A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén"

Átírás

1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona /2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Jutasi Kálmán polgármester köszönti a jelenlévőket. Megállapítja, hogy a megválasztott 7 településiképviselőből 6 fő jelen van, a testület határozatképes, az ülést megnyitja. Jutasi Kálmán polgármester: Tájékoztatást ad arról, hogy a rendkívüli ülés összehívása az SZMSZ 26. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történt, telefonon sms üzenetben, majd írásos meghívó kiküldésével értesítette az érintetteket a rendkívüli ülés időpontjáról. A polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére a képviselők javaslatára Gálné Sulyok Anetta és Molnár Csilla települési-képviselőket kérte fel. Gálné Sulyok Anetta és Molnár Csilla települési képviselők a felkérést elfogadták. Jutasi Kálmán polgármester a meghívóban közölt napirendek tárgyalására tesz javaslatot, azt felteszi szavazásra. A képviselő-testület 6 fő igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 56/2013.(VIII.8.) határozata az ülés napirendjéről: Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a augusztus 8-i rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiakban határozza meg: 1. Döntés egyszerű beszerzési eljárásban: Széchenyi és Külső Imre utcák részleges burkolat javítási munkái + MELLÉKLET 2. Döntés egyszerű beszerzési eljárásban: Belvízi vis maior: önkormányzati utak és áteresz helyreállítási munkái + MELLÉKLET Jutasi Kálmán polgármester megállapította, hogy a meghívottak az 1-2. napirendi pontokhoz az írásos határozati javaslatot az ülés kezdete előtt kézhez kapták. 1.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Döntés egyszerű beszerzési eljárásban: Széchenyi és Külső Imre utcák részleges burkolat javítási munkái + MELLÉKLET Előadó: Jutasi Kálmán polgármester

2 2 Jutasi Kálmán polgármester: Ismerteti az előterjesztést, az ajánlati felhívást, valamint a felhívásra beérkezett ajánlatok tartalmát. Molnár Csilla települési-képviselő: Megkérdezi, hogy az elhangzottakon túl lesz-e egyéb aszfaltozás a Külső Imre utcában. Jutasi Kálmán polgármester: Nem lesz, mert nem lehet mihez kátyúzni. Kátyúzást csak felületzárásos úton lehet eszközölni, mert egyébként nincs ami megtámassza. A Takácsék előtti kanyar lenne a következő legfontosabb szakasz. Gálné Sulyok Anetta települési-képviselő: Valamit tenni kellene az útba. Jutasi Kálmán polgármester: Lehetne tenni bele mart aszfaltot, de így sem lesz tartós. Bán Ferenc települési-képviselő: Emlékei szerint a Tabán utcában is volt hasonló kátyúzás. Jutasi Kálmán polgármester: Igen, csak abban az utcában 8 cm a mart aszfalt, az megtartja a kátyúzást. Tavaly ősszel már próbálkoztak ilyen technológiával, de nem tartott semmit sem. Bán Ferenc települési-képviselő: Lehet, hogy össze kellene tömöríteni. Molnár Csilla települési-képviselő: Véleménye szerint nem szabad így hagyni a kátyúkat, mert az rossz érzést vált ki az emberekben. Jutasi Kálmán polgármester: Elfogadja a képviselő-társa véleményét, de csak ilyen nem tartós megoldást tudnak kérni külön megrendeléssel. Mohos Péter települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság elnöke: Tájékoztatást ad arról, hogy a Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, a határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. Jutasi Kálmán polgármester az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. Bejelenti összeférhetetlenségét, mivel a hatályos beszerzési szabályzat szerint, mint a bíráló bizottság tagja nem vehet részt a szavazásban. A képviselő-testület 5 fő igen szavazatával 1 fő nem vett részt a szavazásban -, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 57/2013.(VIII.8.) határozata a Széchenyi és Külső Imre utcák részleges burkolat javítási munkáinak egyszerű beszerzési eljárásáról (1) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Rábapatona, Széchenyi és Külső Imre utca részleges útburkolat javítási munkálataira vonatkozó egyszerű beszerzési eljárásában MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft. (9028 Győr, Külső Sági u. 20.) ajánlata volt a legkedvezőbb árajánlat a beérkezett 3 ajánlat közül, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft.

3 3 (2) A Képviselő-testület megállapítja, hogy a második legkedvezőbb árajánlat az ARVIA ÉPÍTŐ Kft. (9024 Győr, Bartók Béla u. 8/A.) ajánlata, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft. (3) A Képviselő-testület (mint döntőbizottság), úgy határoz, hogy a Rábapatona, Széchenyi és Külső Imre utcák részleges útburkolat javítási munkáinak tárgyában lefolytatott egyszerű beszerzési eljárás nyertese a MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft. (9028 Győr, Külső Sági u. 20.) ajánlata, mely a legkedvezőbb árajánlat volt a beérkezett 3 ajánlat közül, ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft ajánlati árral. (4) A Képviselő-testület (mint döntőbizottság), úgy határoz, hogy a Rábapatona, Széchenyi és Külső Imre utcák részleges burkolat javítási munkálatai tárgyában lefolytatott egyszerű beszerzési eljárásban a második legkedvezőbb árajánlatot nem hirdet, mivel a második legkedvezőbb ajánlat belépése esetén annak megvalósulásához szükséges pénzügyi fedezettel nem rendelkezik. (5) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tárgybani a beszerzési eljárás eredményéről az érintetteket tájékoztassa, szerződéseket megkösse és minden egyéb, szükséges jognyilatkozatot megtegyen. (6) Felkéri a jegyzőt, hogy a tárgyi beruházás fedezetét az önkormányzat költségvetéséből a felújítási munkálatok teljesítéséhez kapcsolódóan biztosítsa és a költségvetési rendelet soron következő módosításakor a jelen határozatban foglaltakra legyen figyelemmel. Felelős: Jutasi Kálmán Polgármester 5. pontra Szalainé dr. Németh Annamária Jegyző 6. pontra Határidő: azonnal és értelem szerűen 5. pontra ktgv. rendelet módosításakor 6. pontra 2.) Napirend tárgyalása: Tárgya: Döntés egyszerű beszerzési eljárásban: Belvízi vis maior: önkormányzati utak és áteresz helyreállítási munkái + MELLÉKLET Jutasi Kálmán polgármester: Ismerteti az előterjesztést, az ajánlati felhívást, valamint a felhívásra beérkezett ajánlatok tartalmát. Bán Ferenc települési-képviselő: Megkérdezi, hogy feléjük az Arany János utcában az áteresz mikor lesz megjavítva. Megkérdezi továbbá, hogy a Nemes Béla hozzájárul-e a telkén a munkálatok elvégzéséhez.

4 4 Jutasi Kálmán polgármester: A Rábaszer utcai kertek végében a Holt-Rába ág területén szintezést rendel meg az önkormányzat. Eddigi tudomása szerint a Nemes Béla egyéb követelésekkel fog fellépni, de majd fény derül a birtokviszonyokra, az önkormányzat már megrendelte a terület hivatalos kimérését. Bán Ferenc települési-képviselő: Megkérdezi, hogy a Gerendai Sándorné most megengedi-e, hogy a kertjét felássák? Jutasi Kálmán polgármester: Nem engedi meg, most a munkálatokat követően az áteresz oda fogja vezetni a vizet. A kimérést követően elhelyezésre kerül a cső, és akkor a víznek szabad útja lesz a Gerendai Sándornéig. Szalainé dr. Németh Annamária jegyző: Tájékoztatást ad arról, hogy az előző Önkormányzati Tájékoztatóban megjelent cikk kapcsán Gerendai Sándorné helyreigazítást kér, kéri levelének közzétételét a következő lapban. Mohos Péter települési-képviselő, Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság elnöke: Tájékoztatást ad arról, hogy a Pénzügyi- és Településstratégiai Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, a határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. További kérdés, hozzászólás nem volt. Jutasi Kálmán polgármester az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot teszi fel szavazásra. Mohos Péter települési-képviselő: Bejelenti összeférhetetlenségét, mivel a hatályos beszerzési szabályzat szerint, mint a bíráló bizottság tagja nem vehet részt a szavazásban. A képviselő-testület 5 fő igen szavazatával 1 fő nem vett részt a szavazásban -, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 58/2013.(VIII.8.) határozata a vis maior: az önkormányzati utak és áteresz helyreállítási munkáinak egyszerű beszerzési eljárásáról (1) Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Rábapatona, önkormányzati utak és áteresz helyreállítási munkálatai egyszerű beszerzési eljárásában MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft. (9028 Győr, Külső Sági u. 20.) ajánlata volt a legkedvezőbb árajánlat a beérkezett 3 ajánlat közül, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft (2) A Képviselő-testület megállapítja, hogy a második legkedvezőbb árajánlat a LANG-SZOLG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (9081 Győrújbarát, István u. 213.) ajánlata, az alábbi ajánlati áron: ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft. (3) A Képviselő-testület (mint döntőbizottság), úgy határoz, hogy a Rábapatona, önkormányzati utak és áteresz helyreállítása tárgyában lefolytatott egyszerű beszerzési eljárás nyertese a MAKADÁM Útépítő és Helyreállító Kft. (9028 Győr, Külső Sági u. 20.) ajánlata, mely a legkedvezőbb árajánlat volt a beérkezett 3 ajánlat közül, ,- Ft ,- Ft ÁFA = ,- Ft ajánlati árral.

5 5 (4) A Képviselő-testület (mint döntőbizottság), úgy határoz, hogy a Rábapatona, önkormányzati utak és áteresz helyreállítása tárgyában lefolytatott egyszerű beszerzési eljárásban a második legkedvezőbb árajánlatot nem hirdet, mivel a második legkedvezőbb ajánlat belépése esetén annak megvalósulásához szükséges pénzügyi fedezettel nem rendelkezik. (5) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a tárgybani a beszerzési eljárás eredményéről az érintetteket tájékoztassa, szerződéseket megkösse és minden egyéb, szükséges jognyilatkozatot megtegyen. (6) Felkéri a jegyzőt, hogy a tárgyi beruházás fedezetét a vis maior alapból nyert pályázati összegből illetve az önerő tekintetében az önkormányzat költségvetéséből a felújítási munkálatok teljesítéséhez kapcsolódóan biztosítsa és a költségvetési rendelet soron következő módosításakor a jelen határozatban foglaltakra legyen figyelemmel. Felelős: Jutasi Kálmán Polgármester 5. pontra Szalainé dr. Németh Annamária Jegyző 6. pontra Határidő: azonnal és értelem szerűen 5. pontra ktgv. rendelet módosításakor 6. pontra Jutasi Kálmán polgármester megállapította, hogy a rendkívüli ülés elfogadott napirendjeinek tárgyalása megtörtént. Megkérdezi, hogy napirenden kívül kíván-e valaki észrevételt, bejelentést tenni. Észrevétel, bejelentés nem érkezett. Jutasi Kálmán polgármester megköszönte képviselő-társai munkáját és a rendkívüli ülést 10 óra 45 perckor bezárta. k.m.f. Jutasi Kálmán Polgármester Szalainé dr. Németh Annamária jegyző Gálné Sulyok Anetta Molnár Csilla Települési-képviselők, jkv. hitelesítők

A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében június 28-án a képviselő-testület órakor kezdődő ülésén

A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében június 28-án a képviselő-testület órakor kezdődő ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 90-10/2012. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai IKSZT tárgyalótermében 2012. június 28-án a képviselő-testület 16.00 órakor kezdődő ülésén Jelen

Részletesebben

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében június 26-án a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-11/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. június 26-án a képviselőtestület 16.00 órakor kezdődő

Részletesebben

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében január 29-én a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében január 29-én a képviselőtestület órakor kezdődő ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. január 29-én a képviselőtestület 16.00 órakor kezdődő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D

JEGYZŐKÖNYV N A P I R E N D Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. augusztus 2-án,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében szeptember 12-én a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében szeptember 12-én a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-15/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. szeptember 12-én a képviselőtestület 16.00 órakor

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pont tárgyalását javasolja.

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pont tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-7/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 11-én, 17,30

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011. Iktatószám: 1236-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-16/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.; AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;

Részletesebben

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-24 /2010 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december hó 9 - én 16.30

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 4-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/2014. 106/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal - Pusztavám Pusztavám

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Alkotmány út 3.), 2013. május 09. 16.00 órától 16.30 óráig a Képviselő-testület nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-8/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 22-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. április 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 44/2018.(IV.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 14/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013.

Bököny Község Képviselő-testülete november 28-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: /2013. Bököny Község Képviselő-testülete 2013. november 28-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 1- /2013. határozatai: 120-122/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Döntés az Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó infrastrukturális

Részletesebben

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-6/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 47/2018.(V.18.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 17-i rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 17-i rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. szeptember 17-i rendkívüli üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/158-1/2018. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018. január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

18. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: július 03. napján 17 óra 20 perces kezdettel megtartott rendkívüli Képviselőtestületi

18. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: július 03. napján 17 óra 20 perces kezdettel megtartott rendkívüli Képviselőtestületi 18. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 03. napján 17 óra 20 perces kezdettel megtartott rendkívüli Képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak:mezőfi Zoltán polgármester Dr. Szájbely Ernő képviselő Girasek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17-én 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 116 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 22- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A Községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 27. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 39/2014.(VIII.27.) önkormányzati határozat 40/2014.(VIII.27.)

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 20-án Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: április 20-án Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Iktatószám: 139-20/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 20-án nyilvános ülésén. Jelen vannak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester Sipos Gyula Lajosné Milon László Nagy Sándor Sipeki

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én ( szerdán ) 17.30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2015. augusztus 10. A kezdés időpontja:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2017. június 16- án 17,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. augusztus 2-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben