Megjeléuik minden rnsárntip. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: Kőszeg, Várkör 39. Felelős szerkesztő és kiadó Rénai Frigyes.



Hasonló dokumentumok
MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. II. rész JOGSZABÁLYOK. Törvények évi XLVI. törvény

A parasztság is a forradalom mellé állt - A beszolgáltatás

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete június 28-án (csütörtök) órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 22/2007. (IX. 5.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTISZTASÁGI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL ÉS A KOMMUNÁLIS SZEMÉTSZÁLLÍTÁSRÓL

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI KÖZLÖNY A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

Tisztelt Részvényesek!

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

1. Általános rendelkezések

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

SARTI. Alexandrion Apartman. Központ: 150 m Strand: 200 m Klíma: 5 /nap WIFI:

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok:

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi szám.) 1. FEJEZET.

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A testületi határozatokat maradéktalanul végrehajtottuk«,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kny.C ALAPSZABÁLYAI HÁZRENDJE. A NEMZETI CASINO 1923.


J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda évi költségvetésének. elfogadásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

Bököny Község Képviselő-testülete augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: /2012. a./ jegyzőkönyve. b.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZ KÖNYV 2004.április 29-én

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Magyar Ügyvédek Biztosító és Segélyezı Egyesületének módosított ügyvédi felelısségbiztosítási feltétele (biztosítási feltételek)

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Pole and Hungarian, Two good friends project

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az Alsóréti Üdülő Egyesület közgyűléséről és a megismételt közgyűléséről

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 4 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi napirendet fogadja el:

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

T Á R G Y S O R O Z A T

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 6-I ÜLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Meghívó. Tisztelt Tulajdonosok!

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

A LÉTMINIMUM ÉLETTANI ME6VILÁ6ÍTÁSA

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

TELEPÜLÉSÜNK ÉRTÉKEI ÓVD! VÉDD! VIGYÁZZ RÁ!

ROMÁNIA MEZŐGAZDASÁGI ÁTSZERVEZÉSE

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének én megtartott ülésének:

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

2007. április 19. napján órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

Pék László, polgármester (Kékkút): Megállapítom, hogy Kékkút Képvisel -testülete határozatképes.

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003. (III. 25.) SZ. RENDELETE az első lakáshoz jutók támogatásáról

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november.-i rendkívüli ülésére

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élelmezési üzemének működtetésére vonatkozó Vállalkozási szerződés jóváhagyása


A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, OKTÓBER

Örvendjetek, mert Isten úgy szeret

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

Tervezet. a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló évi LXXVIII. törvény módosításáról

9. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYV ... RENDELETEK MUTATÓJA HATÁROZATOK MUTATÓJA. 55/2017. (IV.18.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 1. I. Fejezet KÖZÖS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK. Általános rendelkezések

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről.

Átírás:

ü6sz«április hó 13-án 15. szám 00. é folyni i05ze6 VIDEKE ELŐFIZETÉSI ÁR egynegyed évre: Helyben házhoz szállítva 1-50 Pengő Vidékre póttár. 1-80 Pengő Külföldre egy évre 3 dollár Megjeléuik minden rnsárntip. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: Kőszeg, Várkör 39. Felelős szerkesztő és kiadó Rénai Frigyes. Talafonszdm 23 "> i ítylttér tora 32 flfur HirdstéMh millmíursorobhinf 6 RDér bttjkisebb hirdetés 1 20 P iio i ii,. i/t < * t i j.<ki liu'.lulu Hova jutunk Ihá sehogysem tudja magát befészkelni a mi városunk társadalmában és közügyeiben a békesség és szeretet egyedül eröt adó irányzata? Ezt kérdik nap nap után egymástól a higgadtan gondolkodók, a város sorsátkomolyan tárgyaló polgárok, mikor egymást követi a gyűlölet, irigység, meggondolatlanság, makacsság következményeként mutatkozó sok olyan jelenség, mely akkora széthúzásra, oly túlfűtött feszültségre vezet, melynek azután valamennyién leszünk az áldozatai. Al (ísak nem lehet feladata komolyan veendő vetető embereknek, hogy eredményt vagy dicsőséget mindenképen csak más emberek, más intézmények ocsárlasából szerezzenek maguknak? Még értjük, ha a versengés, eredményhezjutái, konkurrencia üzleti téren megnyilvánul, sebaj, ez a nagyközönség javára szolgál, igy lesz olcsóbb az árii a munka, minden termelés, de szegeny kis város, még pedig olyan sanyar- Satott helyzetben levőnek mint a mienk, csak olgozó társadalmának együttes, egyetértő és egyazon irányban haladó törekvéseiben találhatja ftl boldogulását, sivár helyzetének jobbrafordulását! Minek hát az az egymásellenuszitás, izgatás, kiméletlenség, tapintatlanság, békétlenség, szeretetnélküliség? Oly rövid az élet, annyi nehézséggel kell megküzdeni, annyira rászorul tunk valamennyien az egymást támogató jóindulatú vállvetett munkára, hogy valójában bűnt kövét él Isten és ember éllen, aki a legmagasztosabb krisztusi tanítás: a felebaráti szeretet ellen vét. Nem soroljuk fel a sajnálatos eseteket. Az lenrie még szép, ha ezeket a sajtó utján közprédává tennénk. Talán ugy mint múltkoriban egy vármegyei lapban, egy köztisztelt uri családjáét, hogy mégtöbben megtud ák, mégtöbben foglalkozzanak vele. Nem, az ilyen dolgok nem a sajtóba valók. Söpörjön mindenki a maga háza előtt, de a szemetet ne vigye a piacra, hanem helyezze el hermetikus ládájába, innét meg azon szemétgyűjtőbe, hol azután a köteles közmunka fedi be éppen ugy mint a temető névtelen maradó helyére elhantolt hullát. Mindenekelőtt legyünk emberségesek, legyünk könyörületesek, legyünk jóratörekvők, a hirterjesztést szigorúan ellenőrzők, érdekeltségben szenvedő kritikáknak fel nem ülök, csakis a közös érdekeket önzetlenül szolgálók és hárítsunk el minden viszályt, akadályt ami széthúzásra, félreértésre, megbántásra, sérelmekre ad okot, mert ez végejedményben csak megfertőzője az együttes munkálkodás lehetőségének. Mennyi nagy terv vár elintézésre, megvalósulásra. Valamennyi e város jövő fejlődésének, forgalmának előmozdítását célozza. Valamennyit csak közös erővel tudjuk létrehozni. A közremunkálni hivatott személyek, intézetek, testületek egyikét sem nélkülözhetjük a siker biztosítására. Hát ne kedvetlenitsük el a társadalom egyik tényezőjét sem a munkában való részvételében. Ne szítsunk mesterséges akadályokat a barátságos érintkezésnek, ne építsünk válaszfalakat, sőt ha vannak ilyenek, romboljuk le, ezt is közös erővel, hogy nyomában szeretet és béke támadjon fel a lelkekben és a kölcsönös megbecsülés legyen támasza minden közérdekű vállalkozásnak és társadalmi tevékenységnek. Hová jutunk, ha sehogysem tudja magát befészkelni a békesség és szeretet szelleme, nélkülözhetetlen ereje, mindene?! * * Szabadalmakat és MOLNÁR szabadalmi... 1 I A. 1 e FelvilAgotitáí iroda Budapest, VIII. Rákóczi-ut 15. jjjtaian. A pénzügyminiszter és a Városok. A Magyar Városok Országos Kongresszusának állandó bizottsága hétfőn délután Sipőcz Jenő polgármester, elnök vezetése mellett tartotta meg a minden második hónapban szokásos ülését, melyen a folyó ügyeket tárgyalták t?. Az ülésen élénk vitát provokált a munkanélküliség kérdése a városokban, melynek szanálására még a mult év október havában éltek a városok felterjesztéssel a kormányelnökhöz. Tekintettel arra, 'hogy a munkanélküliség kérdése ezúttal még súlyosabbá vált, elhatározta a bizottság, hogy küldöttségileg fordul a kormányhoz. Kedden delelőtt azután Sipőcz Jenő vezetése mellett a parlamentben fogadta a küldöttséget Wekerle Sándor pénzügyminiszter. A küldöttségben résztvettek Nenewich Andor pécsi polgármester, a kongresszus alelnöke, lovábbá Somogyi Szilveszter Szeged, Hodobay Sándor Miskolc, Kiskos István Szombathely, Tenszlinger Józsrf Pápa, Wendel litván Szekszárd, Tólh József Kiskunfélegyháza, és Jambrit$ Lafos Kőszeg polgármestere, valamint Várhydy Lajos, á várósok kongresszusának igazgatója. Sipőcz Jenő a városok országos kongresz szusának határozata alapján ismertette a pénzügyminiszterrel azokat a kívánságokat, amelyek a vidéki városak helyzetének javítását célozzák. Rámutatott azokra az eszközökre, amelyek a vidéki munkanélküliség enyhítésére alkalmasak és különböző alternatívákat terjesztett a pénzügyminiszter elé a városok hiteligényeinek kielégi tése tárgyában. Az egyik megoldás az volna, hogy a pénzügyminiszter olyan inségkölcsönt bocsát a városok rendelkezésére, mint 1922-ben. A másik terv szerint a Speyer-kölcsönt hosszabb lejáratú, olcsóbb kamatozású kölcsönnel konvertálják, vagy ujabb hosszúlejáratú kölcsön felvételét teszi lehetővé. Egy további terv szerint a Nemzeti Bank közbenjárásával kellene lehetővé tenni, hogy a városok kölcsönhöz jussanak. Wekerle Sándor pénzügyminiszter a leg nagyobb jóindulatáról biztositotta a küldöttséget, majd mintegy másfél óra hosszáig tanácskozott a megjelentekkel. Hangoztatta, hogy a kormány teljes tudatában van a városok mai helyzetének, de az államháztartás állapota nem teszi lehetővé, hogy az állam közvetlenül segítsen a városokon. Az állami bevételek megcsappantak és ennek arányában, természetesen, megcsappant a városok jövedelme is. Ezidöszerint a rövidlejáratú kölcsön mellett foglal állást. A munkanélküliségen nem palliativ eszközökkel kiván segiteni; egész termelésünket át keli alakitanunk és átipa rositanunk, hogy minél többen munkához jussanak. Ezt nem ugy kívánja keresztülvinni, hogy nemzeti donációkat adjon, hanem ugy és abban az irányban, hogy ki mit produkál és mennyi munkást foglalkoztat. Azon van, hogy a városok függő kölcsöneit, amelyek körülbelül 33 millió pengőre rúgnak, olcsóbb, függő kölcsönökkel konvertálja, azonkívül pedig hosizabbleiáratu egységestipusu városi kölcsön felvételét tegye lehetővé. Hangsúlyozta, hogy csak olyan kiadásokra engedélyez hitelt, amelyek feltétlenül haszonhajtóak. A városok lakbér szerinti beosztása ügyében hozzá intézett kérdésre a pénzügyminiszter kijelentette, hogy az uj beosztás azért késik, mert a beérkezett statisztikai adatokat, sőt a pótfelvételeket sem találta megfelelőknek és ujabb felvételt rendelt el az 1929 november végi állapot szerint, amelyen most dolgoznak. r Egyes szam ara 16 fillér Végül kijelentette a pénzügyminiszter, hogy t városok rendkívüli házadómentességét négy víros kivételével elintézte. A megjelentek köszönettel vették tudorpásnf a pénzügyminiszter kijelentéseit, aki ezután az egyes városok polgármestereivel külön megbeszélést is folytatott. Hogyáti segíthetnénk 4 kőszegi munkanélküliségen? H - K J J A küldöttségben megjelent polgármesterekkel egyenként is elbeszélgetvén a miniszter, Kőszeg városát illetőleg a polgármester jelentette, hogy itt üzemen kívül van a közel 300 munkást foglalkoztató posztógyár, leredukált létszámmal J dolgozik a sisakgyár és több munkást foglalkoztathatna a nemezgyár is és az országban egyedül álló butorszövetgyár is. A pénzügyminiszter keszlete* tájékoztatást kért írásban polgármestertől, a fenti gyárák helyzetéről, hogy igy megtaláltassék a mód arra, hogy az üzemen kivüli posztógyár újból meginduljon és a többi üzemek pediglen löbb munkás foglalkoztatásával folytassák üzemüket. A polgármester még szerdán érintkezésbe lépett a jelzett gyárak vezetőségével és velük részletes és beható tárgyalást folytatott. A gyárak vezetői ígéretet tettek, hogy rövideset! elkészülnek memorandumszerü jelentéseik! el, miket azután a polgármester személyesen terjeszt elő a kormányhatóságnál. Átmenetileg is, segítendő a munkanélküliségen, a polgármesternek az a terve, hogy kiadós és hasznos beruházással segítsen a munkanélküliség kérdésén. Erre alkalmas volna a tanítóképző ügyének végleges megoldása. A város ugyanis megvette a Kelcz Adelffy árvaházat, ahol az internátus nyer elhelyezést, de egy emelet ráepitésével és toldalék építkezéssel, mire nézve Szeybold Rezső főmérnök már el is készítette nagyszabású tervét, a tanítóképző iskolája is megoldható volna. A kultuszkormány ugyanis 250.000 P-t helyezett kilátásba a városnak a tanítóképző céljaira és ez a 250 000 P elegendő volna arra, hogy a fentjelzett módon megépüljön a tanítóképző. Ha tehát a kormány igazán segiteni akar a kőszegi munkanélküliségen, akkor ez volna a legalkalmasabb mód és ezeket a munkálatokat a legrövidebb időn belül meg is lehetne kezdeni és igy a tanítóképző az őszre már véglegesen elintézést nyerne és zavartalanul működhetne uj és szép otthonában. Az építőipar az, amelyben közel 30 iparág nyer foglalkozást, és igy a munkanélkülieknek szinte teljes száma juthatna munkához. Jövőre építse meg az állam a járásbíróságot, a postások az árvaházat és épüljön meg a Király-völgyi Sanatorium, akkor jóidőre lesz kereset a városban. Szerdán délelőtt egy nagyobbszámu munkás küldöttség is járt a városházán, akikkel a polgármester hosszasabban elbeszélgetett és meghallgatva panaszaikat, egyes kérdésekben azonnal intézkedett is. Kilátásba helyezte, hogy kisebb városi munkáknál is lehetővé válik majdan több munkást alkalmazni. A küldöttség felhívta a polgármester figyelmét arra is, hogy egyes kőszegi kőművesmesterek osztrák munkásokkal do'goztatnak. Polgármester erre vonatkozólag azonnal intézkedést tétetett folyamatba. A munkanélküliség világjelenség, mely ime, K mi városunkat is komolyan foglalkoztatja é* reméljük, hogy a városi hatóság igyekszik e nagy horderejű kérdést szivén viselve, a megolem felé vinni.

2 Kft g éa Vidéks Hirdetmények. 433-1^0. Közhírré teszem, hogy Kőszeg zab. kir. mtgyei város 1930. évre szóló egyéni földadófelosztasi jegyzeke f. évi április 7-22-ig a városi adószámviteli ügyosztályban közszemlére van kittve, hol bárki által betekinthető. 14S1 11)30. Közhírré teszem, hogy folyó év április hó 14-én hétfőn Kőszeg város folytatólagosan áfcfat árverez a Pogány szőlők felett fekvő u. n..talari vágásban. Találkozó delelőtt 10 órakor lesz a Waisbecker-féle vincellér háznál. 3002 1930. A m. kir. keteskedelemügyi miniszter 1258t>7 1930.-XI. sz. rendelete alí.pjan közhírré teszt m, hogy a g?7dík vagy más állattartók kesre éiett es veszteseg nelkul tovább nem taitnató alla jaikat levághatják és az állatok (a fehe.arut is) piacokon, hettvasatokon es egyéb helyektn áiusithatjak, ha erre a helyi hatósagtól engede'yt kaptak. 098 1030 Értesítem a város közönségét, hogy az Első Magyar Nemez Fosztó és Fezgyár r. t. felső gyártelepevei kapcsolatos vizhasznalat joggyakorlatanak megváltoztatására vonatkozó 71ÍU- 1920 sz. alispáni Veghatározar f. hó 9-tól ig a varoshaza 8. sz. szobájaban köz-; szemlert- ki van teve és a hivatalos órák alatt megtekinthető. 12777 1930. Közhírré teszem, hogy tilos a keiekpaiozas, lovagias, valamint állathajtas: 1. A városmajoron at vezető szük utcán mely a Kert uccaban torkolik. 2. A Gratzl malomtól a két patak közötti sétányon az Intezet utcai hídig es fulytatólag az egesz Széchenyi ligeten. 3. A üraizi n.alomtol a bencés kert mellett es a Beteghaz előtt húzódó uton. 4. A vár melletti gyalogúton, 5. Az egész Kuályvölgyben. ti. A Szent János hídtól a külső vámházig vezető gyalogúton. Közhírre teszem továbbá, hogy a szarvasmarha es sertéscsoidanak közlegelőre hajtása este ti 7 óra kö- reggel ti 7 óra, hazahajtása zölt eszközölhető. 2934 1930. Közhírré teszem, hogy az 1930. évre szóló Kőszeg szab kir. megyei várost érdeklő rögzített általános kereseti adó tételekről a kivetesi lajstrom f. évi április hó 7-től 15 napi kozszemlere van kitéve és bárki által betekinthető. Jambrits Lajos polgármester. Elvégeztetett. (Igaz történet az iró naplójából) Irta: Szalay Géza. Akkoriban Gy városában teljesítettem szolgálatot. Tavasz volt s 1924-et irtunk. A zord, kegyetlenül hideg tel után hirtelen beállott tavaszi napsugár egyformán árasztotta boldog, boldogtalannnk áldásos meleget, mint egy bizonyítékul az emberiségnek a termeszet és törvény szerinti egyenlősegére. Mindenki boldog volt s örült a tavasznak, Habár csak latszatra is, mert a nehez, elmúlt megptóbáltatásokból a tavasz újra reményteljes jövőt jósolt. Balogh Gábor kúriáján gyászlobogó lengett, hirdetven a bentlakóknak mely szomorúságát. Pistát, egyetlen reménységüket, a jövőbe vetett hitüknek pillérét, halva hozták haza hajnalban. Íróasztalomon a rendőri jelentést olvasom. Reggel 2 óra 10 perckor Retek-utca 4. számú ház előtt ismeretlen körülmenyek és tettesek által meggyilkoltán, vértócsaban heverve találtatott Balogh István 21 éves gazdálkodó." A borzalom egy halvány i érzését elfojtva magamban, sietve megindulok a helyszínre. Sietni,... minek sietni? Hisz a meghalt fiatal életet nincs tötveny, stm ÍKazságszolgaltatas, mely vissza tudná adni az életnek. Meghalt. nincs többe, de a földi igazságszolgáltatás megtorlásról is gondoskodik, mely legtöbbször elmaradhatatlan. S mégis, vannak kivételek. A törvény szigorúan ragaszkodik bünüg>i vonatkozásban a személyi és tárgyi bizonyítékokhoz, melyekből Balogh István meggyilkolása körül vajmi keveset lehetett beszerezni. Hollós Fakóval, at alsóvaros legendás HÍREK Oltárnap Április 13 án az oltárnap napi rendjében a kath. nők lelki?}akorlata miatt változás lesz. D. o. VjlO órakor lese a szent mise szintes kitétellel. D. u 3 órakor szentbeszéd litánia, szentség bevétel. A nck lelhgyakoruta kedfdik április hó :2-én d. u. 5 órakor a reálgimnázium diszter meben. Az elmélkrdés^ket N«gy Balázs igaz UH tó tartja április 12. 13 14. és 16 én. Április lti-án d. e. 8 órakor szentmise a bencés temp lomban és alatta közös *zect áldozáe. Jegyet kaphatni 1 P ért, vagy 50 fillérért azemeriká niimbnn. A rendezőség minden katbolikus rőt meghív a lelkigyakorlatra. Erdo ellenörzes. Ilep^e Artbur m. kir erdő- ÍR87gutO, bt'irom napon at ellenőrizte a kőbzegi trdtket, mely vizsgalat során mindent rendben talált. Doktorraavatas. Ktszipi Imre budi pesti hirlapiró, aki kitűnő gyortirói képességévé szerzett macának a fővárosban poziciót é6 mint»portiró is kiemelkedő, befejezvén egyetemi ta nu'mányait, a szigorlatok kitüntetése* elvégzése után mult héten államtudományi doktorrá adattatott. Szikesen regisztráljuk, hogy a mi lapunknál még főgimrázista korában kezdte szárnybontogatását. Ulóbb jeles matúrája volt két évig muo- után a Vtavármegyé*-nek katársa. Szabadságon. Sohlamtdinger Oltmár városi gépészmérnök tegnap kezdte meg négy heti szabadságit, mit külföldi tanulmányutou fog eltölteni. Vele utazik Blazovita Ferenc, a Kőszegi Takarékpénztár könyvelője. Parcíói uiz a gy omor és belek mozgatóerejét fokozza, az epe elválasztását elősegíti és az epét hígítja. Gyomorégést azonnal megszünteti. Vezérképviselet: Ásványvíz Kereskedelmi r.t. Budapest VI., Király-utca 12. hirü falurosszával együtt szerették Erzsikét, a kisgazdapárti képviselő egyetlen leányát. Hosszú, kitartó munkám eredmenye volt az a letartóztatasi parancs, mely asztalomon feküdt s egyetlen elismerése fáradságomért. Hollós Ferenc a 2. szamu fogdában nyert ideiglenes elhelyezést, midőn megjelent előttem édesany ja s kérve könyörgött, hogy fiát engedjem szabadon, mert ártatlan. Ó tudja, hogy fia ily nagy bűnre nem vetemedhetett, hisz az ő vére s a kérdéses éjjelen is odahaza tartózkodott. Megnyugtattam,... ha ártatlan, kiderül - s úgyis haza engedik. Erre, hogy fia ártatlanságát jobban alátámassza előttem, átkozni kezdte,.. haljon meg rögtön s verje meg az Isten ha csak valamelyest köze is van a gyilkossághoz"... s még szörnyűbb átkokat mondott fiára, melynek, hogy elejét vegyem, erőszakosan eltávolítottam. Hollós Ferencet a törvényszék hosszú vizsgálati fogság után, bizonyítékok híján felmentette. Ismét tavasz volt. Egy éve az elmúltnak s Hollós Ferenc már ket hónapja örvendett visszanyert szabadságának. A nap perzselően sütött be hivatalom ablakán és én elmélyedve tanulmányoztam a délelőtt kapott bünügyi aktáimat. Dolgoztam, Igen, dolgoztam, mert a jó munka ott kezdődik nálunk, hogy a kapott aktát, mielőtt még bármit is kezdenénk vele, alaposan áttanulmányozzuk. Ez a preventív munka kötötte le minden figyelmemet, miközben élesen megszólalt a telefon s egy súlyos kimenetelű balesetet jelentettek be a közkórházból. Pár perc múlva az újonnan hozzánk helyezett N fogalmazóval megjelentünk a közkórházban s itt ért a legnagyobb meglepetés. A sebészeti műterem ajtaja előtt a folyosón, HORTOBÁGYI JUHTURÓ Mindenütt kapható! Termeli az Országos T«jszövetkezeti Magyar Budapest I., Horthy Miklós-ut 119 121. Központ Halalozás Szerdán hajnalban hunyt el példás türelemmel viselt hosszú betegség után városunk egyik legidősebb polgára Stampf Károly volt siitőmes^r 79 éroa korában. Családjának szentelt s^or^almas és jámbor életének utolsó idejét tanítónő leányánál Dieselben töltötte jól megérdemelt nyugalomban, de négy' hf-ttel ezelőtt amidőn érezte, hogy napjai meg vannak számlálva, haza kívánkozott, ho«y itthon aludbassa örök nyugalmát. 49 évi boldog házassága utáu csak az volt még a vágya, hogy ar. ararylakodalmát me«érhfsse, a/ouban magfs kora és rohamosan fogyó testi ereje ezen vágyának teljesüljét megakadályozták. Temetése tegnap dé'után volt ragy részvét mellett, melyen, mondhatjuk, a vihi^ban szétbzórva élő ösfezes gyermekei mi'tfjplentek, sőt a véletlen még Amerikában élő Karolio leányát, IneUo Sámuel férjével együtt is idehor.ta, hogy a szerető apa utolsó napjait lo d. gabbá tegyék és utolsó u*ján elkísérjék. özvegyén kívül hat leánya és nagy' számú rokonság gyászolják. Erdész fanulmányi kirándulást terveznek Kőszegre a duiamun erdészek julius hó 4. és 5 én. A tanulmányi kiránduláson 120 egyén vesz részt. Húsvéthétfőn a Poleári Kör" megtartja farsangvégén elmaradt előadással egybekötött táncettélyét, amint azt már februárban közzé tette. Este 9 órakor tartja meg képvetítéssel nngyérdekü előadását Thold Dezső alezredes, Németországban eserzeti tapasztalatairól, utána cigányzene mellett tánc következik. Belépti díj nincsen. A meghívót már szétküldötte a2 összes tagoknak éf? testületeknek. Nemtagok is résztvohetnet kaszinótagok által történt meghívás alapján. H E H E L L E R E R 1E30 április 13. D E újdonság BÁRSAJT D E R B Y B Y egy megtört, kisirt szemű öreg töpörödött asszonyság kétségbeesetten jajgatott, kiben Hollós Ferenc édesanyját ismertem fel. Bent a hordágyon, egy felismerhetetlenségig összeroncsolt emberi alak feküdt, kinek szenvedően mozgó szemére a közeli hatál misztikus fénye borult. Hollós Ferenc volt. Kérdéseinkre a feleleteket csak a sebész orvostól kaptuk, melyeket lázasan irtam jegyzőkönyvbe. Hollós Ferenc a szőllősükben kapált, miközben egy gondatlanul eldobott dinamit gyutacsba vágódott kapája, mely fölrobbant s teljesen szétroncsolta. N fogalmazó versenyt diktált s én sietve irtam a jegyzőkönyvet, hogy a minden pillanatban bekövetkezhető halált megelőzzük, miközben halk, fátyolozott hangon megszóllal a haldokló s félreérthetetlenül hozzám szólva, alig érthetően suttogja:.igen én voltam Pist gyü u s» a többi, amit még mondani akart, elveszett a nagy hörgésben, mely utolsó megnyilvánulása volt leírhatatlan kínzó nagy fájdalmainak. Mégegyszer visszanyerte eszméletét s mondani akart, meg valamit, de ajkai nem birták, c?ak mozogtak s veres szemeiben könnyek jelentek meg. Csendesen, egy könnycseppel a szemén, megkönnyebbülten ment át a másvilágra, hogy az Úristen zsámolya előtt feleljen tetteiért, melyekért itt a földön elkerülte az igazságszolgáltatást, bár különös véletlen folytán anyja átka utolérte. A haldokló szavait csak én értettem meg, mely vallomása nem került a jegyzőkönyvbe s igy anyja és barátai szeplőtelen fiát, illetve barátot gyászolnak meg ma is az elhunytban. Elvégeztetett. j

1990. április 18. Kőszeg (>* Vidéké 3 Hi ffcj a feji es szédül, h* 'eitséget, bélizgalmat, fcyoiiiorégéát, oidalizurást, mallssoru lást és szi-. jobo^ást érez, így ék tűinél előbb valódi Ferenc Jozssf keséiüvizet. Gyomor- és bélssakor?oao bisooyitjá. hogy a Fersnc József viz reme>v ter nis"í luot a hashajtó. A Ferenc József keserüvir gyógyszertárakban, drogériák ban és füszerozletekbun kapható. Bencesdiákösszsjövstel. Jol siaerült össze jőveielt rendezett bólfön este 9 órakor u kőszegi bencés diákszö^ets L; \ Ka'holikus Körben, mely összejövetelen N >gy B:il r.zs igazgató elnökolt. Az elnök kegyeletes szivakban adózott Szerdahelyi K iroly járásbirósági elnök és Hcff, j r Adolf nyug. Máv. főfelügyelő emlékének, aki Ct» ket a lewuióbbi összejövetel óta veszteit el a bencés diákszövetség Mint volt bencj* diákok Az Ipartestület közgyülsss. A kőszugi iptr ért f,;yászuiií<st mutattak beértük. Kádár Titusz testület f. évi április hó 6 án, Dömötör Gyula ÍK>izg»itó emlékének is szentelt néhány percet az testületi elnök, alnöklet*, a hatósár képvir,aletében Jagits Imre iparhutósáari biztos s szép értekezlet. Kádár Titusz is kőszegi bencés diá* voit. EmléküKdt jegyzőkönyvileg örökítenék siámban megjelent tasiüieti ta» jelenléteién inog. Bejelentene az igazgató, hogy a budapesti turtotta me^ cz évi rend"s közgyül sát. Elnök beueés diakok gélyezősóre 150 pörgőt küldött a tagsági dijakból. Bajelentetts továbbá, üdvöfölta a hatóság sépviselőjét és a tostülöt tau'jait, a közgyllésf m ^nyitotta. E'níki me^ nyitójában kiterjeszkedett minden aktuális kérdesre, így t jeieai^i rosrz gird-isá^i viszouyok ho^y sze.üáa megkezdődnek a le kigyakorlatoz, melyekre & bences diákszövetség tagjait, meghívta. A S.ent Imio jubileum mekrendezébe és között előállott ipari válságia, adózási vnzonyokr», Tárá»idalo!nbiztositó dijak körüli sérelmekre, a kisipari hitsl, a központi szervek kö- egyéb aktuális létnek megbeszélése után kedélye* hangulatban bokáig voltak együtt az öreg zött kilátásban levő megegyezés Uhetőségére be..cés diakok, miközben Róka László dr. uj s'b. K'jrte K testületi tasfotat, hogy H béke ol ügyvédet, Siut,licz Góza újonnan kmavezett tilmazíi legyenek s ne engedj'k maiíukat a ^.auivevöt ünnepellek. Ugyancsak lelkes o»á testületen kivül á'lók áhal a< ipp.ri érdekektől eióbau reszesitett ak Gras^anovits Leo dr. bencés eltántoritani. M-jd a napirendre kitűzött tár«y tanárt, H >í betegségéből felépülve, ugyancsak eorozst következ tt, amely az egyesület tagjai megjelent uz öre-k bencés diákok találkozóján. között nyomtatásbad kiosztván, felolvasottnak A jubiláris Budapesti Nemzetközi Vásár termete. Mar hir auiuik arról, bogy a május 3 áu évi zárszám.id4s. mely 7398 P. 65 fillér bévé tt-kintvón. Az előljárósáv'»i jelentés?, az 1929. nyilo Nemz«lkózi Ya>ar tavalyi területét az telíti s 70G2 P 65 fillér kiadással, 3;m P idén majdnem -ut iden SÍW. majával demonstra tari maradvánnyal, a vagyoclsltár 14 129 P 40 tive reszt ve.iui kíván, m i.yar külföldi gyáripar mar hetf k t.e. czelölt túljegyezte. A még elfogadtatott s a filmen.rónyt s számadókna- fi lér t-gyenlegu tisztavagyonnal tvy haiu'uiug egyre lovábora is je einkozö magyar ipari c4- egyhangúlag megadta. Az 1930. év.e szóló XBivüu kívül j.iuütó* itíiuíeii idényekkel léplek költségelőirányzatot 4390P szúk é^ls' éaugynn lei IUOÁ. a/. ailmok, am IY>.V a jubiláris vasárou sajai ne^i-li puviiioal kivannak fölállítani. urestdetl tisztségekre B p"di* : el^ljarúsá'/i ren- annyi fedezettel válloetalsnul elfogadta. A m«'g Mu.dezeuru».«ló tefiinl/tul a Budapesti Nem des tagossá: Biko? Jóss-f bognár (uj, Tnngl zelközi \ asar uj te.u t lek et vett igónybe H fővarostól ugyüogy a mjus 3 12. Között msg nrr Jauos kömüvss m-sterekot, póttagokká: Adolf iparaűva8z, Takáos Sándor sisbó, Schrei iarianuj Neuizeuózi Vasár területe ez évben Koller István ko/actí, Hónai Frigyes nyomdú-z uemosak az Iparos»rnoir» 's annak közvetlen és Kuntner Gusztáv tetőfedő mestereket, s^ám KORNYÉKÉRE, aaiicoi bui.pjta gyönyörű közlőmért VarOali R ÜI re ia KI iug terjedni. Kedves Pál lakatos é^ Wichnál Ant*il nőiazabó meste- vizsgálókká: Eitner Gusztáv molnár, PreumT é= bzinpumpao ka^cao<aiot. jelent az Országos reket egyhangú ag mugvá asztotla. Ugyancsak Kertűtzeii Égyesuiet á tui a vásárral egy időben 3 évi időtartamra megválasztotta aá ács, asztalos. borboly fodrász. c5orep 39, cipész, cukrász, toüde^..do vira 6 kiállunk, aidlj nek pompás xert aiüveazoti csudákban tövelkedő bemutatója a kárpitos, kovács, kőműves, lakatos, mészáros Vurooiigui iigs*.oub res/.en, közvetlenül a Vajda- hont*s, molnár, iióisznbó, sütő, szabó, szíjgyártó ilunyud vara korai ts a városligeti tó partja menten fog tíüorul ii. Egy nagy ramanitaolat állíttatott fel a hatósági eugeuciy ciu^crósq utan Lever és Társai budapesti c J, a LUX Kinso és Y'im mosó és usziuoszerttfc gyára a ttszsotéran, melyre minden nuaapo.tu egj mas mas rakumkép lesz kiragasztva. lit figyelmeztetjük a lakosságot, hogy arro u ubiara, in.ly kizárólag a fenti cég tulajdona, aeui az eioó, sem u hátsó oldalara Sbuiuiildio más falragaszt Önhatalmúlag felragasztani nem szabid, azon gyermekek pedig, kik ezen falragaszokat megrongálják, vagy mjgiúpia., buntoiesben röszesuluck. Keresek gyerekek inelu'* németüitudo fiaui banyt aki a háztartásban is sdgédt.'tac. Ciai a 4 kn:d >hivatildi»n. CYAIOCG5NAK nyerges, szobnfesiő, vendéitlős ip.rokban a ta noncvizsgálóbizott.ságü.% elav.eií, alelnöseit 'S tagjait. TakaCü Sándor szabómester által Írásban beadott s s'óval is megindokolt indítványára gyhangul'.g elhatárolta, hoiy érd rnok ben gtizdag néhai Pratsch»-r Dinjei volt lestalati "Inöknek arcképét megfesteti é* azt a hivatalos helyiségben eiheiyezi. Dömötör Gyula testületi elnök által írásban beadott s ucy^ Tcs.'k S'öval is megindokolt indítványára felhatalmazta az ttlnökséget es az elöljáróságot atra, hogy i te» tűlet székházában átalakítás utján eqy nagyobb lerern letekités^re szakértőkkel torvezetet é* költség viítósl kéizittethai^n s azt a legközelebbi közgyűlésnek bemutathassa, osotlrg elfogadásr i ujaninassa. A tárgy^oroz it e ár^y-ilvis i u^'in Schrein-r János elöljáróbági ta/ utalássá) az KEPEKPAR CUM! elöljáróság évi jelentésében már körülírt és Dömötör Gvu'a lesiületi oln')k és F* th l'ál jtíí?yző^ek 10 év«3s miködósi jubileuiiiári, s. üks^gesnek látván, bogy a közgyűlés elölt is m g- eiülékezzék a két jubiláns érdimeiröl, kért., hogy a kózgyüiés is fejezze ki elism rés-t és háláját. Az éljenzéssel fogudou javaslat uián elaök u«y a maga, mint a jegyz.1 nevében is megköszönve sz üdvözlő szav lkat, igér.,tm letl, hogy a testület s annak mi'id.'u tsaja é^d kében ereotul is minden tőlük telhetőt megtesznek. Ezzel a' egyébként csendes ltíf.l>á>u Közgyűlés d. u. 4 órikor véget ért. A hetfói orsláflosvasar, mely miud.n övben u lcwfo-^almasabb vásár szokott hrni, nr.ert a husvlti ünnepek előtt van, ez alkalommal inkább eyy jobbképü hetivásárhoz hison'itütt, mint ors/.ágosvákárhoz. Az előzőnapi bok esfj, eg6sz éjjel n át szitáit visszatartotta a népet a - ' induiásró'; ezenkívül még vásír volt i znr.p Köimende, Kanizsán, Lőr.sou, Zalaeser-^egen Györbm mely körülmény s?.int^n m gosz'otta a vásárra járó közönséget. H-'<el és dóle'őtt meg (szi'ált az esö, a vásárosok tétovártak a kirakodással. D61felé azután javult az idő es kissé fokozódott az élénkség. Az állatvásár ugya' ezt a képet mutatta. Délelőtt 10 '"r-ig alisí volt fe'hajtas. később azntáo megélénkü't h forgalom ott is. Felhajtás: 80 szarvasmarha, 95 14, 817 urtée. Ei«dis: 19 narht, 21 ló, 293 sertés. Kü.földr- s?álitot f ;k: 4 narh.it. 11 lova?, 170 sertést. E/y budip sti kereskedő 50 darab különböző n >yságu fiertjst vásárolt ós szállított a fővarus^ri, dacára a szokatlanul ma gas áraknak. A 4 6 hetes malacok 13 éa 21 p ngő közölt, a feléves süldők 45 60, a félévnél időssebbek 80 és 110 pengős áron cseréitek gazdit. Mivel a XXIV osztalyaorsjátók hu.ásaimtr április 16 án megkezdődnek sajat ^rd'r.ében bi^ssen miudenki sorsjegyét mé«huza^ előtt kifizetni, hogy a nyereményekre *aló jogait még időjében biztosithassa. Treningroerkózés Ma va=iarr. m d.u 3 órai kezdettől trénintfmérkö^és* játszik ; KSE I. osapita a szombat he yi E'őre SC c<ap.tüval. T k intettel arra, hogy CZHI tréiiirtrmértiözésre b 'iepfídijat nem sied a KSE, felkérjük a tnecc-jlátogí'.'ó közönséget, hogv minél nagyobb szumbun jelenjen meg. Eiómérl őrést ia szi Ifju-ági Törekvés a levente kombináltiai. 400 oldahs lapot ad ki a Pesti Nip'.ó a huivóti ünnepekre 80 évos fennápá^ának jubileuma alkalmiból csekéiy egy pengőért. Akik erre a szánri igényt tartana*, jelentsék be időben Hónainál, hogf keilő mennyis a;ről gon dosiiodvi legyen. Az előfiz»tcre és re d -s vevvo s'.ámitva VÍII.. az! Modern, Jiigenikus husvóti nagytakarítás lua mar ei sem képzelhető egy tökéletes porszitónélkül. Padlót, falat, szőnyeget, bútort függönyt, kc-p rámákat, zongoratsib. csekély fáradság és fcöl;s g uiolldtt rövid idő alatt teljasan pormentasit az Elektrolux por SZÍVÓ, anóikül, hogy egy parányi port is volna kénytelen lenyelni. Kérje kölcsön o lap kiadóhivatalában csekély díj ellenébeu. iiypfl tvsfca ST-W m m l ^ f l l KIM \ I i r' 'T

' Kősaeg éa Vidéke 1330 áprilia 13. Az Elité kávéház cigányprímásáról, ki Nagykanizsán is játszott, egyik kanizsai lap a kő vetkezők kritikát közölte: Nagykanizsán ma nem beszélnek máéról, mint arról a zenei ese rnényrő!, amit Lizár Pista, Dunántu! Irgnevo sebb cigányprímása és j*les zenekarán** bt) mutatkczási a Polgári Egylet éttarmeibdn jelentett. Diszes és előkelő közönség, a város társad ilmának krémje jelent meg eböől a/, al kálómból a Polgári Egylet éttermeiben, hogy néhány félórán át pompás vacsora élvezete közben hallgassa a klu6zikus zene és a kg modernebb operák interpretálását egy olyan vér beli zeneművész és zenekarának h-gedujéről, mint amilyen Lázár Pista, aki bátran vetesed hetik bármely magyar cigányprímás királv ja tékával. Egymásután felvonultak előttünk Verdi Puccini, Liszt é«d.thnányi remekei oly érzésteli, bensőséges játékban, amilyennek m g hallgatásában csak kivételes esetekben van al kalwa Nagykanizsa társadalmának. A díszes közönség igazi gyönyörűséggel hallgatta végig a hallhatatlan mesterek alkotásait és a késő órákig maradt együtt a legnagyszerűbb ünnepi hangulatban. A közönség hálás is ezért Molnár Lászlónak, HKÍ nagy anyagi áldozatokkal lehe tövé tette a város közönségének, hogy ezen'u minden este gyönyörködhetik Lázár Pista és zenekarának elsőm.dő játékában. Msgnyilnak a tenniszpalytk. A KSH rövidesen megkezdi a tenniszpalyák rendbebozatálát, ugy hogy kedrező idő esetén húsvétra már a bérlők rendelkezettre fognak állani. A pályák réssben már ki vaunak bérelve, a még bérelni szándékozók vitóz Szabadváry Ferenc ügyvezető elnöknél, vagy Molnár Józsif tennisz szasoszt. intézőnél nyerhetnek a bérietre vonal kozólag bövebbb felvilágosítást. Tüz Peresznyen. Szerdán este 10 órakor megszólalt a tűzjelző sziréna, mert Horvátzsidány irányában vörös íóny világította meg az égboltozatot. Gróf Erdódy Tamás felügyelő és Kirch kuopf Jenő ftp.traucsnok egy fecskendő és 12 önkéntes tüzoliósal kivonultak ebben az irány* bau ts csakhamar megállapították, hogy a tuz Pere&znyéa van. A tuz oitásaban már nem aok dolgut akadt a kőszegieknek, mert a környékbeli falvak összes tűzoltói rövid de kemény muakájukkat megfékezték a tüz továbbterjede sót, miáltal megmentették a falut ia a teljes pusztulástól. Tíz pajta éa néhány kazal lett a tuz martaléka a benneléfö takarmáunyai együtt Még as éjszaka folyamán si&eiult megállapítani, ho*y a tuíet búnos kezek bosszúból okosták. Ugyanis szerdán volt Peresznyán ia biró vá lasztás, a választási küzdelemben egymásra haragosak közül valamelyik meggyújtotta az újonnan megválasztott bírónak a pajíaját és ioutu keletkezett ezután a veszedelem, mely, ha erősebb szél lett volna, az egész falut elhamvasztotta volna. A legszigorúbb nyomozás folya matban van. Seta a Szabóhegyen ahol munkaalkalomra nyílik kilátás..változékony és esos idő várható majdnem mindennapi jóslatát a Meteorológiai intézet most rendszeresen eltalálta. Alig jut egy egy szép nap, hogy Isten-adta szép hegyeink bd ellátogathassunk. Ilyenkor azonban látni, hogy elég sok Kőszegen a természetbarátok szama és aki csak teheti megy kifele sétálni. Sokkal találkozni még, kiknen kenyerét ad a hegy, az erdő, gyümölcsös sto. Ece* nem törődnek a meteorológiai jelentőssel, erőben is dolgoznak j hogy a tavaszi munkával ki no késsene*. E só' utja a kirandu óknak természeteden a Szabó hegy, mert fekvése és kilátása megkapóan gyönyörű. Kellemis meglepetés ott, hog$ serény munka foiyik a szánlók és eddig kietien terű letek átdolgozásán. Szorgos kezek egész kis paradicsomokat variz-oitak már oda, dacara a l kedvezőtlen időjárásnak. Ugylátsaik a parcella- f vevők a ki'.üzött céit aomotyan vsaik. Először; a kerteket akarják rendbehozni, kiegyengetni, elkeríteni s.b. Azután jönne az epitési munka. Többen már most tavasszal kezdenek de.... Nincs utl Nincs vizl Nincs világítás! Da van egy városi k pvisalőtestületi közgyűlési határozat, amely ezeknek megtereaitesét magáévá tette! Az természetes, hogy a város szavát állja és amit magára vállalt teljesít. Jól lenné azonban ba e kötelezettségét most teljesítené, elte kiütve a munka hiauyt éá azt, hogy az elodázással joüirü városunkra az ország minden részéből idejövő tulajdonosok előtt rossz szint vetne. E lenériókét e muutának megkapjuk, mert idegenforgalmat emel, ttaát guzdasági erőt pénzt hoz itt forgalomba. Tarlós szép tavaszi napok jóslatát varjuk". F a Ne halogassuk a jégbiztosítás megkoteset. A most meginduló jégidény kapcsán különösön két szempontra keli felhívni a gazdaközónség figyelmét. Az egyik az hogy a mezőgazdaság jelenlegi súlyos válsagában a jégüiztositás jelentősége nagyobb mint valaha. Ma a teljes pusztulás réme fenyegeti azt a gazdat, aki nem kötött jégbiztosítás: es esetleg súlyos jégkárt szenved. Miből fogja a súlyos aöz ós magánterheket fedezni, hogyan fogja a pénzügyi egyensúlyát us gazdaságúnak rendes üzemmeuetót fenntartani ha kártérítést nem kap nem is szólva a szükségesnek mutatkozó beruházásokról V Ez volna at egyik szempont. A másik a Diztositásnak idejében való feladása. Ezen téren ugyanis évről évre indokolatlan késéddlmes&edéssel találkozunk, holott a biztosítási díj ugyanaz, akár most akár később adja fel valaki a biztosítását a dijakat pedig kincstári váltó ellenében utólag is lonet fizetni. A késedelmeskedő kiteszi magát anuak a veszélynek, hogy egyáltalán nem biztosíthat, mert a már jegverte terményeket általában nem fogadják el biztosításra. Azt pedig, hogy lesznek e ebben az évben korai j g&arok senki sem tudhatja, minthogy teljesseggel kiszámíthatatlan az is, hogy milyenek 'it.í* i r j i teragyog a tavaszi napsugár habfehér függöny tagadja ablakán... függönymosás nem okoz. gondot f Jl függönyödet alaposan ki/u7rp(fuk is kétszer, háromszor váltott vxzben áztatjuk.. Cangyor LUK habba bemártjuk, és gondosan átnyonüíadjuk s többször öblítjük. A csipke és túllrészeket száradni kifeszítjük.. c Ulég kissé nedvesen a \risszjáján vasaljuk.. Jmmm CSAK KÉK DOBOZBAN VALÓDI.' / A(XBSP'Fse.- ^ AMIT KIMtfftVE J ÍMVITVA ÁRULNAK AZ. (SíCNl ULJX f lesznek ebben az évban az időjárási viszonyok. A matfyar gazda*özöns6g intézete a Gazdák Biztosító Szövetkezete, amely kétségkívül méltányos dijainak és feltételeinek nemkülönben gyors és igazságos kárrendezésinek köszönheti azt, ho'*'y a jégbiztosítás terén az összes hazai intézetek között az első helyre került, most is teljes felkészültséggel várja a jégüzlet lebonyolítását. Igazgatósága (IX., Üllői u. 1.) ős összes vezérképviselős^goi minden jógbiztositási kérdésben szívesen szolgálnak kimerítő felvilágositassal. Mozihirék. M i vasárnap a Fortuna leánya" kerül bemutatásra a kőszegi mozgóban. Főszereplők : Marv A6tor, Charles Morton. A darab tárgya egy Szil vesz leres te játszódik le, kezdődik a főszert plö M írjorie szegényes lakásan, folytatódik a jó ós rossz, b. csülotes emberek ós kalandorok társaságában, ahol» világ rossz oldílát nem ismerő Marjoria csaknem áldozatul asik részben a véletlen, részben pedig a rosszakarat folytán. Befejezésül azonban kárpótlást talál a sok megérdamotlen viszontagság ós kellemetlenség után a mindvégig önzetlenül pártján álló Eddie oldalán. A Színházi Élet leeujatb száma Kőszegen kapható Hóth Jenő könyvkereskedésében. a A i P M ó k k ^ t í ^ p c e olcsó ára, csinos forn'.^'a, finom kidolgozása, tartós anyaga miatt a ú 11 O t C O - c i p ő sütőporból készült sütemények Kérje minden füszerkereskedésben A most megjelent 148 receptet képekkel illusztrált dr. OETKE-íele receptkönyvet. tartalmazó, színes Cycrankp'ÁDeL 22-27 ntgysajj 1= Kapható sr-irka, fa!.6r é* f«keta színben, vöró3 gjrr.'v lpp:»l,.'" i'íéraggel Lán7ckuai; inoknck 28-34 jiajo" P 3-4 S 1 jm i P 1 II I ftiíickaak I P - 5 8 1 M i Wf*><ifl Sok?ztazezren hordják és aki még na,-ti 'ameri, s'lrg sjn próbálja meg. Egyformán kén.elmes és ogósreépes házi-, kerti-, uccal- os sportcipőnek C s a k (pot^ vódjeggye; a talpán vaíódi! * uamtuméi J

witr 1930. április 13. Kfisfis Vidéke 6 A kőszegem. kir. állami tanitóképiű 730 1930. ikt sz. Árlejtési hirdetmény. ij;azgató«ága. A kőszegi m. kir állami lanitóképző-intézet igazgatósága az intézet köztartása részére az 1930 31. tanévre szükséges élelmiszerek szállítása céljából f. hó 28-án, hétfőn délelőtt 11 órakor tartja versenytárgyalását. Szállításra kerülnek a következő cikkek: 1. Mészáros- és hentesáruk-. 200 kg. levescsont, 350 kg. leveshus, L8ö kg. gulyáshus 250 kg. sültnek való marhahús, 7f)0 kg. sertéshús 175 kg. kolbász, 100 kg. füstölt szalonna, ICO kg. virsli, 50 kg. felvágott, 70 kg. vegyes máj, 125 kg. tüdő, 50 kg. borjúhús és 1000 kg tiszta olvasztott sertészsír. 2. Liszt- és fűszeráruk: 4750 kg. 00 ás liszt, 8750 kg. legjobb minőségű kenyérliszt, 250 kg. hámozott sárgaborsó, 5jU kg. bab, 375 kg lencse, 600 kg. rizs, 850 kg kristálycukor, 10U kg. porcukor, 350 kg. só, 75 kg. árpagyöngy 110 kg. búzadara, 115 lt. ecet, 50 kg. kávé, 60 kg. enrillo, 15 kg. tea, 100 kg. mák, 35 kg. kakaó, 375 kg. szappan, 475 kg. faszén, 25 üveg kékítő, 35 kg. keményítő, s vegyes füszeiaruk (bors, paprika, vanília, fahéj, citrom, gyümölcsíz, sajt, Oetker, liptói, olaj, keményn.ag, stb.) mint egy 7C0 pengő értékben. 3. Tejáru: 7000 liter tej és 40 kg. teavaj. 4. Pályázatot hirdet és árajánlatot kér az igazgatóság 8750 kg. kenyérlisztnek kifogástalan minőségű kenyérré való feldolgozására es kisütésére. Az egyes áruknál említett mennyiségek csak megközelitőek, s a körülmények és szükség szerint jelentékenyen változhatnak. Ezen élelmiszerek és háztartási cikkek szállítása a hus- és tejáru kivételével 10 részletben szeptembertől kezdődőleg havonkint történik, a szállított áruk minden hó végén kerülnek ki fizetésre. Pályázhatik minden termelő, iparos és kereskedő. A pályázat Írásban foglalt, szabályszerűen felülbélyegzett árajánlatok benyújtásával történik. Minden árajánlatnak tartalmaznia kell: a) az ajánlattevő nevét, polgári állását és pontos cimét, amelyre a letett bánatpénzek visszaküldhetők, esetleg annak a nevét, aki a bánatpénz átvételére jogosítva van ; ^ _ b) az ajánlattevő azon nyilatkozatát, hogy a pályázati hirdetésben foglalt feltételeket ismeri es magara nézve kötelezőnek elfogadja; c) az áru minőségének pontos meghatározását és az ajánlati art (egységárakat) számokban és betűkben kifejezve; d) az ajánlati összegnek megfelelő bánatpénzt ; e) kötelező nyilatkozatot arra, hogy az előirt biztosítékot leteszi, ha ajánlata elfogadtatott. Az árajánlatokat a kőszegi m. kir. állami tanitóképző-intézet igazgatóságához legkésőbb f. hó 24-ig be kell nyújtani. A későbben beérkezett pályázatok figyelembe nem vétetnek. Az árajánlatok benyújtása alkalmával a pályázó köteles azon áru értékének amelynek szállítására vállalkozik 5 /,-át bánatpénzül az intézet igazgatóságánál lefizetni. Ezt az összeget a pályázó visszakapja, amint a minisztérium az árajánlatokat felülvizsgálta és jóváhagyta. A legkedvezőbb ajánlattevővel írásbeli szerződést köt az igazgatóság. A megbízott a szerződésben szállításra vállalt any gok értékének 10%-át biztosítékul az intézet igazgatóságánál lefizetni tartozik. Kőszeg, 1930. április hó 9-én. A kőszegi m kir. állami tanítóképző intézet Igazgatósága. PALMA KAUCSUK SAROK A pusztacsol ifjusap b«svét hétfőn mitiifls adással eavbekotött tánomu! atfiát:ot n nd x. Színre kerül Ne ját sz H csókká; - ci ni 3 fel vonásos népszínmű. JUBILÁRIS NEMZETKÖZI VÁSÁR Budap^st^n 1930. május A magyar ipar demostratir bemutatója záaos külföldi állam részvételével. 50 o utazási kedvezmény Felvilágosítás és vásárigazolvány kapható : Budapesten a Vásárirodánál V., Alkotmány-u. H. Kőszegen: Az Ipartsstüiet helyiségeben Tízezer meg tízezer tapasztalt cipész szereli (cl államlo.-tn» jó PALMA «iimi- MrkoU Néhány mtppul ezelfitt e helyen mondottuk, hogy n munkások ezrei gyártják évrai-évre a PALM\ sarkoi. A kiváló cipészek a PALMA-surkol szives-ftromest szerelik fel, hogy Ön lobban es könnyebben tárhasson. Miután a HALMA olcsóbb és tartósabb a harnél es kellemes, rugalmas járási biztosit, mely úgy a testet, mint a <lrá{ u elprtket kíméli, helyesen tenné mindenki, ki még most is börsarkon Jár, ha legalább egyszer megpróbálna PAI.MA-snrkot viselni. Uj bérautó van városunkban. Lágler Ferenc, VI iy; r János vendéglős volt sofőrje önállósította m-ifi^t ét egy kényelme jó bériutóval a közönség r?nd"lke éaireáll. Mei/ret delbstő Hsni Lajos! m*«ráro8 ó-» b mtes üz'etéb»n. rwv W v^w * ^ W 9 #1 W 0 ább van^jobb nincs! az 1930-as a hathengeresek kétliteresek legjobbja Fingéi typ controll, hydraulikus fékek, triplex üvegezés stb. Áraink, i hitcllvltételeinlc J» legjutait^-osabbnlc. Kérjen felvilágosítást, ajánlatot: Morris Autók Képviselete, Budapest. VI. Andrássy-ut 28. cégtől. V* JELENKOR LEGJOBB TETŐFEDŐ ANYAGA*^ ' 'if» M 4 Vsf. k ftlohai természetes gyomor, Igyuk a hazai f Flgnes szénsavas ásványvizet, ha bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk. (Dr. Kétly báró, egy. orvostanár.) Vezérképvistlet Ásványvíz Kereskedelmi r.t. Budapest VI., Király utca 12. biarimtorih t rankl La.jos, Kfis/nr,

1110 április 13. Söazug A«VidAkt 6 Húsvéti pir n 0 y s^ fk s lt és A z uj XXIV. osztálysorsjáték és minden egyébb cukorka és csokoládé tárgyat csak Kleininger cukrász üzletében vásárolhat a legolcsóbban a Városház-utcában. Minden darab saját, friss gyártmány! i játéktervé, a sorsjegyek ára, nyerési esélye változatlan. Tekintettel az óriási keresletre, nagyon ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sorsjegyszámaikat továbbra is megtartsák, uj vevők pedig minél Húzás április 16-án kezdődik 1 előbb rendeljenek és biztosítsanak maguknak sorsjegyet. Az I oszt. sorsjegyek hivatalos árai: kv. i i. k. Minden Egész 24 P Fél 12 P Negved 6 P Nyolcad 3 P 11 jp második sorsjegy nyer! Tisztelettel értesítem Kőszeg város es vidéke közönségét, hogy Kőszegen, Király-ut 10. szám alatt állandóan nagy raktárt tartok mindennemű és jegjobb ^ l i t J L i B lim Jft«rlwtl iamm.t **** és P edi & : minőségű cement, gipsz mintásceménílapok, cementcsövek minden méretben, kutkávák és kut&yürük, cementvályuk, kerítésoszlopok, cementburkolatok, Eternit-pala és a többi építőanyagok. Nagy ráktart tartok mindenféle I-a minőségű t t t z e M a n y a g U 1 ^ Ű S Í t f S S S ; porosz-, brennbergi- és kovácsszén, faszén és retorta vasalószén. Mielőtt szükségletét bárhol beszerezné, Telefonszám 65. 758 sz. t, k. 1930 Hirdetmény. Kőszegdoroszló községnek telekkönyvi betétei az lt*fl6: XXIX. az 18S9: XXXVIII és az 1891: XVI. törvénycikk értelmében elkészíttetvén es a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok kik az 1886 XXIX t. c. 16. és 17. -ai alapján ideértve e -oknak az 1? 18H9. XXXVIII. t. c. 5 es 6 -aiban és az 1891 XVI. t.c. 15. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is valamint az 18*9 XXXVIII. t c. 7. -a és az 1891: XVI. t c. lő. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertetel átvitelének az 1*86: XXIX. t c. 22 -a, III. az 18*9: XXXVIII. t. c 16. alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1930. evi október hó 15. aagjáig bezárólag a telekkönyvi hatóságból nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik Személynek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányán nem szolgálhat ; 2. hogy mindazok, akik az 1886 : XXIX. t. c 16 és 18. -ainak eseteiben ideértve az utóbbi -nak az 1889 : XXXVIII. t. c. 5. és 6. -aíban foglalt kie^eszitéseit is, a tényleges birtokos tulajdonjonak bejegyzése elleneben ellentmonással élni kívánnak, írásbeli ellentmon- dá dásukat hat hónap alatt, vagyis 1930. évi Október hó 15. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert eaen meg nem hosszabbitható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazoki akik az 1. és 2. pontban körülírt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb n>ert nyilvánkönyvi logaikat bármily irányban sértve vélik, ~r ide értve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. t c. 16. -a alapián történt bejegyzését sereimesnek találják, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1930. évi október hó 13. napjáig bszárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hoszszabbitható záros határidő eltelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben ayilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótólag benyújtanak, az eredetleket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. Kőszeg, 1930 április hó 7-én. A kőszegi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatónág. Tanonc felvétetik a Mulatóban. kertesén fel saját érdekében. Seybold Kálmán Kőszeg, Király-ut 10 sz. A betegségek legnagyobb része ellen ma már a természet által nyújtott gyögytényezőkkel küzdünk a legeredményesebben I Fürdő ABDÜLLA Rózsalevélvégü (Török) ára 20 drb 5.20 P Abdulla 11 sz. 25 4 25 B Abdulla 16 sz. (Egyptian) 25 3.50 a világ legkeresettebb szivarkái. Kaphatók a Hungária szállodával szemben levő külföldi dohánykfllőnlegességeket elárusító üzletben BUDAPEST, IV., Türr István-u. 4. Tel. Aut. 8Í6-58. A különlegességi dohánytűzsdekben, valamint az összes előkelőbb szállodákban, éttermekben, kavéhazakban és mulatóhelyeken és az összes nagyobb pályaudvaron Vidékre szállítás levelezőlapra utánvéttel. - Minden egyéb fajta szivarka megrendelhető: madarl KREYBIG RUDOLF külföldi dohányáru behozatali Írod. Budapest V., Sas-u. 29. I 52. keattpfl?iz. Napfény Diéta Az Igmándi leserüviz kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és jobb füszerüzleiben. Telefon Lipót 163-83. szám (A Nemzeti Bankkal szemben) Kérjen árjegyzéket I Kényelmes Megrendelhető: HAM Gxors LAJOSNÁL Kossuth Lajos-u. li. BÉRAUTÓ Olcsó LÁGLRR ü Meghiaható Autótulajdonos: FERENC Deák Ferenc utca 4 Meghívó. A Fatermelő és Kereskedelmi R. T. Kőszegen, f. évi április hó 21-én délelőtt 10 órakor tartja V. évi rendes közgyűlését saját irodahelyiségében, melyre a részvényeseket tisztelettel meghívja. TÁRGYSOROZAT: 1. Az igazgatóság jelentése az 1929. évi üzletév eredményéről, az 1929. évi mérleg megállapítása és a nyereség felosztására vonatkozó indítvány. 2. A felügyelőbizottság jelentése 3. A felügyelöbizottság tiszteletdijának megállapítása 1929. évre. 4. Határozat a felmentvény iránt. Az Igazgatóság. Mérlegszámla 1929. december 31. Vagyon: Pénztárkészlet P 40.Y47, Berendezés P 500, Ingatlan P 2700, Áruszámla 64075 47, Összesen P 67680 94. Teh r: Részvénytőke P 51000, Tartalék P 2160, Folyószámla 6382 54, Nyereségáthoiat a mult évről P 121 62, Nyereség P 8016 78, összesen P 67680.94. Vestteség Nyereségszámla. Veszteség: Leírások P 400, Kamat P 1072179, Költség P 4806-30, 4866 Fizetések P 10680--, Adók P 8282 05, Jutalék P 3525-75, Tisztanyereség P_ 8016 78, összesen P 46494 67. Nyereség: Áruszámla P. 4649467, összesen P 46.494 67. Kőszeg, 1929. december 31. Az Igazgatóság. Megvizsgálta és helyesnek találta a Felügyelőbizottság. Az 1929. évi mérleg és zárszámadás a részvénytársaság irodahelyiségében a közgyűlés előtti 8 napon betekinthető. Csak az a részvényes bir szavazati joggal, aki részvényét a közgyűlés előtt 5 nappal pénztárunknál letétbe helyezte. A Szabóhegy vendéglő épületét összes mellékhelyiségeivel, május hó 1-től bérbeadom. Érdeklődők Írjanak FRANKL SÁNDOR Szeged Református palota cimre. 2 szobából álló lakás vagy különálló ház (gazdaságra alkalmas) augusztus hó 1-i beköltözésre kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. L H T t t Ö B I O S K O I * Vasárnap, J J április 13-án t Fortuna leánya Kalandordráma 7 felvonásban. A főszerepben MARY ASTOR és CHARLES MORTON. És a kisérőműsor Szántóárverés. Egy 580 a-öles szántót a Steiner-dűlőben f. évi április hó 21-én, húsvéthétfőn d.e. 11 órakor irodámban Önkéntes árverésen eladok. Dr. SZOVJÁK HUGÓ ügyvéd. Egyedárusitások: Eternit-pala és cső Blber-falszáritó Herakllt építőlemez. Cement Gyártmányaim: csövek minden méretben Cementlapok sima, mintás és recés Cementoszlopok Sírkövek. Raktáron állandóan friss áru: Mész, cement, gipsz, nád, kátránylemezekbdl stb. Előnyös ár és feltételek 1 Franki Lajos szén-, fa- és építkezési anyagkereskedő Kőszeg, Kossuth L.-u. 21. Telefon 86. Birtokárverés, Egy 1037 O-öles Steiner-dülő gyümölcsöst és rétet 1930. áprili: 13-án d e. 11 órakor irodámban meg tartandó önkéntes árverésen eladom esetleg bérbeadom. Dr. SCHNELLER, ügyvéd. Mindenes leány ki a főzéshez is ért április 15-re vagy május l-ére felvétetik. Cim a kiadóhivatalban