Németországi őszi gyakorlat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Németországi őszi gyakorlat"

Átírás

1 Németországi őszi gyakorlat LDV-HU-09-IVT-1096-T2 mobilitási pályázat Beszámoló október 2-án indultunk az iskolánk buszával Budapestről, Észak- Nyugat Németországba (Alsó-Szászországba). Az útvonal: Budapest-Bécs-Passau-Regensburg- Nürnberg-Würzburg-Fulda-Kassel-Hannover-Bréme-Oldenburg-Bad Zwischenahn volt. Megérkeztünk a szállásra, ami egy régi 1750-ben épült felújított pajtában volt. A ház egy tanya útról nyílt, ami Aschausen-ben volt közel Bad Zwischenahn-hoz. A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy szép parkot. Ott kis kertek voltak egymás mellett, a neve: Park der Gärten. Ebben a bemutató parkban a környező kertészeti üzemek építettek egy-egy kis kertet, ami jó reklámlehetőség, illetve témakertek is vannak, mint pl a Rózsakert, az Örökzöldek kertje, vagy a Falusi kert. Délután elutaztunk az Északitengerhez Wilhelmshaven-be, ahol megnéztünk egy hadihajó és tengeralattjáró múzeumot. Mikor megnéztük akkor, elmentünk a település tengerparti sétányára, ahol éppen régi nagy vitorláshajóknak, tengerészeknek volt rendezvény, ahol a nyugdíjas tengerészek zenekarai is felléptek. Szép étteremhajókat is láttunk és persze megkóstoltuk a tengeri finomságokkal készült szendvicseket. Park der Gärten Óriásbonsai-Baumschule Bruns

2 Szállásunk Marienemuseum Wilhelmshaven Másnap (hétfőn) délelőtt vásároltunk Oldenburg-ban. Vásárlás után a koordinátorunkkal Hermann Epping-el elmentünk munkahelyünkre autóval. A Bruns nevű faiskolában bemutatkoztunk az telepvezetőnek és megbeszéltük a másnapi munkakezdés részleteit. A cég adott kerékpárt, és hazafelé már biciklivel közlekedhettünk. Ádám és én másnap reggel elmentünk a faiskolába dolgozni. Munkakezdés 7 órakor volt. A kollegám megkért, hogy egy Iseki márkájú kis traktort vezessek. Utánam kötött két utánfutót amin Buxus Sempervirens volt. Az volt a feladatom, hogy lepakoljam az utánfutóról a növényeket és elrendezzem őket. Az ebédszünet mindig délben volt. A munka végén, negyed 5-kor haza kerékpároztunk. Általában esténként mikor mindenki hazaért a munkájából elmentünk vásárolni, főztünk, takarítottunk és pihentünk. első feladataink egyike A következő hetekben a feladatunk a téliesítés volt. Ez azt jelenti, hogy a tél közeledte miatt a nem fagytűrő növényeket be kellett szállítanunk az új, korszerű fóliaházba. Emellett voltak olyan növények, amiket a faiskola erdejébe (40 méter magas Picea abies-ek közé) pakoltuk le. Pénteken egy másik kollegával Hydrangea paniculata-kat pakoltunk fóliaházba. A faiskola

3 hátsó területén Nothofagus-atlantika és Rhus typhina-t rendeztünk sorba. A munka egy kicsit monoton volt, de ebben az évszakban ez a feladat minden faiskolában, ehhez kell alkalmazkodni. Minden pénteken csak délig dolgoztunk, délutánonként valamilyen szakmai vagy kulturális programon vettünk részt, mint pl a Park der Gärten szakmai vezetéssel történő megtekintése vagy Bad Zwischenahnban a Skanzen felfedezése. A hétvégéinket mindig mi szerveztük meg. Az első szombaton ( 10.09) fél 2-kor indultunk kerékpárral a közeli Bad Zwischenahn tó partjára. Sok érdekes autót, hajót, régi épületet és a skanzent láttuk. Vasárnap elmentünk napnyugtakor sétálni a tanyára, közeli erdőbe kirándulni (kedd): reggel ködben mentünk a Bruns-ba, de megváltozott egy kicsit a munkánk. Címkéznünk kellett Rododendron-okat és Azalea-kat. Ez az áruelőkészítés része, a címkék tartalmazzák a növény fényképét, rövid leírását, ápolási igényeit, esetleges jellemző betegségeit. Utána ismét Rhus-et pakoltunk és az így felszabadult területet takarítottuk (szerda): Salix matsudáana-kat pakoltunk. Ezek a növények nagyobbak és nehezebbek voltak az előzőeknél, igen elfáradtunk. Ez volt az a nap, amikor a kollegánktól Bruns katalógust kaptunk. Erről tudni kell, hogy minden évben kiadják és csak kevesen kapnak belőle, mert igen drága. A katalógusban feltüntetnek minden egyes növényt, annak minden fajtáját, színváltozatát, sok fotóval illusztrálva és persze az árlistát is mellékelve (csütörtök): e-napon is Salix m.-kat pakoltunk az új fóliaházba. Érdekesség is történt: a faiskola fenyőerdejébe is pakoltunk fűzfákat. Ott élmény volt dolgozni, tiszta, illatos levegő volt (hétfő): reggel talaj menti fagyban mentünk a dolgozni. Aznap ribizlit (Ribs sanguineum-ot) pakoltunk a fóliába. Délután földmunkát csináltunk: azt a fóliát rögzítettük földdel, ahová a növényeket szokták állítani. Ez egyszerűbb módja a fólia teleltetésének, mintha felszednék (csütörtök): a Bruns-ban som-bokrot (Cornus alba fajokat) pakoltunk, amiknek mutatós, vörös száruk van, így télen is díszítenek. A kollegánk rendes volt, mert festékbe mártott gumikesztyűt adott nekünk. Ezzel könnyebb dolgozni, nem fázott annyira a kezünk és nem is szedtünk össze annyi apró karcolást, amik aztán nagyon tudnak fájni (szombat): a 6. hét félidején elmentünk Bad Zwischenahn-ba egy modern kertészeti kellékeket is árusító üzletbe nézelődni. Sok hasznos apróságot láttam, amik a hobbikertészek számára is könnyebbé teszik a munkát és elérhetőek (hétfő): körülbelül 3 méter magas konténeres, kis fákat (Querkus robur) pakoltunk össze egy blokkba. Emellett Acer platanoides és Crataegus laevigata-kat a tél miatt összepakoltuk szorosan egymás mellé és összekötöztük őket. Így bármekkora szélnek ellenállnak és ha esne a hó, akkor sem borulnak el (péntek): délig hóbogyókat és Weigela florida-kat pakoltunk. Munka után 4-kor Epping úr-ral és néhány lánnyal találkoztunk a Bad Zwischenahn-i múzeumi malomnál, a

4 Skanzen területén. Érdekes volt a helytörténeti múzeum. Utána elsétáltunk velük a helyi katolikus és református templomba is. Szélmalom Bad Zwischenahnban (szombat): reggel elbicikliztünk a Bad Zwischenahn-i pályaudvarra, onnan vonattal utaztunk Brémába. Voltunk a belvárosában, ahol éppen kirakodó vásár is volt és természetesen lefotóztuk a Brémai Muzsikusok szobrát (vasárnap): Hamburg-ba utaztunk vonattal. Amikor odaértünk az információn kértünk metróhálózat térképet, hogy eljuthassunk a foci stadionhoz. A stadionban sajnos nem tudtunk jegyet vásárolni az aznapi mérkőzésre, viszont a pályaudvaron sikerült a következő hétvégére jegyet váltanunk. Következő hét szombaton sétáltunk a belvárosban és megnéztünk egy mérkőzést, amire a jegyet váltottuk. Fantasztikus hangulat volt! Városháza Hamburgban

5 (szerda): az erdőbe pakoltunk Hydrangeáa-kat. Viharos idő volt aznap. A kollegámtól akartam növényt vásárolni, de ő nem fogadott el pénzt, ezért ajándékba kaptam a cégtől egy növényt (csütörtök): egész nap esett az eső. A nap végén a főnököm a Bruns-ról rövid, történelmi és szakmai filmet mutatott (csütörtök): az utolsó csütörtökön, más telephelyen dolgoztam egy lengyel, és két német férfival. Reggeli szünetig cserepeztünk kisebb fákat és bokrokat. Utána cserepes díszfákat tisztítottam, gyomláltam. Az utolsó munkám: Taxus bonsai dézsákból kellett csepegtető öntözésre használt adagoló vezetéket kiszednem (péntek): délelőtt elmentünk a tanárokkal, busszal Westerstede-be. Egy neves kertépítő iskolába, a Deula-ba, ahol az igazgató személyesen beszélt a német oktatási rendszerről, az iskola működéséről, rendszeréről, részletesen bemutatta az iskola gyakorlati helységeit és gépparkját. Este Epping úr búcsúbeszédet mondott és ajándékokat osztott nekünk. DEULA Westerstede Gmbh.

Leonardo mobilitási program

Leonardo mobilitási program Leonardo mobilitási program 2010.június 3.- 2010.július 17. Westersede-Bad Zwischenanh Király Regina Örömmel vettem tudomásul, hogy részt vehetek a pályázaton és 6 hetet tölthetek el Németországban, szakmai

Részletesebben

Németországi gyakorlat

Németországi gyakorlat Németországi gyakorlat Egy Leonardo Da Vinci pályázat keretein belül utazhattunk ki Németországba, pontosabban Aschhauserbe. Aschhauser egy kis falu nem messze Bad Zwischenahntól. A pályázat időtartama

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében június 10-től július 21-ig Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo Da Vinci pályázat keretében 2012. június 10-től 2012. július 21-ig 2012. június 10-én reggel fél 7-kor indultunk iskolabusszal, kb 15 óra utazás után megérkeztünk

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2011.10.06-11.19 Westerstede Csaba Krisztián

Leonardo da Vinci mobilitási program 2011.10.06-11.19 Westerstede Csaba Krisztián Leonardo da Vinci mobilitási program 2011.10.06-11.19 Westerstede Csaba Krisztián 2011.október 6-án indultunk a hajnali órákban, az iskola mikrobuszával. 16 óra út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol

Részletesebben

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo da Vinci pályázat által 2012.06.10.-07.21.

Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo da Vinci pályázat által 2012.06.10.-07.21. Németországi szakmai gyakorlat a Leonardo da Vinci pályázat által 2012.06.10.-07.21. A Leonardo da Vinci pályázat által Németországban a Hajo Borchers Pflanzen faiskolában töltöttük 6 hetes nyári gyakorlatunkat.

Részletesebben

Leonardo da Vinci program Lehoczky Tamás & Kósa Dávid

Leonardo da Vinci program Lehoczky Tamás & Kósa Dávid Leonardo da Vinci program 2012.06.10-07.22 Lehoczky Tamás & Kósa Dávid Vasárnap reggel hajnalban indultunk az iskola elől. Kb 16-17 óra volt az út. Az éjszakai órákban először a Hajo Borchers faiskolához

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Várkonyi Dóra. Szakiskolai tanulók mobilitási programja. 2009. május 23. július 4.

Várkonyi Dóra. Szakiskolai tanulók mobilitási programja. 2009. május 23. július 4. Várkonyi Dóra Szakiskolai tanulók mobilitási programja 2009. május 23. július 4. Nagy örömmel vettem tudomásul hogy részt vehetek a pályázaton és 6 hetet tölthetek el németországi faiskolák egyikében szakmai

Részletesebben

"Leonardo da Vinci" program beszámoló

Leonardo da Vinci program beszámoló "Leonardo da Vinci" program beszámoló "Leonardo da Vinci" program során Németországban volt lehetőségünk a nyári gyakorlati időnket eltölteni és munkatapasztalatot szerezni. Én a Renke zur Mühlen" elnevezésű

Részletesebben

Németország, Kertészmérnök Bsc., 2012

Németország, Kertészmérnök Bsc., 2012 Élménybeszámoló Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar 1. Gyakorlati hely: A Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztés szakirány hallgatójaként 15 hetes szakmai gyakorlatomat a Németországban

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Kelemen Nóra Kun Viktória

Kelemen Nóra Kun Viktória Kelemen Nóra Kun Viktória Svédországi beszámoló 2010. április 23.- május 14. Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy részt vehettünk a 3 hetes svédországi szakmai gyakorlaton. Kiutazásunkat megelőzően 3 napos

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

"Leonardo da vinci" Beszámoló

Leonardo da vinci Beszámoló "Leonardo da vinci" Beszámoló "Leonardo da vinci" program során a Németországban volt lehetőségünk a nyári gyakorlati időnket eltölteni és munkatapasztalatot szerezni. Szerencsésnek éreztük magaunk, mivel

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Beszámoló Nándori Péter (13/PT) Leonardo da Vinci Program Németországi szakmai gyakorlat 2011.10.06-11.19 Hajo Borchers Pflanzen cég, Petersfehn II.

Beszámoló Nándori Péter (13/PT) Leonardo da Vinci Program Németországi szakmai gyakorlat 2011.10.06-11.19 Hajo Borchers Pflanzen cég, Petersfehn II. Beszámoló Nándori Péter (13/PT) Leonardo da Vinci Program Németországi szakmai gyakorlat 2011.10.06-11.19 Hajo Borchers Pflanzen cég, Petersfehn II. 1 I. A pályázat elnyerése Mint ahogy sok más szerencsés

Részletesebben

Németország gróf Mikes Ádám

Németország gróf Mikes Ádám Németország gróf Mikes Ádám Első napunk javarészt az utazással telt el. Reggel 5-kor indultunk az iskolából és este 7-re értünk oda a szállásunkra. Elsőre sötétben elég bizarrnak nézett ki az épület, de

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap 1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

FINNORSZÁGI GYAKORLAT 2008. szeptember 22. október 11.

FINNORSZÁGI GYAKORLAT 2008. szeptember 22. október 11. Járai Attila FINNORSZÁGI GYAKORLAT 2008. szeptember 22. október 11. 1. nap: Reggel találkozunk a többiekkel Ferihegy 2-őn. Becsekkoltunk és 11:40-kor indult a gépünk Helsinkibe. Helsinkiben Marjo várt

Részletesebben

Sinka Nikolett Nóra. Munkanapló. a szakmai gyakorlatról. A gyakorlati hely neve: Konvekta AG

Sinka Nikolett Nóra. Munkanapló. a szakmai gyakorlatról. A gyakorlati hely neve: Konvekta AG Munkanapló a szakmai gyakorlatról A gyakorlati hely neve: Konvekta AG A gyakorlati hely címe: Németország,Schwalmstadt Am Nordbahnhof 5, 34613 Tanuló neve: Sinka Nikolett Nóra Keleti Károly Közgazdasági

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31 Készítette: Szakál Gyula 1. nap: Aug. 11. vasárnap: Indulás Békéscsabáról 2013. augusztus 11. hajnal 5:00 körül! Reggel 8:00-kor megérkeztünk

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

Élménybeszámoló. Az üzlet bejárata

Élménybeszámoló. Az üzlet bejárata 2012.04.02-2012.07.13. Ausztria, Tulln, Praskac Élménybeszámoló Áprilisban érkeztünk Tullba a Praskac céghez, hogy ledolgozzuk a kötelező szakmai gyakorlatunkat. Ez a kertészet 1875 óta működik és Ausztria

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló

Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló 2012.10.06 (szombat) Marcoussis, Franciaország Gyakorlati napló - Délelőtt 11:40-kor indulás a Liszt Ferenc reptérről, EasyJet géppel. 13:40-kor megérkeztünk Párizsba, a Roissy Charles de Gaulle repülőtérre.

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015

Horgásznaptár - részletes szolunáris naptár 2015 215 Január Napkelte Napnyugta Holdkelte Holdnyugta Holdfázis Major periódus Minor periódus yenge 1 Csütörtök 7:32 16:3 13:31 3:33 8:5 2:31 1:52 14:18 Jó 2 Péntek 7:32 16:4 14:13 4:35 8:57 21:23 2:44 15:1

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02. A Student Lines Diákutazási Iroda szervezésében 55 diák, 2 szülő 4 tanár tölthetett el 7 felejthetetlen napot az Egyesült Királyság fővárosában.

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti

Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Beszámoló Áfra Botond 2/14Pt/2 Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Szakiskolai mobilitási program 2009. május 23- július 4. Bad-Zwischenanh Bánóczy Ivett

Szakiskolai mobilitási program 2009. május 23- július 4. Bad-Zwischenanh Bánóczy Ivett Szakiskolai mobilitási program 2009. május 23- július 4. Bad-Zwischenanh Bánóczy Ivett 2009. április 20.-án leadtam az iskolába a németországi gyakorlatra a pályázatom. Nem túl sok reményt fűztem hozzá,

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27.

Beszámoló. Franciaország, Marcoussis. a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Beszámoló Franciaország, Marcoussis a Leonardo da Vinci program keretében 2012.10.06.-10.27. Október 06. szombat: 13:40-re megérkeztünk az északi repülőtérre (Roissy Charles de Gaulle). Marcoussis 25 km-re

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium

Név: Valenta Ivett. Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem. Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Név: Valenta Ivett Küldő intézmény: Kaposvári Egyetem Kurzus helyszíne: Kortrijk, Belgium Kurzust szervező intézmény: Katholieke Hogeschool Zuid-West- Vlaanderen Kortrijk, Belgium Kurzus időtartama: 2009.08.31-2009.09.18

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program

Leonardo da Vinci mobilitási program Leonardo da Vinci mobilitási program Nemeslaki Rita beszámolója Münster az Aa folyó partján helyezkedik el, a Vesztfáliai-alföld szórványtelepülésekkel és majorságokkal teli Münsterland elnevezésű részén.

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL 2013. ÁPRILIS 18 30 BERUFLICHE SCHULE SCHWALMSTADT, NÉMETORSZÁG KÉSZÍTETTE : Hamza Andor 2013.04.18 csütörtök Ezen

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

Dánia magyar szemmel

Dánia magyar szemmel Dánia magyar szemmel Bandula Dominika 1.hét. 2017. november 5-én (vasárnap) indult a transzferünk a pesti reptérre. A repülés gondmentesen zajlott és miután a késő esti órákban megérkeztünk a koppenhágai

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

A duális rendszerű szakmai képzés tanulmányozása a kertészeti szakképzésben

A duális rendszerű szakmai képzés tanulmányozása a kertészeti szakképzésben A duális rendszerű szakmai képzés tanulmányozása a kertészeti szakképzésben Műszaki-kertészeti oktatás Tanulmányút Németországban, Niedersachsen tartományban Leonardo Da Vinci program keretein belül 2012.05.13.

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Horváth Barbara Ilona az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt

Részletesebben

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM

FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM FRANCIAORSZÁGI ÚTINAPLÓM 2014. november 13. 2014. december 05. Készítette: Kiss Renáta az LdV-HU-09-TAN-1044-1073-1087-1088 2014 1 HU 01 KA 102 000149 számú Erasmus + Európai Mobilitási projekt keretében

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18.

BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN augusztus 30 - szeptember 18. BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar BIOMEDICAL ENGINEERING SUMMER COURSE 2004 WILHELMSHAVEN 2004. augusztus 30 - szeptember 18. 2004. augusztus 29-én hárman, a KVK orvosi műszeres hallgatói

Részletesebben

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien

Erasmus + Készítette: Csurgai Vivien Erasmus + 2015 Készítette: Csurgai Vivien 1.NAP Délelőtt megismerkedtünk a szállásunk közvetlen környékével. Ez olyan mintha egy farm lenne, ahol 4-5 családi ház, szántóföldek és néhol állatok vannak.

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. augusztus 11-31. Készítette: Czékmán Szabolcs 1. nap (Augusztus 11.) Hajnali 4:30 körül indultunk Békéscsabáról három kisbusszal Pestre, ahol felszálltunk

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

SZEPTEMBER SZOMBAT. 2016/ félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK. 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea

SZEPTEMBER SZOMBAT. 2016/ félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK. 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea 2016/2017 1. félév ESTI TAGOZAT SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOK 6/13 E Gyakorló ápoló O.f.: Páczi Andrea SZEPTEMBER 09.24. SZOMBAT 1. 8.00.-8.45. Anatómia élettan (1-7) 2. 8.55.-9.40. Anatómia - élettan 3. 9.55.-10.40.

Részletesebben

Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M

Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M 61 villamos menetrend és vonal térkép 61 Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 61 villamos vonal (Hűvösvölgy / Móricz Zsigmond körtér M)5 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan Mi lesz veled *» * A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan evangélikusok, a gyerekek közül sokan most is a városi evangélikus iskolákba járnak. A fiatalok viszont már a közeli megyeszékhelyen

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia

Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia Tanulj Utazva Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak Broadstairs - Anglia 1-4 hetes programok egész évben Intenzív nyelvkurzus délelőttönként Városnéző és szabadidős programok Kirándulások Szállás

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc.

Ausztria, Szőlész- borász mérnök Bsc. A szakmai gyakorlatomat Eisenbergben(Ausztria) végeztem a Groszer Wein GmbH-nál(borászat). Az Erasmus+ programról a hallgatótársaimtól értesültem. A gyakorlatomat, azért akartam külföldön végezni, hogy

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán

Részletesebben

Leonardo szülőföldjén

Leonardo szülőföldjén Leonardo szülőföldjén A festői toscan vidék és a Ligur-tenger Hajózás és séta a mesés Cinque Terre vidékén Olasz luxus a Ferrari gyár múzeumában Impozáns reneszánsz városok: Firenze és Pisa Utazás időpontja

Részletesebben

K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő. REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2.

K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő. REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2. K&H VIGYÁZZ, KÉSZ, PÉNZ! pénzügyi vetélkedő REGIONÁLIS KÖZÉPDÖNTŐK FELADATAI alsós korosztály (1-2., 3-4.) 2012-2013. 1-2. osztály I. BEMELEGÍTŐ KVÍZ Kaptok egy 3 kérdésből álló kvízt. Karikázzátok be

Részletesebben