Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított iskola



Hasonló dokumentumok
Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított iskola

ajodarih KeidQS A lap ingyenes! Kiadja: Sződ Község Önkormányzata ősz

Januártól nem a helyi önkormányzat lesz az iskola fenntartója Huszonkilenc év után ismét lesz Váci járás Erdélyi Dominika Lélekéneke

2. Balatonrendes Önkormányzat évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

Az iskola bővítés befejeződött, átadásra kerültek az új tantermek Sződ útjainak 100%-a aszfalt borítású HÍRADÓJA

HÍRADÓJA. 25 éves a Sződi Szlovákok Szervezete és a Hagyományőrző Klub. Mérlegen a esztendő

Március. Oktatás-nevelés. Sződiek Híradója tavasz. Angol nyílt óra az iskolában. Történelemóra interaktív táblával

ajodarih KeidQS A lap ingyenes! Kiadja: Sződ Község Önkormányzata tél

Ha szeptember, akkor falunap

ajodarih KeidQS A lap ingyenes! Kiadja: Sződ Község Önkormányzata tél

Ha szeptember, akkor falunap

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben november 20-án órakor tartott közmeghallgatásról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Postacím: 5601 Pf Telefax: (66)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Képviselőjelöltek bemutatkozása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

******************************************************************

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KRÓNIKA TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

A É V M U N K Á J Á R Ó L

Középpontban a fejlesztések

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A FEBRUÁR 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. TERKA.

20 éves a. ajodarih KeidQS

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Növekvő gyermeklétszámok

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Újra testvértelepülésünkön jártunk

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

CSOK iránt érdeklődőknek a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az előadás ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

Kisapostagi. Testületi ülésen történt FELHÍVÁS JAVASLATTÉTELRE FIGYELEM! FALUNAPI ELŐZETES

szeretettel meghívja Önt

Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

Felkészülve a belvízre

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

IX. évfolyam I. szám március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

Postacím: 5601 Pf Telefax: (66)

Falukarácsony. Újévi koncert

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének február 2. napján tartott üléséről.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének február 7-én tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

2 Sződiek Híradója ősz. Önkormányzat. Puskás Szilveszterné megköszönte az ajándékokat. Harrach Péter ünnepi beszédet mondott

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

X. évf. 1. sz március.

Szám: 338/6/ JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete én összehívott munkaterv szerinti üléséről.

J e g y z ő k ö n y v

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti.

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról

J e g y z ő k ö n y v

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének augusztus 12-én (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én, órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

VárosKépviselő-testülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

19/2012. sz. jegyzőkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete május 30-i ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v. Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület október 13 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről.

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés o k t ó b e r 7.

kereplõ III. évfolyam 3. szám március

Átírás:

20 éves a ajodarih KeidQS A LAP INGYENES! KIADJA: SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ALAPÍTVA: 1991 2011. ŐSZ Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított iskola Az én falum című pályázat díjnyertes rajzai Az én falum Tóth Gábor és Nyuzó Gyula 3. osztályos tanulók munkája Templom temető Balik Lilla 1. osztályos tanuló munkája Önkormányzatunk 2,5 millió forinttal támogatta a templom kupolájának felújítását Idén több mint 10 millió forint értékű élelmiszer-támogatást biztosított önkormányzatunk a község lakói részére az Élelmiszerbank közreműködésével Készerintézkedés a konyha élelmezésvezetője ellen Sződ község 2011. évi díszpolgára: Tóth György címzetes iskolaigazgató

2 Sződiek Híradója 2011. ősz Önkormányzat Polgármesteri beszámoló» Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított iskola» Önkormányzatunk 2,5 millió forinttal támogatta a templom kupolájának felújítását» Idén több mint 10 millió forint értékű élelmiszertámogatást biztosított önkormányzatunk a község lakói részére az Élelmiszerbank közreműködésével» Készerintézkedés a konyha élelmezésvezetője ellen» Birtokba vették a horgászok a község záportározó tavát» 33 millió forintos beruházással megkezdődött a Tece-patak rekonstrukciója Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között került átadásra a felújított iskola A KMOP-5.3.0/A09-2010- 0180 számú pályázaton nyert 70 millió forintos támogatással, az iskolai tanév megkezdése előtt befejeződtek az iskola épületének energetikai korszerűsítési munkálatai. A felújítás során kicserélték az iskola külső nyílászáróit és az esővízcsatornát, szigetelték és beszínezték az iskola és a tornaterem külső homlokzatát, a fűtés korszerűsítése érdekében pedig új kazánt szereltek be. A beruházás eredményeként az előzetes számítások alapján az iskola fűtési költségei várhatóan 30-35 százalékkal csökkennek majd. Önkormányzatunk 2,5 millió forinttal támogatta a templom kupolájának felújítását Folyik az élelmiszercsomagok előkészítése A képviselő-testület az önkormányzat anyagi helyzetét figyelembe véve hosszasan tárgyalta a templomtorony felújításához nyújtandó támogatás lehetőségét és mértékét. A testület figyelembe vette, hogy egy ilyen jellegű felújítás akár több száz évre is szólhat a templom tornyának megelőző felújítása az 1880-as években történt. A Sződi Mária Magdolna Római Katolikus Egyházközség anyagi lehetőségei horganyzott lemezborítást tettek volna lehetővé, az önkormányzat anyagi támogatásával azonban lehető vált egy tartósabb, szebb kivitelű rézborítású toronysisak elkészítése. A templom állagának megóvása és védelme nemcsak az egyházközség érdeke, hanem mindnyájunké, hiszen a községnek is díszére válik. Idén több mint 10 millió forint értékű élelmiszertámogatást biztosított önkormányzatunk a község lakói részére az Élelmiszerbank közreműködésével Önkormányzatunk 2011-ben is pályázatot nyújtott be az Élelmiszerbankhoz a lakosság terheinek könnyítése érdekében. Idén négy alkalommal nyílt lehetőségünk élelmiszer-csomagokat osztani a lakosság részére. Támogatásban részesültek a szociálisan rászorult, a nagycsaládos, az egyedülálló, valamint a 65 évnél idősebb lakosok. 1100 fő részére több mint 4400 csomagot osztottunk ki, melyek értéke meghaladta a 10 millió forintot. A csomag tartalmát nem az önkormányzat választja meg, hanem az Élelmiszerbank határozza meg a raktárkészlete alapján. Az önkormányzat a felkínált lehetőséggel minden lehetséges alkalommal élni kíván, bármilyen fajtájú is legyen a kiosztható élelmiszer. Örömmel tapasztaltuk, hogy a kiértesítettek nagy számban igénylik ezt a támogatási formát, és örülnek minden segítségnek. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, a jövőben is pályázni szeretnénk. Úgy gondoljuk, a segítségnek ez a formája is fontos a lakosság részére. Köszönetet szeretnék mondani Batki Zoltánnak, az Együtt a Gyermekekért Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat munkatársának a sikeres pályázatért. Kényszerintézkedés a konyha élelmezésvezetője ellen A tornaterem öltözőjének újraszigetelése A képviselő-testület a konyha élelmezésvezetőjének 2011. augusztus 31. napi hatállyal fegyelmi úton megszüntette a jogviszonyát, és munkaköréből felmentette. Az élelme-

Önkormányzat Sződiek Híradója 2011. ősz 3 Nemcsak a fiatalok, az idősebbek is kikapcsolódásra lelnek a tározótó partján zésvezető a gazdasági vezető felszólítására az általa kezelt pénzeszközzel teljes mértékben nem tudott elszámolni. A konyhánál keletkezett elszámolási problémák miatt felkértem a Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás belső ellenőrzési vezetőjét, hogy legyen segítségünkre a konyha pénzügyi ellenőrzésében. Megkértem, hogy az ellenőrzést az élelmezésvezető önkormányzatnál töltött teljes munkaviszonyára végezze el, azaz 2010. március 1. napjától az élelmezésvezető felfüggesztésének napjáig, 2011. július 7-ig. A belső ellenőrzés során a jelentés megállapította, hogy az élelmezésvezető jelentős összeggel nem tudott elszámolni, ezért a képviselő-testület az élelmezésvezető jogviszonyát fegyelmi úton megszüntette, és ellene rendőrségi feljelentést tett. Az élelmezésvezetői állást az önkormányzat meghirdette, és 2011. október 1. napjától Fogarasi Tündét nevezte ki a konyha vezetőjének. November 6-án szállítják el a begyűjtött elektronikai hulladékot Önkormányzatunk egész évben lehetőséget biztosít a lakosság számára a gumiabroncsok és az elektronikai hulladék begyűjtésére. A hulladékokat a hét minden munkanapján 8.00 órától 15.00 óráig, hétfőn 16.00 óráig vesszük át. Az átvétel helye: Sződ, Kastély u. 1. szám (faház). Bővebb információval a falugazda szolgál (tel.: 30-492-4279). Azzal a kéréssel fordulunk a lakossághoz, hogy az elektronikai hulladékokat lehetőleg november 5. napjáig szállítsa a fenti helyszínre, ugyanis azt a Zöld Híd 2011. november 6-án szállítja el. Akik a megjelölt határidőig nem tudják beszállítani, vagy akiknél csak utána keletkezik ilyen hulladék, azoktól természetesen ezután is folyamatosan átvesszük azt, akárcsak a gumiabroncsokat. Birtokba vették a horgászok az önkormányzat záporoztató tavát Önkormányzatunk azzal a céllal építette a záportározó tavat, hogy a fiatalok szórakozási lehetőségét tovább bővítsük a falu központjában lévő területen. A 80 méter hosszú és 30 méter széles tó nyáron horgászati, télen pedig korcsolyázási lehetőséget biztosít a falu lakói számára. A tóba nemcsak az önkormányzat telepített halakat, hanem a horgászok is bővítették a halállományt. Örömmel tapasztaljuk, hogy az idősebb korosztály is szívesen tölti szabadidejét a tó partján. A szépen rendbe hozott területet fásítással, parkosítással és padok elhelyezésével tovább kívánjuk fejleszteni. Falunap A Falunapot ebben a formában immáron 10. alkalommal szerveztük meg. Egyre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt. A szép időben és jó hangulatban zajló eseményen a község apraja-nagyja részt vett. Önkormányzatunk egész napos programmal szórakoztatta a helyieket és megjelent vendégeket. A kilátogatók részére ingyenes étkezést és italfogyasztást biztosítottunk. A résztvevők többféle ételből választhattak, melynek elkészítését a Napköziotthodolgozóinos Konyha valamint a KIZSU- HÚS Kft. vállalták lták magukra. Több mint 1000 adag étel fogyott. ott. A fő- zőversenyen 19 csa- pat vett részt. Önkormányzatunnk minden csapat at költségét 6.0000 forinttal támogatta. A nagy melegben több hordó sör, és több tíz liter üdítő enyhítette a vendégek szomját. A gyermekek szórakoztatását zt két ugrálóvár, íjászati és lovaglási lehetőség, etőség, valamint arcfestő- és kézműves-foglalkozások biztosították. tá A jó hangulatú rendezvényt ezvényt szalonnasütés, tűzijáték és éjfélig tartó utcabál zárta. Ünnepi beszédemm, hogy Sződ 10 év alatt att jelenben kiemeltem, tős fejlődésen ment keresztül, amelyet mindazok, akik a Falunapi rendezvényen részt vettek, jól érzékelhettek a helyszínen is. Ahhoz, hogy ebben a gazdasági helyzetben ilyen színvonalas rendezvényt tudjunk tartani, mindenképpen szükségesek azok a támogatások, melyet a betelepült vállalkozók biztosítanak. Ezek a támogatások a falunapi rendezvény költségvetésének jelentős részét tették ki. A képviselő-testület a falunapi rendezvényt jelentős közösségépítő ereje miatt na- gyon fontosnak tartja. Na- gyon sok lakótársunknak egész napos szórakozá- si lehetőséget tudunk biz- tosítani úgy, hogy akár pénztárca nélkül is kilátogathatnak és jól érezhetik magukat. Ez a rendezvény a község lakosságának lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjék egymást, és elbeszélgethesse- nek egymással. A képviselő-tes- tület ebben az év- ben a díszpolgári cí- met Tóth György nyugalmazott címze- tes iskolaigazgató ré- szére adományozta Sződ községben vég- zett több b évtizedes kiemelkedő ő pedagógiai és vezető munkájának elismeréseként.

4 Sződiek Híradója 2011. ősz Önkormányzat Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Hunyadi János Általános Iskola címzetes igazgatója, TÓTH GYÖRGY ÚR részére Sződ községben végzett több évtizedes kiemelkedő pedagógiai és vezetői munkája elismeréseként SZŐD KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományozza. Hertel László polgármester Tóth György 1964-től 1992-ig, 28 éven át töltötte be a Sződi Hunyadi János Általános Iskola igazgatói posztját. Az ő igazgatói tevékenysége alatt épület fel 1967-ben az Ady Endre utcai iskolaépület, majd 1980-ban a tornaterem. Vezetése alatt vette fel az iskola Hunyadi János nevét. Sződ, 2011. szeptember 10. dr. Bojtayné Benedek Gabriella jegyző Igazgatói munkássága alatt indult el az iskolában a néptáncoktatás. Elősegítette a község művészeti, kulturális fejlődését. Hozzájárult a község előmeneteléhez, jó hírének növeléséhez. Példamutató emberi magatartása miatt köztiszteletben álló személy. 2007-ben, a település Falunapján, a közösségért végzett közel három évtizedes munkájának elismeréseként emlékplakettet vehetett át. Tóth György igazgató úr 74 éves, akit példaként állíthatunk a jelen és az utókor elé. A képviselő-testület úgy döntött, hogy folytatja az elmúlt évben megkezdett gyakorlatot, és a kiválasztott ingatlanok tulajdonosai részére Sződ Szép Portája táblát adományoz. A díjak odaítélését a képviselő-testület a kommunikációs környezetvédelmi és sport bizottságra ruházta át. A táblákat és okleveleket a Falunapon vehették át tulajdonosaik. A képviselő-testület nevében köszönetet mondtam Dávid Tamásnak és segítőinek, Dinka Ágnesnek, Kiss Hajnalkának és Ivanics Anitának, akik önkéntesen felajánlották, hogy minden kedden segítenek a betegek vérvételében. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Falunapi rendezvény támogatóinak, akik jelentős anyagi segítséget nyújtottak:» M2 Zrt.» KIZSU HÚS Kft.» TEKNO GROUP Kft.» LA PHARMA Kft.» Dagent Kft.» Reményi és Tsa Kft.» Maurer László vállalkozó» BATKI TRANS Kft. Köszönetet mondok azoknak, akik munkájukkal segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását: Sződ Község Képviselő-testülete tagjainak, a polgármesteri hivatal munkatársainak; a művelődésszervező-könyvtárosnak; a napköziotthonos konyha vezetőjének és dolgozóinak; a Sződi Napköziotthonos Óvodának; a Hunyadi János Általános Iskolának; Tóth Péternek, a mezőgazdasági szakközépiskola tangazdasága vezetőjének. Köszönet jár annak a 19 csapatnak is, akik a főzőversenyen részt vettek. Köszönetet mondok továbbá Baloghné Nagy Katalin védőnőnek, aki a falunapi egészségnap megrendezésében tevékenyen közreműködött, valamint azoknak, akik a vizsgálatokat végezték. Végül, de nem utolsósorban köszönet a lakosoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és hozzájárultak annak sikeréhez. 33 millió forintos beruházással megkezdődött a Tece-patak rekonstrukciója Önkormányzatunk a Gödöllő Vác Víztérségi és Környezetvédelmi Társulással közösen pályázott a Tece-patak Hertel László polgármester ünnepi beszédében a betelepülő vállalkozások jelentőségét hangsúlyozta A szervezők is elégedettek lehettek a falunapi műsorral

Önkormányzat Sződ bel- és külterületi szakaszának rekonstrukciójára. A beruházás összege 33 millió forint, melyből az önkormányzat önrésze 6 millió forint. A munkálatok várhatóan még ebben az évben be is fejeződnek. Közmeghallgatás Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy idén a közmeghallgatás időpontját november 11. napján (pénteken) 18.00 órára tűzte ki a képviselő-testület. A lakossági fórum megtartására a Faluházban kerül sor, amelyre ezennel minden érintettet meghívok. 2011. szeptember 1-én nyugdíjba vonult Leyer Jánosné, a Faluház takarítónője Leyer Jánosné Ancsa 2005. június 1. napjától dolgozott az önkormányzat alkalmazásában. Munkaviszonya alatt volt olyan időszak, amikor saját munkaköre mellett a könyvtárral és művelődési házzal kapcsolatos egyéb teendőket is elvégezte. Feladatát mindig becsületesen és tisztességesen ellátta. Sződ Község Önkormányzata nevében megköszönöm a művelődési házban több éven keresztül végzett munkáját. Kívánom neki, hogy hosszú, boldog nyugdíjas éveket töltsön családja körében! Felhívás Azzal a kéréssel fordulok a munkával pillanatnyilag nem rendelkező, munkakereső lakosokhoz, hogy adják le önéletrajzukat az önkormányzatnál. Adataikat a Sződre települő, munkaerőt kereső cégekhez kívánjuk továbbítani, ilyen módon igyekszünk segítséget nyújtani mindkét félnek céljaik elérésében. Hertel László polgármester Önkormányzati hírek Sződ Község Képviselő-testülete az előző újság megjelenése óta öt ülést tartott: 3 rendeletet alkotott és 29 határozatot hozott. A június 22-i ülésen bemutatkozott az új pénzügyi csoportvezető, Alföldyné Buránszki Zita, aki pályázati úton kapta állását. Bemutatkozását követően a testület rendeletet hozott, melyben szabályozza a játékautomaták üzemeltetésének helyét. A korlátozás értelmében a Dózsa György úttal határos ingatlanokon működő vendéglátóegységekben nem telepíthető újabb játékautomata, azonban a rendelet megalkotása előtt telepített gépek továbbüzemeltetése nem vonható vissza. Ezen ülésen döntöttek a képviselők a régi művelődési ház értékesítéséről a Gödöllői Coop Zrt. részére. A területen a Coop új üzlet megépítését tervezi. Ezt követően a polgármester tájékoztatást adott a folyamatban lévő pályázatokról. A testület megtárgyalta a Faluház klímaberendezésének karbantartására vonatkozó ajánlatot, majd erről döntést is hozott. A 2011. évi közbeszerzési terv módosítása volt a következő napirendi pont. Kiegészítésére azért volt szükség, mert az önkormányzat a polgármesteri hivatal akadálymentesítésére kiírt pályázaton indult. A napközi otthonos óvoda 2011/2012 évre meghatározott legnagyobb csoportlétszáma idén is 30 fő. A 2,5 éves gyermekek felvételére csak abban az esetben van idén is lehetőség, ha a csoportlétszám ezt nem haladja meg. Az idei Falunapon átadandó díszpolgári címről is határozott a testület. A továbbiakban lakossági kérelmek elbírálására került sor. A július 20-i ülésen a Hunyadi János Általános Iskola igazgatói állására kiírt pályázat elbírálására került sor. Az oktatási és kulturális bizottság az ülést megelőzően meghallgatta a pályázót, és megismerte a pályázati anyagot. Az egyetlen pályázatot a jelenlegi igazgató, Günther Miklósné nyújtotta be, akit a testület a személyes meghallgatást követően öt évre ismételten megválasztott a tisztségre. A következő napirendi pont megtárgyalására dr. Sződiek Híradója 2011. ősz 5 Császár Károlyné és Dugántsi Ildikó (Csörög polgármestere és alpolgármestere) érkezett az ülésre. Csörög elöljárói kérelemmel fordultak a sződi képviselő-testülethez: kilenc leendő elsős kisgyermek általános iskolai elhelyezése nem oldódott meg. Csörög Község Önkormányzata az alsó tagozat részére szeretne iskolát építeni, ehhez keresi a pályázati lehetőséget. Addig is megoldást kell találniuk a gyermekek elhelyezésére, ezért kérték a sződi képviselő-testületet, járuljon hozzá a Hunyadi János Általános Iskola kihelyezett első osztályos tagozatának indításához Csörögben. A sződi képviselő-testület a kérést elutasította, mivel félő, hogy a tagozat létrehozásával községünk a média kereszttüzébe kerülne szegregáció és diszkrimináció vádjával. Az ülés csörögi vendégeinek távozását követően a testület tájékoztatást kapott a volt művelődési ház értékesítéséről. Ezt követően a Freya Gold Kft. (100 Ft-os bolt üzemeltetője) és az Italdiszkont helyiségbérletéről, és annak díjáról döntöttek a képviselők. A polgármester tájékoztatást nyújtott a folyamatban lévő pályázatokról és kivitelezési munkákról. A továbbiakban lakossági beadványok megtárgyalására került sor. Az augusztus 8-i, rendkívüli ülésen az élelmezésvezető elleni fegyelmi eljárás megindításáról kaptak tájékoztatást a képviselők. Az augusztus 16-i ülésre a Faluházban került sor. Három képviselő-testület együtt tárgyalta meg és fogadta el az alapfokú oktatási intézményekre vonatkozó társulási megállapodásokat és az intézmények alapító okiratait. Sződ, Csörög és Keszeg települések képviselő-testülete az alapfokú oktatási és nevelési intézmények társulási megállapodásairól a májusi összevont ülésen döntött. A megállapodások módosítása azért vált ilyen rövid időn belül szükségessé, mert a Magyar Államkincstár és a Kormányhivatal a normatíva igénylésével kapcsolatosan az okmányok elfogadását követően észrevételt tettek. Ezek figyelembe vételével az okiratokon elvégezték a szükséges változtatásokat, melyeket a képviselő testületek elfogadtak. Az augusztus 23 i ülésen az Energetikai megtakarítás napelemek igénybe vételével pályázaton való részvételről döntött a testület, miután részletes tájékoztatást kapott a pályázatíró képviseletében jelen lévő Czipricz Brigittától. Ezután a közterület használatáról szóló rendelet módosítása következett. A rendelet mellékletében meghatározott díjtételek közül az alakalmi vásár és sátras árusítás 100 Ft/m 2 /nap díját a Falunapi rendezvényre is megállapították. A továbbiakban lakossági beadványok megtárgyalására és az ezekkel kapcsolatos döntéshozatalra került sor. A szeptember 29-i ülésre Varga Jánosné könyvvizsgáló elkészítette a könyvvizsgálói jelentést az önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló megtárgyalásához, melyet személyesen ismertetett a megjelentekkel. A beszámolót a pénzügyi és ügyrendi bizottság előzetesen megtárgyalta és elfogadásra javasolta. A testület ennek megfelelően döntött, miután elfogadta a költségvetési rendelet módosítását. Ezt a polgármesteri hivatal adócsoportjának beszámolója követte, mely kitért az adónemenkénti bevételek, kintlévőségek és a végrehajtásra átadott ügyek alakulására. A testület megtárgyalta, s egyhangúlag elfogadta a Balogh és Társa Könyvvizsgáló Kft. ajánlatát a helyi iparűzési adó alanyai és a befizetések ellenőrzésére. A lakossági kérelmek megtárgyalása és határozathozatalok után a folyamatban lévő beruházásokról és pályázatokról adott tájékoztatást a polgármester. Dr. Bojtayné B. Gabriella jegyző

6 Sződiek Híradója 2011. ősz Önkormányzat Virágos Sződ Sződ Község Képviselő-testületének 7/2009. számú rendelete szabályozza a Sződ szép portája cím adományozását. A díj a községben lévő kiemelkedően szép, rendezett lakó ingatlan tulajdonosainak. (évente maximum 5) adományozható. Az ingatlanon lévő épület állaga, külleme és a hozzátartozó kert ápoltsága, rendezettsége, valamint az ingatlan előtti útszakasz ápoltsága, gondozottsága a díj odaítélésének feltétele. A díj díszes kivitelű táblából és oklevélből áll. A tábla időtálló anyagból, Sződ szép portája és az adományozás éve felirattal készül. A díjjal kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy szellemi szülőanyja Miletin Istvánné Julika volt. A tavalyi év volt az első, amikor ilyen címen díjat adott át az önkormányzat. Azt szeretnénk, ha ez az elismerés egy környezetünket szépítő, de egyben egyfajta közösségformáló díj lenne. Anyakönyvi hírek 2011. június 11. napjától szeptember 10. napjáig Sződön az alábbi anyakönyvi események történtek: Születések száma: 10 Házasságkötések száma: 4 Halálesetek száma: 7 A Sződ szép portája 2011 öt díjazottja» Molnár Ferenc (Árpád út 22.)» Pongó Zoltánné (Váczi M. u. 21.)» Kelemen Jánosné (Dózsa Gy. u. 260.)» Grezner Tibor (Tabán u. 32.)» Szügyiné Kovács Mónika (Dózsa Gy. u. 61.) Különdíj A sződi II. világháborús emlékmű 1993-ben lett felszentelve. Különdíjasunk édesapjának neve is az emlékművön megörökített 44 név között található. A különdíjat az emlékmű gondozásáért, a mellette lévő terület virágosításáért ítéltük oda Czinege Istvánné Szlusni Manci néninek (Tabán u. 23.). (A képeket ld. a 26. oldalon.) Volentics Gyula

Oktatás, nevelés Sződiek Híradója 2011. ősz 7 Kezdjük el frissen, fiatalosan, és fedezzük fel a ránk váró jó és szép dolgokat! Becsengettünk Tisztelt Vendégeink! Kedves Szülők, Nagyszülők, Kollégáim, Munkatársaim! Kedves Hunyadis és leendő Hunyadis Diákok! Bolond az, akinek nem teszik, hogy elmúlik a nyár. Ezt a gondolatot Krúdy Gyulától kölcsönöztem. Mikor olvastam, azon gondolkodtam, miért mondhatja ezt egyik legnagyobb írónk? Talán arra gondolt, hogy a nyár után törvényszerűen következni kell a szép ősznek. A szőlőérlelőnek, a szüret és a betakarítások időszakának. Ez az évszak is legalább annyi jót tartogat, mint a nyár. Számunkra pedig elhozza az új tanévet. Búsulnunk kellene talán emiatt? Búsulhatunk is, de mit érnénk vele? Semmit. Inkább nézzük, mi minden szépséget rejteget az új tanév! Tanévnyitó Egy gondolat szerint a tudás hatalom. Ráadásul olyan kincs, ami bennünk van, senki és semmi nem veheti el tőlünk. Lehet gazdasági világválság, és a pénzünk egy pillanat alatt nem érhet semmit. Jöhet óriási vihar, ami kegyetlen károkat tud okozni, még a házunkat is összedöntheti. Jöhetnek más elemi csapások, és a körülöttünk lévő dolgok egy pillanat alatt válhatnak semmivé. A fejünkben lévő tudás azonban minden próbát kiáll. Velünk lesz, a miénk marad akkor is, ha már minden anyagi hívság eltűnik mellőlünk. Ekkor vehetjük elő a tudományunkat, és újabb lehetőségeket teremthetünk magunk körül. Fennmaradt adatok mutatják, hogy a hadifogságok megpróbáltatásait könnyebben viselték a tanult emberek: kevésbé estek kétségbe. Segített nekik kiművelt agyuk. Természetesen ezen a józan paraszti gondolkodást is értem, hisz akkoriban kevesebben jártak még egyetemre és főiskolára. Elérkeztem a gondolatfejtegetésbe oda, hogy tanulni érdemes. Ehhez a legjobb színtér az iskola. Mivel mi nem vagyunk bolondok válaszolnánk Krúdy Gyulának, ezért nekünk tetszik, hogy elmúlik a nyár és jön a szőlőérlelő ősz, amikor a tudást szomjazó diákok visszatérhetnek az iskolájukba, hogy még több kincset gyűjthessenek a tanulás szerteágazó labirintusában. Nagyon remélem, hogy bevezető gondolataimmal kiűztem ha volt bennetek azokat a keserves gondolatokat, amik az ünnepélyre jövet még gyötörtek esetleg Benneteket. A másik, aminek örülnünk kell, hogy iskolánk a nyáron megújult. Kicserélték az ősi ablakokat és ajtókat, hőszigetelték a falakat és az épület kellemes, új színt kapott. A részletekről majd jó gazdánk, Hertel László polgármesterünk szól pár szót. A nyár jótékony hatását mindenkin látom. Szépek, üdék és napbarnítottak vagytok, és pár centit nőttetek is. Bízom abban, hogy kellemes nyári szünetet tudhattok magatok mögött. Pedagógus kollégáimmal mi örülünk, hogy Újra itt van a hunyadis nagy csapat! A létszámunk jelentősen megnőtt. Már-már elérjük a bűvös 200 főt. Ugyanis 196-ra gyarapodtunk, 184 főről. Mondhatnám, megtelt az épület diákokkal. Ebből is látszik, hogy a sződi iskolát sokan megszerették. Tanévnyitó Most pedig megkülönböztetett szeretettel köszöntelek benneteket, kedves Első Osztályosok! Pillanatok múlva felavatunk Benneteket hunyadis diákokká. Elmondjátok az eskü szövegét, és egy varázsütésre óvódásokból iskolásokká váltok. Tudom, nagyon jól éreztétek magatokat az óvodában, ahol körülvettek titeket kedves óvó nénik, ahol Csura néni, az óvoda vezetője gondoskodott arról, hogy mindenetek meglegyen. Elárulom Nektek, hogy itt az iskolában is nagyon jól fogja magát érezni, aki szorgalmasan tanul. Segít majd a tudás kincsét megkeresni, fellelni nektek Ildi néni és Mónika néni. Az én feladatom pedig az lesz, ami Csura nénié volt az óvodában. Odafigyelek mindenre, hogy a hunyadis falak között jól menjen a munka, akadály nélkül lehessen tanulni. Bízom benne, hogy gyorsan megszokjátok az iskolai életet. Kívánom, hogy legyetek jóban a betűkkel és számokkal, hogy karácsonykor már Ti is írhassatok szeretteiteknek kedves sorokat! Legyetek iskolánk szorgalmas diákjai! Rajtatok múlik, mert aki tanul, halad, aki lusta, az lemarad.

8 Sződiek Híradója 2011. ősz Oktatás-nevelés Kedves Nyolcadikosaink! Ugye nem felejtitek egy pillanatra sem, hogy ennek a tanévnek a végén számotokra befejeződik az alapozó képzés? 2012 júniusában elbúcsúzunk Tőletek, előtte azonban még középiskolát kell választanotok. Abba pedig úgy juthattok csak be, ha előtte sikeres felvételi vizsgát tesztek. Nem kapkodni kell, nem légvárakat építeni, hanem a realitás talaján maradva, az eddigi szorgalmatoknak megfelelő célt kell kitűzni és elérni. Felvételi előkészítőkkel fogunk benneteket segíteni, amennyiben megfelelő számú jelentkező lesz rá. Mi nem fogunk rátok erőltetni semmit, sőt senki helyett nem fogunk tanulni sem. Jó utat mutatunk, és nektek kell rajta végigmenni. A választás befolyásolja a további életeteket. Válasszatok jól! Kedves Szülők és Nagyszülők! A gyermek az emberré váláshoz az alapokat a családi házban szüleitől, szeretteitől kapja. Ezt segíti az óvoda és iskola mint intézmény. Szeretném, ha jól együttműködnénk a gyermekeik érdekében. Segítsük közösen a diákok boldogulását, és örüljünk együtt a fejlődésüknek! Ha majd elhagyják intézményünket, akkor is szívesen gondoljanak vissza ezekre a napokra, évekre. Bízom benne, hogy a szülők és a pedagógusok egyet akarva, egymást segítve valósítják meg elképzeléseinket. Mi az elképzelésünk? A sződi Hunyadi János Általános Iskola a környék egyik legjobb iskolája lehessen! Jó úton haladunk évek óta, és minden segít abban, hogy elérjük a kitűnő iskola címet. Ehhez kérem felelős vezetőink (fenntartónk) segítségét is! Vezetői pályázatomban azt írtam, akkor bontom az iskola vitorláit, ha már tudom, honnan fúj a szél. Most hozzáteszem Montaigne szavait: Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője. Nekünk van célul kiszemelt kikötőnk, mint ahogy előbb említettem. A környék egyik legjobb iskolája szeretnénk maradni. Tudatosan mondtam a maradni kifejezést, hisz már azok vagyunk. Szeretem William Blake mondatát, mert igaznak tartom: Egy csöpp kis virág termése nagy idők munkája. Kedves Pedagógus Kollégáim! Kedves Munkatársaim! Nektek Móra Ferenc szavaival kívánok sok erőt, kitartást, tenni akarást! Szeresd a gyereket, öleld szívedre őt, Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt, Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit: S míg te a gyermek könnyét törölgeted, Egy láthatatlan kéz a csillagok felett Letörli vétkeid! Céljaink eléréséhez kívánok mindnyájunknak sok erőt, egészséget, kitartó türelmet, és szokásomat nem feladva kérem mindehhez Isten kegyelmét! Ezennel a 2011 2012-es tanévet hivatalosan is megnyitom. Günther Erzsébet igazgatónő Kezdődik az iskola Az 1. osztályosok szemével Az idei tanévet az osztályok mindegyike kétnapos kirándulással kezdte meg. Az elsős nebulókat tanítóik a gyadai tanösvényen vezették végig. Itt a természet védelmének fontossága és a csapatépítő játékok kaptak elsődleges szerepet. Ebben az iskola legkisebbjei nagy lelkesedéssel vettek részt. Már ekkor izgatottan várták a következő napra tervezett Duna-parti találkozást. A fő cél itt is az osztály összekovácsolása volt. A vidám napok után a gyerekek könnyebben kezdték meg a tanulást. Ildi néni a betűk világába, Móni néni pedig a számok országába kezdte kalauzolni a diákok legkisebbjeit. Minden tanuló izgatottan várja, hogy otthon is megmutathassa az aznap tanultakat, a birtokába került tudást. Természetesen a tanulás mellett marad idő a gyakorlásra és a játékra is az iskola falain belül. Reméljük, hogy elsőseink szorgalma és kitartása az előttünk álló hónapokban is megmarad. Vörös Laura anyukája Már nem kis manók, mint az óvodában. Iskolaérett elsős nagylányokat és nagyfiúkat látok reggelente gyülekezni az iskola udvarán. A teremben kipakolnak, előkészülnek, leülnek és várják a tanító nénit. Lassan belerázódnak az iskola rendjébe. Írni, olvasni tanulnak, és készülnek a nagybetűs életre. Richter Balázs anyukája A 8. osztályosok szemével Becsengettek Menczelesz Evelin rajza Nagy örömünkre szolgált, hogy szeptemberben egy új iskolaépület várt minket a tanévnyitó ünnepélyen. Iskolánk új színt és ablakokat kapott: széppé és újjá varázsolták dolgos kezek a nyáron. Sajnos, mi 8. osztályosok már csak egy évig tanulhatunk e falak között, pedig mennyire szívesen lennék az elsősök helyében! Reméljük, hogy iskolánk újabb pályázatok megnyerésével tovább haladhat a megújulás terén. Nekünk, gyerekeknek már csak annyi a dolgunk, hogy nagyon vigyázzunk rá! Czinege Petra Dalnoki Adrienn Czinege Eliza Papírgyűjtés, Papír-Buli (szeptember 5 9.) Elkezdődött a tanév, az osztályok újra együtt, felkészülten a rájuk váró feladatokra. A tanév első hangulatjavító programja: a papírgyűjtésért jól megérdemelt tanévnyitó suli-buli. A rendezés lehetősége a diákoké, ha teljesítik a feltételt: 7 tonna (azaz egy teli konténer) papírt gyűjtenek határozott időn belül. Szeptember 9-én 14 órakor lezártam a versenyt, melynek eredményei a következők lettek: I. 6. o. 871kg II. 4. o. 597kg III. 5. és 1. o. 488kg IV. 3. o. 413kg V. 2. o. 290kg VI. 8. o. 232kg VII. 7. o. 185kg A tantestület és a DÖK közös határozata alapján indulhat a suli-buli! A győztes osztályok részesülnek a bevételből, az összeg többi része a játszótér költségeinek fedezetéül szolgál. Keszericze Kármen

Oktatás-nevelés Boldog Gabriella bemutatkozik 2001-ben végeztem a budapesti Eötvös Lóránd Tanárképző Főiskola angol-orosz szakán. Tizenhárom éve tanítok angol és orosz nyelvet, emellett dolgoztam a televíziónál (Pesty Fekete Doboz, Fábry Caddilac Drive), a Varga Rajzfilmstúdiónál. Rendszeresen tolmácsolok filmfesztiválokon, fordítok filmeket. Évekig orosz témájú, kulturális rádióműsort vezettem non-profit rádióknál Budapesten (Fiksz Rádió, Civil Rádió). A nyelvek mellett másik szívügyem a természetgyógyászat. Foglalkozom fitoterápiával (gyógynövények), Bach-virágterápiával, akupresszúrával és kínai gyógymasszázzsal. Azért tartom fontosnak, hogy a gyerekek megtanulják az angolt, mert a mai világban megsokszorozódnak annak az esélyei egy jó állásra, aki legalább egy nyelvet beszél. Örülnék, ha arra is meg tudnám tanítani a gyerekeket, felnőtteket, hogyan őrizzék meg az egészségüket a természet patikájának segítségével, hiszen sokszor csak elég lenne kimenni a szabadba, begyűjteni a gyógynövényeket, amelyek körülvesznek bennünket, és máris pénztárcakímélő módon tudnának kigyógyulni az egyszerűbb betegségekből. Talán majd egy szakkör vagy egy-egy előadás keretében módom lesz betekintést nyújtani ebbe a feledésbe merült, de napjainkban újra előtérbe kerülő világba. Másik nagy tervem, hogy ha sikerül egy testvériskolával barátságot kötnünk külföldön, a diákok olcsó és rendkívül motiváló csereüdülés keretében mélyíthetnék el angoltudásukat. Diákkoromban így juthattam el sok országba és egész heteket tölthettem azzal, hogy beszéljek, csak beszéljek és beszéljek angolul bármilyen hibásan is. Az iskola falai között meg lehet tanulni az elméletet azonban igazi ízt a nyelvtudásnak csak az élet adhat. Szakköreink Várható programok:» Miénk a színpad! november 11.» Adventi koncert december 11. Sződiek Híradója 2011. ősz Nap Óra Szakkör Szakkörvezető terem Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZAKKÖRÖK 6.45 7.45 12.35 13.20 15.00 16.30 12.45 13.30 13.35 14.20 14.15 15.00 15.00 16.30 16.00 16.45 16.30 18.00 16.45 17.30 12.45 13.30 14.00 14.45 14.00 14.45 15.00 16.00 14.00 15.00 15.00 16.00 12.45 13.30 13.35 14.20 14.00 15.30 16.00 16.45 16.45 17.30 18.00 19.30 6.45 7.45 7.15 8.00 12.45 13.30 13.00 13.45 13.45 14.30 DÖK 2011/2012-es tanév 2011 szeptemberében újraalakult a hunyadis DÖK. Elnöke: Dalnoki Adrienn Titkár: Czinege Petra Minden osztályból képviseltetik magukat a tanulók 2-2 fővel. Ők azok a tanulók, akik elnyerték társaik bizalmát. 1. osztály: Gál Tímea, László Sándor 2. osztály: Hertel Bálint, Floch Eszter 3. osztály: Hárs Róza, Lakati Adrienn 4. osztály: Gál-Borus Tamás Dalnoki Fanni 5. osztály: Selmeczi Viktória, Szente Sára Foci 4 8. osztályosoknak Bábszakkör 1. csoport Foci 4 8. osztályosoknak Angol 1. osztályosoknak Angol 2. osztályosoknak Kosárlabda alsósoknak Gyógytestnevelés Aerobic alsósoknak Gyógytestnevelés Aerobic felsősöknek Matek felvételi előkész. 8. o. Táblajáték Német szakkör Foci 1 4. osztályosoknak Rajz 1 2. osztályosoknak Rajz 3 4. osztályosoknak Angol 1. osztályosoknak Angol 2. osztályosoknak Rajz felsősöknek Aerobic alsósoknak Aerobic felsősöknek Kézilabda lányoknak Foci 4 8. osztályosoknak Angol 5/1 Magyar felvételi előkész. 8.o Történelem szakkör Kosárlabda felsősöknek Kolumbán Attila - T Farkasné H. Ildikó Kolumbán Attila T Triebné Szalai Katalin 8. Triebné Szalai Katalin 8. Kollár Zalán T Beregi Tibor T Keszericze Kármen T Beregi Tibor T Keszericze Kármen T Bimba Imre 7. Kollár Zalán 8. Dreiszigné G. Erzsébet 1. Kolumbán Attila T Pálinkás Piroska 6. Pálinkás Piroska 6. Triebné Szalai Katalin 7. Triebné Szalai Katalin 8. Pálinkás Piroska 6. Keszericze Kármen T Keszericze Kármen T Horváth György T Kolumbán Attila T Triebné Szalai Katalin 8. Boros Attiláné 7. Kollár Zalán 6. Kollár Zalán T 9 6. osztály: Bubb Dávid, Varga Enikő 7. osztály: Garad Ágoston, Puskás Bence 8. osztály: Dalnoki Adrienn Szíjgyártó Gabriella Éves programtervünkben szerepel: papírgyűjtés, ünnepségek, rendezvények szervezésének segítése házon belül és házon kívül, kirándulások szervezése, suli-bulik, sulirádió szerkesztése és üzemeltetése, az iskolai élet figyelemmel kísérése. Kedves hunyadisok! Forduljatok bizalommal az osztály DÖK-vezetőihez! Keszericze Kármen DÖK patrónus tanár

10 Sződiek Híradója 2011. ősz Oktatás-nevelés Osztálykirándulások Épül az iskolai játszótér alapítványi pénzből Sződ Község Iskolai Oktatásáért Közalapítvány Kuratóriuma úgy határozott, hogy az összegyűjtött pénzből létrehozzák a gyerekek által oly rég áhított játszóteret. Már a tavalyi évben létrejöhetett volna, csak az épület külső felújítására vártunk. A diákok örömére négy hinta, két csúszda, torony zsindelytetővel, hálós játék, mozgójárda láncos felfüggesztéssel, homokozóval készült el október 2-án, vasárnap. A következő héten 20-25m 3 homokkal töltöttük fel a játszóteret. Többen segítenek a szép és nemes elképzelés kivitelezésében, de név szerint csak az újság következő számában köszönjük meg nekik, mert még nincs vége a munkálatoknak. A játszótér összköltsége jóval meghaladja a milliós tételt, de reméljük, megéri. Hitvallásunkat József Attila szavaival fejeznénk ki: Jó szóval oktasd, játszani is engedd Az iskolai közalapítvány kuratóriuma

Oktatás-nevelés Sződiek Híradója 2011. ősz 11 Tanévnyitó Néhány gondolat a szeptemberi tanévnyitó ünnepségen elhangzottakból: A Váci Kistérségi Társulás keretein belül eddig a csörögi gyermekek óvodai nevelését is elláttuk. A 2011 2012- es nevelési évben a keszegi önkormányzattal kötöttünk társulási megállapodást, mely szerint a keszegi gyermekek saját községükben, saját óvodájukban nevelkednek, de az óvodai nevelés szempontjából az intézmény velünk együttműködve látja el nevelési feladatát. Személyi változások ebben a nevelési évben: Péczeli Anita óvónő a váci óvodában kezdte meg munkáját, helyette Vásárhelyiné Meggyes Edinát, régi kolléganőnket fogadtuk örömmel munkatársi körünkben. A Váci Kistérségi Társulás erre a nevelési évre is biztosította óvodánkban a logopédiai ellátást. Tóth-Patona Krisztina heti két alkalommal foglalkozik óvodás gyermekeinkkel. Fő nevelési célkitűzésünk ebben az évben: környezetünk (természet, társadalom, ember) megismerése és védelme. Ennek keretében elsőként szeptember 22-én autómentes napot tartottunk. Beszélgettünk a közlekedési eszközökről, hasznosságukról, a két nagycsoport elkészítette a figyelmeztető feliratokat. A cél érdekében, mindenki szívesen vállalt szerepet: Sokan jöttek ezen a napon biciklivel, rollerrel, és gyalog. Legnagyobb örömünkre a gyerekek a szülőket is könynyen meggyőzték, hogy ezen a napon ne autóval hozzák őket óvodába, így a parkolókban nem volt nagy zsúfoltság, tele lett a biciklitárolónk, és még pénteken is arról meséltek, milyen nagy élmény volt akár kilométereket biciklizni apával vagy anyával! Köszönjük minden kedves szülőnek, hogy környezetünk védelméért és gyermekeik kedvéért emlékezetessé tették ezt a napot, és a családi intézményi összefogással sikeresen zártuk ezt a nevelési projektet! Új logopédusunk Kriszti néni Mindenki kivette a részét a festésből És íme az alkotás!

12 Sződiek Híradója 2011. ősz Oktatás-nevelés Minden kezdet nehéz az óvodai beszoktatásról Őszi események Vízicsúszdázás Az óvodai, bölcsődei beszoktatás nehéz időszak egy család életében. A gyerekeknek nehéz elválni a szülőktől és beilleszkedni egy közösségbe, a szülőknek pedig nem kis gondot okoz újraszervezni a család életét, főképp, ha az édesanya ekkor áll munkába. Ezt az amúgy sem könynyű időszakot nehezíti meg az, hogy az addig makkegészséges gyermek gyakran megbetegszik: három nap óvodát két hét lábadozás követ. A szülők gyakran ijednek meg attól, hogy a gyermek szinte folyamatosan beteg, és ezt gyakran az immunrendszer gyengeségével magyarázzák. Nézzük csak, mi is történik ebben az időszakban! Amíg a baba otthon van az édesanyjával és nem jár közösségbe, könnyebben megóvjuk őt a fertőzésektől, ezért szerencsés esetben ritkán betegszik meg. Amikor közösségbe (bölcsibe, oviba) kerül, hirtelen, rövid idő alatt találkozik a leggyakoribb, többnyire felső légúti megbetegedést okozó vírusokkal. Ha a gyerek még nem esett át ezeken a fertőzéseken, az immunrendszere számára még ismeretlenek ezek a vírusok, korábban nem alakult ki védettség, akkor általában jelentkeznek a betegség tünetei. Ilyenkor 2-3 nap láz, hurutos tünetek (nátha, köhögés) alakul ki. A betegség tüneti kezelés (lázcsillapítás, köptető, orrcsepp, C-vitamin) mellett öt-hét nap alatt teljesen gyógyul. Ilyenkor a gyermek újra bekerül a közösségbe, találkozik egy másik, hasonló vírussal, és a tünetek újra jelentkeznek. Nagyon fontos, hogy ilyenkor már rendszerint egy másik betegség kezdődik, nem visszaesésről van szó. Ez így ismétlődhet egymás után többször is: a statisztikák szerint egy ovis korú gyermek évi 6-8 felső légúti gyulladáson esik át! Annak ellenére, hogy ez többnyire normális jelenség, a szülők gyakran komolyabb bajtól tartanak. Fontos tisztázni, hogy melyek azok a figyelmeztető jelek, melyek azt jelzik, hogy a gyermek valóban fokozottan hajlamos a fertőzésekre:» nehezen gyógyuló, elhúzódó betegségek, az átlagosnál súlyosabb lefolyás, a betegségek között sem gyógyul meg teljesen;» ha a vírusos fertőzés gyakran felülfertőződik baktériummal;» gyakori szövődmények alakulnak ki (középfülgyulladás, orrmelléküreg gyulladás, tüdőgyulladás);» ha a betegségek miatt a gyermek elmarad a fejlődésben, növekedésben. A fenti esetekben érdemes kivizsgálni a gyermeket. A kivizsgálás célja, hogy megtaláljuk, hogy mi okozza a szokásosnál nagyobb fogékonyságot a fertőzésekre. Sokszor találunk a gyermekeknél valamilyen szervi okot a háttérben: ezek közül a leggyakoribb a nagyobb orrmandula, asztma, szénanátha, ekcéma, szívbetegség. Ha találunk speciális szervi okot, akkor ezt az adott betegséget kell kezelni: ha ez sikeres, a fertőzések is ritkábbá válnak. Ha ilyen okot nem találunk, akkor kell az immunrendszer gyengeségére gondolni, és részletes vizsgálatokat végezni. A gyerekek immunrendszerének beszoktatása általában egy évig tart, a második szezonban már ismerősként találkoznak a szokványos vírusokkal, sokkal kevesebb megbetegedéssel kell számolnunk. Sajnos a közösségbe kerülés rendszerint a kisebb testvéreket is megviseli, az idősebb testvérek hazahozzák a betegségeket. Vigasztalásként azt mondhatom, hogy emiatt a kisebb gyerekeket (általában) kevésbé viseli meg a közösségbe kerülés, mint nagy testvéreiket! Dr. Karoliny Anna gyermekorvos Augusztusban végre megérkezett a nyár, és a gyerekek kipróbálhatták új udvari játékunkat, a vízicsúszdát! Száll a labda, Vár a tábor, Hűs vizével hív a tó, Habjaiban megfürödni, Versenyt úszni, jaj, de jó! Futóverseny Hurrá, hűsölünk! Ma lesz a futóverseny! ezzel keltek a fiaink szeptember 30- án, a szokásos reggeli ébresztésre nem volt aznap szükség. Tavaly ősz óta készültek gondolatban az idei megmérettetésre a katica csoportos azért, hogy újra kapjon kupát, a méhecskés pedig azért, hogy neki is legyen végre egy. A verseny előtti napokban már tudatosan edzettek: gyakorolták a rajtot az óvodában is, otthon is, de mivel lételemük a mozgás, mondhatni, hogy az év minden napján tréningeztek. Megelőző napon megszemlélték a futásra kijelölt pályát is, de főpróbára a kisebbiket nem lehetett rávenni, kijelentette, hogy tartalékolja az erejét a másnapi versenyre. És a kicsi nem hiába mondta, valóban mindent beleadott, amint meghallotta Attila bácsi startot jelző sípját, és korcsoportjában az első helyen futott be a célba. A nagy mezőnye szinte végig egy csapatként futott, ebből adódóan sajnos kisebb bukás is történt, s csak centiméterek döntötték el a helyezéseket, de katicásunk is elérte, amire vágyott: ő is felállhatott a dobogóra. Mind fiaink, mind óvodás társaik boldogan szorongatták az érmet, amit a táv teljesítése után kaptak; mi, szurkoló szülők pedig újra megbizonyosodhattunk róla, hogy a sződi óvoda nevelőtestületének, s a sződi közösség lelkes szervező munkájának köszönhetően életre szóló élményeket szereznek gyermekeink. Köszönet mindezért Nekik! Egy büszke anyuka Annyian voltunk... nem fértünk rá egy képre!

Oktatás-nevelés Sződiek Híradója 2011. ősz 13 Dorina, Anna és Csenge tarolása Manó, Zsombi és Peti győzelme Katica sikere Andris és Samu diadala Falunap Községünkben idén is megrendezték a Falunapot! Rengeteg fellépő mutathatta be tudását, és mi, nézők ezt örömmel néztük végig. Óvodásaink legnagyobb örömére mi is kipróbálhattuk a szabadtéri színpadot, és fáradozásuk a gyakorlások alatt nem volt hiábavaló. Táncukat megcsodálhatták a falu lakói és a vendégek egyaránt. Köszönjük az önkormányzatnak és a szervezőknek, hogy részesei lehettünk idén is ennek a színes délutánnak, és közelről láthattuk a csodás tűzijátékot. Ezek után ismét büszkén állíthatjuk: mi is sződiek vagyunk!

14 Sződiek Híradója 2011. ősz Oktatás-nevelés Élmények a Szüreti Mulatságról 2011. október 8-a akár átlagos munkával és rohanással töltött dolgos szombat is lehetett volna, de a Sződi Napköziotthonos Óvoda szervezésében és a falu lakosainak segítő összefogásával immáron 14. alkalommal ismét útnak indult a Szüreti Felvonulás, ami mint minden évben idén is nagy sikert aratott a résztvevők és az érdeklődők számára. A felvonulást megelőző nap sokan szomorúan vettük tudomásul, hogy az ősz hideg, szeles idővel és esővel köszöntött ránk, így csak remélni tudtuk, hogy a következő napi programot nem mossa el az eső. Ám reggel felébredve mintha csak rendelésre érkezett volna szép napsütéses idő hívogatta az érdeklődőket, mosolyt csalva ezzel a felvonulók arcára, akik a késő délelőtti órákban gyűltek öszsze Tecében a buszfordulónál. A résztvevők sorban érkeztek, először egy-egy lovas, majd megjöttek a lovaskocsik, a szekerek. A buszforduló hamar megtelt a sok-sok gyerekkel, a népviseletbe öltözött lányokkal, asszonyokkal és sok szép szál legénnyel. Már az indulás helyszínén is szép számban gyűltek össze az érdeklődők. Számos lovas, csikós csatlakozott a menethez. Több mint egy tucat lovaskocsi, szekér szállította a résztvevőket, még igazi hófehér mesehintót is láthattunk a végeláthatatlan sorban. Mint ahogyan az előző években, idén is a környező településekről számos vendég fogadta el meghívásunkat és örömmel vett részt a felvonuláson. Állíthatom, felvonult a falu apraja-nagyja, a kor pedig nem számított. Őszi programjaink Népzenei délelőtt (október 5.) Megemlékezés a kopjafánál (október 6.) Szüreti felvonulás, bál (október 8.) Népi játszóház (október 13.) Idősek világnapja, nyugdíjas köszöntő (október 19.) Art Film Stúdió (november 8.) Galagonya szavalóverseny Mesebérlet előadások Adventi előkészületek, adventi vásár www Előkészítés alatt áll az óvoda saját honlapja! Várhatóan az ősz folyamán elérhetővé válik. Az elérhetőséget a téli számban, illetve a hirdető újságokon közöljük. Az indulás előtt az óvónők és dajka nénik minden hintót szépen kicsinosítottak az óvódások által készített díszekkel. A szülők süteménnyel és innivalóval kínálták a felvonulókat, majd miután mindenki szépen felsorakozott, a menet elindult a buszfordulótól a templom irányába. A menet elején csikósok kurjongattak és pattogtatták ostoraikat. A népviseletbe öltözött asszonyok szekéren és hintón énekelték a szüreti nótákat. Az óvódások lovaskocsikon, szekereken utazhattak, amit szemük csillogásából ítélve nagyon élveztek. A menet hangulatát növelve az utolsó szekéren a felvonulás és az azt követő bál zenekara húzta a talpalávalót. A menet végighaladt a Dózsa György úton, a házak kapuiban számos érdeklődő nézte a sokadalmat. Az első megálló a Faluháznál volt, ahol a lovak és lovasaik megpihenhettek, a fellépők pedig előadták műsorukat. Sok színes műsort láthattunk. Az óvódások nyitották meg a műsort körtáncukkal. Őket követte egy szép roma pár fergeteges táncával. Népi táncot jártak az iskolások, gyönyörűen táncoltak a Sződi Szita Táncegyüttes tagjai, a hagyományőrző asszonykórus énekelt, a meghívott táncosok és énekesek mind-mind színvonalas műsorral kedveskedtek a nézőközönségnek. A műsor befejezését követően a menet tovább indult a Dózsa György úton, elhaladt a József Attila utcán, ahol a fellépők ismét táncoltak és énekeltek, majd a Rákóczi utcán indult vissza. Késő délután az iskola udvarán ért véget a szüreti felvonulás, ahol a résztvevők megvendégelése után mindenki hazafelé indult. A nap megkoronázásaként este nyolckor az iskola tornatermében melyet az óvónők és dajka nénik a szülők segítségével már kora reggel gyönyörű díszbe öltöztettek megkezdődött a hagyományos szüreti bál. A tornaterem zsúfolásig megtelt a mulatni vágyókkal, a zenekar megállás nélkül játszotta a jobbnál jobb nótákat, a szülők és a vállalkozók felajánlásaiból származó tombolatárgyak is gazdára találtak. A mulatozás késő hajnalig tartott és kitűnő hangulatban zajlott. Köszönetet mondok a gyerekek, a szülők, a résztvevők és az érdeklődők nevében minden közreműködőnek. Külön köszönet óvodánk vezetőjének, minden óvónőnek és dadusnak, hogy lelkes munkájukkal, szabadidejüket feláldozva lehetővé tették számunkra, hogy ismét egy tartalmas, élményekben gazdag napot tölthessünk el együtt. Köszönöm továbbá a szülők segítségét és a támogatók adományait, felajánlásait! A szülői munkaközösség vezetője A Csupafül Alapítvány hírei A 2010. évi, alapítványunknak szánt felajánlásaikat megkaptuk, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni. Az összegyűlt pénzt több éven keresztül az óvoda udvari játékainak fejlesztésére fordítottuk. Idén a Csupafül Alapítvány korszerű nevelési eszközök, illetve új technikák kipróbálásához szükséges barkácseszközök beszerzésével támogatja az óvodát. Köszönettel: A Csupafül Alapítvány kuratóriuma

A Faluház hírei Sződiek Híradója 2011. ősz 15 Könyvtári hírek A sződi könyvtárba szeptember 1-től, 5 tanuló és 5 felnőtt iratkozott be. Novemberben új könyvekkel gazdagodik a könyvtár. A kedves olvasók igényeit figyelembe véve válogattunk és rendeltünk. Minden korosztálynak kínálunk újdonságokat. Októberben sor került az Országos Könyvtári Napok eseményeire, az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Ezeken a szép őszi napokon olyan rendezvények zajlottak, amelyek felhívták a figyelmet arra, milyen alapvető szerepe van a könyvtáraknak a tanulási folyamatokban. A sződi könyvtár is természetesen csatlakozott az Országos Könyvtári Napokhoz a következő programokkal: Október 6. Az aradi vértanúk emléknapján filmvetítés volt a könyvtárban. A Hunyadi János Általános Iskola VIII-ik osztályának tanulói Jókai Mór A kőszívű ember fi ai című regénye alapján készült magyar filmdrámát (1964) tekintették meg. A film rendezője: Várkonyi Zoltán. A Könyvtár bemutatása a nagycsoportos óvodásoknak! A Sződi Napköziotthonos Óvoda nagycsoportosai meglátogatták könyvtárunkat. Rövid ismerkedés után meséléssel, énekléssel, bábfilm nézéssel tölttük az időt, s mert nagyon megéhezünk a játékban, akadt egy kis süti is a könyvtárban! Jöjjön be a könyvtárba, egy jó meleg teára Október 5-én Olvasókör indult a Faluház könyvtárában, mely azt tűzte ki célul, hogy kéthetente szerdán olyan kérdésekről beszélgethessünk, főként irodalmi művek mentén, amelyek bennünket, embereket érintenek. Az olvasókört a sződi könyvtár kellemes, hangulatos légkörében tartjuk, ahol tea és keksz mellett beszéljük meg olvasmányainkat. Október 23. Ezen a napon 18 órakor Szabadságvágy címmel községi ünnepséget tartottunk a Faluház könyvtárában, az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Köszönet Szeretném megköszönni Sződ község nevében is Kelemen Lászlónak a sződi könyvtárnak felajánlott 1905-ből való összefűzött Vasárnapi Újságot, az 1859-es összefűzött Hölgyfutárt, illetve az 1800-as évekbeli Anatómiai Lexikont. Buzogány Márta színművész művelődésszervező Programok, rendezvények Államalapító Szent István Királyunk és az új kenyér tiszteletére tartottunk községi ünnepséget a sződi Mária Magdolna Római Katolikus Templomban. Augusztus 27-én, Fergeteges Nyárbúcsúztató Nosztalgia Buli volt a Faluházban. A jó hangulatra és sokak kérésére való tekintettel, háromhavonta megismételjük a bulit. Elindult az olvasókör! Nagy falat... A szabadságról a VIII. osztállyal Filmet néztünk a könyvtárban

16 Sződiek Híradója 2011. ősz A Faluház hírei Koptatják: Onodi Attila, Csécsi Kata, Fred és Shirley A tánc összehoz, Sződ Hong Kong Táncos élet a faluházban! Augusztusban csordultig telt tánccal a sződi Faluház. A nagyteremben kora reggeltől éjfélig szólt a szép magyar muzsikaszó, lelkes fiatalok ropták a székelyföldi mezőkölpényi táncokat egy hosszú hétvégén keresztül. Izzasztó volt a 3 nap, de elkészült az új koreográfia! A budapesti Vadrózsák Néptáncegyüttes nem ismeretlen a sződi közönségnek, kétszer vendégszerepelt már a faluban 30 perces önálló műsort adva, illetve az idei Falunapon is szórakoztatta a kedves közönséget autentikus és modern néptánccal. Az idei táncos edzőtábort a Faluházban tartottuk. És kiválóan éreztük magunkat. Szintén augusztusban pár napot Sződön töltött Fred és Shirley Hong Kongból, akik a hazájukban szervezett European International Folkdance Ensemble vezetői. Azért jöttek, hogy a méltán világhírű és páratlan magyar folklórral gazdagítsák szakmai tudásuk. Vendégeink igazi hódolói a magyar néptáncnak. A tanítások alatt kölcsönösen megizzasztottuk egymást. Elmondásuk szerint nemcsak a néptánctanulás miatt, hanem a kedves sződi-falusi hangulat és a vendégszeretet miatt szeretnek idejárni, itt lenni, ezáltal is jobban megismerik a magyar kultúrát, embereket. Az hiszem igazán méltó és nemes események koptatják az új Faluházunk parkettáit, reméljük még jó sokáig! Onodiné Csécsi Katalin a népművészet ifjú mestere Falunap Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme (Márai Sándor) Szeptember 10-én, a hagyományhoz hűen, megtartottuk a Falunapot. Egy település életében, fejlődésében a közös munka és a közös ünnepi alkalmak elengedhetetlenül fontosak, éppen úgy, mint a hagyományőrzés és a hagyományteremtés. A Falunap egy olyan alkalom, lehetőség ahol emberi közösségek összefogva, szeretetben és várakozással együtt ünnepelhetnek. Mert ünnepelni, közösségben ünnepelni tudni és akarni kell. Ezen a várva várt napon a színes, változatos programok mindegyik korosztály érdeklődési körét kielégítették: óvodások, iskolások, énekesek, táncosok, na meg a szakácsművészet hívei, mind-mind a vidám, jó hangulatú, közös szórakozást biztosították. A sződi Falunap képei és videója fent található a község honlapján. Állandó programok Zenebölcsi 0 4 éves korig Cirókázós-dögönyözős-köcögtetős-lógázós-mondókázós-dalolászós-bábozós félóra, különféle hangszerekkel, Hertel Szilvia vezetésével szerdánként 16.30 17.00- ig. Részvételi díja alkalmanként: 500Ft, ötalkalmas bérlet: 2000Ft. Jelentkezni a faluhaz@szod.hu címen lehet. ban ismerjenek meg sok-sok dal, mondókát és különböző mozgásformákat. A foglalkozásokat Hertel Szilvia vezeti szerdánként 17.00 17.40-ig, részvételi díj alkalmanként 700 Ft, ötalkalmas bérlet 2.500 Ft. Jelentkezés: faluhaz@szod.hu. Kerekítő-tippentő Babás foglalkozás Hertel Szilvia vezetésével hétfőnként 10.00 10.40-ig. Ifjúsági fi lmklub a Faluházban Pattogatott kukoricás, rágcsálós, jó filmes zártkörű ifjúsági filmklubba várunk minden fiatalt, aki szeret közösségben filmet nézni, s utána sokat beszélgetni-vitatkozni a látottakról, hallottakról. Ingyenes részvételi lehetőség minden hónap első szombatján 18.00 20.00-ig, Szigeti Péter vezetésével. Fotós-fi lmes szakkör A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed Ugri-bugri torna 1 4 éves korig 40 perces zenés-tornás foglalkozás dalokkal, mondókákkal, ölbeli játékokkal, sokféle tornaeszközzel. Az órák célja, hogy a kicsik játékos formá- Régi és leendő szakkörösök figyelem! Nagy érdeklődésetekre való tekintettel folytatja munkáját a fotós-szakkör keddenként 18 20 óráig, díja 500Ft/fő/alkalom, vezeti Deák Kázmér operatőr, kameraman, grafikusművész.

A Faluház hírei 1956 Sződiek Híradója 2011. ősz 17 Break-tánc Hatéves kortól minden break, lockin, poppin vagy hiphop stílusokat gyakorlót vagy kezdőt szívesen látnak a csapatukba. Az edzéseket Farkas Péter tartja hétfő, kedd és csütörtök 17 19 óráig, a részvétel ingyenes. Tűzdobkör avagy dobolj tüzesen! Hagyományőrző foglalkozásunkra korhatár nélkül szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel:» az ősi magyar hitvilág» a dob és az ősi hangszerek» az együttzenélés, éneklés Az ingyenes foglalkozásokat csütörtökönként Dinka Károly tartja. Sződi olvasókör Jöjjön be a könyvtárba, egy jó meleg teára, és legyen tagja egy lelkes csoportnak, mely célul tűzte ki, hogy rendszeres összejövetelein irodalmi művek kapcsán embereket érintő kérdésekről beszélgessen. Az olvasókört a sződi könyvtárban, kellemes, hangulatos légkörben tartjuk, ahol tea és keksz mellett beszéljük meg olvasmányainkat szerdánként 16 18 óráig. Sződi Szita Táncegyüttes Vezeti: Hertel Szilvia kéthetente pénteken: 19 22 óráig. Hagyományörző klub Klimász Jánosné Zsóka vezetésével keddenként 17 19 óráig. Alakformáló-zsírégető torna Szerdánként 18.30 19.30-ig. Hastánc Almási Mónika vezetésével péntekenként 19 20 óráig. Jóga Vezeti: Antal Csabáné Irénke Hetente kedden: 18.00 19.00 Pilates női torna Vezeti: Gajda Gabriella Hetente szerdán és pénteken 18.30 19.30 Szülők néptánca Vezeti: Priskin Éva és Galambos György Hetente kedden 18.00 20.00 Caribian Salsa Szeretnél táncolni, mozogni? Érezd velünk a Kubai Salsa és a Salsa aerobik vérpezsdítő ritmusait! Vezeti: Bonis Evelin Hetente hétfőn: 17.00 18.00 gyermek, 18.30 19.30 felnőtt foglalkozás Nyugdíjas klub Vezeti: Mikó Mária Minden hónap 3. vasárnapján 15.00 18.00 Regejáró művészeti klub Művészeti vezető: Heinczinger Miklós Minden hónap első péntekén 19.00 22.00 1956 Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik - Ők, akik örökségbe kapták -: Ilyen nagy dolog a Szabadság? (Márai Sándor: Mennyből az angyal) A Faluház elérhetőségei Cím: 2134 Sződ Dózsa György út 100. Vezető: Buzogány Márta színművész, művelődésszervező Telefon/fax: 06 27 388 392, 06 30 397 7379 E-mail: faluhaz@szod.hu Könyvtári nyitva tartás: kedd: 14.00 20.00 szerda: 14.00 18.00 péntek: 14.00 16.00 Szolgáltatások: Faluházunk nemcsak programokkal várja a betérőket, hanem egyéb szolgáltatásokkal is állunk rendelkezésükre: Fénymásolást vállalunk A4-es méretben 20 Ft/oldal Könyvtári időben ingyenes internetezési lehetőséget biztosítunk vendégeink számára. Terembérlet A Faluház szép kialakítású, új termei bérelhetőek, amelynek egyeztetésében Buzogány Márta szívesen áll rendelkezésükre. Mondják, a nemzetek történelmét a győztesek írják, a világtörténelmet, az eseményeket formáló, formálni akaró mindenkori nagyhatalmak szerkesztik. Azt is mondják, csak a jövő biztos, a múlt az bizony néha változhat. Nekünk magyaroknak megadatott ezt a múltat megváltoztatni. A bukás tényét nem tudjuk eltörölni, de sikerült felragyogtatni azt az egykori célt, amiért oly sokan fizettek az életükkel, börtönökben töltött évekkel, keserves mellőzésekkel, nélkülözéssel. A korábban megírt történelmet az elbukottak, a vesztesek csak ritkán tudják a világgal újra átértékeltetni, újra íratni. Mi magyarok azon kevesek közé tartozunk, akiknek ez sikerült, megadatott történelmünk során. Vajon hányan tudják hazánkban, hogy kikért és miért szólalnak meg a keresztény világban mindenütt, minden

18 Sződiek Híradója 2011. ősz 1956 délben a harangok? Tudjuke, hogy magyar hősökért, az 1456-os nándorfehérvári győzelem örök emlékére, amikor Hunyadi János hős végvári katonáival megállította az Európára törő török hadakat. Tudatosult-e a fél évezreddel későbbi nemzedékekben, hogy Európa szívében a magyar nép évszázadokon át védőbástya volt, hogy a maga szabadságküzdelmeivel Európa szabadságát is védte. Mégis, amikor ez a kis nemzet a maga küzdelmeit vívta, a világ bár elismerte, mindig magára hagyta. A 20. század népünkre is, mint a többi európai népre sok megpróbáltatást rótt. Két világháború: szenvedés, halál, az országhatárok hatalmi érdekek szerinti megváltoztatása. 1945-ben egy megnyomorodott nép -hat háborús év borzalma után hittel, bizakodással tekintett a jövőbe, látott hozzá a romok eltakarításához, az ország újjáépítéséhez. Felszabadultunk szovjet segítséggel, ezért azonban nagy árat kellett fizetnünk. A segítség álarca mögött ott lapult a zsarnokság. Testet - lelket bénító, nyomorító, sokszor megalkuvásra kényszerítő idő következett. A 40-es, 50-es években nagyszüleinknek mindent szovjet mintára kellett tenniük. Erre már készen állt egy erre jól kiképzett, megalkuvásra, árulásra kész vezetőgárda. A túlzott iparosítás, a mezőgazdaság visszaszorítása, a torz gazdaságpolitika az országot lehetetlen helyzetbe sodorta. Akik szót mertek emelni ellene, azokat deportálták, bebörtönözték, de sokak kényszerültek az ország elhagyására is. Törvénysértések, koncepciós perek kegyetlen időszaka volt ez. Ezek az előzmények érlelték meg az elégedetlenséget, lobbantották lángra 1956 történéseit. Mi is történt 1956 októberében? Nem történt más, mint egy hatalmas, vörös lobogós Góliát árnyékában fel mert állni a pirosfehér-zöld, kivágott címeres zászlajával egy kis Dávid. Nem történt más, mint egy térdre kényszerített, többszörösen kifosztott, becsapott nép fel mert állni, szembe mert nézni, fegyvert mert ragadni egy olyan hatalom ellen, amely hazug álmokra építette a saját ideológiáját. Nem történt más azokban a hűvös napokban, mint egyszerre sok ember merte kimondani az igazságot. Nem történt más, csak az, hogy sok embernek volt bátorsága kimondani a NEM - et az addig átélt nyomornak, a mindennapok addig megélt félelmeinek, az addig mondott hazugságainak, a családok rettegésének, a bizonytalanságnak. Sok dal született a közelmúltban is, amelyek már nagyszüleink, szüleink megélt fájdalmából, a tegnap friss emlékeiből merítettek. Higgyük azt, hogy egy kicsit mindig büszkébbek leszünk elődeink tetteire, egy kicsit mindig erősebbek, okosabbak, összetartóbbak leszünk a mindennapokban, mert ez 1956 igazi üzenete. Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa, Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra, Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk, Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk, Minden álmunk. El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít, El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra, El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa, Sárga rózsa. Virágok közt veled lenni, Tudom, szép volna, kedvesem Virág sincsen, te sem vagy már, Miért hagytuk, hogy így legyen? Virágok közt veled lenni, Tudom, szép volna, kedvesem Virág sincsen, te sem vagy már, Nem ad választ ma senki sem! (Bródy János: Miért hagytuk, hogy így legyen?) Rian a föld, a falak dőlnek, Kék harsonákkal zeng az ég. S barlangjából a dohos kőnek Az ember újra fényre lép. Fonnyadt testünket záporozza, Sápadt arcunkra hull a nap, S szédülten, szinte tántorogva, Szabadság, szívjuk sugarad. Sötétből tárul ki a szívünk: Nyíló virág a föld felett. A szolgaságból fényt derítünk, Fegyver nélkül is győztesek. (Tollas Tibor: Október 23.) Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már mienk a pesti utca. Nincs már teendő: ez maradt, csak ez maradt már menedékül, valami szálló ragyogás kél, valami szent lobogás készül. Zászlóink föl, újjongva csapnak, kiborulnak a széles útra, selyem-színei kidagadnak: ismét mienk a pesti utca! Ismét mienk a bátor ének, parancsolatlan tiszta szívvel, s a fegyverek szemünkbe néznek: kire lövetsz, belügyminiszter? Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz? Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek. S a nép nevében, aki fegyvert vertél szívünkre, merre futsz, véres volt a kezed már régen Gerő Ernő, csak ölni tudsz?...piros a vér a pesti utcán. Eső esik és elveri, mossa a vért, de megmaradnak a pesti utca kövein. Piros a vér a pesti utcán, munkások - ifjak vére folyt, - a háromszín-lobogók mellé tegyetek ki gyászlobogót. A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyûlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér. (Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán) Van egy ország, van egy ház Ahol élt rég nagyapád. Nem volt írott, rajzolt határ Ez az ország a te hazád. Van egy emlék, van egy kép három színről, ami tiéd. Széles völgyön, folyókon át Ez az ország a te hazád. Vannak még hegyeken túl is Hangjuk hív, téged szólít. Mint szarvas vezet tovább Ez az ország a te hazád Van egy templom kertjében sírok Holtat, élőt tanúknak hívok. Kik hallják harang szavát Ez az ország a te hazád Van egy út, előtted áll Túl réten, mezőkön át. Hol megtalálod a fény fi át Ez az ország a te hazád. Nézz az égre száll egy madár Messze érhet ki jövőbe lát Amit érzel szíved kíván Ez az ország a te hazád. Nézz az égre, száll egy madár Messze érhet ki jövőbe lát Amit érzel szíved kíván Ez az ország a te hazád. Tiéd a föld, Tiéd a szó Nincs már zord határ. Hol piros, fehér és zöld a zászló Az ország a te hazád. Tiéd a föld, Tiéd a szó Nincs már zord határ. Hol piros, fehér és zöld a zászló Az ország a te hazád. (Kormorán Varga Miklós: Ez az ország a te hazád)

Szociális tájékoztató A baptista felekezet hírei Sződiek Híradója 2011. ősz A szociális és egészségügyi bizottság tájékoztatója 19 Sződ Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a szociális és egészségügyi bizottságot ruházta fel azzal a hatáskörrel, hogy felelősséggel gazdálkodjon az éves költségvetésben meghatározott szociális célú pénzeszközzel, kísérje figyelemmel a rászorulók élethelyzetét, és gondoskodjon annak javításáról. A szociális és egészségügyi bizottság a törvény előírásainak betartásával az elmúlt fél évben az éves szociális keretből 5.750.000 forintot használt fel. Ennek az összegnek a nagyobb részét (l. 655.500 Ft) a Hunyadi János Általános Iskola diákjainak ingyenes tankönyve tette ki. (Itt jegyzem meg, hogy a megyében, de tudomásom szerint az országban sincs példa a családok ilyen módon történő támogatására.) Az összeg másik nagy részét (l.315.000 Ft) a középiskolás és felsőfokú oktatásban részt vevő gyermekek, valamint a Neveleken lakó általános, közép, illetve felsőfokú tanulmányokat folytatók beiskolázási segélyére fordítottuk. Hatvannégy főt részesítettük átmeneti segélyben (1.272.000 Ft), 3 fő részére temetési segélyt (60.000 Ft), valamint 520.000 Ft összegben rendszeres gyermekvédelmi támogatást, 499.350 Ft értékben lakhatási támogatást állapítottunk meg. Az év második felében is szeretnénk minden olyan lakótársunkon segíteni, akinek az életfeltételei kerültek veszélybe, az anyagi körülményeiben bekövetkezett változások miatt gondot okoz lakása fűtése, az élelem biztosítása. A szociális és egészségügyi bizottság az elmúlt évekhez hasonlóan amennyiben a megmaradó szociális keret lehetőséget nyújt hivatalból nyújtana segítséget a gyermekét egyedül nevelő szülőnek, a nagycsaládosoknak a Karácsonyi ünnepek megtartásához. Sajnos a többéves gyakorlatot mint a 70 éven felüliek és az egyedülállók részére hivatalból történő segélyezés folytatni nem áll módunkban. A rászorulók egyéni kérelem benyújtásával kérhetnek segítséget szociális helyzetükben beállott nehézségeik megoldásához. A törvény értelmében átmeneti segélyben részesíthető az a kérelmező, akinek a családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 150 százalékát, azaz a 42.750 forintot, egyedülállók esetében pedig a nyugdíjminimum 200 százalékát, azaz az 57.000 forintot. A segélykérő nyomtatványokat a www.szod.hu honlapról le lehet tölteni, de személyesen is átvehető a polgármesteri hivatalban, és a Faluházban. Az egyéni kérelmek beérkezésének határideje: 2011. december 2. Szociális és egészségügyi bizottság Kedves Barátaink! Az idén néhány alkalommal evangelizációt szerveztünk a Faluházban. Énekeltünk, zenéltünk Istennek. Róla szóltak a dalok: irántunk érzett és kimutatott szeretetéről, lényéről, nagyságáról. Egy kicsit kézzel fogható volt köztünk az Ő jelenléte, a tisztaság, a békesség, az öröm. Megszólalt az Ige is-, az Ő igazságai arról, hogy miért megy tönkre az életünk nélküle, kitől várhatunk segítséget, mit tehetünk mi az életünk változásáért, és mit tud tenni az egyedül élő Isten mi értünk. Hirdettük az Igét, ugyanabban a hitben, mint a bibliai emberek, hogy amikor ők hívogatták az embereket megtérésre, akkor abban benne van az Isten hívása is. Szívünk pedig keresi az élet értelmét, célját. De hogyan találnánk meg azt, amit nem keresünk? Keresd az Istent, ez legyen az első helyen, hiszen ez a világ elmúlik. Isten az üdvösségre hív minket. Ő azt akarja, hogy az emberek megmeneküljenek a bűnből és annak következményétől a pokoltól, amikor majd Ő igazságosan megítéli az emberek életét. Vannak is, akik meg akarnak menekülni. Többé már nem akarnak a saját útjukon járni. Eljutottak odáig, hogy azt akarják, amit az Isten akar. Miért kellene engedelmeskedni? Mert hiszünk a Bibliának, hogy egyedül ő tudja kicserélni a szívünket, hogy neki engedelmeskedjünk, és így megmeneküljünk. Miért kellene üdvösségünket, megmenekülésünket véghezvinni (Károli)? Azért, mert Krisztus már véghezvitte. Ő átvállalta büntetésünket, a halált a kereszten. Továbbá, mert Isten bennünk munkálkodó Isten, hogy akarjunk akarni és munkálkodni. Üdvösségünk munkálása tehát Istennek való engedelmesség is. Ha Isten azt akarja, hogy feddhetetlenek, romlatlanok, hibátlanok legyünk, akkor ő azt munkálni is fogja bennünk, hogy mi is akarjuk, és hogy azok is legyünk. Ha érzem, hogy Isten Lelke bennem munkálkodik, de én nem engedelmeskedem, lesz ennek üdvösség a vége? Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (Ef 5,5-6) Ha nem akarom azt, amit Isten akar, lesz nekem üdvösségem? Hogy nincs bennem semmi félelem és rettegés, hogy így az üdvösség helyett Isten ítéletével fogom szembetalálni magam? Ha én nem hallgatok az igehirdetőre, lesz ebből üdvösség? Amikor Isten munkálkodni akar bennünk, és megmondja, hogy mit akar, akkor ne zúgolódjunk, ne morgolódjunk, ne vonakodjunk, hanem figyeljünk arra, hogy megtartsuk az élet igéjét. Ha megtartjuk a sötétség ellenére, ragyogó lesz az életünk. Ha megmentettségünkből kifolyólag tudunk úszni az árral szemben, hogyne akarnánk úszni az üdvösségünkért! Ha tudunk úszni, akkor ússzunk is! Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint! (Gal 5:25) Néha elkel a figyelmeztetés, a rettentés. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala! (1Ján 4,9) Életre keljünk és éljünk általa. Áldás legyen Sződ életén és istenkeresésén! Szeretettel: Kotán Béla baptista lelkipásztor

20 Sződiek Híradója 2011. ősz Helytörténet Köztünk éltek Isten szolgája, Hasznos Apollónia CJ Ki Hasznos Apollónia, a sződiek Nővérkéje, és mit jelent a neve mögött olvasható kétbetűs rövidítés? A Sződön eltöltött közel másfél évtizeden kívül általunk kevéssé ismert életéről, sorsáról kérdeztük a 85 éves szerzetesnővért. A rendtársai által csak Pollikának hívott Apollónia nővér 1926-ban született Szolnokon. Nagyon jómódú, száz hold földön gazdálkodó, Besenyszögtől (Jász-Nagykun- Szolnok megye) kilenc kilométerre, alföldi tanyán élő katolikus családból származik. Ő is csak úgy mint testvérei és a hasonlóan a nagyobb településektől távolabb élő kortársai a szülői háztól több kilométerré lévő elemi iskolába nap mint nap gyalog tette meg az utat. Saját és öt testvérének élete tragikus fordulatot vett, amikor 9 éves korában szüleit egymás után, rövid idő alatt elveszítette. Először másfél évvel húga születését követően, a gyermekágyon szerzett betegség következtében édesanyja hunyt el, majd tragikus hirtelenséggel elveszítették édesapjukat is. Ezt követően az árvaságra jutott testvérek a közeli anyai nagyszülők majorjába kerültek. Nagyszülei hat saját gyermekük után még az árván maradt öt unokát is szerencsésen felnevelték. A négy polgárit már Szolnokon végezte, majd felvették a nagyváradi tanítóképzőbe. Itt két évig tanul, majd amikor a politika Erdélyt ismét Romániához csatolta, a bizonyítvány kiadása után visszakerül Szolnokra. Ezután más lehetőség híján katolikusként egy évet a kecskeméti református tanítóképzőbe jár, majd következik még két év a városi angolkisasszonyoknál. Mivel nem volt kollégiumi szállása, csak úgy tudta fenntartani magát, hogy a tanulás mellett Nyilas Misi módjára a városban egy fiatal gimnazista lányt tanított. Ezen kívül, hogy keressen még valamicskét, kézimunkázott is: gyerekcipőket horgolt. Amikor az ötödik évfolyamot kezdte, már beköltözhetett a teljes ellátást nyújtó kollégiumba. Ezután is folytatta a korrepetálást, de a diákok már bejártak hozzá. zá. A képesítő megszerzése után, 1948- ban lép be apácának a Ward Mária által alapított Angolkisasszonyok rendjébe (CJ = Congregatio Jesu). Ezt követően két évig a városi gimnáziumban n volt hitoktató, majd következett kezett a szerzetesren-srrendek diktatúra a ál- tali 1950-es feloszlatása. Ekkor visszakerül szülővárosába, áb Szolnokra. Mivel tanári diplomával nem akart elmenni utcaseprőnek, inkább visszament nevelő- nőnek Kecskemétre egy háromgyermekes, jómódú családhoz. Innen 1952-ben a 18 kilométerre lévő Nyárlőrincre került hitoktatónak. A legsötétebb Rákosi-korszak közepén mivel egy gyermeket sem mertek a megfélemlített szülők hittanra beíratni, elvették hitoktatási engedélyét. Itt találkozott a későbbi sződi plébánossal, Antal Józseffel, akivel húsz évet töltöttek az egyházközség- ben, majd innen kerültek át 1971-ben Sződ- re. Az akkor már nagybeteg De- lia plébános mel- lett Antal Józsefen (Iszkáz, 1912. ja- nuár 25. Göd, 1999. 9 január 9.) kívül senki sem vállalta la a plébá- nia vezetését. (Delia István 66 éves korában, 1971. október 23-án hunyt el.) Hasznos Apollónia 1971 1984 között a sződi egyházközség mindenese, azaz hitoktató, sekrestyés, kántor, egyházközségi jegyző, házvezetőnő, párbér-beszedő volt egy személyben. Bi- zonyára sokan emlékeznek ek Trabant- jára, no meg a sárga Babettára Sok minden készült az egyházközségben az itt töltött éveik alatt. 1971-ben megerősítették a templomszentélyt, 1973-ban felújították a templom tetőszerkezetét, renoválták a homlokzatot. 1974-ben kicserélték a templom és a torony ablakait, fűthetővé tették a templomi padokat. 1975-ben történt meg az orgona villamosítása. 1977-től lettek vezérléssel ellátva a harangok. Apropó harangozás... E sorok írója 1976-ban, első osztályos tanulóként, a hittanórán, a templomtorony alatti előtérben, a Szokol rádiót tartva és azon a pontos időt hallgatva látta még, ahogy a nővérke delet harangoz. 1978-ban történt meg a plébánia tetőszerkezetének, 1979-ben pedig az ablakainak a cseréje, 1980-ban zajlott az előző külső renoválás. Az atyával 1984-ig laktak Sződön, majd a fiatal Gedeon József érkezett a plébánia élére. Életük ezután Alsógödön, a Fürst Sándor (ma Vasvári Pál) utcában folytatódott. Itt halt 1999-ben Antal esperes úr, majd Apollónia nővér az örökségéből vett házat eladta, és a befolyt pénzzel unokahúgait támogatta. Ezután immár ismét szerzetesnővérként újra Kecskemétre, a rendházba került, majd néhány éve a zugligeti rendházban éli mindennapjait. 2008-ban Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsektől elismerő díjat vehetett át a Kecskeméti Főplébániához tartozó Szent Miklós Lelkészség temploma és közössége anyagi és lelki szolgálatáért. Isten éltesse sokáig! Volentics Gyula I M P R E S S Z U M Sződiek Híradója Negyedévenként megjelenő önkormányzati hírmagazin. Kiadja: Sződ Község Önkormányzata, 2134 Sződ, Dózsa György út 216. (tel.: 06 27 388 188, fax: 06 27 388 285, e-mail: szodiekhiradoja@invitel.hu, www.szod.hu). Felelős kiadó: Hertel László polgármester. Felelős szerkesztő: Volentics Gyula. Szerkesztőbizottság: Kolumbán Attila, Sándor Zsoltné, Kemenczeiné Rácz Magdolna, Erdélyi Balázs, Papp István, Mészáros Ágnes. Tördelés: Aletheia Multimedia Kft. Nyomda: Gemini Nyomda A szerkesztőbizottság a kéziratok rövidítésének jogát fenntartja! A szerkesztőség a magánjellegű közleményekért, tördelési, nyomdai hibákért felelősséget nem vállal! A kézirat október 27-én került lezárásra. Tájékoztatjuk tisztelt szerzőinket és hirdetőinket, hogy a Sződiek Híradója téli számának lapzártája december 5-én lesz. A lapzárta után beérkező írásokat és hirdetéseket ezentúl csak a következő újságban áll módunkban megjelentetni. Írásaikat Word (.doc), míg a képeket JPG formátumban a szodiekhiradoja@invitel.hu e-mail címre várjuk. Felhívjuk hirdetőink figyelmét, hogy a megjelenés előtt szíveskedjenek a hirdetési díjat a polgármesteri hivatal pénztárába befizetni. Bruttó hirdetési díjaink 2011-ben: egy oldal fekete-fehér 15.000,- Ft, egy oldal színes 30.000,- Ft, fél oldal fekete-fehér 7.500,- Ft, fél oldal színes 15.000,-Ft, negyed oldal fekete-fehér 3.750,-Ft, nyolcad oldal fekete-fehér 1.875,-Ft.