Tóth Árpád (1886-1928) 1886-ban Aradon született. Debrecenben nőtt fel, apja szobrász volt. 1905-tól a budapesti egyetem magyar-német szakos hallgatója lett, verseit A Hét, a Vasárnapi Újság és a Nyugat is közölte. 1909-ben anyagi gondok miatt abbahagyta tanulmányait, visszatért Debrecenbe, ahol helyi lapok munkatársa lett. 1911-ben megismerkedett egyetlen szerelmével, Lichtmann Annával, akit 1917-ben - Hatvany Lajos anyagi támogatásával - feleségül vett. 1913-tól Budapesten keresett megélhetést, tüdőbaját szanatóriumokban igyekezett gyógyíttatni, ebben is Hatvany segítette. 1928-ban fiatalon halt meg RÖVID PÁLYAKÉP A Nyugat első nemzedékének lírikusa és a XX. század elejének egyik legnagyobb hatású műfordítója. Egységes poétikai látásmóddal és jellegzetes tematikával megalkotott életműve meglehetősen egynemű (homogén). Verseinek visszatérő témája a magány érzése és az elszigeteltség tapasztalata. Alaphangja a panaszos lemondás. E tematikát Tóth Árpád költészete jellegzetes motívumokkal (évszak, napszak, fa, növény, virág, hold, csillagok, csönd, hajó) és látványelemekkel alkotja meg. A rövid életműben ugyanakkor megfigyelhető a szókincs, a képalkotás, valamint a jelenetezés egyszerűsödése. Versei gyakran 12-14 szótagos jambikus sarokba és nyolcsoros, keresztrímes versszakokba rendeződnek. Versnyelve szimbólumokkal alig él. Költészete meghatározóan az impresszionizmussal hozható összefüggésbe. Erre utal többek között a jelzős és határozós szerkezetek, valamint a szinesztéziák, hasonlatok, illetve a verszene kitüntetett szerepe. Az impresszionizmus jelenlétére hívhatja fel az olvasó figyelmét az a tény is, hogy verseinek témája legtöbbször egy-egy benyomás köré szerveződik. Erre rendszerint a beszédhelyzet konkrét megjelölése utal. A Nyugat indulásától körébe vonta, 1908-tól publikálta verseit, később kritikai tárgyú írásait is. Első verseskötete 1913-ban jelent meg Hajnali szerenád címmel, melyet a második lírakötet, a Lomha gályán 1917-ben követett. Ez utóbbiról Babits közölt kedvező cikket a Nyugatban. 1918-ban jelentkezett harmadik lírakötetével, Az öröm illan címmel. Babitscsal és Szabó Lőrinccel együtt fordította Baudelaire A Romlás virágai kötetét, a közös munka 1923-ra készült el. 1923-ban önálló fordításkötetet is kiadott. Az Örök virágok tíz év fordításaiból (Villan, Rilke, Goethe, Mallarmé stb.) válogatott. Halála után, 1928 végén látott napvilágot negyedik verseskötete, a Lélektől lélekig.
ELÉGIA EGY REKETTYEBOKORHOZ Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve, S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan sodru vész, S megreszket az egész szelíd arany hajóraj. Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat A lomha óriás, hisz oly borús szegény. Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor Bányáiból a bú vihedere kereng fel, Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember! Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok S a sűrű napsugár forró arany verése Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog, Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése; Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után, Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát Az öntudat nem űz, a konok kapitány. Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét A kínok vasszöge szorítja össze testté, S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét, Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté, Bár fájó szögeit már a létentúli lét Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza: A néma szirteken békén omolni szét S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa. És hát a többiek?... a testvér-emberek, E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, - Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se, Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé. Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon Csak miriád virág szelíd sajkája leng: Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon, Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva A fájó ősanyag: immár a kínnak vége! S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka, S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke. KÉRDÉSEK 1. Milyen előfeltevések fogalmazhatók meg a vers címe alapján? Milyen jóslatok adódhatnak a címből a beszédhelyzetre és a vershelyzetre vonatkozóan? 2. Mennyiben igazolta előfeltevéseiteket az elsődleges olvasat? 3. Hogyan pontosítható a vers alapján a beszédhelyzet és a vershelyzet? 4. Hol, milyen jelentésekben jelenik meg a szövegben a hajótoposz? Hogyan igazolnátok jelentésváltozatainak logikus építkezését? 5. Hogyan tagolható a vers hajó metaforikájának jelentése alapján a szöveg? (Indokoljatok! ) 6. Mi jellemzi a megszólalás helyzetét és környezetét az 1-3. versszakban? 7. Milyennek mutatkozik a természet és a beszélő viszonya az 1-3. versszakban? 8. Hogyan értelmezi a beszélő saját sorsára vonatkoztatva élet és halál viszonyát a 4. versszakban? Milyen irodalmi szövegeket, hogyan idéz meg ez a versszak? 9. Mi a szerepe az 5-6. versszakban a bibliai utalásoknak? Miben különbözik jelentésük a bibliaitól? Vajon mi az eltérés szerepe? 10. Mi a különös a vers zárlatának idilljében? A vers műfajkijelölő címe egyrészt olyan hagyományhoz utalja a megszólalást, amelyet valamilyen értékek hiányának rezignált tudomásulvétele jellemez. Másrészt a beszélő és a természet viszonyát tematizálja. Ennek alapján akár azt is feltételezhetjük, hogy a versbeli megszólalás a látvány leírása felől a meditáció, a gondolatiság irányába fog elmozdulni. Ezeket a feltevéseket a hat versszakos költemény szövege igazolja. A nyolcsoros, keresztrímes strófák és a meghatározóan hatodfeles jambikus sorok (alexandrinok) az olvasót lassan építkező epikus formákra emlékeztethetik.
--uuu - u - u-u-u Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve Az Elégia egy rekettyebokorhoz a hajótoposz lehetséges jelentéseinek kihasználásával egyetlen költői képből kibomló allegória. Az impresszionizmus hatását mutatja többek között, hogy a jelen idejű megszólalás a pillanatnyi benyomásból kibomló gondolatiság és a monologikus beszéd egyidejűségének látszatát kelti. Ugyanakkor az alkotás képrendszere és szerkezeti felépítése a nagyon is tudatos megalkotottságra hívhatja fel a befogadó figyelmét. A mű arányosan bomlik két szerkezeti egységre. Első három versszaka a lírai én szemlélődő állapotát és a szemlélet tárgyát (önmaga és a rekettyevirág) állítja középpontba. A látványelemből fejlődik ki a mű alapmetaforája, a rekettyevirág-légi sajka-arany hajóraj kép. A névátvitel alapja a szemlélődés látószöge (a cserje fölött a kék ég mint víz). Továbbá a rekettyecserje csónakos, sárga virágzatáról való egyszerű tudás vagy megfigyelés. A beszélő helyzetét a természetközeliség, lélekállapotát a szomorúság, a gondterheltség jellemzi. A megszólalás tere és ideje jelölt ("hegyen", fejem fölé", "Nyárvégi délután"). Ez az alaphelyzet, illetve önszemlélet alakítja a vers első részének viszonyrendszerét. Benne az emberhez és természethez ellentétes értékek kapcsolódnak. Például a kínzó öntudat és a boldog öntudatlanság, a vágyak betöltésének kényszere és a vágy nélküliség szelíd, idilli állapota, a gond és a gondatlanság vagy a bolyongás és a lebegés képzete. A második szerkezeti egység a rekettye-hajó metaforát a hajótoposz hagyományos jelentés lehetőségeivel (emberi sors-hánykódó hajó, élet-tenger) építi tovább. A negyedik versszakban a beszélő a hajóképet kiterjeszti önmagára ("is"). Ugyanakkor át is értelmezi ( de ) a személyes sorsnak, a szenvedésnek és a halálközelségnek a francia szimbolistákra emlékeztető jelentéskörével. Az olvasónak nemcsak a motivikus kapcsolatok tűnhetnek föl (út, utazás, tenger, hajó, sors, szenvedés, halál), de a nyelvi megformálás rokonsága is. Erre az adhat magyarázatot, hogy Baudelaire Az utazás vagy Rimbaud A részeg hajó című költeményét épp Tóth Árpád ültette át magyarra. A negyedik versszaktól a szemlélődést meditáció, az ember-természet viszonyt a lírai énen belüli viszonyok, a látványt a látomás váltja fel. A képalakítás érdekessége, hogy az öntudat vezérelte szenvedéssel teli lét negatív értéktartományával halál békéje és csöndje képez ellentétet ("léten túli lét"). Ezt a középkori tengerészlegenda mágneshegy motívuma teszi érzékletessé. (Eszerint a tengerek sarkának titokzatos hegye magához vonzza a hajót összetartó szegeket.) E motívumok más összefüggésben ismétlődnek majd az elégia záró versszakában. Az ötödik szakasz a hajómetaforikát a többi emberre is érvényessé teszi. A látomás egyre tágabb körökben mozog. Újabb motívumai (vértenger illetve a könny- és vérözön) egy apokaliptikus pusztulás lehetőséget helyezik kilátásba. A bibliai özönvízzel szemben ezt nem követi túlélés, újélet vagy megtisztulás. A Bibliában a szivárvány Isten megbékülésének és emberrel kötött szövetségének a szimbóluma. Tóth Árpád versének utolsó strófája felülírja ezt a hagyományos jelentést. Hiszen az eget és a földet összekötő szivárvány itt az ember nélküli ünnep, a természet békéjének jelképévé válik. Az "Egy néma ünnepély, ember utáni csend" sor olvasható Vörösmarty Előszó című versének zárlatára való utalásként is. Míg azonban az Előszó az ember pusztulását
tragikus értéksemmisülésnek állítja. Tóth Árpád költeménye a béke és a harmónia megszületésének feltételeként mutatja fel. A beszélő szerint ugyanis csak az emberi faj kipusztulását követően érvényesülhet a világban a természet boldog, öntudatlan harmóniája. Ebből fakad. hogy az utolsó két sor inkább himnusz, mint elégia. A lótusz a keleti kultúrák egyik legfontosabb szimbóluma. A káosz vizeiből kiemelkedő rend, az élet és a kozmosz jelképe, termékenység- és tisztaságszimbólum. A verset záró látomásban egy fehér lótuszvirágból születik meg a Béke hószín szárnyú istensége. Ha tudjuk, hogy az Elégia egy rekettyebokorhoz 1917-ben, vagyis az első világháború idején keletkezett, megérthetjük a versben hangot kapó elementáris békevágy indítékát is.