EURÓPAI PARLAMENTI MEGHALLGATÁSOK Mariann FISCHER BOEL BIZTOSJELÖLT ÁLTAL A KÉRDÉSSORRA ADOTT VÁLASZOK A. rész Általános kérdések (Mezőgazdaság és vidékfejlesztés) I. Személyes és szakmai kérdés 1. Ön szerint személyes képesítéseinek és szakmai tapasztalatának mely aspektusai különösen jelentősek jelöltsége és leendő biztosi szerepe tekintetében? 1990 decembere óta a liberális part (Venstre) képviseletében a dán Folketing (parlament) tagja vagyok. 2001 novemberétől 2004 augusztusáig a jelenleg is hivatalban lévő liberális/konzervatív kormányban élelmiszerügyi, mezőgazdasági és halászati miniszter voltam. Az európai kapcsolatok mindhárom említett területet nagyban befolyásolják, ebből adódóan értékesnek bizonyuló betekintést nyertem mind a felelősségem alá tartozó területek lényegébe, mind az európai intézményi keretbe. 2002 második felében a dán elnökség idején a Miniszterek Tanácsának elnöke voltam (Élelmiszerügy, Mezőgazdaság és Halászat). Ebben a minőségemben szorosan együttműködtem az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal. A dán parlamentben az Élelmiszerügyi, mezőgazdasági és halászati bizottság (1994-1998), a Kereskedelmi és ipari bizottság (1998-1999) és végül a Pénzügyi bizottság (1999-2001) elnöke voltam. Azon túl, hogy kormányzati és politikai szintű mezőgazdasági ügyekkel foglalkoztam, közvetlen személyes kapcsolatom is van a mezőgazdasággal. Édesapám gazdálkodó volt, így farmon nevelkedtem, a mindennapos gazdálkodó élet gyermekkorom része volt. Ma egy mezőgazdasági birtokon élek, amelyet a férjem függetlenül vezet lásd a 3. kérdésre adott választ. 1
Mélyen hiszek az európai integrációban. Mindez parlamenti, kormányzati és politikai tapasztalatommal, valamint gazdálkodói és vidékközösségi hátteremmel együtt jó alapot biztosít mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosi feladataim ellátásához. Örömmel várom, hogy belefoghassak fontos, felelősségteljes munkámba. Az elvek, amelyek biztosként vezérelni fognak a következők: - konzultáció az érdekelt felekkel, - átláthatóság, - kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés és párbeszéd az Európai Parlamenttel. II. Függetlenség 2. Hogyan értelmezi arra vonatkozó kötelezettségét, hogy tisztségét függetlenségét megőrizve kell betöltenie, és a gyakorlatban hogyan tervezi ennek megvalósítását? Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 213. cikke (2) bekezdése értelmében európai biztosként feladataim ellátása során teljes mértékben független leszek. Nem kérek és fogadok el utasításokat kormányoktól vagy más szervektől. Nem folytatok továbbá semmilyen egyéb akár kereső, akár ingyenesen végzett foglalkozást. Döntéseimet a közös európai érdekre törekedve hozom. Körültekintő leszek, hogy eredetüktől függetlenül minden érdeket figyelembe vegyek, és küzdeni fogok azért, hogy helyesen mérlegeljem ezeket az érdekeket. Ezt teszem akkor is, amikor elzárkózom minden olyan fellépéstől, amely aláaknázhatná a Bizottság függetlenségét, vagy bármilyen módon összeférhetetlen lenne feladataimmal. Élelmiszerügyi, mezőgazdasági és halászati miniszterként mindig a nyílt párbeszéd és az érdekelt felekkel történő konzultációk folyamatát gyakoroltam. Ezt a gyakorlatot biztosként továbbra is folytatni kívánom, és ez remekül összhangban is van Európa felelősségteljes kormányzásával. Hiszek a kommunikációban és az emberekkel való személyes találkozásban, legyen szó a mezőgazdasági ágazatról, a vidékközösségről vagy más érdekelt felekről. Magától értetődik, hogy biztosként független leszek, és függetlennek is kell lennem szülőhazám nemzeti érdekeitől. Természetesen a Bizottságba magammal hozom nemzeti hátteremet, amelyet fel tudok majd használni a bizottsági eszmecserék gazdagítására. Ezzel egyidejűleg úgy vélem, biztosi feladatom, hogy aktívan részt vegyek az európai ügyekről szóló dán vitákban, tájékoztassam a dán nyilvánosságot szakpolitikáinkról és elősegítsem az európai integráció szerepének és az európai polgár számára annak fontosságának jobb megértését. 2
3. Részletezné az Európai Parlament számára közelmúltbeli és jelenlegi üzleti, pénzügyi és politikai érdekeltségeit és tisztségeit, valamint egyéb kötelezettségvállalásait, amelyek leendő feladataival összeférhetetlenek lehetnek? Nincs semmiféle olyan üzleti vagy pénzügyi érdekem vagy elkötelezettségem, amely összeférhetetlen lenne leendő feladataimmal, erről hivatalba lépésemkor a nyilvánosság számára nyilatkozatot fogok tenni. Maximálisan kész vagyok közzétenni minden elkötelezettségem. Úgy vélem, ez elengedhetetlen az intézmények és biztosi hitelességem teljes átláthatóságának biztosítása érdekében. Van egy mezőgazdasági birtokom Dániában. Annak érdekében, hogy e vagyonom leendő biztosi feladataimmal való összeférhetősége tisztázásra kerüljön, az Európai Bizottság Jogi Szolgálata a könyvelőmtől származó bevallás alapján megvizsgálta az ügyet, és a végeredmény egyértelmű volt. A Jogi Szolgálat arra a következtetésre jutott, hogy nincs semmiféle összeférhetetlenség aközött, hogy a föld tulajdonosa és egyben biztos vagyok. Biztosi jelölésemkor azonnal lemondtam dán élelmiszerügyi, mezőgazdasági és halászati miniszteri tisztségemről, hogy elkerüljek mindennemű érdekellentétet. Még mielőtt európai biztosként hivatalba lépek, dán parlamenti képviselői tisztemről is le fogok mondani. III. Az Európai Unió jövője 4. Az Alkotmányos Szerződés teljes ratifikációjáig a Bizottságot és tagjait nyilvánvalóan a jelenleg hatályos szerződések kötelezik. Mivel az Alkotmányos Szerződés elfogadásra került, Ön szerint a Bizottság még a hivatalos ratifikációt megelőzően milyen intézkedéseket tehet? Az Alkotmányos Szerződést mielőbb ratifikálni kell. Az új Szerződés nagyon fontos előrelépést jelent az Európai Unió történetében. Elsősorban az Alkotmányos Szerződést aláíró nemzeti kormányok feladata, hogy a folyamatot véghezvigyék, de a Bizottság is fontos szerepet játszhat azáltal, hogy az európai nyilvánosságnak a lehető legtárgyilagosabban elmagyarázza az Alkotmány hátterét és tartalmát. Szülőhazámban már többször volt népszavazás európai kérdésekről, innen tudom, hogy amit külső behatásnak élünk meg, a vitára negatív hatást gyakorol. A Bizottságnak nyilvánvalóan óvatosnak kell lennie, hogy ne bocsásson előre semmilyen olyan új eljárást, amely a tagállamokban árnyékot vethetne a ratifikációs eljárásra. A Bizottság mindig is pártolta az együttdöntés kiterjesztését a mezőgazdasági politikára és vidékfejlesztésre, ezt gyakorlatilag az Alkotmányos Szerződés csak megerősítette. Az Alkotmány ratifikációjáig és hatályba lépéséig vezető úton biztosként továbbra is folytatni kívánom elődöm jól bevált gyakorlatát, amely szerint szoros kapcsolatot tartott fenn a parlamenti képviselőkkel, különösképpen az Európai Parlament Mezőgazdasági bizottságával. A tapasztalat azt mutatja, hogy a bizottsági javaslatok kérdésében ez a szoros együttműködés, konzultáció és kiigazítás igen 3
gyümölcsöző, és egyben kikövezi az igen fontos határozatok meghozatala felé vezető utat. Ez valójában összhangban lenne a tagállamok által az európai integráció iránt kifejezett politikai elkötelezettséggel. Intézkedéseivel és javaslataival a Bizottságnak is maximálisan figyelembe kell vennie a leendő új Alkotmányt, például az intézményközi együttműködés területén. 5. A lisszaboni stratégia tíz évre szól, és célja, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legdinamikusabb, legversenyképesebb és leginkább fenntartható gazdaságává váljon. A lisszaboni stratégia magában foglalja a fenntartható fejlődés három pillérét: a gazdasági, a szociális és a környezetvédelmi kérdéseket. Az Ön hivatali ideje is 2010-ben ér véget. Biztosként Ön mit tenne a lisszaboni célok gyorsabb megvalósítása érdekében, és Ön szerint melyek legyenek a fő célkitűzések? A lisszaboni stratégia időközi felülvizsgálata remek alkalom arra, hogy számba vegyük a 2010-es célkitűzések teljesítése felé vezető haladást. Fontos előrelépéseket tettünk, de egyértelmű, hogy az eredmények eddig általánosságba véve vegyesek. Fennáll a kockázat, hogy az Unió 2010-ig nem éri el stratégiai célját. Mindennek hangot kell adni a felülvizsgálatban, amelyben konkrét javaslatokkal kell előállni az állam- és kormányfők részére arról, hogy hogyan lehetne Európában fejleszteni az innovációt és a versenyképességet. Fontos, hogy előnyt kovácsoljunk a bővítés és a gazdasági fellendülés adta lendületből, hogy ezáltal a stratégiát előrébb vigyük. Négy kérdést látok fontosnak a lisszaboni stratégia vonatkozásában: 1) A lisszaboni stratégia alapvető céljaira kell összpontosítani, beleértve a célkitűzések közötti nagyobb fokú rangsorolást. A pénzügyi, szociális és környezetvédelmi fenntarthatóság tekintetében a figyelem a hosszútávon fenntartható növekedés és foglalkoztatottság célja felé irányítható. 2) Meg kell erősíteni a stratégiában a tudás dimenzióját, beleértve a kutatás, az innováció és az oktatás fellendítését. Ha versenybe akarunk szállni a világ legjobb gazdaságaival, a tökéletességre kell összpontosítanunk, és jelentősen növelnünk kell az erre a területre szánt költségeket. 3) Növelni kell a stratégia nemzeti szintű felvállalását. Fontos, hogy az intézkedések a tagállamokban kerülnek végrehajtásra, és a strukturális reformok átültetésre kerülnek. Ezért az átültetés és a hatékonyság biztosítása érdekében a Bizottságnak jobban együtt kell működnie a tagállamokkal. Az is lényeges azonban, hogy az Európai Parlament, a szociális partnerek és általánosságban a polgárok részvétele is nőjön. 4) Továbbra is a belső piac megvalósítására kell összpontosítani. Folyamatosan arra kell törekednünk, hogy jól működő belső piacot tartsunk fenn nagy hangsúlyt fektetve az európai polgárok és üzletek javát szolgáló környezetvédelemre és a fogyasztóvédelemre. Fontos kihívás többek között a szolgáltatások belső piacának megvalósítása és a vegyi anyagokról szóló javaslat kérdésében megállapodás létrehozása. Különös tekintettel a mezőgazdasági politikára és vidékfejlesztésre a KAP reformja a támogatás elkülönítésével megerősíti és egyben hatékonyabbá teszi a mezőgazdasági ágazatot. A 4
mezőgazdasági politika ezáltal hozzájárul a lisszaboni célok eléréséhez. A vidékfejlesztési politikáról összeállítás alatt álló javaslat, amely területen a költségvetési források megerősítésre kerülnek és egy alapba folynak majd be, szintén hozzájárul ahhoz, hogy a vidékközösség kivegye részét a lisszaboni stratégiából. 6. Hogyan kívánja javítani a Bizottságról alkotott általános képet? Alapjában véve úgy vélem, hogy az Európai Unió sikere azon múlik, hogy képes-e az európai polgárok javát szolgáló konkrét eredményeket felmutatni. A Bizottság ebben kulcsfontosságú szerepet játszik. Ezért arra fogok törekedni, hogy a Bizottság felállítson egy olyan menetrendet, amely az európai polgárok számára fontosnak és relevánsnak tekintendő. A Bizottságnak aktív részt kell vállalnia azokban a kérdésekben, amelyek fontosak a polgároknak, és meg kell magyaráznia intézkedéseinek célját. Ha a Bizottság ezeket a feladatokat sikeresen teljesíti, a róla alkotott kép javulni fog. A Bizottságnak továbbá stabil és átlátható irányítást kell biztosítania. A Bizottságról alkotott kép azon múlik, hogy a politikák és pénzügyi források irányítása mennyire hatékony, stabil és átlátható. A csalás és a közösségi alapok rossz célra történő felhasználása elleni küzdelemnek továbbra is magas prioritást kell kapnia. Végül a Bizottságnak jobban kell kommunikálnia a polgárokkal. Margot Wallström jelölése a kommunikációért felelős alelnökjelölti tisztségre fontos előrelépés. Azonban minden biztosnak nagyobb felelősséggel kell viseltetnie az európai nyilvánosságnak a Bizottság politikáiról és célkitűzéseiről történő tájékoztatásáért, valamint az európai polgárok és az Európai Parlamentben megválasztott képviselőik aggályainak meghallgatásáért. Úgy gondolom továbbá, hogy a biztosoknak egyre jelentősebb szerepet kell betölteniük a szülőhazájukban zajló nemzeti vitákban. Mindegyik biztos felelősséggel tartozik aziránt, hogy küzdjön a polgároktól távoli, arcnélküli Unióról alkotott kép ellen. IV. Demokratikus elszámoltathatóság az Európai Parlament felé 7. Hogyan képzeli el saját elszámoltathatóságát az Európai Parlament felé? Az Európai Parlament kulcsfontosságú szerepet játszik az Európai Unióban. Ez az egyetlen intézmény, amelyet közvetlenül választottak meg, és így teljes demokratikus legitimitást élvez. A Parlament már eddig is fontos szerepet játszott az európai integrációs folyamatban, és ez továbbra is így lesz. Ahogy az Barroso úr Európai Parlament előtti beszédében is elhangzott, a Bizottság és a Parlament közötti szoros és pozitív kapcsolat döntő fontosságú. Abszolút mértékben elismerem az Európai Parlament demokratikus felügyeleti szerepének fontosságát. Ennek fényében a szoros, magas szintű napi együttműködés a két intézmény közötti konstruktív politikai párbeszéd alapja. Ez a következőket jelenti: szoros és gyakori párbeszédet köztem mint biztos és az Európai Parlament között, közvetlen elérhetőségemet a parlamenti képviselők részére, a Bizottság tevékenységeit illetően az átláthatóság elvének tiszteletben tartását és nem utolsósorban a szándékot a Parlament aggályainak figyelmes meghallgatására. 5
Biztosként aktívan együtt kívánok működni az Európai Parlamenttel. A fontos fejleményekről azonnal tájékoztatom a Parlamentet, és rendszeresen konzultálok a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsággal, valamint szoros kapcsolatot tartok fenn más olyan bizottságokkal is, amelyek érdekeltek a KAP-ban és következményeiben. a. Szigorúan politikai szempontból úgy ítéli-e meg, hogy amennyiben egy biztosjelölt meghallgatása negatív eredménnyel zárul, az érintettnek le kellene mondania jelöltségéről? A biztosok és az Európai Parlament közötti szoros és konstruktív együttműködés elengedhetetlen. A Bizottság munkája nem lehet eredményes, ha nincs meg a bizalom az Európai Parlament részéről. A meghallgatások kulcsfontosságú mozzanatnak számítanak a Parlament és a biztosok közötti bizalom kialakításában. Abban az esetben, ha egy meghallgatás negatív eredménnyel zárulna, a jelöltség visszavonására irányuló döntés az Európai Bizottság elnökének kezében van. Teljes mértékben elfogadnám az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretegyezményben foglalt elvet, amely szerint a Bizottság elnöke lemondásra szólíthatja fel a Bizottság egyik tagját, amennyiben a Parlament bizalom hiányát fejezi ki irányába. b. Véleménye szerint Ön milyen mértékben felelős azokat a válaszokat illetően, amelyeket az Ön irányítása alá tartozó szolgálatok a Petíciós bizottság és más felelős bizottságok kérdéseire a Parlamentnek adnak? Amennyiben a Bizottság korábbi cselekedeteit vagy korábbi mulasztásait igazolnia kellene, vagy azokról magyarázatot kellene adnia, milyen mértékben tartaná magát elszámoltathatónak a Parlament felé? Biztosként teljes felelősséget vállalok a hatásköröm alatt álló területért és az oda tartozó szolgálatok által adott válaszokért. Politikái intézményes folytonosságának és koherenciájának biztosítása a Bizottság felelőssége. Amennyiben a hatásköröm alá tartozó területen problémák látnak napvilágot, az én felelősségem a Parlamentet erről tájékoztatni, hatáskörömben megtenni minden szükséges intézkedést, és a helyzet orvoslásához szükséges fellépésekre javaslatot tenni. c. Mit ért az Ön irányítása alá tartozó főigazgatóság(ok) tevékenységére vonatkozó Parlament előtti politikai felelősségen? Milyen lépéseket kíván tenni az Ön hatáskörébe tartozó főigazgatóság(ok) megfelelő irányításának biztosítása érdekében? Biztosként tiszteletben tartom az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretegyezményt, és politikai felelősséget vállalok az 6
irányításom alá tartozó szolgálatok által tett, a felelősségem alatt álló területre irányuló kezdeményezésekért. A Bizottság által meghatározott iránymutatások helyes végrehajtásáért, valamint a főigazgatóság vezetéséért a főigazgató felelős. Ez természetesen azt jelenti, hogy a biztos és a főigazgatóság közötti mindennapi munkának lojalitáson, bizalmon és átláthatóságon kell alapulnia. Ilyen szintű lojalitás, bizalom és átláthatóság elérése érdekében, valamint hogy kellő tájékoztatást kapjak, úgy tervezem, hogy az irányításom alatt álló szolgálatokkal állandó kapcsolatban leszek minden olyan témára vonatkozóan, amely összefügg felelősségi körömmel. Személyes vezetési stílusom a nyitott ajtó politikán alapul, azaz mindenkit arra ösztönzök, hogy döntésem meghozatala előtt fejezze ki nézeteit. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek arra való ösztönzése, hogy adjanak hangot ötleteiknek jó eredményeket hoz. Első fellépéseim egyikeként a főigazgatóval szeretném áttekinteni a Mezőgazdasági Főigazgatóságban zajló ügyek állását a pénzügyi irányítás, személyzeti politika és a politikai tervezés bizottsági reformjának végrehajtására vonatkozóan. Fontos, hogy a reformfolyamat tovább folytatódjon és erősödjön. Amennyiben biztosi tisztségem hivatali ideje alatt a felelősségem alá tartozó főigazgatóságban hiányosságokat fedezek fel, megteszek minden szükséges lépést a főigazgatóság jó irányításának biztosítása érdekében. 8. Ön szerint mennyire fontos az intézményközi együttműködés megvalósítása (Bizottság Parlament) különösen az Ön hatáskörébe tartozó szakpolitikai területtel kapcsolatos parlamenti bizottságokkal? Ebben az új összefüggésben mit jelent Ön számára az átláthatóság az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság részvételével történő intézményközi jogalkotási folyamatban, valamint általában véve az intézményközi kapcsolatokban? A Bizottság és az Európai Parlament közötti kapcsolatot a meglévő megállapodások (a 2000. júniusi keretegyezmény, a komitológiáról szóló megállapodás, a jogalkotás javításáról szóló intézményközi megállapodás, valamint a dokumentumok nyilvános hozzáféréséről szóló rendelet) szabályozzák. Biztosként nagy jelentőséget tulajdonítok az intézményközi együttműködés végrehajtásának. Az együttműködés elengedhetetlen az európai intézményrendszer működésének, az EU döntéshozatali folyamata hatékonyságának és legitimitásának, valamint a felelősségteljes kormányzás elvének végrehajtásának biztosításához. Különösen a döntéshozatali folyamat átláthatóságának biztosításán fogok dolgozni. Egy átlátható politikai folyamat lehetővé teszi a polgárok számára, hogy részt vehessenek benne, és egyben meg is erősíti a Bizottság legitimitását. Az átláthatóság főleg a jogalkotás minőségének javításában, illetve a demokratikus legitimitás, a szubszidiaritás és az arányosság elvének végrehajtásában fontos. Biztosi munkám során dolgozni fogok az átláthatóság és az információáramlás javításán. 7
A dán kormányban betöltött miniszteri tisztségemből adódó tapasztalatom azt mutatja, hogy az intézményközi együttműködésnek a jogalkotási folyamatot jellemző nyíltságon, átláthatóságon, kölcsönös bizalmon, hatékonyságon, folyamatos párbeszéden, rendszeres beszámoláson és információcserén kell alapulnia. Ennek megfelelően prioritásként kezelem az Európai Parlament Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságával való jó kapcsolat kialakítását. A meghallgatás fontos első alkalom a jó munkakapcsolat kialakítására. Biztosként szintén fontosnak tartom azt, hogy szoros kapcsolatot tartsak fenn a Költségvetési ellenőrző bizottsággal, és amikor csak szükséges, részt vegyek értekezleteiken. Hatáskörömet illetően hasonlóan fontos bizottság az újonnan létrehozott Nemzetközi kereskedelmi bizottság, a Környezetvédelmi bizottság és a Fejlesztési Bizottság. V. A nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésének elve 9. Milyen konkrét intézkedéseket tart szükségesnek annak biztosítására, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésének elve megvalósuljon az Ön felügyelete alá tartozó szakterületen? Van-e szakpolitikai stratégiája, és milyen pénzügyi és emberi erőforrásokat tart szükségesnek a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítése elvének megvalósításához saját tárcájánál? Hiszek a nemek közötti esélyegyenlőség elvében és a politikai döntéshozatal minden stádiumában a nemek közötti egyenlőség kilátásának beolvasztásában minden politikai területbe. A korábbi bizottsági jelentések több politikai területen nemi különbségek ( gender gap ) meglétét mutatta ki, bár azóta történt némi előrelépés. A Bizottságnak további erőfeszítéseket kell tennie ezen a területen a nemi statisztikák és mutatók fejlesztése, a gender budgeting (a nemek közötti esélyegyenlőség szempontját érvényesítő költségvetési tervezés) eszközének végrehajtása és a terület számára szükséges források ráfordítása által. Biztosként a nemek közötti esélyegyenlőség elvét mind a Bizottságban belsőleg, mind tárcám különféle politikai területein prioritásként kezelem. Örömmel látom a Mezőgazdasági Főigazgatóságon belül egy olyan munkacsoport létrehozását, amely a főigazgatóságban a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséggel foglalkozik. Munkájukat alaposan nyomon követem, és a nemek közötti esélyegyenlőség javítását célzó intézkedésekre irányuló konkrét javaslatokat várok. Szeretném látni, hogy a helyzet hogyan alakul a többi főigazgatósághoz képest, és hogy milyen lehetőségek nyílnak a nemi egyensúly javítására. A különféle politikai területeket illetően az 1257/99 rendeletben megállapított, a vidékfejlesztésről szóló jelenlegi szabályok összefüggést mutatnak a vidékfejlesztésre adott támogatás, az egyenlőtlenségek eltörlése és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség elősegítése között, különösen a nők által kezdeményezett és végrehajtott projektek támogatásán keresztül. Továbbra is erősíteni kívánom a nők javát szolgáló egyes vidékfejlesztési intézkedéseket. Lényeges, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség elve prioritást élvez a programvégrehajtás minden stádiumában. Mindehhez a tagállamokkal szoros együttműködésre és az ilyen jellegű projektek elősegítésére van szükség. A Bizottságnak szintén fontos szerepe van az e területen tett közlemények tekintetében. 8