1 Élet és Irodalom 2013. Szeptember 6. GÖNCZÖL KATALIN: A büntető populizmus (Populizmus a kriminálpolitikában) A nemzetközi kriminológiai irodalomban az 1980-as évek közepe óta egyre több szó esik a büntető populizmus (penal populism) jelenségéről. Sokan ennek tulajdonítják ugyanis a büntető igazságszolgáltatásról, a bűnözéskontrollról szóló viták átpolitizálálódását, a büntetések indokolatlan szigorodását, a bűntetetendő cselekmények és személyek körének lényeges bővülését. A büntető populizmus a legmarkánsabban az Egyesült Államokban jelent meg, de hamar átterjedt más angolszász országokra, majd hazánkra is. A büntető populizmus lényege Büntető populizmusról akkor beszélhetünk, ha az uralkodó politikai elit a közvélemény nyomására hivatkozva a bonyolult társadalmi jelenségekre különösen a bűnözésre és más ön- és közveszélyes deviáns magatartásokra folyamatosan leegyszerűsítő, látványos és gyors sikereket ígérő módon reagál. A súlyos társadalmi konfliktusok enyhítésének érdemi kezelése helyett az elit gyakran nyúl a társadalmi kontroll kiterjesztéséhez, a korábbinál indokolatlanul szigorúbb büntetések alkalmazásához, és az eltévelyedettek megregulázását tarja egyedül hatékony politikai megoldásnak. A büntető populizmust a neves skót-amerikai kriminológus, David Garland a jelentős közfelháborodást keltő, amúgy ritkán előforduló bűncselekményekre adott, nagy médiaérdeklődést és érzelmileg fűtött válaszokat kiváltó, tartós politikai folyamatként határozta meg. 1 Ez a jelenség más szakértők szerint akkor alakul ki, amikor a tájékozatlan közvélemény a média egy részének tevékeny közreműködésével nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra, arra hivatkozva, hogy megnövekedett a bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb elbánás igénye. A populista politikusok ilyenkor szavazatmaximálási célokból a közvetlen demokráciára hivatkoznak. Úgy tesznek, mintha a média által felkorbácsolt érzelmekre reagálnának, és a legyen végre rend jelszavával szakítanak a hagyományos jogállami büntetőpolitika értékeivel. Arra építik a filozófiájukat, hogy egy valódi demokráciában közvetlenül kell reagálni a tömegigényre. Arról értekeznek, hogy az emberek szenvednek a közbiztonság hiányától. Szerintük a büntető jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak változtatnia kell az eddigi gyakorlaton, mert csak ilyen módon elégítheti ki a nagyközösségnek az igazságossággal kapcsolatos elvárását, és így nyerheti vissza a korábban elveszett közbizalmat. 2 Tony Bottoms brit kriminológus azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a képzettebb, tájékozottabb közvéleménynek is lehetnek olyan büntetőpolitikai igényei, amelyekre az uralkodó elitnek valóban új és szakmailag korrekt konszenzuson alapuló módon kell reagálnia. A populista büntetőpolitikát tehát szerinte meg kell különböztetni a tájékozott közvélemény reakcióira fogékony, védekező büntetőpolitikától. Ennek és a populista reakciónak egyaránt az lehet a következménye, hogy a kormányok az eddiginél szigorúbb 1 David Garland (1990): Punishment and modern society: A study in social theory. Chicago, University of Chicago Press. valamint (2001): The culture of control: Crime and social order in contemporary society. Chicago, University of Chicago Press. 2 Julian V. Roberts, Loretta J. Stalans, David Indermaur, Mike Hough (2003): Penal Populism and Public Opinion: Lessons Form Five Countries. Oxford University Press.
2 büntetési formákat vezetnek be. 3 Más szakértők is azt vallják, hogy a politikusok nem minden esetben marasztalhatóak el azért, mert reagálnak a közvéleményre, hiszen ez a demokrácia működésének egyik lényeges kritériuma. 4 A büntető populizmust tápláló közvélemény A mindenkori közvélemény alakulása természetesen kultúrafüggő, országonként más és más tradíciókból táplálkozik, és a bűncselekményről, a bűnelkövetőkről, valamint a büntetésről is kialakítja az álláspontját. Meglepő, de ez gyakran teljesen független a bűnözés alakulásától, a veszélyeztetés mértékétől. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy bűnözés a nagy hagyományokkal rendelkező, modern demokráciákban 1960 és 1980 között jelentősen emelkedett, majd az 1990-es évek eleje óta stagnált vagy jelentős mértékben csökkent. Az emberölések száma az elmúlt három évtizedben relatíve alacsony szinten maradt. Sajátos módon éppen e kedvező fordulat időszakában kapott a büntető populizmus intenzív kormánytámogatást az Egyesült Államokban, és terjedt tovább az angolszász kulturális múlttal rendelkező országokban, végül pedig megjelent az európai demokratikus államokban is. 5 Mi lehet a mindenütt növekvő szorongás és a rettegés forrása egy olyan időszakban, amikor az egyes személyeket, közösségeket érintő konkrét veszély éppen csökkenőben van? Mi táplálja az emberekben a felfokozott érzelmeket? A válasz valószínűleg abban keresendő, hogy az uralkodó elit politikai célokra használja fel a posztmodern társadalomban általánossá vált biztonság-deficitet és a közvélemény inkorrekt tájékoztatását. Veszélybe kerültek ugyanis az emberek életkörülményeit meghatározó tényezők (a biztonságot jelentő, tartós munkaviszony, a hagyományos rend szerinti életmód, az együvé tartozásból, a közösségi létből fakadó stabilitás érzése). Az emberek szoronganak távollévő hozzátartozóikért. Félnek az idegenektől, legyenek azok bevándorlók vagy új szomszédok. Féltik személyi és vagyonbiztonságukat, és nem számíthatnak szolidaritásra. Megszűnt az életpálya tervezhetősége, hiszen az emberek folyamatosan új kihívásokkal szembesülnek, egyebek között az élethosszig tartó tanulás vagy a migráció kényszerével. 6 A folyamatos szorongás kedvez az érzelmi alapon történő állásfoglalásoknak, fogékonnyá tesz a leegyszerűsítő magyarázatokra, a gyorsnak és eredményesnek ígért megoldásokra. Ezt ugyan enyhíthetné, sőt bizonyos esetekben ellensúlyozhatná a korrekt és szakszerű tájékoztatás, ez azonban rendszerint elmarad. Az érzelmi beállítódás és az elbizonytalanodás egyik forrása az egyéni felelősség és a kockázatvállalás átértékelődése, különösen az angolszász kultúrájú országokban. Napjainkban az átlagember a hagyományos és az új típusú egyenlőtlenséget nem kollektív sorsként, hanem egyéni kudarcként kénytelen megélni. A személyes érdemek és kudarcok morális szempontok szerint ítéltetnek meg, mind az egyéni, mind a közfelfogásban. A többségi társadalomban növekszik az ellenszenv, sőt harag a terhes, a társadalomból kirekesztődött, folyamatos társadalmi konfliktusokat okozó, a mindennapi versenyben vesztes kisebbséggel szemben. A többségi társadalom tagjai úgy vélik, hogy ők alkotják az erkölcsi fölényben lévők, a becsületesen dolgozók társadalmát. Ők adóznak, de az egyre szűkülő állami forrásokon mégis osztozni kényszerülnek az arra érdemtelenekkel. Ezért az élősködőnek és veszélyesnek nyilvánított, kirekesztett rétegekben fedezik fel a démonizált ellenséget. A globális világban zajló, a helyzetüket alapvetően meghatározó, sorsukat alakító folyamatokat legfeljebb 3 Tony Bottoms (1995): The philosophy and politics of punishment and sentencing. In C. Clarkson and R. Morgan (eds.), The politics of sentencing reform. Oxford: Clarendon Press. 4 Roberts (2003): i. m. 4-8. o. 5 Roberts (2003): i. m. II.,172.o. 6 Bővebben Gönczöl Katalin (2010): Pesszimista jelentés a posztmodern büntetőpolitika klimatikus viszonyairól. Mozgó Világ. 4. sz. 12-22. o.
3 érzékelik, de érteni már kevesen értik. Ezért kizárólag a kormányaik kötelességének tartják a nem kívánatos, sőt veszélyesnek ítélt folyamatok féken tartását, főleg a kirekesztett rétegekhez köthető közbiztonsági problémák enyhítését. 7 A kormányzatok által uralni próbált helyzetet Stanley Cohen nyomán morális pániknak is nevezhetnénk, ami az uralkodó erkölcs alapértékeinek olyan veszélyeztetettségi állapotát jelenti, amelyben ellenségkép alakul ki a megbélyegzett csoportokkal szemben. 8 Ma már azonban nem a szakértő, hanem az érzelmileg túlfűtött, laikus közvélemény határozza meg a közbiztonság percepcióját, a bűnözéskontroll politikai gyakorlatát. Egyes országokban ezért David Green szerint a populista büntetőpolitikát befogadó közhangulat már kulturálisan és strukturálisan rögzült, egymással összefüggő és egymást erősítő folyamatok hatásának eredménye. Már nem is pánikreakció tehát, hanem tartós állapot. 9 A büntető populizmus a demokráciadeficit eredménye A populista szemlélet és ezen belül a büntető populizmus terjedésének egyik legfontosabb oka a globális társadalom szerkezetében és a politikai elit átalakulásában keresendő. A fejlett demokráciákban az elmúlt három évtizedben az alacsonyan képzett népesség politikai aktivitása jelentősen csökkent, politikai szerepe pedig éppen eltűnőben van. A társadalomban, illetve a politikai közéletben jelentősen nő a szakadék a magasan képzett és az alacsonyan képzett rétegek között. Egyes kutatók már a diplomademokrácia megjelenéséről beszélnek. 10 A politikai elit néhány országban hajlamos a lakosság többségét alkotó alacsony képzettségű népességre, az egyszerű emberekre hivatkozni, és szavazatszerzési célból úgy alakítja ki kampányprogramját, hogy abban igen előkelő helyet foglalnak el a közbiztonság helyreállításáról és a büntetőpolitika reformjáról szóló kormányzati tervek. A szegényebb körülmények között élők jelentős része meglepően kedvezően fogadja a kemény, szigorú büntetőpolitikai programokat. A bűncselekmények áldozatai ugyanis többnyire nem a védett körülmények között élő gazdagok, hanem azok, akiknek az átlagosnál hátrányosabb helyzetben, rossz környezetben élnek. Ők szenvedik el a hétköznapi erőszak (testi sértés, rablás, családon belüli és iskolai erőszak, garázdaság) lelki és fizikai következményeit, ők a leggyakoribb áldozatai a betöréses lopásoknak, az ő környezetüket szennyezi a graffiti. Ez az alsó középosztályhoz tartozó népesség a legfogékonyabb a law and order jelszavával kampányoló és magukat néha nyíltan populistának valló politikai pártok programjára is. 11 Tekintélyes szakértők szerint a büntető populizmus eluralkodását egy-egy országban a börtönnépesség számának jelentős emelkedése jelzi. A sokasodó börtönépítések és a börtönbüntetések hosszának növelése azonban csupán pótcselekvés írja Zigmund Bauman, amellyel az állam voltaképpen beismeri, hogy képtelen megküzdeni az egyéb társadalmi problémákkal, mert ez az egyetlen terület, ahol személy- és vagyonbiztonságot ígérhet a polgárainak, miközben nem képes megmenteni őket a globalizáció hatásaitól. Az aktuálisan üldözendő közönséges bűncselekmények túlnyomó többsége helyhez és időhöz kötődő tradicionális bűntett, amelyet leggyakrabban a társadalom kirekesztettjei követnek el. Az állam valójában csak velük szemben ígéri a védelmet, a leghatékonyabban csak velük szemben gyakorolja a bűnözéskontrollt. A területenkívüliséget élvező, globalizált elit ma még 7 Uo. 8 Stanley Cohen (1972): Folk Devils and Moral Panic. London, Routledge. 9 David A. Green (2009): Punitativeness and Culture. European Journal of Criminology. No. 6, Vol. 6. 517-536. o. 10 Hollandiában a 2006 novemberében tartott országos választások óta a parlamenti helyek 80 százalékát magasan képzett emberek foglalják el, miközben csak a lakosság felének van magasabb oktatási intézmény által kiállított diplomája. David Van Reybrouck (2010): A populizmus védelmében. Gondolat Kiadó. 27. o. 11 Henrik Tam (2013): Law and order from below or from above? The challenge for criminologists. European Journal of Crimnology. Vol.10. No. 4. 387-393. o.
4 szinte érinthetetlennek tűnik. 12 Ezek a megfontolások szerencsére ma már a nagypolitika narratívájában is megjelennek. Az Obama-adminisztráció progresszív igazságügy-minisztere, Eric Holder például mostanában több fórumon is támogatatta a börtönnépesség-csökkentési programot. 13 A kriminológusok szívesen tesznek különbséget két demokratikus modell között. David Green szerint az egyik a többségi, a másik a konszenzusos. A többségi demokrácia alapvetően azokban a két párti rendszerekben valósul meg, amelyekben a politikai kultúra a verseny kegyetlen szabályai szerint működik. A választási verseny ezekben az államokban olyan küzdelemmé válhat, amelyben a választópolgárok erős érzelmi, indulati impulzusok hatása alatt állnak. Ez a szellemiség hatja át közrenddel és a közbiztonsággal kapcsolatos választási programokat, és ennek befolyása érvényesül a büntetőpolitikai klíma alakulásában is. Ez a politikai kultúra igen fogékony a büntető populista kampányra. A Green szerinti igazi, konszenzusos demokráciákban ugyanakkor olyan többpártrendszer működik, amelyben koalícióban kormányoznak. Ebben a politikai és morális kultúrában a kompromisszumkeresés, az együttműködés, a bizalom, a szolidaritás és a szakértelem megbecsülése dominál. Ebből következően a kormányzás számára a büntető populizmus nem hatalmi támaszt, hanem leküzdendő, enyhítendő politikai kihívást jelent. 14 Ismert szakértők kutatásai azt mutatják például, hogy a klasszikusan két párti Egyesült Államokban a halálbüntetés alkalmazása a büntetőpolitikai populizmusnak tulajdonítható. Amíg más fejlett országok politikai elitjei szembeszállva a közvéleménnyel képesek voltak a halálbüntetés eltörlésére, addig a föderáció számos tagállamának elitje még nem kész erre. 15 A washingtoni legfelsőbb bíróságot is meghátrálásra kényszerítette a helyi demokrácia prioritásának eszméje, a legitim erőszak kultusza, a fegyverviselés szabadságának és a hétköznapi rasszizmusnak a destruktív hagyománya. A bíróság szerint a halálbüntetés kérdésében továbbra is a helyi közvélemény felfogása és a helyi politikai erők szándéka a meghatározó. A halálbüntetés ugyanis jelentősen növeli a helyi politikai erők támogatottságát és a helyi büntető igazságszolgáltatás tekintélyét. 16 A skandináv országokban tehát a konszenzusos demokráciákban ugyanakkor a valóságnak megfelelőbb, szakmailag korrekt információk birtokában árnyaltabb, racionálisabb közvélemény alakult ki a bűnözésről, a büntető politikáról, annak ellenére, hogy ezekben a társadalmakban is szembesültek a globalizáció következményeivel. A közvélemény mégis elfogadja azt, hogy a végrehajtandó szabadságvesztést csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire és a súlyosabb bűncselekményekért felelős visszaesőkre kell kiszabni. Ez a közvélemény támogatja a visszaesés megelőzése érdekében a börtönökben 12 Bauman (2000): i. m. 205-221. o. 13 Az Egyesült Államokban 2012-ben közel 2 millió ember volt börtönben, ez 25 százaléka a világ összes börtönnépességének. A jelenlegi kormányzat azonban már büntetőpolitikai reform végrehajtásával próbálkozik. Eric Holder igazságügy miniszter 2013. augusztus 13-án megtartott előadásában elismerte a börtönbüntetés elrettentő hatását, a társadalmat fizikai értelemben vett védő szerepét és a reintegrációban betöltött funkcióját. Kiemelte azonban, hogy a végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazásának gyakorlata az Egyesült Államokban az évi 80 milliárd dolláros kiadásával megengedhetetlenül drága és ebbe még nem számítható be a börtön okozta emberi és morális károkozás. Nick Wing: Here Are All of The Nations That Incarcerate More of Their Population Than The U.S. (www.huffingtonpost.com/2013/08/13incarceration-rate-per-capita-n-3745291.html). 14 Green (2009): i. m. 15 2011-ben az Egyesült Államokban 43 elítéltet végeztek ki, 3146 elítélt reménykedett a kegyelmi eljárásban (http://deathpenaltyinfo.org/death-row-inmates-state-and-size-death-row-year#year). A halálbüntetés támogatottsága az elmúlt 20 évben lassan, de csökken. 1994-ben a lakosság 80 százaléka, míg 2011-ben már csak 63 százaléka nyilvánított pozitív véleményt a kivégzések fenntartása mellett. (http://www.deathpenaltyinfo.org/documents/2011 Year). 16 David Garland (2010): Peculiar Institution. American s Death Penalty in an Age of Abolition. Belknap Press of Harvard University Press, 432. o.
5 indított reintegrációs programokat. A skandináv államokban széles körben elterjedt a közösségben végrehajtott büntetések alkalmazása, a bűncselekmények fizikai sértettjei és a megsértett közösségek anyagi és erkölcsi kompenzálása. Arrafelé bíznak a bűnözés új kihívásaira reagáló, progresszív büntetőpolitikai reformok hatékonyságában, magában a büntető igazságszolgáltatásban, a bíróságok ítéletében. 17 Ehhez jelentős mértékben hozzájárul a korrekt, a közérthető és szakszerű tömegtájékoztatás is, amely nemcsak kormányzati feladat, hanem a bíróságok kötelezettsége is. Svédországban és közeli szomszédjaiban minden hatósági döntést, különösen a közérdeklődésre számot tartó bírósági ítéleteket szakmailag korrekt módon, közérthetően kell ismertetni a közvéleménnyel. A skandináv médiában az európai átlagnál felkészültebb sajtómunkások tudósítanak a közbiztonsági helyzetről, az egyes bűnestekről és a meghozott ítéletekről. A magyar büntető populizmus A hazai társadalomtudomány képviselői a rendszerváltozást követően viszonylag korán felismerték a populizmus térnyerésének veszélyét. 18 A posztszocialista országokban viszonylag rövid idő alatt alakult ki a piacgazdaság, amelyet a tömeges mobilitás és a társadalom strukturális átalakulása követett. Ezt az átalakulást az emberek jelentős része nem a szabadság beköszöntének örömteli, tartós élményeként, hanem inkább zavaró, külső adományként élte meg. 19 Nem véletlen, hogy Közép-Európában a közvélemény a hagyományos kapitalista országokhoz képest nagyobb jelentőséget tulajdonít a rendnek. 20 Közel negyedszázaddal a rendszerváltás után az állampolgárok többsége még ma sem az alapvető demokratikus értékek szerint él és ítél. A globalizáció kényszereihez, a piaci társadalom elvárásaihoz inkább alattvalóként, mint öntudatos polgárként viszonyul. Úgy tűnik fel, hogy a rendszerváltó országokban, így nálunk is, nosztalgiával fogadják a felülről szolgáltatott biztonságot. 21 Ez a demokráciadeficit azonban Magyarországon egészen 2010- ig nem vezetett a bűntető populizmus uralmához. Az egymást váltó kormányzatok a büntetőpolitikai reformokat a többi posztszocialista országhoz hasonlóan a nyugat-európai modellhez, az uniós elvárásokhoz igazították. A 2010-ben kétharmados többséget szerző kormányzat azonban a közvetlen demokráciára, a közvélemény nyomására hivatkozva, a legyen végre rend jelszavát hangoztatva a nagypolitika játékterébe terelte a kriminálpolitikát. Ettől kezdve az egyre növekvő szociális feszültségek feloldásában a büntető populizmus hatalomtechnikai eszközei kerültek előtérbe. 12 évre szállították le a büntető felelősségre vonás korhatárát. Gyakorlatilag megszűntették a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának nagy hagyományokkal rendelkező, önálló rendszerét. A bűnelkövetők széles körére kiterjesztették a három csapás és a tényleges élethosszig tartó szabadságvesztés intézményét. Nagymértékben bővítették a tényleges szabadságelvonással fenyegetett kriminális szabálysértések körét, aminek eredményeként még a szomszédos országokhoz képest is jelentősen növekedett a börtönnépesség, túlzsúfoltakká váltak a börtönök. 22 Fokozatosan rendőri kontrollal váltották fel a társadalmi bűnmegelőzés 2003-ban bevezetett komplex rendszerét, idén szeptembertől pedig már rendőrök biztosítják az iskolai békét. Szankcionálni kezdték a társadalom kirekesztettjeinek nemkívánatos szokásait is. Egyes településeken máris megvonható a közmunkára vagy a rendszeres szociális segélyre 17 Henrik Tam (2013): i.m. 391. o. 18 Pataki Ferenc (2000) Rendszerváltók és bűnbakok. Osiris, Budapest, 149-150., 159., 162-163. o. 19 Csepeli György (2010): A demokrácia felfalja gyermekeit. Mozgó Világ, 1. sz. 53-59.o. 20 Kornai János (2010) Liberé, Égalité, Fraternité. Gondolatok a szocialista rendszer összeomlását követő változásokról. Mozgó Világ, 1. sz. 5-18. o. 21 Bővebben Gönczöl (2010): i. m. 22 Nagy Ferenc (2013): Gondolatok a hosszú tartamú szabadságvesztésről és az európai börtönnépességről. Börtönügyi Szemle. 1. sz. 1-16. o.
6 való jogosultság, ha nincs megfelelő rendben az érintett háza tája. Büntethetővé vált a hajléktalanság komplex társadalmi, szociális jelensége is. Úgy tűnik, hogy jelenlegi kormányzat számára a büntető populizmus a hatalom megtartásának egyik nélkülözhetetlen eszköze. A szavazatszerzés pillanatnyi vágya elnyomja a hosszú távú veszélyek felismerését. A hatalmi elit köreiben nem számolnak a demokratikus alapintézmények összeomlásából származó társadalmi konfliktusokkal. Az ország pedig nagy árat fizethet azért, ha a kormányzat továbbra is figyelmen kívül hagyja a konszenzusos demokrácia Európában honos értékeit.