Tisztelt Elnökség, tisztelt végzett kriminológus hallgatók, tisztelt kolléganők és kollégák tisztelt Vendégek!
|
|
- Léna Tóthné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Tisztelt Elnökség, tisztelt végzett kriminológus hallgatók, tisztelt kolléganők és kollégák tisztelt Vendégek! 38, záróvizsgáját sikeresen teljesítő kriminológus hallgató vár arra, hogy néhány perc múlva esküt tegyen, majd átvegye diplomáját. Engedjék meg, hogy ezt megelőzően megosszam Önökkel a szakhoz, a kriminológusi hivatáshoz, végzettjeink hallgatói éveihez és jövőjükhöz kapcsolódó gondolataimat. Először egy ből idézek, amelyet pár nappal ezelőtt kaptam: Sajnálom, de nem tudok elmenni a diplomaosztóra. Nagyon gratulálok viszont a képzéshez, nagyon jó évfolyam volt a mostani is. Az t küldte Demetrovics Zsolt, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja. A képzésre vonatkozó üzenetrésszel a szak tanári kara lehet elégedett, az évfolyammal kapcsolatos minősítésnek a 38 végzett közül 33-an a 2013-ban tanulmányait megkezdő évfolyam hallgatói végzőseink örülhetnek. Valójában azonban közös az örömünk, hogy sikerült két évet tartalmas együttes munkával eltöltenünk.
2 2 A tanári kar oldaláról ez nem sikerülhetett volna, sikerülhetne, ha a Kriminológiai Tanszék oktatói mellett ne vennének részt a képzésben az Állam- és Jogtudományi Kar más tanszékeinek oktatói is, több külsős szakember és különösen az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatói. Nem véletlenül ül tehát az Elnökségben a Kar új dékánja, Juhász Gábor tanár úr. Megragadom az alkalmat, hogy az eddig harmonikus együttműködésért köszönetet mondjak a TÁTK korábbi dékánjának, Tausz Katalin professzor asszonynak és sok sikert kívánjak Juhász Gábor dékán úrnak új pozíciójához. Bízom benne, hogy továbbra is eredményesen tudunk együttműködni a kriminológus mesterképzésben. Ha tömörem akarom kifejezni, hogy mire is kívántuk Önöket megtanítani, mi volt a képzés célja, akkor az a megértés, megértetés. Mit jelent ez bővebben? A közvetített tudásanyag révén megértetni a bűnözés, valamint a bűnelkövető miértjeit. Megértetni az áldozattá válás kockázati tényezőit, az áldozat igényeit. Megértetni a bűntető igazságszolgáltatás és a kapcsolódó kontrollrendszerek működését. Végül pedig megértetni az előzőek társadalmi beágyazottságát, továbbá a kriminalitással kapcsolatos társadalmi reakciók magyarázó tényezőit.
3 3 A kriminológus mesterszaknak van továbbá egy nem deklarált, de az egyes tárgyak tematikáiban kimutatható közös szemléleti kerete. Ez pedig a bűnözés durkheimi megközelítése. Ennek lényege Émile Durkheim szavaival: Nem tudunk olyan társadalomról, ahol ne találkoznánk különböző formákban többé-kevésbé kifejlett bűnözéssel. Kijelenthetjük tehát, hogy a bűn szükségszerű, hogy nem lehet, hogy ne létezzen, hogy a társadalmi szervezet alapvető feltételei, úgy ahogyan mi ismerjük őket, logikusan magukkal hozzák a bűnözést. Következésképpen a bűn normális. (É.Durkheim: Az öngyilkosság o.) Kétségtelen, hogy a hétköznapi gondolkodás elutasítja ezt a megközelítést, mert azt feltételezi, hogy ezzel felmentjük a bűnelkövetőt attól, hogy szembenézzen tettének következményeivel és elmaradhat megbüntetése. Ugyanakkor a büntetés írja Gönczöl Katalin az átlagember számára azt a képzetet keltheti, hogy a bonyolult megoldásokkal szemben mégiscsak van ami működik, ami kielégítheti a közvéleménynek a rendetlenséggel szembeni megbélyegzési, a megszégyenítési igényét. (Mozgó Világ, o.) De nemcsak az átlagember gondolkodik leegyszerűsítő módon a kriminalitás jelenségéről. A modern államok politikusait sem az idézett durkheimi megközelítés jellemzi. Korunkban az egyes országokban kevés kivétellel - a büntetőpolitika a választási szavazatmaximalizálás eszköze.
4 4 A büntető populizmus jegyében formálódó bűnözéskontroll területén háttérbe szorulnak a szakmai szempontok. Az előzőek azt jelentenék, hogy fölösleges tudásanyagot, ráadásul ma nem érvényesülő szemlélettel tanítottunk? Mielőtt meggondolnák magukat, hogy átveszik a diplomájukat, szeretnék biztató tényekről is beszámolni. Mindenekelőtt arról, hogy a kriminológus diplomával elérhető munkahelyek, gondolok itt például a pártfogó felügyeletre, az áldozatsegítésre, szakmai szemlélete, szakmai ethosza lényegében annak megfelelő, mint amit mesterszakunkon elsajátíthattak. Megemlítem továbbá, hogy időről-időre hallhatunk józan hangokat a bűnözés megítélésére, a bűnelkövetőkkel való bánásmódra vonatkozóan az emberek gondolkodását jelentékeny módon befolyásoló személyiségektől, korunk morális élő útjelzőitől. Ilyennek tekintem például a katolikus egyház fejét, Ferenc pápát. Ferenc pápa május 30-án a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság és a Latin-Amerikai Büntetőjogi és Kriminológiai Társaság résztvevőihez írt levelében többek között a következőket hangsúlyozta: A tapasztalatok azt mutatják, hogy a büntetések növelése gyakran elkerüli a szociális problémák megoldását és nem eredményezi a bűnözés csökkentését. Ráadásul ez a módszer - írja a pápa - további súlyos problémákat idézhet elő, mint például a túlzsúfolt börtönök.
5 5 Rámutatott továbbá levelében arra, hogy az inkluzív és az exkluzív társadalmak közötti különbség lényege, hogy az utóbbinak a középpontjában nem az ember van és figyelmen kívül hagyja a veszteseket, mert azokra többé nincs szükség. Reménykedjünk abban, hogy Ferenc pápa megközelítését minél több világi vezető magáévá teszi. Az említett biztató tények talán igazolják a kriminológia mesterszak programjának tartalmát és meghatározó megközelítésmódját, és, amelyeknek megfelelően érdemes művelniük kriminológusi hivatásukat. Az elmúlt két év az Önök számára természetesen nem csak óralátogatásokat, tanulást és vizsgákat jelentett. Jelentette mindazt, ami az egyetemi hallgatói státussal együtt jár. Meglehetősen intenzív életet, sokféle élményt, új baráti és egyéb kapcsolatok kialakulását. Jelentette és jelenti továbbá az ELTE-hez és egy-egy oktatójukhoz való kötődést. Bízom benne, hogy ezen a területen sem csalódtak azokban a várakozásaikban, amelyeket nem is olyan régen a felvételi vizsgán elmondtak nekünk.
6 6 Egy dologról szeretnék még röviden beszélni, mégpedig arról, hogy mire jogosítja fel Önöket a munkaerőpiacon a kriminológusi diploma. Formális jogi szempontból még mindig nem tudok megnyugtató helyzetről beszámolni. Minden erőfeszítésünk ellenére amelyhez jelentős támogatást kaptunk az ország jogi kari vezetőit tömörítő jogász dékáni kollégiumtól a vonatkozó jogszabályokban még mindig nem szerepel a kriminológus mesterszakos diploma, mint adott állás betöltésre feljogosító végzettség. A gyakorlat és az előző években végzett hallgatóink beszámolói alapján viszont kicsit optimistábbak lehetünk. A munkáltatóknál adott alapszakos diploma esetén (pl. pszichológus, szociológus) jó ajánlólevél a kriminológia mesterszakos végzettség. Remélhetőleg a képzés egyetemi és szakmai körökben meglévő jó híre inkább előbb, mint utóbb a jogszabályokban is tükröződik majd. Kedves Végzősök! A 2011-ben megindult kriminológia mesterszakon ez a harmadik diplomaosztó ünnepség. Az előzőeknél és most ugyancsak megfogalmazódik bennünk oktatókban, de kár, hogy eltelt a két év, hiszen igazából a második év végére, jellemzően a szakdolgozatírás kapcsán ismertük meg jobban egymást és akár most lehetne elkezdeni egy újabb közös munkát. Tudjuk, ez nem lehetséges. Hadd jelezzem azonban, hogy a jövőben is bármikor megkereshetnek minket problémáikkal. Csak a mesterszakos
7 7 képzés fejeződött be az Önök számára, mi azonban nem tekintjük ezzel lezártnak a kialakult szakmai, emberi kapcsolatokat. Bátran fordulhatnak hozzánk a jövőben is, mindazzal, amivel kapcsolatban úgy gondolják, hogy mi tudunk segíteni. Végül megköszönöm oktató kollégáimnak és a képzést segítő nem oktató munkatársaknak az elmúlt kétévi közös munkát, Önöknek pedig kedves végzettek sikeres szakmai pályafutást kívánok. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Kedves mesterszakos hallgatók!
Lévay Miklós: Ünnepi beszéd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Kriminológia mesterszakos hallgatóinak 2011. szeptember 12-i tanévnyitóján Tisztelt Rektor úr, Elnök Asszony, Dékán
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenKriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK KRIMINOLÓGIAI CSOPORT Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék:
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
RészletesebbenDebreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenFelvételi információk 2011 Kriminológia mester (MA) szak, Nappali tagozat
Felvételi információk 2011 Kriminológia mester (MA) szak, Nappali tagozat Részletes feltételeket az Oktatási Minisztérium FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011 című kiadványa tartalmazza. Képzési Finanszírozási
RészletesebbenKRIMINOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
KRIMINOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: kriminológia (Criminology) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
RészletesebbenTisztelt Végzős Hallgatónk!
Tisztelt Végzős Hallgatónk! Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul aoz, hogy az ELTE Informatikai Kara oktatási tevékenységétán folyó képzéseket és a hallgatók igényeihez optimálisan illeszkedő A kérdőívek
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenBarabás E. Tünde (2004): Börtön helyett egyezség? Mediáció és más alternatív szankciók Európában. Budapest, KJK-Kerszöv.
SZAKIRODALOM BÜNTETŐJOGI MEDIÁCIÓ BARABÁS A. Tünde WINDT Szandra (2004): Elterelés vagy elzárás? In. Irk Ferenc (szerk.) Kriminológiai Tanulmányok, 41. kötet. Budapest. Országos Kriminológiai Intézet.
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenAz egyetem mint szocializációs színtér
Az egyetem mint szocializációs színtér Campus-lét a Debreceni Egyetemen Műhelykonferencia Debrecen, 2010. december 3. Szabó Ildikó DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A campus világa I. A Campus-lét
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenMINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. június 15. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések Hallgatói félidős felmérés adatai OHV felmérés 2016.
RészletesebbenTartalom. III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna Az áldozatpolitika alapjai... 17
Tartalom III. RÉSZ ÁLDOZATPOLITIKA, ÁLDOZATSEGÍTÉS, SÉRTETTI JOGOK Szerk.: Kiss Anna... 11 Bevezetés...13 7. Az áldozatpolitika alapjai... 17 7.1. Az áldozatpolitika története, elmélete és gyakorlata nemzetközi
RészletesebbenOrbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén
Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról
RészletesebbenHatározatok
1/ 13-14 (10. 28.) KT. számú határozat: Határozatok 2013-2014 27 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett Dr. Nochta Tibor egyetemi docenst javasolta, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kara Polgári
RészletesebbenIGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS
IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek
RészletesebbenAz Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve
Az Országos Kriminológiai Intézet 2015. évi munkaterve KUTATÁSI FELADATOK A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások Első főirány: Társadalom és bűnözés 1. A felnőttek és gyerekek közötti bántalmazás
Részletesebben2010/2011. tavaszi félév
2010/2011. tavaszi félév 1. Alakuló ülés (Bató Szilvia) (március 2.) 2. Történeti kriminológia forrásai (Bató Szilvia) (március 16.) 3. Büntetőjog-történet és a történeti kriminológia viszonya (Bató Szilvia)
RészletesebbenTamási Erzsébet. A családon belüli erőszak férfi szereplői PhD értekezés
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézete Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék Büntető Eljárásjogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék Tamási Erzsébet A családon belüli erőszak
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi
RészletesebbenReméljük, hogy hamarosan hallgatónkként köszönthetjük valamelyik képzésünkön.
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
Részletesebben25 éves a MAT Az aktuárius egy életen át tanul!
25 éves a MAT Az aktuárius egy életen át tanul! Miért érdemes akkor aktuáriussá lenni? Dr. Kovács Erzsébet 3 Az aktuárius hivatás Érdekes: a gazdaság és a piac működését megérteni, a változásokhoz alkalmazkodni,
RészletesebbenKiemelt főirányokban folytatandó kutatások
I. KUTATÁSI FELADATOK A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások Első főirány: Társadalom és bűnözés 1. A bűnelkövetéshez vezető út megismerése vagyon elleni bűncselekményeket elkövető, felnőtt korú,
RészletesebbenTanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére 2019. február 4. (hétfő) február 8. [levelező tagozaton február 9. is] 2019. február 7. (csütörtök) 10 óra 30 és február 8. 10 óra 30 2019. február
RészletesebbenPILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA. ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA március 30.
PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA 2017. március 30. A KAZINCBARCIKAI PILOTPROJEKT ELŐZMÉNYE Az Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem létrehozása Alapítók: Harmadik Kor
Részletesebbentanszéki adminisztrátor
1 / 5 2017. 07. 25. 7:55 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi
RészletesebbenA Kormány. /2016. (..) Korm. rendelete
TERVEZET! A Kormány /2016. (..) Korm. rendelete a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet, valamint a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről szóló
RészletesebbenLEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ ÉS RECORDS MANAGEMENT SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDŰ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős:
LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ ÉS RECORDS MANAGEMENT SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDŰ KÉPZÉSI TERV Szakfelelős: Dr. Körmendi Tamás habilitált egyetemi docens (ELTE BTK) Készítette: Dr. Kenyeres
RészletesebbenPécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról
RészletesebbenMiért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás
RészletesebbenJOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV
JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV AJ JOL0101K kötelező nincs kollokvium 8 0 3 0 11:30-18:15 AJ JOL0102K Egyetemes állam- és jogtörténet kötelező nincs kollokvium 16
RészletesebbenDIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi
RészletesebbenA PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak
RészletesebbenLEVÉLTÁR. levelező képzés MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV. Szakfelelős:
LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK INFORMÁCIÓ- ÉS RECORDS MANAGEMENT SPECIALIZÁCIÓ KÉPZÉSI TERV levelező képzés Szakfelelős: Dr. habil. Borsodi Csaba, CSc intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi docens Készítette:
RészletesebbenZA4540. Flash Eurobarometer 198 Perceptions of Higher Education Reforms. Country Specific Questionnaire Hungary
ZA4540 Flash Eurobarometer 198 Perceptions of Higher Education Reforms Country Specific Questionnaire Hungary Eurobarometer / Flash Eurobarometer Flash on Higher Education Reform (DG EAC/A2) Final Questionnaire
RészletesebbenKRIMINOLÓGIA MESTERKÉPZÉS
IMINOLÓGIA MESTERKÉPZÉS AJÁNLOTT TANTERV a kriminológia mesterképzés nappali tagozaton Első szemeszter :EKA Az elméleti kriminológia alapproblémái előadás 4 6 K :KPOL Kriminálpolitika előadás 3 5 K :KMT
RészletesebbenLEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK KÉPZÉSI TERV
LEVÉLTÁR MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAK KÉPZÉSI TERV 2015-től felvett hallgatók számára Szakfelelős: Dr. habil. Borsodi Csaba, CSc intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi docens Készítette: Dr. Kenyeres István,
RészletesebbenEgyütt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek
Együtt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek Innovatív (újszerű) oktatás-tanulás Felsőoktatási módszertani műhelysorozat Futár András, Horváth Péter László, Katona Vanda Kik vagyunk?
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenTanulásfejlesztés, hálózati tanulás, tanuló szervezetek. Baráth Tibor, igazgató SZTE KÖVI
Tanulásfejlesztés, hálózati tanulás, tanuló szervezetek Baráth Tibor, igazgató SZTE KÖVI Tanulás - a pályázat koncepciója Változó kapcsolat a munka világa és az iskola Ipari társadalom Tudástársadalom
RészletesebbenAJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS MEGÚJÍTÁSÁRA
TESTKULTÚRA A KLEBELSBERGI KULTÚRPOLITIKÁBAN ORSZÁGOS SZAKMAI-MÓDSZERTANI KONFERENCIA AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÉS SPORT MEGÚJÍTÁSÁRA 2010. október 16. AJÁNLÁS A SZAKEMBERKÉPZÉS ÉS A TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉS
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és
RészletesebbenPEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az
RészletesebbenA szaktanácsadásról PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A szaktanácsadásról Alapelvek Az új típusú szaktanácsadás alapelvei: személyre szabott/egyéni támogató/megerősítő segítő szükséglet - alapú fejlesztő célú (helyzetelemzés, tervezés, megvalósítás, reflexió)
RészletesebbenJOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József
JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.
RészletesebbenAz Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. állásfoglalás a. Dr. Tóth Mihály
É : t. l livaiaűa ~~~' ' sr Ir011:t,itd, tat : Lrkscett : 2010 J. 2.0. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság állásfoglalás a az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról Az Országgy űlés
RészletesebbenÉrtelmiségnevelés nem hozott anyagból
egyetemi docens Széchenyi Egyetem PLESZKI Szociális tanulmányok tanszék Értelmiségnevelés nem hozott anyagból A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században
RészletesebbenAlapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.
A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenNemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Szakfelelős: Dr. Christián László - 2015 - I. A Szakokleveles magánnyomozó szakirányú
RészletesebbenPÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 közigazgatás-szervező (igazgatásszervező) alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók
RészletesebbenÁllam- és Jogtudományi Doktori Iskola
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK A doktori iskola vezetője: Dr. Kukorelli István egyetemi tanár Állam- és Jogtudományi Kar Tudományági Doktori
RészletesebbenDr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa
A tantárgy neve magyarul: A tantárgy neve angolul: Tantárgykód (technikai kód): A tantárgy oktatásáért felelős tanszék neve: A tantárgyfelelős neve: tudományos fokozata, beosztása: Kontaktórák száma nappali
RészletesebbenAz UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi
RészletesebbenPszichológus alapképzés az ELTE-n
Pszichológus alapképzés az ELTE-n Kiss Paszkál ELTE Pszichológiai Intézet www.ppk.elte.hu pszichologia.tanulmanyok@ppk.elte.hu Amiről szó lesz A pszichológia szak kínálata Az alapképzés dióhéjban Mesterszak,
RészletesebbenÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 Állam- és Jogtudományi Kar
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Finanszírozás: A képzésbe történő belépés: Nyelvi követelmények:
Részletesebben1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén
1/2004. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2004. március 26-i ülésén A 2004. évi, Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója címre érkezett javaslatokra az alábbi szavazati eredmények születtek
RészletesebbenMINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi
RészletesebbenIsmeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.
Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,
RészletesebbenÜgyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Finnország Az információ szolgáltatója: Finn Ügyvédi Kamara (Suomen Asianajajaliitto)
Ügyvédek képzési rendszerei az Európai Unióban Finnország Az információ szolgáltatója: Finn Ügyvédi Kamara (Suomen Asianajajaliitto) 2014. április AZ ÜGYVÉDEK ZETI KÉPZÉSI RENDSZERÉNEK LEÍRÁSA Finnország
RészletesebbenNevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
RészletesebbenA pedagóguspálya választásának motivációi és dilemmái
A pedagóguspálya választásának motivációi és dilemmái Kertész Kata egyetemi hallgató ELTE BTK és PPK Bemutatkozás Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Pedagógiai és Pszichológiai Kar
RészletesebbenA PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja
A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit
RészletesebbenÖsszefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről
Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. február 11-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2014. (II.11.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2013/2014. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
RészletesebbenIdőbeli állapot: március 1.
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ALAPKÉPZÉS Nyelvi követelmények a 18/2016. (VIII.5.) EMMI rendelet alapján 2017/2018. I. félévétől hallgatói jogviszonyban lévő hallgatók esetén alkalmazandó ALAPSZAK Időszak
RészletesebbenA HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA
A HELYREÁLLÍTÓ IGAZSÁGSZOLGÁLATATÁS GONDOLKODÁSMÓDJA PARADIGMAVÁLTÁS ARÁNYOSSÁGELVE A BŰN KÖVETKEZMÉNYE és ÉRINTETTEK KÖRE ÖRDÖGI KÖR és a MEGBOCSÁTÁS FOLYAMATA FELELŐSSÉGVÁLLALÁS és KÖZÖSSÉGI JÓVÁTÉTELI
RészletesebbenEgyszeri kreditelismerés és ajánlott haladási terv JOGÁSZ szakon (Debrecen, szept. 5.)
A Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Igazgatásszervező szakán végzett, a 014-1-ös tanévben a DE ÁJK jogász szakára beiratkozott hallgatók számára A DE ÁJK-n a 10 szemeszteres képzési időben
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenTanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2014/2015. tanév II. félévére Dátum Esemény Regisztrációs hét február 2. (hétfő): Neptun nyitás 8 órától ÁJK 13 órától GÉIK Nappali 2015. február 2. (hétfő) február 6. [levelező
RészletesebbenDÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. január 29-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2013. (I.29.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2012/2013. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
RészletesebbenDIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók
RészletesebbenSzakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD
Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004
RészletesebbenKomplex mátrix üzleti képzések
1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény
RészletesebbenMAGYARTANÁR MESTERSZAK
MAGYARTANÁR MESTERSZAK A Kar küldetésnyilatkozatában rögzített feladatainak egyike, hogy a református általános és középiskolák számára magyartanárokat képezzen. A Magyarországi Református Egyház 71 olyan
RészletesebbenDIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.
RészletesebbenGyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról
Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról 1994 4. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán illetve annak jogelőd intézményében 199-ben indult az általános szociális munkások
RészletesebbenNyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kar 2010.
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR BA ALAPSZAK KÉPZÉSI SZINTEK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS MESTERKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK (6 félév) SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
Részletesebben9. évfolyam 1. szám február 10.
9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos
RészletesebbenI. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %
A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó
RészletesebbenDPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
DPR_NK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 5 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus
RészletesebbenGenerációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
RészletesebbenAz 1950-es évektől 2005-ig
Dr. Bihari Péter Az 1950-es évektől 2005-ig Gépészmérnök képzés keretein belül Gépgyártástechnológia szak (nincs ágazat) Mezőgazdasági gépész szak (nincs ágazat) Vegyipari gépész szak (2 ágazat) Textiltechnológia
RészletesebbenPEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZ EREDMÉNYESSÉG
PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZ EREDMÉNYESSÉG Pedagógiai szakmai szolgáltatások Nkt. 19. (2) (a g) A nevelési-oktatási intézmények és a pedagógusok munkáját a köznevelési törvényben nevesített
Részletesebben"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás
RészletesebbenAz ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATOK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOUVAI42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám
RészletesebbenHELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
Részletesebben