Beszámoló Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében. 2010 Október 2 - November 13 Iskolánk közel 20 éve biztosítja diákjai számára a külföldi szakmai gyakorlat lehetőségét. A pályázat nyerteseinek lehetősége adódik különböző időtartamú gyakorlatokon részt venni, különböző országok fogadó szervezeteinél és cégeinél. Én is egy ilyen pályázattal, a Leonardo Da Vincivel jutottam ki Németországba, négy másik osztálytársammal, akik szintén sikeresen pályáztak. A gyakorlat 6 hetes és az Oldenburghoz közeli Quathamer GmbH kert, park, út és csatornaépítő, valamint zöldfelület fenntartó Kftnél adódott munka gyakornoki beosztásban. A sikeres időpontrögzítés, szállás és munkahelyszerzés után október 2-án indultunk Budapestről a hajnali órákban, megkezdve közel 12 órás utunkat. Az első pár óra még alvással telt a kisbuszban, de Ausztria határát elhagyva mindenkiből előtört a kíváncsiskodás: Milyen lesz a munka? Milyen lesz a szállás? Hosszú lesz a 6 hét? Ezek és hasonló kérdések merültek fel és lettek megvitatva a rendszeres benzinkúti megállók között. A hosszú, de szórakozással eltöltött út Bad Zwischenahn mellett, az Aschauserfeld-i szállásunknál ért véget. Az esti kipakolás és fáradtság miatt csak másnap reggel vehettük jobban szemügyre, milyen szép, természetközeli és csendes helyen töltjük majd el a 6 hét hétköznapjait. Egy közel 200 éves, teljességgel lakható istálló szolgál majd szállásul. Három szoba volt, az egyik már foglalt: a szállásadónk 26 éves jókedvű, barátkozó és tipikus germán termetű fia, Bernd Lüttmann lakott ott. Közös konyhánk volt vele, de saját fürdőszobánk. A fűtést egy nagy kazán biztosította, melyet fával és brikettel kellett táplálni.
A konyha teljesen fel volt szerelve minden szükséges eszközzel és nagy örömünkre egy mosogatógéppel is. A házat egyik oldalról erdő, a másik oldalról mező vette körül. Ettől volt mindig friss és oxigéndús levegő, melyet a budapesti szmog után teljességében élvezetük. Legközelebbi szomszédunk a tehenek után a szállásadónk volt,friedrich Lüttmann aki tőlünk 50 méterre lakott. Az első hétvégénk a környék megismerésével telt el. Ellátogattunk a közeli Wilhelmshavenbe is ahol a haditengerészeti múzeum mellett az igazi kikötői hangulat nyűgözött le minket a halas szendvicseket kínáló büféivel, sirályaival és a nagy szakállat növesztett tengerészeivel.
Hétfőn a munkaadó cég főnökeivel találkoztunk, akik tájékoztattak minket a munkák jellegéről, az elvárt munkamorálról, időpontokról és megkaptuk egyéni védőfelszerelésünket és megítélésem szerint kiváló minőségű munkaruházatunkat. Másnap reggel pontban 5 órakor ébredtünk fel. Az első nap izgalma érezhető volt mindenkin. A szendvicsek csomagolása és a reggeli előkészületek után vidáman pattantunk fel a bringáinkra és vágtunk neki a 13 kilométeres útnak. Az idő elég szép volt, egy pulcsival és a vékonyabb munkáskabáttal élvezhető hőmérséklet volt - ahogy mondják, kezdők szerencséjére. A 40 perces út végén ott állt kivilágítva a cégünk telephelye. Ez a látvány kissé idegességgel kevert izgalommal töltött el, mégiscsak az első nap. Leszálltunk és leláncoltuk a bicikliket, majd bementünk a cég nappalijába. Itt mindenki kedve szerint készített kávét, teát a rendelkezésére álló alapanyagokból egy kikötéssel, hogy a névre szóló bögréjét használat után tegye be a mosogatógépbe. Érzésem szerint kissé meglepte őket hétköznapi reggelükön csapatunk érkezése, de a főnök eligazította a társaság egy részét, hogy kik vagyunk és kik fognak velünk dolgozni. A nagy telephelyen transporter-jellegű autók és munkagépek hada állt munkára készen a javító és a tároló műhely körül. A munka fél 8-tól kezdődött a munkaterületen, függetlenül attól, hogy az hol volt. Időben el kellett indulni, nem volt túl sok vesztegetni való idő - általában 15 perc pihenés után indultunk dolgozni. Első napom egy épülő lakótelepen kezdődött, ahol Flóriánnal egy lakóház kertjét kellett ültetni. A finom tereprendezési munkák alatt a szűk utcába befordult egy 40 tonnás teherautó. Kérdeztem Flóriánt hogy mit keres itt egy ekkora gép, mire ő mosolyogva mondta, hogy a növényeinket hozta. Kissé gyanakodva és viccnek tekintve a helyzetet álltam és néztem a kamionra, de egyszer csak megállt előttünk és a ponyvát felrántva elém tárult a rakomány. Nagy megkönnyebbülésemre csak a negyede volt megrakva növényekkel. Nem gondoltam arra, hogy a csak negyed rész lerakodása is két és fél órán keresztül fog tartani. A házhoz vezető lépcső mellé bükkfa sövényt ültettünk, az ágyásokba Vinca minort és a ház rézsűjét Lonicera pileátával ültettük tele és közé három bokor Aranyvessző került. A munkaidő vége fél 5-kor volt. Visszaérve a telephelyre megvártuk egymást a srácokkal és a friss élményeket elújságolva tekertünk haza. Ilyen ütemben teltek a napok, míg egy reggelen épp munkába menet leesett a biciklim pedálja. Tipikusan olyan időjárás volt akkor is, mint az ottlétünk alatt túlnyomó részben: esős, ködös, szeles és hideg idő. Szerszám híján a cég főnökét és kapcsolattartónkat, Hermann Eppinget hívtam segítségül. Végül a céges terepjáróval vittek be munkába, de immár másik munkaterületre kerültem, másik brigáddal: a Bloherfeldei piac és játszótér építkezésére. Itt két és fél elég hosszú hetet töltöttem el. Ezen a területen burkolási és az ehhez kapcsolódó munkákban vettem részt. Murva és sóder elterítése a hatalmas 1300m 2 -en, ennek tömörítése, szintezése, lehúzása. A hidegek beköszöntével Vorarbeitereim magyarul az építésvezetőm kért nekem egy vastagabb narancssárga színű, fényvisszaverő csíkokkal ellátott munkáskabátot, mely által rendszeres forgalomirányító szerepet is kaptam.
A munka folyamán nem volt megállás, ha az időjárás nem kedvezett. Rendszeresen dolgoztunk megázva, néhol átvizesedve. Munkába jövet reggelente szinte kivétel nélkül mindig esett az eső és a nagy síkságoknak köszönhetően akadálymentesen fújta alánk az erős szembeszél a vizet. A hónap végén kerültem át a kertfenntartó részlegre. Őszintén megvallva örültem neki, mert a sok túlóra és fizikai munka után enyhülést hozott. Itt, a fenntartó részlegen ismerkedtem meg igazán a cég színes nemzetiségű palettájával: legkedvesebb munkatársam a görög tengerészből lett kertész, Harry volt, megismertem az orosz csapatot: a ravasz róka kinézetű,de jóakaratú Valerij, a gulágban járt Vasilij, az orosz medve Jákob és a fiatal, léha viselkedésű Tim. A pénteki napokon csak délig kellett dolgozni, mert Epping úr délutánonként szemináriumot tartott. Ezeken a napokon mindig valaki visszavitt minket autóval a cég telephelyére. Egy ilyen péntek lett ottlétünk egyik legemlékezetesebb alkalma: úgy adódott, hogy bevonulásom a telephelyre egy Mercedes terepjáróval fog megtörténni. Ez a cég kapujáig rendben is volt, csakhogy ott megkértek egy üres kuka betolására, a már azelőtt is kigúnyolt FKF -es narancssárga kabátomban, pont a srácok szeme láttára. Elmaradhatatlan volt persze a 10 perces röhögés a félresikerült bevonulást követően. Együtt dolgozhattam még az örökké vicces, dalos kedvű és mindenre kapható Ralph Schmeichellel, akivel a tradicionális ételekről és a Németországot érintő komoly témákról is remekül elbeszélgettünk. Vele volt az egyik legemlékezetesebb munkám is, egy favágás. Itt találkoztam André Bischoffal is, a hatalmas termetű ipari alpinista-favágóval. Ekkor merítettem ötletet kertépítészeti munkáim anyagi és szellemi kiegészítésére. Tervem, miszerint itt Magyarországon kitanulom és használom ezt a favágási technológiát, ezen a munkán született meg.
A szabadidőnket a hétvégéken jó hangulatban töltöttük Bad Zwischenahnban a tó körül biciklizve, Brémában a helyi nevezetességeket fényképezve vagy a Hamburgi HSV focicsapat mérkőzésén és város híres és hírhedt részeiben sétálva egyaránt. Megkóstoltuk a városok ételeit-italait és mindenhol kivétel nélkül jól éreztük magunkat, nevettünk a bakikon, a bicajos eséseken és egyéb fordulatos eseményeken. A hat hetes gyakorlat számomra kimondhatatlanul hasznos volt. Megtanultam vagy legalábbis beleláthattam a szüleimtől különélés izgalmaiba és nehézségeibe, ugyanakkor a más emberekkel együtt élés fordulataiba. Egy örökre szóló élményt nyújtott számomra a Leonardo pályázat, örvendek, hogy mertem elmenni és kipróbálni magam a nagybetűs életben egy idegen országban. A kulturált viselkedés és a szabályok betartása elengedhetetlen volt, de úgy érzem, hogy igazán emberként is így állja meg valaki a helyét a világban: előretekintően, céltudatosan, optimistán és végül boldogan.