Szalamandrák és gőték

Átírás

1 Fotó: Németh Bálint A szalamandrák és a gőték alkotják a farkos kétéltűek rendjét: hosszú, megnyúlt testük, két pár hasonló formájú végtagjuk, hosszú farkuk révén könnyen megkülönböztethetők a farkatlan kétéltűektől, azaz a békáktól. Az utóbbi évtizedekben a genetikai vizsgálatok tökéletesedésével lett nyilvánvaló, hogy több fajuk él hazánkban, mint amennyiről korábban tudtunk. A tarajos gőte alfajainak hitt példányokat ma már külön fajokba sorolják, így nálunk a közönséges tarajosgőte, a dunai és az alpesi tarajosgőte honos. Emellett él még hazánkban alpesi és pettyes gőte is. Szalamandrából viszont csak egy faj, a foltos szalamandra él hazánkban. Ez utóbbi szép számmal fordul elő az Északi-középhegységben, a Kőszegi- és a Soproni-hegységben, valamint az Őrségben. Vándorló foltok 1. oldal (összes: 7)

2 Foltos szalamandra Fotó: Kovács Norbert A foltos szalamandra leginkább a hegy- és dombvidékek nyirkos területeinek, lombos erdeinek lakója. Bár meglehetősen rossz úszó, kedveli a patakok közelségét, mert a víz elengedhetetlen a szaporodásához. Nálunk ugyanis a nőstény kopoltyús lárvákat szül, amelyek nyolc hónapig fejlődnek az anyaállat testében, majd általában márciusban és áprilisban a vízben jönnek világra. A faj egyes, tőlünk délebbre élő populációinál ugyanakkor a teljes fejlődés az anyaállat testében zajlik le, és a megszülető apró állatok már tüdővel lélegeznek. De ismeretesek peterakó állományok is. Kétségkívül Európa egyik legizgalmasabb gerinceséről van szó, mely különböző szaporodási stratégiájának is köszönheti, hogy kontinensünkön kívül Észak-Afrikában és Ázsia nagy részén is elterjedt. Foltjainak színe, alakja igencsak változatos, de ritkán előfordulnak teljesen sárga, illetve teljesen fekete, folt nélküli egyedek is. A magyar állományban legtöbbjük fekete alapon sárga foltos, de 5 százalékuk narancsvörös mintázatú. Érdekességük, hogy az évek során változhat a foltozottság is, a foltok eltűnhetnek, új helyen jelenhetnek meg. Hogy a pigmentek vándorlását mi okozhatja, ma még pontosan nem tudjuk. Kopoltyús lárvák 2. oldal (összes: 7)

3 Feltűnő színezetével hamar felhívja magára a figyelmet, hiszen kiadós esőzések után nappal is szívesen mozog, különösen patakok környékén, mégis csak ritkán válik ragadozók áldozatává, mert a halántékánál lévő méregmirigyek szalamandrin nevű alkaloidát termelnek, amely az emlősöknél egyebek közt izomrángást, magas vérnyomást okozhat, ha megeszik a szalamandrát. A ragadozó hüllők vagy más kétéltűek könnyen el is pusztulhatnak tőle. A túránk során feltűnő szalamandrához semmiképp se nyúljunk, ha véletlenül mégis hozzáérünk, alaposan mossunk kezet. A szembe kerülő mirigyváladék kellemetlen gyulladást okozhat. A szalamandra nőstény általában lárvát hoz világra. Ezek mintegy 2,5-3 centiméter hosszúak, és külső kopoltyúval lélegeznek. A tüdő csak négy-öt hónap után kezd működni, akkor aztán elhagyják a vizet. A foltos szalamandra négyéves korára válik ivaréretté, s a természetben is gyakorta előfordulnak a éves egyedei. Kisebb-nagyobb taraj 3. oldal (összes: 7)

4 Hím alpesi gőte Amíg eső után nappal is láthatunk foltos szalamandrát, ha az élőhelyén kirándulunk, a gőtéket csak nagy szerencsével pillanthatjuk meg. Leginkább a szúnyogirtás miatt, állományuk különösen a települések környékén vészesen megfogyatkozott, pedig egy emberöltővel ezelőtt még gyakran föltűntek a vízelvezető csatornákban, árkokban különösen tavasszal. Legkönnyebb akkor megfigyelni őket, amikor feljönnek a víz felszínére levegőt venni. A gőték már kora tavasszal megindulnak a szaporodó helyek felé, a telelésből korábban útra kelő hímek ott várják be a később érkező nőstényeket. Nemcsak a tarajosak, hanem a többi hazai gőtefaj hímjei is növesztenek kisebb-nagyobb tarajt a párzási időszakra. 4. oldal (összes: 7)

5 Dunai tarajosgőte pár Olyankor mindkét nem testfelépítése némileg megváltozik: nyurgábbá válnak, s inkább a nyálkát termelő mirigyeik dolgoznak, hiszen főként arra van szükségük a vízben. A szaporodási időszak után viszont, amikor jobbára a szárazföldön mozognak, a méregmirigyek működése lesz jellemzőbb. A szárazon ugyanis a gőték közel sem olyan ügyesek és mozgékonyak, mint a vízben miközben a fűben, avaron nehézkesen haladnak, könnyen válhatnak ragadozók áldozataivá. A vízben halak és siklók, a szárazon pedig általában madarak, apróbb emlősök pusztítják őket. A szalamandrákhoz hasonlóan a gőték is igencsak falánk állatok, amit csak tudnak, bekebeleznek: giliszták, csigák, rákok, rovarok szerepelnek az étlapjukon. 5. oldal (összes: 7)

6 Hím alpesi tarajosgőte Lerakott petéikből néhány hét alatt kikelő apró lárvák először a fej két oldalán lévő, úgynevezett kapaszkodószervükkel rögzítik magukat a növények leveleire. Ott csüngenek egészen addig, míg a mellső lábak meg nem jelennek. Attól fogva egyre gyakrabban úsznak fel a víz felszínére, hogy levegőt vegyenek a lassan működésbe lépő tüdejükbe. Nálunk általában őszre fejlődnek ki a kis gőték, és két-három éves korukra válnak ivaréretté. Átlagéletkoruk mindössze három év, de tíztizenkét évig is élhetnek. Védelemre szorulnak 6. oldal (összes: 7)

7 A farkos kétéltűek védelme nehéz feladat, ugyanis vándorlásuk során a békákhoz hasonlóan közutakat kereszteznek, ahol nagy számban elpusztulhatnak. Ráadásul a békákkal ellentétben nehezen terelhető állatok, ezért lényegesen sűrűbben kell kialakítani az átjáró alagutakat. Nagyon fontos, hogy erdeinkben miné több tiszta vizű kis tavacska legyen, melyeket őshonos lombhullató fafajokból álló erdő szegélyezzen. Ügyelni kell arra is, hogy idegenhonos ragadozóhalak ne kerülhessenek ezekbe a vizekbe, mivel nemcsak a lárvákat, hanem a kifejlett példányokat is elpusztíthatják. Állami erdeinkben sok jó példát láthatunk a farkos kétéltűek védelmére: így például a Pilisi Parkerdő területén szép számmal találhatunk ideális farkos kétéltű élőhelyeket. Szerző: Tóth Zsigmond Közzététel ideje: , szerda, 11:59 A forrás webcíme: 7. oldal (összes: 7)