Ezerlábúak tartása és tenyésztése Szerző és fotók: dr. Schütz Éva A kevés elérhető információ és a szájhagyomány útján terjedő hiedelmek miatt sokan túlmisztifikálják őket, pedig életmódjuk és egyszerű tarthatóságuk miatt minden ízeltlábú kedvelőnek ajánlhatóak ezek az aranyos lények. Ahhoz, hogy megértsük, pontosan milyen állatok is tartoznak az ezerlábúak kategóriába kicsit részletesebben át kell tekintenünk a rendszertant: Az állatok országába (Animalia) tarozik az ízeltlábúak (Arthropoda) törzse, mely aztán több altörzsre tagolódik. Minket ezek közül az Myriapoda altörzs érdekel, mely további ágakra oszlik. Ezek közül egy magára valamit adó terraristának legalább kettőt (amely a legelterjedtebbek a terrarisztika hobbiban) illik ismernie: 1 - Centipede (Chilopoda): Hosszúkás állatok, melyek teste szegmentekből áll és ezen szegmensekhez 1-1 pár láb tartozik. Ragadozó életmódot folytatnak. Ide tartoznak a Scolopendrák. 2 - Millipede (Diplopoda): Ugyancsak hosszúkás, szegmentekből álló állatok, melyeknek egy szegmentjéhez 2-2 pár láb tartozik. Békés, szerves törmeléket hasznosító élőlények. Kialakulásuk: A millipedék körülbelül 410 millió éve jelentek meg a Földön a Szilur korban. Ebből is látható, hogy egy igen ősi állatcsoportról van szó. Körülbelül 310 millió évvel ezelőtt élt az Arthropleura, amely a maga 2 méter hosszával a Föld valaha élt legnagyobb ízeltlábúja volt. Az azóta eltelt idő során, a fent említett óriások kihaltak. Manapság a legnagyobb ezerlábú faj az Archispirostreptus gigas (Peters, 1855) amely akár a 30 cm hosszúságot is elérheti. Arthropleura
Élőhely, életmód: Ahogyan az ízeltlábúak sikeresebb csoportjainál lenni szokott, az ezerlábúakra is jellemző, hogy benépesítették szinte az egész Földet. Az Északi és Déli sark kivételével gyakorlatilag mindenhol előfordulnak. Mivel érzékenyek a kiszáradásra, a nedves párás mikroklímát részesítik előnyben. Szürkület után aktívak, nappal kövek, kérgek alatt, repedésekben bújnak meg. A Föld ezerlábúak szempontjából legfajgazdagabb területei természetesen az erdők. Fontos szerepet játszanak a talaj összetételének kialakulásában, levegőztetésében, a szerves és szervetlen anyagok körforgásában. Mivel a talaj felső rétegében élnek és olyan helyeken fordulnak meg életük során ahol piszkosak lehetnek, így számukra kiemelkedően fontos a higiénia. Sok időt töltenek testük tisztogatásával. Élősködők, védekezés: Gyakran láthatunk az ezerlábúak testének felszínén kicsi, barna színű gyors mozgású atkákat. Ezen atkák jelenlegi tudásunk szerint szimbióta lények, melyek ezerlábúinkon lakhatnak, cserébe tisztán tartják azok szegmenseit. Vannak azonban olyan atkák is melyek parazitikus életmódot folytatnak, ezek veszélyesek lehetnek állatainkra. Nem szabad megfeledkezni a talajlakó atkákról sem, melyek a tojásokra, és a frissen vedlett fiatal állatokra jelenthetnek halálos veszélyt. A természetben nagyon sok ellenségük akad emiatt az ezerlábúak kénytelenek voltak kifejleszteni néhány védekezési stratégiát, mely veszély esetén használható. Az első, legegyszerűbb stratégia az összetekeredés, mely lehetővé teszi, hogy az állat sérülékeny puha részeit befedje testének kemény, kitin borította gyűrűivel. A második a menekülés, mikor is gyors kígyózó mozgás kíséretében eltűnnek a talaj felső rétegében. Végül, ha ezek egyike sem válik be, bevetik az utolsó módszerüket: a bőrükön keresztül képesek leadni egy olyan folyékony anyagot, mely nyálkahártya irritáló tulajdonságokkal rendelkezik. Csípő, égető érzést okozhat, bőrünk felső rétegén barnás foltok alakulhatnak ki, melyek 1-2 héten belül eltűnnek. Életveszélyt ugyan nem jelentenek, de kellemetlen élményt okoznak. Itt jegyezném meg, hogy egyes embereknél ez az anyag ekcémaszerű allergiás tüneteket idézhet elő. Az ezerlábúak megfogása után mindenképpen ajánlatos a vízzel-szappannal történő kézmosás.
Szaporodás: A nemek aránylag könnyen megkülönböztethetők egymástól, ugyanis a hímek 7. szelvényén a lábak hiányoznak. Valójában nem beszélhetünk hiányról, mindössze ezek a lábak párzószervvé módosultak, melyek arra szolgálnak, hogy a sperma csomagocskákat a hím átjutassa a nősténybe. Néhány fajuk szűznemzéssel is képes szaporodni. A nőstény 10-3000 petét rakhat fajtól függően. Egyes fajok, csak úgy, a talajba rakják petéiket, míg mások saját ürülékükkel körbetapasztják a petéket és ezután helyezik el a talaj részecskéi között. Ezerlábú bölcsője A peték pár hét alatt kelnek ki és kezdetben csupán három pár lábbal rendelkeznek, melyet négy lábatlan szegmens követ. Ahogyan növekednek, úgy nő a szegmensek és ezáltal, a lábaik száma is. Sok faj külön kis kamrát készít magának a vedléshez, mely megvédi puha, frissen vedlett testét az esetleges ragadozóktól. Ugyanilyen kamrákat készítenek azon fajok, melyeknek száraz évszakot kell átvészelniük. A legtöbb faj a levedlett bőrét megeszi, hiszen abban értékes tápanyagok vannak.
Ezerlábú vedlés közben Terráriumi tartás: A kereskedelemben főleg trópusi területekről származó ezerlábúakkal találkozhatunk, melyek igényei általában igen hasonlóak, így a terráriumi tartás alatt ezen fajok igényeit foglalom össze. Általános tévhit, hogy mivel trópusi területről származnak, magas hőmérsékletet igényelnek. Általánosságban elmondható, hogy a fajok többsége olyan területeken él ahol a mikroklíma nyirkos és hűvös, így számukra az optimális hőmérséklet 21-23 fok közül mozog. Az ennél magasabb hőmérsékletet nem kedvelik, erre a terráriumuk elhelyezésekor mindenképpen ügyelnünk kell. Mivel fénykerülők, megvilágításra sincs különösebben szükségük. Tartásukhoz megfelelő lehet egy nagyobb méretű műanyag doboz épp úgy, mint egy igényes üveg terrárium. A terrárium talaja lehet tőzeg és virágföld keveréke, de véleményem szerint praktikusabb, ha aljzatnak korhadt falevelek (legjobb a tölgy és a bükk) darálékát használjuk, hiszen állataink takarmányának 99 %-át ez teszi ki. Korhadt leveleket az év bármely szakában gyűjthetünk. Tapasztalataim szerint a legkorhadtabbak ősszel lombhullás előtt gyűjthetők, melyek talán túlzottan lebomlottak már, így a nyár végi levélgyűjtést ajánlom. A leveleket többféle módszerrel darálhatjuk. Kis mennyiség esetén a legegyszerűbb egy konyhai darálót használni. A darálás azért fontos, mert így kényelmesebben tudják a darabokat elfogyasztani, mint darálás nélkül.
Terráriumunkba korhadt levélen kívül, korhadt fadarabok is kerüljenek, melyek dekorációnak és tápláléknak is használhatóak. A darált szubsztrát mindig legyen nyirkos, annyira, mint a virágföld, amelyet frissen kinyitott zsákból veszünk elő. Ha a terráriumunk túlzottan jól szellőzik gondoskodnunk kell a párásításról. Gyakoriságát attól tegyük függővé, hogy milyen gyorsan szárad ki terráriumunk talaja. A talaj méretét tekintve legalább 5-10 centiméter vastagságú legyen. Készüljünk fel arra, hogy ha állatainknak megfelelő körülményeket biztosítunk, sajnos nem lesznek mindig szem előtt. Napközben főleg az alzatba ásva pihennek majd, és inkább éjszaka jönnek elő, hogy körbenézzenek a terráriumban. A szubsztrát amit használunk idővel el fog fogyni, állataink megeszik azt, és emésztésük eredményként kis bélsár golyókat halmoznak fel. Ha már nem látunk szubsztrátot, csak golyókat, akkor berakhatunk egy adag friss talajt. Belátható, hogy ez a berendezés elég szegényes ugyan, ámde teljes mértékben megfelel állatainknak. Ha nemcsak állataink alacsony igényeit, hanem saját esztétikai igényünket is ki szeretnénk elégíteni, helyezhetünk a terráriumba köveket, ágakat, mohákat, növényeket is. Az ezerlábúak nagy része ártalmatlan növényevő. Főleg rothadó növényi részeket fogyasztanak, és ezzel jelentősen hozzájárulnak az élőhelyükön a szerves anyagok lebontásához. Megkínálhatjuk őket különféle gyümölcsökkel is, de tapasztalataim szerint nem fogják annyira kedvelni, mint a levéldarát és a fakorhadékot. Vizestálat elhelyezhetünk a terráriumunkban, de megfelelő páratartalom esetén szükségtelen. Ha eltérő nemű egyedekkel rendelkezünk, és a tartási körülmények megfelelőek, akkor számíthatunk arra, hogy állataink szaporodni fognak. A kopulációt nem biztos, hogy észrevesszük, hiszen gyakran az éj leple alatt zajlik. Lényege az, hogy a hím egyed egy sperma csomagot juttat a nőstény egyed ivarnyílásába, mely a 3. szegmensen található. A peték lerakása rejtetten zajlik, ezért kiemelten fontos az, hogy a talajcsere folyamán ne dobjuk ki az elhasznált aljzatot, hiszen a bélsárgolyócskák között sok pete is lapulhat titkon, a peték ugyanis megszólalásig hasonlítanak egy egy bélsárgolyóra. Tároljuk akár műanyag dobozban ezeket az eltávolított adagokat, és csak miután megbizonyosodtunk afelől, hogy nincsen közöttük frissen kelt állatok, dobjuk ki, körülbelül 1-2 hónappal később. Sok ezerlábú faj párosodás, illetve peterakás után elpusztul, míg mások igen sok, akár 10 évig is elélhetnek. Gömbsoklábúak: A Diplopoda osztályon belül találhatunk két rendet (Glomerida és Sphaerotheriida) melyek közé olyan ezerlábúak tartoznak, akik nem megnyúlt alakúak, hanem rövid, tömzsi megjelenésűek, és veszély esetén képesek gömb formájúra összetekeredni. Hazánkban is találhatók ilyen ezerlábúak, melyek főleg a közismert pince bogarakra azaz ászka rákokra hasonlítanak. A trópusi területeken ezen állatok jóval nagyobbra nőnek, mint hazánkban. A kereskedelemben általában két fajuk jelenik meg: az egyik zöldes fém fényű akár ping pong labda nagyságúra megnövő Madagaszkárról származó faj (Globoterium sp.) a másik Tanzáiából származó valamivel kisebb, fahéj színű gömbsoklábú (Arthrosphaera cf. brandtii). A gömb soklábúak közül a madagaszkári rendkívül kényes, nehezen tartható. Fogságban gyakorlatilag az összes egyedük elpusztul, ezért már a kihalás fenyegeti ezen állatokat. Ha mindenképpen ilyen állatot szeretnénk tartani, válaszuk a fahéj színű tanzániai gömbsoklábúakat, amelyeket kellő odafigyelés esetén akár szaporíthatunk is.