Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor."

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Apácatorna Kossuth u. 18. Jelen vannak: Kovács Béla polgármester Tóth Gábor Molnár Zoltánné Talabérné Tóth Viktória képviselők Távolmaradását bejelentette: Horváth Péter képviselő Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző Gaál Tiborné jegyzőkönyvvezető Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 5 képviselőből 4 képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselők 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint fogadtak el: T á r g y : N A P I R E N D Előadó: 1./ Pályázat benyújtása falugondnoki gépjármű cseréjére Kovács Béla polgármester Vegyes ügyek

2 N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A 1. napirendi pont: Pályázat benyújtása falugondnoki gépjármű cseréjére Előadó: Kovács Béla polgármester Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy a napirendhez kapcsolódó előterjesztés az ülés előtt kiosztásra került. Az előző ülésen már szóba került a falugondnoki jármű beszerzésével kapcsolatos pályázat benyújtása. Ismételten elmondja, hogy véleménye szerint élni kellene a lehetőséggel, mert egyrészt az elmúlt években erre nem volt pályázati lehetőség, másrészt a jármű korosodik, várhatóan az üzemeltetése egyre többe fog kerülni. A maga részéről javasolja a támogatási kérelem benyújtását. Megkérdezte, kinek van kérdése, észrevétele. Kérdés hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy a falugondnoki szolgáltatás fejlesztése érdekében új falugondnoki gépjármű beszerzésére pályázatot nyújtsanak be. 42/2013. (XI.21.) határozat Apácatorna község Önkormányzatának Képviselő-testülete az általa szociális alapszolgáltatásként biztosított falugondnoki szolgáltatás fejlesztésének szükségességéről dönt. A fejlesztés céljaként a szolgáltatás ellátásához szükséges új falugondnoki gépjármű (mikrobusz) beszerzését határozza el. Ennek érdekében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013.(XI.8.) VM rendelet 2. (1) bekezdésének aa) pontjában meghatározott kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésére falugondnoki szolgáltatás ellátásához kapcsolódó - már működő szolgáltatás kapcsán új gépjármű beszerzésére támogatási kérelmet kíván benyújtani. A támogatási kérelem benyújtásához szükséges jognyilatkozatok megtételére és a támogatási kérelem benyújtására a Képviselőtestület a polgármestert felhatalmazza. 2

3 Határidő: november 25. Felelős: polgármester Vegyes ügyek Kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 50. (8) bekezdése alapján a kormányhivatal a 2014/2015- tanévre vonatkozóan meghatározza és közzéteszi az általános iskolák felvételi körzetét. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VII.31.) EMMI rendelet 24. (1) bekezdése szerint eljárva a felvételi körzetek megállapításához a Veszprém Megyei Kormányhivatal minden év november utolsó napjáig beszerzi a Veszprém megyében található valamennyi, érintett önkormányzat véleményét. A véleményezéshez a Veszprém Megyei Kormányhivatal megküldte a járásban kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárainak meghatározására vonatkozó tervezetet, melyet ismertet. Megkérdezi kinek van kérdése, észrevétele. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a devecseri járásra vonatkozó kötelező felvételt biztosító általános iskolák felvételi körzetének meghatározásával. 43/2013. (XI.21.) határozat Apácatorna község Önkormányzata egyetért a Veszprém Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által véleményezésre megküldött és a devecseri járásra vonatkozó kötelező felvételt biztosító általános iskolák felvételi körzetének meghatározásával. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a határozatot a Veszprém Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának küldje meg. Felelős: polgármester Határidő: november

4 Az önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyása Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy az írásos anyag, mely az ülés előtt kiosztásra került, tartalmazza az ellenőrzés tárgyát, ütemezését, ezen módosítani nem tud az önkormányzat. A belső ellenőrzési tervet a Tömpe és Társa Könyvvizsgáló, Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Bt. állította össze. Megkérdezi, van-e valakinek kérdése, észrevétele a belső ellenőrzési tervvel kapcsolatban. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a évi belső ellenőrzési terv elfogadásával. 44/2013. (XI.21.) határozat Apácatorna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - Tömpe és Társa Könyvvizsgáló, Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Bt. által készített ütemtervnek megfelelően- az Önkormányzat évre vonatkozó belső ellenőrzési tervét (ütemtervét) az írásos anyagban foglaltaknak megfelelően jóváhagyja. Az ütemterv a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Start munka mezőgazdasági projekt keretében megtermelt kukorica értékesítése Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy korábbi ülésen már hoztak határozatot a Start munka mezőgazdasági projekt keretében megtermelt termények értékesítéséről. Akkor a kukorica árát Ft/q összegben határozták meg. Utána nézett az áraknak, úgy gondolja, ennél kevesebb összegért kellene értékesíteni a kukoricát, mivel a forgalmi értéke lényegesen kevesebb. Kérte a képviselők véleményét. Tóth Gábor alpolgármester:véleménye szerint is olcsóbban kell adni a kukoricát, mivel ez nincs is szárítva. Ő Ft /q összegért javasolja az eladást. 4

5 Más kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy a 27/2013. (VIII.29.) határozatot módosítják úgy, hogy a kukoricát Ft/q összegért értékesítsék 45/2013. (XI.21.) határozat Apácatorna Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 27/2013. (VIII.29.) határozatát módosítja úgy, hogy a kukorica értékesítési árát Ft/q összegben határozza meg. Az értékesített kukorica árát az számlájára kell megfizetni. önkormányzat költségvetési Egyéb kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és az ülést 14,00 órakor bezárta. Kmft. Kovács Béla polgármester Szarka Gyula jegyző 5

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8455. PUSZTAMISKE Szám: 3-21/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtök) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8468. KOLONTÁR Szám: 3-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kolontár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 12-én (kedden) 15,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 85/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2017. január 19-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-37/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. NOVEMBER 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 103/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat 104/2013. (XI. 21.) számú BKt. határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete április 23-án 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete április 23-án 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. április 23-án 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

6./ Beszámoló a Falugondnoki Szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Kiss Lajos polgármester

6./ Beszámoló a Falugondnoki Szolgálat 2014. évi tevékenységéről Előterjesztő: Kiss Lajos polgármester Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. április 30-án 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-16/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-24/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Szám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-5/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/79-11/201. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 20.-án 17 óra 30

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. november 18. napján 15. 00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. november 18. napján 15. 00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. november 18. napján 15. 00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: -, d./ határozata:

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013.

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 3-3/2013. 8455. PUSZTAMISKE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2013. január 21-én (hétfőn) 15,30 órai kezdettel

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án (hétfőn ) 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án (hétfőn ) 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 129-9/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 28-án (hétfőn ) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 1/2017. (I. 12.) NKt határozat 2/2017. (I. 12.) NKt határozat 3/2017. (I. 12.) NKt határozat

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

1.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

1.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 79-1/2019. 1.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK

JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre

Részletesebben

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013.

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013. Szám: 229/2013. U G O D Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 129-2/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. - 428 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 29.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u 2/A MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-38/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-én (csütörtökön) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/126-4/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/158-1/2018. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018. január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2014. október 2-án megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1- c.) határozatai: 94-97. d.) rendelete: - 369-31/2014. T Á

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 47/2018.(V.18.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8485 DABRONY Szám: 80-1/2015/Na. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dabrony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 7-én (szerda) 17,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben