Alapítás, korai történet. A második zirci apátság XVIII. sz. Zirci apátság a XV. században



Hasonló dokumentumok
Csengersima, református templom

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

Kedves Természetjárók!

A projekt neve: Zirc, a Bakony fővárosa Komplex, látogatóbarát turisztikai kínálat kialakítása a Ciszterci Apátságban és Zirc Város főterén

Név Telefon . Lengyelné Kurucz Katalin 1/ , 1/ MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő!

Felhasználói tulajdonú főtési rendszerek korszerősítésének tapasztalatai az Öko Plusz Programban

Báta középkori plébániatemplomának feltárása

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság évi sorsolása

TARTALOM. Előszó 11. Bevezetés 13. I. A kutatások rövid története és jelenlegi állása 15. II. A vár területén végzett korábbi feltárások 23

ÁLLAPOTMEGHATÁROZÓ ÉS FELÚJÍTÁSI SZAKVÉLEMÉNY

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése

A CISZTERCI REND MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET, IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK EGYHÁZ- ÉS RENDTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS

Központi beruházások

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Egyházmegyei Levéltár Gyır. Visitationes canonicae

Nomen est omen Gyógyszertárak névadásának érdekességei. Dr. Grabarits István

A KÖZÉPKORI ZIRCI APÁTSÁG ROMJAI ÉS REKONSTRUKCIÓJA

Tornyospálca, református templom 1

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2007. (VI. 14.) határozata. Nyirád Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA

Sárospataki kistérség

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA

Betelepítések a XVIII. század elején, Gubicza gyökerek kutatása

A termékenység területi különbségei

Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról

Bútor- és szőnyegbecsüs Becsüs

Életút: TANULMÁNYOK 1969 Érettségi Tömörkény István Ipari Szakközépiskola 1977 Kőszobrász-restaurátor diploma Magyar Képzőművészeti Főiskola

Déli homlokzat. Homlokzat színei:

A BUDAI CISZTERCI SZENT IMRE GIMNÁZIUM RÖVID KÉPES TÖRTÉNETE

A MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Bálint Kirizsán Imola A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013

BKK Közút Zrt. KARESZ Közterületi adatkezelés jövője c. konferencia. Műemlékvédelem a KARESZ támogatásával

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Naumburg, dóm (XI. sz., ), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner.

Illek Vince utca. Attila utca 6 6/A 8 8/A. Deák Ferenc utca (72195) (72182) Mentőállomás. Speciális Általános Iskola (72183/1) (72203)

Szent Márton ábrázolások játékokon

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás címe, rövid összefoglaló (max. 500 karakter)

A JÁSZAPÁTI TEMPLOMÉRT ALAPÍTVÁNY

Sárközújlak, református templom

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

Készítette: Habarics Béla

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt november

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013.

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák június-július

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Krasznabéltek, római katolikus templom

A régi és új Kolozsvár fényképekben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE

Tartós kölcsönzések az IMM gyűjteményéből - Jelenleg is kölcsönzött darabok, nem költségvetési intézmények vagy múzeumok számára

Magyarország látnivalói I. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!!

BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT

Kuslics Katalin 99/ Kuslics Katalin 99/ nyitva tartás idıszaka

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

Interregionális áramlatok a romanikában


elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: , fax:

XIV. Tour de Délvidék

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén.

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN 2. prezentációs anyag

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

- A hotel területén. - Turizmus

A Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum 4 db ünnepi fıkötıjének restauráltatása

SZEKSZÁRD, MEDINA, SIÓAGÁRD, SZÁLKA, SZEDRES TELEPÜLÉSEK KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ Edelény

BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL

Jelentés a zirci középkori ciszterci apátságban folytatott évi feltárásról

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

8. előadás Kis László Szabó Balázs 2012.

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

Bácsalmási kistérség BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG

Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/

Címerkövek Vác Nagyvázsony Mátyáshoz kötődő gótikus építkezések Székesfehérvár Kolozsvár Okolicsnó. Visegrád, királyi palota

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

Kulturális Javak Bizottsága

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

C É G I S M E R T E Tİ M A J U T E M É R N Ö K I R O D A

A három hetet meghaladó projekt rövid összefoglalása

Cuha 50/35/25. teljesítménytúra. Bakonyszentlászló. Rajtszám:. Név:... Indulási idő:.. Érkezési idő:.

Átírás:

A középkori zirci ciszterci apátság romjai, ásatásai, állagvédelme, helyreállítása és számítógépes rekonstrukciója Bérczi Bernát O.Cist. Alapítás, korai történet 1182-ben, III. Béla alapította Az építkezés feltehetıen a XIII. sz. elsı felében fejezıdött be (templom Imre kir. alatt) Virágzás a XIV. sz. közepéig, kiemelkedı szerepe a magyar ciszt. apátságok között: Nincs fegyelmi vétség miatt elmarasztalás Pápai megbízatások A Generális Káptalan megbízatásai Új alapítás: Gotó 1232 Építkezések feltehetıen a XV. sz. elején Zirci apátság a XV. században A XV. sz. elejére hasonlóan a többi mo.-i monasztikus szerzetesközösséghez elszegényedett mind anyagiakban, lelkiekben és a hivatások számát tekintve is A XV. sz. második felétıl feltehetıleg kommendátor apát kezén volt, ennek minden hátrányával Ha 1526 után még voltak szerzetesek Zircen, 1541-et követıen elmenekültek és 1549-et követıen maga a falu is elhagyatottá vált A második zirci apátság XVIII. sz. A XVI-XVIII. században ciszterci generális káptalan többször felkérte az osztrák ciszterci apátságokat, hogy próbálják meg a magyar apátságok birtokait visszaszerezni, s a szerzetesi életet újraindítani. A XVII. században a lilienfeldi ciszterci apátság próbálkozott Zirc újraélesztésével, de végül számos nehézség után, 1700-ban a birtokokat átadta dél sziléziai heinrichau-i ciszterci apátságnak. 1

A második zirci apátság XVIII. sz. A heinrichau-i apátság a falu kezdeti betelepítése után: 1726-1733 között felépítette az új apátság kis kvadrum körüli egy emeletes részét, majd 1732-1750 között az új templomot. Az építkezéshez a középkori apátság romjaiból illetve a még álló falak lebontásából nyert köveket használták fel. Források a középkori apátság épületérıl XVII-XVIII. sz.-i szemtanúktól Esterházy Pál, 1696, Mennyei korona, a Boldogságos Szőz Mária kegyképeirıl 1699, Abraham Wabrzig helyszíni szemléje után Heinrich Kalert apátjának írt levele 1729, A zirci apátság birtokainak felsorolása 1735, Bél Mátyás 1738, Historia Domus, Zirc 1750, Topographia magni regni Hungariae 1738-ig a középkori apátság köveit szinte hiánytalanul felhasználták a barokk apátság épületéhez A középkori zirci apátság romjai két ciszterci jelenlétében 2

A középkori apátság romjainak további története A XVIII. század végétıl a felépítése, alaprajza feledésbe merült 1912-ben Békefi Remig zirci apát megbízására Hümpfner Tibor ciszterci vezetésével elkezdik föltárni az egykori apátság romjait: A ciszterci apátságok ideáltervére hagyatkozva legtöbb helyen csak a sarokpontokat keresik meg, mert a terület nagyobb része beépített A keleti szárnyat teljes egészében föltárták A föltárás módja a kora XX. század módszere A föltárás által megszerkeszthetıvé vált az alaprajz; továbbá több tagozott kı került elı 3

Az 1912-es ásatás fıbb leletei Dr. Fritz Oszkár mőegyetemi tanár módosított alaprajza (1913; 2007) A középkori apátság romjainak további története 1913-ban a feltárt részeket betemetik, csak a teljesen feltárt keleti szárny marad nyitva, ez a késıbbi romkert 1913 után az az I. VH, az ásatás nagy támogatója, Békefi Remig apát halála, a gazdasági világválság, majd a II. VH és 1950-ben a szerzetesek szétszórása lehetetlenné tették a romkonzerválást, és a további ásatást. Helyszínrajz: a középkori és a jelen zirci apátság 1944-ben utoljára még a ciszterci szerzetesnövendékek takarították ki a romkertet. 4

A középkori apátság romjainak további története 1950 után közmő fektetések a középkori templom és apátság területén. Az apátság nyugati szárnyának déli vége megsemmisült (olajtartály) 1958-ban a Bakonyi Hetek rendezvényre rendbe teszik, a kıtöredékeket a szabad ég alatt mutatják be, táblákkal látják el 1963 után az értékesebb kıtöredékek a tihanyi kıtárba, a többi a veszprémvölgyi kıtárba kerül 1958-tól a romkert 20 évig teljesen elhanyagolt; újra 1978-ban Szőcs István zirci mővészettörténész tanár takarítja ki a romkertet a diákokkal, de romkonzerválásról, további feltárásról nem lehet szó 1982-ben a 800 éves évfordulóra kisebb munkák 1982 után újra 20 évig teljesen elhanyagolt A kkori apátság romjainak legújabb kori története 2003-ban Hervay Ferenc Levente atya bíztatására a ciszterci növendékek a romkertet kitakarították: a felgyülemlett szemetet, a 20 éves fákat és a szinte mindent befedı bokrokat kivágtuk 2003. nyara a romkert takarítás közben 5

A kkori apátság romjainak legújabb kori története 2005-ben az apátsági templom restaurátorai vették észre, hogy a zirci Tesco építkezésénél egy barokk épület bontása során tagozott kövek kerültek elı. A középkori apátság kövei másodlagos felhasználásból egy 1728 és 1766 között, az apátság által emelt épületbıl kerültek elı. Az épület korai funkciója malom, majd cselédház. Lehetséges, hogy a XVIII. században a középkori malom alapjaira építették. 2006-ban ugyanitt, a lebontott barokk kerítésbıl további kıtöredékek kerültek elı Zirc 1766-ban: a felsı malom A malom romjai Jelentısebb kıtöredékek 6

Jelentısebb kıtöredékek Középkori zirci apátság kıtára A leletanyag feldolgozása, katalogizálása megkezdıdött A jelen ásatás elızményei Az apátság, a KÖH, Veszprémi Múzeum részérıl 2005-ben, túl a romkert a középkori apátság keleti szárnyának kitisztításán, felmerült az igény a romok állagvédelmére, bemutathatóvá tételére. Így megfelelı elıkészületek után építési engedély, pályázatok 2007. júliusában megkezdıdhetett a keleti szárny hitelesítı feltárása és októberben a helyreállítása. A munkálatokhoz pályázat útján az NKA és az OKM adott támogatást, a fennmaradó részt az Apátság finanszírozta. Romkert 2007. június j elején n a fák f és bokrok kivágása után, az ásatás s elıtt 7

2007. október a hitelesítı ásatás után 8

Az ásatás érdekesebb leletei Keleti szárny déli vége. Kiderült további terem is csatlakozik hozzá, sıt a XIV. sz.-ban kandallót építettek be Az ásatás érdekesebb leletei Az építkezés folyamata 9

Az építkezés folyamata Az építkezés folyamata 1912-ben és ma Az építkezés folyamata 10

1912-ben és ma 2003 nyara és ma A munkálatok meghatározó cégei Ásatás: Ferenczi László Földmunka, csatorna, térburkolás: Hanich-Gép Kft. Építés: Bittmann és Fiai Bt. Kváderek és faragott kövek: RóthStone Kft. 2003 nyara és ma 11

A középkori apátság számítógépes rekonstrukciója 2004-ben kezdıdött a rekonstrukció Cél: a nem szakértık számára is bemutathatóvá tenni az egykori épületegyüttest Távolabbi tudományos cél: a kıtöredékeket a rekonstrukcióban feltételezett helyükön bemutatni Alapját a Hümpfner-féle feltárás és addig megtalált tagozott kövek adták A 2005. szept. elıkerült tagozott kövek nagy elırelépést hoztak: rózsaablak, hevederek, bordák, stb. Kihúzás (extrude) Benkı Csaba építész-grafikus munkája alapján Hajlítás (bend) Végighúzás útvonal mentén (sweep) 12

A gádorfal ablaka A szentély ablakai A kereszthajó északi falának feltételezett rózsaablaka Bodó Balázs felmérése alapján 13

14

Montázs: A ma is álló pillérköteg és számítógépes rekonstrukció A középkori zirci apátság külsı rekonstrukciója 15

Vége Az elıadás anyaga elérhetı, a http://www.ocist.hu/zircz/ címen. 16