M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép



Hasonló dokumentumok
Éves munkaterv 2015.

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U /2008. Lencséné Szalontai Mária tel.:

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete június 4-i üléséről 12/2015.

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

tovább örökítő város legyen!

30 HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás november 30. I. évf./1.

2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 23-i ülésére

TÉRSÉGI ESÉLYEGYENLŐSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÖSSZEHANGOLÁSA A MOHÁCSI JÁRÁSBAN

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-i ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzat társulásainak 2013.

Lipcsei Ádám. Elnöki Pályázat. ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Nagytétényi úti Kollégiumi Hallgatói Részegység 2015.

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága március 21-én órakor megtartott rendes üléséről

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója év. Komlóért Egyesület egyéb szervezet megnevezése

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

A É V M U N K Á J Á R Ó L

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

Testületi Krónika március 6-án megtartott telefonon történõ megkeresésrõl: március 13-án megtartott testületi ülésen:

Rákosmentét építjük!

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, novemberében

IV. ÉVFOLYAM VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM. Szászberek község negyedévente megjelenő közéle lapja VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014.

TÁJÉKOZTATÓ. a szeptember 26-i ülés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése

Beszámoló a Képviselő-testület május 26- i ülésére

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta

Telefon : 06 94/ Fax : 06 94/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja évfolyam 1. szám február

DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE DÉVAVÁNYA VÁROS ÉVI RENDEZVÉNYTERVE

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft második félév

Esemény Időpont Helyszín

A Marcali Városi Sportcsarnok. vállalkozásban történő üzemeltetésének. tapasztalatairól.

Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

Királyhegyes Község Önkormányzata tisztelettel meghívja községünk minden lakóját május 12-én (szombaton) megrendezésre kerülő. XIV.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

Készítette: Pintér Ádám és Kádár Kristóf

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Dorog Város Képviselõ-testületének lapja

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

Szakmai Hírlevél. SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ. Szakmai Hírlevél 2008.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Hajós Város Önkormányzata Képviselő-testületének i üléséről

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 23-ai ülésére

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének április 26-i ülésére.

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ

Bácsalmási Járás Esélyteremtő Programterve

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kisújszállás Város Önkormányzata

Kiadja: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány EUROPE DIRECT Információs Központ Nógrád megye 3100 Salgótarján, Mártírok út 1.

BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Zalahaláp Község Helyi Esélyegyenlőségi Programjának Felülvizsgálata

Beszámoló a IX. Törp Program családi edukációs hétvégéjéről Szépalma, május

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült

január Eseménynaptár Magyarkanizsa / 2014 MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér Magyarkanizsa Szerbia

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf / Fax: 63/

E L Ő T E R J E S Z T É S

1. Általános bevezető

MARGITAI BORISSZÁK NÓTA EGYESÜLET 4065, Újszentmargita, Rákóczi u sz. elérhetőség: 06-20/ ,

Beszámoló május 05.

Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület évi működéséről. Báta, június 24.

kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről

Tájékoztató a Szociális Ellátó Központ évi tevékenységéről

2014.október. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. M. Legrand : Az idősek tisztelete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-i üléséről

Karácsonyi reménnyel

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete május 26-i ülésére

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Esélyt a nőknek! Jelen kiadványunkban a Be Prepared! Club módszertanát ismertetjük.

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

/2014. ikt.sz. 14/2014.

Palatábla április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

NYÍLT LEVÉL TESTVÉREIMHEZ

TÁMOP / ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

ARANYDIÓ EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 2643 DIÓSJENŐ KOSSUTH ÚT 13. Tel: 35/

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ


Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U /2011.

Átírás:

M ért hiszed, hogy mások? - Mert fogyatékkal élnek? Éppúgy részei Ők, a teljes egésznek! Rájuk is szükség van, példát vehetsz róluk, van, e szép világról, mondanivalójuk. Ők tudják magukról, - valami hiányzik. - Ám ne hidd, hogy teljes, ami épnek látszik! /Aranyosi Ervin/ 2006-2015

KÖSZÖNTŐ Tisztelettel köszöntöm a 10. alkalommal megrendezésre kerülő Szeretet mindent elfogad rendezvény részvevőit. Ez a hagyomány azoknak és azokról szól, akik valamilyen hátránnyal élik életüket, megmutatva a hátránnyal nem élőknek ennek a világnak a nehézségeit és emberi vonásait. Az egymásra való odafigyelés az a híd, amely összeköt bennünket, segít megérteni a másik másságát, és önzetlenül támogatja a rászorulót. Kívánom, hogy ez a bővülő odafigyelés erősítse meg az itthon tevékenykedők erejét és meggyőződését és sugározódjon minél messzebbre. Köszönet a segítőknek, s mindazoknak, akik az elmúlt években akár a legkevesebbet is tették azért, hogy embertársaink életét jobbá, szebbé varázsoljuk. Itt és most talán a legaktuálisabb a zsidó közmondás Aki egy életet ment meg, az a világot menti meg. Tegyük hát szebbé, jobbá, boldogabbá közös világunkat. Szirbik Imre polgármester

A KEZDETEKRŐL AVAGY 10 ÉV AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG JEGYÉBEN, Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot! Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket! Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát! Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát! Higgy a szívedben, és a saját jóságodban, mert ha így teszel mások is ezekben fognak hinni! (Ron Cristian) Egy évtizeddel ezelőtt közös gondolkodásba kezdtünk a fogyatékkal élőket segítő társszervezetekkel. Az elképzelés lényege az volt, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a fogyatékkal élőkre, és megmutassuk értékeiket, tudásukat, elhivatottságukat, és ami a legfontosabb: barátságukat és szeretetüket. Felmértük a térségben működő fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetek adatait, elérhetőségeit és az addigi formális kapcsolatok átalakultak, megerősödtek tudatosabbá váltak. Nagyszerű érzés volt, ahogy évről-évre egyre több barátság szövődik. A szervezők lelkesen készültek minden évben, hogy azokat a programokat, amelyek beváltak azt folytassák, míg arra is külön figyelmet szenteltek, hogy új elemekkel ötvözzék a régieket. Hamarosan elterjedt a rendezvény híre mind a térségben, mind az egész megyében, sőt évekig vendégeink voltak holland partnereink, de részt vettek Újszentesiek és Izraeli szakemberek is a programokon. Összefoglalni nem lehet, csak átélni, megélni és megérezni szavak nélkül. Köszönettel és hálával tartozom azoknak a segítőknek, szervezőknek és a résztvevőknek, aki egyéniségükkel, kitartásukkal, toleranciájukkal hozzájárultak a 10 év eredményeihez. Ezzel a gondolattal fejezem be írásomat: Az életnek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy csodálatos legyen. Szeretettel: Puskásné Halál Ágnes

A résztvevő csapatok: Értelmi fogyatékosok Csongrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete ÉFOÉSZ Közhasznú Egyesület Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye MCSME Szentesi Csoportja Nosza 2005 Szociális Alapellátó Kht. Aranysziget Otthon Kisréti Otthona Liliom Fogyatékkal élők nappali intézménye Hódmezővásárhely Esély alapellátási Központ Csongrád MCSME Szegvári Csoportja Aranysziget Otthon Nagymágocsi Kastélyotthon Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete Mártély Mozgáskorlátozottak Egyesülete Aranysziget Otthon Szentesi Otthona Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény, Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye Kiskunfélegyháza Aranysziget Otthon Derekegyházi Ápoló Otthona SINOSZ Szentesi Szervezet Közösségi és nappali Pszichiátriai Ellátó Szentes Szentes Gondozási Központ ÉNO Református Idősek Otthona Szentes Résztvevők száma eddig meghaladta a 3000 főt.

A JELENRŐL Szentes Város Önkormányzata 2013-ban alkotta meg és fogadta el Szentes Helyi Esélyegyenlőségi Programját, melyben kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élők csoportjára, a nők, a gyermekek, az idősek és a romák, a mélyszegénységben élők mellett. Szentes Város Gondozási Központja és több civil szervezet összefogásával, önszerveződésében viszont már 2006-tól teszik ezt A szeretet mindent elfogad nevű rendezvényükkel, mely idén a 10. évfordulóját ünnepli. Ez alkalommal kinyitják kapuikat és szívüket az irántuk érdeklődők, valamint a város középiskolásai felé, hogy megismerkedhessenek a fogyatékkal élők értékeivel, mérhetetlen nagy szeretetükkel, vágyaikkal, de mindennapjaik nehézségeivel is. A szervezőknek kívánok sok sikert és kitartást munkájukhoz; a résztvevőknek pedig jó szórakozást! Vidovicsné Molnár Zsuzsanna civil és esélyegyenlőségi referens

EMLÉKEZETEK Egyszer volt Kht. margójára.. NOSZA 2005 Szociális Alapellátó Kht. Egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segíteni kell neki felállni. Gabriel Garcia Marquez A Nosza 2005 Szociális Alapellátó Kht. 2005.08.01-től 2011.01.15. között végzett Támogató Szolgálat és Közösségi ellátási tevékenységet. Ez idő alatt a fogyatékkal élőket segítettük, saját lakókörnyezetükben, illetve gépjárműhasználat biztosításával könnyebbé tettük az orvosi, szakorvosi ellátást, a közösségi programokban való részvételt. Tíz évvel ezelőtt észrevettük a fogyatékkal élők közösségi életének nehézségét. Szentesen és a környező településeken, hiányzott a különböző fogyatékossággal élő szervezetek és ellátottaik közös programja, a másság elfogadása. Ezen okból kiindulva, megszerveztük az első a szeretet mindent elfogad c. rendezvényünket társszervezetekkel közösen, 2006 szeptemberében. Várakozásunktól eltérően, óriási érdeklődéssel, aktivitással, jókedvvel zártuk az első rendezvényt, melyet azóta is minden évben, hasonló sikerekkel megrendeztünk. Sok változás volt a tíz év alatt, szervezetek tűnek el mint például a Nosza Támogató Szolgálat viszont több új szervezet is csatlakozott ehhez a szívet melengető rendezvény szervezéséhez és lebonyolításához. Új programokkal, lehetőségekkel színesítettük ezt a szeptemberi napot, mind a magunk, mind az ellátottak örömére. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy ez alatt a tíz év alatt jelen lehetettem, a munkában részt vehettem, a rendezvényen a szervezőkkel és a

résztvevőkkel együtt örülhettünk, felhőtlenül, szeretetben, mert a szeretet mindent elfogad Még egy idézet a végére, akik szkeptikusan fogadták a rendezvényt: Tartsd távol magad azoktól, akik lekicsinylik ambícióidat. Csak a kis emberek teszik ezt, az igazán nagyok hozzásegítenek, hogy úgy érezd, te is naggyá válhatsz. /Mark Twain Kovácsné Gila Erzsébet A MCSME Szentesi Csoport Mint az egyik szervező csoport tagja a vis szaemlékezéshez illő egy rövid bemutatkozás. A MCSME Szentesi Csoport 34 éves múlttal kötelezte el magát a mozgásukban korlátozott emberekért, s mindehhez fontos, hogy szeretettel, megbecsüléssel egymás másságát elfogadva segítsen. Ezen gondolatok írása közben számtalan közös emlék, élmény jut eszembe a 10 éves múltra vis szatekintő rendezvényről, melynek a szlogenje A SZERETET mindent elfogad. Közös múltunkból nem maradhat ki az önzetlen segítségnyújtás, melyet a holland adományozóktól kaptunk. Még ma is különös öröm tölti el a szívemet, amikor vis szanézem a sok mopedes sorstársunk bemutatkozását. Közös rendezvények sora köt össze bennünket, melyből a nyitottság és a barátságok a legfontosabb. Büszke vagyok, hogy részese lehettem a szervezésnek és a programok kidolgozásának. Nan Ferencné

A Fénylátó Pölös Zozó Miközben az emlékek mezején araszolok, hol cammogva, meg-meg állva vagy éppen elsuhanva egy-egy pillanat mellett, egy mosolygós, örökvidám, a szeretet felé tárt karokkal vágyakozó fiatalember jut eszembe. Egy szegedi kert, az ottani növények életének, a fény és az árnyék játékának rögzítése, a fotózás teszi széppé és teljessé Pölös Zoltán életét. A testében felnőtt, de szívében örök gyermek, mert Down-kórral világra jött fiatalember mindene a fényképezés. Ez az én napom! fogadott izgatottan, amikor meghívtam kiállítani a Szeretet mindent elfogad egyik rendezvényére. A hóvirágon falatozó méhecske, színpompás begónia és ganzália, a zöld minden árnyalatát megmutató páfránylevél, a hervadt rózsabimbóról csüngő jégcsapocska az évszakok hangulata lejön a fényképfelvételekről. A 35 éves fiatalember az alkotó lelkesedésével mutatta újabb és újabb fotóit. Fény a kertben. Ez volt Pölös Zoltán kiállításának címe. A Down-kórral világra jött gyermekhez az őt körülvevő világ sok-sok terhe és gondja csak az őt szeretők bölcs szűrőjén át jut el hozzá, belső világa csodálatosan békés és kiegyensúlyozott maradt. A tiszta, gyermeklelkű fiatalember képes meglátni azt a legapróbb szépséget is, amelyet mi talán észre sem veszünk. Őt ez boldogítja. De örömmel tölti el azokat is, akik elmerülhetnek e fotók részleteiben. Még ha Zozó ahogy Pölös Zoltánt a hozzá közelállók nevezik képeinek zöme egyetlen kert, egy szegedi belvárosi ház kapuja mögötti néhány négyzetméteres világ rezdüléseit rögzíti. A fényt figyelem. Amikor megjelenik, veszem a gépet és megyek a kertbe. Ez legyen a kiállításomnak is a címe: Fény a kertben. Mi a szép? kérdezem Zozót. Hát a fény. A fény játéka az árnyékkal mondja elgondolkodva,majd hozzáteszi: A fény belülről jön. A legfőbb jó pedig: a szeretet. Gellérfy László

a szeretet mindent elfogad Szeretetet.. adni. Ez járt át, amikor a szeretet mindent elfogad rendezvény szervezésébe bekapcsolódtam. Ötleteimmel segítettem a szervezőtársak munkáját, mint a Mentálisan Sérült Emberek Egyesületének tagja. Fontosnak tartottam, hogy a rendezvényen résztvevők meg tudják mutatni mindennapi életüket. Ennek érdekében több alkalommal is szerveztünk számukra fotókiállítást. Egyik évben minden résztvevő csapat intézményéhez elmentem és képekben is bemutattuk a lakóhelyüket, életüket. A rendezvény alatt az én feladatom az események rögzítése- fotózása volt. Az elmúlt kilenc rendezvényen több mint háromezer felvételt készítettem. Ezekből válogattak a kollégák évenként három- négy képet, amelyet a rendezvényen meglehet nézni. Az első években a szentesi Kossuth tér volt a rendezvény helyszíne. A szándékunk az volt többek közt, hogy az utca emberét is bevonjuk a műsorokba, hogy segítsük a másság elfogadását. Sajnos ez az elképzelést nem tudtuk megvalósítani. Az utca embere messziről megnézte az összejövetelt, de igazán közel nem jöttek. A sportcsarnokban ma már erre esély sincs. Tíz év távlatából úgy látom, szükséges a rendezvény keresztmetszetének megújítása, akár más szervezők bevonásával is, akik friss szellemiséget visznek e nagyon fontos rendezvény életébe. Én sok szeretetet kaptam a rendezvényen résztvevő intézmények vezetőitől, a résztvevő ellátottaktól. Köszönöm, hogy köztetek lehettem! Nacsa Bálint

TÁMOGATÓK 1. Szentes Város Önkormányzata Szirbik Imre Polgármester Úr! 2. Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság 3. Krausz Jánosné képviselőas szony 4. Hungerit ZRT 5. Szentes Csongrád Rotary Klub 6. Szentesi Művelődési Központ 7. Füsti Molnár Lajos cukrászda 8. Bányai Zsolt vállalkozó Ételfutár 9. SÉF Kft 10. MCSME szentesi csoportja 11. Vakok és Gyengénlátók szentesi csoportja 12. Felhőcsikó Gyermekfejlesztő Közhasznú Egyesület 13. Dr. Papp László Sportcsarnok 14. Nemadomfel együttes 15. Dancsó Erika Szalon 16. Papp Réka 17. Szebellédi Anna 18. Marossy Gyula

19. Tököli Heléna 20. Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola 21. Boros Tamás 22. ÉGISZ 90 Temetkezési Kft 23. Autark Kft 24. Dr. Sipka Dénes 25. Félegyházi Török János 26. Baranyi László kőfaragó 27. Tejszolg Kft 28. Dr. Bikádi Péter 29. Bikádi Sándorné 30. Altmayer és Sáfár Kft. 31. D-daru KFT 32. Dr. Vígh István 33. Martinkáné Dr. Bazsánt Judit 34. Dr. Neu Klára 35. Dr. Szuly Levente Tamás 36. Dr. Verók Attila 37. Főnix Étterem 38. Zöldker KFT Czakó Imréné 39. Caprix Kft Keller Ferencné 40. Kvirtek Bt. 41. Foto Print