A kollektivizálás és a falu átalakítása

FORRÁSOK Máthé János: Magyarhermány kronológiája [1952. II. 24.] Felmerül a kérdés: hermányi viszonylatban miképp bírták a rettentő terhelést egyenlíteni? Az egész család éjet nappá tevő baromi munkájával, az élelmezési és ruházkodási szükséglet végsőkig való lecsökkentésével, nemzedékek szorgalmas és takarékos munkájával felépített gazdasági keret minden tartalékának és mozgatható javainak prédára dobásával. [ ] A búzaterméséhez még 180 kg-ot kellett kölcsönözzön, hogy a beszolgáltatást, a 7%-os cséplési vámot és az etetőknek rendelt 1%-ot egyenlíthesse. Piaci ár mázsánként 300 lei, a beszolgáltatott mennyiségért fizettek 588 leit, vagyonveszteség 5721 1ei. A rozsot mivel magának nem termett Csíkszentsimonon vette meg és az ottani raktárba adta be. Vételár (42 véka á 23 lei, 6 véka á 20 lei) 1086 lei. Fizettek érte 161 leit, veszteség 925 lei. Az árpatermés fedezte a beszolgáltatást. Piaci ár mázsánként 280 lei. Fizettek 176 leit, veszteség 2064 lei. A zabterméséhez 21 kilót kellett vegyen. Forgalmi ár mázsánként 200 lei, fizettek 348 leit, veszteség 3128 lei. A törökbúza [kukorica] beszolgáltatást a termés éppen fedezte, a család részére nem maradt. Forgalmi érték mázsánként 220 lei, fizettek összesen 200 leit, veszteség 2000 lei. A fuszulykából [babból] 25 kg saját termés, 75 kg-ot vásárolt. Árkülönbség veszteség 165 lei. A hagymából 48 kg-ot a háztól adott, a többit az udvarhelyi piacon vásárolta kg. 1,20 leiért, fizettek kilónként 20 banit, veszteség 179 lei, plusz útiköltség és időveszteség. A pityóka [burgonya] beszolgáltatás az egész termést elvitte, azon kívül 1500 kg-ot vásárolt. Forgalmi ár mázsánként 50 lei, fizettek mázsánként 10 leit, veszteség 4320 lei. Aki a pityókát fuvarossal szállíttatta, mázsánként 10 leit fizetett, tehát a pityóka ára a fuvart éppen futotta, a termelőnek semmi nem maradt. A szénát Bárdi Nándor László Márton A kollektivizálás és a falu átalakítása Valamennyi közép-európai országban Ausztria kivételével a kommunista pártok uralomra jutása után megkezdődött a társadalom és a gazdaság átalakítása a szovjet tervutasításos, államilag szervezett társadalom modellje szerint. A bankok, gyárak bányák államosítása után már csak vidéken létezett számottevő magántulajdon, és a kommunista államtól jórészt független termelői réteg, amelynek gazdasági önállóságát a magántulajdonú termőföld biztosította. A korabeli hivatalos szocialista ideológia szerint az agrárforradalom két szakaszból áll. Először a földreformot (földosztást) kellett végrehajtani, ezzel eltöröl a feudális-rendi egyenlőtlenségeket, majd ezt követte a mezőgazdaság kollektív gazdaságokba való szervezése. A kommunista pártvezetők Jugoszlávia kivételével tartózkodtak a kollektivizálás megkezdésétől, mert tudatában voltak a várható erős ellenállásnak, valamint annak, hogy ezzel az amúgy is törékeny élelmiszerellátást veszélyeztetnék. A Szovjetunió azonban az egyre jobban körvonalazódó hidegháborús felkészülés és homogenizálás jegyében fel akarta gyorsítani Közép- és Délkelet Európa átalakítását. Ezért a Kominform Tájékoztató Irodájának 1948. júniusi ülésén szovjet nyomásra határozatot hoztak a kollektivizálás megkezdéséről. A mezőgazdaság átalakítása azonban a legtöbb országban több mint tíz évig tartott, s három hullámban 1948 1952; 1953 1956; 1957 1962 között ment végbe. A vidéki társadalom átalakításával a cél a magántulajdon megszüntetésén túl a kizsákmányolóknak tekintett kulákok és gazdagparasztok felszámolása, a helyi hatalmi, kulturális ellenállás megtörése, és a kizsákmányoltnak tekintett szegény és nincstelen földművelők felemelése volt. Mindezt úgy kellett megoldani, hogy az adott ország élelmiszerellátása és munkaerő helyzete is egyensúlyban legyen. A kollektivizálás nem volt egységes folyamat, hiszen a helyi társadalmak, a különböző országokban sokféle ellenálló stratégiával éltek. A tulajdonviszonyok átalakítása nemcsak a vidék társadalmi viszonyait és a paraszti szerepeket változtatta meg, hanem magával hozta a kommunista párt uralmát és intézményesítését. A végrehajtás során felszámolták a falvak autonóm gazdasági-társadalmi intézményeit (falubíró), másokat átalakítottak propagandagyűlés-alkalmakká (a gazdaköröket), a különböző vagyonközösségek pedig miután kollektivizálták vagyonukat megszűntek (erdőbirtokosságok, közbirtokosságok, hegyközségek). Ezen intézmények felszámolása egyben a vidéki civil társadalom, a sokszínűség, a különböző állampolgári önszerveződések megszűntét is jelentette, és a társadalmi homogenizációt készítette elő. A hagyományos vidéki társadalom a vagyon alapján rétegződött, de szorgalommal és ügyességgel a falu szegényebb rétegéből is lehetett valaki megbecsült gazdaember. A tehetősebb gazdák pedig fiaikat városokban iskoláztatták és különböző (néha falusi) értelmiségi pályákra irányították (tanító, pap, jegyző). A gazdaelit felszámolásával a hagyományos helyi mobilitási és vezető-kiválasztási pályák is megváltoztak. A hatalom támogatta a hozzá hű nincstelen- és szegényparasztok felemelkedését, akik az ötvenes években jórészt helyi támogatottság nélkül elfoglalták a falvak vezető állásait és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezető pozícióit. A kollektivizálás miatt föld- és munka nélkül maradt fiatalok százezrei indultak el az iparosodó városok üzemeibe munkát keresni. Ennek következményeképpen lecsökkent a vidéki lakosság száma, a koröszszetételt tekintve pedig a falvak egyre inkább elöregedtek. A vidéki társadalmat megtartó és egyben megkötő szokások fellazultak. A föld a földdel házasodik elve (azaz, csak azonos vagyoni helyzetűek köthetnek házasságot), a párválasztásnál megnyilvánuló szülői tilalmak fellazultak, eltűntek. A három generáció együttélésére épülő nagycsaládi gazdálkodási és társadalmi modell a hatvanas évektől, országonként más-más intenzitással, folyamatosan visszaszorult. Az ideológiai propagandával vegyes közművelődés illetve a hivatalos egyházellenesség (és az egyházi vagyon államosítása) pedig felerősítette a szekularizációt és a hagyományos 234 5. Fejezet 1948 1989

Csehszlovákia 1945. február 27. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége 46/1945. sz. rendeletével elkobozta a németek és magyarok 50 hektár feletti földtulajdonát. Az elkobzott vagyont a szlovák földalap kezeli és utalja ki szlovák nemzetiségű igénylőknek. 1948. szeptember 27. Tőrén megalakul Szlovákia első egységes földműves szövetkezete. 1948. október 27.A Nemzetgyűlés 241/1948. számmal törvényt fogad el a népgazdaság fejlesztésének 1949 1953-ra szóló első ötéves tervéről. Célul tűzi ki a mezőgazdaság szövetkezetesítését. 1949. február 23. A Nemzetgyűlés 69/1949. számmal törvényt fogad el az egységes földműves szövetkezetekről, amellyel megteremti a mezőgazdaság szovfalusi értékrend bomlását. Az egyes, egyházi eredetű vagy kötöttségű szokások ritkultak vagy eltűntek: a katolikus falvakban például a nagypénteki keresztfajárás, a búzaszentelés, a határkerülés. A falusi populáris kultúrában is egyre nagyobb szerepet töltött be a központilag irányított közművelődés. Románia Az 1945. márciusi román földreformtörvény az elmenekültek és a távollévők földjeinek kisajátítása révén súlyosan érintette a magyarságot. Észak-Erdélyben eleve kevés volt a kiosztható birtok a mintegy 100 ezer igényjogosult számára. A kiosztandó birtokok mintegy 80%-a magyar tulajdonban volt, ami a Székelyföldön nem jelentett nemzetiségi problémát, de a nem magyar többségű területeken már komoly hátrányok érték a magyarságot. Ráadásul a helyi földosztó bizottságok tagjai maguk is igényjogosultak és így érdekeltek voltak a minél nagyobb mérvű kisajátításban. Egy évvel később, 1946 áprilisában a két romániai magyar szövetkezeti mozgalom (Kaláka és Szövetség) közös kongresszusán sérelmezte, hogy csak a román szövetkezeti mozgalmat támogatja a kormányzat és egyes vidékeken megfélemlítik a magyar szövetkezeteket. Az 1200 szövetkezetből álló, 200 ezres tagsággal bíró magyar szövetkezeti mozgalmat a kormányzat a román szövetkezeti mozgalom alá kívánta rendelni. Ezt úgy oldották meg, hogy a magyar központok csak úgy juthattak áruhoz, ha beléptek a román megyei központokba. Ezt követően 1947. júniusában pedig az 537 magyar (döntően fogyasztási és értékesítési) szövetkezetből 57 felszámolását rendelte el az országos szövetkezeti központ. Hivatalosan a belépés után is megtarthatták autonómiájukat a magyar tagszövetkezetek, és a falvak végre olcsó Kolozsvár hóstáti földművesek a negyvenes évek második felében Szovjet propagandaplakát: Elvtárs! Gyere hozzánk a kolhozba! iparcikkekhez és hitelhez juthattak, de ezért cserébe hozzá kellett látniuk a belső demokratizálásnak nevezett tisztogatáshoz. Hasonlóan nagy jelentőségű volt a Csíki Magánjavak (több mint 60.000 hold erdő és jelentős ingatlanok, üzemek) jogi személyiségének és vagyonának visszaadása, de mindez olyan jogi keretek között történt, hogy nem válhatott Csík megye községeinek önállóan igazgatott vagyonává, és az 1948-as államosítás után az egész vagyonkomplexum különböző állami cégek tulajdonává vált. Romániában a kollektivizálásnak négy szakaszát különíthetjük el. 1949 1953 között alakultak az első közös gazdaságok. Országszerte ekkor volt a legnagyobb ellenállás az erőszakos szövetkezetesítéssel szemben. 1954 1955-ben nem erőltették a kollektív gazdaságok szervezését, inkább a kevésbé kötött társulások létrehozását szorgalmazták. A következő két évben a kollektivizálás, mint elvárás a politikai retorika szintjén jelent meg. Majd 1958 nyarától újra erőszakos módszerekkel láttak hozzá az egyéni gazdák mezőgazdasági szövetkezetbe kényszerítésének. 1962 áprilisára az ország mezőgazdasági területének 94%-a volt kollektív gazdaságok, KRONOLÓGIA Románia 1945. március 22. A romániai földreform törvény kihirdetése. A kiosztandó földterület mintegy 75 80%-a magyar birtokosok tulajdonába volt. 1949. március 3 5. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága plenáris ülésén meghirdeti a kollektivizálás beindítását Romániában. 1950. március 1. Megalakul Ákosfalván az első székelyföldi kollektív gazdaság. 1953. augusztus 19 20. Központi bizottsági ülés határozatban állítja le az erőszakos kollektivizálást. 1956. december 23 28. A Román Munkáspárt II. kongresszusán meghirdetik a kollektivizálás felgyorsítását. A magyarországi forradalom hatására a kollektivizálás lendülete visszaesett, de 1957. elején miközben a beszolgáltatási rendszert részben a szerződéses felvásárlás váltotta fel újra elindul a szövetkezetesítési program. 1962. április 27 30. A Nagy Nemzetgyűlés rendkívüli ülésszakán bejelentik a kollektivizálás befejezését Romániában. A kollektivizálás és a falu átalakítása 235

a sajátjábó1 fuvarossal szállíttatta. Forgalmi ár mázsánként 50 lei, fizettek összesen 482 leit, veszteség 1931 lei.lucernamagból 41 kg sajátja, 28 kg-ot vett á 8 lei, fizettek kg 3 lei, veszteség 345 lei. Beadott 3000 liter tehéntejet, s mivel a Bogdán József tehene nem értette meg az osztályharcot és csökönyösen kitartott a hermányi legelő szabta tejelési norma mellett, a gazdája 1600 liter vásárolt tejjel kellett kisegítse. A tej literje 1 lei, fizettek 40 banit, veszteség 1800 lei. Juhtej helyett 292,5 kg sajtot adott. Piaci ár kg. 10 lei, fizettek 2,75 leit, veszteség 2146 lei. A sertéshús beszolgáltatást a kuláksorba tett gazdák azonnali határidőre kellett teljesítsék, s a háznál nem lévén hízott sertése, (nem volt mivel tartani) részben 7, részben 8 leivel vette meg kilónként, ami 2600 lejen felüli összegbe került. Fizettek kilónként 1,60 leit, veszteség 2037 lei. Marhahúst és gyapjút a sajátjából adott be. Az előbbi ára kilónként 6 lei, fizettek kilogrammonként 55 banit. A gyapjú ára kg 40 lei, fizettek kg 7,50 leit, veszteség a kettőnél 2688 lei. Szörnyű erőfeszítésre volt szükség, hogy ez a hegyvidéki kisgazdaság a 36 ezer lei értéket meghaladó javakat ingyen a vörös tarisznyába hordja. A piramisokat építő rabszolgák kis uraságok lehettek a felszabadított földművesekkel szemben. Egy pár jó ökör ára ma 7500 8000 lei. Bogdán József egy év alatt öt pár ökör árával járult hozzá a szocializmus építéséhez. Egymaga annyi pénz- és terményadót fizetett a dolgozók államának, mint Hermány gazdaközönsége az első világháború előtt együttesen egy év alatt. Máthé János: Magyarhermány kronológiája. Közreadja László Márton, Pro-Print, Csíkszereda, 2008. 100 101. A román nehézipar egyik óriása, a vajdahunyadi vasmű (és a vár) Székelykeresztúri utcakép az 1940-es évek végén illetve állami gazdaságok tulajdonában. Románia parasztgazdaságainak 94%-a 10 hektár alatti birtok volt. Ráadásul eszközeik se igen voltak. Az ország lakosságának 1948-ban 76%-a élt falusi környezetben. Az 1949-ben meginduló kényszerítő kampány egyik eszköze a mezőgazdasági termények rögzített árrendszere, amely jóval alacsonyabb volt mint a szabadpiaci ár. Ezért az állami áron követelt beszolgáltatások, a különböző adók és illetékek kivetése, termelőeszközök, ingatlanok kisajátítása, a diszkrimináló pénzügyi szabályok félelemben és nagy nyomás alatt tartják a falusi társadalmakat. Ehhez társulnak a kuláklisták, a deportálások és a hosszabb, rövidebb ideig tartó letartóztatások. Ez utóbbiak 1949 1953 között közel 170 ezer parasztot érintettek. Ezzel szemben a kollektív gazdaságok a gépállomásoknak olcsóbb munkadíjat fizetnek, kedvezményes állami kölcsönökhöz jutnak, terményeiket magasabb áron vásárolják fel, ipari árukhoz is kedvezően juthatnak hozzá. Nagy előnyt jelentett a kollektív gazdaságoknak járó két éves adómentesség és a 20%-os terménybeszolgáltatási kedvezmény is. Mindennek ellenére 1953-ra az összes mezőgazdasági területnek csak 8,2%-a tartozott a szocialista szektorhoz. (Ebben a 300 állami gazdaság területe is benne volt.) A következő években a fokozatosság jegyében ún. társulások létrehozására törekedtek. Ebben a formában nem kellett a tagoknak lemondaniuk a földtulajdonukról, de közösen munkálták meg és ezért adókedvezményben részesültek. Persze, sok esetben csak formálisan léteztek a társulások a diszkrimináció kivédése érdekében. A hatalom részéről pedig engedménynek tekinthető, hogy 1953-ban az ötéves terv mutatóit a felére csökkentették és a következő évben a jegy rendszert is megszüntették. 1956 végén felszámolták a szántóföldi terményekre, takarmányra, tejre kirótt beszolgáltatási rendszert, és azt felvásárlással helyettesítették. Ugyanígy mentesítették a húskvóta beszolgáltatása alól a kollektív gazdaságokat, a társulásokat és az 1 hektárnál kisebb gazdaságokat. Az 1957. novemberi moszkvai konferencia hatására Lengyelországot kivéve minden szocialista országban újra erőteljes kollektivizálásba kezdtek. Romániában ez összekapcsolódott a politikai rendszer 1958 1959. évi megkeményedésével, az osztályharcnak mondott erőszak állambiztonsági eszközökkel való támogatásával. Ennek és a propagandának köszönhetően 1962 áprilisára a romániai mezőgazdasági területek 94%-a a szocialista szektorhoz tartozott. Ennek a folyamatnak kevés nemzeti sajátosságával számolhatunk. Itt talán a magyar települések helyi intézményességének fejlettsége, a székelyföldi közbirtokosságok nagy száma több konfliktust hozhatott volna magával. A magyarok lakta régiókban azonban az ellenállás néhány román megyével szemben nem a nyílt lázadásban öltött testet, hanem más módszerekben. Oláh Sándor 236 5. Fejezet 1948 1989

Esztena a hegyi legelőn Csíkban, 1950-es évek szerint ilyen túlélési módszer volt: a visszatulajdonlás, a hamis adatszolgáltatás, álcázás, színlelt tudatlanság, halogatás-passzivitás, hárítás más intézményekre és személyekre, a teljesítmény visszatartás, a lopás, kooperációs- segítő hálózatok kiépítése, kötelezettségek tagadása. Annak, hogy a kollektivizálás ne váljon nemzeti konfliktussá, az volt az előfeltétele, hogy az államot és a kommunista pártot helyi szinten szintén magyarok képviselték, tehát a magántulajdon felszámolása és a vidék feletti politikai-gazdasági ellenőrzés kiépítése is magyar nyelven folyt. Csehszlovákia Szlovákiában a földreform és magyarság jogfosztása, illetve kitelepítése szorosan összekapcsolódott. Az 1945. július 21-ei elnöki rendelet minden 50 hektáron felüli mezőgazdasági, valamint 100 hektáron felüli erdőbirtokot ellenszolgáltatás nélkül az állam tulajdonába vett. A kisajátított földek zömét a németektől és a magyaroktól elkobzott birtokok jelentették, amelyeket kizárólag szláv kérelmezőknek utalhattak ki. Szlovákiában 1946 októberéig 293 ezer hektár földbirtokot vettek el: 108 ezer hektárt a magyaroktól, 56 ezer hektárt a németektől, 33 ezer hektárt magyar és német társaságoktól és 95 ezer hektárt a szlovák nemzet árulóitól és ellenségeitől. Az 1948 tavaszi földreformtörvény szintén az 50 hektár fölötti birtokok kisajátítását rendelte el. A kisajátított birtokok döntő többségét azonban már nem osztották szét, hanem az ekkor induló kollektivizálás keretén belül megalakuló állami gazdaságok és földműves szövetkezetek birtokába juttatták. 1946-ban Szlovákiában mintegy 900 ezer kistermelő volt és ebből 35 ezren 20 50 hektár közti birtokkal rendelkeztek. A szinte teljesíthetetlen adóelőírások, beszolgáltatási rendeletek, a kulákosítás arra szolgáltak, hogy ez a réteg mielőbb adja át az állami birtokoknak vagy a szövetkezeteknek a földbirtokait. Csíkmenasági parasztporta 1951-ben A szövetkezesítés 1948 szeptemberében indult meg Szlovákiában. Néhány hétre rá leállították a magyaroktól elkobzott mezőgazdasági vagyon kiutalását, és megindult a magyar lakta településeken is a szövetkezetek szervezése, döntően szlovák vezetéssel. A korabeli szlovák kommunista pártideológia szerint a szlovák földművesek évszázadokig ki voltak szorítva a gazdag déli földekről és eljött az ideje, hogy visszakapják ezeket az ősi szlovák területeket. A lakosságcsere során a szlovákiai magyar birtokosság közép- és nagyparaszt rétegének jó részét Magyarországra, kisebb részét Csehországba telepítették. Ezzel csináltak helyet a repatriáló és az ország északi részéből ide kerülő földnélküli szlovákoknak, akik nem rendelkeztek megfelelő gépparkkal és egy részük szántóművelési ismeretekkel sem. Így ezeket a csoportokat könnyebben meg lehetett nyerni a szövetkezesítésnek, mint a saját szerzett vagy örökölt földjéhez, erdejéhez kötődő szlovák vagy magyar kisparasztokat. Az újonnan létrehozott Csemadok 1949- ben már egyik fő feladatának tartotta a magyarság beszervezését az egységes földműves szövetkezetekbe. Kugler János, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Földművelési Osztályára azzal a céllal nevezik ki, hogy irányítsa a magyarok beszervezését, majd ő lesz az akkor induló magyar nyelvű mezőgazdasági napilap a Szabad Földműves felelős szerkesztője is. 1950 áprilisában a burzsoá nacionalizmus elleni kampány során Lőrincz Gyula, a CSEMADOK vezetője az ún. magyar egységes földműves szövetkezetek nemzeti alapon való megszervezését már a magyar nacionalizmus megnyilvánulásának tekintette. A szövetkezeti tagok 1951-től fél hektár háztájit is kaptak, de ennek ellenére a szervezés lassan haladt előre. A fokozatosság (négy típus egymást követő bevezetése) és az önkéntesség elve teljesen formálissá vált. jet mintájú kollektivizálásának feltételeit. 1949. március 3. Kugler Jánost felveszik a SZLKP KB földműves osztályára azzal a feladattal, hogy a magyar földműveseknek az egységes földműves-szövetkezetekbe beszervezését irányítsa. A CSEMADOK ez évi legfontosabb feladata a szocialista munkaversenyek és a szövetkezesítés szervezése. 1952. június 3. A kormány határozatot hoz az egységes földműves szövetkezetek megszilárdításáról és továbbfejlesztéséről. Ezzel kezdetét veszi a parasztság minden korábbinál erőszakosabb bekényszerítése a szövetkezetekbe. 1953. július A magyarországi példa nyomán Csehszlovákiában is kezdetét veszi az egységes földműves-szövetkezetek felbomlása. 1957. március 22 23. A földműves szövetkezetek III. kongresszusán meghirdetik a szövetkezesítés folytatását. Elindul a kollektivizálás második szakasza, a földművesek visszakényszerítése a szövetkezetekbe. 1960-ra a szlovákiai mezőgazdasági területek 88%-a a szövetkezetei szektorban található. Jugoszlávia (Vajdaság) 1945. augusztus 23. Az ideiglenes parlament elfogadta az agrárreformról és a telepítésekről szóló törvényt. 1946. május Vajdaságban kampány indult a földműves szövetkezetek létrehozására. 1951. március 2. Amnesztia törvénnyel eltörölték a beszolgáltatás elmulasztásáért börtönre ítéltek hátralévő büntetését. 1953. március 30. Törvényt hoztak a szövetkezetek feloszlatásáról és a mezőgazdasági magánszektorról. 1953. május 22. Elfogadták a földalapról szóló törvényt, amely alapján a korábbi 20 hektárról 10 hektárra csökkentették a földművesek által birtokolható legnagyobb földterület nagyságát. A kollektivizálás és a falu átalakítása 237

A hermányi nép aranyélete 1952-ben Örülhetsz, ha az újévet kényszermunkával kezdheted, Hiszen hajnali egykor Hagymavizesibe indulni És onnan este nyolcra visszaérkezni, csupa élvezet. [ ] az adót egyszer meg kell fizesd pénzzel, Azután sorjába egyébbel. [ ] Búza, árpa, zab! - érjetek szaporán, Kitátott szájjal vár az ágostonfalvi nagy raktár. Az egerek a híjúban tanakodnak: mi lesz velünk ezután? Hiszen mind elviszik a gabonát! [ ] Lovad patkolva, szekered kenve legyen, Hogy a ha hajcsárok ingyen hordozására Éjjel-nappal kész legyen, Mert: az őrmester urat sürgősen Barótra, az elnököt még sürgősebben. Málnásra, a referenst hajnalba a taxihoz, a titkárt Ágostonfalvára a vonathoz. [ ] sokat ne pofázz, Tudod, mit kap, aki szabotál. Most pedig nyisd ki a füled, s úgy figyelj, És hallgasd meg, hogy mi a heti rend: Hétfőn a néptanácsnak fát hozol, Kedden magadnak dolgozhatol. Szerdán befogsz a nagyszekérbe, S mensz a végrehajtókkal adószedésre. Csütörtökön felmész Fenyős- fejibe, Deszkának való rönköt hozol Mert bódé kell a szérűre. Pénteken őr-küldönc leszel az irodán, Szombaton az Ilefornak* hozol Feketehegyből tűzifát. Vasárnap minden szerszámodat rendbe szedd, Hogy hétfőn az aranyéletet újra kezdd. *[állami fakitermelő vállalat] Máthé János: Magyarhermány kronológiája. Közreadja László Márton, Pro-Print, Csíkszereda, 2008. 105 106. Érsekújvári gazdacsalád utolsó fényképei a kitelepítés előtt 1953 1954-ben, amikor enyhült a nyomás és lehetőség nyílt rá, tömegesen léptek ki a szövetkezetekből Kelet-Szlovákiában és a magyarlakta dél-szlovákiai járásokban pedig a szövetkezetek kétharmada felbomlott. Ennek oka a paraszti társadalom ellenállásán túl az állami támogatások és a megfelelő mezőgazdasági szakemberek hiányának volt köszönhető. A szövetkezetesítés 1957 1958-tól vett újabb lendületet, ami azzal járt, hogy 1960-ra a szlovákiai mezőgazdasági területek 88%-a a szocialista szövetkezeti szektorhoz tartozott. Ezt követően a hatvanas években indult el szovjet mintára a mezőgazdasági szövetkezetek összevonása, amely több települést átfogó mamutszervezeteket hozott létre. A lakosságcsere, a csehországi deportálások után a szlovák lakosság magyar falvakba való betelepítése azzal járt, hogy az új szövetkezetek vezetői általában a betelepítettek közül kerültek ki, akik nem ismerték a helyi gazdálkodást. Ennek és az állami támogatás hiányának, a lakosság túlélésre törekvő passzivitásának következtében a mezőgazdasági termelés a háborús szintet sem érte el. Az ötvenes években a falusi lakosság életszínvonala jelentősen csökkent. A másik fontos változás, hogy a szövetkezetesítéssel, majd a hatvanas évek gépesítésével a falusi térségekben egyre nagyobb munkaerő-felesleg jött létre, amely az ötvenes években elérte a magyar lakosság egyharmadát. Válaszul erre a hatvanas években jelentős volt városi elvándorlás pl. a cseh bánya és ipari központokba és Pozsonyba. Kialakult a kétlaki, ingázó életforma. Jugoszlávia (Vajdaság) Felvonulásra feldíszített traktorok egy dél-szlovákiai gépállomás előtt A népfelszabadító háború lezárása után 1945 augusztusában törvényt hoztak az agrárreformról és a betelepítésről. A törvény meghozatala előtt (1945 júliusában) megtiltották a föld adásvételét és átírását, a földmaximumot pedig 20 hektárban határozták meg. A kolonizációs földalap részét képezte a német nemzetiségű személyektől, a népellenségtől és más személyektől elvett föld a dél-szlovákiai magyarok körében. Ezenkívül egy 500.000 holdnyi külön földalapot hoztak létre a telepeseknek, akik elsősorban a Jugoszláv Néphadsereg harcosaiból kerültek ki. Az elvett földek kétharmada az elmenekült németek, egynegyede pedig nagybirtokosok, nagygazdák földje volt. A kolonizációs program során 50 ezer szerb család, 250 ezer telepes érkezett a Vajdaságba. A kisajátított földek 33%-át a más vidékről érkező szerb kolonisták kapták meg, 26%-a pedig az állami gazdaságok 238 5. Fejezet 1948 1989

A teherautóról a magtárba kerül a gabona a méh észudvarnoki szövetkezetben tulajdonába került. (Az 1921-es földreformmal szemben most a magyar földnélküliek is földhöz jutottak.) Közel 90 ezer tulajdonostól 670 ezer hektár földet vettek el, ami a tartomány termőterületének 45%-át jelentette. A Jugoszláv Kommunista Párt 1946-ban a testvérpártok közül elsőként indította el szövetkezetesítési kampányát. Az év végéig 20.013 gazdaságot léptettek be 248 szövetkezetbe. A szövetkezetek száma 1951-ig 730-ra nőtt, majd fokozatosan csökkent. A mezőgazdasági földterület magántulajdonban maradt része Vajdaságban 41,7%, szűkebb Szerbiában 91%, az egész Jugoszláviában 77% volt. Ennek a végezetül sikertelen kampánynak az erősítése érdekében 1946-tól folyamatosan működött a kötelező beszolgáltatási rendszer. Propaganda szinten a városi lakosság ellátási érdekeivel magyarázták az intézkedéseket. Valójában azonban településenként 2 3 tucat jobb módú gazdálkodóra olyan terheket vetettek ki, amelynek nem tudtak eleget tenni, amit vagyonelkobzással és börtönbüntetéssel szankcionáltak. A Vajdaságban 1946 1950 között 2.295 személyt ítéltek el teljes vagy részleges vagyonelkobzásra és börtönbüntetésre a beszolgáltatás elmulasztása miatt. Ezekben az ügyekben 21.500 hektár földet koboztak el, s ezt a földtulajdont a szövetkezeteknek adták át. A virágzó tanyavilág ezzel tönkrement, hiszen a gazdátlanná vált épületeket mindenütt kifosztották. A Vajdaság tisztán szerbek lakta szerémségi részével szemben a magyarlakta területek gazdái felülreprezentáltak voltak az elítéltek között. Ezért komoly könnyítést jelentett az 1951 márciusi amnesztia, amellyel a letöltetlen börtönbüntetéseket törölték, a teljes vagyonelkobzást pedig részlegesre változtaták. Mindez előre vetítette, hogy az időközben a Szovjetunióval és a szocialista táborral ellenséges viszonyba került jugoszláv vezetés nem képes kollektív gazdaságokba szervezni az ország mezőgazdaságát. Ezt 1953 Munka a termelőszövetkezet földjén, a galántai járásban, 1970 körül Az elképzelt kollektív gazdaság aratás az 1950-es években kiadott 25 lejes bankjegyen Egyedül gazdálkodó parasztot ábrázoló 500 dináros bankjegy Kollektív gazdaságot ábrázoló 1000 dináros bankjegy márciusában nyilvánosan is elismerték és feloszlatták a legnagyobb arányban a Vajdaságban működő mezőgazdasági szövetkezeteket. Két hónappal később azonban elfogadták a földmaximum csökkentéséről szóló törvényt ( 20-ról 10 hektárra). Az így felszabaduló, 102 ezer hektár föld, teljes egészében a mezőgazdasági kombinátok birtokába került. Az állam 30 részletben, 30 évig tartó kártalanítást ígért, de ezt nem teljesítette. Lényegében itt is ingyenes kisajátításra került sor. A hatvanas-hetvenes évektől került sor a községeken belüli határrendezésre, melynek az volt a lényege, hogy az elaprózódó Helyzetkép a kárpátaljai Nagydobronyból többen pusztultak el a lágerekben [Nagydobronyból], mint a két világháború alatt a frontokon. [ ] 1945 tavaszán a mezei munkákat, szántás-vetést jobbára idős emberek, asszonyok és gyermekek végezték. A terméssel azonban nem rendelkezhettek, mert megkezdődött a kötelező beszolgáltatás. A falu vezetői megszabták, hogy melyik családnak mennyi búzát, húst, tejet, zsírt, tojást kell beadni, és aki nem teljesítette, azt börtönnel fenyegették, bezárták a községháza pincéjébe. [ ]1948 tavaszán megalakult az első kolhoz. Elnöke Porohnavec Miklós, párttitkára Molnár Ferenc lett. Tagjainak száma 51, terülte 420 hektár volt. Ekkor azonban az emberek többsége még saját földjén gazdálkodott. Ősszel elvetették a kenyérnek valót, s tavasszal ígéretet kaptak, hogy le is arathatják. Nyárra azonban megváltozott a helyzet. Ungváron úgy döntöttek, hogy most már minden föld a kolhozé, a termés is a kolhozt illeti tehát. Akik aratni próbáltak, azokat katonaság vette körül, összegyűjtötték őket a Kistemető utcába. A hírre a nép gyülekezni kezdett és a járási pártbizottság emberét meg a milicistákat kis híján meglincselték. Innen a tömeg a központba vonult, ahol már a járási vezetőség és a katonaság fegyverei fogadták. A túlerő láttán a lakosság meghátrált, csak a klub ablakát törték be, ahol a megbeszélések folytak a falu vezetőivel. Négy embert emiatt el is ítéltek, a gazdáktól pedig elvették a földet, a szekeret, az igavonó állatot, és az egész határt kollektivizálták. [ ] Az emberek lassan beletörődtek, hogy nem tehetnek mást: a kolhozban kell dolgozniuk, hiszen föld nélkül, jószág nélkül mi mást is tehetnének? Ahhoz is hozzá kellett szokniuk, hogy a kolhozban nem a lelkiismeretes munkának van becsülete, hanem a látszatmunkának. [ ] A közösben végzett munkából nem lehetett megélni. A díjazás olyan alacsony volt, hogy a kolhoztagok egész évi keresetükből egy hónapig sem tudták volna fenntartani A kollektivizálás és a falu átalakítása 239

Gál Sándor: Agrárzóna A szövetkezetek létrejöttével a velejáró egyéb tünetek mellett a szlovákiai agrárzónában valami egészen más és lényegesen nagyobb méretű folyamat is kezdetét vette. A korábbi időkben egy-egy település s e településhez tartozó mezőgazdasági terület az ott élő népesség számára általában folyamatos munkát és ilyen-olyan megélhetést biztosított. A szövetkezetek megalakulását követően főleg a gépesítés fokozott bevezetése nyomán, ami persze szükségszerűnek mondható ugyanezeken a településeken fokozatosan egyre nagyobb mértékű munkaerő-felesleg jött létre. Már az ötvenes évek derekán ez a szlovákiai magyar lakosságnak mintegy harmadát jelentette. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a szlovákiai magyar települések tekintetében a deportációt és a lakosságcserét követően ekkor indult meg egy olyan kiáramlási folyamat, amely hol nagyobb, hol kisebb hullámokban mostanáig tart. [ ] E folyamat egyik következménye a szlovákiai magyar falvak nagymértékű elnéptelenedése és elöregedése. Idézet helye: Gál Sándor: Agrárzóna. In Szociográfiák. AB-ART, Pozsony, 2004, 275. Tönkrement vajdasági tanya, Felvásárlással a kommunizmusba! jelszóval 1988-as szövetségi alkotmánymódosítás, amely a maximális birtoknagyságot 10-ről 30 hektárra emelte fel. A falu és a parasztság iránti szemlélet változását jelzi a nyugati kölcsönökből pénzelt zöld terv : kedvezményes hitelkonstrukció a magángazdálkodók mezőgazdasági gépparkjának korszerűsítésére és az állatfarmok létesítésére. Szovjetunió (Kárpátalja) A régió magyar népessége döntően a Tisza mentén, a megye legértékesebb mezőgazdasági területén él. Az 1960-as évek végén a vidék lakosságának 66%-a élt falvakban, de a mezőgazdaságban Magyarországi parasztküldöttség az ukrajnai Bugyonnij kolhozban, 1950 foglalkoztatottak aránya jóval kisebb birtokokat egy-két tagba egyesítsék. A határrendezési bizottságok azonban elsősorban volt. A lakosság jelentős része városi munkahelyekre: Ungvárra (vegyipar, műszergyár), a nagyüzemek érdekeit tartották szem előtt, Munkácsra (gépgyártás, fafeldolgozás), amelyek a legtermékenyebb határrészeken alakítottak ki óriás parcellákat. Helyzeti előnyüket a határrendezés (tagosítás) során azok a nagyobb földterületet birtokló gazdák is érvényesíteni tudták, akik úgynevezett társastermelői jogviszonyban álltak a mezőgazdasági nagyüzemekkel. A kisüzemi gazdák általában gyengébb minőségű földhöz jutottak, távolabbi határrészeken, igaz többnyire egy tagban. 1978-ig a vajdasági szántóföldek egynegyedén végeztek határrendezést. A mezőgazdasági kombinátok versenyelőnyét az is segítette, hogy az 1980-as évek második feléig elővásárlási joggal rendelkeztek a föld adásvételében. A vajdasági magyar népesség közel egyharmada egyéni gazdálkodó volt a nyolcvanas évek végén. De a mezőgazdasági háztartások fele kétlaki, ingázó, félparaszti modellben gazdálkodott. A döntően magyarok lakta Észak-Bácskában folyamatosan emelkedett a törpebirtokok száma, mintegy 100 ezer ember kötődött ezekhez a gazdaságokhoz. Ezt a helyzetet némileg befolyásolhatta az Beregszászba (tégla-, bútor-, konzervgyár), a vasúti átrakó központokba (Csap, Bátyu) és az ország belsejébe idénymunkára ingázott. A második világháború után 1946 májusától érkeztek haza a Kárpátaljáról kényszermunkára elvitt 18 50 év közti magyarok első csoportjai. A helyi pártapparátus már ekkor elindította a kuláklisták összeállítását, a kötelező államkölcsön jegyzését és a beszolgáltatások szigorú végrehajtását. A legcsekélyebb ellenállást is általában donyecki kényszermunkával szankcionálták. 1945-ben alakult Eszenyben az első kolhoz szegényes mezőgazdasági eszközökkel. 1947- ig 68.500 hold egyházi és földesúri birtokot osztottak ki. A földjuttatással együtt földközösségeket, termelői csoportokat hoztak létre. 1947-ben 630 ilyen közösség működött a régióban, majd 1948-ben 27-ről 188-ra, egy év múlva 478-ra nőtt a szabványos kolhozok száma, és ezzel be is fejeződött Kárpátalja kollektivizálása. Később ezek összevonására került sor, így 1968-ban 168 kolhoz és 240 5. Fejezet 1948 1989

16 állami gazdaság működött a megyében. A hatvanas évekre a magyarok lakta területeken találhatók Kárpátalja legjelentősebb mezőgazdasági üzemei. Egy-egy kolhoz 3 4 település lakosságát foglalkoztatta. A beregszászi járásban 14 kolhoz és 3 állami gazdaság (2 szőlőtermelő, és egy állattenyésztő) működött. A 90 ezer hektár közel 10%-a szőlő és gyümölcsös volt. A két legkiemelkedőbb gazdaságot a beregszász járási Lenin és a nagyszőlősi Határőr Kolhoz jelentette. A háztáji gazdálkodás révén fóliás primőrjeikkel a nagydobronyi gazdálkodók már a nyolcvanas évektől a megye városi piacain is megjelentek. A kollektív gazdálkodás ellenére a háztájinak végig komoly szerepe maradt a családi Tudja-e? Nagydobronyi kordokumentum 1949-ből A korabeli ideológiai terminológia szerint a kizsákmányoló társadalmi osztályok a városi társadalomban az ún. tőkések, (kapitalisták), burzsoák, a kizsákmányolt társadalmi osztályok pedig városon a proletárok, vidéken a szegény- és nincstelen parasztok voltak. A termelőeszközök alatt a gyárak, gépi berendezések, termőföld, ásványkincsek és más természeti erőforrások értendők. A beszolgáltatás a mezőgazdasági terményeknek az állam részéről történő, általa meghatározott áron való eladását jelentette. Néhány országban már a második világháború alatt bevezették és egészen a hatvanas évekig működött ez a rendszer. 1948 után a városi lakosság élelmiszerellátása és a mezőgazdaságban keletkező haszon iparba áramoltatása volt a funkciója. Ugyanakkor a beszolgáltatás csoportokra szabott szabályozásával és a nem teljesítés szankcionálásával lehetett a vidéki népességet megfélemlíteni. A Szovjetunióból származó kulák kifejezés a módosabb gazdagparasztság és a középparasztság elnevezése, azoké, akik gazdálkodásban. Az adott háztáji területek döntően gyümölcsösök, szőlők, házi kertek. A nyolcvanas évekig szinte minden falusi háztartásban tartottak tehenet, disznót, baromfit, és az élelmiszerellátást, különösen télidőben, saját maguk a háztájiból vagy a falun belül biztosították. Az ellátási nehézségek lényegében az 1980-as évek végéig konzerválták a falusi önellátást. gazdaságukban képesek voltak bérmunkásokat alkalmazni. Minden szocialista országban külön kritériumok szerint állították össze az ún. kuláklistákat. Az minősült kuláknak, aki az átlagosnál nagyobb földbirtokkal rendelkezett (15 25 hold felett); kisvállalkozás (cséplőgép, fűrészüzem, malom stb.) tulajdonosa volt; szülei számítottak kuláknak; bérmunkást (cselédet, szolgát, rendszeresen napszámost stb.) foglalkoztatott; ellenséges politikai nézeteket vallott. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a termelési eszközök fel nem osztható csoporttulajdont képeztek (szemben az állami gazdaságok állami tulajdonával), működésüket és szervezetüket pedig államilag előírt rendelkezések szabályozták. Legfontosabb közös jellemzőik: a termelőeszközök közös tulajdona; a termelés a közös munkán alapul, amelybe a családtagokat is bevonják; a jövedelem elosztása a végzett munka alapján történik; a haszonból fel nem osztható szövetkezeti alapot kell létrehozni; az értékesítést és a beszerzést közösen végzi a szövetkezet; a gazdálkodás éves költségvetési és termelési terv alapján folyik, amelyet az éves zárszámadás fog össze. családjukat. A helyzet a hatvanas években kezdett megváltozni, amikor a gépkezelők és az állattenyésztők már kiemelt díjazásban részesültek. Móricz Kálmán: Nagydobrony. Mandátum Hatodik Síp, Beregszász Budapest, 1995. 56 57. IRODALOM Arday Lajos: A jugoszláviai magyarság demográfiai, gazdasági és társadalmi helyzete 1944 és 1989 között. In: Magyarok a Délvidéken, Jugoszláviában. Budapest, BIP, 2002. Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág. Jelentés a Garam mentéről. Madách Szépirodalmi, Bratislava Budapest, 1974. Fényes tegnapunk. Tanulmányok a szocializmus korszakáról. Bodó Juliana szerk., Pro-Print, Csíkszereda, 1998. Gagyi József: A krízis éve a Székelyföldön. Pro-Print, Csíkszereda, 2004. Gál Sándor: Szociográfiák. Pozsony, AB-ART, 2004. László Márton: Kollektivizálás a Székelyföldön 1950 1951. A hatalom és az alávetettek. In: Bárdi Nándor Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, Fórum, 2006. 277 294. Móricz Kálmán: Nagydobrony. Mandátum Hatodik Síp, Beregszász Budapest, 1995. Oláh Sándor: Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949 1962). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001. Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945 2000. Fórum Lilium Aurum, Komárom Dunaszerdahely, 2002. Ternovácz István: Pusztulj, kulák! Parasztsanyargatás a Vajdaságban. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1996. A kollektivizálás és a falu átalakítása 241