A norvég szociális párbeszéd

A norvég szociális párbeszéd Dr. Pásztor Miklós LIGA Szakszervezetek, Norvég projekt, 2013/14

Tartalom 1. BEVEZETÉS. A TÉMA MEGHATÁROZÁSA.... 3 2. A NORVÉG TÁRSADALMI MODELL... 4 2.1. A MODERN VEGYESGAZDASÁG ÉS A NEOKORPORATÍV MODELL... 5 2.2. A TÖRTÉNELMI HÁTTÉR, AMI SEGÍT A MAI ÁLLAPOTOT ÉRTELMEZNI.... 8 2.3. A GLOBALIZÁCIÓ KORA... 10 2.3.1. A szociális paktumok... 11 3. A NORVÉG SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD... 13 3.1. TÖRTÉNETI HÁTTÉR... 14 3.2. NORVÉG SZOCIÁLIS PAKTUMOK... 16 3.3 JOGI KERETEK... 17 3.4. A MEGÁLLAPODÁSOK RENDSZERE ÉS A VITA RENDEZÉS INTÉZMÉNYEI... 19 3.5 EGYÜTTMŰKÖDÉS A MUNKÁLTATÓK SZERVEZETEIVEL... 21 3.6. KÖLCSÖNÖSSÉG ÉS EGYÜTTDÖNTÉS VÁLLALATI SZINTEN... 22 3.7. A MEGÁLLAPODÁSOK SZEREPLŐI... 24 3.8 A MEGÁLLAPODÁS TÉMÁI... 25 4. A SZAKSZERVEZETEK, JOGAIK, MŰKÖDÉSÜK... 26 4.1. EGYÜTTMŰKÖDÉS A SZAKSZERVEZETEK KÖZÖTT... 28 4.2. A SZAKSZERVEZETI JOGOK... 29 4.3. A SZAKSZERVEZETEK MŰKÖDÉSE... 30 4.3.1. Kitekintés az energetikai szakszervezetekre... 32 4.4 A SZAKSZERVEZETEK KIEMELT TÉMÁI NAPJAINKBAN, A VÁLSÁG UTÁN... 33 5. TANULSÁGOK A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK ÉS MÁS ÉRDEKVÉDŐK SZÁMÁRA.... 36 5.1. A NORVÉG RENDSZER TAPASZTALATAI... 36 5.2. NORVÉGIA ÉS AZ OLAJ... 39 FELHASZNÁLT IRODALOM... 41 2

1. Bevezetés. A téma meghatározása. Jelen dolgozat feladata, hogy bemutassa a norvég szociális párbeszéd természetét, működését és a magyar szociális párbeszédben hasznosítható tanulságait. Szociális párbeszédként azonosítjuk a munkaadók és a szakszervezetek közötti rendszeres vitákat és megbeszéléseket. Ezek célja a munkabérek és a munkakörülmények meghatározása, így a munkahelyi béke megteremtése. Az állam ebben a folyamatban nem főszereplő, de külső tényező, aki folyamatosan figyeli a folyamatokat, és ha szükséges, valamint a felek igénylik, akkor jogi aktusokkal és egyéb eszközökkel segíti a megegyezést. A társadalmi párbeszéd ezzel szemben biztosítja minden szervezett társadalmi csoport részvételét és véleményének becsatornázását az állam jogalkotási folyamatába. Így a szereplők igen sokrétűek és sokfajta témát hozhatnak be a tárgyalásokba. Mindazonáltal a társadalmi párbeszéd nem része jelen dolgozatnak, csak akkor, ha elkerülhetetlenül beleütközünk a vizsgálódás folyamán. Erre az ütközésre azért kerülhet sor, mert a két folyamat egyes helyeken vagy összekeveredett, vagy párhuzamos intézmények alakultak ki. Ilyennek tekinthető egyes államokban a szakszervezetek és a munkáskamarák léte, ahol az előző az érdekképviseletet jelenti, míg utóbbi a törvényhozáshoz kapcsolódó konzultációs eszköz. Ennek a kettősségnek sajátos megjelenése az üzemi tanács vállalati szinten. Másik lehetőség, hogy ún. szociális-gazdasági tanácsokat hoznak létre. Ezek ma már részben uniós követelményként jelennek meg. Ebben a rendszerben alapvetően szintén jogi aktusok konzultációja folyik főleg gazdasági/költségvetési témákban. Sajátosságuk, hogy bennük az ellentétes vagy csak eltérő érdekű csoportok együttesen kell, hogy egységes véleményt nyilvánítsanak a kormányzat tevékenységéről. A véleményben ugyan megjelenhetnek kisebbségi álláspontok, ha vannak, de ezek figyelembevétele már nem befolyásolható a felek részéről. A kormány általában nincs benne a tanácsban, viszont a tudomány képviselői gyakran igen. E csoport altípusaiként fogalmazhatóak meg a következőek: o A tanácsokon belül létezik érdekegyeztetés a munkavállalók és a munkaadók szervezetei között munkaügyi kérdésekben, egyfajta albizottsági formában. (A mai magyar rendszer is ekként jellemezhető.) Léteznek olyan megoldások is, ahol ez az érdekegyeztetés külön intézményrendszerben zajlik (például az uniós szinten is.) o Sajátos elfajulás volt a fasiszta korporációk rendszere, ahol a munkavállalók és a munkaadók egy érdekképviseletben voltak, nem független szereplőkként tárgyaltak egymással. Itt a munkaadók szükségképpen fölényben voltak, különösen, hogy az állam a szakszervezeteket üldözte. Emellett az állam gyámkodott e szervezetek felett. Ennek ellenére a korporációnak létezik demokratikus felfogása is. Azokat a társadalmakat nevezik így, ahol a politika bizonyos képviselői és a munkavállalók közötti intézményes kapcsolatok léteznek, és ez kihat a kormányzat tevékenységére is. Norvégiát ide sorolják, így ezt a formát később részletesen ismertetjük. 3

A téma kifejtése során a teljesség kedvéért meg kell emlékezni a kamarákról. A kamarák szintén terepei az érdekképviselet és az állami szabályozás szintjeinek összekeveredésére: A kötelező kamarák célja a gazdaságszabályozás önszabályozás útján. Erkölcsi kódexek, piaci képviseletek, piacra lépési és piacon maradási feltételek kialakítása és ezek ellenőrzése. Ezzel egyben átvesz állami feladatokat. Miután elvárt, hogy minden érintett tagja legyen, ezért gyakran átcsúszik érdekvédelembe is, ezt azonban csak ellentmondásosan tudja megtenni. Ide értendő az a munkavállalókat tömörítő kamara is, amely kötelező szakmai funkciókat kell, hogy teljesítsen, mint a létrejött magyar állami foglalkoztatottakat tömörítő karok. A nem kötelező kamarák sajátos helyzetet jelentenek, mert az állami szabályozás átvételére nem alkalmasak, érdekvédelemre pedig szűkösek a lehetőségeik. A fő feladatuk a piacszerzés, piacbefolyásolás. Ebbe a kormány befolyásolása is beletartozhat, de ez már a társadalmi párbeszéd terepe és nem a szociálisé. A fentiek, természetesen nem jelentenek teljes körű felsorolást, erre nincs is szükség, mert a témánkhoz nem tartozik hozzá valamennyi.. Az is igaz továbbá, hogy ez a szerző álláspontját tükrözi és az ő munkáját segítő fogalomrendszer. Mások máshogyan is rendezhetik ezeket az intézményeket. Témánk tehát a norvég szociális párbeszéd. Magyarország csak annyiban része a dolgozatnak, amennyiben a norvég tapasztalatokból adódó tanulságokat itt bemutatjuk Norvégia a mai világ sajátos pontja, mert: A világ egyik leggazdagabb országa. Rendelkezik magas jövedelmet biztosító természeti erőforrással, amelyre mindenki vágyik. Végül fontos megemlíteni, hogy a legmegelégedettebb társadalom 3. a rangsorban, ahol Kanada és Dánia előzi meg, - magas várható élettartammal, közepes ökológiai lábnyommal. Abban a régióban helyezkedik el, ahol a társadalmi kapcsolatokat a folyamatos párbeszéd és a társadalmi szereplők kompromisszumkészsége határozza meg. Ezzel a demokrácia olyan modelljét testesíti meg, amely igen népszerű. E sok pozitívum mellett meg kell említeni a kedvezőtlen tényeket is: o Földrajzi elhelyezkedése egyfajta visszafogottságot hoz mintaadásában, hiszen az északi területek a hideghez és a sötéthez kötődnek a képzetekben, így csökkentve Norvégia kívánatosságát általában. (Ez persze csak részben igaz, hiszen a Golf-áramlat itt is hat, csökkentve a déli területek hűvösét, nem véletlen, hogy az északi részek ritkásan lakottak.) Ezért is lehet, hogy a népessége folyamatosan nő a gazdasági vonzereje mellett, ritka kivételként a fejlett területek között. A fenti pontok egyben e munka vázlatát is jelentik. Így először a gazdasági-társadalmi hátteret járjuk körbe, hogy bizonyos hiteket/tévhiteket eloszlassunk. Utána térünk rá a szűkebb témánkra a szociális párbeszéd intézményeire és azok nálunk hasznosítható tanulságaira. 2. A norvég társadalmi modell 4

2.1. A modern vegyesgazdaság és a neokorporatív modell Bár az előzőekben a dolgozat vázlatát úgy adtuk meg, hogy először a norvég társadalom és gazdaság egészéről beszélünk és utána térünk rá a szociális párbeszédre, de a két téma már az elején szükségképpen némileg összekeveredik. Bizonyos modelleket ugyanis ehhez be kell mutatni, s köztük a különbségeket meg kell határozni. A közgazdasági- politikai gazdaságtani szakirodalom 1 a norvég társadalmat ugyanis a vegyes gazdaságon belül a tárgyalásos (neokorporatív) vegyesgazdaság egyik reprezentánsának tartja. A tárgyalásos vegyesgazdaság a piacgazdaság azon típusához tartozik, amelyikben az állam jelentős szerepet játszik a gazdasági életben, de nem uralja azt. Helyet enged a gazdasági szereplők önmozgásának, mintegy moderálja és segíti azt. A szociális párbeszéd így nem kiegészítő vagy kísérő jelensége a gazdasági-társadalmi életnek és fejlődésnek, hanem meghatározó eleme, sajátos szervezési elve. A vegyesgazdaság másik két típusától, a piac által vezérelt és az állam által vezérelt gazdaságtól, nem abban különbözik, hogy azokban ne lenne párbeszéd vagy azok a jóléti rendszerek lényegében kisebb fokát képviselnék. A gazdasági élet alapjelenségeinek a megszervezésében van különbség, a célok nagyjából azonosak és az intézmények is hasonlóak, de súlyuk, befolyásuk eltérő. A vegyes gazdaság mindegyik formája ugyanakkor szemben áll a szabadversenyes piacgazdasággal - amely szabadversenyes forma a korai piacgazdaságok jellemzője, a XVIII- XIX. századé, a korai iparosodásé - annyiban, hogy benne a családi magántulajdon háttérbe szorul, a nagyvállalatok, az intézményi befektetők és az állam a meghatározó tulajdonosok; szabályozott, gyakran oligopolisztikus verseny a meghatározó az atomizált konkurensek vetélkedésével szemben; és az állam aktív szerepet játszik a gazdaságban, kilép éjjeliőr szerepéből, a közjavak előállítója és a többi szereplő gazdálkodási feltételeinek alakítójává válik, néhol folyamatszabályozást is alkalmaz a társadalmi őszhatékonyság érdekében. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy politikai életében a demokratikus jogállam a meghatározó. Így a vegyesgazdasághoz a nyílt vagy puha diktatúrákat nem számítjuk hozzá, még ha a közvetlen gazdasági életük hasonló is azokhoz. 2 A piac által vezérelt vegyesgazdaság az állam által legkevésbé beavatkozó gazdaság. Tipikus formája az angolszász társadalom Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia. A jóléti állam itt is kialakul bár az USA-ban csak most jött létre az egészségügyi ellátás teljes közösségi formája -, de a gazdasági szereplők, különösen a tőkebirtokosok saját maguk hozzák meg a döntéseiket a saját cégük vonatkozásában. A tőkepiac jelentős, s az állam és a bankok szerepe ebben kevésbé meghatározó. Az bankok a rövidtávú hitelezésben érdekeltek, a vállalatok üzletmenetében szerepük nem meghatározó, tulajdont sem igen birtokolnak azokban. 1 Gedeon Péter A modern kapitalizmus, in: Gazdasági rendszerek, országok, intézmények,, szerk.: Bara Z.- Szabó K., Aula 2004., 81-127. o. 2 Mondhatnánk, hogy a diktatúrák az állam által vezérelt vegyesgazdasághoz tartoznak. Ugyanakkor a demokratikus állam részleteiben mégis másképpen szervezi a gazdaságot, mint a diktatatórikus, különösen a munkavállalók szempontjából, de gyakran a céljai is másik egy szűk uralkodó réteg hatalmának védelme, mint Dél-Amerikában vagy Ázsia sok országában. 5

A tőzsde a fő vezérlő mechanizmus. Ezekben a társadalmakban a szociális párbeszéd is főként helyi szinten zajlik és az ágazatokban, ha van ott fóruma. A szakszervezetek inkább politikai pártokhoz kötődnek mint a Szivárvány-koalíció a Demokrata Pártnál, vagy a TUC a Munkáspárt mögött, de egyéb fórumok sincsenek magasabb szinten. A munkaadók és munkavállalók viszonyát is inkább a magánviták kategóriájába sorolják és akként ítélik meg a kollektív szerződést is, míg az állam csak a vészhelyzeteket kívánja szabályozni, mint például a munkavédelmet. Az állam által vezérelt vegyesgazdaság klasszikus modellje Japán és őt követően a fejlettebb ázsiai országok, például Dél-Korea. Európában, bizonyos megkötésekkel idesorolható Franciaország is. Itt érdemes arra felhívni a figyelmet, hogy a demokratizálás a gazdasági fellendülést követte, még Japánnál is, ahol a II. világháború hozott fordulatot, ugyanis azt megelőzően a nehéziparral jellemezhető elsődleges iparosodás még monarchikus-puha diktatúrás keretekben játszódott le. Egyedül Szingapúr őrzött meg fejletten is némi diktatórikus vonást. Ennél a csoportnál az állam belenyúl a vállalati folyamatokba, szelektíven fejleszt egyes iparágakat, és az innovációt is igyekszik támogatni. Ezt azonban nem közvetlenül teszi, hanem a bankokon keresztül, ezzel biztosítva a piaci működést is. A tőke piacot az állam és a bankok együttesen határozzák meg azzal, hogy a bankok főként az állam tulajdonában vannak, jelentős vállalati tulajdonnal rendelkeznek, s főként közép- és hosszú távú hiteleket nyújtanak. A tőzsde másodlagos. A szociális párbeszéd sajátos itt is, inkább magánjogi jellegű. Ugyanakkor a demokratizálást erős szakszervezeti harcok, sokszor utcai összeütközések kísérték erős politikai felhangokkal. A munkaadók válasza erre az erős szakszervezet-ellenesség a munkaszervezés közösségi, valamint a szociális ellátások vállalati formáinak elterjesztése volt. 3 Joggal merül fel a kérdés, hogy a gyors felzárkózásnak feltétele-e a diktatúra állami és vállalati szinten. A fenti példa inkább azt mutatja, hogy a felzárkózás során, a történeti hagyományokból egy diktatórikus fejlesztés következik, amelyet azonban demokratikus fejlődés követ, megőrizve a gazdaság kissé központosított, de egyre piacosabb működtetését. A vállalati szinten is ki kell alakítani valamifajta konszenzust, ha nem is olyat, mint Európában. 4 A neokorporatív vegyesgazdaság ezzel szemben olyan megoldást jelent, ahol nem az állam önmagában szerepel, mint piacbefolyásoló szereplő, hanem abba a szociális partnereket is közvetlenül bevonja. Az állam nem a bankokat vagy a magánpiaci szabályozást használja befolyásolásra, hanem a korporatív tárgyalást. Sokan ezt, különösen liberális szerzők, mint az állam foglyul ejtését értelmezik az érdekcsoportok részéről. Ugyanakkor e jellemzőt óvatosan kell használni, mert ellenérdekű felek foglyáról van szó, akik az államon keresztül ellentétes célokat 3 E munkaszervezési formákat a japán vállalatokhoz kötik, de ők csak a II. világháborúban alkalmazott amerikai technikákat vették át, némileg szakszervezete-ellenes éllel, ahogyan azt egy konferencián beismerték. Lásd Japán termelési Központ megnyitásán elhangzott beszéd 1995 nyarán. 4 Mindez nem jelenti a probléma teljes kifejtését, inkább a szerző álláspontját, amire a továbbiakban még kitérünk a magyar helyzet kapcsán. 6

kívánnak megvalósítani. Így az állam vagy szabadon mozoghat közöttük vagy keretet biztosít a vitának. E típus az utóbbit valósítja meg. 5 E rendszerben az érdekcsoportok centralizáltan szerveződnek és csúcsaik az állammal közösen döntenek a szabályozás kérdéseiről. E kompromisszum a politikai szereplőket is érinti, az alkuknak részesei, kormányon és ellenzékben egyaránt, ha felelősségük eltérő is. A centralizáltság egyúttal biztosítja, hogy kevés számú szereplő vegyen részt a kompromisszumkeresésben, de jól definiált és a saját szervezete által is támogatott feltételekkel és célokkal. Ebben a típusban a döntések piaci jelzéseket követnek, elsősorban a világpiac jelzéseit. A rendszer az alkalmazkodást segíti és nem önálló mechanizmus, éppen ezért alapvetően a kicsi, nyitott gazdaságok működési mechanizmusa. Két altípusa ismert: o Liberális korporatizmus jellemző Svájc, Belgium és Hollandia társadalmára. o Szociális korporatizmus uralja Ausztriát, Dániát és Norvégiát. o Vegyes rendszerként jellemezhető Svédország és Németország. Miután Norvégia a fő témánk, ezért érdemes részletesen feltárni a korporatizmus jellemzőit. Táblázatban 6 összefoglalva a következőt láthatjuk: Társadalmi koalíció a) Tőke b) Szakszervezetek c) Állam Politikai hálózat a) Intézményi szerkezet b) Gazdaságpolitikai folyamat c) Az alku módja Politikai következmény Liberális korporatizmus -nemzetközi, erős -decentralizált, gyenge -globális alkalmazkodás és magán kompenzáció -kevésbé centralizált, stabil, effektív -széles, de beruházás és foglalkoztatás nem tárgya -kétoldalú, implicit engedmények Szűkíti a politikai ellenfelek közötti egyenlőtlenséget Szociális korporatizmus -nemzeti, gyenge -centralizált, erős -nemzeti alkalmazkodás és állami kompenzáció centralizált, stabil, effektív szűkebb, de a beruházás és a foglalkoztatás is téma - háromoldalú, explicit engedmények Szűkíti a politikai ellenfelek közötti egyenlőtlenséget A táblázatból látható, hogy a szociális korporatizmus, így a norvég modell is, a nemzeti tőke viszonylagos gyengeségére épül. Ez azt jelenti, hogy a világgazdasági pozíciói gyengék, nem a hazaiak. Ezért maga is szívesen támaszkodik az államra, ha versenyképességét javítani akarja. A szakszervezetek erősek, így jobb pozícióban vannak, mint a másik modell esetében, de ők is csak belül erősek. A liberális típusnál - korábban és részben még ma is - erős a pártok és az ideológiailag hasonuló szakszervezetek szimbiózisa, míg másutt az erősebb baloldaliság a 5 A gazdaságtan közösségi gazdaságtan ága a foglyul ejtést vagy szabályozási csapdát az egyik kormányzati kudarcként írja le. Bárhol előfordulhat, ha az állam vagy egyik intézménye egy gazdasági-tulajdonosi-iparági érdekcsoport kívánsága alapján cselekszik. Ennyiben a fentieknél tágabb kategória. A szerző úgy gondolja, hogy a fenti kiterjesztés már ezért is jogosulatlan. 6 Katzenstein: P.J.: Small States in World Market, Cornell UP, 1985, 129.o. Idézi i.m., 118.o. 7

meghatározó. Ez azért is fontos, mert a modell kialakulásában a politikai szituációnak meghatározó szerepe volt. Az állam szerepe is lényegesen eltér a két esetben. Formailag a szociális típusnál maga is része a szociális párbeszédnek, az ugyanis háromoldalú és az állami eszközökkel történik a kompromisszumkészség szükséges ellentételezése. A liberális modellnél kétoldalú tárgyalások folynak és az állam feltételeket ad ehhez, az állam gazdaságpolitikájában igazodik, de a vállalati folyamatoktól inkább távol marad. A tőkepiac az utóbbinál kissé szabadabb, ezért nem része a tárgyalásoknak a beruházás, ami a munkaadók kompetenciája; és a foglalkoztatás, ami inkább az államé. 2.2. A történelmi háttér, ami segít a mai állapotot értelmezni. A fenti modellek mögött mindenesetben kimutatható a történeti helyzetek specializáltsága. Ez két tényező együttes hatását mutatja: egyrészt a modern piacgazdaságba történő átmenet időpontja volt meghatározó, illetve a nemzet nagysága, nevezetesen az, hogy mennyire volt képes a nemzetközi piacot befolyásolni, vagy csak követni volt képes azt A gazdaságtörténet - és így a gazdaságelmélet is - a modern piacgazdaságba történő átmenetnél korai és kései iparosodási folyamatokról beszél. A korai iparosodás együtt járt a piacgazdaság korai kialakulásával, a mezőgazdaság háttérbe szorulásával, az azt képviselő hagyományos uralkodó osztályok hanyatlásával, és új életmódok megjelenésével a saját célra termelés eltűnésével, a kisméretű termelési egységek háttérbe szorulásával. E folyamat döntően az Atlanti-óceán mentén zajlódott, annak két partján. Ebben meghatározó volt Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium és részben Svájc is, illetve az óceán másik partján, az Egyesült Államok. Ennek sajátosságai, jellemzői: A nagy államok képesek voltak a kicsik háttérbe szorítására, így azok ugyan erős tőketulajdonosi csoportokkal bírtak, de erős politikai befolyásra nem törekedtek, hiszen az államtól keveset várhattak. Ugyanakkor kialakult egy erős nemzeti összetartozás tudata, amely az államot egyfajta konszenzusos működésre késztette, megalapozva a liberális korporatizmust. A nemzetközi piacot a britek és részben a franciák határozták meg. A nagy államok csoportjában az állam is erős volt, de részben alárendelt, mint éjjeli őr állam és a gyarmatok biztosítója. A liberális állam alól kivétel Franciaország, ahol az állam hagyományosan történetileg erős, így az állam által vezérelt piacgazdaság korai megtestesítőjévé vált. Az amerikai piac nagysága miatt önálló volt, az első korszakban csak ritkásan érintkezett a világ többi részével. A kései, vagy utolérő iparosodást megélő gazdaságok esetében mindenképpen arról kell beszélni, hogy az állam nélkül e folyamat nehezen zajlódhatott volna le, így az erős állami befolyás volt meghatározó. Ennek sajátosságai, jellemzői: 8

A nagy államok, mint Németország és Japán 7 erősen támaszkodott az állami segítségre. Különböző technikákat alkalmaztak erre, de a cél azonos volt, az erők koncentrálása. Ebben jelentős szerepet játszottak a hagyományos uralkodó csoportok, amelyek az államba menekültek a piac nyomása elől, és ezért az állam igen agresszív és militáns útra lépett, gyorsítandó a növekedést. Ez azonban nem vezetett sehova és végül ennek az útnak a feladására kényszerültek. o Japán folytatta az erős állami beavatkozást, erősen figyelve az Egyesült Államokra, annak utolérését tűzve ki társadalmi célként. o Németország mint NSZK pedig a korporatizmus nagyállami formájával vált az európai gazdaság központjává. Az államát feldarabolta és ezzel a szociális párbeszéd és egyezkedés decentralizált rendszerét hozta létre. A kisállamok pedig kialakították a szociális korporatizmust. Ebben segítette őket, hogy a régi uralkodó osztályok különböző okokból eleve gyengék voltak, hasonlóan a tőketulajdonosokhoz: o Dánia, bár időnként nagyhatalomként is viselkedett még Norvégiával szemben is végül is Németország árnyékába szorult, korán kialakította demokráciáját és az államot használta fejlődéséhez. A demokratikus állam, a földbirtokosok gyengesége és a militáns politika lehetetlensége okán a mélykonzervatív oldalt nélkülözi, így könnyebben kiegyezik a szakszervezetekkel és a baloldallal. o Norvégia annyiban más, hogy állami önállóságát későn nyerte el, már piacosodott, iparosodott állapotában. o Ausztria a német utat követte mind gazdasági, mind politikai területen. Igazán a II világháború után lesz lehetőség a kiegyezésre, addig heves és gyakran véres politikai csatározások jellemzik. Végül a modellek kialakulásában meghatározónak tekintik az 1930-as nagy világválságot. Ez minden társadalomban új utat nyitott és ezzel új gazdasági korszakot. A két fejlődési utat bejáró csoport a korai és kései iparosodású- a válságra összeért és a keynesiánus gazdaságelmélet és gazdaságpolitika az államot és a szociális jogokat és intézményeket is felértékelte. E felértékelést az egyes államok persze különböző módon érték meg. Lényegében a II. világháború után alakultak ki a mai modellek. Az összeérés azt jelentette, hogy gazdasági fejlettségben hasonultak, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok a fogyasztói társadalomban megtermelhető áruk választékának növelését, a nemzeti márkák versenyét hozták. Bár a nagy gazdasági egységek meghatározóak voltak, de súlya lett a helyi színnek és változatnak, így a kisgazdaságok is képesek voltak a nagyokkal versenyezni, akár nemzeti vállalataikat felnövesztve, azokat nemzetközivé téve, megőrizve a központokat saját területükön. A kisállamoknál, különösen a skandináv államoknál a baloldali pártok sikeresen uralták a politikai mezőt, akár évtizedekig is, így a szakszervezetek számára megfelelő erőt tudtak biztosítani a tárgyalásokon. Felszámolódott a mindenütt azért meglevő állami represszió a szakszervezetek ellen, de nem váltott át a rendszer parancsgazdasággá. Az állam megmaradt a 7 Olaszország sajátos helyzetet jelent észak-déli megosztottsága okán. Észak inkább követi a liberális korporatív mintát, korai iparosító kisállami szerepe miatt, míg dél a kései kapcsolódók egyik deformált alfaját hordozza. Mindez kapcsolódik némi nagyhatalmi vággyal. 9

szociális szolgáltatásoknál, a kedvezőtlen helyzetek kompenzálójaként és nem lett a társadalom szocialista tervgazdálkodója. 2.3. A globalizáció kora A jóléti államot működtető vegyesgazdaság aranykora és így a fenti modellek működésének csúcspontja az ötvenes-nyolcvanas évek közé esett. Mint írtuk, ekkorra a rendszerek összecsiszolódása lezajlott, megtörtént a kölcsönös előnyök kihasználása és a maguk javára fordítása. Ennek sajátosságai, jellemzői: Ebbe az is belefért, hogy az Egyesült Államokra hárult a hadigazdaság és a hadiköltségvetés magasan tartása, ezzel védőhálót vonva az atlanti szövetségesek köré. Ez következett nagyságából és abból, hogy a szabadpiaci versenyszelleme kisebb jóléti kiadással párosulhatott. Ez utóbbit ugyanis bőven kompenzálta az adományozó szféra - amely ennek a szellemnek jobban megfelelt - és a GDP 10%-át osztotta el! 8 A többiek csiszolgathatták jóléti rendszereiket és finomíthatták alkalmazkodási mechanizmusaikat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak a szociális költekezés folyt, hanem a tényleges értéktermelés fokozatos finomítása, már nemzetközi rendszerek szintjén, amihez az állami beavatkozás maga is hozzájárult a modelleknél leírt módon. Kevesen szokták hangsúlyozni, hogy ebben a korszakban nem arról volt szó, hogy hátradőlve költjük a pénzt, hanem a közösen fejlesztett termelés erőteljes többletértékének egyenlőségelvűbb elosztásáról. Itt mind a két oldal fontos a többlettermelés és annak elosztása. A jóléti állam nem osztogat, hanem többletértéket hoz létre, amit egyenlőbben oszt el. Jól látható ez a hetvenes évek eleji olajsokk esetében. Bár kezdetben megrengette ezeket a gazdaságokat, de végső elszámolásban győztesként kerültek ki a küzdelemből. Ennek oka, hogy az olajra költött többletpénzeket tulajdonosaik csak náluk tudták beváltani árura, luxuscikkekre éppen úgy, mint napi fogyasztásra. A nyolcvanas évek végi válság, ma már tudjuk más természetű volt. Bár a jóléti állam csődje -ként is szokták jellemezni, de teljesen új helyzet jött akkor létre, amelynek csak kísérője volt a válság. Az új fenyegetés a globalizáció nevet kapta. Legfőbb tulajdonsága, hogy a tőke kiszabadult a nemzeti keretek közül, az olcsóbb árakra törekvés céljából a harmadik világba szervezte a termelés operatív részét, azaz a végrehajtó fizikai munkát, megtartva a mérnöki és marketing tevékenységet a központokban, és ezzel a munkavállalók jelentős tömegeinek létfeltételeit tette kérdésessé. 8 Ez a legmagasabb arány a világon. A következő ország Nagy-Britannia, talán a fentiek miatt nem véletlenül, hiszen maga is a piac által vezérelt gazdaság modelljét követi, de csak 3%-nyi adományon keresztüli újraelosztással. Nyugat-Európa többi országa 1-3% között teszi ezt, megfelelően az állam jóléti szerepvállalásának. Míg a kontinens keleti fele 0,5% körüli mértékben adakozik.. 10

Sokan a drágaságot a jóléti kiadásokkal magyarázták. Hamar kiderült, hogy a jóléti költségek eltörlésével sem lenne versenyképes a termelés az új társadalmak alacsony béreivel. Más utakat kell keresni: Az egyik út a piacosítás, azaz a piaci erők erőteljesebb érvényesülésének utat engedni, ahogyan azt az angol-szász politikai vezetők megfogalmazták, követve saját hagyományaikat. Ez együtt járt a munkafeltételek rontásával, a szakszervezetek elleni fellépéssel, az állam szerepének csökkentésével. Mindazonáltal a jóléti államnak az itt megfigyelhető terjedelme nem csökkent, például M. Theacher az angol állami egészségügyet nem akarta vagy nem merte megszüntetni. A másik út a korábbi mechanizmusok működtetése: új kompromisszumok kötése az új helyzetre a régi gépezettel. Itt a korporatizmus intézményeire kell gondolni, amely már korábban is bevált. Mindazonáltal nehezedtek a politikai feltételek, mert erősödtek a jobboldali, piac- és munkaadópárti politikai csoportok. Az államok gazdasági beavatkozásának módja megváltozott mindenütt. Erősödött a fiskális szigor és nőtt a nem-keynesiánus beavatkozási mód, előtérbe került a kínálat oldali beavatkozás és a monetáris politika. 2.3.1. A szociális paktumok A globalizációs kihívásra a szociális partnerek válasza persze a munkaadói oldalról indítva a foglalkoztatás megváltoztatása volt. Ezt hívjuk flexecuritynak. A korábbi merev, munkavállaló-barát politikát egy rugalmasabb rendszer váltsa fel, ahol a foglalkoztatás költségei csökkennek, de elvárás, hogy az állam gondoskodjon jobban és hatékonyabban a munkanélküliekről, azaz fokozza az aktív munkaerő-piaci beavatkozást. A költségcsökkentés elsősorban a vállalatok foglalkoztatási költségeinek csökkentését jelenti, nem a szociális/jóléti csökkentéseket. Ilyen költség például a szabadság szabályozása, az elbocsájtás könnyítése, stb. (A jóléti költségek csökkentése inkább fiskális és adóügyi probléma.) A munkavállalók a foglalkoztatásban lettek érdekeltek, az új munkahelyek teremtésében. A biztonság nem az adott vállalatnál biztosított munkahely és munkakör biztonságát jelenti már, hanem a foglalkoztatást bárhol a gazdaságban. Ehhez változatlanul kell állami szerepvállalás beruházás-ösztönzés, piacfejlesztés és foglalkoztatáspolitika. A kilencvenes években születtek meg az erre szóló kompromisszumok. Két út lehet 9 ehhez, természetesen erősen kötődve a párbeszéd hagyományos módjaihoz: Dereguláció egyoldalú kormányzati aktussal, Szociális paktum a szociális partnerek bevonásával. M. Regini, akit a továbbiakban követünk, a következőképpen foglalta táblázatba a folyamatokat: Témák Megoldás típusai Munkapiaci szabályok: belépés, kilépés - rugalmasság Bérmegállapodás intézménye a) ellenőrzött kivétel I, D, F, EN, E b) általános alapelv GB, EI, NL, DK, (S) a) centralizáltan I, NL N EI Jóléti juttatások: nyugdíj, táppénz, munkanélküli segély 9 Marino Regini: Between De-regulation and Social Pacts, Fundacion Juan March Working Paper 1999/133, http://www.march.es/ceacs/publicaciones/working/archivos/1999_133.pdf 11

b) decentralizáltan GB, F, E, DK, (S) a) csökkentés megállapodás által b) csökkentés egyoldalúan I, E, EI, DK, S, N GB, F, D, NL D=NSZK, DK=Dánia, E=Spanyolország, EI=Franciaország, GB=Nagy-Britannia, I= Olaszország, N=Norvégia, NL=Hollandia, S=Svédország A táblázatból látható, hogy nincs egységes megoldás és az egyes országok is csak részben következetesek. A három fő témában igen eltérő formákat választottak. Nagy-Britannia és Norvégia képviseli a két szélső, stabil pontot, azaz a britek a piac által vezérelt piacgazdaság liberális elveit követik, míg a norvégok a tripartit korporatizmus központosított megállapodását használják a válság megoldására. Mindenki más: hol így lép, hol úgy. Norvégia vonatkozásában így összegezhető a helyzet: A flexibilitást támogatták a kilencvenes évek közepéig és az atipikus szerződések alkalmazásával elérték a foglalkoztatottak 14%-át. 1995-ben vezettek be korlátozásokat a határozott idejű szerződéseknél és a kilépés/kiléptetés rugalmassága igen alacsony. 1986-ban meghiúsult a munkaadói akarat a decentralizált bértárgyalásokra a svéd példát követendő. 1993-ban, az ötéves szociális paktum keretében megerősítették a központi koordinációt a jövedelempolitikában, amelynek keretében majd lehetőség nyílt a munkaadói követelés részleges teljesülésére a decentralizációt illetően. Az 1992-ben kötött szociális paktumban ( Szolidaritása Alternatíva ) garantálták a szakszervezetek számára, hogy a jóléti juttatások, különösen a táppénz megmaradnak. Nagy-Britannia intézkedéseit érdemes hasonlóképpen áttekinteni: A kormányzat a munkapiaci szabályokat már 1980-ban és 1985-ben rugalmasította, amellyel létrejött legkevésbé védett munkapiac Európában. Így az atipikus foglalkoztatás nem volt vonzó a munkaadók számára. Szintén a nyolcvanas évek intézkedései a decentralizált bértárgyalásokat bátorították, és a vállalati szintű tárgyalásokat csaknem kizárólagossá tették, az ipari szintű kollektív megállapodások csak a foglalkoztatottak 10%-ra terjednek ki. A jog ma az egyéni alkut állítja középpontba. Az 1995-ben hozott Munkakeresési Törvény (Job Seekers Act) a munkanélküli segélyt nemcsak helyettesítette egy kevésbé nagyvonalú támogatással, de az egyéni szerződésen alapul és így kikerült a szakszervezeti kontroll alól is. Látható, hogy nagy a különbség, nemcsak a két megoldási módban, de annak eredményeiben is. Mindazonáltal a fenti országok megoldották az alkalmazkodás újabb feladatát, s egészen a 2008-as válságig jól prosperáltak. A globalizációs nyomás azonban nem állt le, talán még fokozódott is. J. Freyssinet 10 foglalja össze a következő évek folyamatait a következőképpen. Már 2001-ben, egy újabb, bár kisebb méretű globalizációs válság megoldásában visszaszorult általában is az országos szintű megállapodásos rendszer, helyét a vállalati, ritkán az ágazati megállapodások vették át. A 2008-ban kitört válság brutálisan megerősítette ezt a trendet. 2009-ben még találhatóak tripartit kompromisszumok a gazdaság felpörgetését és a recesszió társadalmi költségeinek csökkentését célozva. 2010-től azonban prioritás lesz az egyes országokban és európai szinten 10 Jacques Freyssinet: Evolution of Social Pacts And Bargaining Decentralisation, 30/09/2013, Social Europe Journal, http://www.social-europe.eu 12

a versenyképesség visszaállítása és a fő egyensúly állami szinten a deficit és az adósság csökkentése, míg vállalati szinten a bérköltség csökkentése, a rugalmas foglalkoztatás és a profit ráta helyreállítása. Mára a szociális paktumok gyakorlatilag eltűntek nemzeti szinten 11 folytatja a sort. Még az ágazati tárgyalások is legyengültek. A válsággal kevésbé sújtott országokban is, a szakszervezetek elfogadják a decentralizált tárgyalásokat, bár még képesek azokra némi kontrollt gyakorolni. A válsággal sújtottaknál viszont PIGS-államok - az állam radikálisan a helyi szintre szorítja a megállapodásokat jogi eszközökkel. Szakszervezeti feladatok azonban szerinte - így is vannak: a vállalati munkabérek és juttatások egyenlő elbánás elve szerinti megállapítása a munkavállalóknál, különösen az újonnan felvetteknél, a munkaórák hosszának és rugalmassága mértékének meghatározása, a belső mobilitás és a szakmai tréningek biztosítása. A vállalati versenyképesség növelésének szükségessége kontextusában a kollektív tárgyalások decentralizációja a helyi áldozatok végtelen versenyéhez vezet. foglalja össze a helyzetet Freysinnet, amiből kilábalás csak a fellendülést segítő uniós szintű politika lehet, a szakszervezeti nézőpont szerint, amit ő képvisel. (Ismét csak nem célunk a javasolt megoldás megvitatása, csak a szociális paktumok helyzetét kívánjuk bemutatni. Mint látható az európai helyzet nem jó.) Mindezek ellenére Norvégiában azonban, úgy tűnik, hogy a helyzet változatlan. Erős intézmények és törvények védik a centralizált tárgyalások rendszerét. 3. A norvég szociális párbeszéd Az előzőekben már sok mindent megismertünk a norvég szociális párbeszédről. Röviden összefoglalva a következőket mondhatjuk: A norvég piacgazdaság a szociális neokorporatív vegyesgazdasággal írható le. o központi tárgyalás a gazdaság irányításáról, a nemzetközi piachoz való alkalmazkodásért és a társadalmi célokért. o erős és központosított tárgyaló felek, különösen a szociális partnereknél. o erős jogi és intézményi feltételek a tárgyalásokhoz. E jellegzetességét még a 2008 utáni válságból kilábalva is megőrizte, amikor mások a vállalati versenyképesség helyreállítását a hasonló rendszerek leépítésében találták meg. A norvég szociális párbeszéd képes volt a versenyképességet is helyreállítani, amikor arra szükség volt, különösebb társadalmi békétlenség nélkül. A munkáltatók és a munkavállalók közötti együttműködés négy pillér együttesén nyugszik: 12 Szoros nemzeti szintű együttműködés az erős szakszervezeti központok, a centralizált munkáltatók szövetségei és az állam között, ahogy már korábban láttuk. 11 uo. 12 E. Loken-T. A. Stokke: Labour relations in Norway, Fafo-report, 2009-33. 7. o. alapján most és a továbbiakban. illetve egy három napos oslói tanulmányút norvég résztvevőinek előadásait, 2013 október. 13

Helyi szintű együttműködés, amely legitimitást, a produktivitásban való munkavállalói részvételt és alacsony szintű konfliktust biztosítja. A vállalat vezető szervezeteiben való képviselet és kölcsönösség érvényesítése a helyi szinten is. A munkáról szóló törvények és jogszabályok védik a munkavállalók jogait és egyúttal megerősíti a munkavállalók felelősségét a megfelelő munkakörülmények kialakításában. A rendszer további sajátossága, hogy a nemzeti megállapodások eredményeinek és követelményeinek az érvényesítése a helyi vezetők vállalati és szakszervezeti egyarántfelelőssége is. Azt helyben értelmezni és végrehajtani kell éppen úgy, mint a helyi konszenzust kialakítani. Így a helyi vezetők nem dőlhetnek kényelmesen hátra, hogy felül mindent elintéztek. Mindez azt is jelenti, hogy a szakszervezeti funkcionáriusok felelősek a termelékenység és a produktivitás erősítéséért éppen úgy, mint a munkavállalók jogainak és érdekeinek védelméért, ahogy a kettős kötelezettség a vállalati vezetők kötelessége is.. Sokan megjegyzik 13, hogy ez az erős rendszer sajátos társadalmi értékeken nyugszik: Az egyik az erős egyenlősítő hajlam, beleértve a jövedelemegyenlőséget éppen úgy, mint a személyiségi jogokat vagy a kisebbségek egyenlő esélyeit. A másik a társadalmi kooperáció magas szintje, a közös célokért együttesen kiálló társadalom. Ez különösen a II. világháború után fejlődött ki nagymértékben Norvégiában, a megszállás nyomainak és háborús károknak az eltűntetésekor, máig tartóan. A helyzet nem mindig volt ilyen idilli. 3.1. Történeti háttér A norvég iparosodás a megkésettekhez tartozik. Ráadásul ebben az időben az ország nem volt független. a XIX. század végét az osztályharc és a függetlenség akarása egyaránt jellemezte és munkabékéről nem beszélhetünk. Az ország függetlenségét és a mai politikai berendezkedését 1905-ben nyerte el. Mindez eltartott különböző hevességgel a 30-as évek elejéig. 1907-ben született meg az első országos kiterjesztésű kollektív szerződés a feldolgozóiparban, amely a minimálbéreket határozta meg és a bérek helyi alakításának metódusát. helyi megállapodások léteztek korábban is, de elszórtan. A 30-as világválság tömeges munkanélküliséget és súlyos konfliktusokat hozott ismét. Ennek próbáltak véget vetni 1935-ben az ún. Alap Megállapodás -sal (Basic Agreement) a munkáltatók és a munkavállalók akkori országos szervezetei között mai NHO és LO. Ugyanebben az évben született megállapodás a politikai pártok között is Munkáspárt és Agrárpárt -, amely a kormányzati munkát szabályozta. Ezzel született meg a munkások, a farmerek és a halászok közötti azóta is tartó, részben politikai, részben társadalmi szövetsége. A megállapodás fontos elemei, hogy azt négyévente újratárgyalják, megújítják, 13 Lásd például K. O'Brien, B. Hayward, F. Berkes Rethinking Social Contracts: Building Resilience in a Changing Climate, in: http://www.ecologyandsociety.org/vol14/iss2/art12/ 14

a helyi aktivisták szervezkedési és működési jogát garantálják és csak kétévente lehet sztrájkolni egy-egy munkahelyen, azaz bevezetik a békeidőt. A II. világháború teremti meg a nemzeti szolidaritásnak és az egyenlőség eszményének azt az alapzatát, amelyen a norvég korporatizmus nyugodhat. Ezt nagyban segítette, hogy mivel a német megszállás a gazdaság németesítésével járt, a vállalatok jelentős része német tulajdonba került, így a felszabadulás után azokat állami tulajdonba vették, ahogyan az más európai országokban is történt, kialakítva így egy jelentős állami tulajdont, amit közösen irányítottak. Politikailag fontos elem, hogy a hatalom innentől a Munkáspárt kezébe került, amely megerősítette a társadalmi esélyegyenlőség ideáját. A hatvanas-hetvenes években erre az alapra támaszkodva jön létre az a kettős elkötelezettség, amelyben a munkavállalók szerepet vállalnak a vállalat termelésének serkentésében, gyakran mérsékelve bérköveteléseiket azért, hogy részesedjenek a növekedés gyümölcseiből és biztonságos munkakörülményeket élvezhessenek. Ennek szervezetiintézményi formája lett a korporatív rendszer. A hatvanas években megszületett a frontfagsmodellen 14 -rendszere, amely a bérnövekedés országos mértékét az exportáló iparágak és vállalatok bérnövekedéséhez kötötte, mint egy speciális a helyi kollektív szerződést kiterjesztő mechanizmus. Ennek oka, hogy a csak belső piacra figyelő bérpolitika hajlamos a gazdasági termelékenységtől elrugaszkodó mértékek kialakítására, s a kisebb piaci nyomást követni. A külpiacra figyelés egyfajta bérmérsékletet is jelent a nagyobb piaci verseny miatt. A belpiacon ugyanis könnyebb hosszabb távon a kevésbé versenyképes termékek termelésének és így a kisebb hatékonyságú termelésnek a fenntartása. Ennek nyomán születik meg 1962-ben a magánszektorban az állandó jellegű Kapcsolattartó Bizottság az érintett három szociális partner között, amelyiken belül megalapítják a Bérmegállapodást Támogató Technikai Számító Bizottságot, amely szakmai-statisztikai adatokat és számításokat végez a megállapodások sikeressége érdekében. 1969-ben Kooperációs Megegyezés születik, amely a magán szférában megteremti az üzemi tanácsok rendszerét. Ezt követi hasonló célú megállapodás 1980-ban és 1982-ben a közszektor majd az önkormányzat alkalmazottainak részvételével. 1973-ban törvényben garantálják a részvénytársaságok munkavállalói részvételt. vezető testületeiben való 1977-ben születik meg a Munkahelyi Környezet Törvénye, amely biztosítja a munkavállalók képviseletét a munkavédelmi kérdésekben, létrehozva az országos Munka Környezet Tanácsot" és a munkabiztonsági delegátusok rendszerét. E törvény szelleme a profitabilitás elé helyezi a megfelelő munkahelyi környezet biztosítását. Szintén a hetvenes évek történetéhez tartozik a közszektor növekedése és a nők foglalkoztatásának fokozódása. Korábban ezek súlya kisebb volt. A közszektor növekedése szorosan összefügg az oktatás és az egészségügy expanziójával, amely a jóléti társadalmak fejlődésének, illetve nemzetközi alkalmazkodásának feltétele. A nők foglalkoztatása pedig sajátos belső társadalmi fejlődési igényként fogalmazódott meg. 14 A Google fordító szerint első cigi és a dán nyelvből jön. 15

E két folyamat társadalmi fontosságán túl, számunkra azért is figyelmet érdemlő, mert a szociális párbeszéd új dimenzióit nyitotta meg, növelte annak komplexitását. Új jelenségként értékelték a résztvevők a közszférában erősödő sztrájkokat a 90-es évek elején, amelyre új válaszokat kellett adni. A nők foglalkoztatása pedig, részben a közszektorhoz kötődve, felerősítette a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedését 15, ezzel teremtve új tárgyalási témát. A fenti rövid történeti áttekintés egyik fontos tanulságaként fogalmazhatjuk meg, hogy a norvég szociális párbeszéd rendszere nem egy kőbevésett, örök és változtathatatlan rendszer. Az időben fejlődik és változik. Mint alkalmazkodási mechanizmus maga is alkalmazkodik a körülményekhez. Intézményileg talán találhatóak benne állandó elemek, de azok inkább alapelvek, mint merev szabályok. 3.2. Norvég szociális paktumok Bár a történeti részhez tartozna, de jelentősége miatt kiemelhető abból a szociális paktumok témája. Láttuk már a szociális paktumok európai jelentőségét és mai hanyatlását az előző részben. Szintén bemutattuk a norvég szisztéma születését, amely egy kettős paktumon nyugodott, nevezetesen a szociális partnerek bipartit, illetve a politikai pártok megállapodásán. Most a kilencvenes és kétezres évek bemutatására van mód. A szakirodalom az Alap Megállapodást még nem szokta a szociális paktumok közé sorolni, bár semmi nem akadályozza ezt, de az annyira egyedi és helyhez kötött,, ráadásul az még bipartit volt és a politikai szerződéssel válhatott igazán mai értelemben is paktummá. E kettős szerződés jelentősége és tartalma azonban mégis meghatározó. Különösen azért, mert ez az a pont, amikor a nagy szakszervezetek és baloldali pártok lemondanak a forradalmi vágyakról és retorikáról, és a társadalmi reformok útját választják. Mindez a politikai szinten is lezajlott, a Munkáspárt berkeiben. Ekkortól elfogadják a magántulajdont és a reformok politikáját folytatják. A szakszervezetek és a baloldali pártok összefonódása nem új keletű abban az időben sem. A LO és a Munkáspárt rendszeresen találkozik, már száz éve a vezetőségek kéthetente egyeztetnek. Ez a pártnak szavazatokat biztosít, míg a szakszervezet politikai képviselethez jut. A kapcsolatok helyi szinten is erősek. A két szervezet közös Foglalkoztatási és Nyugdíj Tanácsot is fenntart a két legfontosabb terület szakmai részleteinek megbeszélésére. Mindez megalapozza a Munkáspárt hosszú távú sikerét és a korporatív szisztéma későbbi kiépülését. Az előző részben elemzett norvég szociális paktum, amely már a modern, globalizációs nyomásra létrejött paktum, a Szolidaritási Alternatíva nevet viseli, és 1992-ben köttetett. Egy olyan időszak termékeként született, ahol részben a jobboldal politikai térnyerése okán is, erősödik a norvég rendszer megkérdőjelezése, ahogy azt láttuk. E paktum így nemcsak a tartalma miatt jelentős, amikor is kölcsönös engedményeken keresztül biztosítja az alkalmazkodást és a jóléti rendszer megmaradását is. Lényegében a bércsökkenésért cserébe 15 Ma a nők 43% dolgozik atipikus foglalkoztatási formában, főként részmunkaidőben. 16

biztosítja a magas foglalkoztatási szintet a versenyképesség növekedése érdekében, s egyúttal megerősíti magát a szociális párbeszéd rendszerét. A következő paktum 2001-ben jött létre Bevonó Munkapiac címen. Ez a munkapiacon hátrányos helyzetűekkel foglalkozik, azok számára is igyekszik biztosítani a munkához jutást, mégpedig lehetőleg az üzleti szférában, de a közszféra értéktermelő részében is. E körbe értik a betegeket, fogyatékkal élőket és az 50 év felettieket. Különösen az első és az utolsóként említett csoportok fontosak az állam számára, mint a fiskális teher csökkentésének lehetősége, s amely pénzügyi oldalról támasztja meg a méltóság iránti elvárásokat is. Maga a paktum a jóléti rendszerbe is változásokat hozott, megteremtve a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét. Megteremtette a nyugdíjszámítás új módját, ahol a nyugdíjasként várható évek száma is fontos eleme a nyugdíjszámításnak, ezzel is ösztönözve a nyugdíjas évek rövidítését és a továbbdolgozást. Ennek keretében került sor a táppénzes idő 20%-os csökkentésére 16. A paktum eredményeit a helyi szerződésekben is érvényesíteni kellett, a helyi HR-tervekben mind az idősek foglalkoztatását, mind a fogyatékkal élők foglalkoztatását kiemelt célként kellett kezelni, végiggondolni és megfelelő intézkedésekkel alátámasztani. Sikerét a számok is alátámasztják, mert mindkét hátrányos csoport az európai átlagnál magasabb szinten vesz részt a munkapiacon. Maga a paktum négy évre szólt, de megújították. Végül 2010-ben született meg az utolsó paktum, amely a szociális dömping ellen született. Az utóbbi időben ugyanis, részben a válság hatására, de az uniós munkapiaci nyitás miatt is, erősödött a bevándorlás és a vállalatok is hajlamosak a külföldi munkaerőt alacsonyabb béreken foglalkoztatni, különösen a szolgáltató szektorban különösen a vendéglátás és szállítás területén, de a legfertőzöttebb Norvégiában a takarítóipar. A paktum célja nem a külföldiek kiszorítása, hanem a bérek leszorításának megakadályozása. Olyan ellenőrző mechanizmus kiépítése, amely e csoportoknak is rendszeres és a többiekkel azonos bért, bérnövekedést és munkakörülményeket biztosít. 17 Mindezt már vállalati szinten kell megtenni, ami új jelenség annyiban, hogy a paktum kevésbé szól a központi kormányzatról és képviseletekről. Végül le kell szögezni, hogy a paktumok Norvégiában illeszkednek a szokásos párbeszéd rendbe és nem speciális intézmények és intézkedések, mint másutt. (Másutt inkább kivételes eseménynek számítanak.) Lehet, hogy e speciális megállapodások csak a nemzetközi divat miatt kapták a paktum nevet és kerültek az elemzők és a kutatók látószögébe? Ez nem elképzelhetetlen megközelítés, és ekkor inkább arról van szó, hogy a többiek később vettek át norvég megoldásokat. A továbbiakban a mai rendszer leírását adjuk. 3.3 Jogi keretek 16 A táppénz mai rendszere Norvégiában a következő: az első három nap szabadság, a további egy évig jár. Utána 66%-ra értékelik a munkaképességet és átképzésre utalják a beteget. Az átképzettek és a fogyatékkal élő dolgozók kereset-kiegészítést kapnak. Egyébként az utóbbi csoport 10%-t tesz ki a munkapiacon, amit soknak értékelnek, de többségük 50 év feletti. Éppen e problémák miatt született a paktum. 17 Érdekes adat, hogy ma Norvégia a svéd fiatalok munkakeresésének célpontja, éppen a vendéglátásban, Lerántották a leplet a skandinávokról., Index 2014. január 29. 17

Jogilag a norvég korporatív rendszer is a nagyon sok helyen meglevő törvényi keretekre épül. Ahogyan a kontinentális Európa legtöbb országában a törvények és a kollektív szerződések együttesen szabályozzák a munka világát. Norvégiában talán erősebb az országos kollektív szerződés és tágabb kört fog át, mint másutt, de ez már a tartalmi kérdésekhez tartozik. Norvégiában külön törvény szabályozza az egyéni és a kollektív munkajogot. Az egyéni munkajogot tartalmazó törvény neve Törvény a Munkavállalói Környezetről 18. A törvény szabályozni kívánja a fizikai és szervezeti munkakörülmények biztonságát éppen úgy, mint az egyenlő bánásmódot. Célja egyaránt a munkaegészségügy, és az értelmes munka. Magában foglalja a foglalkoztatás szerződéses feltételeit munkaidő, elbocsátás, stb.-, a diszkriminációmentességet és a vállalati szervezeti változások követelményeit a munkavállalók védelmében, valamint a munkabiztonságot és egészséget. A foglalkoztató kötelezettsége a feltételek megteremtése, a munkavállalóé a kooperáció a vállalkozás ilyen irányú tevékenységeinek formálásában és alkalmazásában. Mindennek biztosításához Munkavállalói Környezeti Bizottságot kell alakítani választott munkavállalókból. A törvény meghatározza a munkaszerződés feltételeit, de csak a kollektív szerződéssel nem lefedett munkavállalók vonatkozásában. Általában minimumokat határoz meg, de akár a munkáltató vagy a munkavállaló, de a szakszervezet is eltérhet ezektől. Külön törvény, az Éves szabadság Törvénye határozza meg, hogy a munkavállalót mennyi szabadság és mennyi szabadságra járó jövedelem illeti meg. Négy hét és egy nap a kötelező minimum, de a norvégok többsége legalább öt hétre jogosult a kollektív szerződések szerint. További fontos törvény szól a nemek közötti egyenlőségről. Ez a munkáltató kötelességévé teszi az erre való figyelmet és a megfelelő helyi intézkedések megtételét. A kollektív tárgyalásokat külön törvény szabályozza, a Munka Vita Törvény. Tartalmazza helyi magán- és közszektori viták szabályait a meditációval, és munkaügyi bíróságok lehetőségeivel együtt: Célja a kollektív szerződést, mint a bér- és a munkakörülmények szabályozásának eszközét jogilag felhatalmazni, hogy a munkaügyi viták békés keretek között zajlódhassanak. Előírja ezért, hogy munkabéke kell, hogy legyen addig, míg a szerződés létezik. Megkülönbözteti az érdekvitát és a munkajogi vitát, ahol az utóbbit a kollektív szerződés is keletkezteti. Lehetséges mediáció, de nyitott a lehetőség a kollektív akciózásra. A törvény nemcsak a sztrájkot ismeri el kollektív akciónak, hanem a lockoutot is, azaz munkavállaló más munkahelyekről való kizárását a munkaadók csoportja részéről. A munkaügyi bíróság a kollektív szerződést is vizsgálhatja, jogi alapként elfogadja. A sztrájk szakszervezeti jog. 18 Working Enviroment Act. 18

A vállalat vezetésébe ad jogokat a munkásoknak a Részvénytársasági Törvény és Köz Részvénytársasági Törvény. Ezek alapján ezek vezető testületeibe akár annak egyharmadát is a munkavállalók közül kell választani. A közfoglalkoztatottak számára kiegészítő jelentőségű a Köztisztviselői Törvény 19, amely lényegében a rájuk vonatkozó többletszabályokat tartalmazza a Törvény a Munkavállalói Környezetről-höz képest. Szintén külön törvény szabályozza a Közszféra Vitáinak Törvényé -vel e szféra kollektív jogait. A norvég jogi keretek sajátossága, hogy nem a kontinensen és a nálunk szokásos átfogó törvényhozási utat követi, hanem annál kissé széttagoltabb és többet bíz a szociális partnerekre. Ebben követi a brit és angolszász rendet, de annak decentralizáltságát nem veszi át, éppen ellenkezőleg. 3.4. A megállapodások rendszere és a vita rendezés intézményei Lényegében ma is érvfényben van az Alap Megállapodás, amelyet 1934-ben kötöttek és azóta négyévente felülvizsgálnak: 20 E megállapodás sok témában a szokásos törvényi szabályozást is helyettesíti. Ez rögzíti a munkaadók és munkavállalók jogait és kötelességeit a napi kapcsolatokban vállalati szinten, és leírja a konfliktus-kezelő eljárásokat. Szabályozza továbbá a bizalmiak helyzetét, valamint a munkavállalói részvételt, információs jogokat és a konzultációk jogát. Szabályozza a bevételek elosztásával való egyet-nem-értés folyamatait és a konszenzus keresés módját. A megállapodás elsősorban a szakszervezetek helyi szerepét ismeri el, mint a munkavállalók képviselőjét. A megállapodás tartalmazza a szakszervezeti és munkavállalói képviselők helyét és szerepét a vállalati folyamatokban, valamint választásuk módját. Ezzel helyettesíti a másutt a parlament által megfogalmazott törvényi szabályozást! A Megállapodás külön része a Kooperációs Megállapodás : o Ez elsősorban a különböző koordinációs testületeket szabályozza, amelyek lehetnek törvényekben létrehozottak, vagy helyi, vagy az érdekképviseletek központjai által megszervezettek. o E testületek feladata a vállalat szervezetének és termelőképességének erősítése, a termelékenység fokozása. o Ezekre tartozik a képzés és a továbbképzés rendszereinek kialakítása is. 19 A norvég terminológia angolul a civil servant. Ez egységes, és nem tesz különbséget a közalkalmazott, köztisztviselő és kormánytisztviselő között, mint a magyar jog. 20 A továbbiakban nem az eredeti megállapodásról szólunk, hanem annak eddig érvényben volt 2010-ben megújított formájáról. 19

Az Alap Megállapodást további kiegészítő megállapodások veszik körbe, amelyek száma az idők során egyre szaporodott. Az Alap Megállapodás eredetileg csak egy munkaadói és egy szakszervezet megállapodása volt. Miután a norvég szociális partnerek mindkét oldalon többen vannak, így alap megállapodásból is több született az idők folyamán. Mindazonáltal az Alap Megállapodás nem tartalmaz bér és munkafeltételekről szóló részt. Ezt az országos szintű kollektív szerződések tartalmazzák, amelyek jellemzői: Ezeket az országos munkaadói és szakszervezeti szövetségek kötik. Ágazati vagy iparági terjedelműek, lefedettségűek, azaz nincs egységes, országos, minden ágazatra és iparágra kiterjedő egy, nagy kollektív szerződés! Országos alatt az egyes ágazatok és iparágak országos szervezeteinek megállapodását kell érteni, amely kiterjed az érdekképviseletek által lefedett, azokban tag szervezetek mindegyikére. Gyakran tartalmaznak szociális juttatásokról és intézkedésekről szóló részt. A törvény kötelezi a munkaadókat, hogy a szakszervezeteken kívüliekre is érvényesítsék a megállapodást. Sajátos megoldás, hogy a közszektorra az Országgyűlés határoz meg kollektív szerződési feltételeket, amely kötelező a helyi önkormányzatokra is, derogáció náluk sem engedélyezett. A kollektív szerződéseket kétévente bírálják felül és tárgyalják újra, beleértve a bérmegállapodásokat is. Ugyanakkor évente áttekintik a bérre vonatkozó adatokat és megállapodásokat és szükség esetén módosíthatják azt. Az országos tárgyalások ütemezése a szokások alapján általában már elkezdődnek az előző évben és adott év áprilisban vagy májusban fejeződnek be. A folyamatot a szociális partnerek közösen indítják a megfelelő bizottságban, majd az kéri fel a megfelelő további szereplőket. Rendszerint a alap megállapodások tartalmazzák a megfelelő folyamatokat, így különösebb rögtönzés nem szükséges. A folyamat azért is lehet ilyen elhúzódó, mert az ezt követő vállalati tárgyalások elvileg csak kétévente kerülnek megtartásra. Az országos megállapodásokat helyi kollektív szerződésekkel lehet kiegészíteni a jóléti elv alapján, azaz: A munkavállaló csak jobb helyzetbe kerülhet általa. E szerződés is a munkáltató és a helyi szakszervezet között köthető. A norvég kollektív szerződések rendszere szigorúan hierarchikus, azaz a helyi megállapodás nem sértheti az ágazatit. A központok rendszerint nem szólnak bele a helyi megállapodásokba, kivéve, ha onnan segítséget kérnek. Rendszerint a helyi szerződések sztrájktiltó záradékot is tartalmaznak. A munkaügyi viták szerves részét képezik a tárgyalásos rendszernek. Bár mindenki igyekszik a szociális partnerek közötti vitákat egymás közt rendezni, de ez nem mindig lehetséges. Éppen ezért jött létre a Munkaügy Bíróság, ennek jellemzői Egyetlen ilyen létezik hét taggal, független a kormánytól és négy tagját a szociális partnerek javasolják. Elsősorban a jogokat sértő ügyeket és csak a kollektív szerződések tartalmát és értelmezését végzi. 20