HÓDI SÁNDOR NYELVSTRATÉGIA NEMZETSTRATÉGIA

HÓDI SÁNDOR NYELVSTRATÉGIA NEMZETSTRATÉGIA

STRATÉGIAI FÜZETEK 10. Sorozatszerkesztő: Hódi Sándor Szerkesztő: Hódi Éva Nyomdai előkészítés: Hódi Sándor Lektorálta: Hódi Éva Kiadó: A SZÉCHENYI ISTVÁN STRATÉGIAKUTATÓ TÁRSASÁG Nyomda: Óbecse, Proleter Kft., 2014 1

2

Hódi Sándor NYELVSTRATÉGIA NEMZETSTRATÉGIA 3

4

Előszó Egyre nehezebben tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy az úgynevezett rendszerváltó elit tagjai nem láttak messzebb az orruknál, amikor a nyolcvanas évek végén váltani-menteni (?) kezdték a korábbi rendszert. A politikai és a szellemi elit szeme előtt ködvárak lebegtek: a küszöbön álló jogállamról, többpártrendszerről, piacgazdaságról, demokráciáról beszéltek, anélkül, hogy ki lehetett volna hámozni belőle, mit takarnak a nagy szavak, milyen jövő vár az emberekre? Nem voltak sem elég bátrak, sem elég leleményesek ahhoz, hogy kézzelfogható célokat tűzzenek a magyar társadalom elé, például növelik a gazdasági hatékonyságot, javítják a demográfiai helyzetet, emelik a népesség egészségi állapotát és műveltség színvonalát. Európába és a jövőbe való nagy igyekvésük lázában a szerveződő politikai osztály nem törődött a közjóval, az istenadta nép meg mit sem törődve azzal, hogy a hatalmi szférában mi történik, milyen következményekkel jár rá nézve a javak újraelosztása, kizárólag személyes hasznát-javát nézte, hogy saját egzisztenciáját valahogyan megteremtse. 1 Ma sincs ez másképpen. Immár negyed századdal a demokratikus átalakulás után napnál világosabb, hogy önmagában a jogállamiság, a politikai többpártrendszer, a liberális piacgazdaság, de még az Európai 1 Vö: Varga Csaba: Hagyomány és stratégia. Kapu Könyv. Kapu, 1997. 5

Unióhoz való csatlakozás sem eredményezett élhetőbb életet. Kiderült, hogy a volt szocialista országokban nem lehet a nyugat-európai fejlődés ötven évvel korábbi múltját mintaképnek, követendő példának tekinteni, nem lehet rá jövőt építeni. Közjóról beszélve általában magasabb életszínvonalra gondolunk, jobb anyagi körülményeket értünk alatta. Kétségtelenül ezen a téren érte a legnagyobb csalódás az embereket. Ugyanis a rendszerváltástól, a felzárkóztatástól nyugati jólétet reméltek, helyette viszont milliók puszta megélhetése vált kérdésessé. Itt mellőzzük a hosszabb politikai és közgazdasági fejtegetést, hogyan váltunk valamennyien a pénz és hatalomprofit áldozataivá. Elég az hozzá, hogy a remélt szabadság és egyenlőség, a jogállamiság, a piacgazdaság, a demokrácia nem a többség, hanem csupán a társadalom elenyésző kisebbségének a központosított uralmát erősítette meg. Ez a régi-új hatalmi osztály a szolgálatába állította a demokráciát, míg a társadalom túlnyomó többsége mára úgyszólván teljesen eszköztelenné vált a pénzhatalom uralmával szemben. Ebben a kiadványban ez a kérdéskör abban a vonatkozásban merült föl, hogy Magyarországon a rendszerváltás idején hosszú távú nemzeti stratégiával senki sem rendelkezett. 2 Tételesen végiggondolt, nagy ívű jövőképről beszélek, nem politikai elképzelésekről, irodalmi esszékről. Európába való nagy igyekvésünkben, a felzárkózás lázában megfeledkeztünk arról, 2 Vaarga Csaba, Id. m. 6

hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen nyelven beszélünk? Megfeledkeztünk arról, hogy gondolkodásunk, műveltségünk, boldogulásunk csak a helyesen, szépen beszélt és írt anyanyelv alapján képzelhető el, hogy a sikeres nemzetek sorába tisztán őrzött anyanyelvvel és egészséges nemzettudattal léphetünk. 3 Nem mentség számunkra, hogy magának az Európai Uniónak sem volt (ma sincs) elfogadott távlati koncepciója a nemzetek, még kevésbé a nemzetrészek jövőjére vonatkozóan. Viszont úton-útfélen halljuk, hogy a nemzetek, mint társadalmi konstrukciók, a globalizációs folyamatok útjában állnak. Részletkérdés, hogy egyesek szerint ez csak a modern nemzeti államalakulatokra vonatkozik, míg a kulturális nemzetek részeivé válhatnak a határokon átnyúló globalizációs folyamatoknak, illetve az európai kulturális hagyományoknak. Általános elvként hangsúlyozni szeretnénk, hogy a különböző népek kultúráját és nyelvét úgy kellene tiszteletben tartani és támogatni, ahogyan más emberi jogokat, amelyek az embereket emberi mivoltuknál, emberi lényegüknél, természetüknél vagy méltóságuknál fogva megilletik. 4 Azt, hogy az európai jogalkotás a továbbiakban hogyan alakul majd ebből a szempontból, nehéz megjósolni. Mindenesetre elgondolkodtató, 3 Beke György: Védekező anyanyelv. Kiadja A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia. Budapest, 1997. 4 Andrássy György: A nyelvszabadságról és a nyelvszabadság jelentőségéről. In.,: Létünk, 2013. Különszám. Forum Könyvkiadó, Újvidék. 7 20. o. 7

hogy bár a nyelv az ember lényegi sajátossága, a nyelvi jogokat a nyelvszabadságot általában a kisebbségi jogok közé sorolják, a nyelvi többséghez tartozó személyekkel kapcsolatban a nemzetközi jogban föl sem merül a nyelvi jogok kérdése. 5 Nem feladatunk itt annak elemzése, hogy vajon miért nem ismerik el a nemzetközi jogalkotók a nyelvi többséghez tartozó személyek számára is azokat a nyelvi jogokat, amelyeket a nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek számára, jóllehet lassan, nem kis vonakodás után, de elismertek. A kérdés mindazonáltal adva van. A nyelvszabadság joga elvileg benne rejlik az ENSZ által elismert jogokban, úgy véljük azonban, hogy a gondolat, a vélemény, a lelkiismeret, valamint a vallás szabadsága mellett deklarálnia kellene nyelvszabadságot is. Azt az alapvető emberi jogot, hogy mindenki a maga által választott nyelven fejezze ki magát. Más szóval, miért is ne lenne mindenkinek joga a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága körében a nyelvszabadsághoz is? Egy ilyen nemzetközi egyezségokmány segítene gátat vetni a nyelvek presztízsharcának, a nyelvi imperializmus gátlástalan térhódításának, a nemzetállamok részéről az államnyelvet, vagy a hivatalos nyelvhasználatot szorgalmazó politikai nyomásnak. A nyelvi szabadságjogok deklarálása önmagában véve is bátorítaná az embereket abban, hogy saját nyelvüket használják, ami egyúttal annak az elismerését is jelentené, hogy mindenkinek joga van 5 Andrássy György id. m. 8

más nyelv vagy nyelvek tanulásához, azaz mindenkinek joga van a nyelvszabadsághoz. Ma a haladás gondolata elsősorban a világgazdaság alakulásának megítélésétől függ. Sokan a fejlettség fokmérőjének kizárólag a bruttó nemzeti termék menynyiségét tekintik. Ebből a szempontból a kulturális képződmények sorsa mintegy zárójelbe kerül, mintha a kultúra társadalmi fejlődése mellékes lenne, holott a nemzeti jövő elsősorban szellemi, kulturális kérdés. Az a körülmény, hogy a bruttó nemzeti termék mennyiségi mutatói mellett a közgondolkodás alábecsüli a kultúra azon belül a nyelv jelentőségét és horderejét, a nemzet jövője szempontjából tudathasadásos állapotra vall. Félreértés ne essék: a társadalmi-gazdasági fejlődés igen fontos, de nem kevésbé fontos a szellemiintellektuális tőke felhalmozása, amely nélkül sikeres vállalkozás, társadalmi megújulás nincsen. Ebből a szempontból már az sem mindegy, hogy egy adott nyelvi kultúrán belül milyen gondolkodás és életmódkísérletek erősödnek föl. Hadd illusztráljam ezt egy példával. Vannak, akik mindenáron felzárkózni, integrálódni szeretnének Európához, elfogadva azokat a folyamatokat, amelyek ma meghatározóak a politikában és a közgondolkodásban. Ez esetben Európában rövid időn belül egyetlen közös nyelv marad, az angol, melynek folyományaként a többi nyelv rendre háttérbe szorul. Ilyen szempontból a legtöbb nyelv, köztük a magyar, már ma is védekező helyzetben van. Van azonban egy másik vonulat is, akik számára az egyének és közösségek fontosak, ezért azon vannak, hogy auto- 9

nómok is maradjanak. Nem ördögtől való gondolatnak tartják, hogy az angol nyelv térhódítása helyett olyan információs-kommunikációs rendszert kell létrehozni, amely számos nyelvről számos nyelvre fordít. Ez már ma sem utópia. Ezzel máris eljutottunk a nemzetek, köztük a magyar nemzet jövőesélyeinek egyik legizgalmasabb kérdéséhez. Nem mindegy, hogy a globálissá váló világban nemzetek feletti vagy nemzetek közötti kommunikáció honosodik-e meg. Mindenki angolul beszél vagy mindenki mindenkivel kapcsolatba léphet saját anyanyelvén? Az egyik és a másik törekvés is teljességgel más jövőt érlel, más világesélyt jelent. Az egyik a nyelvi imperializmus győzelmét jelenti, megkoronázását a hajdani gyarmatbirodalmi törekvéseknek, a másik viszont a szabadság kiszélesítését. A modern információs-kommunikációs technikának köszönhetően idegen nyelv ismerete nélkül is sokkal több ember tud magas szinten párbeszédet folytatni egymással, ugyanakkor a nyelvek státusa közti (jól érzékelhető) különbségek eltűnése csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket. Látjuk, ilyen értelemben a jövő nem csak gazdasági, hanem elsősorban kulturális (szellemi) kérdés. Korántsem mindegy, hogy a globálissá váló világban milyen szellemi tőkével rendelkezünk. A jövő annak függvényében szerveződik, hogy milyen lesz egyik-másik nemzet szellemi műveltsége, kognitív felkészültsége. Amennyiben továbbra is tért hódít a nemzetek felettiség eszméje, az nemcsak erodálja a nemzetet, hanem a nyelvi kultúra hanyatlása révén elszemélyteleníti az egyéneket, sőt a közös nyelv propagálásával 10

oly mértékben manipulálhatja a közvéleményt, hogy annak folyományaként, kiváltságos kevesek, központi irányítással információs kiszolgáltatottságban (tudatlanságban) tarthatják az emberek többségét. Magasabb minőségű, fejlett világról csak abban az értelemben beszélhetünk, hogy a pénzközpontú kapitalizmust felváltja egy minden nyelvet és kultúrát egyaránt támogató (szellemi, információs, kommunikációs) társadalom. Mindenesetre a magyarság jövője, nemzetstratégiája csak ebben a globális erőtérben tervezhető meg 6. Mennyi hamis csillogás, dőre illúzió, gyilkos önzés, önhitt ostobaság csábít arra, hogy megtagadjuk legbensőbb valónk, lelkünk, szellemünk édes gyermekét panaszolja Beke György a Védekező anyanyelv című tanulmánykötetében 7. Sokan tudatlanságukban úgy képzelik, hogy műveltebbek lesznek, ha divatos idegen szavakkal fejezik ki magukat. Vannak tanulmányok, amelyek immár meg sem lehetnének angol szakkifejezések nélkül, mintha így lennének igazán tudományosak, korszerűek. Nagyáruházaktól apró utcai bódékig cégtáblákon, a reklámokon angol feliratok, mintha azok vonzanák igazán az angolul mit sem tudó magyar vásárlókat. 8 6 Varga Csaba: Hagyomány és stratégia. Kapu Könyv, 1997., 237. o. 7 Beke György: Védekező anyanyelv. Interjúk, portrék, tanulmányok. Nyelv és lélek könyvek.. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. 166. o. 8 Id. m. 11

Mélységesen egyetértek a szerzővel, hogy az angol nyelvet oktalanul majmolók kisebbrendűségüket próbálják kompenzálni. A divatot követve a fordítottját érik el annak, amit képzelnek. Büszkeség helyett megalázkodás, európaiság helyett ez az igazán Mucsa, 9 a teljes önfeladás. Fájdalom, ez a lelki-nyelvi torzulás nem csak rájuk nézve szégyen, hanem a magyar nyelvet, a nemzet egészét szorítja háttérbe, megalázó helyzetbe. Azt hisszük, folytatja gondolatfűzését Beke György, hogy ez a divathóbort a szabadság terméke. Holott inkább a lelki szegénység és szolgaság jele. Európa mintha megadta volna magát a jenki fölénynek. 10 Viszont olvasom, hogy Franciaországban törvény bünteti azt, aki közleményekben, reklámokban idegen szavakat használ, noha lenne francia megfelelőjük. Csak nálunk van ez másként. És vajon miért? Magyarországon olyannyira kiveszett az önállóságra való törekvés és az ellenállás szelleme, hogy nemcsak elviselik, ha megszállják, meghódítják őket, de még örülnek is ennek 11, írja Romsics Ignác. Arról, hogy anyanyelvük használatával kapcsolatban értékzavar uralkodik az emberek fejében, Hódi Éva is beszélt a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon 9 Id. m. 10 Id. m. 11 Romsics Ignác: Közép- és Kelet-Európai perspektívák. In: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Budapest, 1996. 361 363. o. 12

tartott előadásában. 12 Meglátása szerint a magyarság körében érzékelhető egy önkéntes alárendelődő magatartás saját nyelvünk megélésében más, domináns nyugati nyelvekkel összehasonlítva, ami szerinte nem feltétlenül külső hatással magyarázható, bár ennek az alárendelődő magatartásnak a gyökerei a nemzettudat más vonatkozásaival is összefüggést mutatnak: mégpedig a nemzeti történelem, a nemzeti múlt megélésének értékelésével. 13 Tekintettel arra, hogy az anyanyelv erős integratív szerepet tölt be az azonosságtudat kialakulásában, az egyén családhoz, szülőföldhöz, nemzeti kultúrához való viszonyában voltaképpen a magyar szó teremtette nemzetté a magyar nemzetet mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó számunkra több mint ápolásra, gondozásra és védelmezésre szoruló érték. Mihamarabb ki kell dolgozni egy nemzeti stratégiát, amely egyaránt eleget tesz a mai világ követelményeinek és a nemzeti önazonosság megőrzésének. Független értelmiségi műhelyekben, társadalmi egyesületekben, könyvtárakban, szerkesztőségekben ebben az irányban már komoly lépések történtek. Magánkezdeményezésből, pályázati támogatásokból. A nyelvvédelem terén azonban az államilag támogatott intézeteket, akadémiákat nem helyettesíti semmi. A magyar nyelv presztízsének emelése például a világban igen fontos 12 Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok 1999. október 7., 8., 9. Anyanyelvünk a nyelvek tengerében. 53 62. oldal. 13 Hódi Éva: In.: Anyanyelvünk a nyelvek tengerében. Id. m. 13

állami feladat, a mindenkori magyar kormány legfőbb feladata. Nyelvvédelemről, nyelvszabadságról, a nyelv presztízsének emeléséről beszélünk, de valójában ez alatt az egész nemzetet összetartó kötelékek védelmét, erősítését értjük. Nagyon sok nyelv és kultúra a kihalás útján van, vagy már ki is halt. A magyar nyelvet és kultúrát talán még nem fenyegeti közvetlenül ez a veszély, azonban a kulturális értékek pluralista rendszerének elfogadása Európában a stabilitás feltétele. Az európai intézményektől minden nép segítséget szeretne kapni nyelve és kultúrája megőrzéséhez. A kommunista diktatúra összeomlása óta több mint húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Magyarországon a hatalom új világrendjében valamelyest eligazodjon az ország népe. Csak most formálódik a nép olyan politikai közösséggé, amely érti az idők szavát, tudja, hogy mit akar, és hogyan érje el azt. Talán. Talán azt is megtanulja lassan, hogy a magyar nemzeti érdek az első a magyar kormány számára. Hogy senkit sem lehet rákényszeríteni egyetlen politikai recept követésére sem. Egyesek kitalálták, hogy Európa népei, országai, kormányai részére kizárólag az általuk megfogalmazott liberális demokrácia az egyetlen létezhető, megengedhető életforma. Erre nemet lehet, nemet kell mondani. Ne feledjük: a demokrácia csupán lehetőséget ad a kormányzás különféle értelmezésére. Abban a szellemi, politikai háborúban, amely az Európai Unió jövőjének kérdése körül folyik, nem az elhúzódó globális pénzügyi válság jelenti a legsúlyosabb problémát, hanem maga az európai együttműkö- 14

désről való gondolkodás. Nemzetek feletti Európa, vagy nemzeti közösségek Európája? Míg egyesek azt szorgalmazzák, hogy a fontos gazdasági, társadalmi, politikai döntéseknek európai szinten kell megszületniük, mások úgy érzik, hogy már így is veszélyben forognak nemzeti érdekeik. A jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a föderális Európáról szőtt nemzetek feletti álmokat felváltotta a nemzetállamok együttműködésének igénye. Ez azzal a reménnyel kecsegtet bennünket, hogy Magyarország is visszaszerezheti függetlenségét és teljes integritását. Ez a fejlemény még sürgetőbbé tesz egy nemzeti és nyelvstratégia kidolgozását. Ne feledjük, a magyarság esetében az anyanyelv erős identifikáló, identitásvédő szerepkört tölt be, a magyar nyelv védelme ennek megfelelően széleskörű támogatói összefogást igényel. Ebbe a kötetbe a nyelvvel foglalkozó előadásaimból, cikkeimből, tanulmányaimból válogattam össze a legfontosabbakat és a legjellemzőbbeket. Az írások egyben dokumentumok is, amelyek megőrzik a keletkezési időpontjukra és az adott körülményekre jellemző szellemi, politikai háborúink emlékeit. Reményeim szerint jól mutatják, hogy mikor, mit gondoltam, milyen törekvések, szándékok vezettek megírásukban, milyen gyakorlati ismerettel, olvasmányélménnyel, érvekkel rendelkeztem, hogyan, miként jutottam a nemzetstratégia-nyelvstratégia szükségességének a gondolatához. A kötetet abban a hitben adom közre, hogy a kisebbségi sorban töltött hosszú évek, a társadalmi, közéleti, politikai, tudományos munkával járó mindennapi 15

helytállás, sokszor sárdagasztás, nem volt teljesen hiábavaló, hiszen mást úgysem tehetünk, minthogy igyekszünk felnőni azokhoz a feladatokhoz, amelyek ránk várnak. Az itt közölt gondolataimmal talán valamelyest hozzájárulok magam is a sokat emlegetett nyelvstratégia és nemzetstratégia kidolgozásához. A könyv a Széchenyi Stratégiakutató Társaság és a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület közös kiadványaként lát napvilágot a Stratégiai füzetek 10. köteteként. Ada, 2013. novembere 16

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET... Adalékok a nyelvromlás és a tudati változások összefüggéseinek vizsgálatához a jugoszláviai magyarság körében 14 Rendhagyó időket élünk. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy történelmi sorsforduló küszöbére kerültünk. Ez a megállapítás érvényes a nyelvápolás ügyére is. Anyanyelvünkhöz másként kell viszonyulnunk, mint eddig. De hogy anyanyelvi készségünk megőrzése érdekében mit kell tennünk, hogy nyelvi-szellemi kultúránk társadalmi gondozását miként kell megszerveznünk, ma még nyitott kérdés előttünk. Előadásomban röviden azt szeretném áttekinteni, hogy a nyelv és tudat vonatkozásában az elmúlt évtizedekben a vajdasági magyarság milyen lelki torzulásokon ment keresztül, s hogy ebből kifolyólag megmaradásunk, nyelvi-szellemi kultúránk megőrzése érdekében milyen kihívásokkal kell szembenéznünk. A beszélt nyelv sajátossága az öntudat és az identitás szempontjából kulcsfontosságú, hiszen a nyelv az egyén és a közösség egységének és összetartozásának alapját és legnyilvánvalóbb formáját jelenti. De mivel a nyelv nemcsak a tudat és a szellem kifejeződésének az eszköze, hanem a szubjektív szféra egésze is a nyelv által létezik, 14 Elhangzott Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok tudományos ülésszakán, 1990. október 12-én. 17

differenciálódik, a nyelv létezési módja a tudat kifejeződési szintjének tekinthető. Valamely közösség nyelvikulturális állapota, megosztottsága így a legközvetlenebbül árulkodik az öntudat változásairól, a nemzeti azonosságtudat sajátosságairól. Az ember mint személyiség voltaképpen szavak, fogalmak révén létezik. A nyelv segítségével tud számot adni önmagáról, a nyelv segítségével tudja elkülöníteni magát más emberektől. Ennélfogva a nyelvi kultúra halványulása, a nyelvi romlás minden formája nemcsak a közéleti szerepvállalással kapcsolatos jogsérelem kérdéseként merül fel egy adott kisebbségi közösségnél, hanem a személyiség beszűkülését, a létezés, az önmeghatározás és az önmegélés nyomasztó tudati korlátait jelenti az érintettek részére. Mindennemű korlátozás, hátrányos megkülönböztetés, ami közvetlenül vagy közvetve a szókincs és a beszéd kifejező erejének csökkenéséhez vezet, egész lelkületünket, a lét emberi minőségét szegényíti el. Amikor tehát a jugoszláviai magyarság nyelvállapotáról beszélünk, s azzal kapcsolatban megállapítjuk, hogy anyanyelvi készségünk csakhamar elkorcsosodik, ahogyan ezt Ágoston Mihály írja anyanyelvünk ügyével foglalkozó egyik cikkében, akkor ez nemcsak a nyelvápolás sikertelenségének beismerését jelenti, hanem azt is, hogy a jugoszláviai magyarság önmeghatározásában, helyzetismeretében, világlátásában olyan változások következtek be, amelyek nyelvi kultúránk romlásához vezetnek, etnikai közösségünk megszűnésével fenyegetnek. A nyelvi rendszerbomlás, amelynek hosszabb ideje mindannyian tanúi lehetünk, nemcsak egy átfogóbb, szakavatottabb nyelvápolást tesz szükségessé. Sokkalta súlyo- 18

sabb gondokat implikál ez a diagnózis: kisebbségi kultúránk fennmaradását, történelmi folytonosságát teszi kérdésessé. Nyelvi kultúránk elszegényedésében jómagam nem a szókincs szegényességét, a kifejezőkészség hiányát, a nyelvi pongyolaságokat fájlalom elsődlegesen, hanem azt a belső szemléleti korlátot, amelyet az elmúlt évtizedek kialakítottak bennünk. Azt az egysíkú, szegényes világlátást, ami a társadalmi cselekvéshiányért, a magyarság közéleti és politikai passzivitásért legalább annyira felelőssé tehető, mint a külső körülmények. Ennek a belső szemléleti korlátnak a legpregnánsabb példája a kisebbségi tudat és kisebbrendűségi érzés. A lélek eme görcseit s a tudat torzulásait nem számolhatjuk fel mindaddig, amíg az anyanyelvi kisebbrendűségi érzés okait meg nem szüntetjük. A kisebbségi tudat és kisebbrendűségi érzés megjelenése szorosan összefügg az adott etnikai csoport hátrányos helyzetével, a nemzetiségi kultúra hiányosságával, társadalmi értékvesztésével. A többségi nemzethez viszonyítva a nemzeti kisebbségek általában szűkében vannak a nemzeti kultúrát ápoló, a nemzeti identitás fenntartásában kulcsszerepet játszó intézményeknek. Megfelelő intézmények hiányában az etnikai közösséghez tartozó személyek mozgástere beszűkül, nehezebb számukra a társadalmi felemelkedés, ami a közösség anyagi-kulturális stagnálásához, deklaszszálódásához vezet. Az így keletkezett strukturális aránytalanságok a kisebbségek nemzettudatában szükségképpen torzulásokhoz vezetnek, komplexusokat eredményeznek. 19

Az elmúlt évtizedekben, ha a magyar kisebbség társadalmi szerkezetének tudatos és tervszerű lerombolásáról talán nem is beszélhetünk, közoktatásunk hiányosságai, a területi iskolák létrehozása, az értelmiségképzés megoldatlanságai miatt a magyarság társadalmi összetétele mindenképpen rendkívül hátrányossá vált. Jelentősen megnövekedett az alacsony végzettségűek aránya a közép-, illetve felsőfokú végzettségűek rovására. A fellépő strukturális aránytalanságok miatt a magyarság elmaradt az országban végbemenő társadalmi átrétegeződési folyamattól, ami a magyar közösség deklasszálódásához, a nyelvi-nemzetiségi kultúra távlatvesztéséhez vezetett. A könnyebb boldogulás és a társadalmi felemelkedés reményében a magyar szülők tömegesen íratták szerb tagozatra gyermekeiket. Nem ok nélkül egyébként. A gazdasági vezetők és kormánytisztviselők között, a pártszervezetben, bankokban és pénzintézetekben, biztosító társaságokban, tudományos intézetekben, a társult munkaszervezetek tanácsaiban, illetve végrehajtó apparátusában, a hadseregben és belügyi biztonsági szolgálatnál a magyarok mélyen számarányuk alatt képviseltették magukat. És a helyzet az ún. kulcsok eltörlésével csak rosszabbodott az utóbbi időben. Ahhoz, hogy valakiben nemzeti hovatartozását illetően komplexusok alakuljanak ki, legalább két feltétel szükséges. Az egyik az, hogy illető nemzeti hovatartozása miatt folyamatos frusztrációnak legyen kitéve. Például anyanyelvének használata miatt kínos helyzetekbe kerüljön: rendreutasításban, megszégyenítésben részesüljön, 20

vagy az is elég, hogy ne értsék meg ott, ahol ez elvárható lenne. A komplexusok kialakulásának másik feltétele, hogy a nemzeti identitásában frusztrált személyt a frusztráció oka megingassa értékrendszerében. A kisebbségi attól válik komplexusossá, hogy végül elhiszi: a többségi nyelv ismerete nagyobb értékkel ruházza fel személyiségét, mint az anyanyelv ismerete. A kisebbségek nyelvének és kultúrájának degradálása legnyilvánvalóbban az államnyelv koncepciójában jut kifejeződésre. Bárhogyan magyarázzuk is az államnyelv ésszerűségét és szükségességét, ez a magyarázat a gyakorlatban óhatatlanul az egyik nyelv és kultúra hegemóniáját jelenti más nyelvek és kultúrák fölött. A többségi nép nyelvi-kulturális hegemóniájának logikus következménye, hogy a nemzeti kisebbségek függő, alárendelt helyzetbe kerülnek, s devalválódni kezdenek. És ezzel elértünk ahhoz a kérdéshez, amitől pozícionált értelmiségünk jobban fél, mint ördög a tömjénfüsttől. A magyarság önszerveződésének, illetve politikai szerepvállalásának kérdéséről van szó természetesen. Letűnőben egy rendszer, amelynek hosszú évtizedeken át sikerült paralizálnia az emberek cselekvő, vállalkozó kedvét és ezáltal visszafognia minden helyzetváltoztatásra irányuló törekvést. Kelet- és Közép-Európa tele van fejlődésükben megtorpant etnikumokkal, nyelvi-kulturális közösségekkel. Tele van megfélemlített, gyökértelen, befelé néző, rezignált emberekkel. A pártállam nem ismerte el az autonóm közösségeket, elnyomta a kulturális és vallási csoportokat, s különös agresszivitással nyomta el a nem- 21

zeti kisebbségek kollektív érdekeinek és szükségleteinek védelmére irányuló törekvéseket. A vajdasági magyarság jogos törekvéseit is léptennyomon gáncsoskodás, gyanakvás kísérte. Kollektív bűnöket olvastak a fejünkre, megbízhatatlansággal vádoltak, kitelepítéssel fenyegettek bennünket. Az állandó fenyegetettség, a lappangó vagy nyílt erőszak következtében félelem vált úrrá lelkünkön. Nem írhatunk azonban mégsem mindent mások számlájára. Legfőbb bűnünk talán az, hogy hazugságokban élünk, nem vagyunk képesek szembenézni a kihívásokkal, nem tudjuk méltósággal viselni sorsunkat. Mivel a nyelvi rendszerbomlás alapjában véve kisebbségi kultúránk értékvesztésének a következménye, talán nem is annyira nyelvművelésre, mint inkább a magyar nyelv megtartó erejének a növelésére kellene törekednünk. Ahhoz, hogy a magyar ajkú emberek egymás között ne más nyelven beszéljenek utcán, hivatalokban, üléseken, hogy a szülők ésszerűnek lássák anyanyelven taníttatni gyermekeiket, hogy kisebbségeink számára származásuk ne legyen nyűg és teher, a nyelvek és népek teljes egyenjogúságára és egyenrangúságára van szükség. A közgondolkodás reformja ilyen vonatkozásban a magyarság soraiban elkezdődött. A felsőfokú diplomások tudatos értelmiséggé szerveződése is folyamatban van. Ennek alapján, ha kétségek közepette is, talán reménykedhetünk abban, hogy nyelvi kultúránk további értékvesztésének sikerül útját állnunk, s hogy anyanyelvünk társadalmi gondozása, szellemi kincstárunk megőrzése utódaink számára nem teljesen reménytelen feladat. 22

NYELV ÉS LÉLEK TÁJAINKON 15 Nyelvhasználat és önkifejezés Az anyanyelvre sokan hajlamosak ma is csupán úgy tekinteni, mint az emberi kommunikáció eszközére. Ezzel szemben a nyelv a beszéd és az írott szó is az ember egyediségének, lelki sajátosságának egyik leglényegesebb összetevője, a személyiség meghatározó eleme. A nyelvben jut kifejezésre az ember valóságismerete, látás- és gondolkodásmódja, értékrendszere, életérzése szuverén egyedisége. Tudományosan feltárt és bizonyított, hogy az ember nem valamilyen elvont fogalmak alapján gondolkodik, amelyek afféle szellemi raktárban mindenkinek a rendelkezésére állnak, hanem a gondolkodás alapja mindig egy meghatározott nyelv. Az a nyelv, amelyen felnevelkedünk, amely műveltségünk, valóságismeretünk alapjául szolgál, amely az anyatejjel együtt beivódott személyiségünkbe. Ezt a nyelvet hívjuk anyanyelvnek, szenvtelen, tudományoskodó kifejezéssel: reflexnyelvnek. A nyelvhasználat joga így korántsem csak politikai és jogi kérdés, hanem a legalapvetőbb emberi szabadságjog kérdése. Ezért fontos az anyanyelvű iskoláztatás biztosítása, az óvodától az egyetemig bezáróan. Ennek hiányá- 15 Elhangzott Adán 1995. október 14-én a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok tudományos ülésszakán. In. Napló, 1995. október 25. 23

ban a gondolkodás folyamata zavart szenved, az asszociációs láncolatok megszakadnak, a fogalmak elkuszálódnak. Az anyanyelvű oktatás teljes vertikumának, illetve a közéleti nyelvhasználat szabadságának a hiánya ún. kentaur-személyiségek kialakulásához vezet, akik deréktól lefelé gondolkodnak anyanyelvükön, deréktól felfelé a környezet nyelvén. A nyelvhasználat teljes körű szabadságának a hiánya, az anyanyelven való ismeretszerzés és gondolkodás háttérbe szorulása önbizalom nélküli, lesütött szemű emberekké teszi a kisebbségeket szerte a világon. Ilyen önbizalom nélküli, zavarodott, lesütött szemű emberekkel nálunk is gyakran találkozhatunk. Különösen értekezleteken, megbeszéléseken, a hivatalok tolóablakai előtt válik ez szembetűnővé. Amilyen kiáltóak a nyelvi hiányosságok, olyan nyilvánvaló az anyanyelvi kultúra sorvadása, a nemzeti szabadságjogok korlátozása. A lélek felszabaduló öröme helyett az anyanyelvükben bizonytalan emberek megszenvednek minden közszereplést. Arról a tömény frusztrációról és siralmas teljesítményről nem is beszélve, mi van olyankor, ha a kisebbségi arra kényszerül, hogy maga fordítsa le hozzászólását többségi nyelvre. Nyelvhasználat és önbecslés A személyiség kialakulása és a lélek sérülése szempontjából voltaképpen már az is probléma, ha a kisebbségek számára a nyelvhasználat joga formálisan ugyan biztosítva van, de a valóságban, szociológiai szempontból például az egyik nyelv a másik nyelvhez 24

viszonyítva alárendelt helyzetben van. Ez esetben a szociológiai szempontból domináns nyelvi normák károsítják az alárendelt helyzetben levő nyelvi normákat. Ami nemcsak azzal a következménnyel jár, hogy, a kisebbségek anyanyelvében egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az idegen elemek, hanem mivel a szavak mindenkori állapotunk szimbólumai ezzel párhuzamosan a kisebbségiek kezdik többre tartani maguknál a többségi nyelven beszelőket. A vajdasági magyarság egy részére jellemző kisebbrendűségi érzés gyökereit is ebben kell keresnünk. A hatalmi alapon domináló nyelv nyomására megváltozik a kisebbségiek saját nyelvi kultúrájukhoz és közösségükhöz való érzelmi viszonyulása. Az alárendelt nyelvi normák miatt a kisebbségek kevésbé válnak érdeklődővé és befogadóvá nyelvi kultúrájuk kincsei iránt, és ezzel párhuzamosan közösségükhöz is valahogy úgy viszonyulnak, mint a szegény rokonhoz. Más szóval, a nyelvi egyenjogúság hiányában fokozatosan csökken a hátrányos helyzetben levő népességcsoportok belső kohéziója, ami serkenti az asszimilációs folyamatokat és beolvadást. Önként és dalolva A vajdasági magyar szülők jelentős része gyakorlatilag elutasítja a magyar nyelven történő oktatást: gyermekeik érvényesülésének az akadályát látják abban, ha azok nem szerb iskolába járnak, és nem tanulják meg a többségi társadalmi normákat. Az érvényesüléshez ugyanis nemcsak a többségi nép nyelvet kell 25