BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA

BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA Írták: Dr. Domonkosi Ágnes Dr. Lőrincz Julianna Okosné dr. Bozsik Gabriella Vargáné dr. Raisz Rózsa Dr. Zimányi Árpád

BESZÉDMŰVELÉS, NYELVI NORMA Írták: Dr. Domonkosi Ágnes Dr. Lőrincz Julianna Okosné dr. Bozsik Gabriella Vargáné dr. Raisz Rózsa Dr. Zimányi Árpád Líceum Kiadó Eger, 2010

Lektorálta: Dr. Eőry Vilma főiskolai tanár Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmiféle formában ISBN 978-963-9894-04-4 A kiadásért felelős az Eszterházy Károly Főiskola rektora Megjelent az EKF Líceum Kiadó gondozásában Igazgató: Kis-Tóth Lajos Felelős szerkesztő: Zimányi Árpád Műszaki szerkesztő: Nagy Sándorné Megjelent: 2010. november (Változatlan utánnyomás) Példányszám: 100 Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Vezető: Kérészy László

Tartalom 1. ÁLTALÁNOS ISMERETEK A NYELVRŐL... 11 1. A beszéd és a nyelv kapcsolata... 11 1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése... 11 1.2. A nyelv funkciói... 12 1.3. A beszéd jellemzői... 13 2. Nyelv és társadalom... 14 3. A nyelv mint jelrendszer... 14 4. Nyelv és gondolkodás... 17 5. A nyelv eredete... 17 6. A nyelvek osztályozása... 19 6.1. A nyelvek típusok szerinti osztályozása... 20 6.2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása... 21 7. A magyar nyelv eredete... 22 7.1. A finnugor nyelvrokonság... 24 7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai... 27 8. A nyelv változékonysága... 28 2. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK... 31 1. A kommunikáció fogalmának megközelítései... 31 1.1. A kommunikáció szó szótári jelentései... 31 1.2. A kommunikáció általános értelmezése... 31 1.3. A fogalom értelmezései a különböző tudományágakban... 32 2. A kommunikáció jellemzői... 33 2.1. A szükségszerűség... 33 2.2. A kölcsönösség... 34 2.3. A tudati jelleg... 34 2.4. A folyamatjelleg... 34 2.5. A befolyásolási szándék... 34 2.6. A célirányosság... 34 3. A kommunikáció alapfunkciói. A kommunikációs modellek... 35 3.1. Az információs funkció... 35 3.2. Az érzelmi funkció... 35 3.3. A motivációs funkció... 35 3.4. Az ellenőrzési funkció... 35 3.5. Kommunikációs modellek... 36 3.5.1. Az információelmélet modellje... 36 3.5.2. Jakobson nyelvi kommunikációs modellje... 36 4. A kommunikációs folyamatok osztályozása... 37 4.1. A kommunikációban részt vevő személyek száma szerint... 37 4.1.1. Intraperszonális kommunikáció... 37 4.1.2. Az interperszonális kommunikáció... 38 4.2. A kommunikációs folyamat az alkalmazott jelrendszer függvényében... 39 5

4.3. A nyelvi kommunikáció kódjai... 41 4.3.1. A nyelvi (verbális) kód... 41 4.3.2. A nem verbális kommunikáció elemei... 42 4.3.2.1. Proxemika (Térközszabályozás)... 42 4.3.2.2. A gesztusok... 43 4.3.2.3. Kronemika (az interakció időviszonya)... 45 4.3.2.4. A mimika... 46 4.3.2.5. A tekintet... 46 4.3.2.6. A vokális csatorna... 47 4.3.2.7. A metakommunikáció... 48 5. A nyelvi kommunikáció sikerének feltételei... 48 5.1. A közös valóság... 48 5.2. A közös kód... 49 5.3. A közös előismeretek... 49 5.4. A közös előzmények... 49 5.5. A közös beszédhelyzet... 49 5.6. A szövegösszefüggés (kontextus)... 50 5.7. Az intertextus... 50 6. A nyelvi kommunikáció alaphelyzetei... 50 6.1. A közvetlen (teljes kódú) kommunikáció... 50 6.1.1. A kétszereplős kommunikáció (párbeszéd)... 50 6.1.2. Többszereplős vagy csoportos kommunikáció... 51 6.1.3. A többszereplős (csoportos) kommunikáció fajtái... 52 6.2. A közvetett (írásbeli) kommunikáció... 53 6.3. A kevert típusú kommunikáció... 54 7. A kommunikációs zavarok... 54 7.1. A nyelvi kód hiányos ismerete... 54 7.2. A gondolatok és a nyelvi forma összhangjának hiánya... 55 7.3. A nem nyelvi kód hiányos ismerete... 55 7.4. A nyelvi és a nem nyelvi kód inkongruenciája... 55 3. A TANÁRI KOMMUNIKÁCIÓ... 59 1. A tanórai kommunikáció általános jellemzői... 59 1.1. A tanórai társalgás a tanár-diák interakció... 60 1.2. A tanári kommunikáció fogalmának értelmezése... 62 1.3. A tanári beszéd általános jellemzői... 62 2. A közvetlen (szóbeli) tanári kommunikáció szövegtípusai... 63 2.1. Az elbeszélő (narratív) szöveg... 63 2.2. Az érvelő (argumentatív) szöveg... 63 2.3. A leíró (deskriptív) szöveg... 63 2.4. Az értékelő (reflektáló) szöveg... 64 3. A beszéd technikai követelményei... 64 3.1. A magyar köznyelvi kiejtési norma... 64 3.2. A hangképző szervek és funkcióik... 65 3.3. A magyar beszéd szegmentális elemei... 70 3.4. A vokális csatorna: a beszéd szupraszegmentális elemei... 70 6

4. Az írott szöveg meghangosítása: a felolvasás... 73 5. A leggyakoribb beszédhibák... 74 5.1. Hangképzési hibák... 74 5.2. A beszédritmus zavarai... 76 5.2.1. A hadarás... 76 5.2.2. A dadogás... 77 5.2.3. Leppegés... 78 5.2.4. Pattogás... 78 6. Beszédhigiénia (a beszédszervek egészségtana)... 78 4. A SZÖVEGALKOTÁS ÉS A SZÖVEGÉRTÉS... 81 1. A szöveg fogalma és funkciói... 81 2. A szöveg szerkezete, a beszélt és az írott szöveg... 85 3. A szövegalkotás elvei... 88 3.1. Az egység elve (relevancia)... 88 3.2. A haladás elve... 90 3.3. A folytonosság elve... 91 3.4. A tagoltság elve... 92 3.5. Az arányosság elve... 93 3.6. A teljesség, befejezettség elve... 93 3.7. A szöveg és a cím... 93 4. A szövegjavítás... 94 5. Néhány fontosabb írott szövegfajta rövid jellemzése... 96 5.1. Az előadás... 96 5.2. Az értekezés... 97 5.3. Az ünnepi beszéd... 101 5.4. Az önéletrajz... 104 5.5. A meghívó... 108 5.6. A hivatalos levél... 109 6. A szövegértés... 110 5. A SZÖVEG STÍLUSA... 113 1. A stílus fogalmának értelmezése... 113 1.1. A stílus szó szótári jelentései... 113 1.2. A stílus és a norma... 114 2. A stílus alapfogalmai... 114 2.1. A stílusérték... 114 2.2. A stílust meghatározó tényezők... 115 2.2.1. A közlemény tárgya... 115 2.2.2. A közlemény műfaja... 116 2.2.3. A közlés célja... 117 2.2.4. A közlés körülményei... 117 2.2.5. A közlés kódja... 118 2.2.6. A közlő egyénisége... 119 2.2.7. A közlési csatorna... 120 2.3. A stílusrétegek... 121 2.3.1. Írott nyelvi stílusrétegek... 121 7

2.3.1.1. Tudományos stílus... 121 2.3.1.2. Publicisztikai stílus... 124 2.3.1.3. Hivatalos stílus... 125 2.3.1.4. A szépirodalmi vagy művészi stílus... 125 2.3.1.5. A levélstílus... 126 2.3.2. Beszélt nyelvi stílusrétegek... 127 2.3.2.1. Társalgási stílus... 127 2.3.2.2. Szónoki stílus... 129 2.3.2.3. Előadói stílus... 129 2.4. A stílusárnyalatok... 129 3. A szöveg szintjeinek stilisztikai hatása... 130 3.1. A hangok esztétikai hatása... 130 3.2. A szavak stilisztikai hatása... 131 3.3. A szóhangulat... 134 4. A szöveg képi elemeinek stílushatása... 134 5. A stilisztikai alakzatok... 136 6. Stílushibák: az inadekvát stílus... 138 6. NYELVHASZNÁLAT ÉS TÁRSADALOM... 141 1. Nyelvhasználati és társadalmi változatosság... 141 1.1. A nyelv társadalmi jellegének tudományos vizsgálata... 142 2. Társadalmi rétegződés nyelvhasználati rétegzettség... 144 2.1. A köznyelv szerepe és jellemzői... 145 3. A nyelvhasználat területi tagolódása... 145 4. A nyelvhasználat társadalmi tagolódása... 147 4.1. Nyelvhasználat és társadalmi réteg... 148 4.2. Nyelvhasználat és életkor... 148 4.3. Nyelvhasználat és hátrányos helyzet... 150 4.4. Nyelvhasználat és nem... 151 4.5. Nyelvhasználat és vallás... 152 4.6. Nyelvhasználat és foglalkozás... 153 4.7. A szleng... 154 5. Kétnyelvűség... 155 6. Nyelvi tervezés nyelvművelés nyelvpolitika... 157 7. A nyelvi tiszteletadás... 158 8. Névhasználat és társadalom... 159 9. A nyelvi attitűd... 160 9.1. A nyelvhasználat értékelése... 160 7. NYELVI MÍTOSZOK ÉS BABONÁK... 163 1. Hétköznapi hiedelmek a nyelvről... 163 2. A népi nyelvészet szemlélete... 165 3. A nyelvi mítoszok... 166 3.1. A nyelvi mítoszok sajátosságai és működésük... 166 3.2. Nyelvi mítoszok és cáfolatok... 168 3.2.1. Nyelvészmítoszok... 168 8

3.2.2. A beszélőknek nyelvükhöz fűződő viszonyával kapcsolatos mítoszok... 169 3.2.3. A nyelvi változatossággal kapcsolatos mítoszok... 169 3.2.4. A nyelvváltozatokkal kapcsolatos mítoszok... 170 3.2.5. A nyelvműködés mikéntjével kapcsolatos mítoszok... 172 3.2.6. Nyelvérintkezési mítoszok... 174 3.2.7. Kétnyelvűségi mítoszok... 175 3.2.8. A magyar nyelv helyzetére vonatkozó mítoszok... 176 4. A nyelvi babonák... 177 4.1. A nyelvi babonák sajátosságai és működésük... 177 4.2. Nyelvi babonák és cáfolatok... 178 4.2.1. A létige + határozói igeneves szerkezet... 179 4.2.2. A visszautaló névmások... 179 4.2.3. A páros testrészek többes száma... 179 4.2.4. A megengedő mondatokban szereplő is... 179 4.2.5. A vonatkozó névmások... 180 4.2.6. A való használata... 180 4.2.7. A fog segédigével kifejezett jövő idő... 180 8. NYELVHELYESSÉG... 183 1. A helyes szóhasználat alapesetei... 183 1.1. Hasonló alakú, de eltérő jelentésű idegen szavak... 185 2. A szólások helyes alkalmazása... 186 3. A terpeszkedő kifejezések... 189 3.1. Igés kifejezések... 189 3.2. Névutós kifejezések... 191 4. Az igeragozás néhány kérdése... 193 4.3. Az ikes ragozásról... 194 5. Tudnivalók az igekötőkről... 196 6. Az igenevek... 201 6.1. A befejezett melléknévi igenév állítmányként... 201 6.2. A határozó igenév... 203 9. HELYESÍRÁS... 207 1. A magyar helyesírás jellemzői... 207 1.1. Az írás és a helyesírás fogalma... 207 1.2. A magyar helyesírás főbb jellemzői... 208 1.3. Helyesírásunk alapelvei... 209 1.3.1. A kiejtés elve... 209 1.3.2. A szóelemző írásmód... 213 1.3.3. A hagyományos írásmód... 215 1.3.4. Az egyszerűsítő írásmód... 216 2. Helyesírásunk részterületei... 217 2.1. A különírás és az egybeírás... 217 2.1.1. A szóismétlések írása... 220 2.1.2. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók... 220 9

10 2.1.3. Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása... 220 2.2. A tulajdonnévírás legfontosabb esetei... 225 2.2.1. A személynevek helyesírása... 227 2.2.2. A földrajzi nevek helyesírása... 231 2.2.3. A csillagnevek helyesírása... 235 2.2.4. Az intézménynevek és az intézménynévszerű elnevezések helyesírása... 235 2.2.5. A márkanevek és a díjak, kitüntetések helyesírása... 237 2.2.6. A kitüntetések és a díjak neve... 237 2.2.7. A címek helyesírása... 238 2.3. Az elválasztás néhány fontosabb szabálya... 239 2.4. Az írásjelek használatának főbb szabályai... 240 2.5. A rövidítések és a mozaikszók... 242 2.5.1. A rövidítések... 243 2.5.2. A mozaikszók... 243 2.6. A keltezés... 245

1. ÁLTALÁNOS ISMERETEK A NYELVRŐL Tartalom: 1. A beszéd és a nyelv kapcsolata 1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése 1.2. A nyelv funkciói 1.3. A beszéd jellemzői 2. A nyelv és a társadalom 3. A nyelv mint jelrendszer 4. A nyelv és a gondolkodás 5. A nyelv eredete 6. A nyelvek osztályozása 6. 1. A nyelvek típus szerinti osztályozása 6. 2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása 7. A magyar nyelv eredete 7.1. A finnugor nyelvrokonság 7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai 8. A nyelv változékonysága, a nyelvi változások szintjei 1. A beszéd és a nyelv kapcsolata A nyelv keletkezése, szabályainak és változásainak kérdése az ókortól napjainkig foglalkoztatja a tudósokat. A nyelv vizsgálati tárgya a filozófiának, a pszichológiának, a nyelvtudománynak is. A világon beszélt nyelvek száma nagyjából három- és hatezer közé tehető. Azért nem lehet pontosan meghatározni a nyelvek számát, mert még ma is fedeznek fel a tudósok (bár egyre ritkábban) új nyelveket, valamint egyes esetekben nehéz eldönteni, hogy önálló nyelvekről beszélhetünk-e, vagy egy nyelv különböző nyelvjárásairól. Ezzel kapcsolatban a következő kérdésék merülnek fel: mi számít önálló nyelvnek, és mit tartunk egy nyelv nyelvjárásának? 1.1. A beszéd és a nyelv fogalmának megközelítése Mind a nyelvnek, mind pedig a beszédnek több jelentése van. A nyelv szónak a Magyar értelmező kéziszótárban található jelentései közül a következőket vesszük alapul, amikor a nyelvről beszélünk: 3. Szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszer mint a gondolatok kifejezésének és a társadalmi érintkezésnek az eszköze. 11

4. Ennek vmely rétegben, körben vki által használt változata. A beszéd szót a következő jelentésekben használjuk. 1. A beszélés mint a beszédszervekkel való hallható megnyilatkozás. 2. Ennek tartalma, a kifejezett gondolatok. Ferdinand de Saussure [szoszűr] genfi nyelvész volt az első, aki a beszéd és a nyelv fogalmát pontosan megkülönböztette egymástól. Szerinte a nyelv (langue, ejtsd: lang) valamely természetes nyelv társadalmilag intézményesített oldala, a beszéd (parole, ejtsd: parol) ennek egyéni megvalósulása, a használat. A nyelv jeleknek és a jelek szerveződési szabályainak a rendszere. A nyelvi rendszer nem létezik önállóan, beszédtevékenység nélkül. A nyelv kollektív, társadalmi, a beszéd egyéni, individuális jelenség. Meg kell jegyeznünk, hogy amikor a nyelvet és a beszédet elkülönítjük egymástól, akkor nem a köznapi értelemben vett szóbeli szövegekről van csak szó, hanem a beszédről mint produktumról, és így természetesen az írásmű is beszédnek minősül. 1.2. A nyelv funkciói A nyelv három legalapvetőbb funkcióját először Karl Bühler osztrák pszichológus írta le: ábrázoló, kifejező, felhívó funkció. Mivel a nyelv tulajdonképpen eszköz, görög szóval organon, a bühleri modellt organonmodellnek nevezik. Minden nyelvi jel a valóság tárgya, a jeladó és a jelvevő között helyezkedik el. Mindhárom tényezőhöz való viszonyában más a nyelvi jel funkciója. 1. A jeladó és jel viszonylatában: a kifejezés. 2. A jelvevő és a jel viszonylatában: a felhívás. 3. A valóság tárgya és a jel viszonylatában: az ábrázolás. 12 1. ábra: A bühleri nyelvi funkciók

Potenciálisan a nyelvi jel mindegyik tényezőhöz kapcsolódik, de egy adott beszédhelyzetben egyetlen tényezőhöz való kötődése kerül előtérbe. Például: az esik jel egyben mondat is lehet. Jelentése azonban szituációfüggő. Kinézek az ablakon, és megállapítom: Esik. Ebben a közlésben a jel funkciója ábrázoló vagy közlő (referenciális). Ha éppen sétálni indulok, és bosszankodva felkiáltok: Esik!, ebben a közlésben a kifejező funkció érzelmi (emotív). Éppen indulnék, amikor valaki utánam kiált: Esik! Ebben az esetben felhívó (konatív) funkció érvényesül, ti. hogy vigyek magammal esernyőt. A bühleri modellt fejlesztette tovább Jakobson, amikor a kommunikáció hat tényezőjéhez hozzárendelte a következő funkciókat: fatikus, metanyelvi és poétikai. Erről a Kommunikációs alapismeretek című anyagban lesz szó részletesen. 1.3. A beszéd jellemzői Amint már arra korábban is utaltunk, Saussure állította oppozícióba egymással a nyelvet és a beszédet. Ebben az oppozícióban: A nyelv elvont, az adott közösség nyelvi tudatában létező objektív rendszer, amely a beszéd eszköze. A beszéd mindig egyéni megnyilatkozás, amelyet a konkrét kommunikációs helyzet határoz meg. A verbális (nyelvi) közlés realizációi a beszéd és az írás. A beszéd akusztikai jelenség. Feltételezhetjük, hogy a beszéd ősibb keletkezésű, mint az írás. Az ember fejlődéstörténetében hosszú folyamat eredményeképpen alakult ki az artikulált hangadás, a beszéd. Az egyenes testtartás, a hangképző szervek megfelelő szögben tartása, a hangképző szerveket mozgató izmok fejlődése, működése teremtette meg az artikuláció feltételeit. Az összehangolt együttes tevékenységnek (interakció) társadalmi feltétele pedig az egyre differenciáltabb közlési szándék (?). Milyen folyamatok játszódnak le bennünk, amikor beszélünk? Az első szakaszban a képzeletben többé-kevésbé átgondolt szöveget a fogalmi gondolkodás szintjéről a belső beszéd szintjére fordítjuk. Ennek a transzformációnak az eredménye még nem azonos a hangzó beszéddel: tagolatlanabb nála. A beszédtevékenység második szakasza: az elgondolt szövegnek az egyezményes beszélt nyelvre való kódolása. A kommunikációs lánc másik végén a vevő dekódolja az üzenetet, felfogja az akusztikus jeleket, és megérti az üzenet tartalmát. A megértés is aktív folyamat. A beszéd szorosan összefügg a gondolkodás fejlődésével. 13

Különféle nézetek láttak napvilágot arról, hogy melyik az elsődleges, a nyelv vagy a gondolkodás. Ma már egyértelműnek látszik, hogy ezek egymással kölcsönös összefüggésben vannak, egymást feltételezik. A nyelv a gondolkodási folyamat nélkülözhetetlen része, a nyelvi produktum létrehozásához vagy megértéséhez gondolkodnunk kell. Nem az a fontos, hogy melyiknek van elsőbbsége, hanem az, hogy mindkettő elengedhetetlen a másik számára. Olyan ez, mint a tyúk és a tojás elsőbbségének kérdése. 2. Nyelv és társadalom Az azonos társadalomban élő emberek tevékenységének a nyelv a legfontosabb eszköze, elsődlegesen termelő munkájának megszervezésére, összehangolására jött létre. A nyelv teszi lehetővé az egyének által szerzett ismeretek kicserélését, hagyományozását, felhalmozását, különböző adathordozó eszközökön történő rögzítését. A nyelv segíti a megismerést mint társadalmi folyamatot. A nyelv tehát nélkülözhetetlen feltétele a társadalom létének és fejlődésének. A nyelv állandó lassú mozgásban van a mindennapi használat során is, ami a szókincsében érzékelhető elsősorban, hiszen a grammatikai szabályrendszerét érintő változások a közvetlen napi használat során nem érzékelhetők, azok évszázadokig tartó hosszú folyamat eredményei. A nyelvi változások nem az idő múlásának eredményei, hanem a társadalmi viszonyok és velük együtt a nyelvet hordozó közösségek folytonos alakulásának következményei. A nyelv tehát nemcsak feltétele a társadalomnak, hanem társadalmi termék is. Egy nyelvet egyének sajátítanak el és használnak, de az egyén beszédének közvetlen alapja a nyelv, amely kollektív kincs, az egyén abból merít. Ugyanakkor azonban a nyelv változik is a használat során. A magyar nyelv esetében ilyen változási folyamatot figyelhetünk meg az 1990-es évek elejétől kezdve. A rendszerváltást követő társadalmi átalakulások következményszerűen magukkal hozták a nyelv gyorsabb ütemű változását, amely szintén a szókincset érinti érzékelhető módon. 3. A nyelv mint jelrendszer A nyelv a beszédből alakult ki, és a beszéd a létformája, konkrét beszédhelyzetekben realizálódik. Az idők során azonban önálló és saját törvényekkel rendelkező rendszerré fejlődött, a kettő között pedig kölcsönös függőség alakult ki. Emberi beszéd nyelv nélkül ma már elképzelhetetlen. A nyelv a beszéd nyersanyaga, különböző célú és témájú beszédszövegeink megalkotásakor a nyelv kifejezőeszközeinek raktárából válogatunk. 14 A nyelv szemiotikai (jeltudományi) szempontból szimbolikus természetű jelrendszer. A nyelvi jelek rendszert, érték-

rendszert alkotnak. A nyelvi jel értékét a többi jeltől való különbsége határozza meg. Például a kérnék és a kérjek igealakok esetében az igemódban van a különbség. A különbséget a -né és -j módjelek hordozzák. A nyelvi jel a nyelv legkisebb önálló jelentéssel bíró egysége. A nyelvi jelek (morfémák): a szavak és a járulékos szóelemek (képző, jel, rag). A jeleket két nagy csoportba oszthatjuk: természetes és mesterséges jelekre. A természetes jelek a közlés szándéka nélkül jelennek meg. Ilyen például a láz. A mesterséges (egyezményes) jelek a közlés szándékával jönnek létre. Például az állatok jeladásai, a füstjelek, a morzejelek, a nyelvi jelek. A nyelvi jelben is megvan a jelekre jellemző kettősség: a jelölő a hangsor, a jelölt pedig az a fogalom, amelyre a jel vonatkozik. 2. ábra: Hangay Zoltán ábrája (2004) A nyelvi jel hangalakjának és jelentésének a kapcsolata többnyire önkényes. Ez azt jelenti, hogy a nyelvi jelek konvenció, megegyezés alapján jelölik a dolgokat. Például ugyanarra a jelöltre a magyar a virág, az angol a flower, a német a Blume, a finn a kukka hangsort használja. Nincs tehát ok-okozati összefüggés a jelölő hangsor és az általa jelölt fogalom között. Kivételt képeznek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak, amelyek esetében közvetlen, természetes kapcsolat van a hangalak és a jelentés között. Például: zizeg, csusszan. Ezek a szavak az egyes nyelvekben ezért hasonlíthatnak egymásra. Például a magyar kakukk a franciában coucou [kuku], a finnben käki [keki]. 15

A nyelvi jel fogalmának értelmezéséhez még sokféle úton eljuthatnánk, itt azonban csak Ferdinand de Saussure jelelméletét vesszük alapul. Értelmezésének kiindulópontja, hogy a nyelv társadalmi produktum, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a jelnek pszichikai jellege is van: nem a tárgyat kapcsolja össze a nevével, hanem a fogalmat és az akusztikai képet (hangsort). A világ nyelvi birtokba vétele a dolgok megnevezése. A valóság minden élőlénye, tárgya, folyamata, viszonya (a virtuális világé is!) mint jeltárgy (denotátum) nevet kap, vagyis valamilyen hangsorral jelöljük. Így ugyanakkor jelöltté is válik, mert a hangsor felidézi a jelentéstartalmat. A megnevezés és az általánosítás a nyelv alapvető funkciói. A kommunikációs funkció csak a már megnevezett és általánosított jelenségekről informál úgy, hogy egyben az embernek a közléshez való viszonyát is kifejezi. A szavak tehát társadalmi értékű jelek, amelyek az emberi megismerő tevékenység hosszú történelmi folyamatában alakultak ki. Az egyes emberi közösségek eltérő fejlődésük során másképpen alakították ki fogalmaikat a világról, eltérő módon szemlélték a világot, így eltérő jelrendszerük alakult ki. Ezért van annyi különböző nyelv a világon. Az egyes nyelvekben sokszor nagyon különbözik az élőlények, tárgyak, jelenségek, viszonyok (jeltárgyak) besorolása. Például a magyarul beszélő számára furcsának tűnhet, hogy az angolban két szóval nevezik meg ugyanazt a fogalmat, amelynek a magyarban az asztal szó a megfelelője: table és a desk íróasztal. Úgy tűnik, mintha az asztal szó jelentéstartománya kettéválna az angolban. A német nyelv két különböző szóval jelöli az élő fát és a tűzre valót: der Baum, ill. das Holz [holc]. Tehát nem egyezik meg teljesen az egyes nyelvek szavainak jelentéstartománya, sőt sokszor igen nagy különbségek vannak közöttük. Ezért nehéz a fordítás egyik nyelvről a másikra. Különösen igaz ez a tipológiailag eltérő nyelvek esetében. De még a rokon nyelvek is okozhatnak meglepetéseket a laikusoknak, a nyelvet csak felületesen ismerőknek. Például a szlovák pozor vigyázat jelentésű szó az orosz nyelvben szégyen jelentésű. Vagy a magyarban a rokonságnevek köre tágabb, mint az angolban. Pl. az magyar összefoglaló testvér elnevezésére az angolnak két szava van: brother, sister. Az öcs, húg, báty, nővér szavakra is csak körülírásos megfelelőt tudunk találni: a. younger brother, húg: a. younger sister, báty: a. elder brother, nővér: a. elder sister. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a nyelvi jel lineáris, azaz időben és térben (kiejtve és leírva) folytonos. Éppen ezért tagolható: részekre, szegmentumokra bontható. Ilyen szegmentumok a beszédben a hangok. A szegmentumokhoz ún. szupraszegmentális elemek kapcsolódnak: hangsúly, hanglejtés, szünet, beszédtempó, hangerő, hangszín. A szegmentális és szupraszegmentális elemekről részletesen a A tanári kommunikáció című fejezetben szólunk. 16

4. Nyelv és gondolkodás A nyelv gondolataink kifejezésének eszköze. Nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Minden ember már születésétől fogva biológiai tekintetben ember. Ez azt jelenti, hogy érzékszerveinek, idegrendszerének, agytekervényeinek emberi fokú fejlettségében magával hozza a gondolkodás és nyelviség elsajátításának képességét, lehetőségét. De magát a gondolkodást és a nyelvet nem örökli, azt el kell sajátítania, mégpedig mindkettőt attól a társadalomtól, amelybe születik, és amelyben él. A nyelv és a gondolkodás elválaszthatatlan egymástól, ugyanazon dolognak a két oldala. Ez jól érzékelhető pl. a született süketek nevelésekor. Ők e fogyatékosságuk miatt ki vannak zárva a társadalom mindennapos spontán beszédgyakorlatából. A velük való foglalkozásban a beszédre tanítás gondolkodásra tanítás is egyben. Ők annyit sajátítanak el a külvilágból, amenynyit a nyelv segítségével számukra megközelíthetővé tudunk tenni. A gondolkodás azonban nemcsak a valóság elemeit, hanem annak viszonyait, összefüggéseit, mozgását is tükrözi. Ezeket a viszonyokat és összefüggéseket is meg kell tanulnia a gyermeknek a nyelvelsajátítás során. A tükrözés e módjának nyelvi hordozója a mondat. A szó csak megnevezni tud, a valóság részleteit idézi fel. A mondat az, amelyben a beszélő aktuális tudattartalmat fejez ki, és ezzel a hallgatót informálni és befolyásolni képes. A gyermek legkorábbi, valamennyire már tudatos megnyilatkozásai tulajdonképpen nem szavak, hanem mondatok. Pl. az aama! felkiáltás is csak formájában szó, betöltött szerepe, funkciója szerint mondat. A példában a mondat funkciójú felkiáltás jelentése ilyesféle: Almát kérek! vagy Ott az alma! A gondolkodásra a mondat tanít, a nyelvi megformáltság pedig a gondolaté is egyben. Az, hogy valaki ismer és használ egy nyelvet, igen sokfélét jelenthet még anyanyelve esetében is. Az azonos nyelvűség még jelentős különbségeket takarhat: a gondolkodás mélységét, módját, kifejezésre juttatását. 5. A nyelv eredete A nyelv eredete régóta központi kérdése a pszichológiának, a nyelvészetnek is, de különösen a nyelvfilozófiának fontos kutatási tárgya régóta. Otto Jespersen (1922) dán nyelvész a még természetes állapotban lévő népek nyelvének és a gyermeknyelvnek a tanulmányozásával próbált az ősnyelvre viszszakövetkeztetni. Gondolatainak kiindulópontja figyelemreméltó, de végül teljesen a fantáziájára bízta magát, és az a különben sok adatra támaszkodó végső következtetése nem állja meg a helyét, hogy a nyelv az ősember nyelvétől a mai modern nyelvekig az egyszerűbb alaki szerkezetből és egyszerűbb kifejezésmódból kiindulva egyre tökéletesebbé vált. 17

Fodor István különböző nyelvészeti kísérletekre és tudományos kutatásokra alapozva fejti ki nézetét a nyelv eredetéről, ez már közel állhat a valósághoz. Az ember egy millió évvel ezelőtt 6-15 különféle hangot hallathatott érzelemkifejezés vagy jeladás céljából, de jelentéstartalom nélkül. Ennyiféle hangot adnak a páviánok, illetve az emberszabásúak különböző fajtái és a delfinek is. E hangok vagy hangcsoportok egyéni színezetük folytán lehetővé tették az egyedek egymás közötti felismerését, és jóval később (évezredek múltán) személynévvé válhattak. A kezdeti korszakban az egyének és csoportok közötti érintkezés a hangadáson kívül paralingvisztikai úton történt: arckifejezéssel, testtartással, kar- és kézgesztusokkal minthogy a két lábra emelkedett ember már sokféle mozgásra tudta használni mellső végtagjait. A gégefő és a többi beszédszerv finomodásával hosszú évezredek múltán még többféle őshang alakulhatott ki, amelyeket kombinálva és jelbeszéddel társítva már állandó, de még tagolatlan érzelmekhez és jelentésekhez kapcsolt az ősember. Pl. öröm (élelemszerzés, szerelem, gyermek születése), bánat (betegség, haláleset), félelem (vadállat, tűz), fájdalom (baleset) stb. Ezek a hangok, hangcsoportok lehettek az indulatszavak. A külvilág hangos vagy mozgó jelenségeit pedig hangutánzással fejezhették ki. 18 3. ábra: Az ember fejlődése A kezdetleges beszéd olyan ősszavakból tevődhetett össze, amelyekhez sem ragok, sem viszonyszók nem járultak, tehát az ősnyelv típusa sok mai keletázsiai és afrikai izoláló (elszigetelő) nyelvhez és a másfél-két év körüli gyermek nyelvéhez állt közel. Ezek a szavak néhány őshangból állhattak, és legfeljebb egyszer vagy többször megismétlődhettek. Ilyen szavak gyakoriak a ma is az afrikai és indián nyelvekben. Pl. a nyugat-afrikai eve nyelvben: gbii-rigbi folyamatosan ; a japánban: toki idő, tokidoki idők ; a malájban: orang ember, orangorang emberek stb. Az ősnyelv még egy tekintetben hasonlíthatott a modern elszigetelő nyelvekhez: zenei, éneklő hangsúlya, hanglejtése lehetett. Valószínű, hogy a hangmagasság változása és változtatása a hangképző szervek csiszolódásával jelent meg, és nyelvi kifejezőeszközként használták. Azt viszont nem állíthatjuk, hogy az ősnyelv alacsonyabb rendű volt a mai agglutináló (ragozó), izoláló (elszigetelő) vagy flektáló (hajlító) típusú nyel-

veknél, mint ahogy a mai izoláló típusúak sem alacsonyabb rendűek a többinél, csak másfajták. A mai izoláló nyelvek azonban nem azonosak az ősnyelvvel, hiszen a nyelvek folyamatos változáson mentek át, és mennek át ma is. Hangsúlyoznunk kell, hogy minden nyelv egyenlő értékű, egyformán alkalmas minden nyelvi funkció kifejezésére a beszélők társadalmának szerkezeti sajátosságaira, különbségeire való tekintet nélkül. Egyenlő értékűek, de nem egyformák, sok mindenben különböznek egymástól, elsősorban az a szókincsükben, amely mindenkor beszélőik társadalmának tükre, gazdasági fejlettségüktől függően (vö. 6.1. fejezet). Az ősember kezdetleges beszédéből évezredek alatt alakultak ki az egyes mai nyelvek, amelyeknek szókincse, szerkezete, hangrendszere rendkívül sokféle. Ugyanakkor kérdés az is, hogy a beszéd egyetlen vagy több ősnyelvből alakult-e ki. Az egyeredet (monogenezis) nézete mellett nemcsak a bibliai Bábel története szól, hanem számos nyelvtudós is elfogadja ezt nézetet. Mások a többeredet (poligenezis) mellett érvelnek. Ugyanakkor azonban az ember egyeredete nem mond ellent a nyelvi többeredetnek. A homo sapiens sok tízezer évvel ezelőtt, kialakulásának kezdeti stádiumában családokban, majd hordákban élt, amelyek között sokáig csak laza kapcsolat állt fenn. De akkor már a beszédszervek elérték a beszédhez szükséges elemi fokot, és így az egyes csoportok kialakíthatták a többé-kevésbé különböző hangokból, lexikális elemekből saját kezdetleges nyelvüket, és ennek segítségével tudtak kommunikálni egymással. Az itt ismertetett elméletek mellett még számtalan más teória is napvilágot látott, és mivel nagyon távoli időkben történt eseményeket kellene a tudósoknak rekonstruálniuk, valószínűleg még sokáig nem kapunk kielégítő magyarázatot a nyelv eredetére vonatkozóan. 6. A nyelvek osztályozása A 18. század vége óta foglalkoztatja a nyelvek sokfélesége a tudósokat. A világ nyelveiben szerkezeti hasonlóságok és különbözőségek sokaságát fedezhetjük fel. Amint arról már a bevezető fejezetben is szóltunk, a nyelvek számát azonban nem tudjuk pontosan meghatározni. Ennek egyik oka, hogy még mindig felbukkanhatnak kihalt vagy élő nyelvek a világon. Különösen Dél-Amerika középső részén vannak ismeretlen törzsek, amelyeknek a nyelvéről sem tudunk semmit. Az is gondot jelent, hogy sok kis nyelvnek nincs speciális neve, a beszélni szót használják saját nyelvük megnevezésére; sőt az is előfordul, hogy egy nyelvnek több neve is van. Így nem könnyű pontos adatokat mondani a nyelvek számáról. A Föld népességének 90 százaléka a száz leginkább használt nyelvet beszéli. Ez azt jelenti, hogy a népesség 10 százaléka közel 6000 kis nyelvet be- 19

szél. A biztonságban lévő nyelvek száma kb. 600, mivel több mint százezer ember beszéli őket. A globalizálódó világban az írásbeliség nélküli nyelvek kihalásra vannak ítélve, szinte naponta eltűnik egy nyelv. Nem biztos tehát, hogy azt a nyelvet, amelyet ma még a szakkönyvek számon tartanak, holnap egyáltalán beszéli még valaki a világon. Számos kis nyelvet pedig csak otthon beszélnek az emberek. Ilyen helyzet azonban mindig is volt a történelemben. Például a Római Birodalomban a latin vagy a görög volt a mindennapi érintkezés nyelve, de szűkebb környezetükben a helyi nyelveket használták az emberek. Ma pedig a globalizáció felerősítette ezt a helyzetet, és ha az emberek nem látják a helyi nyelv gyakorlati hasznát, meg sem tanítják rá gyermekeiket, ez pedig a nyelv kihalásához vezet. 6.1. A nyelvek típusok szerinti osztályozása Minden nyelvnek megvan a saját rendszere, ugyanakkor egy-egy nyelv struktúrája hasonlíthat egy másik nyelvéhez függetlenül attól, hogy rokon nyelvek vagy sem. A különböző nyelvek szerkezeti eltéréseit vizsgáló tudományág a nyelvtipológia. A nyelvek típus szerinti osztályozásának rendszerezése a 19. század első felében alakult ki. Eszerint három alaptípust különböztetünk meg: izoláló, agglutináló és flektáló nyelveket. 1. Az izoláló (elszigetelő, elkülönítő) nyelvek a toldalékokat (rag, jel, képző) nem ismerik, az elkülönült egy szótagú szavakat állítják egymás mellé. A jelentések kifejezésében a szigorúan kötött szórendnek, valamint a zenei hangsúlynak van nagy szerepe. Például: a dél-kínai nyelvben a fan szó hatféle zenei hangsúlylyal ejthető, és mindig mást jelent. Izoláló nyelvek: a délkelet-ázsiai (maláj, indonéz, kínai stb.) nyelvek, valamint számos északnyugat-afrikai nyelv. 2. Az agglutináló (toldalékoló, ragasztó) nyelvek elsősorban képzőkkel, jelekkel, ragokkal fejeznek ki jelentéseket és mondattani viszonyokat. Ilyen nyelvek a finnugor köztük a magyar, a finn, az altaji nyelvek (pl. a török és a mongol), a japán, a koreai, a dravida, az afrikai bantu nyelvek stb. A nyelvek kétharmada agglutináló. 3. A flektáló (hajlító) nyelvek a jelentés módosulásait és a mondatbeli viszonyokat a toldalékokon kívül a tő magánhangzójának változásaival fejezik ki. Például a. take took fog, vesz, rak (jelen és múlt idő). Flektáló nyelvek az indoeurópai, a sémi-hámi nyelvek, az afrikai csádi és a nílusi nyelvek. Meg kell jegyeznünk, hogy e típusok mellett másféléket is ismer a szakirodalom, továbbá hogy az egyes nyelvek nem mindig tiszta típusúak, más típus elemei is megtalálhatók bennük. 20

6.2. A nyelvek eredet szerinti osztályozása A nyelvek eredet szerinti, azaz genealógiai osztályozása a nyelvek rokonságán alapul. Az egymással rokonságban lévő nyelvek feltehetően egy közös ősnyelvből származnak, amelyet alapnyelvnek nevezünk. A rokon nyelvek nyelvcsaládot alkotnak. Az egy nyelvet beszélő nép valamikor egy meghatározott területen élt, ezt a területet őshazának nevezzük. A rokon népek egyes csoportjai így a magyarok is később elvándoroltak az őshazából, és korábbi kapcsolataik meglazultak vagy meg is szűntek. A külön élő népnek a nyelve is elkülönült, megváltozott. Az alapnyelvből kiinduló nyelveket leánynyelveknek nevezik, a leánynyelvek nyelvcsaládot alkotnak. A homályos, még nem bizonyított kapcsolat estén erre a nyelvcsoport elnevezést használjuk. A nyelvrokonság és az embertani rokonság azonban két különböző dolog. Az azonos alfajhoz tartozó népek különböző nyelveket beszélhetnek, és ugyanaz a nyelv különböző embertípusok nyelve lehet. A népek történelmük során keverednek, beolvadnak, nyelvet cserélnek, pl. a magyarságba is több különféle népcsoport olvadt be. A nyelvek eredetével kapcsolatos számos rendszerezést megoldottak a 20. században, de néhány esetben a nyelvcsaládba való besorolás így is feltételes, mert még nincsenek megnyugtatóan tisztázva az egyes nyelvi viszonyok. A genealógiai felosztás szerint a következő nyelvcsaládokat ismerjük: Indoeurópai (indogermán) nyelvcsalád Sémi-hámi (afroázsiai) nyelvcsalád Uráli nyelvcsalád Kaukázusi nyelvek Altaji nyelvcsalád Paleo-szibériai nyelvcsalád Dravida nyelvcsalád Kínai-tibeti nyelvcsalád Ausztroázsiai nyelvcsalád Ausztronéz nyelvcsalád Pápua nyelvek Ausztráliai nyelvek Afrikai bantu nyelvcsalád Amerikai indián (amerind) nyelvek Elszigetelt, rokontalan nyelvek 4. ábra: A nyelvek genealógiai felosztása (Sipos 2000 alapján) 21

5. ábra: Az indoeurópai nyelvcsalád 7. A magyar nyelv eredete 22 6. ábra: Az uráli nyelvcsalád A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik, a köznapi beszédben azonban többnyire csak a finnugor elnevezést használjuk. Mindkét kifejezést lehet hallani, amikor a magyarok rokonairól beszélnek. Valójában a finn-

ugor kifejezés szűkebb, az uráli tágabb meghatározás, de a köznapi nyelvben egymás szinonimáiként használjuk őket. A finnugor szakszó az indogermán terminus mintájára jött létre. A nyelvcsaládok elnevezése általában úgy történik, hogy két szélső águk elnevezéséből alkotnak a tudósok összetett szót. A magyar nyelv rokoni viszonyainak tisztázása hosszú évszázadokig tartott. Régi történetíróink, korai nyelvleíróink, romantikus gondolkodóink és még ma is sok, a tudományos tényeket makacsul elutasító vagy nem ismerő, de nyelvünk eredetéről véleményt mondó ember a hun magyar rokonságot, a magyar nyelv török vagy sumér eredetét vallotta és vallja. Ugyanakkor Európában már a 9. században megszülettek az első feljegyzések a finnugor nyelvek hasonlóságáról. Hazánkban a 16. századtól említik a magyar nyelv esetleges szibériai gyökereit, először főképpen csak a legközelebbi rokon nyelvekkel, a vogullal és az osztjákkal való rokonságot. De fokozatosan az egész finnugor családfa kirajzolódik. Sajnovics János az 1770-ben Koppenhágában megjelent Demonstratio című művében a lapp és a magyar nyelv jellemző vonásait vetette egybe korát meghaladó tudományos módszerekkel, és bizonyította be a két nyelv nyelvtani szerkezeteinek egyezését. Sajnovics munkáját folytatta Gyarmati Sámuel, aki szintén az összehasonlító nyelvtudomány módszereit felhasználva próbálkozott a finnugor nyelvek rokonságának bizonyításával. Munkájuk saját korukban szinte csak ellenzőkre talált, s csupán egy fél évszázad múlva, a 19. század közepén talált folytatásra Reguly Antal, Hunfalvy Pál, Budenz József és tanítványaik munkásságában, akik részletesen, tudományos érvekkel támasztották alá a magyar nyelv finnugor eredetét. Munkájukat nem csupán az akkor elérhető lejegyzésekre, nyelvi adatokra alapozták, hanem egészségüket kockáztatva expedíciókat szerveztek a finnugor népekhez. A rokon nyelvek egyre alaposabb megismerése, az összehasonlító nyelvtudomány fejlődése tette lehetővé a nyelvcsaládon belüli viszonyok árnyaltabb megrajzolását, ezt az alábbi ábrán szemléltetjük: 23

24 7. ábra: Az uráli nyelvcsalád 7.1. A finnugor nyelvrokonság A magyarság történetének kezdetét mintegy két és félezer évvel ezelőttre tehetjük. Akkor váltak ki a magyarok ősei az ugor közösségből, és akkor kezdődött el önálló életük. Ennek a két és fél ezer évnek az első szakaszát, mintegy másfél ezer évet az Urál vidékén, illetve európai szálláshelyeiken töltötték. Ezt a korai időszakot nevezzük magyar őstörténetnek, nyelvészeti szempontból pedig ezt a honfoglalásig terjedő időszakot ősmagyar kornak. A tőlünk térben és időben meglehetősen távoli korszakot rendkívül nehéz felderíteni, nagyon nehéz pontos adatokkal szolgálni az említett korszakról, mivel nagyon kevés megbízható adat áll a rendelkezésünkre. Ugyanakkor nagyon fontos és felelősségteljes feladat ennek a korszaknak a feltárása, mert népünk származása és kialakulása nemzeti tudatunk része, mindenkit érdeklő és foglalkoztató téma. Ha népünk kialakulását, történetének legkorábbi időszakát kívánjuk vizsgálni, mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mely más népekkel vagyunk rokonságban. A magyar legközelebbi rokonai az obi ugorok: a vogul (manysi) és az osztják (hanti). Elnevezésük is mutatja, hogy ezek a népek az Ob folyó vidékén élnek. A finnugor népek többségének van egy külső és egy belső neve. A külső

nevet más népek adják, ilyen pl. a vogul, a manysi pedig a belső név. A tankönyvek általában a külső nevet használják, a belső nevet pedig zárójelben adják meg. Lélekszámuk összesen sincs 30 000, az osztjákok kb. 22 000-en, a vogulok mindössze 8500-an vannak, és az osztjákoknak 60, a voguloknak pedig csak mintegy 40%-a beszéli még anyanyelvét. A vogulok (manysik) az Urál hegység és az Ob folyó között élnek. Társadalmuk kb. 1920-ig nemzetségi csoportokból állt. Minden nemzetiségnek külön voltak totemisztikus kéziratos jelei, önálló írásuk azonban nem volt. Népköltészetük íratlan maradt a 20. századig. Jelenleg cirill betűs írást használnak. Ugyanezek vonatkoznak a hantikra (osztjákokra) is. A zürjének (komik) Európa északi sarkában, a Komi Köztársaságban élnek. Fővárosuk Sziktivkar. Területük kb. négyszer akkora, mint Magyarországé. Lélekszámuk kb. félmillió, de csak 300 000-en beszélik az anyanyelvüket. A Zürjén Köztársaságban az orosz mellett államnyelv a zürjén is. A zürjén írásrendszer megalkotása Permi István püspök nevéhez fűződik (14. sz. vége). A zürjéneken kívül csak a magyaroknak van ilyen régi írásbeliségük és ennyire régi nyelvemlékeik. A votjákok (udmurtok) a Vjatka és Káma folyók mentén élnek az Udmurt Autonóm Köztársaságban, fővárosuk Izsevszk. Létszámuk kb. 750 000, ebből kb. 525 000-en beszélik az anyanyelvüket. A votják nyelv közeli rokonságban van a zürjénnel. Első szórványemlékeik a 15. századból valók. Az első ábécéskönyvük 1847-ben jelent meg. Az 1930-as években a cirill ábécét vezették be. A cseremiszek (marik) létszáma kb. 670 000, az anyanyelvüket beszélők száma kb. 570 000. Két nagy csoportra oszthatók: a mezei és a hegyi cseremiszekre. A mezei cseremiszek a Volga bal partján, a Mari Köztársaságban élnek, viszonylag kis területen, fővárosuk Joskar-Ola. A hegyi cseremiszek a Volga bal partján laknak. A mordvin lélekszám tekintetében a harmadik legnagyobb finnugor nép. Kb. másfél millióan vannak, elszórtan élnek tatár, orosz, baskír népek között az Oka és a Belaja folyó közötti területeken. Egy részüket Szibéria déli részébe telepítették. A nyelvvesztés egyre gyorsuló tempójú az esetükben, mivel szétszórtan élnek. Etnikai, embertani és nyelvi tekintetben két csoportra oszlanak: a Moksa folyó vidéki moksa mordvinokra, és a Szura folyó vidéki erza mordvinokra. Mindkét csoportnak van irodalmi nyelve. Egyetemi rangra emelt pedagógiai főiskolájuk is van a fővárosban, Szaranszkban. Egyik fiatal költőjük írta: Mordvin földön a tél orosz / A dal orosz, / Az írás orosz, / Csak a sírás még a miénk. A finnek a Skandináv-félsziget középső részén élnek. Lélekszámuk kb. 4 700 000. Kb. 40-50 000 finn él az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, 300 000 Svédországban, 10 000 Ausztráliában és Németországban. A köztársaság hivatalos nyelve finn és svéd. A finnek saját magukat suomalainen 25

néven nevezik, hazájukat pedig Suominak. 1917-ben alakult meg a Finn Köztársaság. Írásbeliségük kezdtben latin volt, első finn nyelvű írott szövegük 1541- ben jelent meg. Népköltészetük megőrzője a Kalevala című eposz. Elias Lönnrot gyűjtötte össze a szájhagyomány útján terjedt történeteket, és abból adta ki végleges formájában 1849-ben. Magyarra először Vikár Béla fordította le. Az észtek kb. egymillióan élnek az Észt Köztársaságban. Hivatalos nyelvük az észt, és ma mintegy félmillió a köztársaságban az orosz lakosság száma. Régebben maamees néven nevezték magukat. Írásrendszerük latin. A 13. század óta vannak szórvány nyelvemlékeik, a 16. századtól pedig szövegemlékeik. Népdalaik változatosak. Epikus énekeik egy része egy hőseposznak a töredéke, hőse Kalevipoeg, Kalevi fia. A lapp mintegy 60-80 000 fős nép, elszórtan él Norvégiában, Svédországban, Finnországban és az oroszországi Kola-félszigeten. Nyolc különböző nyelvjárást beszélnek, amelyek erősen különböznek egymástól. A nyugati norvég lappon alapul irodalmi nyelvük és a helyesírásuk. Embertanilag más eredetű nép, mint a finn, valószínűleg nyelvcserével jutott a finnel rokon nyelvéhez. Eredeti nyelvüket, származásukat nem ismerjük. Valamikor bizonyára a finn-volgai népességtől északra laktak, az idők folyamán fokozatosan szorultak északra a Skandináv-félszigetre bevándorló finn törzsek elől. Maga a lapp név svéd eredetű, saját magukat sabme (sámi) néven nevezik, amely megegyezik egy régi finn törzs nevével. A nemzetközi szakirodalomban ma már számi néven említik őket. Első nyelvemlékük egy 1619-ben nyomtatott istentiszteleti segédkönyv. Számunkra azért is fontosak a lappok, mert Sajnovics János 1770-ben Demonstratio című művében a magyar és a lapp nyelvet hasonlította össze, megteremtve ezzel a finnugor összehasonlító nyelvtudományt. 26

8. ábra: Az uráli népek 7.2. A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai A nyelvek eredetét, rokonsági viszonyait a történeti-összehasonlító nyelvtudomány kutatja, a népek származását pedig az őstörténet. Hosszasan lehetne sorolni azokat az elméleteket, amelyek a magyar nyelvet különböző, más típusú nyelvekkel rokonították már. Ezek az ún. délibábos nyelvészkedő elméletek azonban nem ismerik a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereit, és megállapításaik nem állják ki a tudományosság próbáját. Többnyire olyan nyelvekkel rokonítják a magyart, amelyeknek hovatartozása bizonytalan, vagy amelyek egy adott csoportban társtalanok. Nem veszik tekintetbe a térbeli és időbeli távolságokat, és csupán a szavak véletlenszerű összecsengése alapján vonják le következtetéseiket. Így rokonították már a magyart a japánnal, a koreaival, a baszkkal, és mindenekelőtt a sumérral, és a törökkel is. A nyelvrokonság bizonyítékait az összehasonlító nyelvtudomány a szabályos eltérésekben látja a nyelvek különböző szintjein: a) a hangalakbeli szabályos eltérések, a hangtörvények. A sokféle nyelv viszonylag kevés számú hangból épül fel. Így véletlen egybeesések is lehetnek, de az ismétlődő szabályos eltérések alapján megbízható következtetéseket vonhatunk le az egyes nyelvek rokonságára vonatkozóan. Például a magyar szókezdő h hangnak a finnben a k felel meg: finn kala magyar hal. 27

b) A szavak hangtörvényekkel kimutatott rokonságát jelentésük azonosságával is bizonyítani kell. Ha eltérés érzékelhető, azt az adott nyelvekben időközben végbement nyelvi változásokkal lehet igazolni. Például a magyar lúd megfelelője a finn lintu, jelentése madár. De tudjuk, hogy régebben a magyar lúd szó is általánosabb fogalmat jelölt. c) A nyelvrokonságnak fontos bizonyítékai a nyelvszerkezeti egyezések is. Pl. a magyar és a rokon nyelvek igei személyragjai és névszói személyjelei hangsúlytalanná vált személyes névmásokból lettek ragok, és ezek ragasztódnak (agglutinálódnak) az igetőhöz. Például ad + én > adom, vagy anya + én > anyám; finn äidi + ni > anyám. d) A magyar nyelv alapszókészlete egyeztethető rokon nyelvi szavakkal. Azonosak a rokonságnevek, a testrészek nevei, sok állat- és növénynév, az ősi életmóddal kapcsolatos nevek, a számok nevei stb., például m. kettő, finn kaksi. 8. A nyelv változékonysága Viszonylag sok olyan nyelv van ma a világon, amelyekről biztosan tudjuk, hogy valamikor ugyanannak az egy nyelvnek voltak a nyelvjárásai, ma meg önálló nyelvek. A ma újlatinnak nevezett nyelvek (francia, olasz, spanyol, román stb.) a Római Birodalom területén élő népek által használt köznyelvből a Kr. u. 3 4. századi vulgáris (közönséges, népi) latin helyi nyelvjárásaiból származnak. Nagyobb mértékű, eltérő irányú változásuk a birodalom felbomlása után kezdődött meg, ma pedig már egymás beszédét jóformán nem is értik a különböző újlatin nyelvek használói. Amint arról a 6. fejezetben (Nyelv és társadalom) is szólunk, a nyelv az emberi társadalom terméke, s egyúttal a társadalom létezésének, működésének nélkülözhetetlen feltétele. A nyelvet használók társadalmának változásai függvényében tehát minden nyelv változik. A nyelv tehát használatában létezik, s használata folyamán (a beszédben és írásban) változik. Ugyanakkor minden élő nyelv kettős természetű: egyrészt egy adott időben, a mindenkori jelenben egy adott nyelvközösség számára kommunikációs eszközként funkcionál, másrészt pedig évezredek és évszázadok egymásutániságában is él. A nyelv jelenkori állapotát a szinkronikus (egyidejű, leíró) nyelvészet, a történetét pedig a diakronikus (történeti szemléletű) nyelvészet vizsgálja. A nyelvi változások szintjei A nyelv története során a nyelv állandóan változik. A változásoknak külső és belső okai vannak. A külső változás: a történelem, gazdaság, társadalom, technika változásai. Ezekre reagál a nyelv is. A belső változások: a hangrendszer, a nyelvtani rendszer és a szókészlet (szókincs) változásai. A nyelvi változások 28

egyrészt egyre bonyolultabbá teszik a nyelvet, másrészt pedig egyszerűsödési folyamatok játszódnak le benne. A nyelvi ökonómia, a gazdaságosság elve arra indítja a beszélőket, hogy minél rövidebben, de fogalmilag pontosan fejezzék ki magukat. E tankönyvben nem célunk teljes áttekintést adni a nyelv változásairól, csupán néhány példát hozunk egyes változástípusokra. A téma iránt bővebben érdeklődők közérthető anyagot találnak hozzá a szakirodalomban. 1. A hangrendszer változásai A Tihanyi Alapítólevélben talált mondat jól szemléltet néhány hangváltozást: a nyíltabbá válást, a tővégi rövid magánhangzó lekopását: hodu > had, utu > út stb. Ilyen hangtani változás volt még pl. az ajakréses hangok ajakkerekítésessé válása: ómagyar árik > áruk > mai magyar árok. Gyakori hangfejlődése az ómagyar kornak a rövid magánhangzók megnyúlása, amelyet azonban nyelvemlékeink helyesírása nem jelöl, így csak következtetésre szorítkozhatunk: vizü > víz. 2. A nyelvtani rendszer változásai A mai magyar nyelvtani rendszer alapja az előmagyar és az ősmagyar korban alakult ki. Az ómagyar kortól már írásbeli emlékek is segítenek a nyelvi változások nyomon követésében. A változás egyik fő jellemzője, hogy a korábban jelöletlen mondatbeli kapcsolatok fokozatosan jelöltekké váltak. A grammatikai eszközök új csoportjai jöttek létre, bővült a toldalékállomány. Pl. a névmások igékhez és névszókhoz való tapadásának következménye (agglutináció) még a finnugor korban végbement. Így jöttek létre a személyragok és birtokos személyjelek: lát-én >látom, ház-én > házam stb. A névutók egy része az ómagyar korban raggá vált: utu rea > útra. Az ok: a névutók és a ragok azonos szerepű mondattani viszonyító eszközök. 3. A szókészlet változásai A magyar nyelv szókészletét a szakemberek több mint egymillióra becsülik. A magyar nyelv szókészletének egy része finnugor eredetű. Az ősi finnugor szókészlet elemeiből alakultak ki további szavak különböző szóalkotási módok útján: szóképzés (szép + ség > szépség), szóösszetétel (székláb), szóelvonás (tanul > tan), szóösszevonás ( cső + orr > csőr), továbbá idegen szavak átvételével, majd ezeknek a nyelvtani rendszerünkhöz alakítása révén jövevényszóvá (skola > iskola) válásával bővült szókészletünk. A változások ma is folytatódnak, napjaink nyelvi változásáról még lesz szó a nyelvi helyességet és a nyelv különböző változatainak működését bemutató tankönyvi fejezetekben (6., 8.). 29

9. ábra: A magyar szókincs eredet szerinti megoszlása (Benkő Loránd 1988) Irodalom Crystal, D. 1998. Nyelv és gondolkodás. In: A nyelv enciklopédiája. Osiris, Bp. 25 27. Fodor István 2001. Mire jó a nyelvtudomány? Balassa Kiadó, Bp. Hangay Zoltán 2004. Jelentéstan. In: A magyar nyelv könyve. Adamikné Jászó Anna (főszerkesztő) Trezor Kiadó, Bp. 477 520. Kenesei István 1984. A nyelv és a nyelvek. Gondolat Kiadó, Bp. D. Mátai Mária 1994. Nyelvünk élete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. Pusztai Ferenc (főszerk.) 2003. Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz.) Akadémiai Kiadó, Bp. Sipőcz Katalin 2003. A magyar mint finnugor nyelv. In: A magyar nyelv kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Bp. 21 24. 30 Kérdések 1. Hány nyelv van a világon? 2. Mikor beszélünk új nyelvről és nem nyelvjárásról? 3. Határozza meg röviden a nyelv fogalmát! 4. Jellemezze a beszédet! 5. Nevezze meg a nyelv három alapvető funkcióját! 6. Határozza meg röviden a nyelvi jel fogalmát! 7. Sorolja fel a nyelvek főbb típusait! 8. Vázolja fel a magyar nyelv rokonsági viszonyait! 9. Nevezze meg a nyelvrokonság bizonyítékait! 10. Nevezze meg a nyelv egyes alrendszereit érintő változásoknak az alaptípusait!

2. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPISMERETEK 1. A kommunikáció fogalmának megközelítései 1.1. A kommunikáció szó szótári jelentései A kommunikáció szó a latin communicatio, -onis (fn) szóból származik. Az Idegen szavak és kifejezések szótárában a kommunikáció szónak a következő jelentéseit találjuk: lat tájékoztatás, (hír)közlés, inf információk közlése vagy cseréje valamilyen erre szolgáló eszköz, ill. jelrendszer (nyelv, média, gesztusok, stb.) útján, ritk közlemény, összekötetés, közlekedés, érintkezés. Ha a kommunikáció kifejezést sokféle dologra, jelenségre alkalmazzuk, akkor felmerül a kérdés, hogy mi a közös az egymástól különböző dolgokban, jelenségekben, melynek alapján mindegyiket ugyanaz a szó jelöli. Az összekötő kapocs az a gondolat, hogy valami az egyik dologtól/személytől átkerül egy másik dologhoz/személyhez. 1.2. A kommunikáció általános értelmezése A kommunikáció fogalmának nagyon sok értelmezése van mind az információelmélet, mind pedig más tudományterületek szakirodalmában. Tágabb értelemben ma mindenféle információátadást a kommunikáció körébe sorolnak. Szűkebb értelemben azonban a kommunikációt meg kell különböztetnünk az egyszerű információátadástól. Az információátadás egyoldalú közlés, míg a kommunikációban a partnerek közötti interakció (kölcsönös tevékenység) a meghatározó. A kommunikáció az ember mindennapi életének része, annyira meghatározó, hogy nélküle az emberi társadalom sem jöhetett volna létre. Az ember megjelenését követően eddig négy kommunikációs korszak, a kommunikációs eszközöknek négy forradalma zajlott le: a beszéd forradalma, amelyet tulajdonképpen az emberré válás forradalmának is nevezhetnénk; az írás forradalma, amelynek kulminációs pontja a fonetikus írás megjelenése volt; a könyvnyomtatás forradalma; 31

az elektromos hírközlő eszközök forradalma távíró, telefon, rádió, televízió, ez napjainkban egybefonódik az elektronikus információfeldolgozás forradalmával. Felvetődik azonban a kérdés, hogy kommunikációnak kell-e tartanunk bármilyen rendszerek közötti információcserét, vagy pedig hangsúlyozva azt a minőségi ugrást, amely az ember megjelenésével az élővilág információs folyamataiban végbement leszűkítjük a kört, s kommunikáción kizárólag csak a humán társadalmi információcserét értjük? A kommunikáció többféle csoportosítása ismeretes a kommunikációelméleti szakirodalomban. 32 1.3. A fogalom értelmezései a különböző tudományágakban Az információelmélet szerint: Egy információforrás jelek kibocsátásával információt ad egy másik rendszernek. A szociológia információfogalma: Az információ átadása a társadalom különböző rendszereiben és EZEK között történik. A pszichológia kommunikációfogalma: Egy információforrás egy másikat különböző jelzések segítségével befolyásol, tevékenységre ösztönöz. A kommunikáció alapszabálya a kölcsönösség. Minden szabályozott interakcióban (kölcsönös tevékenységben) a személy megnyilvánulásának alapvető feltétele a másik fél megnyilvánulása. A biológiai értelmezés: A kommunikáció az élő szervezetek részrendszereiben végbemenő információátadás. A nyelvtudomány értelmezése: A kommunikáció az emberek közötti gondolatcsere egy (többnyire verbális és nem verbális) jelrendszer segítségével. A nyelvtudományi értelmezésre még visszatérünk a nyelvi kommunikáció ismertetésekor, hiszen ennek a leckének a nyelvi kommunikáció részletes leírása a legfőbb célja. Deme László munkája nyomán Wacha Imre a következőképpen értelmezi a kommunikációt:

A kommunikáció két szubjektum (személy vagy személyekből álló csoport) közötti fizikai lefolyású, de pszichikai (akarati-lelki) indíttatású interaktus (kölcsönös tevékenység). Ebben a meghatározásban benne van a kölcsönösség és az eseményszerűség mozzanata, (ezért interaktus, azaz legalább két személy közötti cselekvés), s egyben a pszichikummal rendelkező élőlényekhez való kötöttség. A kommunikációnak sajátos formája a nyelvi kommunikáció. A nyelvi kommunikációban a kommunikációs partner a másik fél számára az érzékelés pontosságával (képszerűen) és nyelvi jelekkel közvetít üzenetet, amely helyettesíti a közvetlen tapasztalatszerzést. Az állati kommunikációtól az különbözteti meg, hogy míg az emberi kommunikációnak célja, az állatok jelzéseinek okuk van. Az állat csak saját magáról, belső állapotáról, ösztöneiről ad üzenetet, kommunikációjának tárgya nem a külső valóság, hanem saját maga. Ez megtalálható az emberi kommunikációban is, de ennél jóval több is. 2. A kommunikáció jellemzői E fejezetben a kommunikációt mint a társadalmi érintkezés alapvető eszközét tárgyaljuk, amely minden társadalmi folyamatban szerepet játszik. A társadalmi (humán) kommunikáció magában foglalja az egymáshoz szorosan kapcsolódó nyelvtudományi, pszichológiai, szociológiai, pedagógiai és más szaktudományi megközelítéseket is. A kommunikáció eszközei, formái, a társadalom kommunikációs rendszere együtt fejlődött állandó kölcsönhatásban a mindennapi tevékenységgel, a társadalmi viszonyokkal, a társadalom szerkezetével, szervezeteivel. A kommunikáció legfontosabb jellemzői a következők: szükségszerűség, kölcsönösség, tudati jelleg, folyamatjelleg, befolyásolási szándék, célirányosság. 2.1. A szükségszerűség A kommunikáció az emberi társadalomban szükségszerű, mert a szociális viszonyok olyan hálózatában élünk, hogy nem tudunk nem kommunikálni. Életünk során öt érzékszervünk (látási, hallási, szaglási, ízlelési, tapintási) közvetítésével állandó ingerek érnek bennünket, amelyekre folyamatosan reagálunk. Ha bármit 33

teszünk, jelekkel (szavakkal, gesztusokkal, térközzel stb.) kommunikálunk. Ha nem teszünk semmit, akkor is kommunikálunk: a kommunikáció hiánya is kommunikáció, de ez nemcsak az egyén életében, hanem össztársadalmi szinten is zavarokhoz vezet. 2.2. A kölcsönösség A szociális interakció társas kölcsönhatás. Olyan kölcsönös cselekvés, amelyben mindkét félnek esélye van arra, hogy részt vegyen benne, a másikat befolyásolja, a befolyásolás révén valamilyen cselekvésre rábírja. Az egyik fél megnyilvánulása a másik fél megnyilvánulásának szükséges feltétele. 2.3. A tudati jelleg A kommunikáció tudati jelenség bár nem mindig tudatos, az ember (közlő, adó) bizonyos jeleket jelentésekkel ruház fel (kódol), majd azokat a kommunikációs partner (fogadó, vevő, címzett) újra jelentéssé alakítja (dekódolja). A kommunikáció tehát a tudatból induló és a tudatban befejeződő tevékenység. 2.4. A folyamatjelleg Minden kommunikáció közös jellemzője, hogy valaki valamiről valamit valakinek valamilyen célból, valamilyen módon, valamilyen eredménnyel hatásosan közölni akar. Ez adja a kommunikáció folyamatjellegét. 2.5. A befolyásolási szándék Az információt olyan céllal juttatja el a közlő a fogadóhoz, hogy valamilyen cselekvésre vagy magatartásának megváltoztatására rábírja, azaz befolyásolja. A befolyásolás egyik jellemző formája a manipuláció, amelynek napjainkban nagyon sokszor lehetünk tanúi, illetve áldozatai, ilyenek például a termék- és más reklámok a médiában. 2.6. A célirányosság A kommunikációs folyamatban a többi elemmel együtt, ezekkel kölcsönhatásban a célirányosság is fontos szerepet játszik. A kommunikáló fél meghatározott céllal közöl információt a partnerével, hogy befolyásolja őt cselekedeteiben, sokszor manipulatív szándékkal. 34

A kommunikációnak itt csak az általunk legfontosabbnak tartott jellemzőit ismertettük. A kommunikációelméleti tankönyvek az itt felsorolt jellemzőkön kívül még további jellemzőket tartalmaznak. 3. A kommunikáció alapfunkciói. A kommunikációs modellek A kommunikációelméleti szakirodalom a társadalmi kommunikáció következő alapfunkcióit különíti el: 3.1. Az információs funkció A kommunikációs folyamat résztvevői között tájékoztatás történik, melynek során tényeket, magyarázatokat közölnek. Idetartoznak a közléshez fűződő érzések, illetve az érzések magyarázatai is. 3.2. Az érzelmi funkció Idetartozik az elégedettség, öröm, bosszúság, aggodalom, bánat, lelkesedés stb. kifejezése, ezáltal a közlő személyiség belső feszültségei feloldódnak. A pozitív és negatív érzelmek kifejezése egyaránt fontos, hiszen a visszafojtott, ki nem fejezett érzelmek feszültséget okoznak, és kommunikációs zavarokhoz vezethetnek. 3.3. A motivációs funkció A kommunikációs folyamatban a közlő fél legtöbbször rá akarja venni a fogadót valamire: cselekvésre, állásfoglalásra, közös vélemény kialakítására, magatartásváltoztatásra, valamilyen esemény, körülmény elkerülésére stb. Ez a funkció legtöbbször a meggyőzés, a bátorítás formájában jut kifejezésre. 3.4. Az ellenőrzési funkció A kommunikáció ellenőrzési funkciója a kommunikációs partnerek indítékainak feltárása. Fogalma összefügg a nyilvánossággal. Az ellenőrzés az angol control szó magyar megfelelője, de az angol szóval kifejezett fogalom tágabb, rendszerelméleti: azt jelenti, hogy a rendszer teljesíti a funkciókat. (Az angol check is ellenőrzés, pl. annak ellenőrzése, jó-e az összeadás.) Mivel az egyes kommunikációs funkciók a társadalomban valósulnak meg, minden emberi cselekvésnek van kommunikációs, kapcsolatteremtő vonatkozása 35

is. A társadalom kommunikációs rendszerének alapfunkciója az, hogy a társadalom minden tagjához eljuttassa a társadalmi újratermeléshez szükséges információkat. 3.5. Kommunikációs modellek 3.5.1. Az információelmélet modellje Tágabb információelméleti keretben a kommunikáció: az egy információforrásból származó ismereteket az adó jelekké alakítja (kódolja), és a jeleket továbbítja a vevőnek egy bizonyos csatornán keresztül. A kommunikációs folyamatban fontos szerepet kap a közvetlen visszacsatolás, amelynek alapján az adó ellenőrizni tudja, hogy a vevő sikeresen dekódolta-e a továbbított információt. 1. ábra: A Shannon Weaver-féle modell (Horányi 1977) 3.5.2. Jakobson nyelvi kommunikációs modellje Bühler és más kutatók eredményeit összegezve és kiegészítve Roman Jakobson a nyelvi kommunikációt a következőképpen írja le: a feladó (adó) küld egy jelekkel kódolt üzenetet egy csatornán keresztül a címzettnek (vevőnek), amelyet az dekódol, értelmez. Az üzenet hatékonysága érdekében a kommunikációban egy, a címzett által is értelmezhető verbális vagy verbalizálható kontextus is szükséges. Szükséges továbbá közös kód, kontaktus, fizikai csatorna a feladó és a címzett között. Mindezek lehetővé teszik számukra, hogy kommunikációs kapcsolatba lépjenek, és abban maradjanak. Jakobson modelljének hiányossága, hogy az alapvető kommunikációs tényezők közé nem veszi fel a visszacsatolást. Jakobson 6 tényezős modellje a nyelvi kommunikáció egy-egy funkcióját is meghatározza: A referenciális (tájékoztatási) funkció a valóság, a beszédhelyzet valamely eleméről ad információt. Az emotív (érzelmi, kifejező) funkció segítségével az adó érzéseit, hangulatát jelzi a vevőnek. 36

A konatív (felhívó) funkció az üzenetnek a vevőre irányuló hatása. Nyelvileg elsősorban a megszólításban és a felszólításban fejeződik ki. A fatikus funkció a kapcsolat felvételét és fenntartását biztosítja. A poétikai vagy esztétikai funkció az üzenet nyelvi megformálását irányítja. A metanyelvi funkció a nyelvi értelmező szerepet tölti be. A nyelvi kommunikáció tényezői Kontextus Üzenet Feladó... Címzett Kontaktus Kód A nyelvi kommunikáció funkciói Referenciális Poétikai Emotív... Konatív Fatikus Metanyelvi 2. ábra: Jakobson kommunikációs modellje 4. A kommunikációs folyamatok osztályozása A kommunikációs szakirodalomban sokféle osztályozási rendszer létezik. A legáltalánosabban elfogadott felosztás a következő: 4.1. A kommunikációban részt vevő személyek száma szerint 4.1.1. Intraperszonális kommunikáció 3. ábra: Az ember belső kommunikációja (gondolkodás) Intraperszonális ( személyen belüli ) kommunikációnak nevezzük az ember belső kommunikációját. Az ember ugyanis nemcsak másokkal, hanem önmagával is kommunikál. Az információk gyűjtése, megértése, tárolása, feldolgozása az egyénen belül, azaz bennünk történik. Az intraperszonális kommunikáció nemcsak a személyek közötti kommunikáció megkezdése előtt, hanem közben, sőt utána is zajlik, nem- 37

csak a környezeten kívül, hanem azzal szoros összefüggésben, annak befolyása alatt. Így elemezzük, értékeljük saját megnyilvánulásunkat és mások reakcióit is. 4.1.2. Az interperszonális kommunikáció Az interperszonális szó a latin inter között és persona személy szóelemek jelentéseiből származik. Jelentése: személyek közötti. Az interperszonális kommunikáció a személyek közötti információcsere. A személyek közötti kommunikáció lehet közvetlen (élőszóbeli) és közvetett (írásos). A közvetlen kommunikáció során a kommunikációs partnerek egyszerre vannak jelen, a verbális és nem verbális kód kiegészíti egymást az információcsere során. A párbeszédben a partnerek szerepet is cserélhetnek: adóból vevő lehet és fordítva. A közvetett kommunikációban a verbális kód mellett a nem verbális korlátozottabb mértékben van jelen. Ezért nevezhetjük hiányosnak ezt a fajta kommunikációt a közvetlenhez viszonyítva. Hiányoznak például a testbeszéd elemei, a vokális csatorna (hangsúly, hangmagasság, beszéddallam stb.) és más nem verbális elemek is. Az interperszonális kommunikációt jelentősen befolyásolhatja a kommunikációs szerep, amelyet a partnerek tudatosan vagy öntudatlanul játszanak, valamint a társadalomban uralkodó normák. Sémáját a következő ábra szemlélteti: Egyenrangú partnerek esetén: A B KÖZLEMÉNY A B Nem egyenrangú partnerek esetén: A A B + B 4. ábra: Wacha Imre interperszonális kommunikációs sémája 38

4.2. A kommunikációs folyamat az alkalmazott jelrendszer függvényében A kommunikációban az információ továbbítására különböző jeleket alkalmazhatunk. Ebben a fejezetben a legfontosabb jeltípusokat tekintjük át. A szemiotikában (jeltudományban) a jelek osztályozásában sokféle szempontot vesznek figyelembe a kutatók. Ezek közül a legáltalánosabb az a felosztás, amely indexek, ikonok és szimbólumok csoportjába sorolja be a különféle jeleket. Az index úgy vonatkozik az objektumára, amelyet jelöl, hogy magán viseli objektumának valóságos hatását, azaz közvetlen kapcsolat van a jel és a jelölt között. Például a füst és tűz, vagy a szín és virág között. Az ikon esetében a jel és a jelölt között valamilyen minőség azonos, vagy a jel és a jelölt hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Az ikonokat két csoportra oszthatjuk: 5. ábra: A könyv mint ikon képekre, amelyek a megjelölt tárgy tulajdonságait is ábrázolják (például festmények, szobrok, fényképek), és ábrákra, amelyek a jelölt tárgy részei közötti arányokat, viszonyokat ábrázolják (például térképek, diagramok). 39

6. ábra: A térkép mint ikon Szimbólumnak nevezzük a jelet, ha közte és a jelölt közt konvenció (megszokás) létesít kapcsolatot. A nyelv szimbolikus természetű jelrendszer. Alapegysége a nyelvi jel, amelyben a hangalak és a jelentés kapcsolata többnyire konvencionális (megszokáson alapuló és önkényes). Kivételt képeznek a hangutánzó és a hangulatfestő szavak, amelyek esetében közvetlen, természetes kapcsolat van a hangalak és a jelentés között: zizeg, csusszan. Napjainkban különösen a szimbólumok és ikonok, illetve a szimbólum- és ikonjellegű vizuális jelrendszerek használata jellemző a kommunikációra. 7. ábra: Közismert közlekedési szimbólumok A közlekedési és másféle tájékoztató jelek rendszere, piktogramok, logók, a katonai jelzések (fegyvernem, rendfokozat, kitüntetések), a reklám jelbeszéde napról napra gyarapítja jelkészletünket. A színek szerepéről sem szabad megfeledkeznünk: a piros a veszély, a tiltás, a zöld a biztonság, a szabad átmenet, a bíbor a méltóság, a fekete a gyász jele. 40

Az ikonikus jelek, képek, rajzok, vázlatok, diagramok használatának nagyon sok előnye van. Kis felületen, tömören sok információt közölnek. A grafikus ábrázolás nagyfokú absztrakciót tesz lehetővé, s így megtakarítást eredményez a gondolkodásban, információelméleti szakszóval: entropikus. Itt kell megismerkednünk két információelméleti alapfogalommal: az entrópiával és a redundanciával. az entrópia görög szó, 4. jelentése: a bizonytalanságnak a kapott információkkal csökkentett arányszáma, a nyelvi kommunikációban előre meg nem határozhatóságot, illetve gazdaságosságot jelent. a redundancia latin szó, 1. jelentése: inf újabb információt nem adó felesleg a közleményben, amely nélkül azonban a megértés nehezebbé válna. A nyelvi kommunikációban redundánsnak nevezik a sok fölösleges ismétlést tartalmazó, ún. terpeszkedő kifejezésekkel tarkított szövegeket is. Az entrópia és a redundancia azonban az egyes szövegtípusok függvénye. A tanári kommunikáció jellegénél fogva redundánsabb, mint más kommunikációtípusok. Ugyancsak redundánsak a szónoki beszédek, melyek a meggyőzés érdekében szükségszerű ismétléseket tartalmaznak. A jelek osztályozását más szempontok alapján is el lehet végezni. Megkülönböztetjük például egymástól azokat a jelformákat, amelyeket az ember azért hozott létre, hogy információ közlésére használja ezek közül legfontosabbak a természetes nyelvek, és azokat, amelyek eredeti tárgyi mivoltukban más célt szolgálnak, valamilyen anyagi szükségletet elégítenek ki, de kommunikatív funkciót is betöltenek. Ilyen például az öltözködés. A jelek térbeli és időbeli szerveződése is lehet osztályozási szempont. Ilyenek például a hangjelek, valamint a vizuális jelek egy része. E rövid jeltipológiai fejezet után a nyelvi kommunikációról szólunk részletesen, hiszen mind az általános, mind az egyes konkrét kommunikációs helyzetekben mint például a tanári kommunikációban a nyelvi jelek alkalmazásának van a legnagyobb szerepe. 4.3. A nyelvi kommunikáció kódjai A közvetlen emberi kommunikációban alkalmazott kódok a nyelvi (verbális) és nem nyelvi (nem verbális) kód. A kommunikációs szakirodalomban ezeket csatornának nevezik, de mi szükségesnek tartjuk, hogy elkülönítsük a kommunikációs folyamatban csatornának nevezett fogalomtól, ezért nevezzük kódnak. 4.3.1. A nyelvi (verbális) kód Az emberi kommunikáció legfontosabb jelrendszere, elsődleges eszköze a természetes nyelv. A nyelv elvont rendszer, absztrakció, a közvetlen kommunikációs helyzetekben pedig beszéd formájában valósul meg. Erről részle- 41

tesen az 1. (Általános ismeretek a nyelvről) és a 3. fejezetben (A tanári kommunikáció) van szó. A nyelvi kód a szóbeli kommunikációban a hangzó beszéd, írásban pedig a betűk mint szimbólumok alkotta szöveg. 42 4.3.2. A nem verbális kommunikáció elemei Allan Pease közli Albert Mehrabian (1972) megfigyelését, amely szerint az üzeneteknek a kommunikáció során általában a következő jelei vannak: verbális jel (szóbeliség) 7%; vokális jel (hanglejtés, hangszín, nem beszédhangok) 38%; nem verbális jelek (gesztika, mimika, proxemika) 55%. Több kutató idesorolja a metakommunikációt is, illetve a metakommunikációt nem határolja el pontosan a nem verbális kommunikációtól. A metakommunikáció valójában azonban kommunikáció a kommunikációról. A nem verbális kommunikációnak a különböző értelmezések alapján elfogadott legfontosabb típusait a következő alfejezetekben tárgyaljuk. 4.3.2.1. Proxemika (Térközszabályozás) A testbeszéd alkotóelemeként ez határozza meg az egyének közötti testtávolságot, amelyet kommunikációjuk során betartanak. Már az állatok viselkedésében megfigyelték, hogy sajátjuknak tekintenek bizonyos területet, amelyet vizeletükkel, székletükkel meg is jelölnek. Ha egy másik állat behatol ebbe a térbe, akkor fenyegetettnek érzik magukat, és támadnak. Az embert is körülveszi egy úgynevezett légbuborék, amelyet más szóval zónatávolságnak nevezhetünk. Az egyes távolságok nemzetenként, kultúránként, valamint a népsűrűség függvényében eltérőek lehetnek. Európa, Ausztrália és Amerika elővárosainak középosztálybeli lakóit tekintve a zónatávolságok a következőképpen vázolhatók fel: Intim zóna (15 46 cm) az összes zónatávolság közül ez a legfontosabb, ide csak azok a kommunikációs partnerek (családtagok, barátok) léphetnek be, akik érzelmileg közel állnak hozzánk. Az intim távolság az egyes kultúrákban különbözhet egymástól. Ha nem tartjuk tiszteletben egymás intim zónáját, kommunikációs zavar keletkezhet. Személyes zóna (46 122 cm) ez az a távolság, amely a mindennapi tevékenységeinkben elválaszt minket másoktól. Az iskolában a tanár és tanuló között is ez az ideális távolság, amelyet magyarul három lépés távolságnak is nevezünk. Társadalmi zóna (122 360 cm) az idegenektől, ismeretlenektől elválasztó távolság. Nyilvános zóna (360 cm fölött) ez az a távolság, amely a legmegfelelőbb, ha nagyobb hallgatóság előtt beszélünk.

8. ábra: A zónatávolságok 4.3.2.2. A gesztusok 9. ábra: Hazugságot leplező gesztus A nem verbális kommunikáció meghatározó elemei a gesztusok is. Ezek kísérik a verbális kommunikációt, kiegészítik, vagy ellentmondanak neki. A gesztusok közé tágabb értelemben a taglejtéseket, szűkebb értelemben a kezek és a karok mozgását sorolják a szakemberek. E mozgásoknak is jelentésük van, egy részük tudatos, másik részük öntudatlan. A gesztusok szabályozó funkciót töltenek be: a kommunikáció folytatását, gyorsítását, megszakítását, magyarázatát biztosítják. 43

10. ábra: Szorongást kifejező gesztus 11. ábra: Unalmat kifejező gesztus A gesztusok nagyon sok zavarjelet közvetítenek, például a feszültségét. A gesztusokat, gesztuscsoportokat számos alkategóriára oszthatjuk fel, közülük a legjelentősebbek: a kar és a láb gesztusai. A kéz- és fejmozdulat, a szemvillanás kommunikációt szabályozó elemek. Például: kézmozdulattal megszakíthatjuk, fejbólintással, szemmozdulattal szólásra bírhatjuk a partnert. Hasonlóképpen lassíthatjuk vagy gyorsírhatjuk vele a partner beszédtempóját is. Az ülésmód, a szem-, az állgesztusok adaptáló jelzések. Például: a szétvetett lábak a lazaság, a hanyagság jelei, a szemdörzsölés lehet a hazugság leplezése. 12. ábra: Magabiztosságot kifejező 13. ábra: Érdeklődő értékelés testtartás 44

14. ábra: Rosszalló fejtartás 15. ábra: Elégedetlenséget kinyilvánító testtartás 16. ábra: Zárt testtartás 4.3.2.3. Kronemika (az interakció időviszonya) A kommunikációban jelen lévő partnerek közötti időbeli egybeesés, illetve eltolódás is meghatározza a kommunikációt. A közvetlen (szóbeli) kommunikációban a partnerek egyidejűleg vannak jelen. Az üzenet kódolása, dekódolása, visszajelentése, újra szabályozása szinte egy időben vagy csak minimális időeltéréssel történik. A közvetett kommunikációban viszont késleltetve, a közlemény elküldésével nem egy időben mennek végbe a fenti folyamatok (levél, e-mail). 45

4.3.2.4. A mimika Arcunkon két alapvető típusú vonás tükröződik: Az állandó vonások az egyéniség állandó és objektív, könyörtelen kifejezői. A dinamikus vonások pillanatnyi lelkiállapotunkat tükrözik. 17. ábra: Öröm 18. ábra: Meglepetés 19. ábra: Félelem 20. ábra: Szomorúság 4.3.2.5. A tekintet 21. ábra: Harag 22. ábra: Undor A tekintet mint nem verbális elem a magasabb rendű állatoknál is megfigyelhető. A tekintetből észlelni lehet, hogy a másik lény percepciós (észlelhető) terében vagyunk-e. A tekintet irányának és tartalmának mindig jelzésértéke van. A tekintettel történő kommunikáció többnyire öntudatlan. A tekintetnek a kommunikációban szabályozó szerepe van, befolyásoló jelzéseket tartalmazhat. 46