., titkárságok vezetői 14. Begyűjti a legmagasabb anyakönyvi folyószámokat, ellenőrzi az anyakönyvi feldolgozottságot. Kezeli a személyazonosító szám megyei tartalékot., titkárságok vezetői 15. Kezeli a címnyilvántartás és szervnyilvántartás önkormányzati hozzáférési jogosultságait., titkárságok vezetői 16. Az anyakönyvi és az SZL nyilvántartási tevékenység elektronikus támogatása, az elektronikus szolgáltatások színvonalának emelése érdekében területi rendszergazdai, és segítségnyújtó (help deszk) szolgáltatást biztosít., titkárságok vezetői 17. Folyamatos, 24 órás üzemben biztosítja az okmányirodák és az SZL nyilvántartás működéséhez szükséges közigazgatási hálózat megyei csomópontjának üzemeltetését., titkárságok vezetői 18. A Hatósági Főosztállyal (osztállyal) együttműködve elvégzi a 2006. évi szabálysértési és hatósági statisztikai adatok feldolgozását, továbbítását, negyedévenként összegzi a külföldiek ingatlanszerzésének jellemző statisztikai adatait. február, illetve, titkárságok vezetői 19. Rendszergazdaként biztosítja az ügyirat nyilvántartó rendszer működési körülményeit, rendszeresen elkészíti az előírt kimutatásokat, és elhelyezi azokat a belső tájékoztatáson., titkárságok vezetői

26 20. A Veszprém megyei Kirendeltségen működteti az ügyirat nyilvántartási szolgáltatási központot, csatlakozásra felkészíti az újabb önkormányzatokat. A két féle rendszer működésének tapasztalatait összehasonlítja, előkészíti a 2009. január 1. utáni egységes működtetést., illetve szeptember 30. titkárság vezető, illetve és titkárság vezetők 21. Felügyeli és karbantartja a hivatali számítástechnikai eszközöket és hálózatot., titkárságok vezetői 22. A hivatal vezetőit, ügyintézőit és ügykezelőit segíti a számítástechnikai rendszerek üzemeltetésében. Célorientált képzések megtartásával segít az informatikai jártasság növelésében ( elektronikus ügyintézés, e-mail alkalmazás, Internet és belső tájékoztató rendszer használat, stb.)., titkárságok vezetői 23. Gondoskodik a hivatal informatikai fejlesztési tervének kidolgozásáról, és közreműködik megvalósításában., titkárságok vezetői 24. A Pénzügyi Főosztállyal közösen előkészíti az informatikai eszközök beszerzését, végzi azok üzembe helyezését., titkárságok vezetői 25. Gondoskodik a hivatal informatikai tevékenységével kapcsolatos szabályozási, védelmi feladatok ellátásáról., titkárságok vezetői 26. Ellátja a közigazgatási hivatalok informatikai egyeztető fórumával kapcsolatos feladatokat, elősegíti az egységes infrastruktúra és szolgáltatás kialakítását. 27. Az elektronikus közigazgatás feltételeinek és a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében javaslatokat készít, gondoskodik a lehetséges fejlesztések végrehajtásáról., titkárságok vezetői

27 28. Kezeli a hivatal elektronikus levelező rendszereit, gondoskodik a küldemények fogadásáról, továbbításáról. Figyelemmel kíséri az önkormányzati postaládák üzemszerű működtetését., titkárságok vezetői 29. Az adatgazdákkal együttműködve naprakészen tartja a hivatal belső tájékoztató rendszerét., titkárságok vezetői 30. Tárolja és működőképes állapotban tartja a prezentációs eszközöket (írásvetítő, hangosító, projektor, kamera, laptop), igény szerint a képzések helyszínén üzembe helyezi azokat., titkárságok vezetői 31. Gondoskodik a szolgálati igazolványok igényléséhez szükséges digitális fotó és aláírás elkészítéséről és a személyzeti rendszerbe történő betöltéséről., titkárságok vezetői 32. Részt vesz az informatikai, ügyvitel-technikai és kommunikációs eszközök leltározásában., titkárságok vezetői

28 V. Pénzügyi, gazdálkodási tevékenység A Pénzügyi főosztály valamint a Titkárság: A Pénzügyi Főosztály egész éves tevékenységét költségvetéstől beszámolóig jogszabályban meghatározott feladatok és a teljesülésükre előírt határidők behatárolják. A legfontosabb teendők és határidők az alábbiak. 1. Elkészíti a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 2007. évi költségvetési beszámolóját és a 2007. évi gazdálkodás szöveges értékelését. február 23. 2. Elkészíti a Hivatal 2008. évi elemi költségvetési tervét. február 20. 3. A Hivatal 2008. évi költségvetésének ismeretében megvizsgálja a dologi kiadások további csökkentésének lehetőségeit, szükség esetén javaslatot tesz a további takarékossági intézkedések bevezetésére. 4. Gondoskodik az előírt adatszolgáltatások határidőben történő elkészítéséről, és a felügyeleti szervhez történő továbbításáról. ÖTM utasításban meghatározottak szerint főkönyvi könyvelő, pénzügyi ügyintéző 5. Gondoskodik az előírt adatszolgáltatások határidőben történő elkészítéséről, és a felügyeleti szervhez történő továbbításáról. BM utasításban meghatározottak szerint főkönyvi könyvelő, pénzügyi ügyintéző 6. Elkészíti a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 2008. I. félévi költségvetési beszámolóját. július 25. 7. Elkészíti a negyedéves mérlegjelentéseket. negyedévet követő hónap 15. főkönyvi könyvelő

29 8. Elkészíti a beruházási statisztikát negyedévet követő hó 10. főkönyvi könyvelő 9. Előkészíti a Hivatal 2009. évi költségvetési tervét. szeptember 30. 10. Előkészíti, illetve közreműködik a Hivatal által használt irodahelyiségek üzemeltetési, bérleti szerződéseinek megkötésében. március 31. 11. Ellátja a Hivatal működéséhez szükséges ingó és ingatlan vagyon használatával, fenntartásával, beszerzésével kapcsolatos feladatokat., pénzügyi ügyintéző 12. Elvégzi a megrendelt és beérkezett, valamint a meglévő számítástechnikai, ügyvitel-technikai és kommunikációs eszközök teljes körű nyilvántartásának vezetését., pénzügyi ügyintéző 13. Elkészíti a Hivatal leltározási ütemtervét és teljes körű leltározást végez. december 31., pénzügyi ügyintéző 14. Javaslatot készít a selejtezésre, valamint az értékesítés lebonyolítására a feleslegessé vált tárgyi eszközök tekintetében. április 30., pénzügyi ügyintéző 15. A Kincstári Vagyon-nyilvántartási Szabályzatban foglaltaknak megfelelően létrehozza, karbantartja a vagyonkataszteri nyilvántartást, adatszolgáltatást., szabályzat szerint, pénzügyi ügyintéző 16. Elvégzi az oktatási, képzési, vagy egyéb céljellegű pénzeszközök felhasználásáról az elszámolást, pénzügyi előadó

30 17. Adatot szolgáltat a hivatali gépjárművek kötelező és CASCO biztosításához, valamint mindarról, amit a felügyeleti szerv az erre a célra készített programmal a gépkocsi használattal kapcsolatban előír. pénzügyi előadó 18. Vezeti a lakásalap-számla forgalmát, a felvett hitelek törlesztését. főkönyvi könyvelő, pénzügyi ügyintéző 19. Feladata a R.O.P. 3.1.1. program keretében végzett továbbképzések pénzügyi elszámolása, igények összesítése és megküldése a továbbképző intézethez. minden hónap 15. napja; gyorsítósáv minden hó 10-e, pénzügyi ügyintéző 20. Jogszabály vagy szervezeti változás esetén aktualizálja a gazdálkodással összefüggő szabályzatokat. Biztosítja a teljes gazdálkodási folyamatban a hatályos jogszabályok érvényesülését., ügyintézők 21. Szervezi a Hivatal irodahelyiségeinek esetenkénti szükséges felújítását, gondoskodik annak határidőre történő megvalósulásáról., ügyintézők 22. Telefonköltségek csökkentése érdekében felméri a kínálatot és lehetőségeket, kezdeményezi a szolgáltatókkal a tárgyalásokat. Az elhangzottak alapján javaslatot tesz a változtatásra. május 30., ügyintézők 23. Folyamatosan figyelemmel kíséri az irodahelyiségek kihasználtságát, intézkedik a hasznosításról (Veszprém), vagy a bérelt helyiségek visszaadásáról., ügyintézők

31 VI. Állami Főépítészi tevékenység Kiemelt Főépítészi feladatok 1. Közreműködés az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény felülvizsgálatában Részt vesz a megyei tervek készítésének véleményezési folyamatában, ennek során, valamint a területrendezési hatósági eljárásaiban alkalmazza az OTrT-t. Tapasztalatait a jogszabály felülvizsgálata során hasznosítja és a tervezet véleményezésekor felhasználja. 2008. II. félév az állami főépítész és munkatársai 2. Közreműködés az Országos Területrendezési és Építési Követelmények korszerűsítésében Az OTÉK korszerűsítése során cél annak egyértelműbbé, gyakorlati használatra alkalmasabbá, az uniós elvárásokkal harmonizáltabbá tétele, ami szolgálja az építészeti és építési minőség javítását is. 2008. dec. 31. az állami főépítész és munkatársai Közreműködő: a RKH törvényességi ellenőrzési és hatósági főosztályai 3. Az építészeti minőség védelme és a településrendezési tervek szakszerűségének ellenőrzése, a szakmai irányítás erősítése A feladat az építésügyi szervezeti rendszer átalakításának minőségi végrehajtását célozza. Az állami főépítész az építészeti-műszaki- és a településrendezési tervtanácsok útján, illetve a településrendezési tervek véleményezési eljárása során hatást gyakorol az építészeti minőségre és a településrendezési tervek szakszerűségére. felelős: az állami főépítész és munkatársai 4. Részvétel a Regionális Fejlesztési Tanács Munkájában Az állami főépítész állandó meghívott résztvevője a Tanács üléseinek. Ebben a minőségben törekedni kell a fejlesztési döntések, valamint a területrendezési feltételek és célok jobb összehangolására, a kistérségek rendszerének, támogatásuk feltételeinek hatékonyabb szakmai véleményezésére. Felelős : állami főépítész

32 Egyéb feladatok 5. Az ÖTM munkatervében szereplő egyéb szakmai és jogszabály alkotási tevékenységben véleményezéssel történő részvétel: A településhálózat fejlesztési koncepció elkészítésében. A területfejlesztésről és területrendezésről szóló tv. felülvizsgálatában. A terület- és településrendezési tervek metodikájának áttekintésében. Az e-közigazgatás bevezetésének elősegítésében a területrendezésben. A főépítészi rendszerre vonatkozó szabályozás felülvizsgálatában. A településfejlesztési koncepció részletes követelményeiről szóló miniszteri rendelet elkészítésében. ÖTM ütemezés szerint állami főépítész 6. Közreműködés és részvétel a szakmai konferenciákon Országos Főépítészi Konferencia Pápa, 2008 augusztus 23-24. Urbanisztikai Biennále Budapest, 2008. június 21-23. SAVARIA Nyári Egyetem Szombathely, 2008. júl.31- aug. 4. Állami Főépítész Irodák szakmai találkozója 2008. II. félév 6.1 6.4 pontok szerint állami főépítész és munkatársai 7. Kapcsolattartás és munkaértekezlet a régió helyi önkormányzatinak főépítészeivel Az önkormányzati főépítészekről szóló 9/1998 (IV.3.) KTM rendelet szerint a nevezettek szakmai tevékenységének összehangolása, működési feltételeinek figyelemmel kísérése és továbbképzésük szakmai kereteinek biztosítása a területi főépítészek feladata. Ennek összegezéséül szolgál az évente megtartott koordinációs értekezlet. ill. 2008. október 15. Felelős. állami főépítész 8. A területi tervtanácsok taglistájának és ügyrendjének megújítása A tervtanácsokról szóló 252/2006 (XII.7.) Korm. rendelet új működési feltételeket állapított meg, amelyhez hozzá kell igazítani a felsoroltakat. 2008. július 31 állami főépítész 9. A tervtár rendezése (selejtezés) és karbantartása Szilvási Zsuzsanna